A rájátszásba kerülés sorsa dől el szombaton.
ElolvasomAlapszakasz - XXV. forduló
ElolvasomAlapszakasz - XXIV. forduló
ElolvasomSikeresen zártuk a nemzetközi tornát.
ElolvasomMivel sportágunkban egész évben vannak versenyek, így kihasználjuk január első néhány hetét, hogy felelevenítsük a tavalyi év legemlékezetesebb, szívünknek legkedvesebb judós pillanatait.
ElolvasomAz elvártnál jobban teljesített az U18/A csapatunk 2022 ősszel.
ElolvasomHasznos túrán vannak túl a fiatalok
ElolvasomBár a Mecsek 500+ túrasorozat keretében idén már egyszer meghódítottuk a Zengőt, de az év utolsó előtti napján ismét lehetőség lesz szétnézni az új kilátóból, ahonnan jó időben páratlan látvány tárul elénk. A csúcson egész’ biztosan sok ismerőssel találkozunk, mert hagyomány, hogy december 30-án turisták lepik el a hegyet. A túra végéhez közeledve útba ejtjük a 35 éve elhunyt Rockenbauer Pál sírját is.
ElolvasomIdén már előre látható volt, hogy ezévben is sikerült Péri Balázsnak és kollégájának Windischmann Bencének egy igazán ígéretes kis csapatot kinevelnie a diák c korosztályos ASE-s judósokból, de a legszembetűnőbb eredmény az idei országos bajnokságon volt látható.
ElolvasomFontos információk a következő bajnokinkról!
ElolvasomHagyomány a természetjárásban, hogy mikuláskor, hozzá közeli időpontban mindenképpen gyalogolni kell. Természetjáró program 2022. december 10-én.
ElolvasomNem volt egyszerű, de nem tűnt lehetetlen vállalkozásnak sem Cirjenics Miklós tovább jutása a taskenti felnőtt világbajnokságon.
ElolvasomKözépszakasz - II. forduló
ElolvasomTudvalevő hogy a 2022-es esztendőtől új szakmai stáb irányítja a magyar judo válogatottat.
ElolvasomViva! Megvan az Atomfutás 2023-es versenykiírása! ...mert futni jó...
ElolvasomA Detroit Pistons keretében két korábbi játékosunk van.
ElolvasomHasonló lendülettel léptünk át 2021-be, mint az előző esztendőkben, és a lendületünk a versenyekig ki is tartott- az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya az év végi bajnoki pontversenyben eddigi legjobb helyezését érte el, az egyesületi rangsor 9. helyén zárt. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
ElolvasomA 2021-es esztendő igazán bővelkedett programokban és szerencsére a hazai és nemzetközi megmérettetéseken kiválóan szerepeltek mind a fiatalabb korosztály képviselői, mind felnőttjeink.
ElolvasomIzgalmas összecsapásra készül két paksi fiatal
ElolvasomA mecseki Mikulás nyomába eredünk, remélhetőleg találkozunk is vele, de ha még nem ért ide, szaloncukor biztosan lesz…
ElolvasomHármas és kettes poszton is bevethető horvát játékost igazoltunk.
ElolvasomAlapszakasz - XXIII. forduló
ElolvasomFiatal játékosunk már túl van a varratszedésen is.
ElolvasomA klub szerződést bontott a játékossal.
ElolvasomASE Labdarúgás 2020. év őszi értékelések
ElolvasomA judo szakosztály 2020-as évértékelőjét muszáj azzal a ténnyel kezdenünk, hogy a korábbi évektől eltérően az elmúlt esztendőben sportágunkat is súlytották a pandémiához köthető megszorítások és lévén, hogy teremben űzhető kontaktsportról van szó ez különösen nehézzé tette az edzési- és versenyzési lehetőségeket számunkra. Márciusig bezárólag azért volt alkalmunk néhány megmérettetésen részt venni.
ElolvasomAlapszakasz - XVI. forduló
ElolvasomAz Európa Bajnokságot követően néhány nap pihenést engedélyezett Pupp Rékának edzője Braun Ákos, majd Cirjenics Miklóssal kiegészülve Mátraházán folytatták a további munkát.
ElolvasomJárj nyitott szemmel és vadássz a rejtvényekre december 11-14. között! Részletekért kattins!
ElolvasomNovember utolsó napján lépünk ismét pályára.
ElolvasomEredményekben gazdag 2019-es évet zártak az ASE szakosztályai!
ElolvasomASE Labdarúgás 2019. őszi értékelések korosztályonként
ElolvasomSzakosztályunk elérkezvén az év végéhez mindig visszatekint az elmúlt hosszú, eseménydús időszakra, hisz tudvalevő, hogy sportágunkban nem nagyon akad az évnek olyan része, amikor ne lennének fontos versenyek, edzőtáborok vagy bármilyen esemény.
ElolvasomASE Labdarúgás 2019. decemberi havi értékelés
ElolvasomHa év vége, akkor Trieszt, ha Trieszt, akkor éremeső. Ez a szép hagyomány idén is folytatódott. ASE-s fiataljaink a legelső decemberi napon ismét a gyönyörű fekvésű olasz kikötővárosban harcolhattak a 11. Trofeo Internazionale versenyen, Triesztben. Természetesen most sem maradhatott el a séta a történelmi városrészben és a kikötőben a szombati megérkezés délutánján.
ElolvasomAz Erőműtől a városig tartó séták sorozatának második alkalmára december 13-án kerül sor. A novemberivel szemben ezúttal végig járt úton fogunk maradni.
ElolvasomASE Labdarúgás 2019 tavaszi szezon értékelése
ElolvasomEz történt 2018-ban az ASE szabadidős szakcsoportjaiban.
ElolvasomRendhagyó karácsonyozást szerveztünk a szurkolóknak.
ElolvasomASE Labdarúgás 2018. december havi értékelés
ElolvasomKarácsony után, szilveszter előtt mindenki túrázik. Az ASE Természetjáró Szakosztálya és a Demeter Egyesület december 29-i gyalogtúra javaslata: Hazacsorgás Györkönyből.
ElolvasomHiába közeleg a karácsony és az év vége, a paksi judósok az utolsó heteket is díjátadón való részvétellel, övvizsgára és versenyekre való felkészüléssel töltötték.
ElolvasomHabár közeleg az év vége még sincs leállás a paksi judo szakosztály életében.
ElolvasomRendhagyó karácsonyozásra készülünk a felnőtt kosarasokkal.
ElolvasomEszéken és Budapesten játszanak a fiúk a világbajnoki-selejtezőket.
ElolvasomPaksi Városi Kosárlabda Bajnokság, 2018 / 2019-es szezon, Őszi Forduló!
ElolvasomASE Up. Labdarúgás 2018. június havi értékelések
ElolvasomAz Atomerőmű Sportegyesület szakosztályainak 2017-ben elért eredményeiről készült összefoglalók olvashatóak a hírre kattintva.
ElolvasomA Szeged ellen kedvezményesebb áron lehet jegyhez jutni, egyúttal pedig lehetőség nyílik rá, hogy támogassunk egy beteg kisfiút és családját.
ElolvasomEgyik szemünk sír, a másik pedig mosolyog, ha visszanézünk az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztályának 2017-ben történt eseményeire, versenyeire. Ismét születtek világszínvonalú sikerek, de veszteségek is értek bennünket. Nézzük, hogy is alakult a tavalyi esztendő!
ElolvasomHazai pályán szenvedtünk vereséget a Kaposvár ellen
ElolvasomASE labdarúgás 2017 decemberi értékelés
ElolvasomASE labdarügás decemberi értékelés
ElolvasomEgy kis mozgás az ünnepek között senkinek sem árthat. Idei évzáró túránkon a Tengelic környékén kialakított Zöldúton tervezünk gyalogolni.
ElolvasomHat napot töltött el három ASE-s kajak-kenusunk Tatán, a válogatottaknak meghirdetett edzőtáborban. Vajda Bence, Hodován Dávid és Kollár Kristóf jövőre lesznek első éves ifik, így ennek megfelelő lendülettel csinálták végig a futás-úszás-erősítésre épülő programot, amibe azért más is vegyült...
ElolvasomA Tolna Megyei Diáksport Tanács által rendezett ünnepségen diákolimpiai érmeseinket díjazták.
ElolvasomEgyüttműködési szerződést kötött a KSC Szekszárd és az Atomerőmű SE, kezdésként ingyen tekinthetik meg egymás decemberi meccseit a szurkolók.
ElolvasomHasítanak a fiatalok a Pest Megyei Bajnokságban
ElolvasomIdén is nagy siker volt a paksi Mikulás Kupa.
ElolvasomKét versenyzőnk Pupp Réka és Cirjenics Miklós japán edzőtáborozást követően indult a Tokiói Grand Slam-en.
ElolvasomSokáig emlékezetes meccsen, 16 pontos hátrányból felállva győztünk a Rátgéber Akadémia ellen.
Elolvasom„A családom a szponzorom!” címmel a Nagy Sportágválasztó, a Nagy Hangszerválasztó, a MOL és az ÚJ Európa Alapítvány közös esszépályázatot hirdet 10-18 éves fiatalok számára
ElolvasomHa szeretnél barkácsolni, karácsonyi díszeket készíteni, önfeledten játszani, akkor szüleiddel együtt vár a...
ElolvasomNemzetközi "Duna Liga" bocsa bajnokság lesz a hétvégén a szokásos "Bocsa Dromban" a Deák Iskola tornatermében.
ElolvasomÚjra MIKULÁSVÁRÓ JÁTSZÓHÁZ!
ElolvasomHa szeretnél barkácsolni, karácsonyi díszeket készíteni, önfeledten játszani, akkor szüleiddel együtt vár a
ElolvasomKedves Túratársam! Örömmel nyújtom át a 2010. évi programtervezetünket a hagyományos kisfüzet formájában.A Demeter Egyesület és az ASE Természetjáró Szakosztálya ez évben is egységes szerkezetbe foglalt éves programtervet dolgozott ki, így könnyen követhető az év során is az eseménynaptár. Érdemes is lapozgatni, nyomon követni a programokat, hiszen ez évben is sok-sok különböző eseménnyel, túrával készülnek a túravezetők, programszervezők. Nekünk, túravezetőknek az a célunk, hogy a túrákon, rendezvényeken mindenki jól érezze magát, szívesen látjuk az egyesületi tagokat és az egyesületeken kívülieket egyaránt.
ElolvasomMIKULÁSVÁRÓ JÁTSZÓHÁZ Mikulásfalván nem unatkoznak a manók mostanság. Akad tennivalójuk bőven, hogy időben elkészüljenek a játékok, díszek, ajándékok a Falu ünnepére. Ha Te is szeretnél a manókkal barkácsolni, karácsonyi díszeket készíteni, önfeledten játszani, akkor szüleiddel együtt vár a MIKULÁSVÁRÓ JÁTSZÓHÁZ 2007. december 2-án 09.00-13.00 óráig az ASE Sportcsarnokban Kedvedre válogathatsz a sok-sok program közül: -légvár, csúszda -arcfestés -ötpróba, ajándékgyűjtés -rönkfestés, barkácsolás -célba dobó verseny, sok-sok ügyességi feladat A rendezvény szervezője és lebonyolítója az ASE Szabadidősport Szakosztálya A belépés ingyenes!
ElolvasomBúcsúzzunk mozgással az óévtől! December 28-án a „nyitott konditerem és aerobic-szoba„ akció keretében várunk az ATOMFITT CENTRUM–ban! A nyitvatartási időben ( 8 – 11 és 15 – 20 óra ) gyere el és próbáld ki a gépeket, alakformáló eszközöket! Ne hagyd ki! December 31-én SZILVESZTERI FUTÁS! Gyülekező 09:30 órakor az ASE csarnok előtt. Minden korosztály képviselőjét sok szeretettel, ajándékkal, jutalmakkal várjuk!
ElolvasomBerkes Ferenc az EB-n, Antal Tibor Kende a VB-n bronzérmes!
