Mórahalmi OB sikerek HÍROLVASÓ

Mórahalmi OB sikerek

2024.12.02, 14:36 Judo

November utolsó napján szombaton és másnap, vasárnap is judósokkal telt meg a Móradombi Sportcsarnok Mórahalmon. Első nap a legifjabb korosztály versenyzői harcoltak a Diák B és C korosztályos országos bajnokságon, másnap pedig hazánk legerősebb csapati mérték össze tudásokat az első-, és másodosztályú országos csapatbajnokságon.

Elolvasom
Bajnoki visszatérés HÍROLVASÓ

Bajnoki visszatérés

2024.11.29, 06:33 Judo

Pupp Réka kétszeres olimpiai ötödik helyezett klasszisunk néhány hónapos pihenőt követően Zalaegerszegen, a Felnőtt Országos Bajnokságon tért vissza. Réka ezúttal nem fogyasztott le az 52 kilogrammba, hiszen bőven lesz még alkalma hoznia versenysúlyát, így ezúttal az 57 kilogrammban próbált szerencsét.

Elolvasom
BSZ: Sokkal kiélezettebb mérkőzésre számítok HÍROLVASÓ

BSZ: Sokkal kiélezettebb mérkőzésre számítok

2024.10.03, 15:44 Kosárlabda

Rövid értékelés Szilitől.

Elolvasom
45. Sakkolimpia HÍROLVASÓ

45. Sakkolimpia

2024.10.02, 14:34 Sakk

Budapesten 2024.09.11-09.22. között került megrendezésre.

Elolvasom
Győzelemmel indítottuk a 24/25-ös szezont! HÍROLVASÓ

Győzelemmel indítottuk a 24/25-ös szezont!

2024.09.30, 14:06 Kosárlabda

Meggyőző játékkal nyertünk a Honvéd ellen.

Elolvasom
Endo Plus Service-Honvéd - Atomerőmű SE HÍROLVASÓ

Endo Plus Service-Honvéd - Atomerőmű SE

2024.09.26, 10:19 Kosárlabda

Alapszakasz - I. forduló

Elolvasom
KF: Pozitívan sikerült a felkészülés HÍROLVASÓ

KF: Pozitívan sikerült a felkészülés

2024.09.25, 08:25 Kosárlabda

Kostas Flevarakis vezetőedzőnket kérdeztük a szezonstart előtt.

Elolvasom
Indul a Honvéd ellen a jegyértékesítés! HÍROLVASÓ

Indul a Honvéd ellen a jegyértékesítés!

2024.09.27, 09:13 Kosárlabda

A belépőket kizárólag online lehet megvásárolni!

Elolvasom
Megnyertük a Sitku Ernő Emléktornát! HÍROLVASÓ

Megnyertük a Sitku Ernő Emléktornát!

2024.09.07, 18:08 Kosárlabda

A döntőben a Honvéd gárdáját győztük le.

Elolvasom
Elkészült a bajnoki menetrend! HÍROLVASÓ

Elkészült a bajnoki menetrend!

2024.09.05, 13:40 Kosárlabda

Budapesten kezdjük a szezont.

Elolvasom
Olimpiai sansz HÍROLVASÓ

Olimpiai sansz

2024.06.17, 14:08 Kajak-kenu

Szegeden hétközi válogatóval rendezték meg a második felnőtt és U23-as válogatót, ami után egy kicsit tisztábban látjuk a jövőt- és az olimpiához is közelebb kerültünk!

Elolvasom
Szakosztályi beszámolók 2023 HÍROLVASÓ

Szakosztályi beszámolók 2023

2024.06.03, 20:15 ASE

A 2023-as szakosztályi élet igencsak eseménydúsra sikerült.

Elolvasom
U20 döntő: Vereség a nyitányon HÍROLVASÓ

U20 döntő: Vereség a nyitányon

2024.05.24, 15:02 Kosárlabda

A Honvéd 20 perces jó periódusa döntött.

Elolvasom
Indul az U20-as döntő! HÍROLVASÓ

Indul az U20-as döntő!

2024.05.23, 14:18 Kosárlabda

Pécsett lépnek pályára a fiúk.

Elolvasom
Ready, set, go! HÍROLVASÓ

Ready, set, go!

2024.05.08, 06:27 Kajak-kenu

Szolnok adta az idei, olimpiai év első igazán tétre menő versenyét: a Holt-Tiszán rendezték a felnőttek és U23-as kenusok első válogatóját, valamint az ifjúságiaknak a tájékoztatóját. Férfi kenuban komoly tényezője vagyunk a hazai sportágnak.

Elolvasom
Mongol kapcsolat HÍROLVASÓ

Mongol kapcsolat

2024.05.02, 12:42 Judo

Eseménydús napokon vannak túl az ASE fiataljai és edzői, hiszen az elmúlt időszak igazán bővelkedett emlékezetes programokban.

Elolvasom
Atomerőmű SE - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét HÍROLVASÓ

Atomerőmű SE - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét

2024.03.29, 18:28 Kosárlabda

Alapszakasz - XXVI. fordló

Elolvasom
MVM-OSE Lions - Atomerőmű SE HÍROLVASÓ

MVM-OSE Lions - Atomerőmű SE

2024.03.21, 09:39 Kosárlabda

Alapszakasz - XXV. forduló

Elolvasom
A Honvéd elrontotta az ünneplést HÍROLVASÓ

A Honvéd elrontotta az ünneplést

2024.03.11, 11:07 Kosárlabda

Tükörsima győzelmet arattak a fővárosiak.

Elolvasom
Atomerőmű SE - Budapesti Honvéd SE HÍROLVASÓ

Atomerőmű SE - Budapesti Honvéd SE

2024.03.11, 11:06 Kosárlabda

Alapszakasz - XXIII. forduló

Elolvasom
Fontos információk a Honvéd elleni mérkőzésünkről HÍROLVASÓ

Fontos információk a Honvéd elleni mérkőzésünkről

2024.03.05, 14:19 Kosárlabda

Elővételben is van lehetőség jegyet vásárolni.

Elolvasom
Arconic-Alba Fehérvár - Atomerőmű SE HÍROLVASÓ

Arconic-Alba Fehérvár - Atomerőmű SE

2024.03.02, 12:03 Kosárlabda

Alapszakasz - XXII. forduló

Elolvasom
Visszavonultatjuk Mészáros Zalán mezszámát HÍROLVASÓ

Visszavonultatjuk Mészáros Zalán mezszámát

2024.02.28, 14:35 Kosárlabda

Március 9-én a Budapest Honvéd elleni mérkőzésünk előtt tartunk ünnepséget.

Elolvasom
DEAC - Atomerőmű SE HÍROLVASÓ

DEAC - Atomerőmű SE

2024.02.07, 13:49 Kosárlabda

Alapszakasz - XX. forduló

Elolvasom
Czibula Bernát bronzérmes az első válogatón HÍROLVASÓ

Czibula Bernát bronzérmes az első válogatón

2024.02.06, 09:57 Judo

Az első ifjúsági ORV-t, amely egyben válogatóverseny is volt a korosztály számára, február első hétvégéjén, az UTE Megyeri úti csarnokában rendezték. A paksiak egy dobogós és három pontszerző helyezésnek örülhettek.

Elolvasom
Atomerőmű SE - Sopron KC HÍROLVASÓ

Atomerőmű SE - Sopron KC

2024.02.02, 15:56 Kosárlabda

Alapszakasz - XIX. forduló

Elolvasom
Évértékelő 2023 HÍROLVASÓ

Évértékelő 2023

2024.01.08, 08:34 Judo

Ha január, akkor visszaemlékezés a tavalyi évre, hiszen ismét nagyon sűrű volt a program és ezúttal is fantasztikus eredményeket sikerült elérnie az ASE-s judósoknak az elmúlt esztendőben.

Elolvasom
U23: Magabiztos győzelem Budapesten! HÍROLVASÓ

U23: Magabiztos győzelem Budapesten!

2023.12.10, 18:00 Kosárlabda

Tulajdonképpen végig vezetve hoztuk a "kötelezőt".

Elolvasom
Pénzügyőr SE - Atomerőmű SE U23 HÍROLVASÓ

Pénzügyőr SE - Atomerőmű SE U23

2023.12.09, 16:08 Kosárlabda

Alapszakasz - XII. forduló

Elolvasom
Hősies harc a Honvéd ellen HÍROLVASÓ

Hősies harc a Honvéd ellen

2023.11.30, 20:41 Kosárlabda

Rövid kispaddal ugyan, de nyerni tudtunk Budapesten.

Elolvasom
ATOM100 2024 HÍROLVASÓ

ATOM100 2024

2023.11.29, 09:17 Atomfutás | Paks

VERSENYKIÍRÁS ATOM100 - 2024

Elolvasom
Budapest Honvéd - Atomerőmű SE HÍROLVASÓ

Budapest Honvéd - Atomerőmű SE

2023.11.29, 13:25 Kosárlabda

Alapszakasz - X. forduló

Elolvasom
Szurkolói infók a Honvéd elleni mérkőzés előtt HÍROLVASÓ

Szurkolói infók a Honvéd elleni mérkőzés előtt

2023.11.28, 10:42 Kosárlabda

Részletek a cikkben.

Elolvasom
Túra a Budai-hegységben HÍROLVASÓ

Túra a Budai-hegységben

2023.11.14, 13:15 Természetjáró

Gergely Laci ezúttal a Budai-hegységbe invitál benneteket.

Elolvasom
XVI. Kató Ferenc Emlékverseny HÍROLVASÓ

XVI. Kató Ferenc Emlékverseny

2023.08.29, 06:34 Teke

Verseny célja: A budapesti tekesport közelmúltjának egyik legjelentősebb alakjának: KATÓ FERENC emlékének megőrzése. Minőségi versenyzési lehetőség biztosítása. Nemzetközi és sportbaráti kapcsolatok kialakítása, ápolása, híven a névadó egyéniségéhez.

Elolvasom
Zárt kapus meccsel kezdjük a felkészülést HÍROLVASÓ

Zárt kapus meccsel kezdjük a felkészülést

2023.08.23, 10:32 Kosárlabda

A Budapest Honvéd otthonában lépünk pályára.

Elolvasom
Munkával teli nyár HÍROLVASÓ

Munkával teli nyár

2023.08.22, 13:01 Judo

A paksi judósok életében a nyár nem igazán a kikapcsolódás időszaka.

Elolvasom
Íme a részletes felkészülési programunk! HÍROLVASÓ

Íme a részletes felkészülési programunk!

2023.08.16, 08:51 Kosárlabda

A Honvéd ellen kezdjük meg az edzőmeccsek sorát.

Elolvasom
Megkezdtük a felkészülést a 2023/24-es szezonra! HÍROLVASÓ

Megkezdtük a felkészülést a 2023/24-es szezonra!

2023.08.10, 09:42 Kosárlabda

Edzőmérkőzések és tornák várnak a csapatunkra.

Elolvasom
World Masters ötödik hely HÍROLVASÓ

World Masters ötödik hely

2023.08.08, 06:40 Judo

Az idei World Masters tornát Budapesten rendezték, amely a világ legjobb 36 judósának teremt lehetőséget az olimpiai pontok további gyűjtögetésére. Mind a három versenynap során volt paksi érdekeltség, hiszen Pupp Réka 52, Gercsák Szabina 70, míg Cirjenics Miklós 100 kilogrammban képviselte az ASE-s színeket. Közülük Pupp Réka szerepelt a legjobban, aki az igen előkelő ötödik helyen végzett.

Elolvasom
Bombagól! HÍROLVASÓ

Bombagól!

2023.06.20, 20:47 Kajak-kenu

Szegeden rendezték a kajak-kenusok második válogatóját, amire ASE-sként mondhatjuk azt a focistáktól véve, hogy bombagól!

Elolvasom
Megkezdődtek a kosártáborok Pakson HÍROLVASÓ

Megkezdődtek a kosártáborok Pakson

2023.06.20, 10:23 Kosárlabda

Közel 70 gyerek kezdte meg az ASE-val a vakációt!

Elolvasom
Ezúttal nem tudott meglepni minket a Honvéd HÍROLVASÓ

Ezúttal nem tudott meglepni minket a Honvéd

2023.05.13, 19:20 Kosárlabda

Edwin dupla-duplával járult hozzá a sikerhez.

Elolvasom
Atomerőmű SE - Budapest Honvéd HÍROLVASÓ

Atomerőmű SE - Budapest Honvéd

2023.05.13, 15:01 Kosárlabda

Play-out - VII. forduló

Elolvasom
Szegedi antré HÍROLVASÓ

Szegedi antré

2023.05.08, 22:42 Kajak-kenu

A Maty-ér adott otthont a felnőtt és U23-as férfiak első válogatójának, illetve a hölgyek és az ifjúsági versenyzők tájékoztató versenyének. Biztató rajtot vettünk, ami a hétvégi, szegedi világkupán íródik tovább.

Elolvasom
Áprilisi dupla HÍROLVASÓ

Áprilisi dupla

2023.05.04, 22:42 Kajak-kenu

Április utolsó két napjának mindegyikén versenyzett ASE-s kajak-kenusunk, szombaton az Újpesti-öbölben, vasárnap Kaposváron melegítettek a szezonra a sportolók.

Elolvasom
Vajna Csongor bronzérmes a maratoni Budapest Kupán HÍROLVASÓ

Vajna Csongor bronzérmes a maratoni Budapest Kupán

2023.04.27, 07:28 Judo

Két napon keresztül közel kétezer judós lépett tatamira az UTE megyeri úti Jégcsarnokában, hogy a 36. nemzetközi Budapest Kupán megmérettessék magukat. A négy kontinens, huszonhárom országa sportolóinak zöme igazán magasan képzett judósokból állt és bizonyos súlycsoportokban délelőtt tíztől este nyolcig tartottak a küzdelmek.

Elolvasom
Atomerőmű SE - Naturtex-SZTE Szedeák HÍROLVASÓ

Atomerőmű SE - Naturtex-SZTE Szedeák

2023.04.18, 10:58 Kosárlabda

Play-out - III. forduló

Elolvasom
Ismét a Honvéd örülhetett a Ludovikában HÍROLVASÓ

Ismét a Honvéd örülhetett a Ludovikában

2023.04.17, 14:34 Kosárlabda

Idén másodjára kaptunk ki Budapesten.

Elolvasom
Fontos információ a Honvéd ellen! HÍROLVASÓ

Fontos információ a Honvéd ellen!

2023.04.15, 14:13 Kosárlabda

Vendég jegyvásárlásra kizárólag ONLINE van lehetőség.

Elolvasom
Budapest Honvéd - Atomerőmű SE HÍROLVASÓ

Budapest Honvéd - Atomerőmű SE

2023.04.14, 11:11 Kosárlabda

Play-out - II. forduló

Elolvasom
Kipipáltuk a Nyíregyházát! HÍROLVASÓ

Kipipáltuk a Nyíregyházát!

2023.04.13, 07:33 Kosárlabda

Magabiztosan kezdtük a play-outot.

Elolvasom
Play-out menetrend HÍROLVASÓ

Play-out menetrend

2023.04.10, 11:25 Kosárlabda

10 mérkőzés vár ránk a folytatásban.

Elolvasom
MK Negyeddöntő: ASE - KTE HÍROLVASÓ

MK Negyeddöntő: ASE - KTE

2023.04.04, 23:01 Kosárlabda

Hazai pályán fogadjuk a Kecskemét csapatát.

Elolvasom
Pilis HÍROLVASÓ

Pilis

2023.03.30, 11:12 Természetjáró

Csaba 2022-ben szerzett Bronzjelvényes túravezetői minősítést. Ez az első túrája a Demeter egyesület turistáival. A túra útvonala a 2022-ben Pilis félmaraton néven került be a teljesítménytúrák sorába.

Elolvasom
U18: Két győzelem a kiemelt bajnokságban HÍROLVASÓ

U18: Két győzelem a kiemelt bajnokságban

2023.03.27, 09:33 Kosárlabda

Remek hetet zártak a fiatalok.

Elolvasom
Ezüst a fények városából HÍROLVASÓ

Ezüst a fények városából

2023.02.06, 11:12 Judo

A párizsi Grand Slam minden judós életében kiemelkedő jelentőséggel bír. Több ezer hozzáértő néző előtt a világ legjobbjaival megküzdeni és eredményesnek lenni hatalmas élmény. A magyar judósok közül csak a legkiemelkedőbbeknek adatott meg mindezidáig, hogy érmet nyerjenek Párizsban. Most már Pupp Réka is belépett ebbe az elit klubba, hiszen egészen a döntőig verekedte magát a World Tour sorozat párizsi állomásán.

Elolvasom
A Kecskemét lesz az ellenfelünk a kupában HÍROLVASÓ

A Kecskemét lesz az ellenfelünk a kupában

2023.01.16, 17:08 Kosárlabda

Hétfőn sorsolták a negyeddöntő párosításait.

Elolvasom
Pozitív a mérleg HÍROLVASÓ

Pozitív a mérleg

2023.01.10, 12:02 Judo

Mivel sportágunkban egész évben vannak versenyek, így kihasználjuk január első néhány hetét, hogy felelevenítsük a tavalyi év legemlékezetesebb, szívünknek legkedvesebb judós pillanatait.

Elolvasom
Vereséggel kezdtük a 2023-as évet HÍROLVASÓ

Vereséggel kezdtük a 2023-as évet

2023.01.09, 07:39 Kosárlabda

Edwin dupla-duplája is kevés volt a sikerhez.

Elolvasom
Budapest Honvéd - Atomerőmű SE HÍROLVASÓ

Budapest Honvéd - Atomerőmű SE

2023.01.06, 17:20 Kosárlabda

Alapszakasz - XV. forduló

Elolvasom
Fontos információk a Budapest Honvéd elleni bajnokinkról HÍROLVASÓ

Fontos információk a Budapest Honvéd elleni bajnokinkról

2023.01.04, 17:35 Kosárlabda

Online jegyértékesítés lesz

Elolvasom
Naturtex-SZTE Szedeák - Atomerőmű SE HÍROLVASÓ

Naturtex-SZTE Szedeák - Atomerőmű SE

2022.12.16, 18:02 Kosárlabda

Alapszakasz - XII. forduló

Elolvasom
Bronzérem az ifjúsági CSB-n HÍROLVASÓ

Bronzérem az ifjúsági CSB-n

2022.11.17, 09:12 Sakk

Magyar Ifjúsági Csapatbajnokságot

Elolvasom
Túra a Budai-hegységben HÍROLVASÓ

Túra a Budai-hegységben

2022.11.03, 17:38 Természetjáró

Késő őszi túra a budai hegyekben.

Elolvasom
Kometa-Kaposvári KK - Atomerőmű SE HÍROLVASÓ

Kometa-Kaposvári KK - Atomerőmű SE

2022.10.10, 17:11 Kosárlabda

Alapszakasz - III. forduló

Elolvasom
Küzdelmes meccsen vertük meg az újoncot HÍROLVASÓ

Küzdelmes meccsen vertük meg az újoncot

2022.10.10, 14:11 Kosárlabda

Sokáig vezetett a Honvéd.

Elolvasom
Atomerőmű SE - Budapest Honvéd HÍROLVASÓ

Atomerőmű SE - Budapest Honvéd

2022.10.06, 14:26 Kosárlabda

Alapszakasz - II. forduló

Elolvasom
Hosszabbítás után győztük le a tavalyi bronzérmest! HÍROLVASÓ

Hosszabbítás után győztük le a tavalyi bronzérmest!

2022.10.01, 23:28 Kosárlabda

Szezonnyitóhoz méltó pazar hangulatú mérkőzésen vertük meg az Albát!

Elolvasom
Pörgős szeptember HÍROLVASÓ

Pörgős szeptember

2022.09.29, 11:29 Kajak-kenu

Az elmúlt két hétben több kajak-kenu verseny is volt, aminek egyike maratoni világbajnoki indulást ért.

Elolvasom
Vébére várva HÍROLVASÓ

Vébére várva

2022.09.26, 13:38 Judo

Pupp Réka és Cirjenics Miklós október elején Üzbegisztán fővárosában Taskentben fog szerepelni a judósok felnőtt világbajnokságán. Réka első helyen kiemeltként várja a megmérettetést, de Cirjenics Miki is egyre jobb formába lendül a versenyt megelőzően.

Elolvasom
Világbajnokok HÍROLVASÓ

Világbajnokok

2022.09.05, 13:42 Kajak-kenu

Az utánpótlás legrangosabb viadalának, az ifi és U23-as világbajnokságnak Szeged adott otthont, ahonnan Vajda Bence egy, Juhász István két arannyal, Kollár Kristóf pedig egy ezüsttel és egy bronzzal térhet haza.

Elolvasom
Back to Szeged HÍROLVASÓ

Back to Szeged

2022.08.04, 11:23 Kajak-kenu

A csongrád-csanádi megyeszékhely adott otthont a serdülő, ifi, U23-as magyar bajnokságnak, amely egyben a szeptember eleji szegedi ifi és U23-as világbajnokságra is válogatott. Kijött a forma, amelyet országos bajnoki címek, helyezések és világbajnoki kvalifikáció fémjelez!

Elolvasom
Esélyes volt, győzött! HÍROLVASÓ

Esélyes volt, győzött!

2022.07.09, 14:02 Judo

Hihetetlenül jó érzés paksi szurkolóként azt megélni, hogy Pupp Réka első számú kiemelt egy Grand Slam versenyen és abszolút érem-, akár aranyérem esélyesként lép a szőnyegre egy ilyen világraszóló eseményen. Pedig ez napjainkra már a realitás, és kedvencünk igazolva klasszisát bombaformában versenyezve utasította maga mögé a világ krémjét a Budapesten megrendezett World-Tour eseményen az 52 kilogrammos súlycsoportban.

Elolvasom
Edzés, edzés hátán HÍROLVASÓ

Edzés, edzés hátán

2022.07.05, 09:11 Judo

Az elmúlt időszak igen eseménydúsan telt az ASE judósainak életében. Miközben a teljes utánpótlás kontingens a Paksi Bezerédj Általános Iskolában edzett a hagyományos napközis judotáborban, addig Pupp Réka Horvátországban, Budapesten és Dunavarsányban készült a közelgő hazai olimpiai kvalifikációs Grand Slam viadalra.

Elolvasom
Eilingsfeld János a válogatottnál HÍROLVASÓ

Eilingsfeld János a válogatottnál

2022.06.30, 08:57 Kosárlabda

Kecskeméten készülnek a világbajnoki selejtezőkre.

Elolvasom
U16: Ezüstérmesek lettünk! HÍROLVASÓ

U16: Ezüstérmesek lettünk!

2022.05.21, 13:52 Kosárlabda

Hatalmas siker az utánpótlásban

Elolvasom
Apa, kezdődik... HÍROLVASÓ

Apa, kezdődik...

2022.05.04, 11:59 Kajak-kenu

Az elmúlt hétvégéken beindult a kajak-kenus versenyszezon- mindhárom eseményről került Paksra arany, az egyik, Kiszli Vandáé Világjátékok indulást is ér.

Elolvasom
Palencsár Péter bronzérmes a Budapest Kupán HÍROLVASÓ

Palencsár Péter bronzérmes a Budapest Kupán

2022.05.02, 14:42 Judo

Szófiában rendezték az elmúlt hétvégén a felnőtt Judo Európa-bajnokságot, hazánkban pedig a Budapest Kupát.

Elolvasom
Jakab Barna ötödik helyezett a junior OB-n HÍROLVASÓ

Jakab Barna ötödik helyezett a junior OB-n

2022.04.25, 06:28 Judo

Győrben rendezték a junior korosztály országos bajnokságát, ahol a paksi delegáció öt judósa mind ifjúsági korú versenyzőkből állt.

Elolvasom
Példátlan összefogás négy klub között! HÍROLVASÓ

Példátlan összefogás négy klub között!

2022.03.03, 21:56 Kosárlabda

Adománygyűjtés az orosz-ukrán háború menekültjeinek.

Elolvasom
Éld át a fogadás teljes dimenzióját! HÍROLVASÓ

Éld át a fogadás teljes dimenzióját!

2022.02.08, 16:05 Kosárlabda

Elindult a 2022-es Tippmix kampánya egy egészen különleges nyereményjátékkal kiegészülve.

Elolvasom
Család és siker, avagy családi siker HÍROLVASÓ

Család és siker, avagy családi siker

2022.01.24, 23:15 Kajak-kenu

Kiszli Vanda 2021-es éve több szempontból is rendkívüli volt: összeházasodott vőlegényével, majd 2 vb-aranyat nyert maratoni kajakban. Ez utóbbi eredménye az is, hogy első ASE-sként felkerült a neve a Magyar Kajak-Kenu Szövetség márványtáblájára, mint Örökös Bajnok- ez azoknak adatik meg, akik olimpiát nyertek vagy legalább 5 világbajnoki címet szereztek: Vandának az eddigi utolsó volt a hatodik…

Elolvasom
Első benyomások HÍROLVASÓ

Első benyomások

2022.01.19, 19:32 Judo

Tudvalevő hogy a 2022-es esztendőtől új szakmai stáb irányítja a magyar judo válogatottat.

Elolvasom
Hosszú, sikeres judós év HÍROLVASÓ

Hosszú, sikeres judós év

2021.12.29, 12:56 Judo

A 2021-es esztendő igazán bővelkedett programokban és szerencsére a hazai és nemzetközi megmérettetéseken kiválóan szerepeltek mind a fiatalabb korosztály képviselői, mind felnőttjeink.

Elolvasom
Ács Péter 2021. év magyar bajnoka! HÍROLVASÓ

Ács Péter 2021. év magyar bajnoka!

2021.12.21, 20:54 Sakk

Ács Péter 2021. év magyar bajnoka!

Elolvasom
Tarts velünk egy akadálymentes jövőért! HÍROLVASÓ

Tarts velünk egy akadálymentes jövőért!

2021.11.23, 10:16 Kosárlabda

Szemléletformáló kampányt indított a Szerencsejáték Zrt.

Elolvasom
A "főpróbát" behúztuk HÍROLVASÓ

A "főpróbát" behúztuk

2021.09.18, 18:46 Kosárlabda

Sok játékpercet kaptak a fiatalok.

Elolvasom
Két felkészülési mérkőzés következik a héten HÍROLVASÓ

Két felkészülési mérkőzés következik a héten

2021.09.13, 08:44 Kosárlabda

A PVSK és a Honvéd ellen játszunk.

Elolvasom
Bejelentkezés Japánból HÍROLVASÓ

Bejelentkezés Japánból

2021.07.12, 10:37 Kosárlabda

Eilingsfeld jános és Hermann János is a válogatottal tartott a Nissay kupára.

Elolvasom
Tóth-Krausz bronzmeccs az Ifi ORV-n HÍROLVASÓ

Tóth-Krausz bronzmeccs az Ifi ORV-n

2021.07.05, 08:07 Judo

Tóth Barna Budapest Kupa ötödik helye után ezúttal dobogóra állhatott az ifjúságiak között.

Elolvasom
Orgona Gergő, Frank Áron, Karosi Gergely és Csizmadia Attila érkezik HÍROLVASÓ

Orgona Gergő, Frank Áron, Karosi Gergely és Csizmadia Attila érkezik

2021.06.23, 08:53 Kosárlabda

Fiatal magyar játékosokkal erősítettünk.

Elolvasom
Tóth Barna ötödik lett a Budapest Kupán HÍROLVASÓ

Tóth Barna ötödik lett a Budapest Kupán

2021.06.21, 07:06 Judo

Hatalmas induló létszámok jellemezték 34-ik nemzetközi utánpótlás Budapest Kupát, melyet az UTE Jégcsarnokában rendeztek. Három paksi indulónk mind olyan súlycsoportokban harcoltak, ahol igen magas volt a résztvevők száma az U18-as kategóriában.

Elolvasom
Értékes győzelmek a világbajnokságon HÍROLVASÓ

Értékes győzelmek a világbajnokságon

2021.06.10, 10:28 Judo

Pupp Réka kiváló formában küzdött a hazai rendezésű judo világbajnokságon, ám a sorsolás szeszélye folytán a későbbi aranyérmes japán judóstól vereséget szenvedett a legjobb nyolc közé jutásért.

Elolvasom
Érmekkel hangolódtak a fiatalok HÍROLVASÓ

Érmekkel hangolódtak a fiatalok

2021.05.17, 09:32 Judo

A több mint két hónapos szünet után szépen folytatták év elején megkezdett éremgyűjtésüket Bor Barna és Csoknyai László tanítványai Budapesten az UTE Horváth István Judo csarnokában megrendezett Diák A, B, C, Serdülő Nyílt Regionális versenyen.

Elolvasom
Búcsú a tizenhat között Oroszországban HÍROLVASÓ

Búcsú a tizenhat között Oroszországban

2021.05.10, 07:01 Judo

A júniusi budapesti felnőtt világbajnokság előtti Kazanyban megrendezett Grand Slam viadalon a paksi Cirjenics Miklósnak nem sikerült jelentős mértékben növelni olimpiai kvalifikációs pontjainak számát.

Elolvasom
MK2021: Atomerőmű SE - Egis Körmend HÍROLVASÓ

MK2021: Atomerőmű SE - Egis Körmend

2021.04.06, 20:56 Kosárlabda

Szerdán 20:30-kor kezdjük a negyeddöntőt.

Elolvasom
A Körmend lesz az ellenfelünk a kupában HÍROLVASÓ

A Körmend lesz az ellenfelünk a kupában

2021.03.23, 15:33 Kosárlabda

20:30-kor fog kezdődni a mérkőzés.

Elolvasom
Magyar Kupa sorsolás HÍROLVASÓ

Magyar Kupa sorsolás

2021.03.22, 17:27 Kosárlabda

Kedden élőben lehet követni az MKOSZ youtube csatornáján!

Elolvasom
2020-as judós évértékelő HÍROLVASÓ

2020-as judós évértékelő

2021.01.04, 11:10 Judo

A judo szakosztály 2020-as évértékelőjét muszáj azzal a ténnyel kezdenünk, hogy a korábbi évektől eltérően az elmúlt esztendőben sportágunkat is súlytották a pandémiához köthető megszorítások és lévén, hogy teremben űzhető kontaktsportról van szó ez különösen nehézzé tette az edzési- és versenyzési lehetőségeket számunkra. Márciusig bezárólag azért volt alkalmunk néhány megmérettetésen részt venni.

Elolvasom
Év végi teendők HÍROLVASÓ

Év végi teendők

2020.12.14, 08:50 Judo

Az Európa Bajnokságot követően néhány nap pihenést engedélyezett Pupp Rékának edzője Braun Ákos, majd Cirjenics Miklóssal kiegészülve Mátraházán folytatták a további munkát.

Elolvasom
Búcsú a 16 között az EB-n HÍROLVASÓ

Búcsú a 16 között az EB-n

2020.11.23, 16:05 Judo

Nem sikerült pontszerző helyezést elérnie az ASE felnőtt válogatottjainak a zárt kapus Judo Európa Bajnokságon Prágában.

Elolvasom
Cirjenics Miklós hetedik lett a budapesti Grand Slam-en HÍROLVASÓ

Cirjenics Miklós hetedik lett a budapesti Grand Slam-en

2020.10.28, 07:17 Judo

Két paksi olimpiai aspiránsunk az elmúlt hétvégén végre igazán nívós megmérettetésen tudott harcolni az olimpiai pontokért, ráadásul itthon, a Papp László Sportarénában léphettek szőnyegre kiválóságaink.

Elolvasom
Újra a dobogón HÍROLVASÓ

Újra a dobogón

2020.10.19, 20:07 Judo

Veres Marcell megismételte U23-as OB bronzérmét, ezúttal saját korosztályában a juniorok között. Rövid időn belül másodszor sikerült dobogóra állnia 90 kilogrammos kiválóságunknak a Cegléden megrendezett junior országos bajnokságon, és ez nagyon komoly teljesítmény.

Elolvasom
"Minimum ezt a szintet kell hoznom..." HÍROLVASÓ

"Minimum ezt a szintet kell hoznom..."

2020.09.21, 14:17 Kosárlabda

Interjú a fiatal tehetségünkkel, Valerio-Bodon Vincenttel.

Elolvasom
Munkában nincs hiány HÍROLVASÓ

Munkában nincs hiány

2020.09.09, 18:37 Judo

Ahogy korábban is beszámoltunk róla, Pupp Réka számára a nyár ezúttal sem a semmittevés jegyében zajlott.

Elolvasom
Szakosztályi beszámolók, 2019. HÍROLVASÓ

Szakosztályi beszámolók, 2019.

2020.09.08, 14:05 ASE

Eredményekben gazdag 2019-es évet zártak az ASE szakosztályai!

Elolvasom
Kell egy hét együttlét.... HÍROLVASÓ

Kell egy hét együttlét....

2020.09.03, 13:07 Kajak-kenu

Augusztus utolsó hete nagyüzem volt a hazai kajak-kenusoknál, hiszen előbb a felnőtt, majd a serdülő, ifi, U23-as országos bajnokságot rendezték meg a szolnoki holtágon. Az előbbin 3, az utóbbin 11 ASE-s elsőségnek lehetett szemtanúja a publikum.

Elolvasom
Megérkeztek Paksra a légiósok! HÍROLVASÓ

Megérkeztek Paksra a légiósok!

2020.08.20, 11:43 Kosárlabda

Mindenkinek negatív lett a COVID-19 tesztje.

Elolvasom
Hullámos július HÍROLVASÓ

Hullámos július

2020.07.31, 14:33 Kajak-kenu

Besűrűsödött a július második fele a kajak-kenusok háza táján: verseny, vízitúra, edzésverseny követte egymást, és most következik a Vidék Bajnokság!

Elolvasom
A felkészülési időszak menetrendje HÍROLVASÓ

A felkészülési időszak menetrendje

2020.08.08, 12:35 Kosárlabda

Emléktornák és külföldi mérkőzés is vár a csapatra.

Elolvasom
"Most fontosabb megfékezni a vírust" HÍROLVASÓ

"Most fontosabb megfékezni a vírust"

2020.03.18, 17:13 Kosárlabda

Lóránt Péter nyilatkozott.

Elolvasom
ASE Labdarúgás 2020. február havi értékelések HÍROLVASÓ

ASE Labdarúgás 2020. február havi értékelések

2020.03.02, 13:27 Labdarúgás

ASE Labdarúgás 2020. február havi értékelések.

Elolvasom
Hatodoló HÍROLVASÓ

Hatodoló

2020.02.10, 16:04 Kajak-kenu

Hatodik alkalommal látta vendégül az ASE Kajak-kenu Szakosztálya a régió legfiatalabb versenyzőit a Héraklész Fizikai Felmérőn, majd másnap az egyesületünk ifii és serdülői utaztak Győrbe számot adni fizikális állapotukról.

Elolvasom
MK: Az OSE Lions lesz az ellenfelünk HÍROLVASÓ

MK: Az OSE Lions lesz az ellenfelünk

2020.01.07, 13:13 Kosárlabda

2020. április 2-4. között rendezik meg Debrecenben a Főnix csarnokban.

Elolvasom
Így eveztünk mi... HÍROLVASÓ

Így eveztünk mi...

2019.12.20, 08:35 Kajak-kenu

Újra és újra. Akárcsak 2018-ban, ezúttal is nagy reményekkel mentünk neki az esztendőnek, amely olyan gyorsan eltelt, mint a tavalyi. Sőt! A munka nem lett kevesebb, a hozzáállás sem lett rosszabb, és az eredmények sem mutatnak csúnyábban, mint az előző esztendőkben, ráadásul nem csak ezekről szólt az év, hiszen a vízen járást, túrázást is sikerült sok amatőr sportolóval is megszerettetni. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a kajak-kenu szakosztályban?

Elolvasom
Három ifjú fekete övesünk HÍROLVASÓ

Három ifjú fekete övesünk

2019.12.17, 13:01 Judo

Meghozta gyümölcsét a több hónapos gyakorlás, amelyet a paksi fiatalok végeztek, hogy felkészüljenek az első dan fokozat, azaz a fekete öv megszerzésére.

Elolvasom
Akkerman ipponjai HÍROLVASÓ

Akkerman ipponjai

2019.12.11, 09:27 Judo

Kitett magáért egyetemi országos bajnokunk, Akkerman Gergely a Zalaegerszegen megrendezett felnőtt elsőosztályú csapatbajnokságon.

Elolvasom
EYBL: 4/4 győzelem HÍROLVASÓ

EYBL: 4/4 győzelem

2019.11.27, 14:32 Kosárlabda UP

U14-es csapatunk hatalmasat alakított Budapesten.

Elolvasom
Egyetemistáink szép eredményei HÍROLVASÓ

Egyetemistáink szép eredményei

2019.11.11, 08:45 Judo

Mindig is nagy tisztelettel voltunk azok iránt a sportolóink iránt, akik a mindennapos kemény edzésmunka mellett a tanulást is fontosnak tartják. Ezért is különösen nagy öröm számunkra, hogy versenyzőink szép eredményekkel tértek haza az Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságról.

Elolvasom
Bronzérem az országos ifjúsági csapatbajnokságon! HÍROLVASÓ

Bronzérem az országos ifjúsági csapatbajnokságon!

2019.11.02, 21:22 Sakk

Dobogón az ifjúsági sakkcsapatunk

Elolvasom
Az öltözőből: Nick Faust HÍROLVASÓ

Az öltözőből: Nick Faust

2019.11.01, 13:23 Kosárlabda

Interjú a fiatal amerikai játékossal.

Elolvasom
ASE Labdarúgás 2019. októberi értékelések HÍROLVASÓ

ASE Labdarúgás 2019. októberi értékelések

2019.10.28, 10:46 Labdarúgás

ASE Labdarúgás 2019. októberi értékelések

Elolvasom
Kettős front HÍROLVASÓ

Kettős front

2019.09.20, 10:52 Kajak-kenu

Dunaújváros és Pozsony vizein is lehetett találkozni ASE-s kajak-kenussal szeptember közepén: előbbiben a szakosztály apraja-nagyja részt vett, míg Szlovákiában, az Olimpiai Reménységek Versenyén Kertész Gréta képviselte az egyesületet és az országot.

Elolvasom
Jól sikerült az első hazai edzőmeccsünk HÍROLVASÓ

Jól sikerült az első hazai edzőmeccsünk

2019.08.30, 19:16 Kosárlabda

A MAFC ellen is magabiztosan nyertünk.

Elolvasom
Fiatal tehetség csatlakozik a csapathoz HÍROLVASÓ

Fiatal tehetség csatlakozik a csapathoz

2019.08.30, 13:06 Kosárlabda

Magyar válogatott játékos érkezik.

