Három magyar aranyérem az Atom Kupán PDF Nyomtatás E-mail
Judo
2010. július 20. kedd, 15:52


A hétvégén immár 25. alkalommal rendezte meg egyesületünk a judo Atom Kupát.

A verseny rangját jelzi, hogy bekerült az Európai Judo Unió (EJU) Junior Európa Kupa sorozatába, ami azt jelenti hogy az itt szereplő versenyzők értékes pontokat gyűjthetnek a junior világranglistára.

Az idei megmérettetés a korábbi évekénél is erősebbre sikerült, hiszen 20 ország 404 versenyzője mérte össze tudását nyolc férfi és nyolc női súlycsoportban. A nagy létszámra jellemző, hogy három küzdőfelületen a szombati selejtezők hét, míg a vasárnapiak kilenc és fél órán keresztül zajlottak, mialatt a judokáknak egymáson kívül a nagy hőséggel is meg kellett birkózni (judózni J ).

Fiatal paksi versenyzőinknek érem sajnos nem jutott idén, de a jövőre nézve igen bíztató mérkőzéseket láthattak tőlük a kilátogatott családtagok, barátok. Közülük a legmesszebb Ömböli Renátó jutott, aki a hetedik helyen végzett, valamint  kiemelhető Haaz Levente, aki hatalmas ipponokkal örvendeztette meg a közönséget, ám végül be kellett érni a kilencedik hellyel.

Az éremtáblázaton Románia és Ukrajna előtt Magyarország végzett az élen három arany-, két ezüst-, és három bronzérmet gyűjtve. A magyar aranyérmeseink közül az 52kg-os Maros Barbara már komoly nemzetközi eredményekkel rendelkezik, súlycsoportja első kiemeltjeként hozta is a tőle elvárt eredményt. A 66kg-osok ötven fős mezőnyében Juracsek Lászlónak hat győzelemre volt szüksége, hogy megszerezze az aranyérmet, mellyel nagy lépést tett affelé, hogy bebiztosítsa helyét az idén Európa- és világbajnokságra is készülő magyar junior válogatottba. A legnagyobb meglepetést azonban a még ifjúsági korú 16 éves Tóth Krisztián okozta, aki egy kivételével minden mérkőzését ipponnal nyerve győzte le súlycsoportja a 81kg versenyzőit, és szerezte meg az aranyérmet. Mint azt az EJU honlapja is kiemelte, Krisztián – aki jelenleg az augusztusi szingapúri ifjúsági olimpiára készül – a legfiatalabb az idei junior Európa Kupa viadalok 64 aranyérmese közül.

A helyszínen tartózkodó Dr. Lisa Allen, az EJU megbízottja igen elismerően nyilatkozott a szervezők munkájáról, és nagyon színvonalasnak ítélte meg a versenyt.

 

Eredmények:

FÉRFIAK

55 KG (23 induló)
1. Yannick Claproth (holland)
2. Joaquin Gomis (spanyol)
3. Valentin Kopilov (ukrán)
3. Andreas Tiefgraber (osztrák)
5. Antonio Campese (olasz)
5. Cristian Seres (román)
7. Marco D’Alesio (olasz)
7. Florin Danes (román)
GARD RICHÁRD (Pécsi VSK) és
SZABÓ FRIGYES (Leányvár-Egerági Üstökös SE) helyezetlen

60 KG (40 induló)
1. Maxim Schitov (német)
2. Remus Lazea (román)
3. Gevorg Hacsaturjan (ukrán)
3. Kevin Schuchardt (német)
5. Thomas Haminger (osztrák)
5. Steffen Hoffmann (német)
7. Kay van Rijn (holland)
7. Predrag Nikolajevics (szerb)
9. HAÁZ LEVENTE (Paksi Atomerőmű SE)
KALOCSAI PÉTER (SZVSI),
PETKA ROLAND (UTE),
KOVÁCS GÁBOR (UTE),
HENCZ NORBERT (UTE),
REIF DÁNIEL (Honvéd-Kipszer),
PAPP TAMÁS (Pécsi VSK) és
ŐRI FELÍCIÁN (Paksi Atomerőmű SE) helyezetlen