ElolvasomNB I. 3. forduló: Kiütéses győzelem: ASE-TABÁN 10:2
ElolvasomNB I/B. Charousek csoport (2008/2009) - Atomerőmű SE II. Paks1. forduló 2008. október 26.Győri Elektromos 6.5 - 5.5 ASE II. PaksVasutasok Arany János Művelődési Háza9021 Győr, Révai M. u. 5.2. forduló 2008. november 02.ASE II. Paks 5.5 - 6.5 Metinda-HóbagolyEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.3. forduló 2008. november 30.HASE 10 - 2 ASE II. PaksHM Kulturális Szolgáltató Központ1145 Budapest, Stefánia út 34-36.4. forduló 2008. december 21.ASE II. Paks 8 - 4 Z.Csuti-Hydrocomp SKEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.5. forduló 2009. január 11.Tapolca Rockwool VSE 6.5 - 5.5 ASE II. PaksVárosi Művelődési Központ8300 Tapolca, Kisfaludy utca 2.6. forduló 2009. január 25.ASE II. Paks 4.5 - 7.5 Aquaprofit-NTSK II.Energetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.7. forduló 2009. február 08.Barcza Gedeon SC 5 - 7 ASE II. PaksMagyar Sakkszövetség1055 Budapest, Falk Miksa utca 10. II. em.8. forduló 2009. február 22.Pannonpower SE. 9 - 3 ASE II. Paks41-es sportbarakk7630 Pécs, Edison utca 1.9. forduló 2009. március 08.ASE II. Paks 5.5 - 6.5 Sárvári Sakk Club SEEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.10. forduló 2009. április 05.HVSE-SZOVA II. 8 - 4 ASE II. PaksPannónia étterem9700 Szombathely, Fő tér 29.11. forduló 2009. április 19.ASE II. Paks - Szenna Pack SCEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95. NB I/B. Charousek csoport (2008/2009)Végeredmény:Csapat neve1.2.3.4.5.6.7.8.9.10.11.12.Össz1. HASE7787.598.59.51098.5 84 2. Aquaprofit-NTSK II.5578.57.57.597.57.58 72.53. Pannonpower SE.5775.55.5879810.5 72.54. Tapolca Rockwool VSE455578.56.56.57.57.5 62.55. Sárvári Sakk Club SE4.53.56.57534.56.587.5 56 6. HVSE-SZOVA II.34.56.55775.5853 54.57. Metinda-Hóbagoly3.54.543.59566.57.54.5 54 8. Z.Csuti-Hydrocomp SK2.5355.57.56.56467.5 53.59. ASE II. Paks24.535.55.545.585.57 50.510. Győri Elektromos34.544.5474.566.56 50 11. Barcza Gedeon SC3.541.54.54.597.54.556 50 12. Szenna Pack SC 0
ElolvasomNB I. Szabó László csoport (2008/2009) - Atomerőmű SE Paks1. forduló 2008. október 26.MLTC 5.5 - 6.5 ASE PaksErzsébetliget MLTC klub1165 Budapest, Bökényföldi út 27.2. forduló 2008. november 02.ASE Paks 7.5 - 4.5 Kbarcika VSCEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 953. forduló 2008. november 30.Makói SVSE 4- 8 ASE PaksKollégium6900 Makó, Szent János tér 19/A. II/15.4. forduló 2008. december 21.ASE Paks 6 - 6 Z.Csuti-Hydrocomp SKEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 955. forduló 2009. január 11.P.S.E. 6 - 6 ASE PaksPénzügyőr klub1093 Budapest, Mátyás utca 16.6. forduló 2009. január 25.ASE Paks 4.5 - 7.5 Aquaprofit-NTSKEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 957. forduló 2009. február 08.BEAC 3.5 - 8.5 ASE PaksXI.ker. Polgármesteri Hivatal1113 Budapest, Bocskai út 39/41. (Zsombolyai u. 5. felől)8. forduló 2009. február 22.MTK-Erzsébetváros 5 - 7 ASE PaksMTK-Erzsébetváros versenyterme1073 Budapest, Erzsébet körút 24.9. forduló 2009. február 21.ASE Paks 8.5 - 3.5 Tabáni SpartacusVízművek telepe1126 Budapest, Istenhegyi út 1-3.10. forduló 2009. április 05.HVSE-SZOVA 5.5 - 6.5 ASE PaksPannónia étterem9700 Szombathely, Fő tér 29.11. forduló 2009. április 18.ASE Paks 7.5 - 4.5 Hungaropharma DecsRamada Plaza Hotel (volt Corinthia Aquincum Hotel)Budapest, III. Árpád fejedelem útja 94. NB I. Szabó László csoport (2008/2009) Végeredmény: Csapat neve1.2.3.4.5.6.7.8.9.10.11.12.Össz1. Aquaprofit-NTSK 7.57.58.57.58.58.59101011997 2. Z.Csuti-Hydrocomp SK4.5 669.57.59.5106.59.577.583.53. ASE Paks4.56 6.58.5866.57.57.578.576.54. HVSE-SZOVA3.565.5 666.577.57.55.57.568.55. BEAC4.52.53.56 56.56.57.575.57.562 6. Makói SVSE3.54.5467 55.57.556.5660.57. P.S.E.3.52.565.55.57 55.56.54.5859.58. MLTC325.555.56.57 6.55.55.5759 9. Kbarcika VSC25.54.54.54.54.56.55.5 5.58758 10. Hungaropharma Decs22.54.54.5575.56.56.5 6.56.557 11. MTK-Erzsébetváros1556.56.55.57.56.545.5 457 12. Tabáni Spartacus34.53.54.54.564555.58 53.5Webszemle:A Nagykanizsa nagy fölénnyel lett sakkbajnok - [origo] - Bentmaradt az NB I-ben a Hungaropharma-Decs - TEOL.hu -
ElolvasomA fordulók csapatmérkőzései1. forduló 2008. október 26.Győri Elektromos - ASE II. PaksVasutasok Arany János Művelődési Háza9021 Győr, Révai M. u. 52. forduló 2008. november 02.ASE II. Paks - Metinda-HóbagolyEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.3. forduló 2008. november 30.HASE - ASE II. PaksHM Kulturális Szolgáltató Központ1145 Budapest, Stefánia út 34-36.4. forduló 2008. december 21.ASE II. Paks - Z.Csuti-Hydrocomp SKEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.5. forduló 2009. január 11.Tapolca Rockwool VSE - ASE II. PaksVárosi Művelődési Központ8300 Tapolca, Kisfaludy utca 2.6. forduló 2009. január 25.ASE II. Paks - Aquaprofit-NTSK II.Energetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.7. forduló 2009. február 08.Barcza Gedeon SC - ASE II. PaksMagyar Sakkszövetség 1055 Budapest, Falk Miksa utca 10. II. em.8. forduló 2009. február 22.Pannonpower SE. - ASE II. Paks41-es sportbarakk7630 Pécs, Edison utca 1.9. forduló 2009. március 08.ASE II. Paks - Sárvári Sakk Club SEEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.10. forduló 2009. április 05.HVSE-SZOVA II. - ASE II. PaksPannónia étterem9700 Szombathely, Fő tér 29.11. forduló 2009. április 19.ASE II. Paks - Szenna Pack SCEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.
ElolvasomA fordulók csapatmérkőzései1. forduló 2008. október 26.MLTC - ASE PaksErzsébetliget MLTC klub1165 Budapest, Bökényföldi út 27.2. forduló 2008. november 02.ASE Paks - Kbarcika VSCEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 953. forduló 2008. november 30.Makói SVSE - ASE PaksKollégium6900 Makó, Szent János tér 19/A. II/15.4. forduló 2008. december 21.ASE Paks - Z.Csuti-Hydrocomp SKEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 955. forduló 2009. január 11.P.S.E. - ASE PaksPénzügyőr klub1093 Budapest, Mátyás utca 16.6. forduló 2009. január 25.ASE Paks - Aquaprofit-NTSKEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 957. forduló 2009. február 08.BEAC - ASE PaksXI.ker. Polgármesteri Hivatal1113 Budapest, Bocskai út 39/41. (Zsombolyai u. 5. felől)8. forduló 2009. február 22.MTK-Erzsébetváros - ASE PaksMTK-Erzsébetváros versenyterme1073 Budapest, Erzsébet körút 24.9. forduló 2009. március 08.ASE Paks - Tabáni SpartacusEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 9510. forduló 2009. április 05.HVSE-SZOVA - ASE PaksPannónia étterem9700 Szombathely, Fő tér 29.11. forduló 2009. április 18.ASE Paks - Hungaropharma DecsKözös budapesti helyszín
Elolvasom2006.01.01. Ifjúsági Sakk csapatbajnokság Egy arany-egy bronz A hagyományos két ünnep közötti időpontban (december 27-30.) Harkányban zajlott az ifjúsági sakkcsapatbajnokság, amelyen idén rekord létszámot regisztráltak, összesen 74 csapat közel 450 versenyzője ült asztalhoz. Tolna megyét három egyesület Paks, Decs és Dombovár képviselte. Az egyes sorszámmal rangsorolt Atomerőmű SE hétszeres bajnokként és a papírforma szerint abszolút esélyesként indult, ám megyebeli vetélytársa a Decs KSE csapata jelentős erősítéssel igyekezett a tavalyi ezüstérem után ismét versenyben lenni a bajnoki címért folyó csatában, így ők a kettes rajtszámot kapták. Dombóváron az utóbbi évben szervezett utánpótlás-nevelés kezdődött, a 28-as sorszámmal asztalhoz ülő csapat szintén a mezőny első feléhez tartozott. A lebonyolítás - rendhagyó módon - hat fordulós egyenes kieséses rendszerben történt, ahol a vesztes csapatok egy párhuzamos nyílt versenyen folytatták a játékot. Az ASE gárdája a könnyebbik ágon ellenállás nélkül jutott a döntőig, úgy hogy a harminc játszma során csupán három döntetlent engedélyeztek az ellenfeleknek. A másik oldalon - az addig szintén hibátlanul menetelő - Decs a hármas sorszámmal rangsorolt, tavalyi bronzérmes Makóval került össze az elődöntőben. Az éltáblán két régi ismerős csapott össze Erdős Viktor (Makó) korosztályos világbajnok és Gonda László (Decs) világbajnoki ezüst- és bronzérmes versenyző. 2000-ben a spanyol Oropesa del Mar-ban a világbajnoki címért mérkőztek egymással a 12 éves korosztályban, ugyan akkor is és most is döntetlenül végződött a találkozó, ám ismét a makói versenyző örülhetett a pontosztozkodásnak. A feszült és időzavaroktól sem mentes háromesélyes összecsapásból ezúttal a Makóiak kerültek ki győztesen, 4-2 arányú sikerükkel a döntőbe jutottak, míg Decs a Szombathelyi Haladással mérkőzött a bronzért. A bronzmérkőzés kezdete előtt került sor a Lindner László Emlékdíj átadására amelyet az Év Ifjúsági Sakkozója vehetett át. A legeredményesebb serdülő versenyző díját, az ez évi kiemelkedő nemzetközi szereplésért, a decsi Pap Gyula vehette át. A bronzérem megszerzése nem okozott gondot a sárközieknek 4,5-1,5 arányban győztek a kicsit enerváltnak tűnő szombathelyiek ellen. A decsi csapat legjobb pontszerzője a Papp Tamás 100%-os teljesítményével tábladíjat nyert a 4. táblán. Miután a tolna-megyei álomdöntőre (Paks-Decs) nem kerülhetett sor, a döntőben a Makó együttesével mérkőztek a paksiak. A találkozó első két órája után egyre inkább felülkerekedtek a bajnokcsapat versenyzői és a lélektanilag döntő első gólt Szabó Krisztián lőtte be, majd ezt követően Fodor Tamás a harmadik táblán fokozta az előnyt. Papp Gábor az élen sötéttel is könnyedén került előnybe, ám a fokozatosan leegyszerűsödő állásban nem maradt elegendő lehetőség a győzelemre így találkozójuk döntetlenre végződött Erdős ellen. Az időzavaros szakasz aztán felborzolta a kedélyeket, miután két táblán is előnyösebb állást rontottak az atomosok, ezért az utolsó játszmában Balázs Gábor gyalogelőnyös állásban nem kockáztatott, rutinos döntetlennel biztosította a paksiak nyolcadik aranyát. A találkozó 3-3 arányú döntetlennel végződött, a holtversenyt a magasabb táblán elért győzelem döntötte el, így Szabó Krisztián győzelme a 2. táblán döntőnek bizonyult. A bajnokcsapat táblánkénti eredménye:1. Papp Gábor 4,5/5 2. Szabó Krisztián 4,5/5 3. Fodor Tamás 6/6 4. Ignácz Mária 4,5/6 5. Balázs Gábor 5,5/6 6. Szabó Noémi 4,5/6 7. Fodor Ádám 1/1 8. Tóth Gergely 1/1 Fodor Tamás a legjobb 3. táblás különdíját nyerte el. Tizedik alkalommal szerepelt a paksi csapat az ifjúsági csapatbajnokságon. Az eddigi mérleg egyrészt tekintélyt parancsoló – nyolc arany, két ezüst – másrészt minden korábbi sikeres egyesület teljesítményét is felülmúlja.Végredmény: 1 Atomerőmű SE Paks 2 Makói SVSE 3 Decs 1 4 Haladás VSE Szombathely 5 Budapesti EAC 1 6 Köszolg SC Kiskunhalas 7 Tapolca VSE 8 Barcza Gedeon SC 2 9 Hűvösvölgyi SC Budapest 10 Maróczy Géza SE 2 Szeged 22. Decs 2 28. Dombóvár --- Molnár Béla ---
ElolvasomNB I/B. Charousek csoport (2006/2007) ASE-II Paks csapatmérkőzései1. forduló 2006. november 12. Szenna Pack SC 7 - 5 ASE-II. Paks TIT Alapítványi Iskola Kaposvár, Dózsa Gy. u. 16-18. 2. forduló 2006. november 26. ASE-II. Paks 7.5 - 4.5 Tapolca Rockwool Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 3. forduló 2006. december 03. Pénzügyőr SE. 7.5 - 4.5 ASE-II. Paks Budapest, IX. Mátyás u. 16. fsz. 4. forduló 2007. január 28. ASE-II. Paks 5.5 - 6.5 Lövő SE. Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 5. forduló 2007. február 18. Győri Elektromos 8.5 - 3.5 ASE-II. Paks Vasutasok Arany János Művelődési Háza, Szárnyaskerék Hotel Győr, Révai M. u. 5. 6. forduló 2007. március 04. ASE-II. Paks 4 - 8 Csuti-Hydro II. Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 7. forduló 2007. március 25. Pannonpower SE. 6 - 6 ASE-II. Paks Pécs, Edison utca 1. 41-es barakk, Erőmű 8. forduló 2007. április 15. Decs 1990 7.5 - 4.5 ASE-II. Paks Fekete Ló Sakk Klub Decs, Béke u. 5. 9. forduló 2007. április 29. ASE-II. Paks - Szentgotthárd Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 10. forduló 2007. május 06. Aqaprofit Nk.II. 7.5 - 4.5 ASE-II. Paks Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa, Kálvin tér 5. 11. forduló 2007. május 20. ASE-II. Paks 6.5 - 5.5 Barcza G. SC. Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95.NB I/B. Charousek csoport (2006/2007) végeredmény: Csapat neve Össz 1. Decs 1990 72.5 2. Szenna Pack SC 70.5 3. Lövő SE. 64.5 4. Aqaprofit Nk.II. 64 5. Csuti-Hydro II. 63.5 6. Tapolca Rockwool 62 7. Pannonpower SE. 59 8. Győri Elektromos 57 9. Pénzügyőr SE. 52.5 10. ASE-II. Paks 51.5 11. Barcza G. SC. 42 12. Szentgotthárd Szentgotthárd csapata visszalépett, eredményei törlésre kerültek.A Barcza G. SC.-től 1 büntetőpont levonva, mert a 4. fordulóban a 3. táblán kontumált.
