A IV. Sportágválasztó első interjúja, Ungvári Miklóssal PDF Nyomtatás E-mail
2012. szeptember 18. kedd, 18:15


A nagy küzdelem képriporttal

 

Ungvári Miklós idén részt vett Londonban az ötkarikás játékokon, ahol egészen a döntőig menetelt, de sajnos kikapott ellenfelétől. Kovács Antal meghívására részt vett pénteken a IV. Sportágválasztón, ahol a két olimpikon meg is küzdött egymással. Miklós a nagy küzdelem után jó kedvűen válaszolt kérdéseinkre.

 

- Üdvözlöm a résztvevőket itt a Paksi Nagy Sportágválasztón, sziasztok!

- Hogy érzed magad a rendezvényünkön?

- Én azt mondhatom, hogy fantasztikus ez a rendezvény és nem eltitkolt, hogy én ide tényleg nem is vendégként, hanem, már majdnem hogy hazajárok Paksra. Ugye majdnem minden évben kétszer, de egyszer minimum itt tartózkodom egy hosszabb ideig, amikor itt van az edzőtábor. Mellette baráti felkéréseknek is nagyon sokszor teszek eleget, Braun Ákosénak vagy Kovács Antiénak, de sorolhatnám a sok-sok nevet. Én előszeretettel járok Paksra.

- Nagyon örülünk, hogy itt vagy!  Úgy gondolom a mindennapokban nem egy klasszikus kérdés következik, de kíváncsiak vagyunk rá nagyon: Miben változtak a mindennapjaid az olimpia óta?

- Hát hogy miben? Talán egy kicsit még pörgősebb életet élek, mint eddig. Nem mondhatom, hogy eddig tényleg unatkoztam és négy fal között bezárva éltem az életemet, de most talán még kevesebb időm jut arra a haszontalan dologra, mint például az alvás. Ilyen napi 4-5 órákban kimerül itt a pihenés történe, rendezvényről rendezvényre járok. Most, hogy az Olimpián már kialudt a láng, még ennek ellenére mindig olimpiai lángban égünk. Én magam úgyszintén és lehet, hogy még kell egy hónap, hogy elfeledjem azt a dolgot, azt a fantasztikus élményt, érzést, ami ott elénk tárult meg tényleg magát a 30. olimpiai játékokat. És nem beszélve arról, hogy, az emberek szeretete meg az a figyelem, amit kaptunk, nem csak én, hanem a sporttársaim, olimpikonok, olimpiai érmesek, hát az valami fantasztikus. Ezt az érzést tudni kell kezelni, meg kell érni rá.

- Ebben a rendkívül pörgős időszakban, hogyan pihensz, a te életedben mi az ami kikapcsolódást jelent?

- Pihenésről nem igazán tudok, de nem is lehet beszélni. Már azt mondhatom, hogy kinn a faluban is megalakultunk, elkezdtük a sportot. Sportolgattunk, mozogtunk. Nem bírok a feles energiáimmal, napi egyet-kettőt tudok csak edzeni, többet egyéb elfoglaltságok miatt nem tudok. Tényleg annyira tele vagyok energiával, hogy hazaérek, és még-még mennék tovább. Olyan hobbijaimnak próbálok időt szakítani, mint az olimpia előtt vagy mondjuk, egyéb felkészülések alatt egy EB vagy VB alatt nem lehet, ilyen a lovaglás, cross motorozás, legyen az akár extrém vagy veszélyes sport, azt most mindet kipróbálom.

- Jól értem akkor, hogy ezektől a veszélyes sportágaktól óvni kellett magad az elmúlt időszakban az olimpia előtt?

- Igazándiból nem óvtam magam, még ha kellett is volna, ha titokban is, de motorra ültem, lóra pattantam, nem mondom, hogy annyira figyeltem, csak nem árultam el az edzőimnek, azoknak, akik óvtak engem.

- Na szép! Ugorjunk visszafelé egy picit az időben. Hány évesen kezdtél el judózni és miért választottad a judót?

