U16 csapatának értékelése a 2010-2011 évi tavasz félév alapján PDF Nyomtatás E-mail
2011. június 15. szerda, 09:35

 

A tavaszi idényben a keret 20 fő volt, az edzések látogatottsága 93%-os. Ez az érték jónak mondható, látszik, hogy egy jó közösség jött össze. Az őszi bajnoki idényben a 8. helyet szereztük meg, a tavasziban 1 helyet visszaestünk, mert szerintem hiányzik 4-5 pont, amit sajnos nem szereztünk meg.

Voltak olyan mérkőzések (Baja, Kaposvár, Szekszárd), amikor nem játszottunk rosszul, de nem tudtunk nyerni, mert nem koncentráltunk a döntő pillanatokban. Egy döntetlent játszottunk a tavaszi idényben a Mohács ellen, a többi mérkőzésen vagy nyertünk, vagy kikaptunk. A csapat légköre jónak mondható, egy fegyelmi eljárás kivételétől eltekintve, mindenki mindig tisztességesen a csapat rendelkezésére állt. Az edzéseken tisztességesen dolgoztak.

A bajnokságban az őszi 24 ponthoz még szereztünk 25 pontot, így a bajnokság végét a 9. helyen zártuk 49 ponttal. Az őszi rúgott gólok száma 54, a kapott góloké pedig 42 volt. Tavasszal a lejátszott 15 mérkőzés alatt 49 gólt rúgtunk (3,26 gól/mérkőzés), míg a kapott gólok száma 44 (2,93 gól/mérkőzés) volt.

A kapott gólok számát lehetett volna csökkenteni, mert 3 mérkőzésen 23 gólt kaptunk (PMFC „B”, Kozármisleny, PMFC ”A”)!

15 mérkőzésből 8 győzelem, 1 döntetlen és 6 vereség a mérlegünk.

A csapat 103 gólt rúgott összesen, ami bármelyik bajnokságban egy dicsérendő dolog.

A csapat mutatott teljesítménye tavasszal: 55,55 %!!!

A csapat mutatott összteljesítménye: 54,44%!

A fontos pillanatokban a kihagyott helyzetek száma megbosszulta magát, mert több mérkőzésen nem mi vezettünk így, hanem az ellenfél. Amikor vezettünk a mérkőzések során azt meg is nyertük.

Egyetlen egy mérkőzés sem volt, amikor vesztett állásból fordítottunk volna, egy mérkőzést döntetlenre hoztuk az utolsó percben (Mohács ellen 4:4)!

4-2-3-1-es játékrendszerben játszottunk, két olyan mérkőzés volt, amikor 4-1-3-2 játékrendszerben játszottunk.

A csapat házi gólkirálya Farsang Patrik 37 góllal, őt Orosz Botond 16 góllal, Horváth Ádám 15, valamint Lénárt György és Nagy Ádám követi 6-6 góllal. A többi játékos gólja sajnos hiányzik a végelszámolásnál (pl. Farkas, Süvöltős, Kökény).

Az osztályzatok alapján tavasszal az első helyen Farsang Patrik (6,3/15 mérkőzés), a másodikon Orosz Botond (6,25/14 mérkőzés), a harmadikon Horváth Ádám (6,23/13 mérkőzés), a negyediken Nagy Ádám (6,125/12 mérkőzés) végzett. Megjegyzendő, hogy a csapatban nem volt olyan játékos, aki mind a 15 mérkőzésen az elejétől a végéig játszott.

Hely Csapat M. Gy. D. V. LG. KG: GK. P. megjegyzés
9. Atomerőmű SE 30 15 4 11 103 86 17 49  

Az eredményeket elemezve, az 1-5. forduló között 9 pontot szereztünk, itt volt egy olyan mérkőzés, amikor átfutottak rajtunk (PMFC „B”). Ugyanakkor volt két nagyon jó mérkőzésünk, a Holler UFC és a Szentlőrinc ellen.

A 6-10. fordulók között szereztünk 7 pontot, sajnos a Mohács ellen csak egy döntetlenre futotta. Az őszi bajnokság utolsó 5 fordulójában szereztünk 9 pontot, rúgtunk 25 gólt és kaptunk 12-t. A kapott gólokat tekintve Kozármislenyben a 6 kapott gól soknak mondható, ugyanakkor két mérkőzésen nem rúgtunk gólt (Kozármisleny, Szekszárd).

 

A játékosok az elmúlt egy év alatt sok örömöt okoztak nekem és remélem a továbbiakban is ilyen hozzáállásuk lesz. Szakács Viktor edző kollégámmal megpróbáltunk egy jó légkört létrehozni a csapatnál, ez szerintem sikerült is, mert látszott az edzéslátogatottságon. A továbbiakban sok sikert kívánok nekik, eredményesen hosszú-hosszú éveket töltsenek a labdarúgó pályákon.

 

U16 csapat:

Cseri Márk, Vámos Krisztián, Cseh Attila- kapusok

Simon Márk, Tóth Zorán, Rigó Gergő, Nagy Ádám, Lengyel Olivér, Kispál Máté, Kövics Sándor-védők

Varga Tamás, Süvöltős József, Horváth Ádám, Orosz Botond, Kókai Adrián, Kökény Béla- középpályások

Farsang Patrik, Farkas Péter, Lénárt György, Rompos Ferenc-támadók

 Név
/ford
Bóly Bölcske PMFCB Sz.lőrinc Baja D.vár Mohács Bonyhád Kvár PMFCA Szekszárd Pogány Komló Bogád  K.
Misleny 
Átlag/
Mérkőzés
 
Cseri M.  0 6,5  5,5   j 6,5  6,5  5,5  7,5  5,5  5,95/15 
Vámos K.   - cs   cs cs  cs  5,33/8 
Cseh A.   j cs  5,5   j  5,25/6
Simon M.   5 5,5  6,5  5,5  5,5  6.5  4,5  5,5   5 5,46/14 
Rigó G.  5,5   j 5,5  5,5  5,5   5 5,4/13 
Kövics S.   -  -  4 cs   5  j  j  j  5  4,75/11
Tóth Z.   -  -  4 6,5  5,5  6,5  5,5/13 
Nagy Á.  6.5  6.5  7,5  7,5  5,5  5,5  Cs  6,5  6,125/12 
Kókai A.   6  7  4  6,5 5,5  6,5  5,29/13 
Vargat T.  6,5   6,5 4,5  5,5   5,57/15
Lengyel O.   5 5,5  6,5   5  7 5,5  5,5  5,5/10 
Horváth Á.   5 5,5  6,5  8,5  7,5  6,5  5,5  6,23/13 
Farkas P.   6  6 6,5  5,5  5,64/14 
Süvöltős J.   - 5,5  6,5  5,07/13 
Orosz B.  7,5  6,5  5,5  5,5  6,5  6,5  6,5  6,25/14 
Rompos F.   5,5 5,5  5,5  5,5   j 5,42/9 
Kökény B. 5,5  5,5  6,5  5,25/11 
Farsang P. 6,5   8 7,5  7,5  7,5  8,5  6,3/15 
Lénárt Gy.  5,5 5,5  5,5  cs  5,5   j 5,36/14 
Kispál M.  -  -  -  - j/4 
Budai Zs. 5,5  6,5  6,5  6,16/3 

Megjegyzés:

j = csereként játszott

cs = csere volt, de nem játszott

= nem volt a keretben