ElolvasomNB I. Szabó László csoport (2006/2007) ASE Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2006. november 12. Statisztika PSC. 3.5 - 8.5 ASE Paks MSSZ versenyterme 1055 Budapest, Falk Miksa. u. 10. II. em. 2. forduló 2006. november 26. ASE Paks 6.5 - 5.5 PMSE Ant.H-MTK Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. Visszavágott az ASE Az ASE újabb győzelemmel folytatta szereplését az NB-I-es sakkcsapatbajnokság hétvégi második fordulójában. Az ellenfél a Postás-MTK csapata volt, aki ellen az előző évi bajnokság utolsó fordulójában vereséget szenvedtek az atomosok. A visszavágás - ha szoros arányban is – megvalósult, igaz a mérkőzés képe alapján a vendégek örülhettek a 6,5-5,5 arányú végkifejletnek. Az éltáblákon érdekes párok alakultak ki, hiszen a paksiak „vezérevezőse” Berkes a magyar olimpiai válogatott szövetségi kapitányával Pintér Józseffel került szembe, míg Ács Péter, az ex kapitány Kállai Gáborral mérhette össze magát. Berkesék találkozója diplomatikus döntetlennel zárult, a második táblán ellenben a világossal játszó Ács Péter látványos támadással mattolta a Sport1 sakkműsorának vezetőjét. A generációk csatájának érdekes színfoltja volt a Csom-Prohászka találkozó, ahol a paksi nagymester oktató játékának az idő vetett véget a 39. lépésben, amikor az olimpiai bajnok Csom nyert állásban túllépte a gondolkodási időt. Ezzel az „öngóllal” a vendégek értékes pontot találtak, ami szorossá tette a találkozó eredményét. A nagy versenyfutás a bajnoki címért, ami a Zalaegerszeg és Nagykanizsa között zajlik immár a táblázaton is kirajzolódik, míg a paksi célként szereplő harmadik helyezés szempontjából jól alakultak az eredmények és az atomosok máris nyeregbe kerültek. A következő hétvégén sorra kerülő harmadik fordulóban a paksiak az utolsó helyen álló Tabán otthonában folytathatják a pontszerzést. Táblánkénti eredmények:Berkes -Pintér X, Ács - Kállai 1-0, Papp G -Lukács X, Csom - Prohászka 0-1, Szabó K - Vujosevics 0-1, Györkös - Kubacsny 1-0 Vidéki - Gara A 1-0 Pataki - Honos X Fodor T - Gara T X Siklósi - Kahn X Molnár - Szabolcsi 1-0 Tóth L - dr. Morvai 0-1 A 2. forduló eredményei:HONVÉD 4.5 - 7.5 Haladás VSE. Csuti Hydrocomp 9 - 3 Makói SVSE. Edelényi VSE. 6 - 6 Tabáni Spartacus ASE Paks 6.5 - 5.5 PMSE Ant.H-MTK Vasas-Novák-MKB 5.5 - 6.5 Statisztika PSC. Aquaprofit Nk. 9.5 - 2.5 BEAC-Rufusz A bajnokság állása a 2. forduló után: Ssz. Csapat neve Össz. 1. Zalaegerszeg 20 2. Nagykanizsa 16.5 3. ASE Paks 15 4. Haladás VSE. 14 5. Edelényi VSE. 12.5 6. Vasas-Novák-MKB 12.5 7. PMSE Ant.H-MTK 11 8. Statisztika PSC. 10 9. HONVÉD 9.5 10. Makói SVSE. 8.5 11. BEAC-Rufusz 7.5 12. Tabáni Spartacus 7 3. forduló 2006. december 03. Tabáni Spartacus 3 - 9 ASE Paks Vízművek 1125 Budapest, Istenhegyi út 1-3. .... Bajnoki mesterhármas Tartalékosan is hozta a kötelezőt az ASE első osztályban szereplő sakkcsapata hétvégi 3. fordulóban. A Tabán otthonában aratott 9-3-as győzelemmel a paksiak fél pontra megközelítették a biztos bajnoknak kikiáltott, de egyelőre csak második helyen álló kanizsai gárdát. Az ASE réglátott eredményességgel vette a rajtot és a hétvégi találkozón ismét játszmavesztés nélkül gyűjtött be 9 pontot a tabella legalján tanyázó Tabáni Spartacus otthonában. A kötelező győzelem értékét növeli, hogy az atomosok erősen tartalékos összeállításban kényszerültek asztalhoz ülni ezen a fordulón. Az alapcsapat tagjai, Papp Gábor és Hazai László távolléte miatt Siklósi Zoltán mellett, egy 15 éves debütánsa is volt a csapatnak Balázs Gábor személyében, aki első NB-I-es mérkőzésén győzelemmel mutatkozott be. A találkozó az éltáblákon gyors békekötéssel indult, a két olimpikon nagymester Berkes Ferenc és Varga Zoltán hamar kibékültek és két órai játék után három táblán is követték példájukat. Amikor a hazai csapat kicsit fellélegzett, jött az a bizonyos „ritmusváltás” és lassan kidomborodott a vendégcsapat taktikája, hogy a paksiak az erőfölényüket valójában a hátsó táblákon akarják kiaknázni. Ezen a találkozón ez az elképzelés fényesen igazolódott, az atomosok az utolsó hat táblán 5,5 pontot gyűjtöttek be. Teljes pontot szerzett: Vidéki Sándor, Pataki Győző, Fodor Tamás, Molnár Béla, Tóth Lili és Balázs Gábor, döntetlen lett Berkes Ferenc, Ács Péter, Csom István, Szabó Krisztián, Györkös Lajos és Siklósi Zoltán játszmája. A forduló csapatmérkőzéseiHazai csapat - Eredmény - Vendég csapat BEAC-Rufusz 5.5 - 6.5 HONVÉD Statisztika PSC. 4 - 8 Aquaprofit Nk. PMSE Ant.H-MTK 8 - 4 Vasas-Novák-MKB Tabáni Spartacus 3 - 9 ASE Paks Makói SVSE. 7 - 5 Edelényi VSE. Haladás VSE. 2.5 - 9.5 Csuti Hydrocomp A bajnokság állása a 3. forduló után - NB I. Szabó László csoport (2006/2007) 1. Csuti Hydrocomp 29.5 2. Aquaprofit Nk. 24.5 3. ASE Paks 24 4. PMSE Ant.H-MTK 19 5. Edelényi VSE. 17.5 6. Haladás VSE. 16.5 7. Vasas-Novák-MKB 16.5 8. HONVÉD 16 9. Makói SVSE. 15.5 10. Statisztika PSC. 14 11. BEAC-Rufusz 13 12. Tabáni Spartacus 10 4. forduló 2006. december 17. ASE Paks 7.5 - 4.5 Makói SVSE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 5. forduló 2007. február 18. Haladás VSE. 4.5 - 7.5 ASE Paks HVSE sakkterem Szombathely, Rohonci u. 3. 6. forduló 2007. március 04. ASE Paks 5.5 - 6.5 Csuti Hydrocomp Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. Csalódottan távozott a bajnokcsapat Az első osztályú sakkbajnokság hatodik fordulójában a bajnok Csuti Hydrocomp Zalaegerszeg csapatát fogadták hazai környezetben az ASE sakkozói. A mérkőzésen szoros küzdelemben és minimális arányban ugyan, de 6,5-5,5–re győzött a tabella éllovasa. A paksiak oldalán a „veterán” Csom István nagymester törte meg a bajnokcsapat öt forduló óta tartó játszmavesztés nélküli menetelését. A nagy várakozással kísért mérkőzésen mindkét fél respektálta az ellenfél erejét, ennek megfelelően sok játszma végződött pontosztozkodással, ami inkább a nyolc nagymesterrel asztalhoz ülő vendégeknek kedvezett. A találkozó kimenetele szempontjából a csapatösszeállítás gyenge pontjainak kihasználásának volt döntő szerepe, a világos táblákon pedig a paksiaknak nem sikerült győzelemmel kompenzálni ezt, egyedül Csom István tudott a sötét szín babonáján túllépve győzelmet elérni. A mérkőzés végeredménye ennek ellenére az atomos csapat számára siker, a bajnok menetelését viszont erősen fékezte ez a mostani mérsékelt siker – ami a kanizsai csapat nagyarányú győzelme tükrében - különösen izgalmassá teszi a hátralévő fordulókat. A 6. forduló csapatmérkőzései: Hazai csapat Eredmény Vendég csapat HONVÉD 7.5 - 4.5 Edelényi VSE. ASE Paks 5.5 - 6.5 Csuti Hydrocomp Vasas-Novák-MKB 3 - 9 Haladás VSE. Aquaprofit Nk. 10 - 2 Makói SVSE. BEAC-Rufusz 8 - 4 Tabáni Spartacus Statisztika PSC. 6.5 - 5.5 PMSE Ant.H-MTK NB I. Szabó László csoport (2006/2007) Ssz. Csapat neve 1. Csuti Hydrocomp 52.5 2. Aquaprofit Nk. 49.5 3. ASE Paks 44.5 4. Haladás VSE. 38 5. PMSE Ant.H-MTK 36.5 6. Statisztika PSC. 34 7. HONVÉD 34 8. Vasas-Novák-MKB 32.5 9. BEAC-Rufusz 29.5 10. Edelényi VSE. 29 11. Makói SVSE. 27.5 12. Tabáni Spartacus 24.5 -- Molnár Béla --- 7. forduló 2007. március 25. Edelényi VSE. 3 - 9 ASE Paks Művelődési Ház Edelény, Borsodi u. 9. 8. forduló 2007. április 15. HONVÉD 4.5 - 7.5 ASE Paks Magyar Honvédség Művelődési Ház Bp, XIV. Stefánia út 34. Leszerelte a Honvédot az ASE A hétvégi nyolcadik játéknappal megkezdődött a sakkcsapatbajnokságok hajrája. Az ASE első osztályban szereplő csapata egy hét késéssel utazott a Honvéd otthonába, miután az egyéni Európa-bajnokságon szereplő játékosok miatt halasztást rendelt el a versenybíróság. A két csapat összecsapásait hagyományosan presztízs hangulat övezi és most sem volt ez másként, annál is inkább miután bizonyos forgatókönyv szerint még a Honvéd számára a harmadik hely is elérhetővé válhatott volna a paksiak ellen aratott győzelemmel. Berkesék dacára annak, hogy az ellenfél idei legjobb csapatával „futott ki az öltözőből” nem lepődtek meg és hetedik győzelmüket aratva 7,5-4,5 arányban a maguk javára fordították a találkozót. Nem sok hiányzott a „Honvédség” teljes leszereléséhez sem, hiszen az atomosok számára még több pont is volt a meccsben. Így is kellemes meglepetést keltett Papp Gábor győzelme a vietnámi magyar Hoang Trang ellen, hiszen a hölgyversenyző az említett dresdai EB-én negyedik helyen végzett és teljesítményével kvalifikálta magát a VB-re is. A további pontszerzéshez Szabó Krisztián, Vidéki Sándor, Fodor Tamás, Tóth Lili, teljes ponttal, míg Berkes, Ács, Csom, Hazai és Pataki döntetlennel járult hozzá. A találkozón elért kitűnő eredménnyel a paksiak immár biztosan számíthatnak a célként kitűzött érmes helyezésre, annak ellenére, hogy a bajnok aspiráns Nagykanizsa elleni találkozó még hátra van. A forduló mérkőzésén a Nagykanizsa - Zalaegerszeg összecsapás vaskos meglepetéssel ért véget. A Kanizsa expressz végig száguldott az ötszörös bajnokon és 9-3 arányban gázolta a megyeszékhely csapatát, amivel a táblázaton is helyet cserélt a két együttes. A hátralévő ellenfeleket tekintve Paks lehet az az állomás, ahol még mellékvágányra terelhető a kanizsai lokomotív ebben talán még a paksiaknál is jobban reménykedik a nehéz helyzetbe került bajnok Zalaegerszeg. Az izgalmak előjátékának számít majd a kilencedik forduló ahol mindhárom élen álló csapat gyengébb ellenfelek ellen melegítheti a motort a végső száguldáshoz. 8. forduló eredményei: HONVÉD 4.5-7.5 ASE Paks Vasas-Novák-MKB 6.5-5.5 Edelényi VSE. Aquaprofit Nk. 9-3 Csuti Hydrocomp BEAC-Rufusz 4.5-7.5 Haladás VSE. Statisztika PSC. 9-3 Makói SVSE. PMSE Ant.H-MTK 5-7 Tabáni Spartacus A bajnokság állása: 1. Aquaprofit Nk. 67 2. Csuti Hydrocomp 66.5 3. ASE Paks 61 4. Statisztika PSC. 52.5 5. Haladás VSE. 49 6. HONVÉD 46.5 7. PMSE Ant.H-MTK 45.5 8. BEAC-Rufusz 40.5 9. Vasas-Novák-MKB 40 10. Edelényi VSE. 37.5 11. Makói SVSE. 36 12. Tabáni Spartacus 34 9. forduló 2007. április 29. ASE Paks 8.5 - 3.5 Vasas-Novák-MKB Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 10. forduló 2007. május 06. Aquaprofit Nk. 7.5 - 4.5 ASE Paks Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa, Kálvin tér 5. .... Drámai végjáték Az utóbbi évek legizgalmasabb hajrájának lehetünk tanúi a sakk csapatbajnokságban. Az ötszörös bajnok Zalaegerszeg megyebeli vetélytársa idén úgy döntött,; itt az ideje elragadni a koronát a megyeszékhely csapatától. Az ásványvíz forgalmazó Aquaprofit által támogatott nagykanizsai csapat fél tucat idegenlégióssal erősödve vágott a szezonnak. Úgy tűnt nem bízzák a véletlenre a dolgot, hiszen Kotronias, Lupulescu, Istratescu mellett egy csúcs igazolással, a világranglista 14. helyezett Polgár Judit személyében egy valódi éltáblásra is futotta. Aztán elkezdődött a bajnokság és a jelentős erősítések ellenére sem tűnt egyszerű feladatnak a trónfosztás, miután sokáig a bajnokcsapat evezősei húztak jobban és félidőben még úgy tűnt túlzottak a kanizsai remények. Aztán a nyolcadik fordulóban sor került a ki-ki meccsre, ahol nagy meglepetésre 9-3 arányú kiütéses győzelemmel a „kihívó” állt az élre. A következő fordulóban úgy tűnt a bajnokcsapat képes talpra állni miután 10-2 –re legyőzte a Vasas gárdáját, csakhogy a kanizsaiak pontosan ilyen arányban diadalmaskodtak Edelény ellen megőrizve fél-pontos előnyüket. Ebben a fordulóban a paksiak 8,5-3,5 pontos sikere a Vasas ellen biztossá tette a harmadik helyezésüket, de még egy a bajnokság végeredménye szempontjából akár döntő megmérettetés maradt hátra. A zalaegerszegiek utolsó esélyét a rivális kanizsaiak otthonába utazó paksiak hétvégi tízedik fordulós összecsapása jelentette, feltételezve, hogy ők nagyobb arányú sikert érnek el a Statisztika otthonában, mint megyebeli vetélytársa az atomosok ellen. A forduló eredménye alapján a Zalaegerszeg utolsó reménye