Grosics díj átadás PDF Nyomtatás E-mail
2011. január 13. csütörtök, 08:54

2010.12.27.-én került sor az MLSZ kapusedzők tagozata által életre hívott Grosics díj átadására Budapesten a Puskás Pancho Pub-ban. A meghívásnak eleget téve 3 kapuspalántával egyetemben nagy örömmel és várakozással megjelentünk ezen az eseményen. Jómagam és a srácok is már alig vártuk, hogy az NB1-es kapusok mellett találkozhassunk az aranycsapat neves hálóőrével, a fekete párduccal, Gyula bácsival.
Gyula „bá” nagyon közvetlenül és igazi kapushoz illően lazán, de egyben komolyan elbeszélgetett a srácokkal majd az autogram vadászat után fényképek is készültek az utókornak.
A Grosics díjról dióhéjban csak annyit, hogy Magyarországon ez az első díj, amit a „szakma”, azaz a kapusedzők szavazatai alapján adnak át. Az adott naptári évben az NB1-ben legjobban teljesítő kapus kapja, aki legalább a meccsek felét védte.
2010-ben a díjat Szűcs Lajos, a Pápa kapusa kapta!
Még egy kis intermezzója volt az estének, Babócsy András javaslatára tiszteletbeli kapussá fogadtuk az est műsorvezetőjét Gundel Takács Gábort, aki elmondása szerint nagyon jól érezte magát az est folyamán és úgy gondolja, hogy már most „egy húron pendül” a kapusokkal!
Az ünnepély hivatalos lezárása után még egy kis beszélgetés is belefért az edzőkollégákkal. A srácok pedig tátott szájjal és kattogó fényképező gépekkel próbálták Öcsi bácsi ereklyéit, a mezeket, labdákat, serlegeket stb. lefotózni.