Majosi SE - ASE Paks 2-4
Az őszi szezon második felére kezdett igazán kialakulni a játékunk. Az
utóbbi mérkőzéseken igazán tetszetős és sok rövid passzos játékot sikerült elérnünk.
Számomra ebben a korosztályban még nem az eredmény a legfontosabb, sokkal fontosabb
egy jó közösség kialakítása, akik szeretik ezt a sportot. A Majos elleni mérkőzésünkről is
elmondható, hogy sikerült végig irányítanunk a játékot. Labdakihozatalban nem volt gond
szépen tudtuk járatni a labdát, de elől sajnos nem voltunk kellően koncentráltak így a
helyzeteink rendre kimaradtak. Így a jobb helyzetkihasználásuknak köszönhetően a hazai
csapat tudott győztesen lejönni a pályáról.
Jók: Az egész csapat dicséretet érdemel
Gólszerzők: Kiss Attila, László Martin
Edző: Farkas Péter
Csak magyar játékosok léptek pályára nálunk.
Play-out - X. forduló
Végre Demeter-vízitúra! Azoknak, akik tavaly már voltak és azoknak, akik idén jönnének. Ottalvós, 1. nap evezgetés, csorgás, strandolás, este tábortűz, sátorban alvás, 2. nap árral szemben visszaevezés, több pihenővel - a folyadékveszteség miatt.
Az NKA Pécs szerdán is legyőzött minket.
2024.05.13. Paks
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17