is oszladozni látszik, a sokszoros bajnok keze megremegett a döntő pillanatban. A forduló meglepetés eredménye, hogy a Zalaegerszeg nem volt képes legyőzni a bajnokság elejétől a feloszlás réme alatt játszó Statisztika csapatát. Az atomosok pedig keményen harcoltak az eddigi legerősebb összeállításban asztalhoz ülő Polgárék ellen. Berkes az éltáblán igazolta tehetségét, világklasszis ellenfele nem tudta legyőzni. A találkozón a paksiak alaposan ráijesztettek ellenfelükre, miután Szabó Krisztián sötéttel is kétvállra fektette az egyébként nagyon masszív Faragó nagymestert. Sajnos végeredményben ez volt az egyetlen győzelme a paksi csapatnak. A 7,5-4,5 arányú hazai győzelemhez ezúttal a szerencse is kellett, Berkes mellett még Nevednichi, Csom, Vidéki, Fodor, Molnár és Ignácz döntetlenjével alakult ki a végeredmény, közülük többen ígéretes állásból engedték ki ellenfelüket. A befejező forduló előtt eldőlni látszik a dobogós helyezések kérdése, miután a Kanizsa a kiesés ellen küzdő Vasassal ül asztalhoz, míg a Zalaegerszegiek a jóval erősebb Postás-MTK-val meccselnek majd. A paksiak szintén a sereghajtó csapatok között található BEAC-al zárják a bajnoki szereplést és a bronzérem megszerzését aligha veszélyeztetik a jelentős ponthátrányban lévők. Statisztika PSC. 6 - 6 Csuti Hydrocomp Aquaprofit Nk. 7.5 - 4.5 ASE Paks HONVÉD 8 - 4 Vasas-Novák-MKB BEAC-Rufusz 4.5 - 7.5 Edelényi VSE. PMSE Ant.H-MTK 8 - 4 Haladás VSE. Tabáni Spartacus 5.5 - 6.5 Makói SVSE. A bajnokság állása: 1. Aquaprofit Nk. 84.5 2. Csuti Hydrocomp 82.5 3. ASE Paks 74 4. Statisztika PSC. 64.5 5. HONVÉD 61 6. PMSE Ant.H-MTK 59 7. Haladás VSE. 59 8. Makói SVSE. 49 9. Vasas-Novák-MKB 47.5 10. BEAC-Rufusz 47 11. Edelényi VSE. 47 12. Tabáni Spartacus 45 11. forduló 2007. május 20. ASE Paks 7 - 5 BEAC-Rufusz Közös budapesti helyszín Trónfosztással zárult a sakkcsapatbajnokság Miután mindkét élen álló csapat azonos arányban győzött az utolsó fordulóban, bizonyossá vált amit a hajrában már sejtettünk az Aquaprofit Nagykanizsa gárdája elragadta a koronát az ötszörös bajnok Zalaegerszegtől. Az ASE 7-5 arányban szintén győzelemmel zárta a bajnokságot és a Berkes vezette csapat - megismételve tavalyi eredményét - bronzérmesként végzett. Ács Péter a második táblán kiemelkedő teljesítménnyel a csapat legjobb pontszerzője lett. Tekintettel az utolsó forduló párosítására, amely alapján a két ponttal vezető kanizsaiak az utólag könnyűnek találtatott és végeredményben kieső Vasassal, míg a Zalaegerszegiek a jóval acélosabb Postás-MTK ellen ültek asztalhoz, az Aquaprofit számára könnyű levezető mérkőzésnek tűnt a záró forduló. A laikusok számára legfőbb kérdésnek az látszott, hogy a nagyágyúkkal kockázat nélkül, vagy a biztos előny birtokában - kímélve az erőket és nem utolsósorban az anyagiakat - „sajáterőből” kívánják leküzdeni az utolsó akadályt. A válasz sajátos lett, a teljes fegyverarzenál - Polgár Judittal az élen - felvonult ugyan, de látva, hogy a rivális egerszeg az összeállítását tekintve „takaréklángra” kapcsolt, feladva ezzel az egyébként is inkább matematikai tekinthető esélyét, eltekintettek a női világranglista vezetőjének asztalhoz ültetésétől. Hogy volt ok a túlbiztosításra igazolja, hogy a Csutisok mérsékelt összeállításuk dacára 9,5-2,5 arányú bravúros győzelemmel végeztek. Az ASE kilenc pontos előnye birtokában kényelmes helyzetben és a bronzérem biztos tudatában várhatta a zárónapot. Az egyetlen intőjel a tavalyi utolsó fordulós vereség volt csupán, amikor is a kényelmes helyzet eredményeként váratlan vereséget szenvedtek a Postás-MTK ellen. Óvatosságra adott az is okot, hogy ezen a találkozón a kiesés ellen küzdő BEAC gárdája volt az ellenfél. A találkozó néhány gyors döntetlennel indult, Hazai, Pataki, Fodor és Vidéki egyezett ki a megnyitás után, miután a „szerváikat” jól fogadta az ellenfél. A találkozó békés hangulatát, amit Berkes, Csom, Papp, Szabó, Molnár és Tóth döntetlenje jelzett, Györkös Lajos és a csapat legjobb pontszerzője Ács Péter rázta fel győzelmével, ami az idei szezon tizedik meccsgyőzelmét jelentette a csapatnak. 7-5 arányú sikerrel zárta tehát a bajnokit az ASE gárdája és elérte ezzel a célul kitűzött bronzérmet. Az idei év sikerei között tartja számon a csapatvezetés, hogy a 15 éves Balázs Gábor személyében egy újabb tehetséges sajátnevelésű fiatallal erősödött az első osztályban szereplő csapat. Egyéni teljesítmények: 1. Berkes Ferenc 11/6 2 Ács Péter 11/8.5 3. Nevednichy Vladislav 3/1 4. Papp Gábor 9/4.5 5. Csom István 11/6.5 6. Szabó Krisztián 11/7.5 7. dr. Hazai László 4/1.5 8. Tóth András 1/05 9. Györkös Lajos 10/6 10. Vidéki Sándor 11/7 11. Pataki Győző 10/6 12. Jr. Fodor Tamás 11/8.5 13. Siklósi Zoltán 3/1.5 14. Molnár Béla 11/7.5 15. Ignácz Mária 5/ 2.5 16. Tóth Lili 6/2.5 17. Balázs Gábor 4/3.5 11. forduló eredményei: Vasas-Novák-MKB 2.5 - 9.5 Aquaprofit Nk. Csuti Hydrocomp 9.5 - 2.5 PMSE Ant.H-MTK ASE Paks 7 - 5 BEAC-Rufusz Edelényi VSE. 4.5 - 7.5 Statisztika PSC. Makói SVSE. 5 - 7 HONVÉD Haladás VSE. 8.5 - 3.5 Tabáni Spartacus A bajnokság végeredménye: 1. Aquaprofit Nk. 9 7.5 8 7 8.5 8 10 9.5 10 9.5 7 94 2. Csuti Hydrocomp 3 6.5 6 7.5 9.5 9.5 9 10 9 11 11 92 3. ASE Paks 4.5 5.5 8.5 7.5 7.5 6.5 7.5 7 9 8.5 9 81 4. Statisztika PSC. 4 6 3.5 6 6 6.5 9 7.5 7.5 6.5 9.5 72 5. HONVÉD 5 4.5 4.5 6 4.5 8 7 6.5 7.5 8 6.5 68 6. Haladás VSE. 3.5 2.5 4.5 6 7.5 4 6.5 7.5 8 9 8.5 67.5 7. PMSE Ant.H-MTK 4 2.5 5.5 5.5 4 8 5.5 8 5.5 8 5 61.5 8. Makói SVSE. 2 3 4.5 3 5 5.5 6.5 5.5 7 5.5 6.5 54 9. BEAC-Rufusz 2.5 2 5 4.5 5.5 4.5 4 6.5 4.5 5 8 52 10. Edelényi VSE. 2 3 3 4.5 4.5 4 6.5 5 7.5 5.5 6 51.5 11. Vasas-Novák-MKB 2.5 1 3.5 5.5 4 3 4 6.5 7 6.5 6.5 50 12. Tabáni Spartacus 5 1 3 2.5 5.5 3.5 7 5.5 4 6 5.5 48.5 NB I. Szabó László csoport (2006/2007) végeredmény: Csapat neve 1. Aquaprofit Nk. 94 2. Csuti Hydrocomp 92 3. ASE Paks 81 4. Statisztika PSC. 72 5. HONVÉD 68 6. Haladás VSE. 67.5 7. PMSE Ant.H-MTK 61.5 8. Makói SVSE. 54 9. BEAC-Rufusz 52 10. Edelényi VSE. 51.5 11. Vasas-Novák-MKB 50 12. Tabáni Spartacus 48.5
ElolvasomRövid hírek 2007 -2008 NB I. Szabó László csoport (2007/2008) ASE Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2007. október 14. - Postás-MTK. 4.5- 7.5 ASE Paks ... Budapest, VII. Erzsébet körút 24. I. em. Kettős győzelem a sakkcsapatbajnoki rajton Az Atomerőmű csapata a Postás-MTK otthonában 7,5-4,5 arányú győzelemmel indult, míg az első osztályban debütáló decsi gárda meglepő magabiztossággal 7-5 arányban verte a borsodiak újoncát, Kazincbarcikát. A sakkcsapatbajnokság első osztályában az idei szezontól az ASE mellett, a feljutó Decs KSE-nek is szoríthatnak a sakkbarátok. A két Tolna-megyei gárda hasonló csapatépítésre rendezkedett be, tekintve, hogy mindkét csapat kitűnő ifjúsági nevelő munkával dicsekedhet és csapataik szerkezetében meghatározó szerepet játszanak a sajátnevelésű fiatalok, illetve edzőik. A paksi csapat már megvetette magát az első osztályban, annak is az élmezőnyében, míg a községi csapat számára nehéz küzdelemnek ígérkezik a bennmaradás kiharcolása. Papp Csaba a decsiek csapatvezetője, szervezője, szponzora nehéz évadra ám ennek ellenére bennmaradásra számít, amihez a hétvégi fordulóban az első nagy lépést pedig már meg is tette csapata. A nyolc ifjúsági versenyzővel asztalhoz ülő sárköziek bravúros győzelemmel rúgták el magukat a startkockáról. A csapat önbizalmát a találkozón Adzic Slobodan gyors győzelme hozta meg. Ezt követően az éltáblákon taktikus döntetlenek születtek Gonda László, Pap Gyula, Galyas Miklós, Papp Tamás révén, majd az újabb győzelmet Taskovits István a csapat ifjúsági edzője harcolta ki. A két pont előnnyel álló csapattal szemben Sebestyén Balázs és Maródi Mátyás taktikus döntetlenje után a hazaiak ugyan még egyenlíteni tudtak, de Amstadt Áron és Vince Andrea az utolsó táblákon kitűnően élt a beugró szereppel és győzelemmel hálálta meg a csapatba állítást. A fiatal csapat fontos győzelmet ért a bemutatkozó mérkőzésén, ami önbizalmat adhat a további találkozókra. A tavalyi bronzérmes ASE győzelmi reményekkel utazott a fővárosba a Postás-MTK csapatához. A paksiak háza táján a nyáron történt egysmás, egyrészt a Zalaegerszegtől igazolt Grószpéter Attila személyében újabb nagymesterrel erősítették soraikat, valamint a női táblán is cseréltek, a Nagykanizsa női játékosa Vajda Szidónia váltotta Ignácz Máriát, aki pedig a kanizsaiaknál folytatja szereplését. Az első forduló mérkőzésén pikáns összecsapásának ígérkezett a Pintér-Berkes párharc az éltáblán, a parti a döntetlen végződés ellenére nem okozott csalódást; fordulatos küzdelemben, két királyig folyó csatára került sor a szövetségi kapitány és játékosa között. Meglepetésre a hazaiak számára indult jobban a találkozó. A Marx György verseny győztesét, Ács Pétert két kézzel cserélve, szemtelenül kiremizte a fiatal Varga Csaba és az első győzelem is az MTK utódcsapatának nevéhez került, miután a rutinos Grószpéter elfogódottan játszotta első paksi meccsét; egy remi ajánlatra vesztő lépéssel válaszolt Lukács Péter nagymesternek. A folytatásban az ASE lerázta magáról az idény eleji forma rémképét, Györkös Lajos szép győzelme lökést adott a csapatgépezetnek. A továbbiakban ugyan még egy vereség becsúszott a paksiaknál, de összességében Szabó Krisztián, Vidéki Sándor, Fodor Tamás és Tóth Lili győzelmével, Berkes, Ács, Papp, Csom, Molnár döntetlenje mellett 7,5-4,5 arányú sikerrel, jó rajtot vett az atomos csapat. A folytatásban a paksiak Kazincbarcikát fogadják, míg a decsi csapat a bajnok Nagykanizsa otthonában utazik. 2. forduló 2007. nov. 11. - ASE Paks 5.5- 6.5 Kazincbarcikai VSC. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. NB I. csapatbajnokság 2. fordulója Első hazai mérkőzésén az újonc Kazincbarcika ellen vereséget szenvedett az ASE, így két forduló után a harmadik helyen áll a nemzeti bajnokság első osztályában. A DECS 1990 csapata a bajnok Nagykanizsa otthonából rabolt négy pontot, így elkerülve a kieső zónát a kilencedik helyen várhatja a folytatást. Hazai mérkőzésén szoros küzdelemben 6,5-5,5 arányban alulmaradt az ASE az erre a találkozóra alaposan felkészült Kazincbarcika ellen. Az atomosoknak egyedül az éltáblán sikerült győzelmet elérni, a közelmúltban befejeződött csapat EB legeredményesebb magyar versenyzője Berkes Ferenc ezen a találkozón sötét színnel is nyerésre játszott az ukrán Sikula ellen és gyors győzelme jó előjelnek látszott. A találkozón sok óvatos döntetlen született és az időzavarban pedig a vendégek kerekedtek felül, két mérkőzést is nyerni tudtak, míg a paksi csapat néhány előnyösebb állása döntetlenre oldódott. Ács, Papp, Grószpéter, Csom, Fodor, Györkös, Pataky és Molnár döntetlenjével alakult ki a végeredmény. A decsi csapat a balszerencsés sorsolási szám jóvoltából ismét idegenben szerepelt és a bajnok csapat otthonába történő látogatás nem ígért pontözönt a vendégeknek. A fiatal sárközi gárda az esélytelenek nyugalmával ült asztalhoz és nagyon kellemetlen ellenfélnek bizonyult. Az éltáblán Gonda László szép győzelmet ért el a görög Kotronias nagymester ellen, Veszprémi András és a 11 éves Amstadt Áron pedig a hátsó táblákon vezette győzelemre figuráit. Galyas Miklós és Roganovic Milos döntetlenjével értékes négy ponttal utazhatott haza a bennmaradást célul kitűző újonc. A bajnokság harmadik fordulójában november 25-én a két Tolna-megyei csapat találkozójára kerül sor. 2. forduló eredményei: Aquaprofit NTSK. 8 - 4 Decs 1990 ASE Paks 5.5 - 6.5 Kazincbarcikai VSC. BEAC I. 4.5 - 7.5 Postás-MTK. Statisztika PSC. 4 - 8 Z. Csuti-Hydrocomp Honvéd Auróra 5.5 - 6.5 Vasas SC. Haladás VSE. 6 - 6 Makói SVSE. 3. forduló 2007. november 25. - Decs 1990 5.5- 6.5 ASE Paks ... Fekete Ló Sakk Klub Decs, Béke utca 5. Paksi