Bronzmérkőzés - III. forduló
ElolvasomA Tolnai-holtágon kezdik meg már hosszú évek óta fiatal kajak-kenusaink a víziszezont: a idei kezdet annyiban más, hogy emlékverseny lett, hiszen már nem lehetett itt a Tolnai Kajak-kenu Club alapítója, Barina József.
ElolvasomHétvégén ismét több helyszínen álltak rajthoz az ASE-s sportolók. Míg a legnagyobbak a Felnőtt Országos Bajnokságon harcoltak, addig Szekeres Ábel az ifjúsági válogatott tagjaként a lengyelországi Bielsko Bialában, serdülőink pedig a felvidéki Rimaszombaton léptek tatamira.
ElolvasomKözeledik a judo világbajnokság és a hétvégi felnőtt országos bajnokság már részben a felkészülés részének tekinthető. Különösen a világranglista nyolcadik helyén álló paksi klasszis Pupp Réka számára.
ElolvasomBronzmérkőzés - II. forduló
ElolvasomEbben az évben három Közép-Dunántúli Piros túra került bele az egyesület túra kiírásába (Kisfüzetbe). Most a második túrára kerül sor, ezt a túrát Várpalota és Tés település között tervezzük. A túrát úgy terveztem, hogy a résztvevők dönthetik el, hogy melyik irányba tegyük meg a túrát. Választhatjuk a könnyebb útvonalat Tés-i fennsíkról lefelé vagy menjünk Várpalotáról felfelé a nehezebb úton. Most is egy szurdokban vezet a túránk hasonlóan vadregényes, mint a Burok- völgy, de ennek is meg vannak a szépségei. Bélyegzőpontok itt is lesznek.
ElolvasomAlighogy véget ért az Európa-bajnokság Pupp Réka tovább folytatta a világranglista pontok gyűjtögetését.
ElolvasomElődöntő - IV. mérkőzés
ElolvasomA május 24-i és a június 14-i túrák időpontot cseréltek. Ez itt a május 24-i természetjáró lehetőség.
ElolvasomElődöntő - III. mérkőzés
ElolvasomElérhető a TAO kérelem és határozat
ElolvasomA felnőttek szegedi kajak-kenu válogatója után 4 versenyzőnk is továbblépett a nemzetközi színtérre, közülük is Juhász István és Kollár Kristóf kenu párosának sikerült a szezon első versenyét megnyernie.
ElolvasomAz idei pünkösdi országjáró túránkon Nógrád vármegyét vesszük célba, hiszen az ország ebbe a szegletébe ritkán jutunk el, pedig látnivaló van bőven. Ellátogatunk az UNESCO világörökségi listáján szereplő Hollókőre, elballagunk a hollókői várba, ahonnan a vállalkozó szellemű turisták elgyalogolnak velem az Istentenyere kilátóba. Leszállunk a föld alá és megnézzük a Bányászmúzeumot Salgótarjánban, ki nem hagyjuk az Ipolytarnóci őslényparkot, valamint elmerülünk Tar buddhista világában. Hozzácsapjuk még a kis túlzással magyar Kappadókiának is nevezett Kazári riolittufa képződményt, valamint Salgó/Somoskő várát.
ElolvasomElődöntő - II. mérkőzés
ElolvasomElődöntő - I. mérkőzés
Elolvasom9. és 10. forduló eredmények, végeredmény
ElolvasomNői és férfi egyéni, páros és csapatverseny
Elolvasom"Teke - ahogy nagyapáink játszották, ahogy MI játsszuk, ahogy már máshol játsszák........ vagyis egy kicsit másként!"
ElolvasomEbben az évben is igazán nagy létszámú judós állt rajthoz a hagyományos nemzetközi Budapest Kupán, melyen az Atomerőmű SE judósai is részt vettek és komoly sikerekkel örvendeztettek meg bennünket. Öt érmet és három pontszerző helyet gyűjtöttek sportolóink a 23 ország 1350 judósát felvonultató hatalmas mezőnyben.
ElolvasomGerecsei kilátó túra az E4 európai hosszútávú turistaút (magyarországi szakasz) Mogyorósbánya felett Péliföldszentkereszt és tovább a misztikus Öreg-kőig.
ElolvasomAz Atomerőmű Sportegyesület csónakház új víziturisztikai központjának hivatalos átadása 2025. április 24-én zajlott, amely egy új desztinációt jelent Paks turisztikájában és szabadidős lehetőségeiben.
Elolvasom2025.04.12. Nagymányok
ElolvasomA Sopron KC elleni meccsünk félidejében ismét játszunk!
