U-18 őszi értékelés PDF Nyomtatás E-mail
2009. december 21. hétfő, 11:08
2009.07.20.-án kezdtük el a felkészülést az őszi évadra. Mint minden évben az idén is korosztályváltás történt, hiszen a tavalyi U-16-os csapat nagy része felkerült az U-18-as korosztályba.  18 fős kerettel kezdtük a felkészülést. A játékosállományt áttekintve úgy döntöttem az idei bajnokságban a 4:2:3:1 és a 3:2:3:2-es hadrendeket alkalmazzuk.
Végre egy „igazi” bajnokságban vehetünk részt, ahol 15 csapat szerepel. A két játékrendszer közül a 4:2:3:1-es élvezte az elsőbbséget, még akkor is, ha ez új volt a csapatnak. A nyári felkészülésünket az új felállás betanulása és gyakorlása határozta meg. Időre volt szükség mire megtaláltam a legjobb összetételt, hiszen a területvédekezésnél fontos a játékostársak közti összhang. Úgy vélem a csapat fogékony volt az új játékrendszerre. Természetesen a bajnokságban voltak és lesznek is hibák, de arra törekszünk, hogy ezeket kijavítsuk. A bajnokság erőviszonyát nem ismertük, de így visszatekintve az őszre jó bajnokságnak tartom. Sajnos az eredményeink sokáig várattak magukra, de a szezon vége felé már sikerült eredményt produkálni.
Az eredménytelenségünket három összetevő határozta meg:
1.    Idősebb korosztály ellen szerepelünk
2.    Fizikálisan erősebbek (idősebbek) ellenfeleink
3.    Taktikai éretlenség (hibák, helyzetkihasználás)
Pontosan mindig az a két-három gól volt a különbség, mint az évek száma.
Bízom benne, hogy tavasszal jobban és eredményesebben szerepelünk, jó téli felkészülés után.
Ezek után lássuk, mit rejtenek a számok teljesítményre lefordítva.

 Név
 Ősz-tavasz átlag
 Éves átlag
Mérkőzés szám
Gól
 Horváth Csaba
 5,4
 - 14 -
 Csesznok Adrián
 5,3 - 13 -
 Varga László
 5,7 - 14 -
 Kollarics Krisztián
5,8
 - 13 2
 Kónya Norbert
 5,6 - 12 1
 Fenyvesi Csaba
 4,9 - 11 -
 Alberczki Áron
 5,4 - 12 2
 Fodor Marcel
 5,5 - 11 -
 Tóth Adrián
 5,4 - 14 -
 Horváth Gábor
 5,5 - 13 2
 Szabó József
 5,4 - 14 6
 Herczeg Gergő
 5 - 8 1
 Gáncs Gábor 5,7 -10
 4
 Nagy Marcell
 5,2 - 11 3
 Kotroczó Róbert
 5,2 - 11 5
 Kotroczó Ferenc
 4,3 - 10

  -

Átlag felett teljesített: Varga,  Kollarics, Gáncs
Átlagosan teljesített: Kónya, Horváth G., Szabó, Horváth Cs., Alberczki, Tóth, Fodor, Csesznok
Többet vártam: Kotroczó R, Kotroczó F, Nagy, Fenyvesi, Herczeg

Nézzük a csapat eredmény sorát:

Idény
 Mérkőzés
 GY.
 D.
 V.
 R.gól
K.gól
 Pont
 %
 Ősz 14 2 1 11 27 53 7 16,7

A csapat legeredményesebb játékosai:

Szabó J.
6-gól 
Kotroczó R.
5-gól
Gáncs G.
4-gól

 

 A csapat fegyelmi helyzete jónak mondható, hiszen ősszel 18 sárga lapot  kaptunk.  Test elleni párharcok sikeresebb megvívása érdekében sokszor a csibészség is belefért volna.
Egész évben nyugodt körülmények között tudtunk dolgozni és ezért köszönet jár az egyesületnek, ezen belül pedig a szakosztály vezetésének!!!!
KÖSZÖNÖM A CSAPAT NEVÉBEN IS!!
 
A felkészülés kezdete:    2010. 01. 18. vagy 22.(sms)      15:45-kor

 
MINDENKINEK JÓ PIHENÉST KÍVÁN:

                   Nagy   Lajos
                    U-18edző