győzelem – decsi öröm A Tolna-megyei csapatok első NB-I-es találkozóján az Atomerőmű SE 6,5-5,5 arányban győzött Decsen. A paksiak a harmadik, Decs a 7-9. helyről várhatja a folytatást. Baráti hangulatú, de a mérkőzés képe alapján annál kevésbé volt békés az összecsapás a két Tolna-megyei csapat találkozóján az első osztályú bajnokság harmadik fordulójában. Az Atomerőmű SE erősen tartalékos összeállításban ült asztalhoz, miután Berkes és Ács a Bundes-ligában játszott, Fodor Tamás pedig a Török-országban zajló korcsoportos VB miatt volt kénytelen kihagyni a mérkőzést. A decsiek éltábláján Popovics Dusan szerb nagymester ezen a találkozón mutatkozott be és így a bennmaradást célul kitűző sárközi csapat a legerősebb összeállításban és meglehetősen elszántan vette fel a küzdelmet. A paksi csapatban szintén akadt debütáns, mindjárt kettő is. Vajda Szidónia a kanizsai csapattól érkezett és most játszotta első mérkőzését paksi mezben, valamint az ifjúsági korú Lizák Péter, aki győzelemmel mutatkozott be az első osztályban. A találkozó a paksiak vezetésével kezdődött, Balázs Gábor gyorsan előnybe került és a második óra végén besöpörte a teljes pontot. Decsi részről Sebestyén Balázs viszonozta a „tüzet”, váratlan vezérnyeréssel fektette két vállra rutinos ellenfelét. A továbbiakban kiegyenlített küzdelem jellemezte a mérkőzést, a Hazai - Nagyhegyesi, Grószpéter – Popovics és a Gonda – Szabó összecsapás is döntetlent hozott. A rendkívül hangulatos, ám kis légterű helyiségben a még játszók is tisztán hallották az izgatott nézői suttogást - Csom elnézte a bástyáját! Valóban drámai fordulat történt, a paksiak olimpiai bajnoka előbb visszautasította ellenfele Galyas Miklós korrekt döntetlen ajánlatát, majd a következő lépésben elnézett egy huszár kettős-támadást. Ám a szerencse nem csak a decsieknek kedvezett ezen a napon, Taskovits István nyert végjátékban egy könnyelmű lépéssel fél pontot ajándékozott a paksiak női játékosának Vajda Szidóniának, aki a játszma nagy részében a rossz megnyitás után gyaloghátrányban játszott. Döntetlenül végződött még a Papp Gábor - Pap Gyula, a Papp Tamás – Györkös Lajos és a Pataki Győző – Rudolf Anna mérkőzés is. Az atomosok a találkozót végeredményben szoros küzdelemben 6,5-5,5 arányban, az utolsó három táblán – Molnár Béla, Balázs Gábor és Lizák Péter – elért győzelmeikkel tudták megnyerni. A bajnokság első negyedét követően elmondható, hogy mindkét Tolna-megyei csapat az általa kitűzött célnak megfelelően áll a táblázatban. Az atomosok a kicsit mérsékeltebb kezdés ellenére egy pont előnnyel a harmadik helyen, míg a kiesés elkerülését megcélzó sárköziek, kitűnő rajt után a kieső helyet szintén egy teljes ponttal elkerülve a 7-9. helyet foglalták el a tabellán. A folytatásban december 9-én a paksiak a bajnok Nagykanizsa otthonába látogatnak, míg a Decs 1990 csapata az utolsó helyen álló BEAC-hoz utazik majd. A harmadik forduló eredményei: Makói SVSE. 5 - 7 Aquaprofit NTSK. Vasas SC. 4 - 8 Haladás VSE. Z. Csuti-Hydrocomp 9 - 3 Honvéd Auróra Postás-MTK. 6.5 - 5.5 Statisztika PSC. Kazincbarcikai VSC. 6.5 - 5.5 BEAC I. Decs 1990 5.5 - 6.5 ASE Paks 4. forduló 2007. december 09. - Aquaprofit NTSK. 5 - 7 ASE Paks .. Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Bajnokverés Kanizsán Bravúros vendég győzelmet hozott a Nagykanizsa - ASE összecsapás a sakkcsapatbajnokság első osztályában. A paksiak 7-5 arányban múlták felül a Polgár Judittal asztalhoz ülő kanizsát. A negyedik fordulóban fontos mérkőzésen az eddig kiválóan szereplő Decs KSE 7-5 arányban vesztett a BEAC ellen. A paksiak behúzták a vészféket a kanizsa expresszen, bravúros játékkal idegenben győzték le a bajnokot. Az éltáblákon ugyan jobbnak bizonyult a bajnokcsapat, ám a további csapatrészben négy táblán is a paksiak fogadhatták a gratulációt. Az első meccsét paksi színekben játszó Berescu ugyan – a hagyományokhoz hűen – vereséggel debütált, ellenben a szintén friss erőt képviselő Grószpéter Attila szép győzelme bizonyítja, hogy a beilleszkedése sikeres. Csom István nagymester és Vidéki Sándor is fontos győzelemmel javította legutóbbi botlását, míg Papp Gábor korosztályos riválisát Bánusz Tamást fektette kétvállra. Az atomosok egy pontra közelítették meg a második helyet, esélyüket növeli, hogy a következő fordulóban a tabella utolsó BEAC lesz az ellenfelük. Meglepetésre az élen álló Zalaegerszeg is botlott Szombathelyen, így az előnyük fokozásához kínálkozó nagy esélyt szalasztották el. A decsi csapat a jó rajt után fellelkesülve győzelmi reményekkel látogatott a BEAC otthonába, ám a találkozó rossz előjelekkel indult, miután a csapat szerb idegenlégiósai negyven perces késéssel érkeztek a mérkőzésre. Papp Tamás szép győzelmével ugyan a sárköziek jutottak vezetéshez, de több táblán is sorra hibáztak amit csak részben tudott szépíteni győzelmével az éltáblás Popovics Dusan és a női táblán Rudolf Anna. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a jól alakult eredményeknek köszönhetően a decsi csapat a megszerzett öt pontjával is tovább távolodott a kieső zónától és a nyolcadik helyet foglalta el a táblázatban. A folytatásban a Statisztika PSC elleni találkozóra kerül sor a decsi Fekete Ló sakk-klubban. A 4. forduló eredményei: Aquaprofit Nagykanizsa Tungsram SK - Atomerőmű SE. 5 – 7 Polgár Judit (2708) - Berkes Ferenc (2606) döntetlen Andrei Istratescu (2631) - Ács Péter (2548) 1 - 0 Robert Markus (2586) - Vladiszlav Nevednichy (2531) döntetlen Piotr Bobras (2564) - Alin Berescu (2508) 1 - 0 Constatntin Lupulescu (2562) - Grószpéter Attila (2540) 0 - 1 Luka Lenic (2531) - Szabó Krisztián (2492) döntetlen Bánusz Tamás (2491) - Papp Gábor (2489) 0 - 1 Faragó Iván (2504) - Csom István (2455) 0 - 1 Bokros Albert (2445) - Fodor Tamás (2422) döntetlen Szabó Gergely (2518) - Vajda Szidónia (2407) döntetlen Krizsány László (2456) - Vidéki Sándor (2420) 0 - 1 Mihók Olivér (2371) - Györkös Lajos (2389) döntetlen BEAC - Decs 1990 7 - 5 Statisztika - Kazincbarcika 4,5 - 7,5 Honvéd - Postás - MTK 5,5 - 6,5 Haladás Szhely - Zalaegerszeg SK 6,5 - 5,5 Makói SVSE. - Vasas SC. 8 - 4 5. forduló 2007. december 16. - ASE Paks 7.5- 4.5 BEAC I. ... Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. Kettős Tolna-megyei siker a sakk csapatbajnokságban A bajnokság harmadik helyén álló ASE 7,5-4,5 arányban nyert a tabella végén álló BEAC ellen, míg a DECS KSE fiataljai kitűnő játékkal 7-5-re verték a nagy múltú Statisztika PSC gárdáját. Az atomerőmű sakkozói a bajnokverés után nagy reményekkel ültek asztalhoz a hét végi ötödik fordulóban. A kieső helyen tanyázó BEAC csapata verhető ellenfélnek tűnt, (nagyon is) ezért az optimistábbak már két számjegyű győzelmet rebesgettek. Ám a fővárosiaknak a Decsiek elleni első és egyetlen győzelme úgy tűnik visszaadta a reményt a bennmaradásért folytatott küzdelemben és az eddigi legerősebb összeállításban ültek asztalhoz Pakson. A kissé meglepett hazaiak helyzetét tovább nehezítette, hogy a lélektanilag fontos első „gólt” a vendégcsapat szerezte meg. Szerencsére a hazaiak egyenlítés sem váratott sokáig az idei bajnokságban a sikeres bemutatkozás után ismét játékhoz jutó fiatal, Balázs Gábor a világos színeket vezetve könnyedén győzött az utolsó táblán. Ács Péter győzelméhez a játék alapján nem nagyon fért kétség, az Angliából a mérkőzésre hazautazó Pintér Gábor nem tudott jelentős ellenállást tanúsítani. Ismét az utolsó három tábla bizonyult a nyerő csapatrésznek, sajnos csak itt sikerült a papírformának megfelelő eredményt elérni. Papp Gábor rosszabb állásban sem nyugodott bele a döntetlenbe és maratoni küzdelemben mentette a csapat becsületét. A 7,5-4,5 arányú győzelem alulmúlta a várakozást, az ezüstéremért folytatott csatában – tekintettel a Nagykanizsa nagy arányú győzelmére - romlottak a paksiak esélyei. Atomerőmű SE – BEAC 7,5-4,5 Berkes Ferenc (2606) – Antal Gergely (2456) remi Ács Péter (2548) – Pintér Gábor (2362) 1-0 Grószpéter Attila(2540) – Somlai László (2369) remi Szabó Krisztián (2492) – Torma Róbert (2337) remi Papp Gábor (2489) – To Nhat Minh (2281) 1-0 Tóth András (2410) – Szamosközi Gábor (2280) remi Fodor Tamás (2422) – Radnai Ádám (2279) 0-1 Vajda Szidónia (2407) – Kerek Krisztián (2304) remi Vidéki Sándor (2420) – Kerek Csaba (2289) 0-1 Györkös Lajos (2389) – Dombai István (2213) 1-0 Molnár Béla (2382) – Schneider Veronika (2247) 1-0 Balázs Gábor (2283) – Kormos Ádám (2146) 1-0 A DECS 1990 csapata a szebb időket is megélt, újabban a megszűnéssel küszködő ám még mindig erős játékosállománnyal bíró Statisztika otthonába utazott. A hazaiak három nagymesterrel és négy nemzetközi mesterrel biztos esélyesnek tűntek a fiatal decsi csapat ellen. Ugyanakkor a Tolna-megyeiek kisebbik csapata már az eddigiek során is fittyet hányt a papírformára és sorra írta át az esélyesek névsorát. Ebből ezúttal is jutott bőven. Veszprémi Andrásnak nem kellett sok mérkőzés ahhoz, hogy felvegye a ritmust az első osztályban, a legutóbbi találkozóhoz hasonlóan ismét elsőként fogadhatta ellenfele gratulációját. Pap Gyula a második táblán meglepetésre a szerb Ilincic nagymestert fektette kétvállra, Sebestyén Balázsnak pedig Medvegy Nóra női nagymester az olimpiai csapatunk oszlopos tagja volt kénytelen gratulálni. A csapat tanult az előző heti kudarcból és fegyelmezett játékot nyújtott, ha kellett megcsinálták a taktikai döntetleneket is. Ezzel a szép meglepetés győzelemmel zárták a bajnokság idei küzdelmét. A jelen állás szerint a 7-8. helyen áll a gárda, így tehát megalapozottak a remények a nyugodt folytatásra. A következő bajnoki fordulóra február 17-ig kell majd várni, amikor a Statisztika – Paks és a Honvéd – Decs mérkőzésekre kerül sor. DECS - STATISZTIKA Gonda László (2502) – Medvegy Zoltán (2512) remi Pap Gyula (2427) – Ilincic Zlatko (2545) 1-0 Galyas Miklós (2433) – Fogarasi Tibor (2428) remi Nagy Hegyesi Bálint (2380) – Danner Georg (2434) remi Roganovics Milos (2369) – Izsák Gyula (2427) remi Taskovits István (2336) – Zsinka László (2320) remi Sebestyén Balázs (2273) – dr. Medvegy Nóra (2369) 1-0 Papp Tamás (2300) – Lőrincz István (2315) remi Rudolf Anna (2273) – Horváth András (2312) remi Horváth Gábor (2276) – Glatt Gábor (2271) 0-1 Maródi Mátyás (2175) – dr. Füsthy Zsolt (2291) remi Veszprémi András (2156) – Szekeres Róbert (2238) 1-0 Az 5. forduló eredményei: ASE Paks 7.5 - 4.5 BEAC I. Decs 1990 7 - 5 Statisztika PSC. Vasas SC. 2.5 - 9.5 Aquaprofit NTSK. Zalaegerszeg 8 - 4 Makói SVSE. Postás-MTK. 5.5 - 6.5 Haladás VSE. Kazincbarcika 6 - 6 Honvéd Auróra 6. forduló 2008. február 17. - Statisztika PSC. 5.5- 6.5 ASE Paks ... Corvin Művelődési Ház Erzsébetligeti Színház 1165 Budapest, Hunyadvári utca 43/c. Szoros küzdelmekkel indult a sakk csapatbajnokság második szakasza Az ASE minimális arányú 6.5-5,5 győzelemmel vette az akadályt az első osztályú bajnokság 6. fordulójában a Statisztika ellen. Úgy tűnik képes a kieső zónától távol tartani magát a Decs 1990 gárdája, szoros találkozón 5,5 pontot raboltak a nagynevű budapesti Honvéd otthonából. Az ASE harmadik, a DECS 1990 csapata pedig a nyolcadik helyről folytathatja a bajnoki küzdelmeket. A táblázat harmadik helyén tanyázó atomosok az év eleji hagyományos füredi edzőtábort követően elszántan készülődtek a bajnokság második szakaszára. Az előttük álló Nagykanizsa bravúros legyőzését követően még az előrelépés lehetősége is adottnak látszott, ám az ehhez szükséges nagyarányú győzelmeknek továbbra is híján van a csapat. Hiába a bravúr a riválisokkal szemben, ha a mezőny hátsó felében lévő ellenfelek ellen nem jönnek a pontok, és míg a konkurensek nagyarányú győzelmekkel lépdelnek előre, addig Berkesék csupán szolid győzelmeket tudhatnak magukénak. A Statisztika elleni