Elolvasom
Felkészülési mérkőzések a héten HÍROLVASÓ

Felkészülési mérkőzések a héten

2019.08.26, 11:13 Kosárlabda

A Bonyhád és a MAFC ellen lépünk pályára.

Elolvasom
Értékes pontok Zágrábból HÍROLVASÓ

Értékes pontok Zágrábból

2019.07.30, 07:09 Judo

Zágrábban rendezték meg a World Tour versenysorozat legutóbbi állomását, amelyen két paksi reménységünk Pupp Réka és Cirjenics Miklós is tatamira lépett, hogy tovább gyarapítsák pontjaikat az olimpiai kvalifikációs rangsorban.

Elolvasom
Cirjenics Miklós hetedik a budapesti GP-n HÍROLVASÓ

Cirjenics Miklós hetedik a budapesti GP-n

2019.07.15, 10:17 Judo

Öt kontinens, 82 országából 544 judós lépett tatamira a budapesti olimpiai kvalifikációs Grand Prix viadalon.

Elolvasom
ASE Labdarúgó Szakosztály 2019. június havi értékelések HÍROLVASÓ

ASE Labdarúgó Szakosztály 2019. június havi értékelések

2019.07.04, 15:01 Labdarúgás

ASE Labdarúgó Szakosztály 2019. június havi értékelések

Elolvasom
2018-as beszámoló HÍROLVASÓ

2018-as beszámoló

2019.05.22, 08:32 Szabadidő

Ez történt 2018-ban az ASE szabadidős szakcsoportjaiban.

Elolvasom
2018-as beszámoló HÍROLVASÓ

2018-as beszámoló

2019.05.22, 08:22 Kyokushin karate

Ez történt 2018-ban.

Elolvasom
2018-as beszámoló HÍROLVASÓ

2018-as beszámoló

2019.05.22, 08:18 Asztalitenisz

Ez történt 2018-ban.

Elolvasom
2018-as beszámoló HÍROLVASÓ

2018-as beszámoló

2019.05.22, 08:13 Sakk

Ez történt 2018-ban.

Elolvasom
Anderkó Bence aranyérmes a Diákolimpián HÍROLVASÓ

Anderkó Bence aranyérmes a Diákolimpián

2019.05.13, 09:31 Judo

Ebben az évben is nagyon sok hétvége bővelkedik judo versenyekben. Ez alól a mostani sem volt kivétel. Miután Pupp Réka a bakui Grand Slam-en küzdött, a diák C-sek és az ifjúsági korúak Kecskemétre utaztak, hogy megmérkőzzenek a korosztályos országos diákolimpiai érmekért. Sőt, vasárnap a legifjabbak is összemérhették tudásukat, ugyancsak a „hírös városban”, a Mindenkinek aranyérmet vetélkedőn.

Elolvasom
Anderkó Bence ezüstérmes a Budapest Kupán HÍROLVASÓ

Anderkó Bence ezüstérmes a Budapest Kupán

2019.04.30, 06:27 Judo

Az elmúlt hétvégén több mint 1600 versenyző küzdött a 32. Budapest Kupán.

Elolvasom
Varsányi virtus HÍROLVASÓ

Varsányi virtus

2019.04.26, 14:44 Kajak-kenu

A dunavarsányi edzőtáborban az ifi kenus válogatottat a kajakosok követik, ahol az ASE-t Spiesz Levente és a válogatott Vajda Bence képviseli.

Elolvasom
ASE Labdarúgás 2019. március havi értékelés HÍROLVASÓ

ASE Labdarúgás 2019. március havi értékelés

2019.03.28, 11:33 Labdarúgás

2019. március havi értékelés

Elolvasom
Napsütötte vízreszállás HÍROLVASÓ

Napsütötte vízreszállás

2019.03.22, 12:17 Kajak-kenu

Válogatott kajak-kenusaink egy része külföldön, melegebb klímájú országban kezdte meg a vízi felkészülést, a szárazföldi alapozás utáni sportág specifikus alapozást. A Dél-Afrikai Köztársaság és Portugália szerepelt az úti célok között ez év tavaszán.

Elolvasom
ASE labdarúgás 2019. februári értékelések HÍROLVASÓ

ASE labdarúgás 2019. februári értékelések

2019.03.06, 06:29 Labdarúgás

ASE labdarúgás 2019. februári értékelések

Elolvasom
Ötösbe kapcsolva HÍROLVASÓ

Ötösbe kapcsolva

2019.02.01, 09:33 Kajak-kenu

Pupp Noémi világbajnokként zárta az ifjúsági korosztályt, az érettségi után válaszút elé érkezett: kajak vagy nem kajak. Ő az első mellett döntött, második szezonját tölti olimpiai bajnokokkal egy csapatban, és szépen közeledik a tokiói öt karikához az ASE 21 éves sportolója.

Elolvasom
III. BuKSza Újévi Kupa, Postás SE, Budapest HÍROLVASÓ

III. BuKSza Újévi Kupa, Postás SE, Budapest

2019.01.28, 18:20 Teke

Remek hangulatú, retró pályán zajló versenyen vettünk részt.

Elolvasom
Parton is révben HÍROLVASÓ

Parton is révben

2019.01.17, 15:29 Kajak-kenu

Kiszli Vanda maratoni világbajnok kajakosunk 2017 óta Budapesten él, a téli munkát is a fővárosban végzi, a tavalyi esztendőben két mérföldkövet is letett, egyet a versenypályán, egyet pedig civilben.

Elolvasom
U20: Háromból három! HÍROLVASÓ

U20: Háromból három!

2019.01.15, 14:22 Kosárlabda UP

2019-ben lejátszott mérkőzéseinkből mindhármat eddig sikerült megnyernünk!

Elolvasom
Idegenbeli siker Budapesten HÍROLVASÓ

Idegenbeli siker Budapesten

2019.01.13, 14:18 Kosárlabda

A második félidőben feljavultunk.

Elolvasom
Serco-TF-BP - Atomerőmű SE HÍROLVASÓ

Serco-TF-BP - Atomerőmű SE

2019.01.11, 09:51 Kosárlabda

NB I. - 15. forduló

Elolvasom
ASE  Labdarúgás 2018. december havi értékelés HÍROLVASÓ

ASE Labdarúgás 2018. december havi értékelés

2019.01.10, 17:39 Labdarúgás

ASE Labdarúgás 2018. december havi értékelés

Elolvasom
Berkes Ferenc 2018 magyar bajnoka HÍROLVASÓ

Berkes Ferenc 2018 magyar bajnoka

2018.12.20, 20:46 Sakk

Berkes Ferenc 8. alkalommal szerzett bajnoki címet!

Elolvasom
Eilingsfeld és Ruják is a válogatottban HÍROLVASÓ

Eilingsfeld és Ruják is a válogatottban

2018.11.29, 08:44 Kosárlabda

Eszéken és Budapesten játszanak a fiúk a világbajnoki-selejtezőket.

Elolvasom
Adventi túra Budapesten HÍROLVASÓ

Adventi túra Budapesten

2018.11.26, 21:46 Természetjáró

A tavasszal elmaradt budaörsi túrát bepótolandó hívunk benneteket egy - rendhagyó - túrára a Budai Várba, illetve az Adventi Vásárba.

Elolvasom
ASE Labdarúgás 2018. október havi értékelések HÍROLVASÓ

ASE Labdarúgás 2018. október havi értékelések

2018.11.06, 16:58 Labdarúgás

ASE Labdarúgás 2018. október havi értékelések

Elolvasom
U20: A másodikat is behúztuk HÍROLVASÓ

U20: A másodikat is behúztuk

2018.10.16, 18:53 Kosárlabda UP

A jászberényi siker után ezúttal hazai pályán is sikerült győzni.

Elolvasom
Magabiztosan hoztuk a kötelezőt a TF ellen HÍROLVASÓ

Magabiztosan hoztuk a kötelezőt a TF ellen

2018.10.07, 21:17 Kosárlabda

Az első negyedben eldöntöttük a mérkőzést.

Elolvasom
Atomerőmű SE - SERCO-TF-Budapest HÍROLVASÓ

Atomerőmű SE - SERCO-TF-Budapest

2018.10.06, 12:49 Kosárlabda

Alapszakasz - 2. forduló

Elolvasom
ASE Up.labdarúgás 2018.09. havi értékelések HÍROLVASÓ

ASE Up.labdarúgás 2018.09. havi értékelések

2018.09.27, 17:14 Labdarúgás

ASE Up.labdarúgás 2018.09. havi értékelések

Elolvasom
Nagy csaták a budapesti GP-n HÍROLVASÓ

Nagy csaták a budapesti GP-n

2018.08.14, 06:31 Judo

Ezúttal nem jött össze a pontszerzés a paksi judósoknak a négy magyar éremmel záruló budapesti Grand Prix-n.

Elolvasom
Dupla dinamit HÍROLVASÓ

Dupla dinamit

2018.07.11, 13:04 Kajak-kenu

Hétvégén ismét két helyen kellett helyt állni az ASE-s sportolóknak, illetve az egyiken az egyesületnek is. Kiszli Vanda a metkovici maratoni Európa-bajnokságon szerepelt, míg az utánpótláskorúak Fadd-Domboriban, a Vidék Bajnokságon tették vízre a hajójukat.

Elolvasom
2017. évi szakosztályi beszámolók HÍROLVASÓ

2017. évi szakosztályi beszámolók

2018.05.29, 11:15 ASE

Az Atomerőmű Sportegyesület szakosztályainak 2017-ben elért eredményeiről készült összefoglalók olvashatóak a hírre kattintva.

Elolvasom
V. Rigó Dezső Emlékverseny, Szolnok HÍROLVASÓ

V. Rigó Dezső Emlékverseny, Szolnok

2018.06.21, 11:28 Teke

Eredményes versenyt játszott az ASE

Elolvasom
XXI. CLAAS HUNGARIA KUPA HÍROLVASÓ

XXI. CLAAS HUNGARIA KUPA

2018.05.28, 08:06 Teke

Tisztes helytállás az ASE játékosaitól

Elolvasom
Mindkét csapatunk bronzérmes! HÍROLVASÓ

Mindkét csapatunk bronzérmes!

2018.05.23, 21:21 Sakk

NB-I.: 3. ASE ; NB-I/B: 3. ASE II.

Elolvasom
Ismét jótékonysági akcióra hívjuk szurkolóinkat HÍROLVASÓ

Ismét jótékonysági akcióra hívjuk szurkolóinkat

2018.05.10, 17:13 Kosárlabda

A gyűjtődoboz a ZTE elleni találkozón kerül kihelyezésre.

Elolvasom
ASE Labdarúgás 2018. márciusi értékelések HÍROLVASÓ

ASE Labdarúgás 2018. márciusi értékelések

2018.04.04, 07:21 Labdarúgás

ASE Labdarúgás 2018. márciusi értékelések

Elolvasom
id. Morgen Frigyes HÍROLVASÓ

id. Morgen Frigyes

2018.03.23, 18:28 Kosárlabda

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 61 éves korában elhunyt id. Morgen Frigyes

Elolvasom
Ma jobb volt a MAFC HÍROLVASÓ

Ma jobb volt a MAFC

2018.03.17, 20:03 Kosárlabda

Nem tudtuk ledolgozni az első negyedbeli hátrányunkat

Elolvasom
MAFC - Atomerőmű SE HÍROLVASÓ

MAFC - Atomerőmű SE

2018.03.16, 20:58 Kosárlabda

Fókuszáltan kell játszanunk

Elolvasom
Új kezdet HÍROLVASÓ

Új kezdet

2018.01.11, 14:56 Kajak-kenu

Egyik szemünk sír, a másik pedig mosolyog, ha visszanézünk az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztályának 2017-ben történt eseményeire, versenyeire. Ismét születtek világszínvonalú sikerek, de veszteségek is értek bennünket. Nézzük, hogy is alakult a tavalyi esztendő!

Elolvasom
ASE labdarúgás 2017 decemberi értékelés HÍROLVASÓ

ASE labdarúgás 2017 decemberi értékelés

2018.01.03, 05:22 Labdarúgás

ASE labdarúgás 2017 decemberi értékelés

Elolvasom
Cirjenics Miklós Szentpéterváron is nagyot alakított HÍROLVASÓ

Cirjenics Miklós Szentpéterváron is nagyot alakított

2017.12.18, 08:51 Judo

Még fel sem ocsúdtuk Cirjenics Miklós fantasztikus tokiói grand slam bronzérméből, máris egy újabb csodálatos helyezéssel örvendeztetett meg bennünket.

Elolvasom
Meghívó HÍROLVASÓ

Meghívó

2017.11.20, 11:34 Judo

Szűcs Rita egri festőművész Judo világbajnokságról készült festményeinek kiállítása.

Elolvasom
Csapatban második az ASE a Magyar Kupán HÍROLVASÓ

Csapatban második az ASE a Magyar Kupán

2017.11.05, 13:05 Judo

Október utolsó hétvégéjén az UTE csarnokában léptek tatamira a paksi felnőtt judósok, hogy minél jobb helyezéseket szerezzenek az idei Magyar Kupán.

Elolvasom
2018-as ATOMfutás 7.0 és a brutálATOM 6.0 HÍROLVASÓ

2018-as ATOMfutás 7.0 és a brutálATOM 6.0

2022.03.24, 09:21 Atomfutás | Paks

Indul a 2019-es ATOMfutás 8.0 és a brutálATOM 7.0 A tegnapi napon lezárultak a tárgyalások a főtámogató MVM Paksi Atomerőmű, Paks Város Önkormányzata. valamint az ASE vezetőivel. Így indulhat a felkészülés. Első körben az időpontot hozzuk nyilvánosságra : 2019.09.14. Így hamarosan elkezdhetitek az alapozó, és felkészítő edzéseket, melyben igény szerint segítünk.(jelentkezés e-mailban) Azért is, mert az ATOMfutás és brutálATOM mellett, újratöltjük ( TERVEZZÜK) az ATOM100+ állomásait, és REMÉNYEINK SZERINT 2019-ben is örömmel jelenthetjük, hogy a 2018-as csapat ismét összeáll, hogy felkorbácsolja a kedélyeket. Már csak annyi dolgotok van, hogy folyamatosan kísérjétek figyelemmel bejelentéseinket, és ha minden eldőlt,nevezzetek már a megnyíló versenyekre. Az ATOMfutás előnevezése 2019.01.19.-én 19 órakor elindul. (TERVEZET) Emlékeztetőül a 2018-as ATOM100+ helyszínei.: Kométa 8. Farsangi Félmaraton Kaposvár, Bodri Trail Szekszárd, Kikelet félmaraton Baja, Vivicitta Budapest, Borvidék félmaraton Szekszárd, majd ismét Kaposvár Deseda Félmaraton, és végül az esemény sorozat zárásaként ATOMfutás Paks. Bővebb információkat mind az ATOMfutásról, a brutásATOM-ról, és az ATOM 100+-ról itt (is) hamarosan. Addig is fussatokfussatokfussatokmég.....

Elolvasom
Kettős győzelemmel kezdett AtomcityU12 HÍROLVASÓ

Kettős győzelemmel kezdett AtomcityU12

2017.11.08, 10:51 Kosárlabda UP

Jól rajtoltak a fiatalok a Pest Megyei Bajnokságban

Elolvasom
XXVIII. Villamosenergia-ipari teketalálkozó HÍROLVASÓ

XXVIII. Villamosenergia-ipari teketalálkozó

2017.10.15, 11:42 Teke

Vegyes páros és összetett csapat eredmények

Elolvasom
Szeptemberi labdarúgás értékelések HÍROLVASÓ

Szeptemberi labdarúgás értékelések

2022.02.14, 08:52 Labdarúgás

Szeptemberi labdarúgás értékelések

Elolvasom
U18 - Kaposvári kiemelt selejtező HÍROLVASÓ

U18 - Kaposvári kiemelt selejtező

2017.11.08, 10:34 Kosárlabda UP

Nagyot küzdött az U18 csapatunk Kaposváron a kiemelt selejtezőn. Kalmár Viktor hiányzott csak a keretből, mindenki más pályára is lépett.

Elolvasom
TÚRA A BUDAI-HEGYSÉGBEN HÍROLVASÓ

TÚRA A BUDAI-HEGYSÉGBEN

2017.09.27, 04:44 Természetjáró

Ha az időjárás is úgy akarja, az egykori Buda, Óbuda és Pesthidegkút határában teszünk egy szép túrát ezen a hétvégén. Túránk során szép sziklaképződmények mellett, kellemetes klímájú tölgyesekben, fenyvesekben és vegyes erdőkben sétálunk, hangulatos pihenőhelyeken pihenhetünk és nem utolsósorban nagyszerű kilátóhelyekről csodálhatjuk meg a Budai-hegység, a Pilis, a Visegrádi-hegység és kis szerencsével akár a Börzsöny vonulatait, és madártávlatból nézhetünk le Budapestre.

Elolvasom
„A családom a szponzorom!” - Esszépályázat HÍROLVASÓ

„A családom a szponzorom!” - Esszépályázat

2014.08.26, 11:34 Szabadidő

„A családom a szponzorom!” címmel a Nagy Sportágválasztó, a Nagy Hangszerválasztó, a MOL és az ÚJ Európa Alapítvány közös esszépályázatot hirdet 10-18 éves fiatalok számára

Elolvasom
Szakosztályi beszámolók 2010 HÍROLVASÓ

Szakosztályi beszámolók 2010

2011.05.27, 09:28 Szabadidő

Elolvasom
Interjú Suplicz Sándorral HÍROLVASÓ

Interjú Suplicz Sándorral

2011.05.26, 14:12 Szabadidő

Elolvasom
Lépd át a határokat HÍROLVASÓ

Lépd át a határokat

2010.10.07, 08:29 Szabadidő

21. Bécs- Pozsony-Budapest Szupermarathon

Elolvasom
Népszabadság Üzleti Jutalomkártya HÍROLVASÓ

Népszabadság Üzleti Jutalomkártya

2010.06.30, 18:48 Szabadidő

20% kedvezmény minden Népszabadság könyvre és Népszabadság TOP kiadványra, az Atomerőmű SE tagoknak.

Elolvasom
Országos mozgalommá vált a Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvény HÍROLVASÓ

Országos mozgalommá vált a Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvény

2010.03.04, 10:02 Szabadidő

A Nagy Sportágválasztó alapítói sajtótájékoztató keretében adták hírül, hogy 2010-ben a rendezvény túllép Budapesten határain és 15 vidéki városban is megjelenik. A fővárosban a rendezvényt 2007 szeptemberében indított útjára a Merkapt Maraton Team SE, hogy egy évben kétszer májusban és szeptemberben rendszeresen lehetőséget adjon a sportot „kínáló” és a sportot „kívánók” számára, hogy egymásra találjanak.

Elolvasom
Bronzos Lágymányos HÍROLVASÓ

Bronzos Lágymányos

2017.05.17, 06:56 Szabadidő

Május második hétvégéjén Lágymányoson, a IX. Budapesti Sárkányhajó Fesztiválon vett rész az Atomerőmű Sportegyesület szabadidőseiből álló sárkányhajócsapat, a Paksi Sárkány-ha-Jó legénysége. A rossz idő miatt kevés csapat nevezett a versenyre, az OPEN kategóriában csak négy egység volt. Emiatt a szabadidős és profi csapatokat egy futamban indították. Csapatunk összesített futameredmények alapján így a második helyről, 0,6 mp-es  hátrá​nnyal a harmadik helyen végzett a négy induló csapat közül. Lesz még fényesebb is az az érem!

Elolvasom
Bemutatkozik a shotokan karate HÍROLVASÓ

Bemutatkozik a shotokan karate

2012.09.26, 11:21 Szabadidő

Elolvasom
IX. Marx György Emlékverseny HÍROLVASÓ

IX. Marx György Emlékverseny

2011.06.15, 08:26 Sakk

Elolvasom
Eredmények a Marx György emlékversenyről HÍROLVASÓ

Eredmények a Marx György emlékversenyről

2010.08.10, 12:35 Sakk

Az 1-4 forduló női és férfi eredmnyei a Marx György emlékversenyről.

Elolvasom
Az Atomerőmű SE az első helyen HÍROLVASÓ

Az Atomerőmű SE az első helyen

2015.11.11, 21:12 Sakk

Az első osztályú csapatbajnokság 2015/16-os idénye 2015. november 7-8-án kettős fordulóval kezdődött Budapesten.

Elolvasom
Mindkét csapatunk a 2. helyen HÍROLVASÓ

Mindkét csapatunk a 2. helyen

2014.04.28, 07:29 Sakk

Meglepetésre kikapott az NBI-es csapat, ám ennek ellenére is őrzi második helyét a tabellán.

Elolvasom
Győzelem a 4. fordulóban is! HÍROLVASÓ

Győzelem a 4. fordulóban is!

2012.11.21, 09:39 Sakk

Idegenben is győzelem

Elolvasom
Fölényes győzelem a 7. fordulóban HÍROLVASÓ
Kiütéses győzelem HÍROLVASÓ

Kiütéses győzelem

2009.12.21, 11:11 Sakk

A 2. helyen tartózkodó Honvéd gárdáját fogadta vasárnap az ASE sakkcsapata. A 4. forduló izgalmaihoz a téli időjárás is hozzátett, de végül is 11 órára megérkezett a budapesti csapat a vártnál gyengébb összeállításban.

Elolvasom
NB I/B. Charousek csoport - végeredmények HÍROLVASÓ

NB I/B. Charousek csoport - végeredmények

2009.04.18, 16:29 Sakk

NB I/B. Charousek csoport (2008/2009) - Atomerőmű SE II. Paks1. forduló 2008. október 26.Győri Elektromos 6.5 - 5.5 ASE II. PaksVasutasok Arany János Művelődési Háza9021 Győr, Révai M. u. 5.2. forduló 2008. november 02.ASE II. Paks 5.5 - 6.5 Metinda-HóbagolyEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.3. forduló 2008. november 30.HASE 10 - 2 ASE II. PaksHM Kulturális Szolgáltató Központ1145 Budapest, Stefánia út 34-36.4. forduló 2008. december 21.ASE II. Paks 8 - 4 Z.Csuti-Hydrocomp SKEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.5. forduló 2009. január 11.Tapolca Rockwool VSE 6.5 - 5.5 ASE II. PaksVárosi Művelődési Központ8300 Tapolca, Kisfaludy utca 2.6. forduló 2009. január 25.ASE II. Paks 4.5 - 7.5 Aquaprofit-NTSK II.Energetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.7. forduló 2009. február 08.Barcza Gedeon SC 5 - 7 ASE II. PaksMagyar Sakkszövetség1055 Budapest, Falk Miksa utca 10. II. em.8. forduló 2009. február 22.Pannonpower SE. 9 - 3 ASE II. Paks41-es sportbarakk7630 Pécs, Edison utca 1.9. forduló 2009. március 08.ASE II. Paks 5.5 - 6.5 Sárvári Sakk Club SEEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.10. forduló 2009. április 05.HVSE-SZOVA II. 8 - 4 ASE II. PaksPannónia étterem9700 Szombathely, Fő tér 29.11. forduló 2009. április 19.ASE II. Paks - Szenna Pack SCEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95. NB I/B. Charousek csoport (2008/2009)Végeredmény:Csapat neve1.2.3.4.5.6.7.8.9.10.11.12.Össz1.  HASE7787.598.59.51098.5 84   2.  Aquaprofit-NTSK II.5578.57.57.597.57.58 72.53.  Pannonpower SE.5775.55.5879810.5 72.54.  Tapolca Rockwool VSE455578.56.56.57.57.5 62.55.  Sárvári Sakk Club SE4.53.56.57534.56.587.5 56   6.  HVSE-SZOVA II.34.56.55775.5853 54.57.  Metinda-Hóbagoly3.54.543.59566.57.54.5 54   8.  Z.Csuti-Hydrocomp SK2.5355.57.56.56467.5 53.59.  ASE II. Paks24.535.55.545.585.57 50.510.  Győri Elektromos34.544.5474.566.56 50   11.  Barcza Gedeon SC3.541.54.54.597.54.556 50   12.  Szenna Pack SC            0       

Elolvasom
NB I. Szabó László csoport - végeredmények HÍROLVASÓ

NB I. Szabó László csoport - végeredmények

2009.04.18, 16:20 Sakk

NB I. Szabó László csoport (2008/2009) - Atomerőmű SE Paks1. forduló 2008. október 26.MLTC 5.5 - 6.5 ASE PaksErzsébetliget MLTC klub1165 Budapest, Bökényföldi út 27.2. forduló 2008. november 02.ASE Paks 7.5 - 4.5 Kbarcika VSCEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 953. forduló 2008. november 30.Makói SVSE 4- 8 ASE PaksKollégium6900 Makó, Szent János tér 19/A. II/15.4. forduló 2008. december 21.ASE Paks 6 - 6 Z.Csuti-Hydrocomp SKEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 955. forduló 2009. január 11.P.S.E. 6 - 6 ASE PaksPénzügyőr klub1093 Budapest, Mátyás utca 16.6. forduló 2009. január 25.ASE Paks 4.5 - 7.5 Aquaprofit-NTSKEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 957. forduló 2009. február 08.BEAC 3.5 - 8.5 ASE PaksXI.ker. Polgármesteri Hivatal1113 Budapest, Bocskai út 39/41. (Zsombolyai u. 5. felől)8. forduló 2009. február 22.MTK-Erzsébetváros 5 - 7 ASE PaksMTK-Erzsébetváros versenyterme1073 Budapest, Erzsébet körút 24.9. forduló 2009. február 21.ASE Paks 8.5 - 3.5 Tabáni SpartacusVízművek telepe1126 Budapest, Istenhegyi út 1-3.10. forduló 2009. április 05.HVSE-SZOVA 5.5 - 6.5 ASE PaksPannónia étterem9700 Szombathely, Fő tér 29.11. forduló 2009. április 18.ASE Paks 7.5 - 4.5 Hungaropharma DecsRamada Plaza Hotel (volt Corinthia Aquincum Hotel)Budapest, III. Árpád fejedelem útja 94. NB I. Szabó László csoport (2008/2009) Végeredmény: Csapat neve1.2.3.4.5.6.7.8.9.10.11.12.Össz1. Aquaprofit-NTSK 7.57.58.57.58.58.59101011997 2. Z.Csuti-Hydrocomp SK4.5 669.57.59.5106.59.577.583.53. ASE Paks4.56 6.58.5866.57.57.578.576.54. HVSE-SZOVA3.565.5 666.577.57.55.57.568.55. BEAC4.52.53.56 56.56.57.575.57.562 6. Makói SVSE3.54.5467 55.57.556.5660.57. P.S.E.3.52.565.55.57 55.56.54.5859.58. MLTC325.555.56.57 6.55.55.5759 9. Kbarcika VSC25.54.54.54.54.56.55.5 5.58758 10. Hungaropharma Decs22.54.54.5575.56.56.5 6.56.557 11. MTK-Erzsébetváros1556.56.55.57.56.545.5 457 12. Tabáni Spartacus34.53.54.54.564555.58 53.5Webszemle:A Nagykanizsa nagy fölénnyel lett sakkbajnok - [origo] - Bentmaradt az NB I-ben a Hungaropharma-Decs - TEOL.hu -

Elolvasom
NB I/B. Charousek csoport (2008/2009), csapatmérkőzések HÍROLVASÓ

NB I/B. Charousek csoport (2008/2009), csapatmérkőzések

2008.10.26, 00:00 Sakk

A fordulók csapatmérkőzései1. forduló 2008. október 26.Győri Elektromos - ASE II. PaksVasutasok Arany János Művelődési Háza9021 Győr, Révai M. u. 52. forduló 2008. november 02.ASE II. Paks - Metinda-HóbagolyEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.3. forduló 2008. november 30.HASE - ASE II. PaksHM Kulturális Szolgáltató Központ1145 Budapest, Stefánia út 34-36.4. forduló 2008. december 21.ASE II. Paks - Z.Csuti-Hydrocomp SKEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.5. forduló 2009. január 11.Tapolca Rockwool VSE - ASE II. PaksVárosi Művelődési Központ8300 Tapolca, Kisfaludy utca 2.6. forduló 2009. január 25.ASE II. Paks - Aquaprofit-NTSK II.Energetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.7. forduló 2009. február 08.Barcza Gedeon SC - ASE II. PaksMagyar Sakkszövetség 1055 Budapest, Falk Miksa utca 10. II. em.8. forduló 2009. február 22.Pannonpower SE. - ASE II. Paks41-es sportbarakk7630 Pécs, Edison utca 1.9. forduló 2009. március 08.ASE II. Paks - Sárvári Sakk Club SEEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.10. forduló 2009. április 05.HVSE-SZOVA II. - ASE II. PaksPannónia étterem9700 Szombathely, Fő tér 29.11. forduló 2009. április 19.ASE II. Paks - Szenna Pack SCEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.

Elolvasom
NB I. Szabó László csoport (2008/2009), csapatmérkőzések HÍROLVASÓ

NB I. Szabó László csoport (2008/2009), csapatmérkőzések

2008.10.26, 00:00 Sakk

A fordulók csapatmérkőzései1. forduló 2008. október 26.MLTC - ASE PaksErzsébetliget MLTC klub1165 Budapest, Bökényföldi út 27.2. forduló 2008. november 02.ASE Paks - Kbarcika VSCEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 953. forduló 2008. november 30.Makói SVSE - ASE PaksKollégium6900 Makó, Szent János tér 19/A. II/15.4. forduló 2008. december 21.ASE Paks - Z.Csuti-Hydrocomp SKEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 955. forduló 2009. január 11.P.S.E. - ASE PaksPénzügyőr klub1093 Budapest, Mátyás utca 16.6. forduló 2009. január 25.ASE Paks - Aquaprofit-NTSKEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 957. forduló 2009. február 08.BEAC - ASE PaksXI.ker. Polgármesteri Hivatal1113 Budapest, Bocskai út 39/41. (Zsombolyai u. 5. felől)8. forduló 2009. február 22.MTK-Erzsébetváros - ASE PaksMTK-Erzsébetváros versenyterme1073 Budapest, Erzsébet körút 24.9. forduló 2009. március 08.ASE Paks - Tabáni SpartacusEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 9510. forduló 2009. április 05.HVSE-SZOVA - ASE PaksPannónia étterem9700 Szombathely, Fő tér 29.11. forduló 2009. április 18.ASE Paks - Hungaropharma DecsKözös budapesti helyszín 

Elolvasom
Ifjúsági Sakk csapatbajnokság Egy arany-egy bronz HÍROLVASÓ

Ifjúsági Sakk csapatbajnokság Egy arany-egy bronz

2006.01.01, 04:32 Sakk

2006.01.01. Ifjúsági Sakk csapatbajnokság Egy arany-egy bronz A hagyományos két ünnep közötti időpontban (december 27-30.) Harkányban zajlott az ifjúsági sakkcsapatbajnokság, amelyen idén rekord létszámot regisztráltak, összesen 74 csapat közel 450 versenyzője ült asztalhoz. Tolna megyét három egyesület Paks, Decs és Dombovár képviselte. Az egyes sorszámmal rangsorolt Atomerőmű SE hétszeres bajnokként és a papírforma szerint abszolút esélyesként indult, ám megyebeli vetélytársa a Decs KSE csapata jelentős erősítéssel igyekezett a tavalyi ezüstérem után ismét versenyben lenni a bajnoki címért folyó csatában, így ők a kettes rajtszámot kapták. Dombóváron az utóbbi évben szervezett utánpótlás-nevelés kezdődött, a 28-as sorszámmal asztalhoz ülő csapat szintén a mezőny első feléhez tartozott. A lebonyolítás - rendhagyó módon - hat fordulós egyenes kieséses rendszerben történt, ahol a vesztes csapatok egy párhuzamos nyílt versenyen folytatták a játékot. Az ASE gárdája a könnyebbik ágon ellenállás nélkül jutott a döntőig, úgy hogy a harminc játszma során csupán három döntetlent engedélyeztek az ellenfeleknek. A másik oldalon - az addig szintén hibátlanul menetelő - Decs a hármas sorszámmal rangsorolt, tavalyi bronzérmes Makóval került össze az elődöntőben. Az éltáblán két régi ismerős csapott össze Erdős Viktor (Makó) korosztályos világbajnok és Gonda László (Decs) világbajnoki ezüst- és bronzérmes versenyző. 2000-ben a spanyol Oropesa del Mar-ban a világbajnoki címért mérkőztek egymással a 12 éves korosztályban, ugyan akkor is és most is döntetlenül végződött a találkozó, ám ismét a makói versenyző örülhetett a pontosztozkodásnak. A feszült és időzavaroktól sem mentes háromesélyes összecsapásból ezúttal a Makóiak kerültek ki győztesen, 4-2 arányú sikerükkel a döntőbe jutottak, míg Decs a Szombathelyi Haladással mérkőzött a bronzért. A bronzmérkőzés kezdete előtt került sor a Lindner László Emlékdíj átadására amelyet az Év Ifjúsági Sakkozója vehetett át. A legeredményesebb serdülő versenyző díját, az ez évi kiemelkedő nemzetközi szereplésért, a decsi Pap Gyula vehette át. A bronzérem megszerzése nem okozott gondot a sárközieknek 4,5-1,5 arányban győztek a kicsit enerváltnak tűnő szombathelyiek ellen. A decsi csapat legjobb pontszerzője a Papp Tamás 100%-os teljesítményével tábladíjat nyert a 4. táblán. Miután a tolna-megyei álomdöntőre (Paks-Decs) nem kerülhetett sor, a döntőben a Makó együttesével mérkőztek a paksiak. A találkozó első két órája után egyre inkább felülkerekedtek a bajnokcsapat versenyzői és a lélektanilag döntő első gólt Szabó Krisztián lőtte be, majd ezt követően Fodor Tamás a harmadik táblán fokozta az előnyt. Papp Gábor az élen sötéttel is könnyedén került előnybe, ám a fokozatosan leegyszerűsödő állásban nem maradt elegendő lehetőség a győzelemre így találkozójuk döntetlenre végződött Erdős ellen. Az időzavaros szakasz aztán felborzolta a kedélyeket, miután két táblán is előnyösebb állást rontottak az atomosok, ezért az utolsó játszmában Balázs Gábor gyalogelőnyös állásban nem kockáztatott, rutinos döntetlennel biztosította a paksiak nyolcadik aranyát. A találkozó 3-3 arányú döntetlennel végződött, a holtversenyt a magasabb táblán elért győzelem döntötte el, így Szabó Krisztián győzelme a 2. táblán döntőnek bizonyult. A bajnokcsapat táblánkénti eredménye:1. Papp Gábor 4,5/5 2. Szabó Krisztián 4,5/5 3. Fodor Tamás 6/6 4. Ignácz Mária 4,5/6 5. Balázs Gábor 5,5/6 6. Szabó Noémi 4,5/6 7. Fodor Ádám 1/1 8. Tóth Gergely 1/1 Fodor Tamás a legjobb 3. táblás különdíját nyerte el. Tizedik alkalommal szerepelt a paksi csapat az ifjúsági csapatbajnokságon. Az eddigi mérleg egyrészt tekintélyt parancsoló – nyolc arany, két ezüst – másrészt minden korábbi sikeres egyesület teljesítményét is felülmúlja.Végredmény: 1 Atomerőmű SE Paks 2 Makói SVSE 3 Decs 1 4 Haladás VSE Szombathely 5 Budapesti EAC 1 6 Köszolg SC Kiskunhalas 7 Tapolca VSE 8 Barcza Gedeon SC 2 9 Hűvösvölgyi SC Budapest 10 Maróczy Géza SE 2 Szeged 22. Decs 2 28. Dombóvár --- Molnár Béla ---

Elolvasom
NB I és NB I/B 2005-2006. évi csapatbajnoki mérkőzések: HÍROLVASÓ

NB I és NB I/B 2005-2006. évi csapatbajnoki mérkőzések:

2005.10.16, 04:17 Sakk

NB I és NB I/B 2005-2006. évi csapatbajnoki mérkőzések: A hazai mérkőzések az ESZI-ben I/103. kerülnek megendezésre 11:00 órai kezdéssel. Ídőpont NB I NBI/B 2005.10.16. ASE - Hajdúböszörmény 7-5 ...  ASE II. - Pannonpower SE 4-8 2005.10.30. ASE - Nagykanizsa 5-7 ASE II. - Tapolca 7-5 2005.11.27. ASE - Makó 11-1 ASE II. - HÜSI SC 7,5-4,5 2005.12.04. Piremon SE - ASE 4-8 Keszthely - ASE II. 4,5-7,5 2006.01.21. Csuti - ASE 8-4 Csuti II, - ASE II. 4-8 2006.01.22. ASE - Haladás 9-3 ...  ASE II. - Decs 1990 7-5 2006.02.12. Statisztika - ASE 4,5-7,5 ...  Gyori Elektr. - ASE II. 7-5 2006.02.26. ASE - Honvéd 5-7...  ASE II. - Szentendre SI 8,5-3,5 2006.03.19. Láng Vasas - ASE 3-9 ....  Szentgotthárd - ASE II. 6,5 - 5,5 2006.04.09. ASE - Tabáni Spartacus 8,5-3,5...  ASE II. - Szenna Pack SC 7-5 2006.04.23. PMSE-A.H. - ASE 7-5 BEAC Rufusz - ASE II. 4-8 2005.10.16. Győzelem a rajtnál A hétvégi ASE-Hajdúböszörmény találkozóval sakkozóink számára kezdetét vette az NBI-es csapatbajnokság. Az első fordulóban két újonccal is debütáló ezüstérmes csapat 7-5 arányú győzelemmel rajtolt. Az új bajnoki idényt merész tervekkel indította az atomos csapat, az eddig a „fakóban” (NBI/B) szereplő játékosok közül, két fiatal beépítésével vágtak a szezonnak, valamint a rangadó mérkőzésekre gondolva, a szerb Kovacevic Alexandar nagymester igazolásával erősítették meg a csapat elejét. A női táblán Tóth Lili mellett ebben az évadban a 15 éves Ignácz Mária is lehetőséget kap a játékra. Az első fordulóban mindjárt az idei korcsoportos VB negyedik helyezettje, Ignácz kapta a női táblát és jól bírva a „mélyvizet” győzelemmel bizonyított. A 14 éves Fodor Tamás korcsoportos világbajnokunk második számú debütánsként játszotta bemutatkozó mérkőzését az első osztályban, a fiatal versenyző fordulatos játszmában döntetlent ért el. Az éltáblán Berkes sötéttel nem bírta feltörni nemzetközi mester ellenfele bunker állását, így ez a találkozó is döntetlenül végződött, csakúgy mint a Nevednichy és Pataki játszmája. A teljes pont megszerzésével Ács Péter, Tóth András, Szabó Krisztián, Vidéki Sándor és Ignácz Mária vette ki a részét a 7-5 arányú csapatgyőzelemből, ami elfogadható eredmény a bajnokság elején általában nehezen bemelegedő paksi csapat számára. A következő ASE-Nagykanizsa találkozó már igazi tétmeccsnek ígérkezik a tavalyi bajnokság bronzérmese ellen. Az utóbbi két évben ugyan mindkétszer gázolt a kanizsai lokomotív, de a dobogóért folyó csatában mindkét alkalommal az utolsó fordulóban siklottak ki és végeredményben a paksiak benyúlással tudtak előzni. Miután az atomosok az egyes sorszámot húzták ezen a találkozón is hazai pályán fogadhatják majd a Tungsram csapatát. Az első forduló eredményei:Hazai csapat - Eredmény - Vendég csapat ASE Paks 7 - 5 Hajdúböszörmény Nagykanizsai TSK 7 - 5 PMSE-AH.-MTK Csuti Hydrocomp 9.5 - 2.5 Tabáni Spartacus Makói SVSE. 5.5 - 6.5 Láng Vasas Piremon SE. Nyh. 6.5 - 5.5 HONVÉD Haladás VSE. 4 - 8 Statisztika PSC. 2006.01.23. Dupla, de nem semmi - 6. forduló A hétvégén dupla fordulót játszottak az ASE sakkozói az első osztályban. A szombati játéknapon a második fordulóból elmaradt találkozót a bajnok Zalaegerszeg otthonában, míg vasárnap a Szombathelyi Haladás ellen hazai pályán a bajnokság soron következő hatodik fordulóra került sor. A bajnok elleni összecsapást nagy várakozás előzte meg, hiszen szoros eredmény esetén a kiegyensúlyozott versenyhelyzet miatt az ASE akár az élre is ugorhatott volna. Mindkét csapat az idegen légiósait mozgósítva jelentős erőkkel ült asztalhoz, a zalai oldalon Igor Stohl cseh nagymester, míg a paksiak a román Nevednichy és a szerb Kovacevic játékában bíztak a szakvezetők. Egy sajnálatos körülmény is befolyásolta a hazaiak összeállítását, Grószpéter nagymestert a mérkőzés reggelén vérnyomás problémák miatt kórházba kellett szállítani. Ez a körülmény váratlanul megkeverte a felkészülést, miután a bajnok csapat így más táblasorrendben ült le, ami a végeredmény tudatában a zalaiak számára alakult kedvezően. A hazai csapat nyolc nagymesterrel az élen kezdte a mérkőzést, míg a paksi oldalon öt hasonló címmel büszkélkedő versenyző állt harcra készen. A bajnokcsapat éltábláján nem kisebb név mint Portisch Lajos nézett farkasszemet Berkes Ferenccel aki világos színnel könnyedén tartotta az egyensúlyt a magyar sakkozás legnagyobb egyénisége ellen. Játszmájuk gyors döntetlennel ért véget. A Gyimesi – Ács találkozón a paksiak nagymestere a megnyitásban meglepte ellenfelét és két gyalogelőnnyel zárta a nyitó küzdelmet, ám a bonyolult hadállás sok időt elemésztett, ami a játszma döntő pillanataiban nagyon hiányzott. Az időzavarban ezen a táblán egy esélyes játszmát vesztettek az atomosok. A Nevednichy-Sax találkozó döntetlennel zárult, míg Kovacevicet Horváth Ádám látványos játszmában kényszerítette térdre. A fiatal Papp Gábor az elméleti szakemberként is ismert Stohl nagymestert rosszabb állásból is kitartotta értékes félpontot szerezve a csapatnak, csakúgy mint Csom István aki Horváth József ellen hozta ugyanezt. A Tóth András - Horváth Csaba mérkőzés ismét pontosztozkodással ért véget. Szabó Krisztián a paksiak 100%-os versenyzője korcsoportos ellenfele Boros Dénes ellen mérkőzött. A paksiak tehetséges fiatalja hátrányosabb nyitás után nehéz védekezésre kényszerült, az ismert rádiós apuka úgy tűnik nem csak a beszédkészséget örökítette fiában; Dénes a sláger mérkőzésen szép játszmában nyert. Györkös Lajos – Horváth Gyula találkozó gyors remi révbe ért, az egyetlen veszélyt a játszmában az jelentette, hogy Horváth bekapcsolva felejtette a telefonját ami épp a remi ajánlatot követően megszólalt. A szabályok értelmében ez azonnali vereséget von maga után. Ezt a zalai versenyző úgy védte ki, hogy azonnal megragadta a felkínált békejobbot. A Horváth Tamás – Vidéki Sándor partiban kevésbé voltak békülékenyek a felek és ugyan öt órai játék után a táblán egyenlő állás alakult ki, de a paksiak nemzetközi mestere pechjére „elfeledkezett” az óráról és leesett. A csapat egyetlen győzelmét a fiatal Pataki Győző érte el, aki Csiszár Csaba ellen higgadt játékkal szállította a pontot. A Mádl Ildikó – Tóth Lili játszmában a bajnokcsapat női nagymestere túl kemény falatnak bizonyult az egyetemista paksi diáklánynak és ezzel a vereséggel 8-4 arányban a zalai gárda szerezte meg a győzelmet. A mérkőzést értékelve elmondhatjuk, hogy nyílt küzdelemben megérdemelten győzött a bajnok, a szorosabb eredmény reálisabb képet adott volna a küzdelemről ami a hadállásokban benne volt a paksiak számára. A vasárnapi Szombathelyi Haladás elleni találkozón fűtötte a bizonyítási vágy a csapatot és látványos küzdelemben 9-3 győzelemmel javították az előző napi mérleget. Győzött Berkes, Nevednichy, Kovacevic, Papp, Szabó, Györkös, Ignácz. Döntetlent ért el Ács, Csom, Vidéki és Pataki. A bajnoki tabella ezzel teljessé vált és a paksiak tisztán a harmadik helyen várhatják a következő fordulót, ahol a hatodik helyen álló Statisztika csapata ellen idegenben folytatják a bajnoki küzdelmet, amelyben immár a korábbi években megszokott pozícióból kerülhet sor a hajrára.A 6. forduló eredményei:Hajdúböszörmény 5 - 7 Láng Vasas Tabáni Spartacus 4.5 - 7.5 HONVÉD PMSE-AH.-MTK 5.5 - 6.5 Statisztika PSC. ASE Paks 9 - 3 Haladás VSE. Nagykanizsai TSK 9.5 - 2.5 Piremon SE. Nyh. Csuti Hydrocomp 7.5 - 4.5 Makói SVSE. 1. Csuti Hydrocomp - 48.5 2. Nagykanizsai TSK - 46 3. ASE Paks - 44   2006.02.14. Csak statisztált a Statisztika Ötödik győzelmét aratta az Atomerőmű SE csapata a sakk NB I. Szabó László csoportjában a hétvégi hetedik fordulóban. A Statisztika PSC. otthonában 7,5-4,5 arányú pontrablással azonban csupán biztosították harmadik helyüket, tekintve, hogy az „örök rivális” Nagykanizsa 8,5-3,5 –re diadalmaskodott a Szombathely otthonában, újabb ponttal növelve előnyét. Igaz az összehasonlítás az atomosokra kedvező, miután az elmúlt fordulóban a vasi legénységet ők 9-3 arányban múlták felül, ám ez csak játék a számokkal. A hátralévő négy fordulóban még sok jég úszik le a Dunán. Annál is inkább igaz lehet a jóslat, mert az élen álló Zalaegerszeg az utóbbi fordulóban jóllakott oroszlánnak mutatkozik és némi bizonytalansággal szerepel az alsóházban lévő csapatok elleni összecsapásokon, így jelen helyzetben mindössze két pont előnnyel vezet. A már már hagyományos fej-fej melletti hajrába -így meglehet - a bajnokcsapatnak is be kell szállnia. Visszakanyarodva a hétvégi találkozóra a Berkes vezette paksi csapat komolyan készült a Statisztika elleni mérkőzésre, hiszen a korábbi években kemény és kiegyenlített csatákat vívott a két gárda. A fővárosiak ebben a szezonban a szerb Ilincic Zlatko nagymesterrel erősítettek az éltáblán, így a paksiakhoz hasonlóan négy nagymesterrel ültek asztalhoz. Berkes kedvenc változatát a Nimzo-indiai ellen most talonban hagyta és megnyitás választásával meg is lepte ellenfelét aminek köszönhetően látványos győzelemmel adott lökést a csapatnak. Ács Péter sötéttel is aktívan játszott és végig irányítva a küzdelmet szerezte meg a teljes pontot. Tóth András és Szabó Krisztián szintén nyerő párosnak bizonyult a 6-7. táblán. Krisztián a frissen szerzett junior bajnoki címmel a zsebében a bajnokságban is folytatta győzelmi sorozatát , hatodik győzelmével továbbra is a csapat legjobb pontszerzője. Az ötödik teljes pontot a 9. táblán Vidéki Sándor harcolta ki, így Pataki Győzővel együtt öt-öt szerzett ponttal húzó embere a csapatnak. A találkozón öt döntetlen született Nevednichy, Papp, Csom, Pataki és Fodor jóvoltából, míg Györkös és Ignácz vereséggel szerepeltek. A csapat legjobb pontszerzője: Szabó Krisztián. A nyolcadik fordulóban február 26.-án a legutóbbi Marx György emlékverseny győztese Almási Zoltán vezette Honvéd együttesét fogadják majd az atomosok, míg a rivális Nagykanizsa a Statisztika ellen szerepel. A bajnok Csuti a kieső jelölt Haladás sorsát pecsételheti meg ugyanezen a fordulón. A hetedik forduló eredményei: Hazai csapat - Eredmény - Vendég csapatMakói SVSE. 5.5 - 6.5 HajdúböszörményPiremon SE. Nyh. 4 - 8 Csuti HydrocompHaladás VSE. 3.5 - 8.5 Nagykanizsai TSKStatisztika PSC. 4.5 - 7.5 ASE PaksHONVÉD 6.5 - 5.5 PMSE-AH.-MTKLáng Vasas 5.5 - 6.5 Tabáni Spartacus A bajnokság állása: 1. Csuti Hydrocomp 56.5 2. Nagykanizsai TSK 54.5 3. ASE Paks 51.5 4. Láng Vasas 47.5 5. HONVÉD 47 6. Statisztika PSC. 42.5 7. PMSE-AH.-MTK 41.5 8. Tabáni Spartacus 40 9. Hajdúböszörmény 32 10. Makói SVSE. 31.5 11. Haladás VSE. 30.5 12. Piremon SE. Nyh. 29 2006.02.26. Váratlan vereség - 9. forduló Az sakkcsapatbajnokság hétvégi kilencedik fordulójában az Atomeromu – Honvéd találkozóra került sor. A táblázat középso harmadában szereplo fovárosi csapat nem kis meglepetésre 7-5 arányú gyozelemmel oszlatta a paksi ezüstreményeket. Három fordulóval a bajnoki zárás elott, már csupán a bronzérem tunik elérhetonek a Duna-parti csapat számára. A paksi csapat összeállítási nehézségekkel küzdött ezen a találkozón, mindkét idegenlégiós nagymesterét – egyéb verseny elfoglaltság miatt - nélkülözni volt kénytelen, így a tartalékok jutottak szóhoz. Az ellenfél élve a lehetoség adta eséllyel, a legerosebb összeállításban ült asztalhoz. Az olimpiai csapat harmadik táblása Almási Zoltán nagymester, a tavalyi Marx György emlékverseny gyoztese mellett, négy vietnámi versenyzo is asztalhoz ült, köztük a frissiben „magyarított” noi sakkozó Hoang Thanh Trang, aki a magyar olimpiai csapat éltábláján játszik majd a májusban Torinóban megrendezésre kerülo sakkolimpián. Almási Zoltán az idei bajnokságban most második alkalommal vállalta a játékot, ami kitünteto figyelmet jelent a szintén olimpiai csapattagként jelölt paksi nagymester Berkes Ferenc számára. Magyarázatként szolgál, hogy kettejük párharca az utóbbi idoben kemény presztízs csatává változott, tekintve, hogy Berkes többször is kijelentette, hogy Almási megelozését tuzte ki célul. Hogy nagy fába vágta a fejszét az bizonyos, mint ahogy az is, hogy Almási nem vette félvállról a fenyegetést és az utóbbi években mutatott stagnálás után – talán épp a fenyegetés miatt – az utóbbi félévben ismét a régi „Almát” látjuk a tábla mellett. Egy bizonyos ezen a meccsen joggal mondhatta Ferinek; - Öreg, ez nem a te napod! Berkes a játszmában egy meglepo nyitásválasztással igyekezett lélektani elonyhöz jutni, életében eloször játszotta meg a Caro-Kann védelmet, hogy ellenfelét eltérítse felkészülés adta útról, de a csodafegyver pechjére fordítva sült el. Almási – köztudott - ha világossal játszik nehéz zavarba hozni, most is jól reagált a meglepetésre és már a játszma elején eros támadáshoz jutott Berkes középen maradt királya ellen és könnyedén begyujtötte a paksi fiatal skalpját. Mindettol eltekintve a találkozó a paksiak számára indult reménykeltobben, hiszen mindjárt az elso félórában egy váratlan körülmény folytán vezetéshez jutottak a hazaiak. A vendégcsapat hatodik táblásának váratlanul megszólalt a mobil telefonja, ami a szabályok szerint azonnali játszmavesztést jelent. Az elso két órai játékot követoen nagy arányú hazai gyozelmet jósolhattak volna a szakemberek, tekintve hogy Szabó Krisztián a paksi csapat legjobb pontszerzoje könnyedén fektette két vállra a vietnámi Duong-ot és Vidéki gyors gyalognyeréssel, míg Csom nagymester Hoang ellen bíztató támadással látszott fölénybe kerülni, ezenfelül Ács Péter és Pataki Gyozoállása is esélyesnek látszott. Szabó és Csom végül érvényesítette ugyan az elonyét és nyert, ám az utolsó négy táblán minden balul sült el a paksiak számára és az összes találkozót, ezzel együtt a mérkozést is elvesztették. A gyoztes Csom, Tóth és Szabó mellett Ács, Papp, Hazai és Györkös döntetlennel járult hozzá az öt pont megszerzéséhez. A tabellára tekintve a kanizsai expressz ötpontnyi távolságban zakatol az ezüstérem felé a bronzot szorongató paksiak elott és ugyan mindössze 2,5 pont a lemaradásuk az élen álló Zalaegerszeg mögött, a hátralévo ellenfeleket tekintve a jelen állapot végeredményként is valószínu. A tizedik fordulóban az atomváros „szellemi tornászai” az ötödik helyezett Láng Vasashoz látogatnak majd, ami ismét fontos találkozó lehet, hiszen a frissen feljutott csapat eddigi teljesítménye feltunoen kiegyensúlyozott. A kilencedik forduló eredményei: Hazai csapat Eredmény Vendég csapat Hajdúböszörmény   -   Tabáni Spartacus PMSE-AH.-MTK 6.5 - 5.5 Láng Vasas ASE Paks 5 - 7 HONVÉD Nagykanizsai TSK 7 - 5 Statisztika PSC. Csuti Hydrocomp 7.5 - 4.5 Haladás VSE. Makói SVSE. 6 - 6 Piremon SE. Nyh. A H.böszörmény SE-Tabáni Spartacus mérkozést 2006.03.18-án 10,00-kor játszák le Budapesten. A bajnokság állása: Ssz. Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz. 1.   Csuti Hydrocomp - 7.5 8     7   9.5 7.5 8 7.5 9 64    2.   Nagykanizsai TSK 4.5 - 7     7 7   8 9.5 8.5 10 61.5 3.   ASE Paks 4 5 - 5     7.5   11 8 9 7 56.5 4.   HONVÉD     7 - 6 6.5 6 7.5   5.5 8 7.5 54    5.   Láng Vasas       6 - 5.5 6.5 5.5 6.5 8 8 7 53    6.   PMSE-AH.-MTK 5 5   5.5 6.5 - 5.5   6.5 8 6   48    7.   Statisztika PSC.   5 4.5 6 5.5 6.5 - 6     8 6 47.5 8.   Tabáni Spartacus 2.5     4.5 6.5   6 - 6.5 8 6   40    9. Makói SVSE. 4.5 4 1   5.5 5.5   5.5 - 6   5.5 37.5 10.   Piremon SE. Nyh. 4 2.5 4 6.5 4 4   4 6 -     35    11.   Haladás VSE. 4.5 3.5 3 4 4 6 4 6     -   35    12.   Hajdúböszörmény 3 2 5 4.5 5   6   6.5     - 32      2006.03.19. Takarékon a Láng Vasas - 10. forduló Nagyarányú gyozelemmel kezdte meg a hajrát az ASE az elso osztályú sakkbajnokság tizedik fordulójában. Az atomos csapat 9-3 arányban gyozte le otthonában az ötödik helyezett Láng Vasast, 2,5 pontot faragva ezzel hátrányából az ezüstéremért folyó csatában. A Láng Vasas otthonában tartott „tuzoltó gyakorlatot” a Paks a hétvégi fordulóban. A versenyhelyszín megközelítése, tekintettel a pesti rakparton folyó felújításokra – ki gondolta volna? – nagyobb nehézséget jelentett, mint maga a találkozó. Bár kisebb zökkenok – két elvesztett játszma – akadtak a mérkozésen is, ezen a napon száguldott a csapat. Különösen értékes volt az éltáblákon aratott gyozelem a Berkes –Balogh és a Ruck – Ács játszmákban. Az olimpiai csapatban is aspiráns fiatalok presztízs mérkozését hozta a Berkes Ferenc – Balogh Csaba játszma. Az eddigi mérleg ugyan a paksi sakkozó számára hízelgo – Balogh még nem nyert ellene -, de a néhány napja véget ért felnott magyar bajnokság utolsó fordulójában a vasas versenyzoje hasonló színelosztásban döntetlent ért el és ezzel meg is elozte a paksi sakkozót. A bajnokság eredménye alapján ugyan mindketten biztos csapattagnak számítanak a Torinóban sorra kerülo sakkolimpián, mégis ezt a mérkozést – mi szurkolók - a táblaszámot érinto helyosztónak tekintettük. Berkes találékonyan játszotta a megnyitást; egy pozíciós áldozattal beültette a „hintába” ellenfelét, gyors gyozelmével nagy lökést adott a csapatnak. Az Ács – Ruck mérkozés a régi riválisok összecsapását hozta, néhány éve még a kieséses magyar-bajnokság döntojében párbajoztak egymással. Akkor a döntetlenül végzodött viadalt a tizenegyes rúgást jelento villámjátszmák döntötték el Ruck javára, most azonban ilyen esély nem kínálkozott a Szombathelyen nevelkedett fiatal számára. Péter nagy csatában utolsóként, de gyoztesen állt fel az asztaltól. A hátsó csapatrész ezúttal kiemelkedo eredményt nyújtott, az utolsó hat táblán hat gyozelmet könyvelhettek el az atomosok; Szabó Krisztián, Györkös Lajos, Vidéki Sándor, Pataki Gyozo, Molnár Béla és Ignácz Mária jóvoltából. A két döntetlen eredményt Papp Gábor és dr.Hazai László érte el. Takarék lángon égett a Vasas ezen a fordulón, a paksiak számára ellenben égetoen fontos volt minden pont, hiszen ezzel ismét szorosan felzárkózhattak a lassanként ezüstérmesnek tekintheto kanizsai csapat mögé. Reméljük ezt a lángot képes lesz megorizni a csapat a hátralévo két mérkozésre, ebben az esetben a rivális Kanizsa rémálma – ami két alkalommal már valóra vált -, hogy az utolsó fordulóban veszti el az ezüstérmet Pakssal szemben, ismét megkísértheti a zalai legénységet. A soron következo forduló a Tabáni Spartacus-sal április 9-én döntonek bizonyulhat a találgatások szempontjából. A tizedik forduló eredményei: Piremon SE. Nyh. 5 - 7 Hajdúböszörmény Haladás VSE. 5.5 - 6.5 Makói SVSE. Statisztika PSC. 6 - 6 Csuti Hydrocomp HONVÉD 5.5 - 6.5 Nagykanizsai TSK Láng Vasas 3 - 9 ASE Paks Tabáni Spartacus 5 - 7 PMSE-AH.-MTK   2006.04.10. Dobogón a Paks A bajnokság utolsó hazai mérkőzését biztos győzelemmel zárta az ASE az első osztályú sakk csapatbajnokságban. A tabellán nyolcadik helyen tanyázó vendég Tabáni Spartacus csupán 3,5 pontot tudott szerezni az atomosok otthonában, így az ASE sakkozói 8,5 ponttal léptek előrébb a táblázaton ez - halkan akár ki is mondhatjuk – vélhetően a bronzérmet jelenti a csapat számára. A találkozó két gyors hazai győzelmet hozott Molnár Béla és Ignácz Mária révén, mindkét táblán nagy játékerő különbség volt a küzdő felek között, amit biztosan realizáltak a paksiak. Az atomosok végig nagy fölényben játszottak és egy-két kisebb pontatlanság miatt elmulasztottak néhány győzelmi esélyt, ami különösen fájó volt az éltáblás Berkes számára, aki nyert állást rontott el az időzavarban. A teljes pontot végül Csom István, Tóth András, Györkös Lajos, Pataki Győző tudta megszerezni, míg döntetlent játszott Ács Péter, Papp Gábor, Hazai László, Szabó Krisztián és Vidéki Sándor. A forduló előtti latolgatások mindegyike ha-val kezdődő mondatokban fogalmazódott meg, ami fényesen jelzi, hogy az ezüstéremért folyó csatában a 2,5 ponttal lemaradt paksiak, nagyarányú győzelem esetén is csak az ellenfelek botlásával kerülhettek volna ziccerbe. A csapat ugyan győzni tudott, de az ellenfelek nem adtak esélyt, kihasználva a kedvezőbb párosítást , 3,5 pontra fokozták az előnyüket. A bajnoki tabellából első látásra kiolvasható, a dobogón végzők névsora, ám a bajnoki cím sorsát illetően az utolsó forduló eredménye dönt majd az azonos pontszámmal élen álló Nagykanizsa és Zalaegerszeg között. Az ASE tíz pontos előnnyel áll a negyedik Honvéd előtt, ezért az utolsó fordulóban különösebb izgalom nélkül tekinthet a Postás-MTK elleni mérkőzése elé. Erre a találkozóra április 23-án a fővárosban az összevont utolsó fordulóban kerül sor, a rendezvény házigazdája az Aqvincum-Hotel lesz.A 10. forduló csapatmérkőzéseiHajdúböszörmény 4 - 8 PMSE-AH.-MTK ASE Paks 8.5 - 3.5 Tabáni Spartacus Nagykanizsai TSK 9.5 - 2.5 Láng Vasas Csuti Hydrocomp 7.5 - 4.5 HONVÉD Makói SVSE. 6 - 6 Statisztika PSC. Piremon SE. Nyh. 5.5 - 6.5 Haladás VSE.NB I. Szabó László csoport (2005/2006)1. Nagykanizsai TSK 77.5 2. Csuti Hydrocomp 77.5 3. ASE Paks 74 4. HONVÉD 64 5. PMSE-AH.-MTK 63 6. Statisztika PSC. 59.5 7. Láng Vasas 58.5 8. Tabáni Spartacus 53.5 9. Makói SVSE. 50 10. Hajdúböszörmény 50 11. Haladás VSE. 47 12. Piremon SE. Nyh. 45.5

Elolvasom
Tisztes helytállás HÍROLVASÓ

Tisztes helytállás

2005.03.06, 04:07 Sakk

2005.03.06. Tisztes helytállás A bajnok Zalaegerszeg otthonában 7-5 arányú vereséget szenvedett az ASE elso osztályú csapata a bajnokság 9. fordulójában. A hét nagymesterrel asztalhoz ülo hazaiak papírforma gyozelmét leginkább a világos táblákon aratott sikereiknek köszönhették. A kezdés adta elonyt három táblán is érvényesítették a zalaiak, míg a Duna-parti legénység oldalán csupán egy válasz gyozelmet jegyezhettünk, Szabó Krisztián révén, aki az olimpiai bajnok, noi nagymestert Mádl Ildikót kényszeríttette megadásra. Az éltáblákon a generációk csatáját láthattuk a Berkes-Portisch és a Sax-Ács összecsapáson, a múlt és a jelen párharcát ezen a napon a megbékélés jellemezte; mindkét találkozó döntetlenül végzodött. Hasonló eredményt ért el a román Nevednichy, Papp Gábor, Tóth András, Györkös Lajos, Pataki Gyozo és Tóth Lili. Az utóbbi két fiatal esélyes állásból engedte menekülni ellenfelét, ami végül döntonek bizonyult a mérkozésen. Ezen a találkozón debütált Csom István olimpiai bajnok nagymester a csapatkapitányi poszton. A paksi sakkozók doyenje a három utolsó fordulóra kapott megbízást, hogy ne csak a táblánál, a tole megszokott csupa szív játékával, hanem a csapat a vezetésével is segítse a hajrában a dobogóért harcoló paksi gárdát. A két vereség után ez a tisztesnek mondható eredmény életben tartja a dobogós reményeket, miután a következo találkozóra csupán április 10-én kerül sor, a dönto fordulók elott jól jöhet a csapatnak ez a hosszabb szünet. A véghajrában elobb a PMSE Antenna Hungária elleni hazai találkozón, majd az összevont utolsó mérkozésen Budapesten a kieso Vasas szemben lesz lehetoség a pillanatnyi hátrány ledolgozására.A kilencedik forduló eredményei:Makói SVSE. 4 - 8 Nagykanizsai TSK. Csuti-Hydrocomp 7 - 5 ASE Paks PMSE. Antenna Hung 7.5 - 4.5 Hajdúböszörmény SE Vasas-Novák 7.5 - 4.5 Haladás VSE. Statisztika PSC. 7.5 - 4.5 PIREMON SE. Honvéd 7 - 5 BEAC-RUFUSZ 1. Csuti-Hydrocomp 73.5 2. Nagykanizsai TSK. 67.5 3. Statisztika PSC. 63 4. ASE Paks 61.5 5. Honvéd 56.5 6. Hajdúböszörmény SE 50.5 7. PIREMON SE. 50 8. Makói SVSE. 50 9. PMSE. Antenna Hung 46 10. Haladás VSE. 44.5 11. BEAC-RUFUSZ 43.5 12. Vasas-Novák 41.5[ Molnár Béla ]

Elolvasom
Bajnokváltás Tolnában HÍROLVASÓ

Bajnokváltás Tolnában

2006.11.09, 03:53 Sakk

2006.11.09. Bajnokváltás Tolnában A Decs KSE lett az ifjúsági sakkcsapatbajnokság győztese Egy kis csapat sikertörténete jutott csúcspontjára a Decs KSE győzelmével Miskolcon az ifjúsági csapatbajnokságon. A nagy rivális és nyolcszoros bajnok ASE csapatát megelőzve végeztek az élen fennállásuk történetében először a sárköziek. A papírformának megfelelően ismét Tolna-megyei sikerrel zárult a nevelő egyesületek összecsapása, amely hat táblán 65 csapat részvételével zajlott az őszi szünetben Miskolcon. A nagy esélyes sorozatban ötödször bajnok címvédő atomos csapat egyes rajtszámmal, míg a decsiek a másodikként rangsorolt csapattal ültek asztalhoz. A versenyen hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a sorszámok reálisan tükrözik az esélyeket és a két gárda szinte ellenállás nélkül jutott túl az első négy fordulón, amikor sor került közöttük a döntő összecsapásra. A két tolnai csapat ütközetén drámai körülmények között a decsi fiatalok 3,5-2,5 arányban legyőzték a nyolcszoros bajnok atomos gárdát, amivel a bajnoki cím esélyesévé léptek elő. Egy dolog esélyesnek lenni és vezetni és egy másik – nagyon nehéz – dolog ezt hibátlanul végig csinálni. Ezúttal játékfegyelemben és akaratban is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak Papp Csaba „fiai”, hét győzelemmel egy döntetlen ellenében megérdemelten végeztek az élen. A csapat legeredményesebb játékosa Vince Viola lett, aki a hatodik táblán elért 100%-os teljesítményével nagy húzóerőt jelentett, különösen a rangadó mérkőzéseken. Az ezüstérmes paksi csapatról szólva szintén jogosak az elismerő szavak, hiszen az olimpiai pontszámítás alapján fél ponttal többet csináltak mint a bajnok és a 240,5 bucholz pontjuk is jól jelzi, hogy nem sok pihentető fordulója volt az atomosoknak. A játékosok formáját illetően tudni kell, hogy Szabó Krisztián és Ignácz Mária a verseny előtti napon érkeztek meg Örmény országból a korcsoportos VB-ről, így a sorozatterhelést jelentő napi két fordulón időnként a fáradtság is benne volt egy-egy rosszabb teljesítményben. Tolna–megye a két éremmel ismét igazolta az ifjúsági nevelő munkája eredményességét, ennek bizonysága - az egyéni eredményeken túl - a két csapat utóbbi 16 évben az ifjúsági csapatbajnokságon szerzett 16 érme (9 arany 5 ezüst és 2 bronz ). Az 1-2. csapat táblánkénti eredménye 1. Decs 1990 I.     Név pont 1 IM Gonda László 8/6,5 2   Pap Gyula 8/6,5 3   Papp Tamás 8/6,5 4   Maródi Mátyás 8/5,5 5   Straubinger Dániel 8/4 6   Vince Viola 8/8 2. Atomerőmű SE Paks     Név pont 1 IM Szabó Krisztián 7/6 2 FM Fodor Tamás jr. 8/6,5 3 WIM Ignácz Mária 8/5,5 4   Balázs Gábor 8/6 5   Lizák Péter 8/7,5 6   Tóth Gergely 7/5     Genda Károly 2/1 Végeredmény (65 csapat) Magyar Nemzeti Ifjúsági Sakk Csapatbajnokság Hely Rsz. Csapat J + = - Csp. Op. BH. 1 2 Decs 1990 I. 8 7 1 0 15 37 230 2 1 Atomerőmű SE Paks 8 7 0 1 14 371 2401 3 7 Aquaprofit Nagykanizsa 8 6 1 1 13 32 2341 4 3 Csuti SK Zalaegerszeg 8 5 2 1 12 34 2071 5 9 Hüsi SC Budapest 8 6 0 2 12 30 2171 6 16 Makói SVSE 8 5 1 2 11 311 2211 7 11 Maróczy SE I. Szeged 8 4 3 1 11 301 226 8 21 Békési TE 8 5 1 2 11 29 205 9 4 Budapesti EAC I. 8 5 1 2 11 281 2471 10 5 Barcza Gedeon SC I. 8 5 0 3 10 31 2301 22 22 Decs 1990 II. 8 4 1 3 9 28 2031   --- Molnár Béla ---

Elolvasom
NB I/B. Charousek csoport - eredmények (2005/2006) HÍROLVASÓ

NB I/B. Charousek csoport - eredmények (2005/2006)

2006.11.12, 03:50 Sakk

NB I/B. Charousek csoport (2006/2007) ASE-II Paks csapatmérkőzései1. forduló 2006. november 12. Szenna Pack SC 7 - 5 ASE-II. Paks TIT Alapítványi Iskola Kaposvár, Dózsa Gy. u. 16-18. 2. forduló 2006. november 26. ASE-II. Paks 7.5 - 4.5 Tapolca Rockwool Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 3. forduló 2006. december 03. Pénzügyőr SE. 7.5 - 4.5 ASE-II. Paks Budapest, IX. Mátyás u. 16. fsz. 4. forduló 2007. január 28. ASE-II. Paks 5.5 - 6.5 Lövő SE. Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 5. forduló 2007. február 18. Győri Elektromos 8.5 - 3.5 ASE-II. Paks Vasutasok Arany János Művelődési Háza, Szárnyaskerék Hotel Győr, Révai M. u. 5. 6. forduló 2007. március 04. ASE-II. Paks 4 - 8 Csuti-Hydro II. Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 7. forduló 2007. március 25. Pannonpower SE. 6 - 6 ASE-II. Paks Pécs, Edison utca 1. 41-es barakk, Erőmű 8. forduló 2007. április 15. Decs 1990 7.5 - 4.5 ASE-II. Paks Fekete Ló Sakk Klub Decs, Béke u. 5. 9. forduló 2007. április 29. ASE-II. Paks - Szentgotthárd Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 10. forduló 2007. május 06. Aqaprofit Nk.II. 7.5 - 4.5 ASE-II. Paks Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa, Kálvin tér 5. 11. forduló 2007. május 20. ASE-II. Paks 6.5 - 5.5 Barcza G. SC. Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95.NB I/B. Charousek csoport (2006/2007) végeredmény:   Csapat neve Össz 1.   Decs 1990 72.5 2.   Szenna Pack SC 70.5 3.   Lövő SE. 64.5 4.   Aqaprofit Nk.II. 64    5.   Csuti-Hydro II. 63.5 6.   Tapolca Rockwool 62    7.   Pannonpower SE. 59    8.   Győri Elektromos 57    9.   Pénzügyőr SE. 52.5 10.   ASE-II. Paks 51.5 11.   Barcza G. SC. 42    12.   Szentgotthárd    Szentgotthárd csapata visszalépett, eredményei törlésre kerültek.A Barcza G. SC.-től 1 büntetőpont levonva, mert a 4. fordulóban a 3. táblán kontumált.

