• A Kodokan-judót megelőző iskolák vázlatos története
• A Kodokan-judo
• A Kodokan-judo valódi értelme
• Könyvajánló – A magyar judosport fél évszázada (Sági József)

A Kodokan judot megelőző iskolák vázlatos története

Az erős emberek különböző formájú versengései, mutatványai feltételezhetően egyidősek magával az emberiséggel. A speciálisan japán tulajdonságokkal bíró judo - természetesen nem a mai értelmezésben - valamilyen ezekhez hasonló mutatvány, küzdelem lehetett, amely fokozatosan csiszolódva, tökéletesedve jutott el a mai formájáig. Vitathatatlan tény, hogy a régi időkbe visszanyúló különböző önvédelmi iskolák („művészetek") és napjaink judo művészete között nagy a különbség, hiszen közülük nem egynek a célja éppen az ellenfél harcképtelenné tétele, sőt megölése volt. A legrégebbi japán történeti emlékek közé tartozó Kojiki (Régi Dolgok Feljegyzései) és a Nihon-Shoki (Japán Krónikák) nevű könyvekből - amelyeket időszámításunk után 700 táján állítottak össze - megtudhatjuk, hogy az első, valamiféle küzdelemmel, birkózással kapcsolatos adatok az időszámítás előtti 250-es évre, Suinin császár uralkodásának 7. Esztendejére tehetők.

A hírek szerint egy Nomino-Sukune nevű birkózó a birkózás egyfajta (Chikara-Kurabe nevű) változatában a császár jelenlétében igen elkeseredett, ádáz küzdelemben legyőzte az akkori idők legjobb birkózóját, Tomaketsu-Hayatót.
Sokan őt tekintik a japánok közül a judo igazi megalapítójának, magát a küzdelmet pedig egyesek a japán birkózás, mások a judo kezdetének. Valójában ekkor még e két sportágat, a japán birkózást, a sumót és a judót tulajdonképpen nem is lehetett elhatárolni egymástól. Később vált a sumo professzionista jellegűvé, a judo pedig önálló, nevelési és önvédelmi célokra alkalmas testnevelési rendszerré, sajátos gyakorlattá. A japán birodalom egyesítéséig több mint 2000 esztendőnek kellett eltelnie addig, amíg ez bekövetkezhetett. Éppen a hatalomért folyó harc alakította ki az ügyességükről és erejükről híres szamurájok rendjét.

A fegyverrel, többnyire karddal vívott küzdelmet azonban végülis a puszta kézzel vívott közelharc döntötte el. Ennek következtében egyre nagyobb jelentősége lett a harcosok ügyességének és technikai felkészültségének. Ezek a körülmények vezettek a jujitsu rendszer megszervezéséhez, és ebből alakult ki a judo is.

A jujitsu és más (juki, kiai, stb.) rendszerek az időszámítás utáni 1500-as évek elején alakultak ki. A jujitsut, amely a judo szempontjából minket közelebbről is érdekel, számos iskolában is gyakorolták, amelyek többnyire a végrehajtás módjában és céljaikban is különböztek egymástól. Ilyen ismertebb iskola volt például a taijitsu, wajitsu, torite, jawara, kempo, komiuchi, kogusoku, hakuda, koshinomawari, shubaku stb. Ezek között akadt, amelyiknél a cél az ellenfél megölése volt (például váratlan támadás). A taijitsu jelentése „erős stílus", jelezve a küzdelemben az erő fontosságát, míg viszont maga a jujitsu „lágy művészetet, gyakorlatot" jelentett. A kenjitsu (ma : kendo) pedig kemény módot, botvívást jelentett és jelent ma is. A „lágyság" tulajdonképpen „utánaengedést", a körülményekhez való alkalmazkodást jelent, ami a végső győzelem elérésének fontos feltétele volt.

Közvetlen a Kodokan-judo iskolát megelőző időben a jujitsunak közel 20 különböző iskolája, ryuja („útja") volt. Például a takenouchiryu, sekigouchiryu, kyusinryu, kitoryu, tenshinshinyoryu stb. Kano új iskolájának létrehozásában különösen az utolsó két ryu mesterének segítsége jelentett sokat. Ezen iskolák fogásait, technikáit leginkább a denshokból ismerhetjük meg, amelyeket az iskolák alapítói készítettek képekkel illusztrálva.