mérkőzés a lelkiismeretes felkészülés dacára sem hozta meg a várt átütő (nagy pontszámú) sikert, igaz ezúttal három alapemberét nélkülözve ült asztalhoz a paksi csapat. A találkozón Nevednichy és Grószpéter mellett Szabó Krisztián győzelmének örülhettek az atomosok, míg Berkes, Ács, Berescu, Csom, Fodor, Györkös és Molnár fél ponttal járult hozzá a csapatgyőzelemhez. A 6.5-5.5-es siker, izzadtságszagú győzelem - különösen a rivális Nagykanizsa kiütéses 11.5-0.5 arányú BEAC elleni diadala tükrében - és míg az ezüsthajó egyre távolodik, a hátralévő mérkőzések tétje a bronzérem megőrzése marad a paksiak számára. A decsiek kiegyensúlyozott mérkőzéseket vívnak és ennek eredményeként nincs okuk izgulni a bennmaradásért. A hétvégi találkozón szoros mérkőzésen szenvedtek minimális vereséget a sokszoros bajnok Honvéd otthonában. A sárközi fiatalok ismét kivették részüket a győzelmekből, Pap Gyula a rutinos Petrán Pál nemzetközi mester ellen, míg Vince Andrea a női táblán Ignácz Rózsa ellen kasszírozta a teljes pontot. A csapat további része Popovics, Gonda, Galyas, Sebestyén, Papp, Veszprémi és Amstadt döntetlent ért el. A kieső zónától 3,5 pontra áll a bajnokság egyetlen községi csapata és úgy tűnik szereplésük az első osztályban nem lesz tiszavirág életű, a kritikus első év - a jelen helyzet alapján - sikeresen zárulhat a fiatalokra építő lelkes kis csapat számára. A soron következő találkozót a harmadik helyre aspiráló Haladás Szombathely ellen játsszák, amelyet így kettős érdekeltséggel figyelhetnek majd a Tolna-megyei sakkrajongók. A bajnoki cím kérdésében is döntő összecsapást hoz majd a bajnokság hetedik játéknapja; a két élen álló találkozójára kerül sor. Március 2-án a Zalaegerszegiek otthonukban biztosíthatják be előnyüket a bajnok Nagykanizsával szemben. A 6. forduló eredményei: Aquaprofit NTSK. 11.5 - 0.5 BEAC I. Statisztika PSC. 5.5 - 6.5 ASE Paks Honvéd Auróra 6.5 - 5.5 Decs 1990 Haladás VSE. 6.5 - 5.5 Kazincbarcikai VSC. Makói SVSE. 5.5 - 6.5 MTK Vasas SC. 2.5 - 9.5 Z. Csuti-Hydrocomp 7. forduló 2008. március 02. - ASE Paks 7- 5 - Honvéd Auróra ... Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. Előnyös pozícióban a Tolna-megyei sakkcsapatok A csapatbajnokság hajrája előtt jó pozícióból várhatják a folytatást megyénk sakkozói az első osztályú bajnokságban. A hétvégi 7. fordulóban fontos mérkőzésekre került sor, amelyen mindkét csapat sikerrel szerepelt. Az ASE – Honvéd találkozó 7-5, míg a Decs – Szombathely mérkőzés meglepetésre 6,5-5,5 arányú hazai győzelemmel ért véget. A paksiak hazai pályán fogadták az előző fordulóban Decs ellen győztes Honvéd gárdáját. Almási Zoltán olimpikon nagymester a hagyományokhoz hűen ismét leült Pakson, ám Berkes Feri ellen ezúttal sem sikerült begyűjtenie a teljes pontot. A játszmájukban a paksi nagymester sötét színnel is bátran játszott, érdekes tisztáldozattal lepte meg ellenfelét. Almási sokat töprengett, majd az óvatos játék mellett döntött és visszaadta az előnyt, ami után rövidesen döntetlennel zárult a játszma. A találkozón ezúttal elmaradtak a békés és gyors döntetlenek, az atomosok minden táblán élesen, kezdeményezően játszottak, ennek ellenére csak Szabó Krisztiánnak és Vidéki Sándornak sikerült a teljes pont megszerzése. Fejlődést mutat, hogy a paksiak ezúttal játszmavesztés nélkül zárták a meccset. Berkes, Ács, Grószpéter, Papp, Csom, Fodor, Györkös, Pataky, Molnár és Tóth játszmája is pontosztozkodással ért véget. A tabellán őrzi a harmadik helyet az ASE, miután a forduló mérkőzésén az élen álló Zalaegerszeg legyőzte a bajnok Nagykanizsát hat pontra csökkent az atomosok hátránya. A Decs számára nehéz mérkőzésnek ígérkezett a dobogóra aspiráló Szombathely elleni találkozó. A vasi legénység néhány szlovák idegenlégióssal megerősödve érkezett a papírformának megfelelően győzelemi reményekkel. A találkozó ezzel ellentétben végig a sárköziek fölényével zajlott, igaz ehhez néhány kiemelkedő egyéni teljesítmény kellett. A csapat legjobb pontszerzője Pap Gyula ezúttal is biztos pontnak bizonyult és Rudolf Anna bravúros győzelemmel fektette két vállra a többszörös olimpikon nagymesternőt Lakos Nikolettát. Veszprémi András ismét fontos pontszerzéssel igazolta helyét a csapatban. A csapat idegenlégiósa a szerb Roganovic eddig biztosan szállította a félpontokat, ezen a mérkőzésen első győzelmét is ünnepelhette. A 7. forduló eredményei: Z. Csuti-Hydrocomp 7 - 5 Aquaprofit NTSK. MTK 6.5 - 5.5 Vasas SC. Kazincbarcikai VSC. 6 - 6 Makói SVSE. Decs 1990 6.5 - 5.5 Haladás VSE. ASE Paks 7 - 5 Honvéd Auróra BEAC I. 6 - 6 Statisztika PSC. 8. forduló 2008. március 16. - Haladás VSE. 4.5- 7.5 ASE Paks ... Haladás Vasutas Sportegyesület sakkterme Szombathely, Rohonci utca 3. Idegenben aratta hetedik győzelmét az ASE Rangadó mérkőzést nyertek a paksiak a Szombathely otthonában. A vasiaknak nem sikerült megszorongatni az ASE sakkozóit az éremért folyó csatában, Berkesék 7,5-4,5 arányú győzelmét követően, három fordulóval a bajnokság vége előtt, aligha forog veszélyben az újabb paksi bronzérem. A Decs KSE szoros mérkőzésen 7-5 arányban maradt alul a Makó ellen, nyolcadik helyezettként a középmezőny biztos tagja. A paksi csapat elszántan készült a Haladás elleni találkozóra, az előzmények is kedvezően alakultak, a csapat idegenlégiósa Nevednichy Vladislav frissen szerzett román bajnoki címmel ült asztalhoz, Papp Gábor a napokban első nagymester normáját ünnepelte, míg Fodor Tamás személyében az aktuális Junior Bajnokot láthattuk az atomosok sorai között. Az ellenfél szlovák idegenlégiósait mozgósította a rangadóra, de ezúttal az erősítés is kevésnek bizonyult. Berkesék négy mérkőzést is nyertek; Nevednichy, Papp Gábor, Györkös Lajos és Molnár Béla jóvoltából. Berkes, Ács, Berescu, Grószpéter, Szabó, Csom és Fodor pedig döntetlent ért el. A decsiek éltáblásukat nélkülözték a Makó elleni találkozón, Popovics egészségügyi problémák miatt lemondta a mérkőzést. A tartalékos sárköziek ezen a találkozón többet hibáztak mint a korábbi mérkőzéseken és így nem sikerült elérniük a célul kitűzött hat pontot. Nagyhegyesi Bálint és Papp Tamás győzelme mellett, Gonda, Galyas, Roganovics, Sebestyén, Rudolf és Veszprémi döntetlenjével 5 pontot értek el ezen a fontos találkozón. Aggodalomra nincs oka Papp Csaba gárdájának, a kiesés réme már nem fenyeget, a nyolcadik helyről való előrelépésre is meg van az esélye a csapatnak. A következő fordulóban a sárköziek a bajnokság utolsó helyezettje ellen mérkőzik, míg a paksiak a makói csapatot fogadják. A 8. forduló eredményei: Aquaprofit NTSK. 7.5 - 4.5 Statisztika PSC. Honvéd Auróra 3.5 - 8.5 BEAC I. Haladás VSE. 4.5 - 7.5 ASE Paks Makói SVSE. 7 - 5 Decs 1990 Vasas SC. 4.5 - 7.5 Kazincbarcikai VSC. Z. Csuti-Hydrocomp 8.5 - 3.5 MTK 9. forduló 2008. március 30. - ASE Paks 9- 3 Makói SVSE. ... Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. Kettős hazai siker a hajrában Mindkét Tolna-megyei együttes sikerrel szerepelt otthonában a sakkcsapatbajnokság kilencedik fordulójában. A harmadik helyen álló Paks a szezon eddigi legnagyobb arányú győzelmével 9-3 arányban múlta felül a Makó együttesét, míg a Decs 1990 gárdája tartalékosan 6,5-5,5 tudott győzni a szebb időket is megért Vasas ellen. Ma KO. Akár így is fogalmazhatta volna a Makó elleni taktikát a csapatvezetés Pakson. Ezen a napon nem sokon múlott, hogy valóban sikerüljön padlóra küldeni a vendégcsapatot, miután az első öt táblán 5-0 arányban diadalmaskodtak a hazaiak. Ezen a napon nem volt gond a küzdőszellemmel sem, minden mérkőzést kijátszottak a paksiak és ennek jutalma az eddigi legnagyobb arányú győzelmük a bajnokságban. A decsi csapat a sereghajtó Vasast fogadta a Fekete Ló Sakk-klubban. A hazai csapat tartalékos erőkkel ült asztalhoz, a betegeskedő éltáblás Popovics helyettesítése mellett, egy váratlan nehézség az óraátállítás is gondot okozott. A késés miatt kikerülő játékos helyére a fiatal Straubinger Dániel állt a csatasorba, így személyében egy újabb ifjúsági játékos debütálására került sor ezen a napon. A nehézségek ellenére a decsiek eredményesen vették az akadályt és győzelmükkel az előkelő 6. helyre ugrottak a táblázatban. Az első osztályú sakkcsapat bajnokság a véghajrához közelít, de megyénk csapatai számára már kevesebb izgalmat tartogat a finis, ugyan mindkét csapatunknak jut majd szerep akár a végeredmény alakításában is, de ez aligha változtat a kitűzött célok elérésében. Az élen álló csapatok a Zalaegerszeg és a Nagykanizsa eredményével fordulóról-fordulóra fogalmazza újra a végső győzelemmel kapcsolatos esélylatolgatásokat – most a kanizsai gőzös kapcsolt rá, két számjegyű győzelme izgalmas véghajrát sejtet. A következő fordulóban a Zalaegerszeg – Decs mérkőzés nem sok jót ígér a sárközi pontok gyűjtögetőinek, igaz a lelkes fiatal gárda az esélytelenek nyugalmával néhány alkalommal már borsot tört a nagy csapatok orra alá, de ezen a találkozón még ennél is több kell majd. Az ASE pedig az utolsó fordulóban csap össze a tabella éllovasával, ami igazi rangadó mérkőzésnek ígérkezik és könnyen meglehet, hogy a bajnoki cím sorsát illetően döntő szereposztás lesz. Mindez aligha lesz befolyással az atomosok helyezését tekintve, hiszen a dobogó harmadik helyét az utóbbi két fordulóban elért győzelmeikkel már kibérelték maguknak. A 9. forduló eredményei: MTK 2 - 10 Aquaprofit NTSK. Kazincbarcikai VSC. 4.5 - 7.5 Z. Csuti-Hydrocomp Decs 1990 6.5 - 5.5 Vasas SC. ASE Paks 9 - 3 Makói SVSE. BEAC I. 4 - 8 Haladás VSE. Statisztika PSC. 6.5 - 5.5 Honvéd Auróra 10. forduló 2008. április 27. - Vasas SC. 6.5- 5.5 ASE Paks ... Magyar Sakkszövetség Budapest, V. Falk Miksa utca 10. II. emelet A végletek hétvégéje Meglepetésre 6,5-5,5 arányú vereséget szenvedett az ASE a táblázat utolsó helyén álló Vasas otthonában. A tartalékos Decs szintén idegenben, az éllovas Zalaegerszeg ellen ült asztalhoz, a bajnokaspiráns zalai csapat 9,5- 2,5 arányban hozta a mérkőzést, amivel az utolsó forduló előtt megerősítette vezető pozícióját. Az ASE számára a bajnokságban a harmadik hely elérése volt a kitűzött cél, a rivális Szombathely elleni győzelmet követően így már korán világossá vált a bronzérem sorsa, ezt követően jóllakott oroszlánként készülődött a csapat a könnyű zsákmánynak ígérkező, (több sebből vérző) Vasas elleni találkozóra. Sajnálatos tény, hogy a nagynevű klub kivéreztetésének újabb állomásaként megfosztották a Vasas Sporttelepen lévő klubhelyiségétől is (akik jártak ott tudják, hogy valódi sakktörténeti panteon volt a hely) így a felújítás alatt lévő Sakkszövetségben került sor a találkozóra. Káposztás Miklós a Vasas szakosztályvezetője (jövőre lesz hetven éves!??) életműként tekint gárdájára és a körülmények ellenére szívvel, lélekkel igyekszik egybe- és az NB egybe tartani lelkes csapatát. A mérkőzésen a paksi oldalról ugyan az egyéni EB küzdelmei miatt Szabó Krisztián és Vajda Szidónia mellett a csapat idegenlégiósai sem szerepeltek, a papírforma alapján így is nagyarányú atomos győzelem ígérkezett a forduló előtt még biztos kiesőként számon tartott Vasas ellen. A találkozó néhány óvatos döntetlennel indult, majd szinte egy időben két jobb állásban is tragikus elnézés történt és a paksi játékosok tiszthátrányos reménytelen pozícióba kerültek. Két pont hátrány! A pánik hangulat végig hullámzott a csapaton; itt még veszíteni is lehet! A továbbiakban az ismert koreográfia szerint zajlottak az események jött a jobb állások remire rontása, az erőlködés a döntetlen elkerülésére, az erőszakolt játék és az ezzel járó törvényszerű hibák. A nagyobb arányú vereség elkerülését Berkes Feri éltáblán aratott győzelmének köszönhettük, a Makó elleni mérkőzéshez hasonlóan ismét maratoni végjátékban értékesítette előnyét. A paksiak első