ASE U-12 labdarúgó csapatának 2009-2010 éves értékelése PDF Nyomtatás E-mail
2010. július 05. hétfő, 09:08


Csapatunk az U13-as korosztályú másodosztályú bajnokság Dél-nyugati csoportjában szerepelt.

A nyújtott teljesítmény elfogadhatónak mondható, főleg annak tükrében, hogy rendszeresen 1-2 évvel idősebb csapatok ellen szerepeltünk. Az év folyamán voltak kimondottan jó mérkőzéseink, ahol a fizikai hátrányt leszámítva minden tekintetben felvettük a versenyt ellenfeleinkkel.(és itt nem csak a győztes mérkőzéseinkről beszélhetünk.)
 
A kitűzött célokat tekintve:
Játékrendszerben a 4-3-3-as felállás volt az alap, sajnos sokszor kellet változtatni különböző okok miatt (sérülés, hiányzás, iskolai elfoglaltság, stb.)

Csapat taktikai- technikai felkészültség:
Határozott előre lépés mutatkozott. A játékosok nagy része megtanulta a rendszerben való gondolkodás és cselekvés alapjait, amire a későbbiekben majd lehet építeni. 

Egyéni taktikai- technikai felkészültség:
Örömteli, hogy az eddig is ügyesnek mondott játékosok érezhetően fejlődtek, míg a gyengébbek közül többen is felzárkóztak.

Mentális, emocionális felkészültség:

A csapat jól viselte a súlyosabb kudarcokat is, sikerült végig „tűzben tartani” a társaságot. Kirívó fegyelmezetlenség sem az öltözőben, sem a futballpályán, az év folyamán nem történt.

Kiemelhető játékosok:

Pál Achilles 30góljával a góllövő listán is előkelő helyezést ért el. Ha felesleges energiáit is a játék fogja lekötni, még szebb jövő elé nézhet. Kiss Patrik középpályásként, néha védőként is szerepelve 20 gólig jutott. Benne is jóval több potenciál van, nagyon jó adottságai vannak. Lakatos Gergő az év folyamán végig egyenletes, jó teljesítményt nyújtott, a tavaszi idényben vezéregyénisége volt a csapatnak. Lacza Máté és Tímár Kristóf 1999-es létükre stabil pontjai voltak a csapatnak, talán ők fejlődtek a legnagyobbat az évben. Köszönetet szeretnénk még mondani a szakosztály vezetésének és minden dolgozójának egész évi segítőkész munkájukért, a feltétetlek biztosításáért.

Sánta István
Edző