Elolvasom
NB I. Szabó László csoport - eredmények (2006/2007) HÍROLVASÓ

NB I. Szabó László csoport - eredmények (2006/2007)

2006.11.12, 03:47 Sakk

NB I. Szabó László csoport (2006/2007) ASE Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2006. november 12. Statisztika PSC. 3.5 - 8.5 ASE Paks MSSZ versenyterme 1055 Budapest, Falk Miksa. u. 10. II. em. 2. forduló 2006. november 26. ASE Paks 6.5 - 5.5 PMSE Ant.H-MTK Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. Visszavágott az ASE Az ASE újabb győzelemmel folytatta szereplését az NB-I-es sakkcsapatbajnokság hétvégi második fordulójában. Az ellenfél a Postás-MTK csapata volt, aki ellen az előző évi bajnokság utolsó fordulójában vereséget szenvedtek az atomosok. A visszavágás - ha szoros arányban is – megvalósult, igaz a mérkőzés képe alapján a vendégek örülhettek a 6,5-5,5 arányú végkifejletnek. Az éltáblákon érdekes párok alakultak ki, hiszen a paksiak „vezérevezőse” Berkes a magyar olimpiai válogatott szövetségi kapitányával Pintér Józseffel került szembe, míg Ács Péter, az ex kapitány Kállai Gáborral mérhette össze magát. Berkesék találkozója diplomatikus döntetlennel zárult, a második táblán ellenben a világossal játszó Ács Péter látványos támadással mattolta a Sport1 sakkműsorának vezetőjét. A generációk csatájának érdekes színfoltja volt a Csom-Prohászka találkozó, ahol a paksi nagymester oktató játékának az idő vetett véget a 39. lépésben, amikor az olimpiai bajnok Csom nyert állásban túllépte a gondolkodási időt. Ezzel az „öngóllal” a vendégek értékes pontot találtak, ami szorossá tette a találkozó eredményét. A nagy versenyfutás a bajnoki címért, ami a Zalaegerszeg és Nagykanizsa között zajlik immár a táblázaton is kirajzolódik, míg a paksi célként szereplő harmadik helyezés szempontjából jól alakultak az eredmények és az atomosok máris nyeregbe kerültek. A következő hétvégén sorra kerülő harmadik fordulóban a paksiak az utolsó helyen álló Tabán otthonában folytathatják a pontszerzést. Táblánkénti eredmények:Berkes -Pintér X, Ács - Kállai 1-0, Papp G -Lukács X, Csom - Prohászka 0-1, Szabó K - Vujosevics 0-1, Györkös - Kubacsny 1-0 Vidéki - Gara A 1-0 Pataki - Honos X Fodor T - Gara T X Siklósi - Kahn X Molnár - Szabolcsi 1-0 Tóth L - dr. Morvai 0-1 A 2. forduló eredményei:HONVÉD 4.5 - 7.5 Haladás VSE. Csuti Hydrocomp 9 - 3 Makói SVSE. Edelényi VSE. 6 - 6 Tabáni Spartacus ASE Paks 6.5 - 5.5 PMSE Ant.H-MTK Vasas-Novák-MKB 5.5 - 6.5 Statisztika PSC. Aquaprofit Nk. 9.5 - 2.5 BEAC-Rufusz A bajnokság állása a 2. forduló után:   Ssz. Csapat neve Össz. 1.   Zalaegerszeg 20    2.   Nagykanizsa 16.5 3.   ASE Paks 15    4.   Haladás VSE. 14    5.   Edelényi VSE. 12.5 6.   Vasas-Novák-MKB 12.5 7.   PMSE Ant.H-MTK 11    8.   Statisztika PSC. 10    9.   HONVÉD 9.5 10. Makói SVSE. 8.5 11. BEAC-Rufusz 7.5 12. Tabáni Spartacus 7   3. forduló 2006. december 03. Tabáni Spartacus 3 - 9 ASE Paks Vízművek 1125 Budapest, Istenhegyi út 1-3. .... Bajnoki mesterhármas Tartalékosan is hozta a kötelezőt az ASE első osztályban szereplő sakkcsapata hétvégi 3. fordulóban. A Tabán otthonában aratott 9-3-as győzelemmel a paksiak fél pontra megközelítették a biztos bajnoknak kikiáltott, de egyelőre csak második helyen álló kanizsai gárdát. Az ASE réglátott eredményességgel vette a rajtot és a hétvégi találkozón ismét játszmavesztés nélkül gyűjtött be 9 pontot a tabella legalján tanyázó Tabáni Spartacus otthonában. A kötelező győzelem értékét növeli, hogy az atomosok erősen tartalékos összeállításban kényszerültek asztalhoz ülni ezen a fordulón. Az alapcsapat tagjai, Papp Gábor és Hazai László távolléte miatt Siklósi Zoltán mellett, egy 15 éves debütánsa is volt a csapatnak Balázs Gábor személyében, aki első NB-I-es mérkőzésén győzelemmel mutatkozott be. A találkozó az éltáblákon gyors békekötéssel indult, a két olimpikon nagymester Berkes Ferenc és Varga Zoltán hamar kibékültek és két órai játék után három táblán is követték példájukat. Amikor a hazai csapat kicsit fellélegzett, jött az a bizonyos „ritmusváltás” és lassan kidomborodott a vendégcsapat taktikája, hogy a paksiak az erőfölényüket valójában a hátsó táblákon akarják kiaknázni. Ezen a találkozón ez az elképzelés fényesen igazolódott, az atomosok az utolsó hat táblán 5,5 pontot gyűjtöttek be. Teljes pontot szerzett: Vidéki Sándor, Pataki Győző, Fodor Tamás, Molnár Béla, Tóth Lili és Balázs Gábor, döntetlen lett Berkes Ferenc, Ács Péter, Csom István, Szabó Krisztián, Györkös Lajos és Siklósi Zoltán játszmája. A forduló csapatmérkőzéseiHazai csapat - Eredmény - Vendég csapat BEAC-Rufusz 5.5 - 6.5 HONVÉD Statisztika PSC. 4 - 8 Aquaprofit Nk. PMSE Ant.H-MTK 8 - 4 Vasas-Novák-MKB Tabáni Spartacus 3 - 9 ASE Paks Makói SVSE. 7 - 5 Edelényi VSE. Haladás VSE. 2.5 - 9.5 Csuti Hydrocomp A bajnokság állása a 3. forduló után - NB I. Szabó László csoport (2006/2007) 1.   Csuti Hydrocomp 29.5 2.   Aquaprofit Nk. 24.5 3.   ASE Paks 24    4.   PMSE Ant.H-MTK 19    5.   Edelényi VSE. 17.5 6.   Haladás VSE. 16.5 7.   Vasas-Novák-MKB 16.5 8.   HONVÉD 16    9.   Makói SVSE. 15.5 10.   Statisztika PSC. 14    11.   BEAC-Rufusz 13    12.   Tabáni Spartacus 10   4. forduló 2006. december 17. ASE Paks 7.5 - 4.5 Makói SVSE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 5. forduló 2007. február 18. Haladás VSE. 4.5 - 7.5 ASE Paks HVSE sakkterem Szombathely, Rohonci u. 3. 6. forduló 2007. március 04. ASE Paks 5.5 - 6.5 Csuti Hydrocomp Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95.  Csalódottan távozott a bajnokcsapat Az első osztályú sakkbajnokság hatodik fordulójában a bajnok Csuti Hydrocomp Zalaegerszeg csapatát fogadták hazai környezetben az ASE sakkozói. A mérkőzésen szoros küzdelemben és minimális arányban ugyan, de 6,5-5,5–re győzött a tabella éllovasa. A paksiak oldalán a „veterán” Csom István nagymester törte meg a bajnokcsapat öt forduló óta tartó játszmavesztés nélküli menetelését. A nagy várakozással kísért mérkőzésen mindkét fél respektálta az ellenfél erejét, ennek megfelelően sok játszma végződött pontosztozkodással, ami inkább a nyolc nagymesterrel asztalhoz ülő vendégeknek kedvezett. A találkozó kimenetele szempontjából a csapatösszeállítás gyenge pontjainak kihasználásának volt döntő szerepe, a világos táblákon pedig a paksiaknak nem sikerült győzelemmel kompenzálni ezt, egyedül Csom István tudott a sötét szín babonáján túllépve győzelmet elérni. A mérkőzés végeredménye ennek ellenére az atomos csapat számára siker, a bajnok menetelését viszont erősen fékezte ez a mostani mérsékelt siker – ami a kanizsai csapat nagyarányú győzelme tükrében - különösen izgalmassá teszi a hátralévő fordulókat. A 6. forduló csapatmérkőzései: Hazai csapat Eredmény Vendég csapat HONVÉD 7.5 - 4.5 Edelényi VSE. ASE Paks 5.5 - 6.5 Csuti Hydrocomp Vasas-Novák-MKB 3 - 9 Haladás VSE. Aquaprofit Nk. 10 - 2 Makói SVSE. BEAC-Rufusz 8 - 4 Tabáni Spartacus Statisztika PSC. 6.5 - 5.5 PMSE Ant.H-MTK NB I. Szabó László csoport (2006/2007) Ssz. Csapat neve   1. Csuti Hydrocomp 52.5 2. Aquaprofit Nk. 49.5 3. ASE Paks 44.5 4. Haladás VSE. 38 5. PMSE Ant.H-MTK 36.5 6. Statisztika PSC. 34 7. HONVÉD 34 8. Vasas-Novák-MKB 32.5 9. BEAC-Rufusz 29.5 10. Edelényi VSE. 29 11. Makói SVSE. 27.5 12. Tabáni Spartacus 24.5 -- Molnár Béla --- 7. forduló 2007. március 25. Edelényi VSE. 3 - 9 ASE Paks Művelődési Ház Edelény, Borsodi u. 9. 8. forduló 2007. április 15. HONVÉD 4.5 - 7.5 ASE Paks Magyar Honvédség Művelődési Ház Bp, XIV. Stefánia út 34.  Leszerelte a Honvédot az ASE A hétvégi nyolcadik játéknappal megkezdődött a sakkcsapatbajnokságok hajrája. Az ASE első osztályban szereplő csapata egy hét késéssel utazott a Honvéd otthonába, miután az egyéni Európa-bajnokságon szereplő játékosok miatt halasztást rendelt el a versenybíróság. A két csapat összecsapásait hagyományosan presztízs hangulat övezi és most sem volt ez másként, annál is inkább miután bizonyos forgatókönyv szerint még a Honvéd számára a harmadik hely is elérhetővé válhatott volna a paksiak ellen aratott győzelemmel. Berkesék dacára annak, hogy az ellenfél idei legjobb csapatával „futott ki az öltözőből” nem lepődtek meg és hetedik győzelmüket aratva 7,5-4,5 arányban a maguk javára fordították a találkozót. Nem sok hiányzott a „Honvédség” teljes leszereléséhez sem, hiszen az atomosok számára még több pont is volt a meccsben. Így is kellemes meglepetést keltett Papp Gábor győzelme a vietnámi magyar Hoang Trang ellen, hiszen a hölgyversenyző az említett dresdai EB-én negyedik helyen végzett és teljesítményével kvalifikálta magát a VB-re is. A további pontszerzéshez Szabó Krisztián, Vidéki Sándor, Fodor Tamás, Tóth Lili, teljes ponttal, míg Berkes, Ács, Csom, Hazai és Pataki döntetlennel járult hozzá. A találkozón elért kitűnő eredménnyel a paksiak immár biztosan számíthatnak a célként kitűzött érmes helyezésre, annak ellenére, hogy a bajnok aspiráns Nagykanizsa elleni találkozó még hátra van. A forduló mérkőzésén a Nagykanizsa - Zalaegerszeg összecsapás vaskos meglepetéssel ért véget. A Kanizsa expressz végig száguldott az ötszörös bajnokon és 9-3 arányban gázolta a megyeszékhely csapatát, amivel a táblázaton is helyet cserélt a két együttes. A hátralévő ellenfeleket tekintve Paks lehet az az állomás, ahol még mellékvágányra terelhető a kanizsai lokomotív ebben talán még a paksiaknál is jobban reménykedik a nehéz helyzetbe került bajnok Zalaegerszeg. Az izgalmak előjátékának számít majd a kilencedik forduló ahol mindhárom élen álló csapat gyengébb ellenfelek ellen melegítheti a motort a végső száguldáshoz. 8. forduló eredményei: HONVÉD 4.5-7.5 ASE Paks Vasas-Novák-MKB 6.5-5.5 Edelényi VSE. Aquaprofit Nk. 9-3 Csuti Hydrocomp BEAC-Rufusz 4.5-7.5 Haladás VSE. Statisztika PSC. 9-3 Makói SVSE. PMSE Ant.H-MTK 5-7 Tabáni Spartacus A bajnokság állása: 1.   Aquaprofit Nk. 67    2.   Csuti Hydrocomp 66.5 3.   ASE Paks   61    4.   Statisztika PSC. 52.5 5.   Haladás VSE. 49    6.   HONVÉD 46.5 7.   PMSE Ant.H-MTK 45.5 8.   BEAC-Rufusz 40.5 9.   Vasas-Novák-MKB 40    10.   Edelényi VSE. 37.5 11.   Makói SVSE. 36    12.   Tabáni Spartacus 34    9. forduló 2007. április 29. ASE Paks 8.5 - 3.5 Vasas-Novák-MKB Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 10. forduló 2007. május 06. Aquaprofit Nk. 7.5 - 4.5 ASE Paks Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa, Kálvin tér 5. .... Drámai végjáték Az utóbbi évek legizgalmasabb hajrájának lehetünk tanúi a sakk csapatbajnokságban. Az ötszörös bajnok Zalaegerszeg megyebeli vetélytársa idén úgy döntött,; itt az ideje elragadni a koronát a megyeszékhely csapatától. Az ásványvíz forgalmazó Aquaprofit által támogatott nagykanizsai csapat fél tucat idegenlégióssal erősödve vágott a szezonnak. Úgy tűnt nem bízzák a véletlenre a dolgot, hiszen Kotronias, Lupulescu, Istratescu mellett egy csúcs igazolással, a világranglista 14. helyezett Polgár Judit személyében egy valódi éltáblásra is futotta. Aztán elkezdődött a bajnokság és a jelentős erősítések ellenére sem tűnt egyszerű feladatnak a trónfosztás, miután sokáig a bajnokcsapat evezősei húztak jobban és félidőben még úgy tűnt túlzottak a kanizsai remények. Aztán a nyolcadik fordulóban sor került a ki-ki meccsre, ahol nagy meglepetésre 9-3 arányú kiütéses győzelemmel a „kihívó” állt az élre. A következő fordulóban úgy tűnt a bajnokcsapat képes talpra állni miután 10-2 –re legyőzte a Vasas gárdáját, csakhogy a kanizsaiak pontosan ilyen arányban diadalmaskodtak Edelény ellen megőrizve fél-pontos előnyüket. Ebben a fordulóban a paksiak 8,5-3,5 pontos sikere a Vasas ellen biztossá tette a harmadik helyezésüket, de még egy a bajnokság végeredménye szempontjából akár döntő megmérettetés maradt hátra. A zalaegerszegiek utolsó esélyét a rivális kanizsaiak otthonába utazó paksiak hétvégi tízedik fordulós összecsapása jelentette, feltételezve, hogy ők nagyobb arányú sikert érnek el a Statisztika otthonában, mint megyebeli vetélytársa az atomosok ellen. A forduló eredménye alapján a Zalaegerszeg utolsó reménye is oszladozni látszik, a sokszoros bajnok keze megremegett a döntő pillanatban. A forduló meglepetés eredménye, hogy a Zalaegerszeg nem volt képes legyőzni a bajnokság elejétől a feloszlás réme alatt játszó Statisztika csapatát. Az atomosok pedig keményen harcoltak az eddigi legerősebb összeállításban asztalhoz ülő Polgárék ellen. Berkes az éltáblán igazolta tehetségét, világklasszis ellenfele nem tudta legyőzni. A találkozón a paksiak alaposan ráijesztettek ellenfelükre, miután Szabó Krisztián sötéttel is kétvállra fektette az egyébként nagyon masszív Faragó nagymestert. Sajnos végeredményben ez volt az egyetlen győzelme a paksi csapatnak. A 7,5-4,5 arányú hazai győzelemhez ezúttal a szerencse is kellett, Berkes mellett még Nevednichi, Csom, Vidéki, Fodor, Molnár és Ignácz döntetlenjével alakult ki a végeredmény, közülük többen ígéretes állásból engedték ki ellenfelüket. A befejező forduló előtt eldőlni látszik a dobogós helyezések kérdése, miután a Kanizsa a kiesés ellen küzdő Vasassal ül asztalhoz, míg a Zalaegerszegiek a jóval erősebb Postás-MTK-val meccselnek majd. A paksiak szintén a sereghajtó csapatok között található BEAC-al zárják a bajnoki szereplést és a bronzérem megszerzését aligha veszélyeztetik a jelentős ponthátrányban lévők. Statisztika PSC. 6 - 6 Csuti Hydrocomp Aquaprofit Nk. 7.5 - 4.5 ASE Paks HONVÉD 8 - 4 Vasas-Novák-MKB BEAC-Rufusz 4.5 - 7.5 Edelényi VSE. PMSE Ant.H-MTK 8 - 4 Haladás VSE. Tabáni Spartacus 5.5 - 6.5 Makói SVSE. A bajnokság állása: 1.   Aquaprofit Nk. 84.5 2.   Csuti Hydrocomp 82.5 3.   ASE Paks 74    4.   Statisztika PSC. 64.5 5.   HONVÉD 61    6.   PMSE Ant.H-MTK 59    7.   Haladás VSE. 59    8.   Makói SVSE. 49    9.   Vasas-Novák-MKB 47.5 10.   BEAC-Rufusz 47    11.   Edelényi VSE. 47    12.   Tabáni Spartacus 45 11. forduló 2007. május 20. ASE Paks 7 - 5 BEAC-Rufusz Közös budapesti helyszín Trónfosztással zárult a sakkcsapatbajnokság Miután mindkét élen álló csapat azonos arányban győzött az utolsó fordulóban, bizonyossá vált amit a hajrában már sejtettünk az Aquaprofit Nagykanizsa gárdája elragadta a koronát az ötszörös bajnok Zalaegerszegtől. Az ASE 7-5 arányban szintén győzelemmel zárta a bajnokságot és a Berkes vezette csapat - megismételve tavalyi eredményét - bronzérmesként végzett. Ács Péter a második táblán kiemelkedő teljesítménnyel a csapat legjobb pontszerzője lett. Tekintettel az utolsó forduló párosítására, amely alapján a két ponttal vezető kanizsaiak az utólag könnyűnek találtatott és végeredményben kieső Vasassal, míg a Zalaegerszegiek a jóval acélosabb Postás-MTK ellen ültek asztalhoz, az Aquaprofit számára könnyű levezető mérkőzésnek tűnt a záró forduló. A laikusok számára legfőbb kérdésnek az látszott, hogy a nagyágyúkkal kockázat nélkül, vagy a biztos előny birtokában - kímélve az erőket és nem utolsósorban az anyagiakat - „sajáterőből” kívánják leküzdeni az utolsó akadályt. A válasz sajátos lett, a teljes fegyverarzenál - Polgár Judittal az élen - felvonult ugyan, de látva, hogy a rivális egerszeg az összeállítását tekintve „takaréklángra” kapcsolt, feladva ezzel az egyébként is inkább matematikai tekinthető esélyét, eltekintettek a női világranglista vezetőjének asztalhoz ültetésétől. Hogy volt ok a túlbiztosításra igazolja, hogy a Csutisok mérsékelt összeállításuk dacára 9,5-2,5 arányú bravúros győzelemmel végeztek. Az ASE kilenc pontos előnye birtokában kényelmes helyzetben és a bronzérem biztos tudatában várhatta a zárónapot. Az egyetlen intőjel a tavalyi utolsó fordulós vereség volt csupán, amikor is a kényelmes helyzet eredményeként váratlan vereséget szenvedtek a Postás-MTK ellen. Óvatosságra adott az is okot, hogy ezen a találkozón a kiesés ellen küzdő BEAC gárdája volt az ellenfél. A találkozó néhány gyors döntetlennel indult, Hazai, Pataki, Fodor és Vidéki egyezett ki a megnyitás után, miután a „szerváikat” jól fogadta az ellenfél. A találkozó békés hangulatát, amit Berkes, Csom, Papp, Szabó, Molnár és Tóth döntetlenje jelzett, Györkös Lajos és a csapat legjobb pontszerzője Ács Péter rázta fel győzelmével, ami az idei szezon tizedik meccsgyőzelmét jelentette a csapatnak. 7-5 arányú sikerrel zárta tehát a bajnokit az ASE gárdája és elérte ezzel a célul kitűzött bronzérmet. Az idei év sikerei között tartja számon a csapatvezetés, hogy a 15 éves Balázs Gábor személyében egy újabb tehetséges sajátnevelésű fiatallal erősödött az első osztályban szereplő csapat. Egyéni teljesítmények: 1. Berkes Ferenc 11/6 2 Ács Péter 11/8.5 3. Nevednichy Vladislav 3/1 4. Papp Gábor 9/4.5 5. Csom István 11/6.5 6. Szabó Krisztián 11/7.5 7. dr. Hazai László 4/1.5 8. Tóth András 1/05 9. Györkös Lajos 10/6 10. Vidéki Sándor 11/7 11. Pataki Győző 10/6 12. Jr. Fodor Tamás 11/8.5 13. Siklósi Zoltán 3/1.5 14. Molnár Béla 11/7.5 15. Ignácz Mária 5/ 2.5 16. Tóth Lili 6/2.5 17. Balázs Gábor 4/3.5 11. forduló eredményei: Vasas-Novák-MKB 2.5 - 9.5 Aquaprofit Nk. Csuti Hydrocomp 9.5 - 2.5 PMSE Ant.H-MTK ASE Paks 7 - 5 BEAC-Rufusz Edelényi VSE. 4.5 - 7.5 Statisztika PSC. Makói SVSE. 5 - 7 HONVÉD Haladás VSE. 8.5 - 3.5 Tabáni Spartacus A bajnokság végeredménye: 1.   Aquaprofit Nk. 9 7.5 8 7 8.5 8 10 9.5 10 9.5 7 94    2.   Csuti Hydrocomp 3 6.5 6 7.5 9.5 9.5 9 10 9 11 11 92    3.   ASE Paks 4.5 5.5 8.5 7.5 7.5 6.5 7.5 7 9 8.5 9 81    4.   Statisztika PSC. 4 6 3.5 6 6 6.5 9 7.5 7.5 6.5 9.5 72    5.   HONVÉD 5 4.5 4.5 6 4.5 8 7 6.5 7.5 8 6.5 68    6.   Haladás VSE. 3.5 2.5 4.5 6 7.5 4 6.5 7.5 8 9 8.5 67.5 7.   PMSE Ant.H-MTK 4 2.5 5.5 5.5 4 8 5.5 8 5.5 8 5 61.5 8.   Makói SVSE. 2 3 4.5 3 5 5.5 6.5 5.5 7 5.5 6.5 54    9.   BEAC-Rufusz 2.5 2 5 4.5 5.5 4.5 4 6.5 4.5 5 8 52    10.   Edelényi VSE. 2 3 3 4.5 4.5 4 6.5 5 7.5 5.5 6 51.5 11.   Vasas-Novák-MKB 2.5 1 3.5 5.5 4 3 4 6.5 7 6.5 6.5 50    12.   Tabáni Spartacus 5 1 3 2.5 5.5 3.5 7 5.5 4 6 5.5 48.5   NB I. Szabó László csoport (2006/2007) végeredmény:   Csapat neve   1.   Aquaprofit Nk. 94    2.   Csuti Hydrocomp 92    3.   ASE Paks 81    4.   Statisztika PSC. 72    5.   HONVÉD 68    6.   Haladás VSE. 67.5 7.   PMSE Ant.H-MTK 61.5 8.   Makói SVSE. 54    9.   BEAC-Rufusz 52    10.   Edelényi VSE. 51.5 11.   Vasas-Novák-MKB 50    12.   Tabáni Spartacus 48.5

Elolvasom
Bajnokváltás Tolnában A Decs KSE lett az ifjúsági sakkcsapatbajnokság győztese HÍROLVASÓ

Bajnokváltás Tolnában A Decs KSE lett az ifjúsági sakkcsapatbajnokság győztese

2006.11.09, 00:59 Sakk

Bajnokváltás Tolnában A Decs KSE lett az ifjúsági sakkcsapatbajnokság győztese Egy kis csapat sikertörténete jutott csúcspontjára a Decs KSE győzelmével Miskolcon az ifjúsági csapatbajnokságon. A nagy rivális és nyolcszoros bajnok ASE csapatát megelőzve végeztek az élen fennállásuk történetében először a sárköziek. A papírformának megfelelően ismét Tolna-megyei sikerrel zárult a nevelő egyesületek összecsapása, amely hat táblán 65 csapat részvételével zajlott az őszi szünetben Miskolcon. A nagy esélyes sorozatban ötödször bajnok címvédő atomos csapat egyes rajtszámmal, míg a decsiek a másodikként rangsorolt csapattal ültek asztalhoz. A versenyen hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a sorszámok reálisan tükrözik az esélyeket és a két gárda szinte ellenállás nélkül jutott túl az első négy fordulón, amikor sor került közöttük a döntő összecsapásra. A két tolnai csapat ütközetén drámai körülmények között a decsi fiatalok 3,5-2,5 arányban legyőzték a nyolcszoros bajnok atomos gárdát, amivel a bajnoki cím esélyesévé léptek elő. Egy dolog esélyesnek lenni és vezetni és egy másik – nagyon nehéz – dolog ezt hibátlanul végig csinálni. Ezúttal játékfegyelemben és akaratban is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak Papp Csaba „fiai”, hét győzelemmel egy döntetlen ellenében megérdemelten végeztek az élen. A csapat legeredményesebb játékosa Vince Viola lett, aki a hatodik táblán elért 100%-os teljesítményével nagy húzóerőt jelentett, különösen a rangadó mérkőzéseken. Az ezüstérmes paksi csapatról szólva szintén jogosak az elismerő szavak, hiszen az olimpiai pontszámítás alapján fél ponttal többet csináltak mint a bajnok és a 240,5 bucholz pontjuk is jól jelzi, hogy nem sok pihentető fordulója volt az atomosoknak. A játékosok formáját illetően tudni kell, hogy Szabó Krisztián és Ignácz Mária a verseny előtti napon érkeztek meg Örmény országból a korcsoportos VB-ről, így a sorozatterhelést jelentő napi két fordulón időnként a fáradtság is benne volt egy-egy rosszabb teljesítményben. Tolna–megye a két éremmel ismét igazolta az ifjúsági nevelő munkája eredményességét, ennek bizonysága - az egyéni eredményeken túl - a két csapat utóbbi 16 évben az ifjúsági csapatbajnokságon szerzett 16 érme (9 arany 5 ezüst és 2 bronz ). Az 1-2. csapat táblánkénti eredménye 1. Decs 1990 I. Név pont 1 IM Gonda László 8/6,5 2 Pap Gyula 8/6,5 3 Papp Tamás 8/6,5 4 Maródi Mátyás 8/5,5 5 Straubinger Dániel 8/4 6 Vince Viola 8/8 2. Atomerőmű SE Paks Név pont 1 IM Szabó Krisztián 7/6 2 FM Fodor Tamás jr. 8/6,5 3 WIM Ignácz Mária 8/5,5 4 Balázs Gábor 8/6 5 Lizák Péter 8/7,5 6 Tóth Gergely 7/5 Genda Károly 2/1 Végeredmény (65 csapat) Magyar Nemzeti Ifjúsági Sakk Csapatbajnokság Hely Rsz. Csapat J + = - Csp. Op. BH. 1 2 Decs 1990 I. 8 7 1 0 15 37 230 2 1 Atomerőmű SE Paks 8 7 0 1 14 371 2401 3 7 Aquaprofit Nagykanizsa 8 6 1 1 13 32 2341 4 3 Csuti SK Zalaegerszeg 8 5 2 1 12 34 2071 5 9 Hüsi SC Budapest 8 6 0 2 12 30 2171 6 16 Makói SVSE 8 5 1 2 11 311 2211 7 11 Maróczy SE I. Szeged 8 4 3 1 11 301 226 8 21 Békési TE 8 5 1 2 11 29 205 9 4 Budapesti EAC I. 8 5 1 2 11 281 2471 10 5 Barcza Gedeon SC I. 8 5 0 3 10 31 2301 22 22 Decs 1990 II. 8 4 1 3 9 28 2031 --- Molnár Béla ---

Elolvasom
Kettős kupagyőzelem a Régiós Kupán HÍROLVASÓ

Kettős kupagyőzelem a Régiós Kupán

2008.03.31, 00:57 Sakk

Kettős kupagyőzelem a Régiós Kupán Kiemelkedő Tolna-megyei sikerrel zárult a tavaszi szünetben megrendezésre kerülő Régiós Kupa ifjúsági csapatverseny, amely Faddon a Duna-holtág Volent-öbölként ismert horgászparadicsomában zajlott. Az ország hét régiójából érkeztek a versenyzők, hogy a nyolc táblás csapatversenyen összemérjék utánpótlás-nevelésük sikerét. A program első részében a Régiós Kupa megszerzésért versenyzett két csoportban a nevező nyolc csapat, amelyben a hazaiak két együttessel is szerepeltek. A Mattolna Sakkiskola csapata a csoport mérkőzések megnyerését követően az elődöntőben 6-2 arányban diadalmaskodott a Szombathely ellen. A folytatásban a kupavédő Szeged gárdájával játszottak egy vérbeli, feszültséggel teli döntőt, ahol nagy izgalmak után 4-4-es eredmény alakult ki. A holtversenyt a magasabb táblán elért győzelem döntötte el, ebben köszönhetően Veszprémi Andrásnak, aki a Mattolna éltáblásaként száz százalékos teljesítménnyel segítette csapatát, a Tolna-megyeiek bizonyultak jobbnak. A Régiós Kupa programját a Szuperkupáért folyó küzdelem koronázta meg, ahol a Régiós Kupa győztese a Maróczy Központi Sakkiskola csapatával mérkőzött. A tavalyi nagysikerű Sakkcsillagok Háborúja rendezvény után tehát ismét egymással ülhetett szemben a két iskola. A Tolna-megyeieket fűtötte a visszavágás lehetősége és ennek megfelelően motiváltan készülődtek a mérkőzésre. A nagy összecsapás - ragaszkodva a filmtörténeti előzményhez - a Birodalom Visszavág fejezettel folytatódott. A Mattolna Régiós Kupa győztes csapata 6-2 arányban fölényes győzelmet aratott a találkozón, megszerezve ezzel a Szuperkupát. A Régiós Kupa csapatverseny végeredménye: 1. Mattolna-I. 2. Szeged 3. Szombathely 4. Miskolc 5. Budapest 6. Nyíregyháza 7. Mattolna-II. 8. Bács-Kiskun A győztes csapat tagjai: 1. Veszprémi András 2. Amstadt Áron 3. Straubinger Dániel 4. Szabó Richárd 5. Vince Andrea 6. Eltigani Omár 7. Genda Károly 8. Reményi Szilárd 9. Dankházi András 10. Kaczúr Flórián edzők: Takovits István, Balázs Imre, Molnár Béla A Szuperkupa végeredménye: MATTOLNA – MGKSI 6-2 1. Veszprémi András – Lóránd Norbert 1-0 2. Amstadt Áron – Szabó Bence 1-0 3. Straubinger Dániel - Fehér Ádám remi 4. Szabó Richárd - Tanács Anna remi 5. Vince Andrea – Surinya Tibor 1-0 6. Eltigani Omár – Csonka Balázs 1-0 7. Kaczúr Flórián – Korpa Bence 0-1 8. Dankházi András – Egri László 1-0 A házigazdák számára fontos eredményt jelent a kettős győzelem, hiszen egy rendkívül sikeres generációt követően (Ács Péter, Berkes Ferenc, Papp Gábor, Szabó Krisztián, Papp Gyula, Fodor Tamás, Rudolf Anna) az elmúlt két évben az újabb nagymester palánták útba indításának alapjain dolgoznak, amely munka sikerének első állomása ez az eredmény. Az elmúlt időszakban a számos nehézség dacára sikeres volt a szakmai munka kereteinek kialakítása Tolna-megyében. A Mattolna Talentum Program által útba indított Tehetségkutató Tábor idén augusztusban a negyedik alkalommal verbuválja a 8-10-12 éves korosztály versenyzőit, akik az ország egyre több részéből látogatnak el a Tolna-megyei sakk sikerek fellegvárába Fadd-Domboriba. A továbblépés külső feltételeit a bejegyzés előtt álló Mattolna Tehetségkutató Alapítvány révén kívánják megteremteni, ami hosszútávon lehetővé teheti majd a tehetség-gondozás feladatainak ellátását is. - Molnár Béla - Rudolf Anna a legfiatalabb női nagymester Amint arról a Chessdom internetes sakkportál a napokban beszámolt, a FIDE Törökországban rendezett rendkívüli kongresszusán döntött a legújabb nemzetközi címek megítéléséről. Az ötven díjazott között öt női nagymesteri cím adományozásáról árulkodik a hivatalos okirat, közöttük egyetlen magyarként Rudolf Anna a DECS 1990 versenyzőjének nevét láthattuk a az újdonsült címviselők között. Molnár Béla tanítványa a tavalyi év során előbb Drezdában a felnőtt női EB-én teljesítette a nagymesteri normát, majd ezt követően az év végén a francia Vandoeuvre-ben ismételte meg a címszerzéshez szükséges teljesítményt. A bátaszéki hölgyversenyző ezzel immár hivatalosan is hazánk legfiatalabb női nagymestere. - Molnár Béla -

Elolvasom
Ifjúsági Csapatbajnokság HÍROLVASÓ

Ifjúsági Csapatbajnokság

2007.11.05, 00:56 Sakk

Tolna-megye sakkozói az élen Ifjúsági Csapatbajnokság A decsi sakkszakosztály 15 évesen elhunyt sakktehetségére Pap Mihályra emlékezve egy perces gyászszünettel vette kezdetét az ifjúsági csapatbajnokság Miskolcon. A versenyteremben fotókkal, gyertyákkal kialakított kis emlékhelyen búcsúztatták országos bajnok csapattársukat a decsi sakkozók és valamennyi sakkbarát. A fekete szalaggal karjukon asztalhoz ülő Tolna-megyeiek négy csapattal vettek részt az eseményen, a bajnoki cím védője a Decs 1990 és az ezüstérmes ASE egyaránt két gárdával szerepelt az 59 nevező csapat között. A hat táblán zajló küzdelemben - az élőpontszám átlagot tekintve - az ASE fiataljai számítottak a fő esélyesnek, a legnagyobb riválisnak pedig a több ponton igazolásokkal erősítő és első bajnoki címére aspiráló nagykanizsai csapatot ígérte a papírforma. A bajnok Decs esélye a körülmények ismeretében – az utolsó pillanatig kérdéses volt éltáblásuk Pap Gyula részvétele – kisebbnek tűnt, így a bajnoki címért folyó versenyfutásban elsősorban Kanizsa-Paks párharc ígérkezett. A verseny feléig mindhárom csapat jól teljesített, és a csapatgyőzelmeket illetően holtversenyben haladtak, ám a kanizsai gőzős nagyobb fordulatszámon vette az akadályokat. Az első négy fordulót követően három 6-0-s eredmény mellett egyetlen pontot vesztettek csupán, ami holtverseny esetén döntő előnyt jelentett volna. Az első komoly párharcra az ötödik fordulóban került sor, ami Tolna-megyei rangadót és atomos sikert hozott. A paksiak 3,5-2,5 arányú győzelmet értek el a bajnok Decs ellen, amivel az élre álltak, majd másnap reggel holtversenyes ellenfelük a bravúrosan menetelő Nagykanizsa ellen ültek asztalhoz. A sorsdöntőnek ígérkező találkozó érdekessége, hogy minden táblán eldőlt a küzdelem és mindkét gárda megnyerte a világos tábláit. A 3-3-as eredmény – az olimpiai pontszámítást tekintve - természetesen lépéselőnyt jelentett az Aquaprofit csapatának, de az utolsó nagyobb akadály még hátra volt, hiszen a bajnok Decs várta őket a délutáni fordulóban. A kanizsai remények szertefoszlatásában Pap Gyula nyitotta meg a sort az éltáblán. A verseny szépségdíjjal jutalmazott támadó játszmájában, vezéráldozattal fektette két vállra az addig 100%-os teljesítményt nyújtó Bánusz Tamást. A vezérevezős veresége demoralizálta a csapattársakat és sorra hibázták el a játszmáikat, az eredmény kiütéses decsi győzelem lett, játszmavesztés nélkül 4,5-1,5 arányban. Az utolsó fordulóban mindhárom csapat hozta a kötelező győzelmet. Az ASE fiataljai éltek a lehetőséggel és 6-0 arányban lépték le a négyes rajtszámmal rangsorolt Szombathely gárdáját, ami az egyedüli elsőséget jelentette a csapat számára. A decsiek 4,5-1,5-re végeztek a BEAC ellen, míg a Nagykanizsa 4-2-re tudott nyerni a Maróczy SE Szegeddel szemben. A bajnok Atomerőmű SE csapatának tagjai és eredményük: 1.Szabó Krisztián 4,5(6), 2.Fodor Tamás 5,5 (8), 3.Balázs Gábor 6,0 (8), 4.Lizák Péter 5,0 (6), 5.Szabó Bence 2,0 (4), 6.Dudás Eszter 5,5 (8), 7.Antal Kende 6 (8) Az ASE második csapata hét csapatponttal a 40. helyen végzett. A Decs 1990 csapatának teljesítménye: 1.Pap Gyula 5,5 (8), 2. Papp Tamás 5,5 (8), 3. Maródi Mátyás 4,0 (8), 4. Veszprémi András 6,5 (8), 5. Amstadt Áron 7,0 (8), 6. Vince Andrea 6,5 (8), Tábladíjas: Veszprémi András. A Decs 2 csapata kilenc csapatponttal 21. helyen zárta a versenyt. A hazai ifjúsági sakkozás legnagyobb létszámú eseményén a Tolna-megyei utánpótlás nevelés újabb szép fejezetét írta. A paksiak - szakosztályuk fennállásának 25. évfordulóján - egyedülálló sorozatot tudhatnak maguk mögött; idén a kilencedik országos bajnoki kupának örülhettek. Végeredmény (1-10): (59 induló) + = - pont 1 ASE Paks 8 7 1 0 15 34,5 241,5 2 Decs 1990 8 7 0 1 14 35,0 234,5 3 Aquaprofit-Nagykanizsa 8 6 1 1 13 36,0 236,5 4 Maróczy SE 2-Szeged 8 6 0 2 12 30,5 201,0 5 Maróczy SE 1-Szeged 8 5 1 2 11 30,5 235,0 6 BEAC 8 5 1 2 11 29,5 228,0 7 Haladás VSE-Szombathely 8 5 1 2 11 28,5 223,5 8 Dési HI STE-Szombathely 8 5 0 3 10 30,0 216,0 9 Kazincbarcika 8 4 2 2 10 30,0 199,5 10 Hüsi SC-Budapest 8 4 2 2 10 30,0 193,5 --- Molnár Béla ---