táblás nagymestere kitűnő évet zárhat, hiszen eddig veretlenül három győzelemmel a csapat legeredményesebb pontszerzőinek egyike. Grószpéter Attila szintén szép játékkal mattolta ellenfelét Boguszlavszkijt, aki maga is támadójátékos, így nehezen viselte a védekező szerepkört, talán ennek köszönhető, hogy gyorsan összeomlott az állása. A csapatmérkőzés pontszerzői tehát Berkes Ferenc és Grószpéter Attila voltak, míg döntetlent Papp Gábor, Csom István, Vidéki Sándor, Pataki Győző, Molnár Béla, Balázs Gábor és Tóth Lili értek el. A kisiklás ellenére az ASE 8,5 pontos előnnyel őrzi a dobogót és a bajnok Kanizsa legyőzését követően a Zalaegerszeg sem lehet nyugodt 3 pontos előnye dacára, az utolsó fordulóban kemény rangadó mérkőzés ígérkezik, amelynek tétje nem kevesebb a zalaiak számára mint a bajnoki cím visszahódítása. A tartalékos Decs nehéz teherrel a vállán utazott idegenbe, hiszen éltáblásuk Popovics Dusan játéka - súlyos veseproblémái - miatt szóba sem jöhetett, csak remélni tudjuk, hogy a transzplantáció költségeire szervezett gyűjtés és az azt követő műtét eredményes lesz és a 26 éves szerb fiatalember egészségi állapota javulni fog. Rudolf Annát az EB miatt szintén nélkülözni volt kénytelen a sárközi csapat, így maradt a csodavárás. A zalaiak számára komoly tétje volt a találkozónak, hiszen a rivális Nagykanizsa előrehozott mérkőzésen 9-3 arányban múlta felül a Honvéd gárdáját. A mérkőzésen szép meglepetés győzelem született, Maródi Mátyás a decsiek versenyzője Horváth Csaba nagymestert fektette kétvállra. Gonda László az orosz Kosztantyin Landa (2678), Papp Tamás pedig Igor Stohl nagymester ellen ért el értékes döntetlent. A találkozó utolsó játszmájában Sebestyén Balázs harcolt ki értékes fél pontot Horváth Ádám nagymester ellen. A Decs úgy tűnik sikerrel veszi első évét az első osztályban, az utolsó fordulóban nem kell izgulniuk a bennmaradásért és még akár a 6. hely elérésére is lehetősége van a csapatnak. A 10. forduló eredményei: Haladás VSE - Statisztika PSC 5 - 7 Vasas S. - Atomerőmű SE Paks 6,5 - 5,5 Csuti Zalaegerszeg SK - Decs 1990 9,5 -2,5 MTK - Kazincbarcikai VSC 6- 6 Aquaprofit Nagykanizsai - Honvéd Auróra 9 - 3 Makói SVSE - BEAC 5,5 - 6,5Bronzérmes az ASE sakkcsapata Decs a kilencedikvégletek hétvégéje A bajnokság záró fordulójában a bajnok Zalaegerszeg ellen 8-4 arányú vereséget szenvedett az ASE, ám a bronzérem sorsát nem befolyásolta a mérkőzés, az atomosok két ezüstérmük mellé negyedik bronzukat gyűjtötték be a 2007/2008-as évadban. Sikerrel vizsgázott első bajnoki évéből a Decs 1990 csapata, ugyan az utolsó mérkőzésén az MTK ellen 7-5 arányban alulmaradt, de a fiatal csapat így is a 9. helyen zárt. Az utóbbi évek legizgalmasabb záró fordulójára került sor a Hotel Aquincumban, ahol az első osztályú bajnokság 12 csapata szerepelt az összevont fordulóban. Az izgalmakra mind a bajnoki, mind a kieső helyek körüli rendkívül szoros versenyhelyzet adott okot. A bajnoki tabella éllovasa a Zalaegerszeg csapata 3 pontos előnye dacára nagy teherrel ült asztalhoz, hiszen a bajnokság bronzérmese az ASE elleni összecsapásra került sor. A tavalyi bajnok Nagykanizsa a lényegesen kisebb erőt képviselő újonc Kazincbarcikával meccselt, ami nem csak matematikai esélyt jelentett számukra. Mindkét élcsapat biztosra ment és mozgósította idegenlégiósait, ebben az összecsapásban a kanizsaiak bizonyultak jobbnak, nyolc(!) külföldi játékossal ültek asztalhoz. Az erőfeszítésük eredménye 10,5-1,5 arányú kiütéses győzelem lett, ám balszerencséjükre ez is kevésnek bizonyult, miután a Zalaegerszeg játszmavesztés nélkül 8-4-re nyert a paksiak ellen. Ezzel a Csuti-Hydrocomp csapata visszaszerezte bajnoki címét és hatodik alkalommal végzett az élen. A kiesés elkerüléséért folyó csatában a BEAC-VASAS mérkőzés eredménye bizonyult döntőnek. A BEAC fiataljai bírták jobban a tétet és nagyarányban nyerték a fontos összecsapást, így a nagy múltú csapatok szomorú búcsúját jelenti a Vasas és a többszörös bajnok Honvéd kiesése az első vonalból. A Decs bemutatkozása jól sikerült, dacára annak, hogy a bajnokság során több alkalommal tartalékos összeállításban ültek asztalhoz. A kieső zónát messze elkerülve játszották a bajnokság nagy részét és szakmailag is jól oldották meg a gondokat, a beugró fiatalok várakozáson felül teljesítettek. A csapat legjobb pontszerzője Papp Tamás lett 11/6,5 ponttal, emellett a csapat húzóembere Pap Gyula volt, aki többségében a 2. táblán játszva 11/5,5 pontot szerzett. Az ASE hozta a reális célként kitűzött bronzérmet, a bravúros bajnokverés mellett, néhány váratlan és szakmailag nehezen érthető vereség (Kazincbarcika,Vasas) árnyékolta be a csapat ez évi teljesítményét. A csapat legjobb pontszerzője sokadszorra Papp Gábor lett, aki 10/7 pontot szerzett. A frissen igazolt Grószpéter Attila és Györkös Lajos 11/7, Szabó Krisztián 10/6,5, Molnár Béla 10/6 és az éltáblán szereplő Berkes Ferenc 11/6 pontszáma emelkedik ki a csapatban nyújtott teljesítmények közül. A táblázat pontszámai vizsgálva jól látható, hogy a két élcsapat „fegyverkezési versenyével” a paksiaknak nehéz lenne - és nem is volna okos - lépést tartani (költségvetésük sokszorosa a miénknek) és még ha meg is kísérelnék, az csak jelentős „arculatvesztés” árán volna lehetséges. Ez a minőségi utánpótlás-nevelés háttérbeszorítását feltételezné, ami aligha lehet cél a legsikeresebb nevelő klub számára. A bajnokságban történő előrelépést tekintve hitelesebb koncepcióként kínálkozik az eddig is sikerrel megvalósított nevelő munka erősítése, további tehetségek felfedezésével, a következő sikeres ifjúsági generáció kinevelésével, csapatba építésével. Erre a koncepcióra már most biztató jel, hogy az ifjúsági válogatottak mellett, már a Mitropa kupára készülő csapat nagy részét is megyénk sakkozói adják. 11. forduló 2008. május 18. - ASE Paks 4- 8 Z. Csuti-Hydrocomp Közös budapesti helyszín Bronzérmes az ASE sakkcsapata Decs a kilencedikvégletek hétvégéje A bajnokság záró fordulójában a bajnok Zalaegerszeg ellen 8-4 arányú vereséget szenvedett az ASE, ám a bronzérem sorsát nem befolyásolta a mérkőzés, az atomosok két ezüstérmük mellé negyedik bronzukat gyűjtötték be a 2007/2008-as évadban. Sikerrel vizsgázott első bajnoki évéből a Decs 1990 csapata, ugyan az utolsó mérkőzésén az MTK ellen 7-5 arányban alulmaradt, de a fiatal csapat így is a 9. helyen zárt. Az utóbbi évek legizgalmasabb záró fordulójára került sor a Hotel Aquincumban, ahol az első osztályú bajnokság 12 csapata szerepelt az összevont fordulóban. Az izgalmakra mind a bajnoki, mind a kieső helyek körüli rendkívül szoros versenyhelyzet adott okot. A bajnoki tabella éllovasa a Zalaegerszeg csapata 3 pontos előnye dacára nagy teherrel ült asztalhoz, hiszen a bajnokság bronzérmese az ASE elleni összecsapásra került sor. A tavalyi bajnok Nagykanizsa a lényegesen kisebb erőt képviselő újonc Kazincbarcikával meccselt, ami nem csak matematikai esélyt jelentett számukra. Mindkét élcsapat biztosra ment és mozgósította idegenlégiósait, ebben az összecsapásban a kanizsaiak bizonyultak jobbnak, nyolc(!) külföldi játékossal ültek asztalhoz. Az erőfeszítésük eredménye 10,5-1,5 arányú kiütéses győzelem lett, ám balszerencséjükre ez is kevésnek bizonyult, miután a Zalaegerszeg játszmavesztés nélkül 8-4-re nyert a paksiak ellen. Ezzel a Csuti-Hydrocomp csapata visszaszerezte bajnoki címét és hatodik alkalommal végzett az élen. A kiesés elkerüléséért folyó csatában a BEAC-VASAS mérkőzés eredménye bizonyult döntőnek. A BEAC fiataljai bírták jobban a tétet és nagyarányban nyerték a fontos összecsapást, így a nagy múltú csapatok szomorú búcsúját jelenti a Vasas és a többszörös bajnok Honvéd kiesése az első vonalból. A Decs bemutatkozása jól sikerült, dacára annak, hogy a bajnokság során több alkalommal tartalékos összeállításban ültek asztalhoz. A kieső zónát messze elkerülve játszották a bajnokság nagy részét és szakmailag is jól oldották meg a gondokat, a beugró fiatalok várakozáson felül teljesítettek. A csapat legjobb pontszerzője Papp Tamás lett 11/6,5 ponttal, emellett a csapat húzóembere Pap Gyula volt, aki többségében a 2. táblán játszva 11/5,5 pontot szerzett. Az ASE hozta a reális célként kitűzött bronzérmet, a bravúros bajnokverés mellett, néhány váratlan és szakmailag nehezen érthető vereség (Kazincbarcika,Vasas) árnyékolta be a csapat ez évi teljesítményét. A csapat legjobb pontszerzője sokadszorra Papp Gábor lett, aki 10/7 pontot szerzett. A frissen igazolt Grószpéter Attila és Györkös Lajos 11/7, Szabó Krisztián 10/6,5, Molnár Béla 10/6 és az éltáblán szereplő Berkes Ferenc 11/6 pontszáma emelkedik ki a csapatban nyújtott teljesítmények közül. A táblázat pontszámai vizsgálva jól látható, hogy a két élcsapat „fegyverkezési versenyével” a paksiaknak nehéz lenne - és nem is volna okos - lépést tartani (költségvetésük sokszorosa a miénknek) és még ha meg is kísérelnék, az csak jelentős „arculatvesztés” árán volna lehetséges. Ez a minőségi utánpótlás-nevelés háttérbeszorítását feltételezné, ami aligha lehet cél a legsikeresebb nevelő klub számára. A bajnokságban történő előrelépést tekintve hitelesebb koncepcióként kínálkozik az eddig is sikerrel megvalósított nevelő munka erősítése, további tehetségek felfedezésével, a következő sikeres ifjúsági generáció kinevelésével, csapatba építésével. Erre a koncepcióra már most biztató jel, hogy az ifjúsági válogatottak mellett, már a Mitropa kupára készülő csapat nagy részét is megyénk sakkozói adják. Az utolsó forduló eredményei: Kazincbarcikai VSC. 1.5 - 10.5 Aquaprofit NTSK. Decs 1990 5 - 7 MTK ASE Paks 4 - 8 Z. Csuti-Hydrocomp BEAC I. 9.5 - 2.5 Vasas SC. Statisztika-MLTC. 6 - 6 Makói SVSE. Honvéd Auróra 7 - 5 Haladás VSE. A bajnokság végeredménye: 1. Z. Csuti-Hydrocomp - 91 2. Aquaprofit NTSK. 90.5 3. ASE Paks 73.5 4. Haladás VSE. 66 5. Kazincbarcikai VSC. 62.5 6. MTK 62 7. Makói SVSE. 61.5 8. Statisztika-MLTC. 60.5 9. Decs 1990 59.5 10. BEAC I. 58 11. Honvéd Auróra 57 12. Vasas SC. 50 NB II. Asztalos csoport (2007/2008) ASE-II Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2007. október 14. - Pannonpower SE. II. 2.5- 9.5 ASE II. Paks 41-es sportbarakk Erőmű Pécs, Edison utca 1. 2. forduló 2007. november 11. - ASE II. Paks 6 - 6 Nagyatádi VSK. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 3. forduló 2007. november 25. - Komlói Bányász 3 - 9 ASE II. Paks Komló, Kossuth Lajos utca 11. 4. forduló 2007. december 09. - Koppány SE. Tamási 3 - 9 ASE II. Paks Közútkezelő KHT. I. emeleti tanácsterme Tamási, Dózsa György utca 92. 5. forduló 2007. december 16. - ASE II. Paks 8.5- 3.5 MÁV Előre SC. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 6. forduló 2008. február 17. - Dombóvár 2004 SE. 4 - 8 ASE II. Paks Művelődési Ház Dombóvár, Hunyadi tér 25. 7. forduló 2008. március 02. - ASE II. Paks 9 - 3 Mohácsi TE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 8. forduló 2008. március 16. - Szekszárd-Decs 5.5- 6.5 ASE II. Paks Fekete Ló Sakk Klub Decs, Béke utca 5. 9. forduló 2008. március 30. - ASE II. Paks 11.5- 0.5 Balatonberény SE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 10. forduló 2008. április 27. - Szenna Pack SC. II. 1 - 11 ASE II. Paks TIT Alapítványi Iskola Kaposvár, Dózsa György utca 16. 11. forduló 2008. május 18. - ASE II. Paks 8 - 4 Fehérvár SE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. A bajnokság végeredménye: 1. ASE II Paks 96 2. Szekszárd-Decs 84 3. Nagyatádi VSK. 81.5 4. Komlói Bányász 71.5 5. Fehérvár SE. 69 6. MÁV Előre SC 66 7. Dombóvár 2004 SE. 65.5 8. Mohácsi TE. 61.5 9. Pannonpower SE. II. 55.5 10. Koppány SE. Tamási 53 11. Szenna Pack SC. II. 51 12. Balatonberény SE. 35.5 Mattolna Kupa 2007-2008 1. forduló - 2007. szeptember 30. vasárnap: Decs 1990 SE III. 7 - 3 Paksi Oroszlánok 2. forduló - 2007. október 28. vasárnap: Paksi Oroszlánok 10 - 0 Gyönki Hegyhát Sakk Club 3. forduló - 2007. november 4. vasárnap: Bonyhádi SSE 4 - 6 Paksi Oroszlánok 4. forduló - 2007. november 18. vasárnap: Paksi Oroszlánok - szabad! 5. forduló - 2008. ??? : Paksi Oroszlánok - Rendőr SE Szekszárd 6. forduló - 2008. ??? : Dombóvár 2004 SE II. - Paksi Oroszlánok 7. forduló - 2008. ??? : Paksi Oroszlánok - Szekszárdi SE
