Napközis tábort tartott az ASE PDF Nyomtatás E-mail
2014. augusztus 26. kedd, 10:18

2014. augusztus 11-15. között rendeztük meg nyári napközis táborunkat, 30 gyermek részvételével

 


Központunk az Atomfitt Centerben volt, innen indultak és itt végződtek a napi programok.

A jó időt kihasználva, szinte minden nap meglátogattuk az Ürgemezei strandot, jókat fürödtünk, lubickoltunk, homokfociztunk a gyerekekkel. A délelőtti programok után ebédelni indultunk, a lakótelepi étteremben mindenki jó étvággyal fogyasztotta az ebédet. A visszafele séta után általában kézműves programok voltak terítéken, batikolás, üvegfestés, karlánc, fajáték készítés.

A sportosabbaknak lehetett kidobózni, ping-pong, csocsóbajnokságban részt venni, ki-ki ízlése szerint.

Remekül sikerült öt nap után, mindenki élményekkel gazdagodva – kicsit fáradtan – térhetett haza. Külön köszönjük az Atomerőmű részéről nyújtott segítséget a tábor lebonyolításához.

Paks, 2014.augusztus 19.

Sánta István

Szabadidősport szervező