Elolvasom
2007-2008 év hírei HÍROLVASÓ

2007-2008 év hírei

2008.09.10, 00:35 Sakk

Rövid hírek 2007 -2008 NB I. Szabó László csoport (2007/2008) ASE Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2007. október 14. - Postás-MTK. 4.5- 7.5 ASE Paks ... Budapest, VII. Erzsébet körút 24. I. em. Kettős győzelem a sakkcsapatbajnoki rajton Az Atomerőmű csapata a Postás-MTK otthonában 7,5-4,5 arányú győzelemmel indult, míg az első osztályban debütáló decsi gárda meglepő magabiztossággal 7-5 arányban verte a borsodiak újoncát, Kazincbarcikát. A sakkcsapatbajnokság első osztályában az idei szezontól az ASE mellett, a feljutó Decs KSE-nek is szoríthatnak a sakkbarátok. A két Tolna-megyei gárda hasonló csapatépítésre rendezkedett be, tekintve, hogy mindkét csapat kitűnő ifjúsági nevelő munkával dicsekedhet és csapataik szerkezetében meghatározó szerepet játszanak a sajátnevelésű fiatalok, illetve edzőik. A paksi csapat már megvetette magát az első osztályban, annak is az élmezőnyében, míg a községi csapat számára nehéz küzdelemnek ígérkezik a bennmaradás kiharcolása. Papp Csaba a decsiek csapatvezetője, szervezője, szponzora nehéz évadra ám ennek ellenére bennmaradásra számít, amihez a hétvégi fordulóban az első nagy lépést pedig már meg is tette csapata. A nyolc ifjúsági versenyzővel asztalhoz ülő sárköziek bravúros győzelemmel rúgták el magukat a startkockáról. A csapat önbizalmát a találkozón Adzic Slobodan gyors győzelme hozta meg. Ezt követően az éltáblákon taktikus döntetlenek születtek Gonda László, Pap Gyula, Galyas Miklós, Papp Tamás révén, majd az újabb győzelmet Taskovits István a csapat ifjúsági edzője harcolta ki. A két pont előnnyel álló csapattal szemben Sebestyén Balázs és Maródi Mátyás taktikus döntetlenje után a hazaiak ugyan még egyenlíteni tudtak, de Amstadt Áron és Vince Andrea az utolsó táblákon kitűnően élt a beugró szereppel és győzelemmel hálálta meg a csapatba állítást. A fiatal csapat fontos győzelmet ért a bemutatkozó mérkőzésén, ami önbizalmat adhat a további találkozókra. A tavalyi bronzérmes ASE győzelmi reményekkel utazott a fővárosba a Postás-MTK csapatához. A paksiak háza táján a nyáron történt egysmás, egyrészt a Zalaegerszegtől igazolt Grószpéter Attila személyében újabb nagymesterrel erősítették soraikat, valamint a női táblán is cseréltek, a Nagykanizsa női játékosa Vajda Szidónia váltotta Ignácz Máriát, aki pedig a kanizsaiaknál folytatja szereplését. Az első forduló mérkőzésén pikáns összecsapásának ígérkezett a Pintér-Berkes párharc az éltáblán, a parti a döntetlen végződés ellenére nem okozott csalódást; fordulatos küzdelemben, két királyig folyó csatára került sor a szövetségi kapitány és játékosa között. Meglepetésre a hazaiak számára indult jobban a találkozó. A Marx György verseny győztesét, Ács Pétert két kézzel cserélve, szemtelenül kiremizte a fiatal Varga Csaba és az első győzelem is az MTK utódcsapatának nevéhez került, miután a rutinos Grószpéter elfogódottan játszotta első paksi meccsét; egy remi ajánlatra vesztő lépéssel válaszolt Lukács Péter nagymesternek. A folytatásban az ASE lerázta magáról az idény eleji forma rémképét, Györkös Lajos szép győzelme lökést adott a csapatgépezetnek. A továbbiakban ugyan még egy vereség becsúszott a paksiaknál, de összességében Szabó Krisztián, Vidéki Sándor, Fodor Tamás és Tóth Lili győzelmével, Berkes, Ács, Papp, Csom, Molnár döntetlenje mellett 7,5-4,5 arányú sikerrel, jó rajtot vett az atomos csapat. A folytatásban a paksiak Kazincbarcikát fogadják, míg a decsi csapat a bajnok Nagykanizsa otthonában utazik. 2. forduló 2007. nov. 11. - ASE Paks 5.5- 6.5 Kazincbarcikai VSC. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. NB I. csapatbajnokság 2. fordulója Első hazai mérkőzésén az újonc Kazincbarcika ellen vereséget szenvedett az ASE, így két forduló után a harmadik helyen áll a nemzeti bajnokság első osztályában. A DECS 1990 csapata a bajnok Nagykanizsa otthonából rabolt négy pontot, így elkerülve a kieső zónát a kilencedik helyen várhatja a folytatást. Hazai mérkőzésén szoros küzdelemben 6,5-5,5 arányban alulmaradt az ASE az erre a találkozóra alaposan felkészült Kazincbarcika ellen. Az atomosoknak egyedül az éltáblán sikerült győzelmet elérni, a közelmúltban befejeződött csapat EB legeredményesebb magyar versenyzője Berkes Ferenc ezen a találkozón sötét színnel is nyerésre játszott az ukrán Sikula ellen és gyors győzelme jó előjelnek látszott. A találkozón sok óvatos döntetlen született és az időzavarban pedig a vendégek kerekedtek felül, két mérkőzést is nyerni tudtak, míg a paksi csapat néhány előnyösebb állása döntetlenre oldódott. Ács, Papp, Grószpéter, Csom, Fodor, Györkös, Pataky és Molnár döntetlenjével alakult ki a végeredmény. A decsi csapat a balszerencsés sorsolási szám jóvoltából ismét idegenben szerepelt és a bajnok csapat otthonába történő látogatás nem ígért pontözönt a vendégeknek. A fiatal sárközi gárda az esélytelenek nyugalmával ült asztalhoz és nagyon kellemetlen ellenfélnek bizonyult. Az éltáblán Gonda László szép győzelmet ért el a görög Kotronias nagymester ellen, Veszprémi András és a 11 éves Amstadt Áron pedig a hátsó táblákon vezette győzelemre figuráit. Galyas Miklós és Roganovic Milos döntetlenjével értékes négy ponttal utazhatott haza a bennmaradást célul kitűző újonc. A bajnokság harmadik fordulójában november 25-én a két Tolna-megyei csapat találkozójára kerül sor. 2. forduló eredményei: Aquaprofit NTSK. 8 - 4 Decs 1990 ASE Paks 5.5 - 6.5 Kazincbarcikai VSC. BEAC I. 4.5 - 7.5 Postás-MTK. Statisztika PSC. 4 - 8 Z. Csuti-Hydrocomp Honvéd Auróra 5.5 - 6.5 Vasas SC. Haladás VSE. 6 - 6 Makói SVSE. 3. forduló 2007. november 25. - Decs 1990 5.5- 6.5 ASE Paks ... Fekete Ló Sakk Klub Decs, Béke utca 5. Paksi győzelem – decsi öröm A Tolna-megyei csapatok első NB-I-es találkozóján az Atomerőmű SE 6,5-5,5 arányban győzött Decsen. A paksiak a harmadik, Decs a 7-9. helyről várhatja a folytatást. Baráti hangulatú, de a mérkőzés képe alapján annál kevésbé volt békés az összecsapás a két Tolna-megyei csapat találkozóján az első osztályú bajnokság harmadik fordulójában. Az Atomerőmű SE erősen tartalékos összeállításban ült asztalhoz, miután Berkes és Ács a Bundes-ligában játszott, Fodor Tamás pedig a Török-országban zajló korcsoportos VB miatt volt kénytelen kihagyni a mérkőzést. A decsiek éltábláján Popovics Dusan szerb nagymester ezen a találkozón mutatkozott be és így a bennmaradást célul kitűző sárközi csapat a legerősebb összeállításban és meglehetősen elszántan vette fel a küzdelmet. A paksi csapatban szintén akadt debütáns, mindjárt kettő is. Vajda Szidónia a kanizsai csapattól érkezett és most játszotta első mérkőzését paksi mezben, valamint az ifjúsági korú Lizák Péter, aki győzelemmel mutatkozott be az első osztályban. A találkozó a paksiak vezetésével kezdődött, Balázs Gábor gyorsan előnybe került és a második óra végén besöpörte a teljes pontot. Decsi részről Sebestyén Balázs viszonozta a „tüzet”, váratlan vezérnyeréssel fektette két vállra rutinos ellenfelét. A továbbiakban kiegyenlített küzdelem jellemezte a mérkőzést, a Hazai - Nagyhegyesi, Grószpéter – Popovics és a Gonda – Szabó összecsapás is döntetlent hozott. A rendkívül hangulatos, ám kis légterű helyiségben a még játszók is tisztán hallották az izgatott nézői suttogást - Csom elnézte a bástyáját! Valóban drámai fordulat történt, a paksiak olimpiai bajnoka előbb visszautasította ellenfele Galyas Miklós korrekt döntetlen ajánlatát, majd a következő lépésben elnézett egy huszár kettős-támadást. Ám a szerencse nem csak a decsieknek kedvezett ezen a napon, Taskovits István nyert végjátékban egy könnyelmű lépéssel fél pontot ajándékozott a paksiak női játékosának Vajda Szidóniának, aki a játszma nagy részében a rossz megnyitás után gyaloghátrányban játszott. Döntetlenül végződött még a Papp Gábor - Pap Gyula, a Papp Tamás – Györkös Lajos és a Pataki Győző – Rudolf Anna mérkőzés is. Az atomosok a találkozót végeredményben szoros küzdelemben 6,5-5,5 arányban, az utolsó három táblán – Molnár Béla, Balázs Gábor és Lizák Péter – elért győzelmeikkel tudták megnyerni. A bajnokság első negyedét követően elmondható, hogy mindkét Tolna-megyei csapat az általa kitűzött célnak megfelelően áll a táblázatban. Az atomosok a kicsit mérsékeltebb kezdés ellenére egy pont előnnyel a harmadik helyen, míg a kiesés elkerülését megcélzó sárköziek, kitűnő rajt után a kieső helyet szintén egy teljes ponttal elkerülve a 7-9. helyet foglalták el a tabellán. A folytatásban december 9-én a paksiak a bajnok Nagykanizsa otthonába látogatnak, míg a Decs 1990 csapata az utolsó helyen álló BEAC-hoz utazik majd. A harmadik forduló eredményei: Makói SVSE. 5 - 7 Aquaprofit NTSK. Vasas SC. 4 - 8 Haladás VSE. Z. Csuti-Hydrocomp 9 - 3 Honvéd Auróra Postás-MTK. 6.5 - 5.5 Statisztika PSC. Kazincbarcikai VSC. 6.5 - 5.5 BEAC I. Decs 1990 5.5 - 6.5 ASE Paks 4. forduló 2007. december 09. - Aquaprofit NTSK. 5 - 7 ASE Paks .. Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Bajnokverés Kanizsán Bravúros vendég győzelmet hozott a Nagykanizsa - ASE összecsapás a sakkcsapatbajnokság első osztályában. A paksiak 7-5 arányban múlták felül a Polgár Judittal asztalhoz ülő kanizsát. A negyedik fordulóban fontos mérkőzésen az eddig kiválóan szereplő Decs KSE 7-5 arányban vesztett a BEAC ellen. A paksiak behúzták a vészféket a kanizsa expresszen, bravúros játékkal idegenben győzték le a bajnokot. Az éltáblákon ugyan jobbnak bizonyult a bajnokcsapat, ám a további csapatrészben négy táblán is a paksiak fogadhatták a gratulációt. Az első meccsét paksi színekben játszó Berescu ugyan – a hagyományokhoz hűen – vereséggel debütált, ellenben a szintén friss erőt képviselő Grószpéter Attila szép győzelme bizonyítja, hogy a beilleszkedése sikeres. Csom István nagymester és Vidéki Sándor is fontos győzelemmel javította legutóbbi botlását, míg Papp Gábor korosztályos riválisát Bánusz Tamást fektette kétvállra. Az atomosok egy pontra közelítették meg a második helyet, esélyüket növeli, hogy a következő fordulóban a tabella utolsó BEAC lesz az ellenfelük. Meglepetésre az élen álló Zalaegerszeg is botlott Szombathelyen, így az előnyük fokozásához kínálkozó nagy esélyt szalasztották el. A decsi csapat a jó rajt után fellelkesülve győzelmi reményekkel látogatott a BEAC otthonába, ám a találkozó rossz előjelekkel indult, miután a csapat szerb idegenlégiósai negyven perces késéssel érkeztek a mérkőzésre. Papp Tamás szép győzelmével ugyan a sárköziek jutottak vezetéshez, de több táblán is sorra hibáztak amit csak részben tudott szépíteni győzelmével az éltáblás Popovics Dusan és a női táblán Rudolf Anna. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a jól alakult eredményeknek köszönhetően a decsi csapat a megszerzett öt pontjával is tovább távolodott a kieső zónától és a nyolcadik helyet foglalta el a táblázatban. A folytatásban a Statisztika PSC elleni találkozóra kerül sor a decsi Fekete Ló sakk-klubban. A 4. forduló eredményei: Aquaprofit Nagykanizsa Tungsram SK - Atomerőmű SE.  5 – 7 Polgár Judit (2708) - Berkes Ferenc (2606)  döntetlen Andrei Istratescu (2631) - Ács Péter (2548)  1 - 0 Robert Markus (2586) - Vladiszlav Nevednichy (2531) döntetlen Piotr Bobras (2564) - Alin Berescu (2508) 1 - 0 Constatntin Lupulescu (2562) - Grószpéter Attila (2540)  0 - 1 Luka Lenic (2531) - Szabó Krisztián (2492)  döntetlen Bánusz Tamás (2491) - Papp Gábor (2489) 0 - 1 Faragó Iván (2504) - Csom István (2455) 0 - 1 Bokros Albert (2445) - Fodor Tamás (2422)  döntetlen Szabó Gergely (2518) - Vajda Szidónia (2407)  döntetlen Krizsány László (2456) - Vidéki Sándor (2420) 0 - 1 Mihók Olivér (2371) - Györkös Lajos (2389) döntetlen BEAC - Decs 1990   7 - 5 Statisztika - Kazincbarcika 4,5 - 7,5 Honvéd - Postás - MTK  5,5 - 6,5 Haladás Szhely - Zalaegerszeg SK  6,5 - 5,5 Makói SVSE. - Vasas SC.  8 - 4 5. forduló 2007. december 16. - ASE Paks 7.5- 4.5 BEAC I. ... Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. Kettős Tolna-megyei siker a sakk csapatbajnokságban A bajnokság harmadik helyén álló ASE 7,5-4,5 arányban nyert a tabella végén álló BEAC ellen, míg a DECS KSE fiataljai kitűnő játékkal 7-5-re verték a nagy múltú Statisztika PSC gárdáját. Az atomerőmű sakkozói a bajnokverés után nagy reményekkel ültek asztalhoz a hét végi ötödik fordulóban. A kieső helyen tanyázó BEAC csapata verhető ellenfélnek tűnt, (nagyon is) ezért az optimistábbak már két számjegyű győzelmet rebesgettek. Ám a fővárosiaknak a Decsiek elleni első és egyetlen győzelme úgy tűnik visszaadta a reményt a bennmaradásért folytatott küzdelemben és az eddigi legerősebb összeállításban ültek asztalhoz Pakson. A kissé meglepett hazaiak helyzetét tovább nehezítette, hogy a lélektanilag fontos első „gólt” a vendégcsapat szerezte meg. Szerencsére a hazaiak egyenlítés sem váratott sokáig az idei bajnokságban a sikeres bemutatkozás után ismét játékhoz jutó fiatal, Balázs Gábor a világos színeket vezetve könnyedén győzött az utolsó táblán. Ács Péter győzelméhez a játék alapján nem nagyon fért kétség, az Angliából a mérkőzésre hazautazó Pintér Gábor nem tudott jelentős ellenállást tanúsítani. Ismét az utolsó három tábla bizonyult a nyerő csapatrésznek, sajnos csak itt sikerült a papírformának megfelelő eredményt elérni. Papp Gábor rosszabb állásban sem nyugodott bele a döntetlenbe és maratoni küzdelemben mentette a csapat becsületét. A 7,5-4,5 arányú győzelem alulmúlta a várakozást, az ezüstéremért folytatott csatában – tekintettel a Nagykanizsa nagy arányú győzelmére - romlottak a paksiak esélyei. Atomerőmű SE – BEAC 7,5-4,5 Berkes Ferenc (2606) – Antal Gergely (2456) remi Ács Péter (2548) – Pintér Gábor (2362) 1-0 Grószpéter Attila(2540)  – Somlai László (2369) remi Szabó Krisztián (2492) – Torma Róbert (2337) remi Papp Gábor (2489) – To Nhat Minh (2281) 1-0 Tóth András (2410) – Szamosközi Gábor (2280) remi Fodor Tamás (2422) – Radnai Ádám (2279) 0-1 Vajda Szidónia (2407) – Kerek Krisztián (2304) remi Vidéki Sándor (2420) – Kerek Csaba (2289) 0-1 Györkös Lajos (2389) – Dombai István (2213) 1-0 Molnár Béla (2382) – Schneider Veronika (2247) 1-0 Balázs Gábor (2283) – Kormos Ádám (2146) 1-0 A DECS 1990 csapata a szebb időket is megélt, újabban a megszűnéssel küszködő ám még mindig erős játékosállománnyal bíró Statisztika otthonába utazott. A hazaiak három nagymesterrel és négy nemzetközi mesterrel biztos esélyesnek tűntek a fiatal decsi csapat ellen. Ugyanakkor a Tolna-megyeiek kisebbik csapata már az eddigiek során is fittyet hányt a papírformára és sorra írta át az esélyesek névsorát. Ebből ezúttal is jutott bőven. Veszprémi Andrásnak nem kellett sok mérkőzés ahhoz, hogy felvegye a ritmust az első osztályban, a legutóbbi találkozóhoz hasonlóan ismét elsőként fogadhatta ellenfele gratulációját. Pap Gyula a második táblán meglepetésre a szerb Ilincic nagymestert fektette kétvállra, Sebestyén Balázsnak pedig Medvegy Nóra női nagymester az olimpiai csapatunk oszlopos tagja volt kénytelen gratulálni. A csapat tanult az előző heti kudarcból és fegyelmezett játékot nyújtott, ha kellett megcsinálták a taktikai döntetleneket is. Ezzel a szép meglepetés győzelemmel zárták a bajnokság idei küzdelmét. A jelen állás szerint a 7-8. helyen áll a gárda, így tehát megalapozottak a remények a nyugodt folytatásra. A következő bajnoki fordulóra február 17-ig kell majd várni, amikor a Statisztika – Paks és a Honvéd – Decs mérkőzésekre kerül sor. DECS - STATISZTIKA Gonda László (2502) – Medvegy Zoltán (2512) remi Pap Gyula (2427) – Ilincic Zlatko (2545) 1-0 Galyas Miklós (2433) – Fogarasi Tibor (2428) remi Nagy Hegyesi Bálint (2380) – Danner Georg (2434) remi Roganovics Milos (2369) – Izsák Gyula (2427) remi Taskovits István (2336) – Zsinka László (2320) remi Sebestyén Balázs (2273) – dr. Medvegy Nóra (2369) 1-0 Papp Tamás (2300) – Lőrincz István (2315) remi Rudolf Anna (2273) – Horváth András (2312) remi Horváth Gábor (2276) – Glatt Gábor (2271) 0-1 Maródi Mátyás (2175) – dr. Füsthy Zsolt (2291) remi Veszprémi András (2156) – Szekeres Róbert (2238) 1-0 Az 5. forduló eredményei: ASE Paks 7.5 - 4.5 BEAC I. Decs 1990 7 - 5 Statisztika PSC. Vasas SC. 2.5 - 9.5 Aquaprofit NTSK. Zalaegerszeg 8 - 4 Makói SVSE. Postás-MTK. 5.5 - 6.5 Haladás VSE. Kazincbarcika 6 - 6 Honvéd Auróra 6. forduló 2008. február 17. - Statisztika PSC. 5.5- 6.5 ASE Paks ... Corvin Művelődési Ház Erzsébetligeti Színház 1165 Budapest, Hunyadvári utca 43/c. Szoros küzdelmekkel indult a sakk csapatbajnokság második szakasza Az ASE minimális arányú 6.5-5,5 győzelemmel vette az akadályt az első osztályú bajnokság 6. fordulójában a Statisztika ellen. Úgy tűnik képes a kieső zónától távol tartani magát a Decs 1990 gárdája, szoros találkozón 5,5 pontot raboltak a nagynevű budapesti Honvéd otthonából. Az ASE harmadik, a DECS 1990 csapata pedig a nyolcadik helyről folytathatja a bajnoki küzdelmeket. A táblázat harmadik helyén tanyázó atomosok az év eleji hagyományos füredi edzőtábort követően elszántan készülődtek a bajnokság második szakaszára. Az előttük álló Nagykanizsa bravúros legyőzését követően még az előrelépés lehetősége is adottnak látszott, ám az ehhez szükséges nagyarányú győzelmeknek továbbra is híján van a csapat. Hiába a bravúr a riválisokkal szemben, ha a mezőny hátsó felében lévő ellenfelek ellen nem jönnek a pontok, és míg a konkurensek nagyarányú győzelmekkel lépdelnek előre, addig Berkesék csupán szolid győzelmeket tudhatnak magukénak. A Statisztika elleni mérkőzés a lelkiismeretes felkészülés dacára sem hozta meg a várt átütő (nagy pontszámú) sikert, igaz ezúttal három alapemberét nélkülözve ült asztalhoz a paksi csapat. A találkozón Nevednichy és Grószpéter mellett Szabó Krisztián győzelmének örülhettek az atomosok, míg Berkes, Ács, Berescu, Csom, Fodor, Györkös és Molnár fél ponttal járult hozzá a csapatgyőzelemhez. A 6.5-5.5-es siker, izzadtságszagú győzelem - különösen a rivális Nagykanizsa kiütéses 11.5-0.5 arányú BEAC elleni diadala tükrében - és míg az ezüsthajó egyre távolodik, a hátralévő mérkőzések tétje a bronzérem megőrzése marad a paksiak számára. A decsiek kiegyensúlyozott mérkőzéseket vívnak és ennek eredményeként nincs okuk izgulni a bennmaradásért. A hétvégi találkozón szoros mérkőzésen szenvedtek minimális vereséget a sokszoros bajnok Honvéd otthonában. A sárközi fiatalok ismét kivették részüket a győzelmekből, Pap Gyula a rutinos Petrán Pál nemzetközi mester ellen, míg Vince Andrea a női táblán Ignácz Rózsa ellen kasszírozta a teljes pontot. A csapat további része Popovics, Gonda, Galyas, Sebestyén, Papp, Veszprémi és Amstadt döntetlent ért el. A kieső zónától 3,5 pontra áll a bajnokság egyetlen községi csapata és úgy tűnik szereplésük az első osztályban nem lesz tiszavirág életű, a kritikus első év - a jelen helyzet alapján - sikeresen zárulhat a fiatalokra építő lelkes kis csapat számára. A soron következő találkozót a harmadik helyre aspiráló Haladás Szombathely ellen játsszák, amelyet így kettős érdekeltséggel figyelhetnek majd a Tolna-megyei sakkrajongók. A bajnoki cím kérdésében is döntő összecsapást hoz majd a bajnokság hetedik játéknapja; a két élen álló találkozójára kerül sor. Március 2-án a Zalaegerszegiek otthonukban biztosíthatják be előnyüket a bajnok Nagykanizsával szemben. A 6. forduló eredményei: Aquaprofit NTSK. 11.5 - 0.5 BEAC I. Statisztika PSC. 5.5 - 6.5 ASE Paks Honvéd Auróra 6.5 - 5.5 Decs 1990 Haladás VSE. 6.5 - 5.5 Kazincbarcikai VSC. Makói SVSE. 5.5 - 6.5 MTK Vasas SC. 2.5 - 9.5 Z. Csuti-Hydrocomp 7. forduló 2008. március 02. - ASE Paks 7- 5 - Honvéd Auróra ... Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. Előnyös pozícióban a Tolna-megyei sakkcsapatok A csapatbajnokság hajrája előtt jó pozícióból várhatják a folytatást megyénk sakkozói az első osztályú bajnokságban. A hétvégi 7. fordulóban fontos mérkőzésekre került sor, amelyen mindkét csapat sikerrel szerepelt. Az ASE – Honvéd találkozó 7-5, míg a Decs – Szombathely mérkőzés meglepetésre 6,5-5,5 arányú hazai győzelemmel ért véget. A paksiak hazai pályán fogadták az előző fordulóban Decs ellen győztes Honvéd gárdáját. Almási Zoltán olimpikon nagymester a hagyományokhoz hűen ismét leült Pakson, ám Berkes Feri ellen ezúttal sem sikerült begyűjtenie a teljes pontot. A játszmájukban a paksi nagymester sötét színnel is bátran játszott, érdekes tisztáldozattal lepte meg ellenfelét. Almási sokat töprengett, majd az óvatos játék mellett döntött és visszaadta az előnyt, ami után rövidesen döntetlennel zárult a játszma. A találkozón ezúttal elmaradtak a békés és gyors döntetlenek, az atomosok minden táblán élesen, kezdeményezően játszottak, ennek ellenére csak Szabó Krisztiánnak és Vidéki Sándornak sikerült a teljes pont megszerzése. Fejlődést mutat, hogy a paksiak ezúttal játszmavesztés nélkül zárták a meccset. Berkes, Ács, Grószpéter, Papp, Csom, Fodor, Györkös, Pataky, Molnár és Tóth játszmája is pontosztozkodással ért véget. A tabellán őrzi a harmadik helyet az ASE, miután a forduló mérkőzésén az élen álló Zalaegerszeg legyőzte a bajnok Nagykanizsát hat pontra csökkent az atomosok hátránya. A Decs számára nehéz mérkőzésnek ígérkezett a dobogóra aspiráló Szombathely elleni találkozó. A vasi legénység néhány szlovák idegenlégióssal megerősödve érkezett a papírformának megfelelően győzelemi reményekkel. A találkozó ezzel ellentétben végig a sárköziek fölényével zajlott, igaz ehhez néhány kiemelkedő egyéni teljesítmény kellett. A csapat legjobb pontszerzője Pap Gyula ezúttal is biztos pontnak bizonyult és Rudolf Anna bravúros győzelemmel fektette két vállra a többszörös olimpikon nagymesternőt Lakos Nikolettát. Veszprémi András ismét fontos pontszerzéssel igazolta helyét a csapatban. A csapat idegenlégiósa a szerb Roganovic eddig biztosan szállította a félpontokat, ezen a mérkőzésen első győzelmét is ünnepelhette. A 7. forduló eredményei: Z. Csuti-Hydrocomp 7 - 5 Aquaprofit NTSK. MTK 6.5 - 5.5 Vasas SC. Kazincbarcikai VSC. 6 - 6 Makói SVSE. Decs 1990 6.5 - 5.5 Haladás VSE. ASE Paks 7 - 5 Honvéd Auróra BEAC I. 6 - 6 Statisztika PSC. 8. forduló 2008. március 16. - Haladás VSE. 4.5- 7.5 ASE Paks ... Haladás Vasutas Sportegyesület sakkterme Szombathely, Rohonci utca 3. Idegenben aratta hetedik győzelmét az ASE Rangadó mérkőzést nyertek a paksiak a Szombathely otthonában. A vasiaknak nem sikerült megszorongatni az ASE sakkozóit az éremért folyó csatában, Berkesék 7,5-4,5 arányú győzelmét követően, három fordulóval a bajnokság vége előtt, aligha forog veszélyben az újabb paksi bronzérem. A Decs KSE szoros mérkőzésen 7-5 arányban maradt alul a Makó ellen, nyolcadik helyezettként a középmezőny biztos tagja. A paksi csapat elszántan készült a Haladás elleni találkozóra, az előzmények is kedvezően alakultak, a csapat idegenlégiósa Nevednichy Vladislav frissen szerzett román bajnoki címmel ült asztalhoz, Papp Gábor a napokban első nagymester normáját ünnepelte, míg Fodor Tamás személyében az aktuális Junior Bajnokot láthattuk az atomosok sorai között. Az ellenfél szlovák idegenlégiósait mozgósította a rangadóra, de ezúttal az erősítés is kevésnek bizonyult. Berkesék négy mérkőzést is nyertek; Nevednichy, Papp Gábor, Györkös Lajos és Molnár Béla jóvoltából. Berkes, Ács, Berescu, Grószpéter, Szabó, Csom és Fodor pedig döntetlent ért el. A decsiek éltáblásukat nélkülözték a Makó elleni találkozón, Popovics egészségügyi problémák miatt lemondta a mérkőzést. A tartalékos sárköziek ezen a találkozón többet hibáztak mint a korábbi mérkőzéseken és így nem sikerült elérniük a célul kitűzött hat pontot. Nagyhegyesi Bálint és Papp Tamás győzelme mellett, Gonda, Galyas, Roganovics, Sebestyén, Rudolf és Veszprémi döntetlenjével 5 pontot értek el ezen a fontos találkozón. Aggodalomra nincs oka Papp Csaba gárdájának, a kiesés réme már nem fenyeget, a nyolcadik helyről való előrelépésre is meg van az esélye a csapatnak. A következő fordulóban a sárköziek a bajnokság utolsó helyezettje ellen mérkőzik, míg a paksiak a makói csapatot fogadják. A 8. forduló eredményei: Aquaprofit NTSK. 7.5 - 4.5 Statisztika PSC. Honvéd Auróra 3.5 - 8.5 BEAC I. Haladás VSE. 4.5 - 7.5 ASE Paks Makói SVSE. 7 - 5 Decs 1990 Vasas SC. 4.5 - 7.5 Kazincbarcikai VSC. Z. Csuti-Hydrocomp 8.5 - 3.5 MTK 9. forduló 2008. március 30. - ASE Paks 9- 3 Makói SVSE. ... Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. Kettős hazai siker a hajrában Mindkét Tolna-megyei együttes sikerrel szerepelt otthonában a sakkcsapatbajnokság kilencedik fordulójában. A harmadik helyen álló Paks a szezon eddigi legnagyobb arányú győzelmével 9-3 arányban múlta felül a Makó együttesét, míg a Decs 1990 gárdája tartalékosan 6,5-5,5 tudott győzni a szebb időket is megért Vasas ellen. Ma KO. Akár így is fogalmazhatta volna a Makó elleni taktikát a csapatvezetés Pakson. Ezen a napon nem sokon múlott, hogy valóban sikerüljön padlóra küldeni a vendégcsapatot, miután az első öt táblán 5-0 arányban diadalmaskodtak a hazaiak. Ezen a napon nem volt gond a küzdőszellemmel sem, minden mérkőzést kijátszottak a paksiak és ennek jutalma az eddigi legnagyobb arányú győzelmük a bajnokságban. A decsi csapat a sereghajtó Vasast fogadta a Fekete Ló Sakk-klubban. A hazai csapat tartalékos erőkkel ült asztalhoz, a betegeskedő éltáblás Popovics helyettesítése mellett, egy váratlan nehézség az óraátállítás is gondot okozott. A késés miatt kikerülő játékos helyére a fiatal Straubinger Dániel állt a csatasorba, így személyében egy újabb ifjúsági játékos debütálására került sor ezen a napon. A nehézségek ellenére a decsiek eredményesen vették az akadályt és győzelmükkel az előkelő 6. helyre ugrottak a táblázatban. Az első osztályú sakkcsapat bajnokság a véghajrához közelít, de megyénk csapatai számára már kevesebb izgalmat tartogat a finis, ugyan mindkét csapatunknak jut majd szerep akár a végeredmény alakításában is, de ez aligha változtat a kitűzött célok elérésében. Az élen álló csapatok a Zalaegerszeg és a Nagykanizsa eredményével fordulóról-fordulóra fogalmazza újra a végső győzelemmel kapcsolatos esélylatolgatásokat – most a kanizsai gőzös kapcsolt rá, két számjegyű győzelme izgalmas véghajrát sejtet. A következő fordulóban a Zalaegerszeg – Decs mérkőzés nem sok jót ígér a sárközi pontok gyűjtögetőinek, igaz a lelkes fiatal gárda az esélytelenek nyugalmával néhány alkalommal már borsot tört a nagy csapatok orra alá, de ezen a találkozón még ennél is több kell majd. Az ASE pedig az utolsó fordulóban csap össze a tabella éllovasával, ami igazi rangadó mérkőzésnek ígérkezik és könnyen meglehet, hogy a bajnoki cím sorsát illetően döntő szereposztás lesz. Mindez aligha lesz befolyással az atomosok helyezését tekintve, hiszen a dobogó harmadik helyét az utóbbi két fordulóban elért győzelmeikkel már kibérelték maguknak. A 9. forduló eredményei: MTK 2 - 10 Aquaprofit NTSK. Kazincbarcikai VSC. 4.5 - 7.5 Z. Csuti-Hydrocomp Decs 1990 6.5 - 5.5 Vasas SC. ASE Paks 9 - 3 Makói SVSE. BEAC I. 4 - 8 Haladás VSE. Statisztika PSC. 6.5 - 5.5 Honvéd Auróra 10. forduló 2008. április 27. - Vasas SC. 6.5- 5.5 ASE Paks ... Magyar Sakkszövetség Budapest, V. Falk Miksa utca 10. II. emelet A végletek hétvégéje Meglepetésre 6,5-5,5 arányú vereséget szenvedett az ASE a táblázat utolsó helyén álló Vasas otthonában. A tartalékos Decs szintén idegenben, az éllovas Zalaegerszeg ellen ült asztalhoz, a bajnokaspiráns zalai csapat 9,5- 2,5 arányban hozta a mérkőzést, amivel az utolsó forduló előtt megerősítette vezető pozícióját. Az ASE számára a bajnokságban a harmadik hely elérése volt a kitűzött cél, a rivális Szombathely elleni győzelmet követően így már korán világossá vált a bronzérem sorsa, ezt követően jóllakott oroszlánként készülődött a csapat a könnyű zsákmánynak ígérkező, (több sebből vérző) Vasas elleni találkozóra. Sajnálatos tény, hogy a nagynevű klub kivéreztetésének újabb állomásaként megfosztották a Vasas Sporttelepen lévő klubhelyiségétől is (akik jártak ott tudják, hogy valódi sakktörténeti panteon volt a hely) így a felújítás alatt lévő Sakkszövetségben került sor a találkozóra. Káposztás Miklós a Vasas szakosztályvezetője (jövőre lesz hetven éves!??) életműként tekint gárdájára és a körülmények ellenére szívvel, lélekkel igyekszik egybe- és az NB egybe tartani lelkes csapatát. A mérkőzésen a paksi oldalról ugyan az egyéni EB küzdelmei miatt Szabó Krisztián és Vajda Szidónia mellett a csapat idegenlégiósai sem szerepeltek, a papírforma alapján így is nagyarányú atomos győzelem ígérkezett a forduló előtt még biztos kiesőként számon tartott Vasas ellen. A találkozó néhány óvatos döntetlennel indult, majd szinte egy időben két jobb állásban is tragikus elnézés történt és a paksi játékosok tiszthátrányos reménytelen pozícióba kerültek. Két pont hátrány! A pánik hangulat végig hullámzott a csapaton; itt még veszíteni is lehet! A továbbiakban az ismert koreográfia szerint zajlottak az események jött a jobb állások remire rontása, az erőlködés a döntetlen elkerülésére, az erőszakolt játék és az ezzel járó törvényszerű hibák. A nagyobb arányú vereség elkerülését Berkes Feri éltáblán aratott győzelmének köszönhettük, a Makó elleni mérkőzéshez hasonlóan ismét maratoni végjátékban értékesítette előnyét. A paksiak első táblás nagymestere kitűnő évet zárhat, hiszen eddig veretlenül három győzelemmel a csapat legeredményesebb pontszerzőinek egyike. Grószpéter Attila szintén szép játékkal mattolta ellenfelét Boguszlavszkijt, aki maga is támadójátékos, így nehezen viselte a védekező szerepkört, talán ennek köszönhető, hogy gyorsan összeomlott az állása. A csapatmérkőzés pontszerzői tehát Berkes Ferenc és Grószpéter Attila voltak, míg döntetlent Papp Gábor, Csom István, Vidéki Sándor, Pataki Győző, Molnár Béla, Balázs Gábor és Tóth Lili értek el. A kisiklás ellenére az ASE 8,5 pontos előnnyel őrzi a dobogót és a bajnok Kanizsa legyőzését követően a Zalaegerszeg sem lehet nyugodt 3 pontos előnye dacára, az utolsó fordulóban kemény rangadó mérkőzés ígérkezik, amelynek tétje nem kevesebb a zalaiak számára mint a bajnoki cím visszahódítása. A tartalékos Decs nehéz teherrel a vállán utazott idegenbe, hiszen éltáblásuk Popovics Dusan játéka - súlyos veseproblémái - miatt szóba sem jöhetett, csak remélni tudjuk, hogy a transzplantáció költségeire szervezett gyűjtés és az azt követő műtét eredményes lesz és a 26 éves szerb fiatalember egészségi állapota javulni fog. Rudolf Annát az EB miatt szintén nélkülözni volt kénytelen a sárközi csapat, így maradt a csodavárás. A zalaiak számára komoly tétje volt a találkozónak, hiszen a rivális Nagykanizsa előrehozott mérkőzésen 9-3 arányban múlta felül a Honvéd gárdáját. A mérkőzésen szép meglepetés győzelem született, Maródi Mátyás a decsiek versenyzője Horváth Csaba nagymestert fektette kétvállra. Gonda László az orosz Kosztantyin Landa (2678), Papp Tamás pedig Igor Stohl nagymester ellen ért el értékes döntetlent. A találkozó utolsó játszmájában Sebestyén Balázs harcolt ki értékes fél pontot Horváth Ádám nagymester ellen. A Decs úgy tűnik sikerrel veszi első évét az első osztályban, az utolsó fordulóban nem kell izgulniuk a bennmaradásért és még akár a 6. hely elérésére is lehetősége van a csapatnak. A 10. forduló eredményei: Haladás VSE - Statisztika PSC  5 - 7 Vasas S. - Atomerőmű SE Paks 6,5 - 5,5 Csuti Zalaegerszeg SK - Decs 1990 9,5 -2,5 MTK - Kazincbarcikai VSC 6- 6 Aquaprofit Nagykanizsai - Honvéd Auróra 9 - 3 Makói SVSE - BEAC 5,5 - 6,5Bronzérmes az ASE sakkcsapata Decs a kilencedikvégletek hétvégéje A bajnokság záró fordulójában a bajnok Zalaegerszeg ellen 8-4 arányú vereséget szenvedett az ASE, ám a bronzérem sorsát nem befolyásolta a mérkőzés, az atomosok két ezüstérmük mellé negyedik bronzukat gyűjtötték be a 2007/2008-as évadban. Sikerrel vizsgázott első bajnoki évéből a Decs 1990 csapata, ugyan az utolsó mérkőzésén az MTK ellen 7-5 arányban alulmaradt, de a fiatal csapat így is a 9. helyen zárt. Az utóbbi évek legizgalmasabb záró fordulójára került sor a Hotel Aquincumban, ahol az első osztályú bajnokság 12 csapata szerepelt az összevont fordulóban. Az izgalmakra mind a bajnoki, mind a kieső helyek körüli rendkívül szoros versenyhelyzet adott okot. A bajnoki tabella éllovasa a Zalaegerszeg csapata 3 pontos előnye dacára nagy teherrel ült asztalhoz, hiszen a bajnokság bronzérmese az ASE elleni összecsapásra került sor. A tavalyi bajnok Nagykanizsa a lényegesen kisebb erőt képviselő újonc Kazincbarcikával meccselt, ami nem csak matematikai esélyt jelentett számukra. Mindkét élcsapat biztosra ment és mozgósította idegenlégiósait, ebben az összecsapásban a kanizsaiak bizonyultak jobbnak, nyolc(!) külföldi játékossal ültek asztalhoz. Az erőfeszítésük eredménye 10,5-1,5 arányú kiütéses győzelem lett, ám balszerencséjükre ez is kevésnek bizonyult, miután a Zalaegerszeg játszmavesztés nélkül 8-4-re nyert a paksiak ellen. Ezzel a Csuti-Hydrocomp csapata visszaszerezte bajnoki címét és hatodik alkalommal végzett az élen. A kiesés elkerüléséért folyó csatában a BEAC-VASAS mérkőzés eredménye bizonyult döntőnek. A BEAC fiataljai bírták jobban a tétet és nagyarányban nyerték a fontos összecsapást, így a nagy múltú csapatok szomorú búcsúját jelenti a Vasas és a többszörös bajnok Honvéd kiesése az első vonalból. A Decs bemutatkozása jól sikerült, dacára annak, hogy a bajnokság során több alkalommal tartalékos összeállításban ültek asztalhoz. A kieső zónát messze elkerülve játszották a bajnokság nagy részét és szakmailag is jól oldották meg a gondokat, a beugró fiatalok várakozáson felül teljesítettek. A csapat legjobb pontszerzője Papp Tamás lett 11/6,5 ponttal, emellett a csapat húzóembere Pap Gyula volt, aki többségében a 2. táblán játszva 11/5,5 pontot szerzett. Az ASE hozta a reális célként kitűzött bronzérmet, a bravúros bajnokverés mellett, néhány váratlan és szakmailag nehezen érthető vereség (Kazincbarcika,Vasas) árnyékolta be a csapat ez évi teljesítményét. A csapat legjobb pontszerzője sokadszorra Papp Gábor lett, aki 10/7 pontot szerzett. A frissen igazolt Grószpéter Attila és Györkös Lajos 11/7, Szabó Krisztián 10/6,5, Molnár Béla 10/6 és az éltáblán szereplő Berkes Ferenc 11/6 pontszáma emelkedik ki a csapatban nyújtott teljesítmények közül. A táblázat pontszámai vizsgálva jól látható, hogy a két élcsapat „fegyverkezési versenyével” a paksiaknak nehéz lenne - és nem is volna okos - lépést tartani (költségvetésük sokszorosa a miénknek) és még ha meg is kísérelnék, az csak jelentős „arculatvesztés” árán volna lehetséges. Ez a minőségi utánpótlás-nevelés háttérbeszorítását feltételezné, ami aligha lehet cél a legsikeresebb nevelő klub számára. A bajnokságban történő előrelépést tekintve hitelesebb koncepcióként kínálkozik az eddig is sikerrel megvalósított nevelő munka erősítése, további tehetségek felfedezésével, a következő sikeres ifjúsági generáció kinevelésével, csapatba építésével. Erre a koncepcióra már most biztató jel, hogy az ifjúsági válogatottak mellett, már a Mitropa kupára készülő csapat nagy részét is megyénk sakkozói adják. 11. forduló 2008. május 18. - ASE Paks 4- 8 Z. Csuti-Hydrocomp Közös budapesti helyszín Bronzérmes az ASE sakkcsapata Decs a kilencedikvégletek hétvégéje A bajnokság záró fordulójában a bajnok Zalaegerszeg ellen 8-4 arányú vereséget szenvedett az ASE, ám a bronzérem sorsát nem befolyásolta a mérkőzés, az atomosok két ezüstérmük mellé negyedik bronzukat gyűjtötték be a 2007/2008-as évadban. Sikerrel vizsgázott első bajnoki évéből a Decs 1990 csapata, ugyan az utolsó mérkőzésén az MTK ellen 7-5 arányban alulmaradt, de a fiatal csapat így is a 9. helyen zárt. Az utóbbi évek legizgalmasabb záró fordulójára került sor a Hotel Aquincumban, ahol az első osztályú bajnokság 12 csapata szerepelt az összevont fordulóban. Az izgalmakra mind a bajnoki, mind a kieső helyek körüli rendkívül szoros versenyhelyzet adott okot. A bajnoki tabella éllovasa a Zalaegerszeg csapata 3 pontos előnye dacára nagy teherrel ült asztalhoz, hiszen a bajnokság bronzérmese az ASE elleni összecsapásra került sor. A tavalyi bajnok Nagykanizsa a lényegesen kisebb erőt képviselő újonc Kazincbarcikával meccselt, ami nem csak matematikai esélyt jelentett számukra. Mindkét élcsapat biztosra ment és mozgósította idegenlégiósait, ebben az összecsapásban a kanizsaiak bizonyultak jobbnak, nyolc(!) külföldi játékossal ültek asztalhoz. Az erőfeszítésük eredménye 10,5-1,5 arányú kiütéses győzelem lett, ám balszerencséjükre ez is kevésnek bizonyult, miután a Zalaegerszeg játszmavesztés nélkül 8-4-re nyert a paksiak ellen. Ezzel a Csuti-Hydrocomp csapata visszaszerezte bajnoki címét és hatodik alkalommal végzett az élen. A kiesés elkerüléséért folyó csatában a BEAC-VASAS mérkőzés eredménye bizonyult döntőnek. A BEAC fiataljai bírták jobban a tétet és nagyarányban nyerték a fontos összecsapást, így a nagy múltú csapatok szomorú búcsúját jelenti a Vasas és a többszörös bajnok Honvéd kiesése az első vonalból. A Decs bemutatkozása jól sikerült, dacára annak, hogy a bajnokság során több alkalommal tartalékos összeállításban ültek asztalhoz. A kieső zónát messze elkerülve játszották a bajnokság nagy részét és szakmailag is jól oldották meg a gondokat, a beugró fiatalok várakozáson felül teljesítettek. A csapat legjobb pontszerzője Papp Tamás lett 11/6,5 ponttal, emellett a csapat húzóembere Pap Gyula volt, aki többségében a 2. táblán játszva 11/5,5 pontot szerzett. Az ASE hozta a reális célként kitűzött bronzérmet, a bravúros bajnokverés mellett, néhány váratlan és szakmailag nehezen érthető vereség (Kazincbarcika,Vasas) árnyékolta be a csapat ez évi teljesítményét. A csapat legjobb pontszerzője sokadszorra Papp Gábor lett, aki 10/7 pontot szerzett. A frissen igazolt Grószpéter Attila és Györkös Lajos 11/7, Szabó Krisztián 10/6,5, Molnár Béla 10/6 és az éltáblán szereplő Berkes Ferenc 11/6 pontszáma emelkedik ki a csapatban nyújtott teljesítmények közül. A táblázat pontszámai vizsgálva jól látható, hogy a két élcsapat „fegyverkezési versenyével” a paksiaknak nehéz lenne - és nem is volna okos - lépést tartani (költségvetésük sokszorosa a miénknek) és még ha meg is kísérelnék, az csak jelentős „arculatvesztés” árán volna lehetséges. Ez a minőségi utánpótlás-nevelés háttérbeszorítását feltételezné, ami aligha lehet cél a legsikeresebb nevelő klub számára. A bajnokságban történő előrelépést tekintve hitelesebb koncepcióként kínálkozik az eddig is sikerrel megvalósított nevelő munka erősítése, további tehetségek felfedezésével, a következő sikeres ifjúsági generáció kinevelésével, csapatba építésével. Erre a koncepcióra már most biztató jel, hogy az ifjúsági válogatottak mellett, már a Mitropa kupára készülő csapat nagy részét is megyénk sakkozói adják. Az utolsó forduló eredményei: Kazincbarcikai VSC. 1.5 - 10.5 Aquaprofit NTSK. Decs 1990 5 - 7 MTK ASE Paks 4 - 8 Z. Csuti-Hydrocomp BEAC I. 9.5 - 2.5 Vasas SC. Statisztika-MLTC. 6 - 6 Makói SVSE. Honvéd Auróra 7 - 5 Haladás VSE. A bajnokság végeredménye: 1. Z. Csuti-Hydrocomp - 91 2. Aquaprofit NTSK. 90.5 3. ASE Paks 73.5 4. Haladás VSE. 66 5. Kazincbarcikai VSC. 62.5 6. MTK 62 7. Makói SVSE. 61.5 8. Statisztika-MLTC. 60.5 9. Decs 1990 59.5 10. BEAC I. 58 11. Honvéd Auróra 57 12. Vasas SC. 50 NB II. Asztalos csoport (2007/2008) ASE-II Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2007. október 14. - Pannonpower SE. II. 2.5- 9.5 ASE II. Paks 41-es sportbarakk Erőmű Pécs, Edison utca 1. 2. forduló 2007. november 11. - ASE II. Paks 6 - 6 Nagyatádi VSK. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 3. forduló 2007. november 25. - Komlói Bányász 3 - 9 ASE II. Paks Komló, Kossuth Lajos utca 11. 4. forduló 2007. december 09. - Koppány SE. Tamási 3 - 9 ASE II. Paks Közútkezelő KHT. I. emeleti tanácsterme Tamási, Dózsa György utca 92. 5. forduló 2007. december 16. - ASE II. Paks 8.5- 3.5 MÁV Előre SC. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 6. forduló 2008. február 17. - Dombóvár 2004 SE. 4 - 8 ASE II. Paks Művelődési Ház Dombóvár, Hunyadi tér 25. 7. forduló 2008. március 02. - ASE II. Paks 9 - 3 Mohácsi TE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 8. forduló 2008. március 16. - Szekszárd-Decs 5.5- 6.5 ASE II. Paks Fekete Ló Sakk Klub Decs, Béke utca 5. 9. forduló 2008. március 30. - ASE II. Paks 11.5- 0.5 Balatonberény SE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 10. forduló 2008. április 27. - Szenna Pack SC. II. 1 - 11 ASE II. Paks TIT Alapítványi Iskola Kaposvár, Dózsa György utca 16. 11. forduló 2008. május 18. - ASE II. Paks 8 - 4 Fehérvár SE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. A bajnokság végeredménye: 1. ASE II Paks 96 2. Szekszárd-Decs 84 3. Nagyatádi VSK. 81.5 4. Komlói Bányász 71.5 5. Fehérvár SE. 69 6. MÁV Előre SC 66 7. Dombóvár 2004 SE. 65.5 8. Mohácsi TE. 61.5 9. Pannonpower SE. II. 55.5 10. Koppány SE. Tamási 53 11. Szenna Pack SC. II. 51 12. Balatonberény SE. 35.5 Mattolna Kupa 2007-2008 1. forduló - 2007. szeptember 30. vasárnap: Decs 1990 SE III. 7 - 3 Paksi Oroszlánok 2. forduló - 2007. október 28. vasárnap: Paksi Oroszlánok 10 - 0 Gyönki Hegyhát Sakk Club 3. forduló - 2007. november 4. vasárnap: Bonyhádi SSE 4 - 6 Paksi Oroszlánok 4. forduló - 2007. november 18. vasárnap: Paksi Oroszlánok - szabad! 5. forduló - 2008. ??? : Paksi Oroszlánok - Rendőr SE Szekszárd 6. forduló - 2008. ??? : Dombóvár 2004 SE II. - Paksi Oroszlánok 7. forduló - 2008. ??? : Paksi Oroszlánok - Szekszárdi SE

