|

NEMZETKÖZI LABDARÚGÓ KUPA
Az Atomerőmű SE Kupa győzelemével zárult az U-7 korosztály Nemzetközi kupaszereplése a horvátországi Eszéken, melyen csapatunk a 2010. -ben alapított Krpan & Babic Soccer Akademy meghívására vett részt. Az elmúlt héten még az is kérdéses volt, hogy egyáltalán el tudunk utazni erre a tornára, mivel 4 játékosunk is belázasodott és egy játékos pedig kéztörést szenvedett időközben. Az U-7 korosztályunk első alkalommal vett részt nemzetközi tornán és minden elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy ,, villant az ATOM” Eszéken is. A torna egy hatalmas, fedett,,sátras” , rendkívül jó minőségű, műfüves pályán került megrendezésre, + 12 fokos hőmérséklet mellett, amely hőmérséklet játékra ideális volt, viszont a lelkes szülői szurkolótáborunk igencsak fagyoskodott. A fagyoskodás nem okozott gondot, kis csapatunknak, amely a 140 km.-es utazás után első mérkőzésén az eszéki Krpan & Babic Akadémia 2 csapata ellen egy 12 : 0 –ás tekintélytisztelő győzelemmel hangolt a tornára. Második mérkőzésen következett a Kozármisleny 1 csapata, ahol már kicsit nehezebb dolga volt az ASE- nak, hiszen korábbi tornákon már többször találkoztunk velük és eddig 1-1 góllal tudtuk csak őket legyözni. Szerencsére most 6-1 re tudtunk nyerni. Következett a döntőbe kerülésért játszott mérkőzés a Krpan & Babic Akadémia 1 csapata ellen. Jól láthatóan fizikálisan jobb volt a horvát csapat az ASE-nál, de Szendrei Ákosékat ez nem ijesztette meg. Az első perctől izzott a mérkőzés, 5 perc sem telt el, gyors gólváltásokkal már 3 : 3 volt az állás, aztán ,,villant” az ASE, és a végeredmény 7 : 4 a mi javunkra. Döntősök vagyunk!!! Itt a lehetőség, hogy hazavigyük a kupát! A sors szeszélye folytán a döntőt ismét a Kozármislennyel játszottuk. Közel 200 néző óriási hangzavarral szurkolta végig a döntőt, ki-ki a neki szimpatikusabb csapatot bíztatva. Az ASE- nak is sokan szurkoltak.,, Atom váááros”, ,,Hajrá ASE ’’ !!!!! Az esélyek mellettünk szóltak, de a mislenyiek most igen odatették magukat a döntőre. Két perc sem telt el és 2 góllal meglépett a Kozármisleny, teljesen megzavarva evvel az eddigi olajozott játékunkat, nem beszélve az edző és a szülők vérnyomásáról. De az ASE ismét összekapta magát , Szendrei Ákos és Borsi Domi góljaival sikerült kiegyenlíteni a hátrányt. Aztán mi vezettünk, de a Misleny sem hagyta annyiban a dolgot, 3 : 3 megint. Alig pár perc volt hátra , mikor a torna nyerő embere, Pesztericz Gergő rutinosan bepilinckázott közelről egy lecsorgó labdát. Nyertünk !!!! KUPAGYŐZTES AZ ASE !!!! A torna legjobb játékosának járó díjat is az ASE játékosa, Szendrei Ákost kapta, akinek a játékáról az eszéki edző kollégák is csak elismerően nyilatkoztak.
AZ Atomerőmű SE csapatát képviselték: Szendrei Ákos, Borsi Dominik (csk.), Váncsa Máté, Pesztericz Gergő, Németh Áron, Németh Ákos. Edzők: Balogh László,Kollarics Zsolt.
Az Atomerőmű SE csapatának eredményei:
Krpan & Babic Akadémia 2 - Atomerőmű SE 0 : 12 Kozármisleny - Atomerőmű SE 1 : 6 Krpan & Babic Akadémia 1 - Atomerőmű SE 4 : 7 Kozármisleny - Atomerőmű SE 3 : 4
GRATULÁLUNK !
|