Értékelés: Így zártak a lányok PDF Nyomtatás E-mail
2014. június 23. hétfő, 22:37


Az U15-ös bajnokság déli csoportjában a lányok Kaposvár és a Pécsi VSK mögött a 3. helyen végeztek.

Sajnos a tavaszi fordulóban Csigi Eszter játéka nagyon hiányzott, de büszkék vagyunk rá, hogy az FTC-ben folytatja pályafutását.

Tolnáról Buchmüller Petra és Maláti Gréta igazolása jónak bizonyult, nagyban hozzájárultak a 3. hely megszerzéséhez.

20 fős kerettel dolgoztam a bajnokság alatt. Az edzéslátogatottság jónak mondható.

Célom volt a játék megszerettetése, a sportághoz való kötődés megszilárdítása, a pozitív dolgok erősítése és az alapvető mozgáskultúra kialakítása. Úgy érzem, hogy az egy év alatt mind a kondíció, mind a koordináció terén nagyot léptünk előre. Sok tehetséges kislány van a csapatban.

A jövőbeli célom a folyamatos játék felépítése, a játékkészség intenzív fejlesztése, az eredmény centrikus játék hangsúlyozása.

A csapat minden tagja dicséretet érdemel.

A nagy lányok 15 fővel vettek részt a Tolna Megyei Női Kispályás versenyen, ahol Tolna mögött a 2. helyet szerezték meg.

Több teremtornán vettünk részt (Paks, Tolna, Kalocsa, Dunakömlőd) jó eredményekkel.

Köszönöm a lányok nevében az Atomerőmű SE-nek, hogy felkarolta a lányokat és biztosítja a nem mindennapi feltételeket a munkához.

Paks,2014.06.15.

Klopcsikné Somorjai Mária (edző)