Elolvasom
2005-2006 év hírei HÍROLVASÓ

2005-2006 év hírei

2006.12.20, 00:29 Sakk

Rövid hírek2005 -2006 NB I és NB I/B 2005-2006. évi csapatbajnoki mérkőzések: A hazai mérkőzések az ESZI-ben I/103. kerülnek megendezésre 11:00 órai kezdéssel. Ídőpont NB I NBI/B 2005.10.16. ASE - Hajdúböszörmény 7-5 ...  ASE II. - Pannonpower SE 4-8 2005.10.30. ASE - Nagykanizsa 5-7 ASE II. - Tapolca 7-5 2005.11.27. ASE - Makó 11-1 ASE II. - HÜSI SC 7,5-4,5 2005.12.04. Piremon SE - ASE 4-8 Keszthely - ASE II. 4,5-7,5 2006.01.21. Csuti - ASE 8-4 Csuti II, - ASE II. 4-8 2006.01.22. ASE - Haladás 9-3 ... ASE II. - Decs 1990 7-5 2006.02.12. Statisztika - ASE 4,5-7,5 ... Gyori Elektr. - ASE II. 7-5 2006.02.26. ASE - Honvéd 5-7... ASE II. - Szentendre SI 8,5-3,5 2006.03.19. Láng Vasas - ASE 3-9 .... Szentgotthárd - ASE II. 6,5 - 5,5 2006.04.09. ASE - Tabáni Spartacus 8,5-3,5... ASE II. - Szenna Pack SC 7-5 2006.04.23. PMSE-A.H. - ASE 7-5 BEAC Rufusz - ASE II. 4-8 NB I. Szabó László csoport végeredménye (2005/2006)   Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. Csuti Hydrocomp   7.5 8 7.5 7 6 8.5 9.5 9 7.5 7.5 8 86 2. Nagykanizsai TSK 4.5   7 6.5 7 7 9.5 8 10 8 8.5 9.5 85.5 3. ASE Paks 4 5   5 5 7.5 9 8.5 7 11 9 8 79 4. HONVÉD 4.5 5.5 7   6.5 6 6 7.5 7.5 6 8 5.5 70 5. PMSE-AH.-MTK 5 5 7 5.5   5.5 6.5 7 8 6.5 6 8 70 6. Statisztika PSC. 6 5 4.5 6 6.5   5.5 6 6 6 8 8.5 68 7. Láng Vasas 3.5 2.5 3 6 5.5 6.5   5.5 7 6.5 8 8 62 8. Tabáni Spartacus 2.5 4 3.5 4.5 5 6 6.5   5 6.5 6 8 57.5 9. Hajdúböszörmény 3 2 5 4.5 4 6 5 7   6.5 7 7 57 10. Makói SVSE. 4.5 4 1 6 5.5 6 5.5 5.5 5.5   6.5 6 56 11. Haladás VSE. 4.5 3.5 3 4 6 4 4 6 5 5.5   6.5 52 12. Piremon SE. Nyh. 4 2.5 4 6.5 4 3.5 4 4 5 6 5.5   49 ASE Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2005. október 16. ASE Paks 7 - 5 Hajdúböszörmény Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 2. forduló 2005. október 30. ASE Paks 5 - 7 Nagykanizsai TSK Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 3. forduló 2006. január 21. Csuti Hydrocomp 8 - 4 ASE Paks Megyeháza fsz. Díszterem Zalaegerszeg, Kosztolányi D. u. 10. 4. forduló 2005. november 27. ASE Paks 11 - 1 Makói SVSE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 5. forduló 2005. december 04. Piremon SE. Nyh. 4 - 8 ASE Paks Megyei Önkormányzat Konferenciaterem Nyíregyháza, Hősök tere 5. 6. forduló 2006. január 22. ASE Paks 9 - 3 Haladás VSE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 7. forduló 2006. február 12. Statisztika PSC. 4.5 - 7.5 ASE Paks MSSZ versenyterme Budapest, V. Falk M. u. 10. II. em. 8. forduló 2006. február 26. ASE Paks 5 - 7 HONVÉD Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 9. forduló 2006. március 19. Láng Vasas 3 - 9 ASE Paks Láng Művelődési Ház 1139 Budapest, Rozsnyai u. 3. 10. forduló 2006. április 09. ASE Paks 8.5 - 3.5 Tabáni Spartacus Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 11. forduló 2006. április 23. PMSE-AH.-MTK 7 - 5 ASE Paks Aquincum Hotel Budapest, III. Árpád fejedelem útja 94. NB I/B. Charousek csoport végeredménye (2005/2006)   Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. BEAC-Rufusz - 4 7 7.5 7 7 8.5 8 6 10 10 10 85 2. ASE-II. Paks 8 - 8 4 7.5 7 7 5.5 7 5 8.5 8.5 76 3. Csuti-Hydro II. 5 4 - 7.5 6 5.5 6.5 8.5 7 6.5 8.5 10.5 75.5 4. Pannonpower SE. 4.5 8 4.5 - 5 4 6.5 6 8 9.5 7.5 10 73.5 5. HÜSI SC. 5 4.5 6 7 - 5.5 5.5 8.5 6.5 5 8 10 71.5 6. Tapolca Rockwool 5 5 6.5 8 6.5 - 4.5 5 6 8 5 8.5 68 7. Decs 1990 3.5 5 5.5 5.5 6.5 7.5 - 7.5 6.5 7 4 9 67.5 8. Szentgotthárd 4 6.5 3.5 6 3.5 7 4.5 - 7 7.5 6 10.5 66 9. Szenna Pack SC 6 5 5 4 5.5 6 5.5 5 - 7 7.5 9 65.5 10. Győri Elektromos 2 7 5.5 2.5 7 4 5 4.5 5 - 7.5 8 58 11. Khelyi Spartacus 2 3.5 3.5 4.5 4 7 8 6 4.5 4.5 - 7.5 55 12. Szentendrei SI 2 3.5 1.5 2 2 3.5 3 1.5 3 4 4.5 - 20.5 ASE-II Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2005. október 16. ASE-II. Paks 4 - 8 Pannonpower SE. Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 2. forduló 2005. október 30. ASE-II. Paks 7 - 5 Tapolca Rockwool Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 3. forduló 2006. január 21. Csuti-Hydro II. 4 - 8 ASE-II. Paks Megyeháza fsz. Díszterem Zalaegerszeg, Kosztolányi Dezső u. 10. 4. forduló 2005. november 27. ASE-II. Paks 7.5 - 4.5 HÜSI SC. Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 5. forduló 2005. december 04. Khelyi Spartacus 3.5 - 8.5 ASE-II. Paks Goldmark Károly Művelődési Ház Keszthely, Kossuth Lajos u. 28. 6. forduló 2006. január 22. ASE-II. Paks 7 - 5 Decs 1990 Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 7. forduló 2006. február 12. Győri Elektromos 7 - 5 ASE-II. Paks Vasutasok Arany János Művelődési Háza Győr, Révai M. u. 5. 8. forduló 2006. február 26. ASE-II. Paks 8.5 - 3.5 Szentendrei SI Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 9. forduló 2006. március 19. Szentgotthárd 6.5 - 5.5 ASE-II. Paks Szlovén Kulturális Központ Szentgotthárd, Gárdonyi Géza u. 2. 10. forduló 2006. április 09. ASE-II. Paks 7 - 5 Szenna Pack SC Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 11. forduló 2006. április 23. BEAC-Rufusz 4 - 8 ASE-II. Paks Magyar Sakkszövetség 1055 Budapest, V. Falk Miksa u. 10. II. em.   2005-2006. évi megyei sakkcsapat mérkőzései: A csapatbajnoki mérkőzések az Atomfitt klubban kerülnek (Gesztenyés út 24.) megrendezésre, 9:00 órai kezdéssel. 2005.09.11. Paksi Oroszlánok - Szekszárd II. 7-3 2005.10.02. Paksi Oroszlánok - Rendor SE 4-6 2005.10.23. Decs II - Paksi Oroszlánok 5-5 2005.11.20. Paksi Oroszlánok - Dombóvár 2004 3-7 2005.12.18. Bonyhád - Paksi Oroszlánok 4 - 6 2006.01.15 Szekszárd II. - Paksi Oroszlánok 4,5 -5,5 2006.01.29 Rendor SE. - Paksi Oroszlánok 5-5 2006.02.19 Paksi Oroszlánok - Decs 4,5-5,5 2006.03.12 Dombóvár - Paksi Oroszlánok 8,5 – 1,5 2006.03.26 Paksi Oroszlánok - Bonyhád 3,5 -6,5

Elolvasom
2004-2005 év hírei HÍROLVASÓ

2004-2005 év hírei

2005.12.20, 00:26 Sakk

Rövid hírek2004 -2005NB I. - NB II. csoport 2004/2005. évi mérkőzései A fordulók csapatmérkőzései 2004.09.26. ASE - Statisztika; Eredmény: 7,5 - 4,5 ASE II. - Szekszárd; Eredmény: 10 - 2 2005.02.06. ASE - Nagykanizsa; Eredmény: 4- 8 ASE II. - Nyugatker Kft.; Eredmény: 8 - 4 2004.10.10. Honvéd - ASE; Eredmény: 4,5 - 7,5 Varga-Márfy - ASE II.; Eredmény: 6,5 - 5,5 2005.02.20. ASE - Makó; Eredmény: 5 - 7 ..... ASE II. - Nagyatádi VSE; Eredmény: 5,5 - 6,5 2004.11.21. ASE - BEAC; Eredmény: 7,5 - 4,5 ASE II. - MÁV ELORE SK; Eredmény: 7,5 - 4,5 2005.03.06. Csuti-Hydrocomp - ASE; Eredmény: 7 - 5 ..... Kármin SE - ASE II.; Eredmény: 2,5 - 9,5 2004.12.05. Piremon SE - ASE; Eredmény: 5 - 7 Komlói Bányász - ASE II.; Eredmény: 3,5 - 8,5 2005.04.10. ASE - PMSE-Antenna Hungária Eredmény: 9 - 3 ..... ASE II. - Király Sakk SE Eredmény: 7 - 5 2004.12.19. ASE - Haladás VSE; Eredmény: 9,5 - 2,5 ASE II. - Mohácsi TE; Eredmény: 8,5 - 3,5 2005.04.24. VASAS-Novák - ASE Eredmény: 4 - 8 ..... Ezzel az ASE beállította eddigi legjobb eredményét és a 2. helyet szerezte meg a 2004-2005 bajnoki évben. Koppány SE. - ASE-II. Eredmény: 5,5-6,5 A második csapatunk aranyérmes lett az NB II. Asztalos csoportjában. 2005.01.23. Hajdúböszörmény - ASE; Eredmény: 3,5 - 8,5 Szenna Pack Kaposvár - ASE II.; Eredmény: 5,5 - 6,5   NB I. Szabó László csoport végeredményei (2004/2005)   Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. Csuti Hydrocomp - 7 8.5 5 7 7.5 8 9 9 10.5 10 9.5 91 2. ASE Paks 5 - 4 7.5 7.5 8.5 7 9.5 5 9 7.5 8 78.5 3. Nagykanizsai TSK 3.5 8 - 6.5 6 7.5 6.5 8.5 8 9.5 6.5 7 77.5 4. Statisztika PSC. 7 4.5 5.5 - 6 3.5 7.5 5 9.5 11 5.5 6.5 71.5 5. HONVÉD 5 4.5 6 6 - 6.5 6 5.5 7 5.5 7 9 68 6. Hajdúböszörmény 4.5 3.5 4.5 8.5 5.5 - 6.5 6.5 7 4.5 8 7 66 7. Piremon SE. Nyh. 4 5 5.5 4.5 6 5.5 - 6.5 7 5 5.5 7 61.5 8. Haladás VSE. 3 2.5 3.5 7 6.5 5.5 5.5 - 7.5 6.5 6 4.5 58 9. Makói SVSE. 3 7 4 2.5 5 5 5 4.5 - 5 7.5 9.5 58 10. PMSE. Antenna Hung 1.5 3 2.5 1 6.5 7.5 7 5.5 7 - 6.5 8 56 11. BEAC-Rufusz 2 4.5 5.5 6.5 5 4 6.5 6 4.5 5.5 - 5.5 55.5 12. Vasas-Novák 2.5 4 5 5.5 3 5 5 7.5 2.5 4 6.5 - 50.5 ASE Paks csapatmérkőzés időpontjai 1. forduló 2004. szeptember 26. ASE Paks 7.5 - 4.5 Statisztika PSC. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 2. forduló 2004. október 10. HONVÉD 4.5 - 7.5 ASE Paks Magyar Honvédség Művelődési Ház Budapest, XIV. Stefánia út 34. 3. forduló 2004. november 21. ASE Paks 7.5 - 4.5 BEAC-Rufusz Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 4. forduló 2004. december 05. Piremon SE. Nyh. 5 - 7 ASE Paks Megyei Önkormányzat Konferenciaterem Nyíregyháza, Hősök tere 5. 5. forduló 2004. december 19. ASE Paks 9.5 - 2.5 Haladás VSE. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 6. forduló 2005. január 23. Hajdúböszörmény 3.5 - 8.5 ASE Paks Sillye Gábor Művelődési Ház Hajdúböszörmény, Bocskai tér 4. 7. forduló 2005. február 06. ASE Paks 4 - 8 Nagykanizsai TSK Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 8. forduló 2005. február 20. ASE Paks 5 - 7 Makói SVSE. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 9. forduló 2005. március 06. Csuti Hydrocomp 7 - 5 ASE Paks Megyeháza fsz. Díszterem Zalaegerszeg, Kosztolányi D. u. 10. 10. forduló 2005. április 10. ASE Paks 9 - 3 PMSE. Antenna Hung Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 11. forduló 2005. április 24. Vasas-Novák 4 - 8 ASE Paks Tulip Inn Millennium Hotel Budapest IX. Üllői út 94-98 ASE-II. Paks - NB II. Asztalos csoport végeredményei (2004/2005)   Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. ASE-II. Paks - 8.5 5.5 5.5 8 6.5 7 6.5 7.5 10 8.5 9.5 83 2. Komlói Bányász 3.5 - 5.5 7.5 5.5 9 9.5 5.5 7.5 8 7.5 6 75 3. Nagyatádi VSK. 6.5 6.5 - 6 6.5 6.5 5.5 7.5 6 7.5 6.5 7.5 72.5 4. Fehérvár SE. 6.5 4.5 6 - 8 4 6 5.5 7.5 7.5 8.5 6.5 70.5 5. Aquaprofit Nk. 4 6.5 5.5 4 - 6.5 7.5 7.5 4 8.5 6.5 8.5 69 6. Koppány SE. 5.5 3 5.5 8 5.5 - 7 5.5 8.5 5 6 9 68.5 7. Király Sakk SE. 5 2.5 6.5 6 4.5 5 - 5.5 7 8.5 6.5 9.5 66.5 8. Szenna Pack II. 5.5 6.5 4.5 6.5 4.5 6.5 6.5 - 6 4 7 6 63.5 9. MÁV Előre SC. 4.5 4.5 6 4.5 8 3.5 5 6 - 6 6.5 6 60.5 10. Szekszárdi SE. 2 4 4.5 4.5 3.5 7 3.5 8 6 - 7 6.5 56.5 11. Mohácsi TE. 3.5 4.5 5.5 3.5 5.5 6 5.5 5 5.5 5 - 5.5 55 12. Kármin SE. 2.5 6 4.5 5.5 3.5 3 2.5 6 6 5.5 6.5 - 51.5 ASE-II. Paks csapatmérkőzés időpontjai 1. forduló 2004. szeptember 26. ASE-II. Paks 10 - 2 Szekszárdi SE. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 2. forduló 2004. október 10. Fehérvár SE. 6.5 - 5.5 ASE-II. Paks Szabad Művelődés Háza Székesfehérvár, Fürdő sor 3. 3. forduló 2004. november 21. ASE-II. Paks 7.5 - 4.5 MÁV Előre SC. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 4. forduló 2004. december 05. Komlói Bányász 3.5 - 8.5 ASE-II. Paks Komló-víz Kft. étterme Komló, Kossuth u. 9. 5. forduló 2004. december 19. ASE-II. Paks 8.5 - 3.5 Mohácsi TE. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 6. forduló 2005. január 23. Szenna Pack II. 5.5 - 6.5 ASE-II. Paks TIT Székház Kaposvár, Dózsa Gy. u. 16. 7. forduló 2005. február 06. ASE-II. Paks 8 - 4 Aquaprofit Nk. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 8. forduló 2005. február 20. ASE-II. Paks 5.5 - 6.5 Nagyatádi VSK. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 9. forduló 2005. március 06. Kármin SE. 2.5 - 9.5 ASE-II. Paks Szakszervezetek Háza Pécs, Nagy Lajos király u. 10. I/101. 10. forduló 2005. április 10. ASE-II. Paks 7 - 5 Király Sakk SE. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 11. forduló 2005. április 24. Koppány SE. 5.5 - 6.5 ASE-II. Paks Közútkezelő Kht. Tamási, Dózsa György u. 92. I. em. Mattolna Kupa I. osztály 2004-2005. évi csapatbajnokság mérkőzései A hazai mérkőzések az ATOMFITT sakk klubban kerülnek megrendezésre. A mérkőzések 09:00 órakor kezdődnek. 2004.10.03. Paksi Oroszlánok - Bonyhád Eredmény: 2 - 8 2005.01.09. 9h-kor Paksi Oroszlánok - Gyönk Eredmény: 4,5 - 5,5 2004.10.17. Rendor SE- Paksi Oroszlánok Eredmény: 6 - 4 2005.01.16. 9h-kor Paksi Oroszlánok - Dombóvár 2004 Eredmény: 5 - 5 2004.11.07. Paksi Oroszlánok - Decs II. Eredmény: 3 - 7 2005.02.13. 9h-kor Szekszárd II. - Paksi Oroszlánok Eredmény: 5,5 - 4,5 2004.11.28. Tamási II. - Paksi Oroszlánok Eredmény: 2,5 - 7,5 Rájátszás 1. ford. 2005.02.27. 9h-kor Tamási II- Paksi Oroszlánok: Eredmény: 6 - 4 Rájátszás 2. ford. 2005.03.20. 9h-kor Paksi Oroszlánok-Szekszárd II: Eredmény: 4,5 - 5,5 Rájátszás 3. ford. 2005.04.03. 9h-kor Gyönk - Paksi Oroszlánok Eredmény: 6,5-3,5  

Elolvasom
Tolna-megye sakkozói az élen Ifjúsági Csapatbajnokság HÍROLVASÓ

Tolna-megye sakkozói az élen Ifjúsági Csapatbajnokság

2007.11.05, 03:44 Sakk

2007.11.05. Tolna-megye sakkozói az élen Ifjúsági Csapatbajnokság   A decsi sakkszakosztály 15 évesen elhunyt sakktehetségére Pap Mihályra emlékezve egy perces gyászszünettel vette kezdetét az ifjúsági csapatbajnokság Miskolcon. A versenyteremben fotókkal, gyertyákkal kialakított kis emlékhelyen búcsúztatták országos bajnok csapattársukat a decsi sakkozók és valamennyi sakkbarát. A fekete szalaggal karjukon asztalhoz ülő Tolna-megyeiek négy csapattal vettek részt az eseményen, a bajnoki cím védője a Decs 1990 és az ezüstérmes ASE egyaránt két gárdával szerepelt az 59 nevező csapat között. A hat táblán zajló küzdelemben - az élőpontszám átlagot tekintve - az ASE fiataljai számítottak a fő esélyesnek, a legnagyobb riválisnak pedig a több ponton igazolásokkal erősítő és első bajnoki címére aspiráló nagykanizsai csapatot ígérte a papírforma. A bajnok Decs esélye a körülmények ismeretében – az utolsó pillanatig kérdéses volt éltáblásuk Pap Gyula részvétele – kisebbnek tűnt, így a bajnoki címért folyó versenyfutásban elsősorban Kanizsa-Paks párharc ígérkezett. A verseny feléig mindhárom csapat jól teljesített, és a csapatgyőzelmeket illetően holtversenyben haladtak, ám a kanizsai gőzős nagyobb fordulatszámon vette az akadályokat. Az első négy fordulót követően három 6-0-s eredmény mellett egyetlen pontot vesztettek csupán, ami holtverseny esetén döntő előnyt jelentett volna. Az első komoly párharcra az ötödik fordulóban került sor, ami Tolna-megyei rangadót és atomos sikert hozott. A paksiak 3,5-2,5 arányú győzelmet értek el a bajnok Decs ellen, amivel az élre álltak, majd másnap reggel holtversenyes ellenfelük a bravúrosan menetelő Nagykanizsa ellen ültek asztalhoz. A sorsdöntőnek ígérkező találkozó érdekessége, hogy minden táblán eldőlt a küzdelem és mindkét gárda megnyerte a világos tábláit. A 3-3-as eredmény – az olimpiai pontszámítást tekintve - természetesen lépéselőnyt jelentett az Aquaprofit csapatának, de az utolsó nagyobb akadály még hátra volt, hiszen a bajnok Decs várta őket a délutáni fordulóban. A kanizsai remények szertefoszlatásában Pap Gyula nyitotta meg a sort az éltáblán. A verseny szépségdíjjal jutalmazott támadó játszmájában, vezéráldozattal fektette két vállra az addig 100%-os teljesítményt nyújtó Bánusz Tamást. A vezérevezős veresége demoralizálta a csapattársakat és sorra hibázták el a játszmáikat, az eredmény kiütéses decsi győzelem lett, játszmavesztés nélkül 4,5-1,5 arányban. Az utolsó fordulóban mindhárom csapat hozta a kötelező győzelmet. Az ASE fiataljai éltek a lehetőséggel és 6-0 arányban lépték le a négyes rajtszámmal rangsorolt Szombathely gárdáját, ami az egyedüli elsőséget jelentette a csapat számára. A decsiek 4,5-1,5-re végeztek a BEAC ellen, míg a Nagykanizsa 4-2-re tudott nyerni a Maróczy SE Szegeddel szemben. A bajnok Atomerőmű SE csapatának tagjai és eredményük: 1.Szabó Krisztián 4,5(6), 2.Fodor Tamás 5,5 (8), 3.Balázs Gábor 6,0 (8), 4.Lizák Péter 5,0 (6), 5.Szabó Bence 2,0 (4), 6.Dudás Eszter 5,5 (8), 7.Antal Kende 6 (8) Az ASE második csapata hét csapatponttal a 40. helyen végzett. A Decs 1990 csapatának teljesítménye: 1.Pap Gyula 5,5 (8), 2. Papp Tamás 5,5 (8), 3. Maródi Mátyás 4,0 (8), 4. Veszprémi András 6,5 (8), 5. Amstadt Áron 7,0 (8), 6. Vince Andrea 6,5 (8), Tábladíjas: Veszprémi András. A Decs 2 csapata kilenc csapatponttal 21. helyen zárta a versenyt. A hazai ifjúsági sakkozás legnagyobb létszámú eseményén a Tolna-megyei utánpótlás nevelés újabb szép fejezetét írta. A paksiak - szakosztályuk fennállásának 25. évfordulóján - egyedülálló sorozatot tudhatnak maguk mögött; idén a kilencedik országos bajnoki kupának örülhettek. Végeredmény (1-10): (59 induló) + = - pont 1 ASE Paks 8 7 1 0 15 34,5 241,5 2 Decs 1990 8 7 0 1 14 35,0 234,5 3 Aquaprofit-Nagykanizsa 8 6 1 1 13 36,0 236,5 4 Maróczy SE 2-Szeged 8 6 0 2 12 30,5 201,0 5 Maróczy SE 1-Szeged 8 5 1 2 11 30,5 235,0 6 BEAC 8 5 1 2 11 29,5 228,0 7 Haladás VSE-Szombathely 8 5 1 2 11 28,5 223,5 8 Dési HI STE-Szombathely 8 5 0 3 10 30,0 216,0 9 Kazincbarcika 8 4 2 2 10 30,0 199,5 10 Hüsi SC-Budapest 8 4 2 2 10 30,0 193,5 --- Molnár Béla ---  

Elolvasom
2003-2004 év hírei HÍROLVASÓ

2003-2004 év hírei

2004.12.20, 00:21 Sakk

Rövid hírek 2003 -20042003-2004. évi csapatbajnoki mérkőzések időpontjaiA hazai mérkőzések a Művelődési házban kerülnek megrendezésre, 10:00 órai kezdéssel.2003.10.05. ASE - Nagykanizsa / ASE II. - Geniusz Tata2003.11.16. Statisztika PSC - ASE / Gyori Elektromos - ASE II.2003.11.30. ASE - BEAC / ASE II. - BEAC II.2003.12.07. Miskolci SSC - ASE / HÜSI - ASE II.2003.12.21. ** ASE - Csuti SK / ASE II. - Csuti SK II.2004.01.25. ASE - Honvéd / ASE II. - Szenna Pack Kap.2004.01.26. - 2004.02.01. EDZŐTÁBOR2004.02.08. Hajdúböszörmény - ASE / Decs - ASE II.2004.02.22. ASE - Vasas / ASE II. - Vízügyi SC2004.03.21. Tabáni Spartacus - ASE - / Tapolca VSK - ASE II.2004.04.04. ASE - Makó / ASE II. - PMSE AH2004.04.18. Haladás VSE - ASE / Keszthely - ASE II.NB I. Szabó László csoport 2003-2004 évi. eredményei NB I. 1. forduló ASE 6,5-5,5 Csuti-HYDROCOMP 2. forduló ASE 4 -8 Nagykanizsa 3. forduló Statisztika 6,5-5,5 ASE 4. forduló ASE 8 - 4 BEAC-RUFUSZ 5. forduló Miskolc SSC 5,5-6,5 ASE 6. forduló ASE 8,5-3,5 Honvéd 7. forduló H.böszörmény 4,5-7,5 ASE 8. forduló ASE 8,5-3,5 Vasas-Novák Rt. 9. forduló Tabáni Spartacus 3,5-8,5 ASE 10. forduló ASE 8,5-3,5 Makói SVSE 11. forduló HVSE 3,5-8,5 ASE NB I. Szabó László csoport végeredmény (2003/2004)   Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. Csuti Hydrocomp - 6 5.5 9 8 7.5 10 7.5 9 9.5 10 9.5 91.5 2. Nagykanizsai TSK 6 - 8 7 8 5 4 8 10 7.5 10.5 9.5 83.5 3. ASE Paks 6.5 4 - 6.5 5.5 7.5 8.5 8.5 8.5 8 8.5 8.5 80.5 4. Miskolc SSC. 3 5 5.5 - 6 8 6 7.5 10.5 7 11 10.5 80 5. Statisztika PSC. 4 4 6.5 6 - 6.5 8 7 7 7 6.5 9 71.5 6. Hajdúböszö-rmény 4.5 7 4.5 4 5.5 - 7.5 7.5 5.5 6.5 7.5 8.5 68.5 7. HONVÉD 2 8 3.5 6 4 4.5 - 5.5 6 10 7 8 64.5 8. Haladás VSE. 4.5 4 3.5 4.5 5 4.5 6.5 - 5.5 5.5 6.5 8.5 58.5 9. Makói SVSE. 3 2 3.5 1.5 5 6.5 6 6.5 - 5 6.5 7 52.5 10. BEAC-Rufusz 2.5 4.5 4 5 5 5.5 2 6.5 7 - 5 4.5 51.5 11. Vasas-Novák 2 1.5 3.5 1 5.5 4.5 5 5.5 5.5 7 - 6.5 47.5 12. Tabáni Spartacus 2.5 2.5 3.5 1.5 3 3.5 4 3.5 5 7.5 5.5 - 42 ASE Paks csapatmérkőzés időpontjai, és a találkozók helyszínei 1. forduló 2003. december 21. ASE Paks 6.5 - 5.5 Csuti HydrocompVárosi Művelődési Központ Paks, Gagarin u. 1.2. forduló 2003. október 05. ASE Paks 4 - 8 Nagykanizsai TSKVárosi Művelődési Központ Paks, Gagarin u. 1.3. forduló 2003. november 16. Statisztika PSC. 6.5 - 5.5 ASE PaksKSH Tanácsterem Budapest, II. Keleti Károly utca 5-7.4. forduló 2003. november 30. ASE Paks 8 - 4 BEAC-RufuszVárosi Művelődési Központ Paks, Gagarin u. 1.5. forduló 2003. december 07. Miskolc SSC. 5.5 - 6.5 ASE PaksMiskolci Sakk Sport Club Miskolc, Vasgyári út 16.6. forduló 2004. január 25. ASE Paks 8.5 - 3.5 HONVÉDAgóra Étterem Paks, Kishegyi út 44.7. forduló 2004. február 08. Hajdúböszörmény 4.5 - 7.5 ASE PaksSillye Gábor Művelődési Ház Hajdúböszörmény, Bocskai tér 4.8. forduló 2004. február 22. ASE Paks 8.5 - 3.5 Vasas-NovákAgóra Étterem Paks, Kishegyi út 44.9. forduló 2004. március 21. Tabáni Spartacus 3.5 - 8.5 ASE PaksBudapest, I. Bem rakpart 6. 10. forduló 2004. április 04. ASE Paks 8.5 - 3.5 Makói SVSE.Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44.11. forduló 2004. április 18. Haladás VSE. 3.5 - 8.5 ASE PaksHVSE Sportcsarnok Szombathely, Rohonci utca 5.NB I/B. Charousek csoport ASE II. eredményei (2003/2004) NB I/B. 1. forduló ASE II. 9-3 Csuti-HYDROCOMP II. 2. forduló ASE II. 7-5 Géniusz SE 3. forduló Győri Elektromos 8-4 ASE II. 4. forduló ASE II. 4,5-7,5 BEAC-RUFUSZ II. 5. forduló HÜSI SC 6-6 ASE II. 6. forduló ASE II. 4-8 Szenna Pack 7. forduló Decs 1990 7,5-4,5 ASE II. 8. forduló ASE II. 6,5-5,5 Vizügy SC 9. forduló Tapolca Isolyth 7,5-4,5 ASE II. 10. forduló ASE II. 4-8 PMSE Ant. Hung. 11. forduló Khelyi Spartacus 6,5-5,5 ASE II. NB I/B. Charousek csoport végeredményei (2003/2004)   Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. Szenna Pack SC - 7 8 7.5 6.5 7 7 7 7.5 8 8.5 8 82 2. PMSE. Antenna Hung 5 - 7.5 8 5.5 6 7.5 6.5 7.5 8 10.5 8 80 3. Tapolca Rockwool 4 4.5 - 6 7 6 8.5 7.5 5 7.5 10.5 10 76.5 4. Khelyi Spartacus 4.5 4 6 - 4.5 6.5 6.5 8 7.5 6.5 8 10 72 5. HÜSI SC. 5.5 6.5 5 7.5 - 4 4.5 6.5 7.5 6 7 9 69 6. Csuti-Hydro II. 5 6 6 5.5 8 - 3.5 8 8 3 8 8 69 7. Győri Elektromos 5 4.5 3.5 5.5 7.5 8.5 - 3.5 7.5 8 6 9.5 69 8. Decs 1990 5 5.5 4.5 4 5.5 4 8.5 - 8.5 7.5 7.5 7 67.5 9. BEAC Rufusz II. 4.5 4.5 7 4.5 4.5 4 4.5 3.5 - 7.5 9.5 6.5 60.5 10. ASE-II. Paks 4 4 4.5 5.5 6 9 4 4.5 4.5 - 7 6.5 59.5 11. GÉNIUSZ SE. Tata 3.5 1.5 1.5 4 5 4 6 4.5 2.5 5 - 7 44.5 12. Vízügyi SC. 4 4 2 2 3 4 2.5 5 5.5 5.5 5 - 42.5  ASE-II. csapatmérkőzés időpontjai, és a találkozók helyszínei 1. forduló 2003. december 21. ASE-II. Paks 9 - 3 Csuti-Hydro II.Városi Művelődési Központ Paks, Gagarin utca 1.2. forduló 2003. október 05. ASE-II. Paks 7 - 5 GÉNIUSZ SE. TataVárosi Művelődési Központ Paks, Gagarin utca 1. 3. forduló 2003. november 16. Győri Elektromos 8 - 4 ASE-II. PaksVasutasok Arany János Művelődési Háza Győr, Révai M. u. 5. 4. forduló 2003. november 30. ASE-II. Paks 4.5 - 7.5 BEAC Rufusz II. Városi Művelődési Központ Paks, Gagarin utca 1. 5. forduló 2003. december 07. HÜSI SC. 6 - 6 ASE-II. PaksÁltalános Iskola Budapest, II. Áldás u. 1. 6. forduló 2004. január 25. ASE-II. Paks 4 - 8 Szenna Pack SCAgóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 7. forduló 2004. február 08. Decs 1990 7.5 - 4.5 ASE-II. PaksFekete Ló Sakk Klub Decs, Béke u. 5. 8. forduló 2004. február 22. ASE-II. Paks 6.5 - 5.5 Vízügyi SC.Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 9. forduló 2004. március 21. Tapolca Rockwool 7.5 - 4.5 ASE-II. Paks Városi Sporttelep Tapolca, Sümegi u. 40. 10. forduló 2004. április 04. ASE-II. Paks 4 - 8 PMSE. Antenna Hung Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44.11. forduló 2004. április 18. Khelyi Spartacus 6.5 - 5.5 ASE-II. PaksGoldmark Károly Művelődési Ház Keszthely, Kossuth Lajos u. 28. 2003. év rövid hírei - eredmények Tehetség és kurázsi Budapest 2003.04.11-20.10 játékos körmérkozés4. Ács Péter 4,5 pont9. Berkes Ferenc 3,5 pont20 éven aluliak Magyar Bajnoksága Budapest 2003.04.14-22.32 játékos 9 forduló3. Mácsik Tamás 6,5 pont6. Szabó Krisztián 5,5 pont8. Papp Gábor 5,5 pontElső Szombat verseny Budapest 2003.05.03-15„A” csoport 14 játékos körmérkőzés3. Dembo Jelena 8,0 pont53. Férfi Magyar Bajnokság Budapest 2003.05.11-21.10 induló körmérkőzés5. Berkes Ferenc 4,5 pont6. Ács Péter 4,5 pont 21. Zalakaros Kupa 2003.05.16-24152 induló, 9 forduló17. Györkös Lajos 6.0 pont20. Vidéki Sándor 6.0 pont23. Papp Gábor 6.0 pontI. Magyar sakkfesztivál Balatonlelle 2003.06.21-29.Mester csoport 10 induló3. Papp Gábor 6.0 pont4. Györkös Lajos 5.0 pontMagyar Nyilt Bajnokság Balatonlelle 2003.06.21-29.76 induló 9 forduló7. Vidéki Sándor 6.5 pont a győztessel azonos pontszámmal16. Pataki Gyozo 5,5 pont51. női Magyar Bajnokság Budapest 2003.06.21-29.10 induló körmérkozés1. Dembo Jelena 7,5 pontOrszágos Korcsoportos Bajnokság Miskolc 2003.07.04-12.12 éven aluli fiúk ( 36 induló )2. ifj.Fodor Tamás 7.5 pont26. Fodor Ádám 4.0 pont14 éven aluli fiúk ( 38 induló )4. Szabó Krisztián 6.5 pont16 éven aluli fiúk ( 28 induló )1. Papp Gábor 8.0 pont18 éven aluli fiúk ( 34 induló )3. Mácsik Tamás 6,5 pont18 éven aluli lányok ( 7 induló )1. Tóth Lili 5,5pont18 év alatti fiúk csapat EB Balatonlelle 2003.07.19-26Berkes Ferenc Európa Bajnok a magyar „A” együttes elsőtáblásaként 7 játszmából 6,5 pontPapp Gábor a „B” csapattal 6. Helyezést ért elTóth Lili a női csapattal 6. helyezést ért el16 év alatti fiúk csapat VB - Denizli (Törökország ) 2003.08.03-11Papp Gábor Világ Bajnok a magyar együttes legjobb pontszerzoje 8 játszmából 6,5 pont. A harmadik táblások között is a legjobb volt és újabb aranyérmet szerzettSakk csapat EB- PlovdivDembo Jelena az ezüstérmes nőicsapat tagjaRapid Bajnokság Tiszasziget 2003.08.1784 induló 7 forduló4. Molnár Béla 5,5 pont5. Vidéki Sándor 5,5 pontOrszágos Ifjúsági Csapatbajnokság Budapest 2003.12.27-311. ASE ifi csapata már hatodik alkalommalPapp Gábor 6 pontMácsik Tamás 6 pontSzabó Krisztián 5,5 pontTóth Lili 5,5Fodor Tamás 6,5Fodor Ádám 3 pont