66 KG (50 induló)
1. JURACSEK LÁSZLÓ (KSI SE)
2. Roman Paszkar (ukrán)
3. HAGYÓ GÁBOR (UTE)
3. Alexander Weichinger (osztrák)
5. Kosztantyin Szolojev (ukrán)
5. Golan Pollack (izraeli)
7. Cunnar Kops (holland)
7. Niv Dar (izraeli)
STADLER ÁDÁM (Honvéd-Kipszer),
NAVRATYL LÁSZLÓ (UTE),
VÁJER ISTVÁN (Paksi Atomerőmű SE),
VÉGVÁRI MARTIN (Bajai JC) és
ZÓKA NORBERT (Leányvár SE) helyezetlen

73 KG (60 induló)
1. Artem Buliga (ukrán)
2. Hermann Schener (német)
3. Massimiliano Carollo (olasz)
3. Dmitro Kanivec (ukrán)
5. Stefan Sziljegovics (bosnyák)
5. Sam van’t Westende (holland)
7. Antoine Massart (portugál)
7. Tomas Costa (portugál)
9. GYULAI BALÁZS (SZVSI)
BALÁZS BENCE (Margitszigeti AC),
KÁRPÁTI GÁBOR (Pécsi VSK),
SZIGETVÁRI SZABOLCS (Siklós SE),
VÉR ANDRÁS (Honvéd-Kipszer),
PUSZTAI PATRIK (Miskolci VSC)
SZÉKELY ZOLTÁN,
ÁDÁM ATTILA (Paksi Atomerőmű SE),
KASZA NORBERT (Honvéd-Kipszer),
SZABOLCSI MÁTÉ (Honvéd-Kipszer) és
NÉMETH GÁBOR (Bajai JC) helyezetlen

81 KG (47 induló)
1. TÓTH KRISZTIÁN (KSI SE)
2. Asaf Chen (izraeli)
3. Alekszandar Kukolj (szerb)
3. Gasper Jerman (szlovén)
5. Szerhij Goncsuk (ukrán)
5. Igor Mironenko (ukrán)
7. Matic Ovijac (szlovén)
7. Artem Guljajev (ukrán)
9. FOGARASI MÁTÉ (nicsi JC Győr)
VINCZE BALÁZS (Vincze JC Zirc),
KURITYÁK MÁTÉ (KSI SE)
HEIM PÉTER (KSI SE),
IMRE MIKLÓS (Paksi Atomerőmű SE),
NAGY ISTVÁN LEVENTE (Debreceni SC-SI),
KÖLLER MILÁN (Paksi Atomerőmű SE) és
KEGLOVITS KÁROLY (Honvéd-Kipszer) helyezetlen

90 KG (20 induló)
1. Simon Glockner (német)
2. VÉR GÁBOR (Honvéd-Kipszer)
3. Sztaniszlav Retinszkij (ukrán)
3. Vitalij Kovtunov (ukrán)
5. Giuliano Loporchio (olasz)
5. Max Strote (német)
7. BALOGH BALÁZS (Miskolci VSC)
7. Miroslav Dzur (szlovák)
9. HORVÁTH ADRIÁN (Pécsi VSK)
9. KASZÁS ANDRÁS (Honvéd-Kipszer)
FOGASY GERGŐ (Kecskeméti JC) helyezetlen

100 KG (18 induló)
1. Lorand Samel (román)
2. BREITENBACH PAUL (Honvéd-Kipszer)
3. Yakov Mamistvalov (izraeli)
3. Luca Ardizio (olasz)
5. Andrij Melnyik (ukrán)
5. Stefan Jurisics (szerb)
7. POCSKAI SZABOLCS (KSI SE)
7. Jurica Katic (horvát)
MIKLÓS BALOGH ÁDÁM (Szatymazi SE) helyezetlen