A jujitsu eredetével kapcsolatosan a Kokushaji Krónika megemlíti, hogy egy Chan Yuan-ping nevű kínai mester 1650 táján Japánban járt, és egy templomban, ahol lakott, három hódoló szamurájnak a jujitsuhoz hasonló küzdésmódról, egy kínai ökölharcról, a kempóról beszélt, majd meg is tanította őket rá. Ez a három japán harcos azután különböző megoldásmódokat fejlesztett ki, és mindhárman a jujitsu egy-egy önálló iskoláját hozták létre. Különösen a Fukuno-iskolából létrejött kito ágazat vált ismertté.

A Kodokan judo

Megalapítója dr. Jigoro Kano volt, aki Mikagéban született 1860-ban. Ebben az időszakban Japán jelentős társadalmi változáson ment keresztül. A feudalista közigazgatás eltörlésével az emberek figyelme - megmámorosodva a civilizációtól - Amerika és Európa országai felé fordult. Így a régi hagyományokkal együtt a harci művészetek különböző fajtái is feledésbe merültek. Volt ebben az időben a Hadművészeti Intézetben egy Fukuda nevű híres mester, akit az ekkor még igen fiatal, alig 18 esztendős - a jujitsu iránt rendkívüli módon érdeklődő - Jigoro Kano olyan szándékkal keresett fel, hogy tőle tanulja meg a jujitsu fortélyait. Fukuda azonban nemsokára meghalt, így Kano, Masamoto vezetésével folytatta tovább tanulmányait, aki ugyancsak a tenshinshinyoryu iskola mestere volt. Kano ebben az időben már maga is jól ismerte ezeket a fogásokat. Később Masamoto is meghalt, így került el Kano egy másik híres iskola, a kitoryu mesteréhez, Tsunetoshi Ikubóhoz.

A szerencsétlen körülmények tulajdonképpen mégis szerencsét jelentettek Kano számára, mivel megismerkedhetett az akkori idők leghíresebb iskoláinak technikáival. Jigoro Kanót az a cél vezérelte, hogy újra életre kelti Japánban ezeket a harci művészeteket, bízva abban, hogy nagy szolgálatot tesz majd ezzel mindenfajta testmozgástól elszokott népének. Erejét nem kímélve szüntelenül azon fáradozott, hogy egyre jobban megismerje ezeket az önvédelmi jellegű művészeteket. Fáradozását végül is siker koronázta. A különböző iskolákból átvéve a leghasznosabb ismereteket, kirostálva belőlük mindazt, ami haszontalan vagy a testi épségre veszélyes, megalkotta a saját új iskoláját, amit judónak nevezett el.

A „do"-val jelezve azt is, hogy rendszerét egy magasabb szellemi bázisra kívánja emelni. Fiatalon, 22 éves korában, 1882-ben megalakította a Kodokan intézetet (kodokan = iskola a módszer tanulmányozására). Kano előtt a judo szót csupán egy iskola, a jikishinryu használta, igaz, egészen más jelentéssel, mint ő. Kano szándéka az volt, hogy az új elnevezéssel elhatárolja magát a többi iskolától. Ez időkben eléggé rossz hírük volt ezeknek az iskoláknak. Igen sokan megsérültek a gyakorlás folyamán, az utcákon verekedéseket provokáltak stb. Ugyanakkor a Kodokan-judo elnevezés egyben a jikishinryu iskolával szemben is megkülönböztetést jelentett. A Kodokan Intézet megalapításakor csupán 12 tatami állt Kano tanítványainak rendelkezésére. A tanítványok száma sem volt több 9-nél. 1934 óta azonban új, korszerűen berendezett, modern épületben és 514 szőnyegen folyik a versenyzők és edzők képzése.