Elolvasom
2002. év eredményei HÍROLVASÓ

2002. év eredményei

2002.12.20, 00:20 Sakk

Sakk szakosztály2002. év eredményeiRubicon Diák SakkfesztiválBudapest 2002.március.15-161987-89 szül. fiúk: 38 résztvevő 9forduló svájci rendszerSzabó Krisztián 1. HelyezettOrszágos Junior BajnokságPaks 2002.március 27-április 2Berkes Ferenc Junior bajnokTóth Lili Junior BajnokSimon Zsuzsanna 3.helyen végzettMitropa Kupa Lipcse 2002. május 3-113. MagyarországA csapat 2. Táblásaként Berkes Ferenc kiemelkedő játékkal9 játszmából 7,5 ponttal járult hozzá a csapat bronzérméhez.21. Zalakaros Kupa 2002.május 23-319 forduló 132 résztvevőGyörkös Lajos 1. Helyen végzett, nagymesteri normát teljesítettIfjúsági Rapid Európa bajnokság ÚjvidékDembo Jelena a 20 év alatti lányok mezőnyében 1. helyen végzett 11 mérkőzésből 10 pontjával Cseh Open 2002. július 11-28 Pardubice310 résztvevő közte 39 GM Ács Péter a 2. Helyet szerezte meg elsővel azonos pontszámmal Buholcz döntött Korcsoportos Magyar BajnokságMiskolcFiú 12 év alattiak 2. Fodor TamásFiú 14 év alattiak4. Szabó KrisztiánFiú 16 év alattiak Lányok 16 év alattiak1. Papp Gábor 1.Tóth LiliFiú 18 év alattiak Lányok 18 év alattiak8. Mácsik Tamás 1. Papp Judit2. Simon ZsuzsannaMagyar Férfi Egyéni BajnokságBalatonlelle 2002. Június 1-9.Az alapszakaszban két hatos csoportból, két-két játékos jutott az elődöntőbe.Itt először két 90-90 perc gondolkodási idejű játszmára került sor lépésenként 30 másodperc hozzáadással, döntetlen esetén 2x25 perces rapid parti, majd 2 villám játszma 5-5 perccel.Végeredmény :2. Ács Péter4. Berkes Ferenc20. Balatoni Nyári SakkfesztiválBalatonlelle, 2002.június 20-30.Nagymester csoport 11 résztvevő, körmérkőzés1. Ács Péter 7,5 pontElső Szombat Versenyek 2002.július 6-18.Nagymester csoportban Tóth András 6. Helyével és 6,5 pontjával harmadszor teljesítette a normát és Nemzetközi mester minősítést szerzett.Cerbona Szenna Pack KupaKaposvár 2002.július 13-219 forduló 34 résztvevő1. Vidéki Sándor2. Györkös LajosSpanyolország Benasque 2002. Július 5-1418 országból 329 résztvevőBerkes Ferenc a 3. Helyet szerezte meg, az utolsó fordulóig vezetett.NB I-ben 2001/2002 bajnokság végeredmény4. Atomerőmű SENB I/B-ben 2001/2002 bajnokság végeredmény8. Atomerőmű SETalentum Kupa Zamárdi 2002. Augusztus 12-209 forduló 84 játékos2. Molnár Béla50. Női Egyéni Bajnokság Budapest 2002. Szeptember 5-13Dembo Jelena 4. Helyen végzett"Essent Crown"Hoogeveen 2002. Október 13-191. Ács Péter 4.02. Polgár Judit 3.03. Halifman 3.04. Van Wely l. 2.0Az Országos Ifjúsági csapatbajnokságban, melyet 2002.12.27-30 között rendeztek Budapesten aBerkes Ferenc Papp GáborSzabó KrisztiánMácsik TamásTóth LiliPapp JuditSimon Zsuzsanna Fodor Tamás összeállítású csapatunk 34 ponttal 6 pont előnnyel nyert. 1. Helyével az 5. Ifi csapatbajnoki címét Korábban még 2 ezüstérmet (2000 és 2001-ben ) szerzett.2002-benCsom István az "Év eddzője"ASE ifik az "Év Ifjúsági csapata"Dembo Jelena az " Év junior játékosa " lányoknálBerkes Ferenc az " Év junior játékosa " fiúknál

Elolvasom
2001. év eredményei HÍROLVASÓ

2001. év eredményei

2001.12.20, 00:19 Sakk

A 2001-es ÉV SAKKOZÓI Tolna megyében Ács Péter (Atomerőmű SE Paks) 2001-ben a Tolna megyei sakkozás eddigi legnagyobb sikerét érte el Ács Péter nemzetközi nagymester a görög fővárosban: a magyar sakkozók közül elsőként ifjúsági világbajnoki (U 20) címet nyert. Teljesítménye minden bizonnyal aranybetükkel kerül sakktörténelmünk lapjaira. Az Atomerőmű SE 20 éves, saját nevelésű játékosa fantasztikus hajrával tört az élre, és 13 játszmából elért 10 pontjával érdemelte ki az aranyérmet. Papp Judit (Atomerőmű SE Paks) 2001-ben megnyerte a 18 és a 20 éven aluli lányok korcsoportjában az országos bajnokságot. Az Atomerőmű SE 17 éves játékosa az első magyar sakkozó, aki egy évben két különböző korcsoportban nyert országos bajnokságot. Az Atomerőmű SE versenyzőinek nemzetközi versenyeken elért eredményei Csapat világbajnokság (Jereván, 2001. október 10-20.) (9 induló, körmérkőzés) 5. Magyarország (Lékó Péter, Gyimesi Zoltán, Ruck Róbert, Varga Zoltán, Ács Péter) Női csapat Európa-bajnokság (, 2001. november 6-16.) (31 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 17. Magyarország (Mádl Ildikó, Dembo Yelena, Gara Tícia) Egyéni Európa-bajnokság (Ohrid, 2001. június 1-15.) (203 induló, 13 forduló, svájci rendszer) 152. Ács Péter nk. nm. ASE Paks 5,0 pont Senior világbajnokság (Arco, 2001. október 20-30.) (163 induló, 11 forduló, svájci rendszer) 2. Csom István nk. nm. ASE Paks 8,5 pont Első Szombat Nagymesterverseny (Budapest, 2001. január 3-16.) (14 induló, körmérközés, FIDE VII. kategória) 4. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 8,5 pont 8. Csom István nk. nm. ASE Paks 6,5 pont Szlovénia Open (Nova Gorica, 2001. január 25-február 7.) (85 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 9. Ács Péter nk. nm. ASE Paks 6,0 pont Első Szombat Nagymesterverseny (Budapest, 2001. április 7-20.) (14 induló, körmérkőzés, FIDE VIII. kategória) 1. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 8,5 pont 13. Lenk Open (Svájc, 2001. április 21-27.) (129 induló, 7 forduló, svájci rendszer) 1. Vidéki Sándor nk. m. ASE Paks 6,0 pont 4. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 5,5 pont Első Szombat Elekes Dezső-emlékverseny (Budapest, 2001. május 21-31.) (12 induló, körmérkőzés, FIDE IX. kategória) 6. Csom István nk. nm. ASE Paks 5,5 pont Első Szombat Nagymesterverseny (Budapest, 2001. június 2-14.) (14 induló, körmérkőzés, FIDE VI. kategória) 7. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 6,5 pont Kecskeméti Tavasz (Kecskemét, 2001. június 10-16.) Mester csoport (10 induló, körmérkőzés, FIDE II. kategória) 3. Molnár Béla nk. m. ASE Paks 5,5 pont 7. Papp Gábor mj. ASE Paks 4,5 pont Open (40 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 16. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 5,0 pont Hotel Lipa nemzetközi verseny (Szentgotthárd, 2001. június 13-23.) Nagymester csoport (12 induló, körmérkőzés, FIDE VII. kategória) 5. Csom István nk. nm. ASE Paks 6,5 pont Mester csoport (12 induló, körmérkozés, FIDE VII. kategória) 2. Györkös Lajos fm. ASE Paks 6,5 pont V. Paks Open (Paks, 2001. június 20-24.) (26 induló, 7 forduló, svájci rendszer) 1. Vidéki Sándor nk. m. ASE Paks 5,5 pont 2. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 5,0 pont 3. Mácsik Tamás mj. ASE Paks 5,0 pont 4. Papp Gábor mj. ASE Paks 4,5 pont 5. Berta Tibor mj. ASE Paks 4,5 pont 6. Molnár Béla nk. m. ASE Paks 4,0 pont 7. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 4,0 pont VI. Atom Kupa (Paks, 2001. augusztus 18-25.) Nagymester csoport (12 induló, körmérkőzés, FIDE VII. kategória) 1. Pataki Gyozomj. ASE Paks 3,5 pont Mester csoport (12 induló, körmérkozés, FIDE I. kategória) 1. Tóth András 2382 ASE Paks 8,5 pont 2. Tancsa Róbert 2205 ASE Paks 5,0 pont 3. Mácsik Tamás 2188 ASE Paks 4,0 pont 4. Szabó Krisztián 2191 ASE Paks 3,0 pont Szekszárdi Sakkfesztivál (Szekszárd, 2001. december 4-9.) FIDE csoport (31 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 1. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 7,0 pont 2. Papp Gábor mj. ASE Paks 7,0 pont XXV. Szekszárdi Kupa villámverseny (Szekszárd, 2001. december 8.) Egyéni (53 induló, 11 forduló, svájci rendszer) 1. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 7,5 pont Csapatbajnokságok Az NB I. végeredménye: 1. Miskolci SSC 89,0 pont 2. Csuti SK Zalaegerszeg 80,0 pont 3. Nagykanizsai Izzó SK 79,5 pont 4. Postás MATÁV SE 75,0 pont 5. Atomerőmű SE Paks 72,0 pont 6. Honvéd Mediflóra 68,5 pont 7. Statisztika PSC 65,5 pont 8. HVSE Szombathely 63,5 pont 9. Hajdúböszörmény 58,0 pont 10. Sárospataki ESE 55,5 pont 11. Vasas-Infoland 50,5 pont 12. Pénzügyőr SE 35,0 pont Az NB II. Asztalos Lajos csoport végeredménye: 1. Atomerőmű SE Paks II. 86,0 pont 2. Decs 1990 SE 81,5 pont 3. Nagyatádi VSK 80,5 pont 4. Kármin SE Pécs 75,0 pont 5. Fehérvár SE 74,5 pont 6. Dunaújvárosi SSE 66,5 pont 7. Bajai Vízügy 63,0 pont 8. Kalocsai SE 61,5 pont 9. Tamási Koppány SE 54,0 pont 10. Komlói Bányász 53,5 pont 11. Sefag Kaposvár 49,5 pont 12. MÁV Előre Székesfehérvár 46,5 pont A Tolna Megyei Sakkszövetség nyilvántartása alapján az országos csapatbajnokságok különböző osztályaiban - NB I, NB I/B, NB II - 1985. január 1.-2001. december 31. között legtöbbször szerepelt ASE-sakkozók: 5. Gosztola István mj. ASE Paks 134 játszma 6. Kis József mj. ASE Paks 128 játszma Megyei csapatbajnokság végeredménye: 3. Atomerőmű SE Paks III. 7,5 pont Egyéb versenyek: X. Pintér István Emlékverseny (Tamási, 2001, augusztus 1-5.) "A" csoport (28 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 1. Mészáros Gyula 2372 ASE Paks 8,0 pont 2. Mácsik Tamás 2188 ASE Paks 7,0 pont Ifjúsági versenyek: Ifjúsági Csapat Európa-bajnokság (Balatonlelle, 2001. június 22-29.) 18 év alatti fiúk (14 induló, 7 forduló, svájci rendszer) 4. Magyarország (Berkes Ferenc, Szeberényi Ádám, Pintér Gábor, Flumbort András, Jakab Attila) 20 év alattiak világbajnoksága (Athén, 2001. Augusztus 16-29.) Fiúk (89 induló, 13 forduló, svájci rendszer) 1. Ács Péter nk. nm. ASE Paks 10,0 pont 35. Papp Gábor mj. ASE Paks 7,0 pont Lányok (60 induló, 13 forduló, svájci rendszer) 40. Papp Judit I. o. ASE Paks 6,0 pont Ifjúsági Európa-bajnokság (Khalitea, 2001. augusztus 31-szeptember 9.) (9 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (60 induló) 19. Pataki Győző mj. ASE Paks 5,0 pont Ifjúsági Világbajnokság (Oropesa del Mar, 2001. október 24-november 5.) (11 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (86 induló) 1. Fodor Tamás I. o. ASE Paks 8,5 pont 12 év alatti fiúk (117 induló) 5. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 8,0 pont 16 év alatti fiúk (101 induló) 24. Berkes Ferenc nk. m. ASE Paks 6,5 pont Ifjúsági Rapid és Villám Sakk Európa-bajnokság (Újvidék, november 20-25.) Egyéni rapidverseny 12 éven aluli fiúk (25 induló) 3. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 7,0 pont 14 éven aluli fiúk (57 induló) 7. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 6,0 pont 20 éven aluliak országos bajnoksága (Budapest 2001 április 5-14.) Fiúk (25 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 1. Papp Gábor mj. ASE Paks 7,0 pont Lányok (11 induló, körmérkozés) 1. Papp Judit I. o. ASE Paks 8,0 pont Országos nyílt korcsoportos ifjúsági bajnokság (Balatonlelle, július 1-9.) (9 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (43 induló) 7. Fodor Tamás I. o. ASE Paks 5,5 pont 26. Fodor Ádám - ASE Paks 4,5 pont 12 év alatti fiúk (48 induló) 1. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 7,5 pont 14 év alatti fiúk (39 induló) 5. Papp Gábor mj. ASE Paks 5,5 pont 16 év alatti fiúk (37 induló) 1. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 8,0 pont 18 év alatti lányok (7 induló) 1. Papp Judit I. o. ASE Paks 6,0 pont 4. Simon Zsuzsanna I. o. ASE Paks 4,5 pont 18 év alatti fiúk (19 induló) 1. Pataki Győző mj. ASE Paks 6,5 pont Az Országos Ifjúsági csapatbajnokságban, melyet 2001.12.27-30 között rendeztek Budapesten A Dembo Jelena, Pataki Győző, Papp Gábor, Mácsik Tamás, Szabó Krisztián, Papp Judit, Simon Zsuzsanna, Fodor Tamás Összeállítású csapatunk 32 ponttal (4 pont hátránnyal )a 2. Helyet szerezte meg a BEAC mögött. Országos ifjúsági rapid bajnokság (Szeged, 2001. május 18-20.) (9 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (48 induló) 1. Fodor Tamás I. o. ASE Paks 8,0 pont 12 év alatti fiúk (59 induló) 1. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 8,0 pont Visegrádi nemzetközi gyermekverseny (Visegrád, 2001. május 25-27.) (9 forduló, svájci rendszer) 12 év alatti fiúk (48 induló) 1. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 9,0 pont Bátya Kupa (Bátya, 2001. június 2.) (7 forduló, svájci rendszer) Alsós fiúk 5. Fejes István ASE Paks 4,5 pont "Jó tanuló, jó sportoló" Megyénk sakk-utánpótlásának újabb elismeréseként Fodor Tamás (ASE Paks) és Szabó Krisztián (ASE Paks) december 12-én "A Magyar Köztársaság jó tanulója, jó sportolója" kitüntetést vehette át Budapesten Pálinkás József oktatási minisztertől.

Elolvasom
Ács Péter HÍROLVASÓ

Ács Péter

2008.09.30, 15:57 Sakk

Ács Péter Nemzetközi nagymester, Olimpiai ezüstérmes, junior Világbajnok és korosztályos Európabajnok. 1981. május 10-én Egerben született. 1982-tol él Pakson. Négy éves korától sakkozik. 2001-ben érettségizett a Paksi Atomeromu Energetikai Szakképzési Intézetében. 17 évesen megszerzi a Nemzetközi nagymesteri címet. Hat éves kora óta tagja az Atomerőmű SE csapatának. A sakkválogatott tagja. Legmagasabb ÉLO pontszáma: 2623 Idegen nyelv ismerete: angol, német Kiegészítő sportok: foci, tenisz Hazai eredményei 1991. - Debrecen, Korcsoportos OB (10 éven aluliak): I. helyezés Ács Péter ÉLŐ pontszáma a 2003 júliusi lista alapján: 2606 1992. - Paks, Korcsoportos OB (12 éven aluliak): II. helyezés 1993. - Paks, Korcsoportos OB (12 éven aluliak): III. helyezés 1994. - Paks, Korcsoportos OB (14 éven aluliak): III. helyezés 1995. - Paks, Korcsoportos OB (14 éven aluliak): I. helyezés - Budapest, FIDE III-as kategóriájú verseny: I. helyezés (IM-norma teljesítés) 1996. - Budapest, Ifjúsági CSB: I. helyezés 1997. - Budapest, Ifjúsági CSB: I. helyezés - Budapest, IGM: I. helyezés (a nemzetközi mesteri cím végleges elérése és a nagymesteri norma teljesítése) - Budapest, Nemzetközi nagymester verseny:III. helyezés - Budapest, IGM: II. helyezés 1998. - Budapest, Ifjúsági CSB: I. helyezés - Budapest (nagymesteri norma 2.alk.) III. helyezés - Budapest, X-es kategória: I. helyezés (nagymesteri norma 3. alkalommal) 1999. - Budapest, Ifjúsági CSB: I. helyezés - július-augusztus, Budapest, X-es kategória: I. helyezés 2002. - Június, Balatonlelle, Magyar férfi bajnokság, II. helyezés - Július, Balatonlelle, XI. kategória, I. helyezés 2003. - Április, Tehetség és Kurázsi Nemzetközi Sakkverseny Budapest, XVII. Kategória (2003, április) IV. helyezés - OB I-es CSB 2002/2003. év II. helyezés - Magyar bajnokság /egyéni/ Hévíz, VI. helyezés Nemzetközi eredményei  1991. Varsó, Korcsoportos VB (10 éven aluliak): IX. 1992. Rimaszombat, Korcsoportos EB (12 éven aluliak): I. 1994. Málta, Csapat-VB (16 éven aluliak): III. 1995. Verdun, Korcsoportos EB (14 éven aluliak): VIII. 1995. Kanári szigetek, Csapat-VB (16 éven aluliak): II. 1996. Jugoszlávia, Sutomore, Ifjúsági Olimpia: III. 1996. Spanyolország, Menorca,Korcsoportos VB(16 év): III. 1997. augusztus, Spanyolország, San Agustin Kupa: I. 1997. október, Olaszország, Montecatini, MITROPA Kupa: III. 1998. november, Spanyolország, Korcsoportos VB (18 év): IV. 1999. április, Svájc, Baden, MITROPA Kupa: I. 1999. augusztus 21-29. Ausztria, Wattens Open: I. 2000. augusztus, Brazília, Rio de Janeiro, Junior CS VB:II. 2000. december, Franciaország, Charleville, MITROPA K: II. 2001. augusztus 15-29. Görögország, Athén, Junior VB I. 2001. október 10-20. Örményország, Jereván,csapat VB:V. 2002. Július, Csehország, Pardubice Open II. 2002. Október, Hollandia Üvegsakk, XVII. kategória I. helyezés 2002. November, Szlovénia, Bled, SAKKOLIMPIA II. 2003. Április,Tehetség és Kurázsi Nemzetköz verseny IV. Címek, kitüntetések FIDE mester (1992) Nemzetközi nagymester (1998) Nemzetközi mester (1997) * Perényi Béla Díj (1997) * A "Magyar Köztársaság jó tanulója jó sportolója" cím (1995) * Kiváló ifjúsági sportoló cím (1996) * Tolna megye legjobb sportolója cím Tolna megye legjobb sakkozója cím (1992, 1993, 1994, 1996, 1997, 1998, 2002) * Paks legjobb férfi sportolója (2001, 2002) * A Magyar Köztársasági Érdemérem Lovagkeresztje kitüntetés (2003) Fényképek 2003. július 13-án Pakson a sakk obeliszknél 2003. május 1-jén szimultán az ASE Sporttelepén 2003. május 1-jén szimultán az ASE Sporttelepén 2003. május 1-jén szimultán az ASE Sporttelepén

Elolvasom
Szakmai stáb HÍROLVASÓ

Szakmai stáb

2008.09.30, 15:54 Sakk

Szakmai stáb Név: Gosztola István Születési hely, idő: Tolnanémedi, 1951.06.25. Pozíció: szakosztályvezető 1985 óta Civil foglakozás: mérnök, tanár Sport múlt: 40 éve sakkozik,  levelezési sakk nemzetközi mester, háromszoros magyar bajnok levelezési sakkban Nyelvtudás: orosz felsőfokú, német alapfokú Név: Dr. Hazai László Születési hely, idő: Budapest, 1953.06.14. Pozíció: edző Civil foglakozás: jogász Sport múlt: 1977 Moszkva: csapat EB-ezüstérem 1980 Skara: Csapat EB-arany 1979, 1986: Magyar Bajnokság 2. hely Nyelvtudás: angol, német, orosz társalgási szinten Név: Csom István Születési hely, idő: Sátoraljaújhely, 1940.06.02. Pozíció: edző Civil foglakozás: nyugdíjas Sport múlt: 184-szeres válogatott, 1973 óta nemzetközi nagymester 1970, 1972, 1980: olimpiai ezüstérem 1970, 1977, 1980: EB-ezüstérem 1972: magyar bajnok 1973, 1983: EB-bronzérem 1978: Buenos Aires, olimpiai bajnok 1985: VB-ezüstérem Nyelvtudás: orosz, német, angol társalgási szinten Név: Molnár Béla Születési hely, idő: Kecskemét, 1965.09.19. Pozíció: edző Civil foglakozás: sakkoktató Sport múlt: nemzetközi mester Nyelvtudás: német

Elolvasom
2008 - Hajba Antal HÍROLVASÓ

2008 - Hajba Antal

2016.10.21, 20:28 ASE

 

Elolvasom
Az Öregfiúk Labdarúgó Szakcsoport 2015. évi tevékenysége HÍROLVASÓ

Az Öregfiúk Labdarúgó Szakcsoport 2015. évi tevékenysége

2016.03.17, 20:57 Öregfiú labdarúgás

Csapatunk létszáma évek óta állandó !  (Szakcsoportunk létszáma  31fő) Ez a szám 2016-ban egy fővel nőhet, mivel egy játékos jelentkezett felvételre, ő az edzéseken bizonyíthatja rátermettségét, felvételéről vezetőségünk dönt félév elteltével. Az év során, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően több kis, és nagypályás mérkőzést játszottunk oda-visszavágó alapon budapesti, tatabányai, ceglédi és dusnoki barátaink öregfiúk csapataival. Május 1-én kispályás tornán szerepeltünk az ASE műfüves pályáján, ahol a dobogó harmadik fokára állhattunk fel. 2015 szeptemberében Debrecen rendezte az iparági kispályás focitorna döntője. Itt is több játékosunk szerepelt, játékukkal döntően hozzájárultak a torna megnyeréséhez. Októberben, Párizsban került megrendezésre a hagyományos „Vonuch Atomsport" nemzetközi futsal kupa", melyen atomerőművek válogatottjai vesznek részt. A Paksi Atomerőmű csapata megerősítve játékosainkkal az előkelő 3. helyezést érte el. 2015. évben is megtartottuk  Születésnapi és névnapi rendezvényeinket, melyek egyike és legsikeresebbje egy kiválóan sikerült Bukta Feri féle csülkös bableves volt. December végén  évzáró  kispályás tornát rendeztünk az ASE  csarnokban öt csapat részvételével „Bejgli kupa” néven. A kiváló hangulatú és színvonalas tornát magabiztosan nyerte csapatunk. Csapatunk tagjai mind hazai, mind külföldi mérkőzésein magas szinten öregbítették az Atomerőmű Sportegyesület hírnevét.

Elolvasom
Velencei hangoló HÍROLVASÓ

Velencei hangoló

2017.06.05, 10:50 Kajak-kenu

A sukorói pályán megrendezett régiós diákolimpiával vette kezdetét a kajak-kenusoknak a június, ahonnan négy győzelemmel tértek haza az ASE fiataljai. Hétvégén már nemzetközi szereplés lesz a tét!

Elolvasom
Hajba Antal HÍROLVASÓ

Hajba Antal

2017.03.06, 14:18 Kajak-kenu

Hajba Antal – vagy ahogyan a kajak-kenu berkekben ismerik: Tonió – Budapesten nőtt fel, még kisgyerek volt, amikor Mikosszéplakról a család elköltözött. Sportpályafutása 1957-ben kezdődött: a Kossuth Kajak Klubban próbálta elsajátítani a kenuzás fortélyait. Kitartását bizonyítja, hogy a szervezeti átalakítások miatt egy ideig edző nélkül kellett készülnie. 1960-ban már a válogatott keret tagja lett, s 22 évesen – 1961-ben – a poznani Európa-bajnokságon C-1 1000 m-en a 7. helyen végzett. Ezután sikert sikerre halmozott: sorra nyerte az országos bajnokságokat. 1963-ban a jajcei világ- és Európa-bajnokságon 4. helyen végzett. Ebben az időben őt tekintették az első számú kenusnak, aki Parti Jánostól vette át a képzeletbeli stafétabotot. Külföldi versenyszerepléseit segítette nyelvtudása is: angolul, németül, spanyolul és oroszul is kitűnően beszélt. A nemzetközi megmérettetésben hátráltatta az a körülmény, hogy egyes hajóban azért nem tudta kiharcolni az olimpiai indulás jogát, mert egy válogató versenyen indulásnál visszafogták a hajóját. Elhivatottságát, sportszerűségét tanúsítja, hogy mindezek ellenére még nagyobb elánnal készült a páros versenyre Soltész Árpáddal, akivel az 1964-es tokiói olimpián C-2 1000 m-en a IV. helyezést érte el. Hajba Antal pályafutása csúcsára 1966-ban ért fel, ekkor Berlinben C-1 10.000 m-en világbajnokságot nyert. A snagovi (1965) és az 1967-es duisburgi EB-n egy-egy 4. helyet tudhatott magáénak. Magától értetődő volt, hogy sikeres versenyzői pályafutását versenyzők felkészítésével folytatja. 1969-ben az Egyetértésben kezdett edzősködni. 1972-ben a Testnevelési Főiskolán szakedzői diplomát szerzett. 1977-ben edzői munkásságát mesteredzői oklevéllel ismerték el. 1982 óta Pakson dolgozott, ahol szinte a nulláról indulva sikerült eredményeket elérnie az atomváros kenusaival. A fadd-dombori kajak-kenu pálya megálmodója volt. 5 év múlva, 1987-ben paksi tanítványa, Hoffman Ervin háromszoros ifjúsági világbajnok lett. Emellett számos ifjúsági válogatott versenyzője ért el kiemelkedő helyezéseket. A ’80-as, ’90-es években – felkérésre – szakmai tudása és a világban is elismert munkássága alapján a kínai, koreai, majd a hongkongi kajak-kenu válogatott edzői tisztét vállalta el. A városi sport helyzetének jobbításán fáradozott a közéletben is: 1998-tól 2002-ig önkormányzati képviselőként az oktatási és sportbizottság vezetői feladatait látta el. Azt követően is számos nemzetközi edzőtanfolyam meghívott előadója volt a világ legkülönbözőbb országaiban. Munkásságának értékét bizonyítják a pályafutása során kapott állami és helyi díjai, kitüntetései is. Kiváló és Érdemes Sportoló. 1977-ben megkapta a Magyar Újságírók Díját, 1986-ban elnyerte a Kiváló Utánpótlás-nevelő Edző címet. 2004-ben Paks város a Pro Urbe-díjjal tüntette ki. 70. születésnapja alkalmából 2007-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét adományozták részére. 2008 óta az Atomerőmű SE Örökös tagja. 2005. december 31-ig látta el az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-Kenu Szakosztályának vezetőedzői tisztét, ezt követően a szakosztály szakmai tanácsadójaként tevékenykedett. Egykori tanítványok családtagjaiból, a baráti körből vízitúracsapatot szervezett, amely a mestertől kapott lelkesedéstől hajtva még ma is működő közösség. Végezetül hangozzék el sokatmondó edzői hitvallása: „Fontos dolog egy-két olimpiai bajnokot nevelni, de nagyobb tett száz emberrel megszerettetni a sportot, akik így egészséges életmódon élnek!” Nyugodj békében Tonió! Búcsúztatásáról később adunk tájékoztatást.

Elolvasom
Héraklész elismerés Pupp Noéminek HÍROLVASÓ

Héraklész elismerés Pupp Noéminek

2017.02.25, 09:43 Kajak-kenu

Az idei Héraklész Díjátadó Gálán remekeltek az ifjúsági korú kajak-kenusok, két elsőséget is begyűjtött a sportág. Kiscsapat kategóriában a női kajak négyes vitte a prímet, soraiban az ASE-s Pupp Noémivel.

Elolvasom
Előttünk a világ HÍROLVASÓ

Előttünk a világ

2016.09.14, 07:46 Kajak-kenu

Beindult az ősz, ám a versenyek jó része még hátravan a kajak-kenusoknak. Ezen a hétvégén maratoni világbajnokságra utazik három ASE-s sportoló, utána pedig két fiatal a szegedi Olimpiai Reménységek Versenyén fog lapátot és küzd meg a több mint 25 országból érkező ellenféllel.  

Elolvasom
Kétfrontos helytállás HÍROLVASÓ

Kétfrontos helytállás

2016.05.02, 13:36 Kajak-kenu

Április utolsó szombatján az utánpótlás korosztálynak is megkezdődött a versenyszezon. Az ASE-s kajak-kenusok a tolnai maratonról és az Újpesti-öbölben rendezett Hídépítő Kupáról is érmekkel tértek haza.

Elolvasom
Felhívás versenybírói tanfolyamra HÍROLVASÓ

Felhívás versenybírói tanfolyamra

2016.04.11, 07:53 Kajak-kenu

Az  MKKSZ Versenybíró Bizottsága, és az MKK Versenybíró Testülete alapfokú versenybírói tanfolyamot indít a volt és aktív versenyzők, szülők, hozzátartozók, és mindazok számára, akik ezt a szép sportágat kedvelik, és szeretnék munkájukkal segíteni a kajak-kenu versenyek (gyorsasági, maratoni, sárkányhajó ) lebonyolítását.

Elolvasom
21-re lapot HÍROLVASÓ

21-re lapot

2015.10.27, 13:22 Kajak-kenu

Idén is népes mezőny gyűlt össze az október 23-i Koló emlékfutásra.A Budakeszi és Budapest közötti, dimbes-dombos félmaratont sok kajakos és kenus teljesítette, legtöbben az Atomerőmű SE-től és az UTE-ból érkeztek a versenyre.  

Elolvasom
Aranyakkal indult az év HÍROLVASÓ

Aranyakkal indult az év

2015.04.27, 12:07 Kajak-kenu

Budapesten, az Újpesti-öbölben került megrendezésre az idei év első nagy versenye, az A-Híd Építő Kupa.Több mint ezer kajakos és kenus állt rajthoz, hogy teljesítse az öbölkört. Három paksi versenyző nyakába is aranyérem került, és a többi ASE-s sportoló is nagyon szépen helyállt.

Elolvasom
Februári ezüst HÍROLVASÓ

Februári ezüst

2015.02.10, 13:03 Kajak-kenu

Február első szombatján negyedik alkalommal került megrendezésre a Magyar Kajak-Kenu Szövetség kajak-ergométeres és medencés sárkányhajó versenye a budapesti Aquaworldben, ahol Somorácz Tamás férfi 200 méteren a második helyen végzett. A sárkányhajók meghívásos versenyében két csapat is képviselte Paksot.

Elolvasom
ASE-s fölény a Dunaferr Kupán HÍROLVASÓ

ASE-s fölény a Dunaferr Kupán

2014.09.23, 13:31 Kajak-kenu

8 arany-, 9 ezüst- és 7 bronzérem. Ezzel a kollekcióval és a további értékes helyezésekkel magabiztosan nyerte meg az egyesületek közötti pontversenyt az ASE a Dunaújvárosban megrendezett kajak-kenus viadalon.

Elolvasom
Ifjúsági Országos Rangsor Verseny HÍROLVASÓ

Ifjúsági Országos Rangsor Verseny

2014.02.05, 18:35 Kajak-kenu

Elolvasom
Öböl-kör Bajnokság HÍROLVASÓ

Öböl-kör Bajnokság

2013.04.30, 09:30 Kajak-kenu

Elolvasom
Hídépítő Kupa az Újpesti-öbölben HÍROLVASÓ

Hídépítő Kupa az Újpesti-öbölben

2011.05.03, 11:32 Kajak-kenu

 

Elolvasom
Hídépítő - Kupa HÍROLVASÓ

Hídépítő - Kupa

2010.04.27, 12:53 Kajak-kenu

Hídépítő - Kupa eredményei Helye: Budapest, Újpesti-öbölIdeje: 2010. 04. 24. szombat

Elolvasom
Kolonics a sportlegenda HÍROLVASÓ

Kolonics a sportlegenda

2009.09.14, 19:24 Kajak-kenu

Bizonyára sokan hallották már, ingyenes kiállítás nyílt Budapesten-en a Csepel Plazaban "Kolonics a sportlegenda" címmel. 2009 szeptember 10 és október 11 között. A kiállítás bemutatására a szervezők Koló barátait és sporttársait kérték fel. Így az ASE három kenusa Kozmann György szeptember 16-án délután, Viktor Endre szeptember 21-én délelőtt és Fehér Imre szeptember 24-én délután tesz eleget e megtisztelő felkérésnek. Mindhárman szeretettel várják a sportszerető érdeklődőket.