+100 KG (15 induló)
1. Daniel Natea (román)
2. Flaviu Smeu (román)
3. GOMBÁR SZABOLCS (Honvéd-Kipszer)
3. Daniel Allerstorfer (osztrák)
5. Vladimir Gajics (szerb)
5. Oeste Soriano (spanyol)
7. ÖMBÖLI RENÁTÓ (Paksi Atomerőmű SE)
7. Cedo Kalics (szerb)


NŐK

44 KG (8 induló)
1. Kristina Vrsic (szlovén)
2. Julijana Szavics (szerb)
3. Cristina Casas (spanyol)
3. Kovács Diana (romániai)

48 KG (17 induló)
1. Anna Bartole (olasz)
2. Katharina Taferner (osztrák)
3. KISS RENÁTA (UTE)
3. Ana Maria Ghindariu (román)
5. Katharina Kaiser (osztrák)
5. Luana Di Giorgio (olasz)
7. GYÖNGYI BETTINA (Kaposvári SI)
7. Suzanne Zegers (holland)
9. TÓTH PATRÍCIA (Kaposvári SI)
9. KÓNYA VIKTÓRIA (Szatymazi SE)
KELIGER BERNADETT (Albertirsa SE) és
KELLER BETTINE (Pécsi VSK) helyezetlen

52 KG (24 induló)
1. MAROS BARBARA (KSI SE)
2. Tina Zeltner (osztrák)
3. Olekszandra Sztarkova (ukrán)
3. Kathrin Frey (svájci)
5. Sappho Coban (német)
5. Verena Thumm (német)
7. Anna Dengg (osztrák)
7. Greta Poser (olasz)
BARICSA VIKTÓRIA (Tatabánya) helyezetlen

57 KG (25 induló)
1. Loredana Ohai (román)
2. Fabienne Kocher (svájci)
3. Maureen Groefsema (holland)
3. Swantje Kaiser (német)
5. SZABÓ KATINKA (Leányvár-Egerági Üstökös SE)
5. Katja Senekovic (szlovén)
7. Anja Mayr (osztrák)
7. Rebecca Conti (olasz)
9. FÜZESI ALEXANDRA (Szegedi JSE)
SZOVA KATALIN (Százhalombatta) és
KISS VIVIEN (Paksi Atomerőmű SE) helyezetlen

63 KG (25 induló)
1. Katrin Unterwurzacher (osztrák)
2. Lea Zink (svájci)
3. Margriet Bergstra (holland)
3. Lisa-Marie Bittner (német)
5. Janina Henning (német)
5. Stephanie Manfrahs (német)
7. KOZSÁK VANDA (Honvéd-Kipszer)
7. Carina Gouveia (portugál)
9. SZABÓ FRANCISKA (Leányvár-Egerági Üstökös SE)
JÁNOVSZKI HELGA (Ceglédi VSE) és
POLYÁK KRISZTINA (Kecskeméti JC) helyezetlen

70 KG (15 induló)
1. Alona Petrecsenko (ukrán)
2. Anka Pogacnik (szlovén)
3. Melanie Wolf (német)
3. Andrea Garcia (spanyol)
5. Aylin Jeske (német)
5. Melina Wehmeyer (német)
7. Krisztina Mihajlenko (ukrán)
7. Miranda Giambelli (olasz)

78 KG (5 induló)
1. Laia Talarn (spanyol)
2. Sarah Mairhofer (osztrák)
3. Urska Potocnik (szlovén)
5. BODÓ BERNADETT (Pécsi VSK)

+78 KG (10 induló)
1. Larisza Cserics (bosnyák)
2. Kszenija Darcsuk (ukrán)
3. Elisa Marchio (olasz)
3. Urska Urek (szlovén)
5. Miriana Savini (olasz)
5. Yvonne Schilden (német)
7. Jessica Valdi (olasz)
7. Isabel Tomas(spanyol)

Videó a versenyről
http://www.youtube.com/user/judoatomcup#p/u/0/6e5JaPDhOJw