- Egészen picit? Hát én néptáncoltam nagyon sokáig, aztán jött Ceglédre a szülővárosomba egy kis újság és akkor jött ez, hogy judo, én már kis korom óta szeretem ezeket a küzdő sportokat, mondhatom ilyen filmeken nőttem fel.  Amikor először édesanyámék bevittek a judóra, nem is tudtam miről szól, milyen szabályrendszere van. Hanem maga a szaga, az illat, az a szertartás szerű küzdelem, az a hajlongás, az egymás iránti tisztelet, ahogy hajlongtak egy-egy küzdelem után, meg hogy tényleg így tisztelték meg egymást. Azt valahogy annyira fantasztikusnak láttam, éreztem, hogy rögtön magával ragadott a sportág és mondhatom azt, hogy most már, ha nem is nagyon sikeresen, de félig meddig sikeresen, több mint két évtizede itt le is ragadtam.

- Sportoló pályafutásod alatt mikor voltak krízis helyzetek vagy krízis időszakok, amiket nehezen éltél meg vagy nagy választás előtt álltál?

- Hát ez nagy kérdés. Nagyon sok ilyen volt, egy-egy sikertelen verseny, egy-egy sikertelen széria, sérülés. Olyan sérülés, amiből nem igazán tudtam azonnal talpra állni vagy mondhatom azt, hogy egy-egy forró nyár, amikor én a 40 fokos teremben benn edzettem, izzadtam, míg a társaim, osztálytársaim vagy a barátaim nyaraltak vagy tóparton, strandon múlatták az időt. Nekem akkor keményen fel kellett vennem ezt a nem túl hűvös judo ruhát és ugye a sporttársaimmal egymást bántottuk vagy húzkodtuk, szoktuk így mondani. Ez nagy lemondásokkal járt, de azt gondolom, hogy most így egy olimpiai éremmel a nyakamban nagyon megérte.

- Igen, valóban így van! Mentálisan, tehát elkezdtél nagyon-nagyon fiatalon sportolni. Mikortól erősödtél vagy voltál már fejben erős? Meglehet ezt így fogalmazni vagy van ennek konkrét időpontja, amikor már úgy igazán úgy döntöttél, hogy Te él sportolni szeretnél, és ezt komolyan gondolod. Mikor fogalmazódott meg?

- Hát erős még a mai napig nem vagyok, majd remélem, hogy egyszer tényleg megerősödöm igazán. De hogy mikor akartam és mikor döntöttem el, hogy él sportoló legyek? Talán akkor, amikor - itt nekünk jobbra érkezik Kovács Antal- Anti megnyerte azt a bizonyos ötkarikás játékot és olimpiai bajnok lett. Akkor én már 9 évesen, kijelentettem, hogy olimpián szeretnék részt venni, és ha már ott leszek, olimpiai érmes szeretnék lenni. Ez ugye az első két olimpián sajnos nem adatott meg nekem, sem Athénban, sem Pekingben. Most Londonban végre elértem álmaim egyik vágyát, hogy tényleg bevonzottam azt a bizonyos olimpiai érmet. Ugye EB-ről, VB-ről már voltak érmek, nem is egy. És van Európa Bajnoki érmem. Vagyis tényleg azt mondhatom, hogy már a 90-es években, vagyis 90-ben már úgy gondoltam, hogy él sportoló szeretnék lenni, a világ legtetejére felállni és egy olimpiai éremmel megkoronázni ezt a pályafutást, amit szerettem volna vagy szeretnék befutni. Idáig váratott magára a dolog. Most azt mondhatom, hogy végre megérkeztünk és eljött ez a várva várt érem.

- Akkor a korai elhatározás és a sok-sok küzdelem végül meghozta az eredményt. Gratulálok Neked ismételten és köszönjük, hogy itt vagy velünk, hiszen a fiatal sporttársak számára biztosan példaképként szolgálsz! Még egy utolsó kérdésem lenne, ami nem más, mint, hogy az Atomfutáson várhatunk téged?

- Hát el kell, hogy szomorítsam a futókat. Sajnos nem biztos, hogy itt tudok lenni, mert egyéb elfoglaltságom lesz, éppen a Nemzeti Vágtán leszek akkor és nyeregbe kell pattannom, egy jótékonysági futamon veszek részt. És így nem tudom, hogy itt leszek- e, ide tudok-e érni.  Éppen a Kovács Antinak már ígéretet tettem, hogy itt leszek az Atomfutáson –már húzza is a fülemet- :D Amennyiben nem, akkor mindenképpen egy év múlva ugyanezen az Atomfutáson –már most beírom, a naptáramba-  aktívan szeretnék részt venni.

- Várunk téged! Köszönjük szépen és további sok sikert kívánok Neked az életed minden területén!

- Köszönöm! Nektek is és további szép napot, sportnapot, sportosat! :)