Európai belépő PDF Nyomtatás E-mail
2016. július 17. vasárnap, 18:47

Koleszár Zoltán, az ASE 19 éves kenusa a tavalyi, maratoni ifi világbajnoki arany után most síkvízen villantott, a plovdivi U23-as Európa bajnokságon szerzett egy ötödik és egy hatodik helyet.

 

Magyarországon kajak-kenuban a sikerességet érmekben, még inkább aranyakban mérik. Ám vannak azok a helyzetek, amikor egy-egy szereplésnek, lehetőségnek is van akkora értéke, mint egy dobogónak. Koleszár Zoltán számára ez az Európa-bajnokság pont ezt a szereplést adta meg, a bemutatkozás lehetőségét az U23-as mezőnyben, ahol már 5 évfolyam legjobbjai mérkőznek meg egymással.

A hazai válogatón a szegedi Posztós Patrikkal 1000 párosban lettek másodikak, kiharcolva ezzel az Európa-bajnoki részvételt. Az első a világbajnokságon fog rajthoz állni, a hónap végén, Minszkben. Az edzőtáborban a szövetségi kapitány a kontinensviadal 500 párosára készülő egységet formahanyatlás miatt megbontotta és a szegedi Forgó Christopher mellé Zolit tette be, így neki egyből két távon, két különböző párral is rajthoz kellett állnia.

500 méteren és a szintén szegedi Posztós Patrikkal 1000 méteren is közvetlenül kvalifikálták magukat a fináléba. A rövidebb távon a fehérorosz egység kimagaslott a mezőnyből, 2,5 másodperccel verték a második lengyeleket, a mieink öt másodperccel értek be az elsők mögött és ezzel hatodikak lettek.

1000 méteren harmadik idővel kerültek be a legjobb 9 közé. A táv elején elcsúszott a mezőny, ám a fiúk, akárcsak a hazai válogatón, szép fokozatosan zárkóztak és a győztes ukránok mögött 2,5 másodperccel finiselve ötödikek lettek.

„Egy fiatal sportolónak talán az ifiből kilépve a legnehezebb a dolga, hiszen a juniorok, felnőttek között nagy különbség van erőben, sebességben is az addigiakhoz képest. Zotya a megbeszélt taktikát betartva, nagyon érett versenyzéssel jutott ki erre az Európa-bajnokságra, és az 5. és 6. hely is azt mutatja, hogy megállta a helyét, habár ők voltak a legfiatalabbak a mezőnyben. Erősödni kell még az elsőkhöz, ami nem tetszik lehetetlen feladatnak.”- foglalta össze Bedecs Ferenc, Zoli edzője a 19 éves kenus előtti kihívásokat és lehetőségeket.

 

Tóth Márton