Az ASE örökös bajnoka - Bor Barna méltatása PDF Nyomtatás E-mail
2016. május 24. kedd, 10:36

Bor Barna

 

Születési idő és hely: 1986.12.12., Kerepestarcsa

Barna 2003-ban került a klubunkhoz, szeretett volna Hangyási László kezei alatt felkészülni és minél nagyobb sikereket elérni. Ifjúsági Európa-bajnoki és Junior Európa-bajnoki II. helyezettként érkezett Paksra, ezt az eredménysort szerette volna bővíteni, végcélként Olimpiát jelölte meg. Barna gyorsan beilleszkedett a paksi környezetbe, nemcsak versenyző- és sportolótársai szerették meg, hanem a város is gyorsan befogadta a nagy mackót. Szorgalmas munkával eredményei egyre javultak, Junior Európa-bajnokságot nyert, majd a Junior Világbajnokságon lett ezüstérmes. Ezt követte egy páratlan sorozat, háromszor nyerte meg a 23 év alattiak Európa-bajnokságát. 2008-ban sikerült a Pekingi Olimpiára kijutnia. Az Olimpiát felnőtt Európa-bajnoki és Világkupa eredmények egész sora követte. 2011-ben Tyumenben abszolút világbajnoki II. helyezést szerzett. Következett a London, második olimpiai megméretésén a VII. helyet érte el kis különbséggel lemaradva egy igazán előkelő helyezésről. Barna ötszörös Világkupa győztes, jelenleg felkészülését folytatja 3. Olimpiájára, ahol már a súlycsoport elitjébe számít, sikeres felkészülést kívánunk a Riói megméretésre.

Barna ma már igazi paksi lakos, paksi lányt vett feleségül, Pakson telepedett le.

 

2002.   Ifjúsági EB Győr I.

2003.   Junior EB Sarajevo II.

2004.   Junior VB Budapest II.

2004.   Junior EB Szófia I.

2004.   U23-as EB Ljubljana III.

2006.   U23-as EB Moszkva I.

2006.   Főiskolai VB Suwon I.

2007    U23-as EB Salzburg I.

2008.   U23-as EB Zágráb I.

2008.   Olimpia Peking

2009.   Universiade Belgrád III.

2009.   Csapat EB Miskolc I.

2010.   EB Bécs II.

2011.   EB Isztambul II.

2011.   Abszolút VB Tyumen II.

2011.   VB Párizs VII.

2012.   EB Chelyabinsk II.

2012.   Olimpia London VII.

2013.   EB Budapest III.

2013.   Universiade Kazan II.

2014.   Grand Slam Moszkva VII.

2014.   European Open Szófia II.

2014.   European Open Oberwart I.

2014.   European Open Prága III.

2014.   Grand Prix Havanna III.

2014. Grand Prix Budapest V.

2014. Grand Prix Zágráb V.

2014. Grand Prix Astana I.

2014. Grand Prix Taskent III.

2015. African Open Tunisz III.

2015. Grand Prix Samsun III.

2015. Grand Prix Zágráb V.

2015. Grand Slam Baku I.

2015. Masters Marokkó II.

2015. Grand Prix Budapest V.

2015. Világbajnokság Astana VII.

2016. Grand Prix Havanna II.

2016. Grand Prix Düsseldorf III.

2016. Grand Prix Samsun VII.

2016. EB Kazan V.

2016. Grand Slam Baku III.