ElolvasomAz elmúlt hétvégén négy kiemelkedő esemény történt az ASE-s judósok életében.
ElolvasomNyolc érmet gyűjtöttek versenyzőink a Baján megrendezett nemzetközi Mogyi Bácska Kupán.
ElolvasomÚjabb hétvége, újabb judós nagyüzem. Nem szokatlan az utóbbi időben, hogy több helyszínen is szerepelnek különböző versenyeken sportolóink.
Elolvasom2024-2025., 7. forduló, eredmények
ElolvasomAlapszakasz - XXIII. forduló
ElolvasomRészletek a cikkben.
ElolvasomA Kecskemét elleni meccsünkön ismét megmutathatod a tudásod.
ElolvasomA vezetett túráról van szó ebben a túrakiírásban.
ElolvasomAlapszakasz - XXII. forduló
ElolvasomA Szarvasi Arborétum – Pepi-kert a Hármas – Kőrös egyik holtága mentén hazánk legnagyobb élőfa gyűjteménye, ahol többek között mamutfenyőket és 100 évet megélt mocsári ciprusokat is láthatunk. A botanikus kert egyik különlegessége a szabadon élő pávák. Megcsodálásuk kötelező, etetésük tilos! A Mini Magyarország egy makettpark, melyben Magyarország épített öröksége, nevezetes épületeinek, vasútjainak, hajóinak részletében kidolgozott kicsinyített mása látható. Az Arborétumot és a makettparkot csoportos kombinált belépővel látogatjuk meg. A belépő ára 3.600,- Ft.
ElolvasomPupp Réka Grand Prix versennyel nyitotta az idei egyéni felkészülési szezonját. A viszonylag késői kezdés oka egy a párizsi edzőtáborban összeszedett combsérülés volt, mely miatt a bakui Grand Slam-et kénytelen volt kihagyni. Linzben viszont újult erővel vágott a küzdelmekbe.
ElolvasomZsíros Tibor Férfi Magyar Kupa - Bronzmérkőzés
ElolvasomZsíros Tibor Férfi Magyar Kupa - Elődöntő
ElolvasomA szegedi Városi Sportcsarnokban rendezték az ifjúsági korosztály számára kiírt országos bajnokságot, melyen remekül szerepeltek versenyzőink. Összesen heten harcoltak éremért és a végére öten léphettek dobogóra, ketten pedig az ötödik helyen végeztek.
ElolvasomMárcius 15-én ünnepélyes keretek között megnyitjuk az idei bringás szezont. Várunk benneteket egy jó hangulatú, könnyed tekerésre!
ElolvasomTovábbra is lehetőséget biztosítunk a hosszútávú túra utakat, illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek. Az elmúlt években Magyarország tájegységeinek többségét bejártuk, de azért van még egy-két „eldugott hely.”
Elolvasom2024-2025. , 6. forduló, eredmények
ElolvasomEbben az évben három KDP-s túra került bele az egyesület túra kiírásába. Módosított időpontban tartjuk meg az idei túratervben szereplő, Közép-Dunántúli Pirosra tervezet túránkat.
ElolvasomFebruár közepén ismét Paksra érkeztek a Kammerer Zoltán Regionális Akadémia egyesületei, hogy 2025 első versenyén, a Héraklész Fizikai Felmérőn a régió 8-14 éves kajak-kenusai felmérhessék magukat és társaikat. Másnap a 15-18 évesek Győrbe látogattak, ahol országosan mérették meg magukat.
ElolvasomSzurkolói járatot indítunk a Magyar Kupa négyes döntőre!
ElolvasomAlapszakasz - XX. forduló
ElolvasomA DEAC elleni meccsünk félidejében lesz játék.
ElolvasomAlapszakasz - XVIII. forduló
Elolvasom2018 után ismét a Vértesbe vezet túrát Gergely Laci.
ElolvasomA Falco KC elleni mérkőzésünk félidejében ismét értékes nyereményeket lehet nyerni!
ElolvasomNagyon szépen indították ifjúsági korú versenyzőink a 2025-ös évet, jelezvén, hogy igazán jól sikerült az alapozó időszak. Az UTE Megyeri úti csarnokában rendezték az első Ifjúsági Országos Rangsorversenyt, amely egyben válogató is volt.
ElolvasomA hagyományainknak megfelelően csatlakozunk a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség hagyományához, a Bodor Árpád-emléktúrához. A túra a Gemenci-erdőben lesz, ahol Árpi bácsi nélkül nem is feltétlenül lennének ma turistautak. Gyertek túrázni és emlékezni!
