A 25 éves, 206 cm-es és 107 kg-os négyes-ötös posztos játékos 2019-ben kezdte meg a profi karrierjét, miután az oregoni egyetemi évei véget értek. A 2019-es NBA Summer League után a New York Knicks egy úgynevezett "Exhibit 10" szerződést ajánlott a játékosnak, majd októberben a játékjogát az NBA G-Leagueben szereplő Westchester Knicks kapta meg. Pályafutását később a Rio Grande Valley Vipersnél, a Maine Celticsnél és a Raptors 905 csapatánál folytatta. A 2022/23-as szezonban 18 mérkőzésen lépett pályára, 3.4 pontot, 3.6 lepattanót és 0.7 gólpasszt átlagolt.
Vezetőségünk folyamatosan azon dolgozik, hogy a hétvégi Alba Fehérvár elleni mérkőzésen az új játékosunk pályára tudjon lépni.
Kenny igazolásával egyidőben kezdeményeztük Derrick Woods szerződésének a felbontását.
Csak magyar játékosok léptek pályára nálunk.
Play-out - X. forduló
Végre Demeter-vízitúra! Azoknak, akik tavaly már voltak és azoknak, akik idén jönnének. Ottalvós, 1. nap evezgetés, csorgás, strandolás, este tábortűz, sátorban alvás, 2. nap árral szemben visszaevezés, több pihenővel - a folyadékveszteség miatt.
Az NKA Pécs szerdán is legyőzött minket.
2024.05.13. Paks
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17