Elolvasom
Hídépítő Kupa HÍROLVASÓ

Hídépítő Kupa

2009.04.28, 06:57 Kajak-kenu

A Hídépítő Kupán gyermek, serdülő és ifjúsági korosztályban eveztek a versenyzők az Újpesti-öbölben. A paksiaknál korosztályában első lett Pupp Noémi és Pinczés Alexander.Ezüstöt szerzett Fenyvesi Réka és Árki Dávid. Harmadik helyekkel is gazdagodtak az fiatalok, Molnár Balázs és Somorácz Tamás nyakába akasztottak bronzérmet. A fiatalokat Gutai Dániel és Meczker András edzők készítették fel a versenyre.Verseny:  Hídépítő KupaVerseny helye: Budapest, Újpesti-öbölVerseny ideje: 2009. április 25. szombatK-1 női, serdülő VI. korcsoport 2. Fenyvesi Réka 5. Kiszli VandaMK-1 leány, gyermek I. kcs. 1. Pupp NoémiMk-1 fiú, gyermek III. kcs. 1. Pinczés Alexander 3. Molnár BalázsK-1 ffi, serdülő V. kcs. 2. Árki DávidK-1 ffi, ifi VII. kcs. 3. Somorácz TamásEdzők: Gutai Dániel, Meczker András Bedecs Ferenc vezetőedző

Elolvasom
Versenynaptár 2005. HÍROLVASÓ

Versenynaptár 2005.

2005.01.01, 13:12 Kajak-kenu

Versenynaptár 2005. Hazai és külföldi rendezésu versenyek idopont verseny megnevezése helyszín rendezo nevezés zárlat FEBRUÁR   február 5. Fizikai Felméro BajnokságGyorGYVSE-MKKSZ GYVSE jan. 31. ÁPRILIS   április 23-24. Hungarodeo, Vadvízi Verseny Miskolc VTE-Gazdi Raft   helyszínen április 30. Hídépíto Kupa - Öböl kör bajnokság, I.Sárkányhajó Vál. U-öböl Épitok - KSI SE KSI SE ápr. 22. 16.00 MÁJUS május 7-8. Felnott és Ifjúsági Tájékoztató, Ifjúsági Olimpiai Vál.;   II-III. Sárkányhajó Válogató Szolnok MKKSZ MKKSZ ápr. 29. 16.00 május 7. Évadnyitó verseny - Vasutas Kupa Miskolc BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ ápr. 20. 16.00 május 13-15. Országos Maraton Bajnokság Gyor GYVSE-MKKSZ MKKSZ máj. 6. 16.00 május 21. Népszerusíto verseny  Lágymos Lágymos     május 21. Dunaferr Kupa Dunaújváros Dunaferr Dunaferr máj. 13. 16.00 május 21-22. Pécsi tó kupa Orfü PKKC PKKC máj. 13. 16.00 május 28-29. Alois Dallmayr International Marathon RaceTolna Tolnatext MKKSZ   május 28-29. Budapest-Régió Diákolimpia U-öböl BKKSZ BKKSZ máj. 20. 16.00 május 28-29.Duna-Régió DiákolimpiaSukoró MKKSZ MKKSZ máj. 20. 16.00 május 28. Lillafüred Kupa Hámori tó BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ máj. 11. május 28. Tiszafüred Kupa Tiszafüred Tiszafüred Tiszafüred máj. 20 JÚNIUS június 3-5. I. Felnott és Ifi Válogató, Tisza-Régió Diákolimpia Szeged MKKSZ MKKSZ máj. 27. 16.00 június 11. Eszkimó-Indián Játékok   MKKSZ MKKSZ máj. 3. 16.00 június 17-19. Országos Diákolimpia, Szabó F. emlékv. -I. EORV vál. Sukoró MKKSZ MKKSZ jún. 10. 16.00 június 24-26. II. Felnott és Ifi Válogató, Felnott OB , Régiós Vál. Viad Szeged MKKSZ MKKSZ jún. 17. 16.00 június 25. Simon Fiala emlékverseny  Békésszent. BSZHSE Fabó I. jún. 17. 16.00 június 25. Nyékládháza Kupa (csak 2000 méter) Nyékládháza BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ jún. 8 június 25-26. Maraton VK Dinant       JÚLIUS július 2-3. U23 Válogató, Masters, Szabadidos és Egyetemi OB Szolnok MKKSZ MKKSZ jún. 24. 16.00 július 2. Takarékszövetkezet Kupa Tata THAC THAC jún. 24. 16.00 július 4-8. Fiatalok Olimpiai Fesztiválja Lignano       július 9-10. Budapest Bajnokság - Balatoni Kamill emlékverseny U-öböl BKKSZ MKKSZ júl. 1. 16.00 július 9-10. Vidék Bajnokság. Sukoró MKKSZ MKKSZ júl. 1. 16.00 július 9-10. Ifi maraton EB válogató Tolna MKKSZ MKKSZ júl. 1. 16.00 július 14-17. IFI, U23 EURÓPA-BAJNOKSÁG Plovdiv       július 16-17. Sárkányhajó Játékok Duisburg       július 16-17. Korös Kupa Szarvas Szarvas Szarvas júl. 8. 16.00 július 16. Csorba-tavi Lazítás Miskolc BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ helyszínen július 23-24. MARATON EURÓPA-BAJNOKSÁG Tyn       július 23-24. Viharsarok Kupa Gyomaendrod Korös Kajak Korös Kajak júl. 15. július 28-31. FELNOTT EURÓPA-BAJNOKSÁG Poznan       július 29-31. Gyermek, Kölyök, Serdülo OB  Sukoró MKKSZ MKKSZ júl. 22. 16.00 AUGUSZTUS aug. 5-7.  IFJÚSÁGI VILÁGBAJNOKSÁG Szeged MKKSZ - ICF     aug. 6.  MAKKE-Folyambajnokságot UKSC telep MAKKE MAKKE helyszínen aug. 11-12.  Junior és Ifjúsági OB    Szolnok MKKSZ MKKSZ aug. 5. 16.00 aug. 13-14.  I .Európai Kajak-Kenu Európai Masters Viadal 2005 Szeged MKKSZ   kiírás szerint aug. 24-28. FELNOTT VILÁGBAJNOKSÁG Zágráb       aug. 26. Népszerusíto verseny Tiszafüred Tiszafüred   helyszínen aug. 27. Tokaj város Nagydíja, Borsod Megye Bajnoksága Tokaj BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ aug. 13. 16.00 aug. 28. BÉM-Kupa Népszerusíto verseny Tapolca DKSC   helyszínen SZEPTEMBER szept. 3. Országos Túrabajnokság Dunakiliti MKKSZ-MTSz MKKSZ aug. 26. 16.00 szept. 3. Népszerusíto verseny Csepel BKKSZ BKKSZ aug. 26. 16.00 szept. 3-4. id. Csaba András Emlékverseny Orfü PKKC PKKC aug. 26. 16.00 szept. 3-4. Felnott és Ifjúsági Maraton VB. Válogató Gyor MKKSZ MKKSZ szept.2. 16.00 szept. 10. Miskolc Város Bajnoksága Miskolc BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ aug. 24. 16.00 szept. 10-11. Dunai István Emlékverseny - Keretfeltölto - II.EORV vál. Sukoró VVSI SZK-SE MKKSZ szept. 9. 16.00 szept. 17-18. EORV Racice       szept. 17. Zsaró - Kopasz Túra, Népszerusíto Verseny Tokaj     helyszínen szept. 24. Évadzáró Maraton verseny Tolna TMKKSZ Tolnatext szept.16. OKTÓBER október 1. Ritter Károly emlékverseny Dunaújváros Dunaferr Dunaferr szept. 23. október 1. Héra Tutajos-Kupa Népszerusíto Verseny Neszmély Révalmás Révalmás szept. 23. október 8. Évadzáró Maraton verseny Budapest BKKSZ MKKSZ szept. 30. október 15-16. MARATON VILÁGBAJNOKSÁG Perth      

Elolvasom
Hídépítő Kupa - Budapest, Újpesti Öböl HÍROLVASÓ

Hídépítő Kupa - Budapest, Újpesti Öböl

2008.04.27, 02:35 Kajak-kenu

Hídépítő Kupa - Budapest, Újpesti ÖbölK-1 fiú, serdülő VI. évf. 2. Somorácz TamásK-1 leány, serdülő V. évf. 1. Fenyvesi Réka7. Kiszli VandaK-1 fiú, kölyök IV. évf. 5. Árki DávidK-1 fiú, serdülő V. évf. 4. Széperdei RenátóMK-2 gyermek II. évf. 1. Pinczés Alexander-Molnár Balázs Edzők: Meczker András

Elolvasom
Versenynaptár 2004. HÍROLVASÓ

Versenynaptár 2004.

2004.01.01, 02:11 Kajak-kenu

Versenynaptár 2004. Hazai és külföldi rendezésu versenyek idopont verseny megnevezése helyszín rendezo nevezés zárlat FEBRUÁR             február 7. Fizikai Felméro Bajnokság Gyor GYVSE-MKKSZ GYVSE febr. 2. ÁPRILIS             április 17. Évadnyitó 2, 5, 10, 20, 28km Tolna TMKKSZ-Tolnatext helyszínen   április 24. Hídépíto Kupa - Öböl kör bajnokság U-öböl Épitok - KSI SE KSI SE ápr. 17. 16.00 MÁJUS           május 1-2. I. felnott válogató (EB, Olimpia), Ifi tájékoztató Szolnok MKKSZ MKKSZ ápr. 23. 16.00 május 8. Dunaferr Kupa Dunaújváros Dunaferr Dunaferr ápr. 30. május 8. Évadnyitó verseny - Vasutas Kupa Miskolc BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ ápr. 30. május 14-16. Maraton Magyar Bajnokság Gyor MKKSZ MKKSZ máj. 7. 16.00 május 22. Gyori Sárkányhajó Fesztivál Gyor Rába Sárkányhajó C. Rába SC.   május 22. Iskolák, diáksportkörök Versenye Lágymányos Lágymányos Lágym. máj. 14. május 21-23. FELNOTT EB - PÓTKVALIFIKÁCIÓ Poznan       május 29. Lillafüred Kupa Hámori tó BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ máj. 21. május 29-30. I. Maraton VK Franciao.       május 29-30. Budapest Diákolimpia Budapest BKKSZ MKKSZ máj. 21. 16.00 május 29-30. Duna csop. Diákolimpia Sukoró MKKSZ MKKSZ máj. 21. 16.00 május 29-30. Tisza csop. Diákolimpia Szolnok MKKSZ MKKSZ máj. 21. 16.00 JÚNIUS           június 4-6. Szeged MKKSZ MKKSZ máj. 28. 16.00 június 11-13. II. felnott olimpiai válogató - Felnott OB Szeged MKKSZ MKKSZ jún. 4. 16.00 június 19. Tiszafüred Kupa Tiszafüred Tiszafüred Tiszafüred jún. 11. június 18-20. Országos Diákolimpia - Szabó F. emlékv. -I. EORV vál. Sukoró MKKSZ MKKSZ jún. 11. 16.00 június 19-20. II. Maraton VK Crestuma       június 26-27. II. ifi EB válogató, U23 EB válogató, Régiós Vál. Viadal Szolnok MKKSZ MKKSZ jún. 18. 16.00 június 26. Nyékládháza Kupa Nyékládháza BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ jún. 18. június 26-27. Simon Fiala emlékverseny  Békésszent. BSZHSE Fabó I. jún. 18. JÚLIUS           július 2-4. Budapest Bajnokság - Balatoni Kamill emlékverseny U-öböl BKKSZ MKKSZ júl. 25. 16.00 július 2-4. Vidék Bajnokság. Velence MKKSZ MKKSZ júl. 25. 16.00 július 10-11. Ifi maraton VB válogató Tokaj MKKSZ MKKSZ júl. 2. 16.00 július 17-18. Korös Kupa Szarvas Szarvas Szarvas júl. 9. július 23-25. IFI, U23 EURÓPA-BAJNOKSÁG Poznan       július 31-aug.1. Serdülo, Junior OB  Szolnok MKKSZ MKKSZ júl. 23. 16.00 július 31-aug.1. MARATON VILÁGBAJNOKSÁG Bergen       AUGUSZTUS           aug. 5-8.  Gyemek, Kölyök, Ifjúsági és Masters OB Velence MKKSZ MKKSZ júl. 30. 16.00 aug. 14-15.  Viharsarok Kupa Gyomaendrod Korös Kajak Korös Kajak aug. 6. aug. 20. Népszerusíto verseny Tiszafüred Tiszafüred helyszínen   aug. 21. Borsod megye Bajnoksága Tokaj BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ aug. 13. aug. 22. BÉM-Kupa Népszerusíto verseny Tapolca DKSC helyszínen   aug. 23-28. OLIMPIAI JÁTÉKOK Athén       SZEPTEMBER           szept. 4-5. id. Csaba András Emlékverseny Orfü Pécsi KKC Pécsi KKC   szept. 11. 500 és 2000 méteres verseny Tolna Tolna Tolna szept. 3. szept. 11. Népszerusíto verseny Lágymányos BKKSZ BKKSZ szept. 3. szept. 11. Miskolc város Bajnoksága Miskolc BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ szept. 3. szept. 18-19. Dunai István emlékverseny - Keretfeltölto - II.EORV vál. Velence VVSI SZK-VVSI SE MKKSZ szept.10. 16.00 szept. 25-26. EORV Szeged       OKTÓBER           október 2. Ritter Károly emlékverseny Dunaújváros Dunaferr Dunaferr szept. 24. október 9. Évadzáró Maraton verseny Budapest BKKSZ MKKSZ okt. 1. október 10. Évadzáró 2, 5, 10km Tolna TMKKSZ-Tolnatext helyszínen  

Elolvasom
2003. évi versenynaptár HÍROLVASÓ

2003. évi versenynaptár

2003.01.01, 02:03 Kajak-kenu

2003. évi versenynaptár    időpontverseny megnevezésehelyszínrendezőFEBRUÁR     február 8.Fizikai Felmérő BajnokságGyőrGYVSE-MKKSZÁPRILIS     április 12.vizi felmérő versenyDunavarsányMKKSZáprilis 19.Rövid pályás Sprint KupaBudapestNeranó Kft.április 26.Évadnyitó maratonTolnaTMKKSZ-TolnatextMÁJUS   május 2-4.II. World CupMechelen május 3.Hídépítő KupaU-öbölÉpitők-KSI SEmájus 3-4.Felnőtt tájékoztatóSzolnokMKKSZmájus 10.Évadnyitó versenyMiskolcBAZ. KKSZmájus 17-18.Maraton Magyar BajnokságGyőrMKKSZmájus 23-25.III. World CupSzegedMKKSZmájus 31.Lillafüred KupaHámori tóBAZ. KKSZJÚNIUS   máj.31-június 1.Dunaferr Kupa  június 7-8.Budapest DiákolimpiaBudapestBKKSZjúnius 7-8.Duna csop. DiákolimpiaSukoróMKKSZjúnius 7-8.Tisza csop. Diákolimpia, Ifi tájékoztatóSzolnokMKKSZjúnius 20-22.IV. World CupDuisburg június 20-22.Országos DiákolimpiaSukoróMKKSZjúnius 21-22.I. Maraton VilágkupaBergen június 21.Csorba-tavi lazításMiskolcBAZ. KKSZjúnius 21.Masters FolyambajnokságBudapestMAKKEjúnius 28-29.Simon Fiala emlékversenyBékésszent.BSZHSEJÚLIUS   július 4-6.V. World CupZágráb július 4-6.Budapest BajnokságBudapestBKKSZjúlius 4-6.I. ifjúsági VB válogatóSzolnokMKKSZjúlius 11-13.I. Felnőtt VB válogató, Vidék BajnokságSzolnokMKKSZjúlius 12.Nyéki KupaNyékládházaNyékládházajúlius 12-13.Maraton Európa-bajnokságGdansk július 19-20.Kőrös KupaSzarvasSzarvasjúlius 25-27.Gyerm, Kölyök, Serd, Junior OBSukoróMKKSZAUGUSZTUS   aug. 1-3. II. Felnőtt és Ifi VB válogató, Feln, Ifi, Masters OBSzegedMKKSZaug. 8.SzétlövésSzolnokMKKSZaug. 9.Ifi Maraton VB válogatóGyőrMKKSZaug. 15-17.Elő OlimpiaAthén aug. 16-17.II. Maraton VilágkupaTyn aug. 22.Népszerűsítő versenyTiszafüredTiszafüredaug. 23.Borsod megye BajnokságaTokajBAZ. KKSZaug. 24.BÉM-Kupa Népszerűsítő versenyTapolcaDKSCaug. 29-31.Ifjúsági Gyorsasági VilágbajnokságKomatsu SZEPTEMBER   szept. 6.Miskolc város BajnokságaMiskolcBAZ. KKSZszept. 11-14.Felnőtt Gyorsasági VilágbajnokságGainesville szept. 20.Ritter Károly emklékversenyDunaújvárosDunaferrszept. 20-21.EORVLengyel.o. szept. 27-28.Maraton VilágbajnokságValladolid szept. 27-28.Dunai István emlékversenyVelenceVVSI SZK-VVSI SEOKTÓBER   október 4.Évadzáró Maraton versenyBudapestBKKSZoktóber 11.Évadzáró Maraton versenyTolnaTMKKSZ-Tolnatext  

Elolvasom
Budapesti kirándulás HÍROLVASÓ

Budapesti kirándulás

2017.09.25, 11:03 Kajak-kenu

Tudnivalók a kirándulásról

Elolvasom
Budapesti kirándulás HÍROLVASÓ

Budapesti kirándulás

2017.09.25, 11:05 Kajak-kenu

Kirándulás

Elolvasom
Szakmai stáb HÍROLVASÓ

Szakmai stáb

2008.09.29, 13:33 Kajak-kenu

BEDECS FERENC Születési hely, idő: Vác, 1975.02.07. Pozicíó: Vezetőedző és az ifjúsági szakág edzője Civil foglalkozás: testnevelőtanár Sport múlt: 1984 - 1990: ASE 1990 - 1995: Központi Sportiskola 1995 - Szeged: Juhász Gyula Tanárképző Főiskola 1999 - edző az ASE-nél 2006 - vezetőedző Nyelvtudás: angol FEIL IMRE Születési hely, idő: Paks, 1978.02.17. Pozíció: Kenu-szakág, utánpótlás edző Civil foglalkozás: PART- diagnosztika Sportmúlt: Európabajnok, világbajnoki helyezett Nyelvtudás: alapfokú angol TÓTH MÁRTON Születési hely, idő: Budapest, 1984.10.13. Pozíció: Kajak-szakág, utánpótlás edző Civil foglalkozás: Kommunikációs szakember Sportmúlt: 18 év kenu, 12 év válogatottság VB 3. hely (2010.), EB 1., 2., 3., hely (2011., 2009., 2012.) Nyelvtudás: angol, német MECZKER ANDRÁS Születési hely, idő: Paks, 1978.05.11. Pozicíó: kajak-szakág, utánpótlás edző Sport múlt: ifjúsági válogatott: 1995, 1996 Nyelvtudás: angol, német

Elolvasom
Kajak-kenu szakosztály HÍROLVASÓ

Kajak-kenu szakosztály

2008.09.28, 00:00 Kajak-kenu

Bemutatkozás Hivatalos név: Atomerőmű Sportegyesület Kajak-Kenu SzakosztályLevelezési cím: 7030 Paks, Gesztenyés u. 2.Telefon: (36) 75 311-000Telefon: (Csónakház): (36) 75 50-76-46e-mail cím: iroda@ase.hu   Az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-Kenu Szakosztálya történetének rövid áttekintése   A Szakosztályt Tímár Géza és Kováts Balázs alapították 1979-ben, azzal a céllal, hogy az atomerőművet építő majd üzemeltető dolgozók kipihenhessék magukat szabadidejükben és éljenek a Duna közelségéből adódó lehetőségekkel. A hajótárolót az ERBE mai csónakház területén álló egykori raktárépületéből alakították ki. Az atomerőmű végig meghatározó szerepet játszott – illetve játszik jelenleg is – a működési feltételek biztosításában. Szabó Tamás kezdeményezésének és edzői munkájának köszönhetően a tömegsport mellett szinte már a kezdetektől megjelent a versenysport is. A Szakosztály 1980-ban bekapcsolódott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség versenyrendszerébe, és 1982-ben letette névjegyét az Országos Bajnokságon, a Balczer – Szabó serdülő kenupáros 500 méteren elért győzelmével. A kezdeti eredmények között kell még említeni Komlósi Péter, valamint két egység (Szabó- Balczer-Makai_ Haaz, majd a Hoffman – Haaz – Makai – Cseszárik) úttörő olimpiai aranyát is. Az Egyesület 1982 őszén leszerződtette Hajba Antal mesteredzőt, volt kenus világbajnokot a Szakosztály vezetőedzőjének. Az elkövetkező években fokozatosan fejlődött a sportolói gárda. A gyereklétszám több mint háromszorosára nőtt. Az országos egyesületi rangsorban a 62. helyről a 28.-ra sikerült előrelépni. Az edzők száma is bővült. Ebben az időszakban Szalontai Károly látta el a kajak-, Papp Gábor pedig az utánpótlásedzői feladatokat. Az infrastrukturális feltételek terén szintén jelentős fejlesztés valósult meg. A tágas hajótároló, a korszerű tanmedence, konditerem, öltözők, vizesblokk és a kényelmes lakószobák kialakításával a vízitelep elnyerte mai arculatát; bentlakásos edzőtáborozásra és vendégsportolók fogadására is alkalmassá vált. A mindinkább sokasodó hazai sporteredmények nyomában idővel a nemzetközi sikerek is megjelentek. Az útnyitást az 1986-ban Kubában rendezett Ifjúsági Barátság Verseny (IBV) jelentette, amelyen Hoffmann Ervin kenuegyesben és -párosban 2 arany- és 1 ezüstérmet szerzett. Az 1987-es belgrádi Ifjúsági Világbajnokságon Hoffmann már mindhárom számát megnyerte, sőt, ugyanebben az évben – még ifiként – elindulhatott a szöuli előolimpián is, és a 4. helyen futott be. Felnőttként az első komoly sikerét 1989-ben, a plovdivi világbajnokságon érte el, ahol az ekkor debütáló kenunégyesek számában ezüstöt szerzett a magyar egység tagjaként 500 és 1000 méteren is. Bár Hoffmann 1991-től a Budapesti Honvédnál folytatta pályafutását – melynek során többször felállhatott a világbajnoki dobogó legfelső fokára –, anyaegyesületében számos versenyző lépett a nyomába, és jutott el a nemzetközi eredmények szintjéig. A „hőskor” áttekintése során kell megemlíteni azokat a sikereket, amelyeket az 1990-es évek közepétől értek el a Szakosztály sportolói. Siebel Lajos és Hermesz Éva kajakban, Kozmann György és Feil Imre kenuban szerzett aranyérmeket és számos további értékes helyezést az ifjúsági Európa- és világbajnokságokon, illetve a síkvízi és maratoni világkupákon. Ennek a tehetségét a későbbiekben is fényesen kamatoztató paksi versenyzőgenerációnak fiatal tagjaiként nőtt fel a nemzetközi szinten majd csak felnőttként beérő Gyökös Lajos és Boros Gergely is. Mindemellett a nemzetközi eredmények tekintetében fontos állomást képvisel a Szakosztály történetében a Viktor Endre – Fehér Imre kenupáros 1999. évi világkupa győzelme, amit amatőr felnőtt versenyzőkként értek el. Több világ- és Európa-bajnoki cím mellett Kozmann György révén 2 olimpiai bronzérem (2004, 2008, C2-1000 méter) is az egyesület neve mellé került. Boros Gergely is világ- és Európa-bajnoknak mondhatja magát, míg Somorácz Tamás 2015-ben világbajnoki bronzérmet szerzett kajak kettes 500 méteren. Jelenleg a serdülőtől kezdve minden korosztály válogatottjában szerepel paksi kajak-kenus, ráadásul 2015 szeptemberében a legeredményesebb utánpótlás-szakosztályának is megválasztották az ASE Kajak-Kenu Szakosztályát, köszönhetően az összesen hét, nemzetközi mezőnyben elért aranyéremnek. A csónakházban a kajak-kenun túl egyre több embert vonz a sárkányhajó, amelyet a vízi alapokat nélkülözők is élvezhetnek, s akár versenyeken is részt tudnak venni. Időközben az edzői állomány is megváltozott. 1987-től 2003-ig a kenu szakágban Sziklenka László, 1992-től 1999-ig a kajak szakágban Makrai Csaba tevékenykedett a Szakosztálynál, az utánpótlás-nevelés pedig Pruzsina István felügyelete alá tartozott. Őket váltotta azután a ma is- egy személycserével- működő garnitúra. Bedecs Ferenc, miután segédedzőként megszerezte a szükséges szakmai tapasztalatot, vezető edzői kinevezést kapott Hajba Antal nyugdíjba vonulásakor. Munkatársai: Feil Imre (kenu utánpótlás), Meczker András (kajak) és Gutai Dániel, majd helyette 2014-től Tóth Márton (kajak utánpótlás). A Szakosztály történetének nagyrészt már az ő nevükkel fémjelezhető legutóbbi szakasza is bővelkedik hazai és nemzetközi sikerekben (a legfontosabb eredményeket lásd tételesen felsorolva). Az edzésfeltételek fizikai hátterének mind jobb biztosítása – úgy a vízitelep épületeinek kisebb-nagyobb méretű fejlesztése, mint a hajó- és eszközpark bővítése illetve megújítása – az utóbbi években is folytatódott. 2012-ben egy minden igényt kielégítő konditerem került kialakításra, majd 2015-ben a megújult tanmedencét is birtokba vehették a sportolók. Összefoglalóan elmondható, hogy az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-Kenu Szakosztályának az az egyik meghatározó vonása, egyben a sikerekhez vezető ars poeticája, hogy elsősorban a mozgást, a természetet, a vizet akarja megszerettetni a gyerekekkel, minél nagyobb létszámban érve el őket, de ugyanakkor biztosítani kívánja a feltételeket a tehetségek kiválasztódásához és a professzionális élsportbeli felkészüléshez is. A Szakosztály eddigi története visszaigazolta ezt a szemléletet: a sportolói csapatot kizárólag paksi versenyzők alkotják, akik itt fogtak először lapátot a kezükbe, s akik az itteni lehetőségeknek köszönhetően értek el mind a hazai, mind a nemzetközi porondon kimagasló eredményeket.

Elolvasom
Nemzetközi Budapest Kupa eredmények HÍROLVASÓ

Nemzetközi Budapest Kupa eredmények

2017.05.03, 07:30 Judo

Verseny: Nemzetközi Budapest Kupa Verseny helye: Budapest Verseny ideje: 2017. április 28.   III.      Bernáth Péter    46 kg V.        Kövér Zsófia     +70 kg   Edzők: Dobai-Krecht László     Keszthelyi László    

Elolvasom
Felnőtt ORV eredmények HÍROLVASÓ

Felnőtt ORV eredmények

2017.04.04, 07:46 Judo

Verseny: Felnőtt Országos Rangsorverseny Verseny helye: Budapest Verseny ideje: 2017. április 01.   II. Akkerman Gergely     81 kg III. Veres Patrik                100 kg   Edzők: Hangyási László Braun Ákos   Keszthelyi László

Elolvasom
Junior Magyar Kupa eredmények HÍROLVASÓ

Junior Magyar Kupa eredmények

2017.02.28, 11:58 Judo

Elolvasom
Idénynyitó a judoban HÍROLVASÓ

Idénynyitó a judoban

2017.01.22, 22:47 Judo

Az év első versenyét az ifik részére rendezték Budapesten, ahol ugyan nem tudtunk teljes csapattal részt venni, de első éves ifijeink jól szerepeltek.

Elolvasom
Judos hétvége HÍROLVASÓ

Judos hétvége

2016.12.05, 09:29 Judo

Szombaton Baján nagy részvétel mellett rendezték a serdülők idei Országos Bajnokságát. Versenyzőink sikeresen szerepeltek, különösen Kerepesi Amira bajnoki címe emelkedik ki az eredmények közül.

Elolvasom
Az ASE örökös tagja - Hangyási László méltatása HÍROLVASÓ

Az ASE örökös tagja - Hangyási László méltatása

2016.05.24, 10:35 Judo

Hangyási László Botond   Születési idő és hely: 1956.12.08., Baja VIII. Danos judo (cselgáncs) mesteredző. Két évtizede Magyarország legsikeresebb judo edzője, korábban maga is válogatott versenyző volt. A sportág első magyar és máig egyetlen Olimpiai-bajnokának (Kovács Antal, 1992) és mindkét eddigi felnőtt világbajnokának (Kovács Antal, 1992; Braun Ákos 2005), Magyarország kilencedik felnőtt Európa-bajnokának (Braun Ákos, 2005) edzője.  Versenyzői 2016-ban sorozatban már a hetedik Olimpián lehetnek majd ott és számtalan világversenyen képviselték már Magyarország színeit, 2016 első feléig 18 érmet nyertek Olimpián-, felnőtt Európa- és világbajnokságokon. Tanítványai minden korosztályban felállhattak már a világversenyek dobogójára. A mesteredző „sikertörténete”: Hangyási László mesteredző valóban elmondhatja magáról, hogy tanítványai olyasvalamit vittek és visznek véghez ma is, ami az országban és a világban is egyedülállónak számít. Kezei között nevelkedett ki a sportág első és egyetlen magyar Olimpiai-bajnoka és mindkét eddigi világbajnoka. Országunk első edzője, akinek van felnőtt korosztályban Olimpiai-, Világ- és Európa-bajnok tanítványa is, illetve tanítványai minden korosztályban felállhattak már a világversenyek dobogójára. Hangyási László 1986-ban került Paksra, 1989 óta tölti be a Paksi Atomerőmű SE Judo szakosztályának vezetőedzői posztját. 1992-ben született meg a szakosztály legnagyobb sikere, amikor Kovács Antal a barcelonai olimpián aranyérmet szerzett a -95 kg-osok között. Anti akkoriban még junior volt, de ugyanebben az évben az Európa-bajnoki dobogó harmadik fokára is felállhatott felnőttek között. Azt mondhatjuk, hogy akkoriban kezdődött a szakosztály – és „Laci bácsi” – sikertörténete, ami immáron 30 éve tart. A történet ugyanis 1993-ban folytatódott, Kovács Antit a sportág első magyar világbajnoki aranyérmeseként ünnepelhettük, majd a következő 12 év alatt többször a világranglista élén jegyeztek, még három Olimpiára vívta ki az indulás jogát, világbajnoki ezüstérmet szerzett és 6 Európa-bajnoki érmet gyűjtött. Miközben Anti a pályafutása végéhez közeledett, üstökösként robbant be a mezőnybe Laci bácsi három másik versenyzője, köztük a pályafutását éppen „újrakezdő” Braun Ákos, aki 2005-ben Európa-bajnoki és világbajnoki címet szerezve (a második magyar világbajnoki címet!) alig fél év alatt a sportág egyik legmeghatározóbb alakjává vált és a világranglista élére ugrott. Súlycsoportjában korábban még senki sem állhatott fel a dobogó legfelső fokára ugyanabban az évben Európa- és világbajnokságon egyaránt. Az Európai Judo Unió az év judósának választotta, Magyarországon az Év Férfi Sportolója címmel jutalmazták a teljesítményét.  Ugyanebben az olimpiai ciklusban egyetemi világbajnokságot-, csapatban Európa-bajnoki ezüstérmet nyert, világkupa helyezéseket és Magyar-bajnoki címet szerzett. 2008-ban Európa-bajnoki bronzéremmel gyarapította éremkollekcióját. Anett és Barna ugyanazon az Európa-bajnokságon, ahol Ákos aranyérmet szerzett, bronz, illetve ötödik helyezést értek el és azóta is a világ élvonalában versenyeznek. Ezen az Európa-bajnokságon Kovács Antallal együtt 4 paksi versenyző léphetett tatamira! Anett a 2008-as Olimpiai játékokig edzett Laci bácsinál. Ez alatt az idő alatt számos korosztályos érmet, egy felnőtt világbajnoki bronzérmet, illetve a pekingi olimpián hetedik helyezést szerzett, az Olimpia után haza költözött Budapestre. Bor Barna egy ideig még a korosztályos világversenyek érmeit gyűjtögette, többek között három Európa-bajnoki címet szerzett a 23 év alattiak kategóriájában, amit korábban még senki nem tudott megcsinálni. Ma a harmadik Olimpiájára készül Laci bácsival és klubtársaival, Csoknyai Lászlóval és Cirjenics Miklóssal. Barna az elmúlt három évben (2010, 2011, 2012) mindháromszor Európa-bajnoki döntőt vívott és 2011-ben a világbajnoki ezüstérmet is nyakába akasztották. 2012-ig csupán 6 alkalommal vívhatott magyar judós világbajnoki döntőt, ebből 4 alkalommal Laci-bá’ ült az edzői széken és kétszer az aranyat is sikerült haza hozniuk.  2012-ben Bor Barna Londonban a VII. helyet szerezte meg. 1993-ban Hangyási László mesteredzői címet kapott.   Hangyási László munkásságát PRO URBE emlékérmével jutalmazta Paks városa 1992-ben, a következő évben pedig Díszpolgári címet kapott.   Hangyási László a sport területén végzett világszínvonalú munkássága mellett családfőként is becsülettel megállja a helyét. Felesége, Hangyási Eszter (született Daróczi Eszter) NB I.-es kosárlabdázó, bajnokcsapat tagja, kosárlabda edző. Az élsport mellet egy gyermek felnevelését vállalták. Fiúk, Hangyási Dávid Botond fogorvosként szerzett egyetemi diplomát, de a sporttól Ő sem szakadt el, heti rendszerességgel jár judo edzésekre a család és munka mellett. Unokái, Boróka és Zengő és Csongor még nem sportolnak, de már sokat emlegetik „Laci papa judo-termét”.

Elolvasom
Két arany a Junior Országos Rangsorversenyen HÍROLVASÓ
Junior ORV eredmények HÍROLVASÓ

Junior ORV eredmények

2016.01.25, 12:45 Judo

Verseny: Junior Országos Rangsorverseny Verseny helye: Budapest Verseny ideje: 2016. január 23.   V. Bajnai Emese              40 kg V. Knap Ivett                  48 kg V. Lukács Ditta               48 kg V. Kövér Zsófia              +70 kg III. Liptai László              46 kg   Edzők: Hangyási László Braun Ákos Dobai László   P a k s, 2016. január 25.       Keszthelyi László   edző  

Elolvasom
Felnőtt Magyar Kupa eredmények HÍROLVASÓ

Felnőtt Magyar Kupa eredmények

2016.01.25, 12:44 Judo

Verseny: Felnőtt Magyar Kupa Verseny helye: Budapest Verseny ideje: 2016. január 24.   II.        Lukács Ditta               48 kg V.        Polgár Luca                52 kg V.        Szabó Anna                63 kg V.        Németh Norbert         66 kg V.        Hosnyánszki Dániel   73 kg V.        Windischmann Bence            73 kg V.        Veres Patrik                90 kg   Edzők: Hangyási László Braun Ákos   P a k s, 2016. január 25.     Keszthelyi László   edző  

Elolvasom
Atomerőmű SE - Budapest Honvéd ESEMÉNY

Atomerőmű SE - Budapest Honvéd

2024.03.09, 18:00 Kosárlabda

XXIII. forduló

Bővebben
Budapest Honvéd - Atomerőmű SE ESEMÉNY

Budapest Honvéd - Atomerőmű SE

2023.11.30, 19:00 Kosárlabda

X. forduló

Bővebben
Budapest Honvéd - Atomerőmű SE ESEMÉNY

Budapest Honvéd - Atomerőmű SE

2023.08.24, 16:30 Kosárlabda

Zárt kapus felkészülési mérkőzés

Bővebben
Atomerőmű SE - Budapest Honvéd ESEMÉNY

Atomerőmű SE - Budapest Honvéd

2023.05.13, 18:00 Kosárlabda

Play-out - VII. forduló

Bővebben
Budapest Honvéd - Atomerőmű SE ESEMÉNY

Budapest Honvéd - Atomerőmű SE

2023.04.15, 19:30 Kosárlabda

Play-out - II. forduló

Bővebben
Pilis ESEMÉNY

Pilis

2023.04.15, 06:30 Természetjáró

Csaba 2022-ben szerzett Bronzjelvényes túravezetői minősítést. Ez az első túrája a Demeter egyesület turistáival. A túra útvonala a 2022-ben Pilis félmaraton néven került be a teljesítménytúrák sorába.

Bővebben
Budapest Honvéd - Atomerőmű SE ESEMÉNY

Budapest Honvéd - Atomerőmű SE

2023.01.07, 18:00 Kosárlabda

Alapszakasz - XV. forduló

Bővebben
Túra a Budai-hegységben ESEMÉNY

Túra a Budai-hegységben

2022.11.12, 07:00 Természetjáró

Késő őszi túra a budai hegyekben.

Bővebben
Atomerőmű SE - Budapest Honvéd ESEMÉNY

Atomerőmű SE - Budapest Honvéd

2022.10.08, 18:00 Kosárlabda

Alapszakasz - II. forduló

Bővebben
Atomerőmű SE - Budapest Honvéd ESEMÉNY

Atomerőmű SE - Budapest Honvéd

2021.09.18, 17:00 Kosárlabda

Felkészülési mérkőzés

Bővebben
Adventi túra Budapesten ESEMÉNY

Adventi túra Budapesten

2018.12.15, 07:30 Természetjáró

A tavasszal elmaradt budaörsi túrát bepótolandó hívunk benneteket egy - rendhagyó - túrára a Budai Várba, illetve az Adventi Vásárba.

Bővebben
VI. ATOMfutás és V. brutálATOM ESEMÉNY

VI. ATOMfutás és V. brutálATOM

2017.09.02, 08:00 Atomfutás | Paks

A 2017 szeptember 02.i versennyel kapcsolatos információk a menüpontok alatt már meg találod.Sőt a nevezés is elindult... http://onlinenevezes.atomfutas.hu Amit már most is lehet tudni, hogy változások lesznek a távokban. Természetesen pozitívan fog mindenkit érinteni.

Bővebben
ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%