Három aranyat nyertek fiataljaink az Atom Kupán PDF Nyomtatás E-mail
Judo
2014. október 02. csütörtök, 08:49

Emellett ezüstből és bronzból is jutott bőven, eredményes versenyt zártunk - képgalériával.

 

 

 

Verseny: Atom Kupa Nemzetközi diákverseny

Verseny helye: Paks

Verseny ideje: 2014. szeptember 27-28.

Paks adott otthont a XXXIII. Diák Atom Kupának, ami egyben Köves László Emlékverseny is. A Gesztenyés úti sportcsarnokban szép számmal indultak fiatal versenyzők, az első napon 384-en vetélkedtek a Diák „A”, „B”, „C” korosztályban. A Diák „C”-seknél ez egyben Magyar Kupa is volt, amit a lányoknál a Kőrös Judo, a fiúknál pedig az RHDSE csapata nyert meg. A versenyt színesítette, hogy 8 országból érkeztek hozzánk versenyzők. Ausztriából Strasswalchen csapata, Horvátországból Zágráb, Szerbiából öt csapat, Olaszországból a trieszti judosok, Romániából Kézdivásárhely és Nagyvárad, Ukrajnából Kijev, valamint Csehországból Liberec judosai képviseltették magukat. Vasárnap a serdülők és ifjúságiak léptek szőnyegre, igen parázs hangulatú mérkőzések zajlottak az érmes helyezésekért. A két nap során 724 judos lépett tatamira. Köszönjük az ide látogató versenyzőknek, hogy idén is színvonalassá tették versenyünket.

 

Diák A korosztály

II.        Bernáth Péter             35 kg

V.        Kerti Viktor                60 kg

V.        Bajnai Emese              38 kg

II.        Schveigert Anett        56 kg

III.       Lacza Ákos                55 kg

III.       Kerepesi Amira          50 kg

 

 

Diák B korosztály

II.        Hum Zsombor            41 kg

IV.       Bagi Boglárka            44 kg

V.        Lőrincz Bence            +50 kg

 

Diák C korosztály

III.       Ritter Milán                30 kg

VII.     Szucsán Balázs           30 kg

II.        Hornyánszki Lilla       27 kg

 

Serdülő korosztály

II.        Knap Ivett                  44 kg

I.          Lukács Ditta               44 kg

V.        Kövér Zsófia              +70 kg

IV.       Édl Kevin                   81 kg

 

Ifjúsági korosztály

I.          Bognár Péter              55 kg

III.       Pósa Dénes                 66 kg

V.        Palásti Patrik              54 kg

III.       Windischmann Bence                          73 kg

III.       Lukács Ditta               44 kg

II.        Knap Ivett                  44 kg

III.       Polgár Luca                52 kg

I.          Sárosi Sára                  70 kg

 

Edzők:

Braun Ákos, Kanczler István, Péri Balázs, Dobai-Krecht László

P a k s, 2014. szeptember 30.

 

Keszthelyi László

 

technikai vezető