A Kodokan megalapítása óta eltelt több mint 100 év alatt a judosport - Kano professzor által sem remélt tempóban - meghódította az egész világ ifjúságát. Az igazolt versenyzők száma Japánban ma már meghaladja az 5 milliót. A judo a japán iskolai testnevelés kötelező tananyaga lett. Kano professzor, aki, mint mondják élete utolsó percéig szüntelenül gyakorolt, idős kora ellenére sem érhette meg e nagyszerű sikereket 1938-ban, 78 éves korában halt meg. Sportágában ma már Európa-, világ- és olimpiai bajnokságokat rendeznek. A judót a világ úgyszólván minden táján magasan képzett japán mesterek oktatják, terjesztik, népszerűsítik úgy, ahogyan azt annak idején - teljes hivatástudattal - maga Jigoro Kano is tette. Halála után örökét fia, Risei Kano vette át, ő lett az apja által alapított Kodokan igazgatója is.

A Kodokan-judo valódi értelme

Kano elképzelése több volt annál, mint hogy az akkor ismert, valamint a feledésbe merült, de általa feltárt számos önvédelmi iskolát, s annak még több ágazatát mechanikusan egybeolvassza. Gondos tanulmányozás eredményeképpen felismerte ezeknek az iskoláknak nagyszerű értékeit, erényeit, amelyeket a maga rendszerébe átvett, ugyanakkor feltárta ezek hiányosságait is, amelyeket igyekezett pótolni. Egyik legdöntőbb hiányosságuk az volt, hogy a fizikai képzés mellett elhanyagolták a tanítványok szellemi képzését.

Az általa kezdeményezett judorendszer legfőbb értéke éppen az, hogy különös fontosságot tulajdonít a szellemi felkészítésnek, amely nélkül a technika jó elsajátítása el sem képzelhető. A fizikai és szellemi képzést, valamint a fogások magas szintű ismeretét együttes feladatnak s egyben olyan tényezőnek tekinti, amely az emberek tökéletesítését is szolgálja. Olyasmire gondolt, mint az ókori görögök a „kalokagatia", az „ép testben ép lélek" eszméjének meghirdetéskor. Kano azt vallotta, hogy a „judo egész szelleme az igazságosság alapján áll! Az igazságtalansággal teljesen összeegyeztethetetlen!" Az igazságosságon a szellemi és fizikai tényezők egyensúlyát érti.

Ilyen kiegyenlítettség esetén az ember kedélyállapota nyugodt, tevékenysége teljesen szabad. A judo szóban a „ju" is azt jeleni, hogy küzdelem közben nyugodtnak, természetesnek kell lenni, vagyis hogy ne hagyjuk ellenfelünktől zavartatni magunkat. E judoelvek betartása azonban csak tudatos akarással, állandó önfegyelmezéssel, és nagy-nagy szorgalommal valósítható meg. A jujitsu és a judo tehát valójában nem csak szóban, hanem tartalomban is különbözik.

A „jutsu" vagy „jitsu" viszont művészetet, a technikában való jártasságot, ügyességet jelent. Ez a megállapítás a judóra is érvényes, de a modern sportokkal szemben támasztott követelményeknek megfelelően ehhez a mesterségbeli tudáshoz hozzá kell még számítani azokat a szellemi kultúrákat, amelyeket éppen a technikák gyakorlása és alkalmazása során sajátított el az ember, s amelyek a mindennapi életben is hasznosíthatók. Ezt a „szellemi" utat nevezzük „do"-nak.

A pusztán fizikai erővel vagy ügyes technikával elért győzelem a judónak csupán egy kezdeti stádiumát, éretlen állapotát jelenti. A judoküzdelemben minden tevékenységnek legyen meg az oka. Enélkül semmilyen akcióba ne fogjunk. Úgy is mondhatnánk, hogy a technikát csak stratégiai és taktikai elgondolások alapján célszerű alkalmazni. A technika viszont egyezzen meg a természeti törvényekkel.

Ha Valaki többet szeretne megtudni a magyar judo valamivel több, mint 50 évéről, ajánljuk figyelmébe Sági József „A MAGYAR JUDOSPORT FÉL ÉVSZÁZADA” című könyvét!