ElolvasomZsíros Tibor Férfi Magyar Kupa Negyeddöntő
ElolvasomBeugróként hívlak titeket erre a gyönyörű környékre. Ismerős tolnai dombok közé, remélhetőleg kevésbé sárdagasztó túrát tervezek, melynek a végén az annafürdői parkot járjuk körül.
ElolvasomA PVSK elleni meccsünk félidejében értékes nyereményeket nyerhetsz!
ElolvasomVégig vezetve győztük le az Albát.
ElolvasomLegyen sikerekben és ASE kosarakban gazdag 2025!
Elolvasom2024 piros betűsként vonul be a történelmünkbe, mert Pupp Noémi révén 2 olimpiai bronzérmet is szereztünk a Párizsi Olimpiáról, ráadásul a nem ez volt az egyedüli siker a szezonban. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
Elolvasom2024-2025. , 5. forduló, eredmények
Elolvasom2024-2025. , 4. forduló, eredmények
Elolvasom2024-2025. , 3. forduló, eredmények
ElolvasomSzurkolói információk.
Elolvasom2024-2025. , 2. forduló, eredmények
Elolvasom2024-2025. , 1 forduló, eredmények
ElolvasomA dél-dunántúli régió, Tolna, Baranya és Somogy-Vármegye amatőr csapatainak tekeversenye
ElolvasomKérjük minden csapat képviselőjének megjelenését!
ElolvasomA gyorsan kapott gól után paksi mezőnyfölény mutatkozott, de a több helyzetet is kihagyó hazaiak játékából hiányzott az a plusz, ami a győzelmet jelentette volna.
ElolvasomFérfi NB I: 2008. április 18., szerda, 26. forduló Soproni sÖrdögök - Atomerőmű SE Soproni sÖrdögök-Atomerőmű SE 94-77 (20-23, 25-19, 32-16, 17-19). Sopron, 500 néző. V: Bognár, Szilas, Török. Sopron: BRADLEY 20/3, VIGGIANO 27/3, Lakatos 7, LESKO 30/3, Frana 10. Csere: Pojbics, Boldizsár, Vesztergom. Edző: Meszlényi Róbert. Atomerőmű: Mészáros Z. 6, BROOKS 10/6, Stevenson 6, Horváth Z. 9/3, GULYÁS 25/9. Csere: Toroman 9/9, Csaplár-Nagy 8/3, Kiss Zs. 4/3. Edző: Sabáli Balázs. Az eredmény alakulása: 5. perc: 9-9, 15. p.: 33-29, 25. p.: 63-47, 35. p.: 84-66. MESTERMÉRLEG Sabáli Balázs: – Ideje lenne végre elfelejteni a mámort, ez az ASE nem az, amelyik megnyerte a kupát. Sajnos most valamit leromboltunk abból, amit eddig felépítettünk. UNIQA Férfi A csoport Alapszakasz - 2007/2008 Pénteken befejeződtek az A-csoportos férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának küzdelmei. A két Tolna megyei gárda közül a Planet Leasing Dombóvár KC a második, az Atomerőmű SE pedig az ötödik helyen végzett. H. Csapat M. Gy. V. D. K. P. 1. Falco KC Szombathely 26 21 5 2474 - 2117 47 2. Planet Leasing Dombóvár KC 26 19 7 2192 - 2153 45 3. PVSK-Pécs EXPO 26 17 9 2100 - 2047 43 4. Albacomp 26 16 10 2185 - 2053 42 5. Atomerőmű SE 26 15 11 2140 - 2002 41 6. Szolnoki Olaj KK 26 15 11 1981 - 2025 41 7. Polaroid Lami-Véd Körmend 26 14 12 2228 - 2032 40 8. Marso-Vagép NYKK 26 14 12 2241 - 2268 40 9. Univer-Kecskemét 26 12 14 2180 - 2154 38 10. Soproni sÖrdögök 26 12 14 2213 - 2243 38 11. Zalakerámia ZTE KK 26 10 16 2002 - 2004 36 12. Kaposvári KK 26 7 19 2050 - 2200 33 13. MAFC 26 6 20 2036 - 2354 32 14. Bodrogi BAU Vásárhely KS 26 4 22 2232 - 2602 30 Webszemle: A DKC segíthet az ASE-nak - Tolnai Népújság - .... Tabella - Férfikosár.hu - .... A Dombóvár segíthet az Atomnak - TEOL - .... A DKC segíthet az ASE-nak - TEOL - .... Az ASE nem tudott élni az eséllyel - Tolnai Népújság - .... Itt már végzetes lehet egy hiba - Tolnai Népújság - ....
ElolvasomTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17