ElolvasomRövid hírek2005 -2006 NB I és NB I/B 2005-2006. évi csapatbajnoki mérkőzések: A hazai mérkőzések az ESZI-ben I/103. kerülnek megendezésre 11:00 órai kezdéssel. Ídőpont NB I NBI/B 2005.10.16. ASE - Hajdúböszörmény 7-5 ... ASE II. - Pannonpower SE 4-8 2005.10.30. ASE - Nagykanizsa 5-7 ASE II. - Tapolca 7-5 2005.11.27. ASE - Makó 11-1 ASE II. - HÜSI SC 7,5-4,5 2005.12.04. Piremon SE - ASE 4-8 Keszthely - ASE II. 4,5-7,5 2006.01.21. Csuti - ASE 8-4 Csuti II, - ASE II. 4-8 2006.01.22. ASE - Haladás 9-3 ... ASE II. - Decs 1990 7-5 2006.02.12. Statisztika - ASE 4,5-7,5 ... Gyori Elektr. - ASE II. 7-5 2006.02.26. ASE - Honvéd 5-7... ASE II. - Szentendre SI 8,5-3,5 2006.03.19. Láng Vasas - ASE 3-9 .... Szentgotthárd - ASE II. 6,5 - 5,5 2006.04.09. ASE - Tabáni Spartacus 8,5-3,5... ASE II. - Szenna Pack SC 7-5 2006.04.23. PMSE-A.H. - ASE 7-5 BEAC Rufusz - ASE II. 4-8 NB I. Szabó László csoport végeredménye (2005/2006) Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. Csuti Hydrocomp 7.5 8 7.5 7 6 8.5 9.5 9 7.5 7.5 8 86 2. Nagykanizsai TSK 4.5 7 6.5 7 7 9.5 8 10 8 8.5 9.5 85.5 3. ASE Paks 4 5 5 5 7.5 9 8.5 7 11 9 8 79 4. HONVÉD 4.5 5.5 7 6.5 6 6 7.5 7.5 6 8 5.5 70 5. PMSE-AH.-MTK 5 5 7 5.5 5.5 6.5 7 8 6.5 6 8 70 6. Statisztika PSC. 6 5 4.5 6 6.5 5.5 6 6 6 8 8.5 68 7. Láng Vasas 3.5 2.5 3 6 5.5 6.5 5.5 7 6.5 8 8 62 8. Tabáni Spartacus 2.5 4 3.5 4.5 5 6 6.5 5 6.5 6 8 57.5 9. Hajdúböszörmény 3 2 5 4.5 4 6 5 7 6.5 7 7 57 10. Makói SVSE. 4.5 4 1 6 5.5 6 5.5 5.5 5.5 6.5 6 56 11. Haladás VSE. 4.5 3.5 3 4 6 4 4 6 5 5.5 6.5 52 12. Piremon SE. Nyh. 4 2.5 4 6.5 4 3.5 4 4 5 6 5.5 49 ASE Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2005. október 16. ASE Paks 7 - 5 Hajdúböszörmény Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 2. forduló 2005. október 30. ASE Paks 5 - 7 Nagykanizsai TSK Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 3. forduló 2006. január 21. Csuti Hydrocomp 8 - 4 ASE Paks Megyeháza fsz. Díszterem Zalaegerszeg, Kosztolányi D. u. 10. 4. forduló 2005. november 27. ASE Paks 11 - 1 Makói SVSE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 5. forduló 2005. december 04. Piremon SE. Nyh. 4 - 8 ASE Paks Megyei Önkormányzat Konferenciaterem Nyíregyháza, Hősök tere 5. 6. forduló 2006. január 22. ASE Paks 9 - 3 Haladás VSE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 7. forduló 2006. február 12. Statisztika PSC. 4.5 - 7.5 ASE Paks MSSZ versenyterme Budapest, V. Falk M. u. 10. II. em. 8. forduló 2006. február 26. ASE Paks 5 - 7 HONVÉD Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 9. forduló 2006. március 19. Láng Vasas 3 - 9 ASE Paks Láng Művelődési Ház 1139 Budapest, Rozsnyai u. 3. 10. forduló 2006. április 09. ASE Paks 8.5 - 3.5 Tabáni Spartacus Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 11. forduló 2006. április 23. PMSE-AH.-MTK 7 - 5 ASE Paks Aquincum Hotel Budapest, III. Árpád fejedelem útja 94. NB I/B. Charousek csoport végeredménye (2005/2006) Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. BEAC-Rufusz - 4 7 7.5 7 7 8.5 8 6 10 10 10 85 2. ASE-II. Paks 8 - 8 4 7.5 7 7 5.5 7 5 8.5 8.5 76 3. Csuti-Hydro II. 5 4 - 7.5 6 5.5 6.5 8.5 7 6.5 8.5 10.5 75.5 4. Pannonpower SE. 4.5 8 4.5 - 5 4 6.5 6 8 9.5 7.5 10 73.5 5. HÜSI SC. 5 4.5 6 7 - 5.5 5.5 8.5 6.5 5 8 10 71.5 6. Tapolca Rockwool 5 5 6.5 8 6.5 - 4.5 5 6 8 5 8.5 68 7. Decs 1990 3.5 5 5.5 5.5 6.5 7.5 - 7.5 6.5 7 4 9 67.5 8. Szentgotthárd 4 6.5 3.5 6 3.5 7 4.5 - 7 7.5 6 10.5 66 9. Szenna Pack SC 6 5 5 4 5.5 6 5.5 5 - 7 7.5 9 65.5 10. Győri Elektromos 2 7 5.5 2.5 7 4 5 4.5 5 - 7.5 8 58 11. Khelyi Spartacus 2 3.5 3.5 4.5 4 7 8 6 4.5 4.5 - 7.5 55 12. Szentendrei SI 2 3.5 1.5 2 2 3.5 3 1.5 3 4 4.5 - 20.5 ASE-II Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2005. október 16. ASE-II. Paks 4 - 8 Pannonpower SE. Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 2. forduló 2005. október 30. ASE-II. Paks 7 - 5 Tapolca Rockwool Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 3. forduló 2006. január 21. Csuti-Hydro II. 4 - 8 ASE-II. Paks Megyeháza fsz. Díszterem Zalaegerszeg, Kosztolányi Dezső u. 10. 4. forduló 2005. november 27. ASE-II. Paks 7.5 - 4.5 HÜSI SC. Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 5. forduló 2005. december 04. Khelyi Spartacus 3.5 - 8.5 ASE-II. Paks Goldmark Károly Művelődési Ház Keszthely, Kossuth Lajos u. 28. 6. forduló 2006. január 22. ASE-II. Paks 7 - 5 Decs 1990 Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 7. forduló 2006. február 12. Győri Elektromos 7 - 5 ASE-II. Paks Vasutasok Arany János Művelődési Háza Győr, Révai M. u. 5. 8. forduló 2006. február 26. ASE-II. Paks 8.5 - 3.5 Szentendrei SI Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 9. forduló 2006. március 19. Szentgotthárd 6.5 - 5.5 ASE-II. Paks Szlovén Kulturális Központ Szentgotthárd, Gárdonyi Géza u. 2. 10. forduló 2006. április 09. ASE-II. Paks 7 - 5 Szenna Pack SC Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 11. forduló 2006. április 23. BEAC-Rufusz 4 - 8 ASE-II. Paks Magyar Sakkszövetség 1055 Budapest, V. Falk Miksa u. 10. II. em. 2005-2006. évi megyei sakkcsapat mérkőzései: A csapatbajnoki mérkőzések az Atomfitt klubban kerülnek (Gesztenyés út 24.) megrendezésre, 9:00 órai kezdéssel. 2005.09.11. Paksi Oroszlánok - Szekszárd II. 7-3 2005.10.02. Paksi Oroszlánok - Rendor SE 4-6 2005.10.23. Decs II - Paksi Oroszlánok 5-5 2005.11.20. Paksi Oroszlánok - Dombóvár 2004 3-7 2005.12.18. Bonyhád - Paksi Oroszlánok 4 - 6 2006.01.15 Szekszárd II. - Paksi Oroszlánok 4,5 -5,5 2006.01.29 Rendor SE. - Paksi Oroszlánok 5-5 2006.02.19 Paksi Oroszlánok - Decs 4,5-5,5 2006.03.12 Dombóvár - Paksi Oroszlánok 8,5 – 1,5 2006.03.26 Paksi Oroszlánok - Bonyhád 3,5 -6,5
ElolvasomRövid hírek2004 -2005NB I. - NB II. csoport 2004/2005. évi mérkőzései A fordulók csapatmérkőzései 2004.09.26. ASE - Statisztika; Eredmény: 7,5 - 4,5 ASE II. - Szekszárd; Eredmény: 10 - 2 2005.02.06. ASE - Nagykanizsa; Eredmény: 4- 8 ASE II. - Nyugatker Kft.; Eredmény: 8 - 4 2004.10.10. Honvéd - ASE; Eredmény: 4,5 - 7,5 Varga-Márfy - ASE II.; Eredmény: 6,5 - 5,5 2005.02.20. ASE - Makó; Eredmény: 5 - 7 ..... ASE II. - Nagyatádi VSE; Eredmény: 5,5 - 6,5 2004.11.21. ASE - BEAC; Eredmény: 7,5 - 4,5 ASE II. - MÁV ELORE SK; Eredmény: 7,5 - 4,5 2005.03.06. Csuti-Hydrocomp - ASE; Eredmény: 7 - 5 ..... Kármin SE - ASE II.; Eredmény: 2,5 - 9,5 2004.12.05. Piremon SE - ASE; Eredmény: 5 - 7 Komlói Bányász - ASE II.; Eredmény: 3,5 - 8,5 2005.04.10. ASE - PMSE-Antenna Hungária Eredmény: 9 - 3 ..... ASE II. - Király Sakk SE Eredmény: 7 - 5 2004.12.19. ASE - Haladás VSE; Eredmény: 9,5 - 2,5 ASE II. - Mohácsi TE; Eredmény: 8,5 - 3,5 2005.04.24. VASAS-Novák - ASE Eredmény: 4 - 8 ..... Ezzel az ASE beállította eddigi legjobb eredményét és a 2. helyet szerezte meg a 2004-2005 bajnoki évben. Koppány SE. - ASE-II. Eredmény: 5,5-6,5 A második csapatunk aranyérmes lett az NB II. Asztalos csoportjában. 2005.01.23. Hajdúböszörmény - ASE; Eredmény: 3,5 - 8,5 Szenna Pack Kaposvár - ASE II.; Eredmény: 5,5 - 6,5 NB I. Szabó László csoport végeredményei (2004/2005) Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. Csuti Hydrocomp - 7 8.5 5 7 7.5 8 9 9 10.5 10 9.5 91 2. ASE Paks 5 - 4 7.5 7.5 8.5 7 9.5 5 9 7.5 8 78.5 3. Nagykanizsai TSK 3.5 8 - 6.5 6 7.5 6.5 8.5 8 9.5 6.5 7 77.5 4. Statisztika PSC. 7 4.5 5.5 - 6 3.5 7.5 5 9.5 11 5.5 6.5 71.5 5. HONVÉD 5 4.5 6 6 - 6.5 6 5.5 7 5.5 7 9 68 6. Hajdúböszörmény 4.5 3.5 4.5 8.5 5.5 - 6.5 6.5 7 4.5 8 7 66 7. Piremon SE. Nyh. 4 5 5.5 4.5 6 5.5 - 6.5 7 5 5.5 7 61.5 8. Haladás VSE. 3 2.5 3.5 7 6.5 5.5 5.5 - 7.5 6.5 6 4.5 58 9. Makói SVSE. 3 7 4 2.5 5 5 5 4.5 - 5 7.5 9.5 58 10. PMSE. Antenna Hung 1.5 3 2.5 1 6.5 7.5 7 5.5 7 - 6.5 8 56 11. BEAC-Rufusz 2 4.5 5.5 6.5 5 4 6.5 6 4.5 5.5 - 5.5 55.5 12. Vasas-Novák 2.5 4 5 5.5 3 5 5 7.5 2.5 4 6.5 - 50.5 ASE Paks csapatmérkőzés időpontjai 1. forduló 2004. szeptember 26. ASE Paks 7.5 - 4.5 Statisztika PSC. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 2. forduló 2004. október 10. HONVÉD 4.5 - 7.5 ASE Paks Magyar Honvédség Művelődési Ház Budapest, XIV. Stefánia út 34. 3. forduló 2004. november 21. ASE Paks 7.5 - 4.5 BEAC-Rufusz Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 4. forduló 2004. december 05. Piremon SE. Nyh. 5 - 7 ASE Paks Megyei Önkormányzat Konferenciaterem Nyíregyháza, Hősök tere 5. 5. forduló 2004. december 19. ASE Paks 9.5 - 2.5 Haladás VSE. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 6. forduló 2005. január 23. Hajdúböszörmény 3.5 - 8.5 ASE Paks Sillye Gábor Művelődési Ház Hajdúböszörmény, Bocskai tér 4. 7. forduló 2005. február 06. ASE Paks 4 - 8 Nagykanizsai TSK Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 8. forduló 2005. február 20. ASE Paks 5 - 7 Makói SVSE. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 9. forduló 2005. március 06. Csuti Hydrocomp 7 - 5 ASE Paks Megyeháza fsz. Díszterem Zalaegerszeg, Kosztolányi D. u. 10. 10. forduló 2005. április 10. ASE Paks 9 - 3 PMSE. Antenna Hung Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 11. forduló 2005. április 24. Vasas-Novák 4 - 8 ASE Paks Tulip Inn Millennium Hotel Budapest IX. Üllői út 94-98 ASE-II. Paks - NB II. Asztalos csoport végeredményei (2004/2005) Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. ASE-II. Paks - 8.5 5.5 5.5 8 6.5 7 6.5 7.5 10 8.5 9.5 83 2. Komlói Bányász 3.5 - 5.5 7.5 5.5 9 9.5 5.5 7.5 8 7.5 6 75 3. Nagyatádi VSK. 6.5 6.5 - 6 6.5 6.5 5.5 7.5 6 7.5 6.5 7.5 72.5 4. Fehérvár SE. 6.5 4.5 6 - 8 4 6 5.5 7.5 7.5 8.5 6.5 70.5 5. Aquaprofit Nk. 4 6.5 5.5 4 - 6.5 7.5 7.5 4 8.5 6.5 8.5 69 6. Koppány SE. 5.5 3 5.5 8 5.5 - 7 5.5 8.5 5 6 9 68.5 7. Király Sakk SE. 5 2.5 6.5 6 4.5 5 - 5.5 7 8.5 6.5 9.5 66.5 8. Szenna Pack II. 5.5 6.5 4.5 6.5 4.5 6.5 6.5 - 6 4 7 6 63.5 9. MÁV Előre SC. 4.5 4.5 6 4.5 8 3.5 5 6 - 6 6.5 6 60.5 10. Szekszárdi SE. 2 4 4.5 4.5 3.5 7 3.5 8 6 - 7 6.5 56.5 11. Mohácsi TE. 3.5 4.5 5.5 3.5 5.5 6 5.5 5 5.5 5 - 5.5 55 12. Kármin SE. 2.5 6 4.5 5.5 3.5 3 2.5 6 6 5.5 6.5 - 51.5 ASE-II. Paks csapatmérkőzés időpontjai 1. forduló 2004. szeptember 26. ASE-II. Paks 10 - 2 Szekszárdi SE. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 2. forduló 2004. október 10. Fehérvár SE. 6.5 - 5.5 ASE-II. Paks Szabad Művelődés Háza Székesfehérvár, Fürdő sor 3. 3. forduló 2004. november 21. ASE-II. Paks 7.5 - 4.5 MÁV Előre SC. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 4. forduló 2004. december 05. Komlói Bányász 3.5 - 8.5 ASE-II. Paks Komló-víz Kft. étterme Komló, Kossuth u. 9. 5. forduló 2004. december 19. ASE-II. Paks 8.5 - 3.5 Mohácsi TE. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 6. forduló 2005. január 23. Szenna Pack II. 5.5 - 6.5 ASE-II. Paks TIT Székház Kaposvár, Dózsa Gy. u. 16. 7. forduló 2005. február 06. ASE-II. Paks 8 - 4 Aquaprofit Nk. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 8. forduló 2005. február 20. ASE-II. Paks 5.5 - 6.5 Nagyatádi VSK. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 9. forduló 2005. március 06. Kármin SE. 2.5 - 9.5 ASE-II. Paks Szakszervezetek Háza Pécs, Nagy Lajos király u. 10. I/101. 10. forduló 2005. április 10. ASE-II. Paks 7 - 5 Király Sakk SE. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 11. forduló 2005. április 24. Koppány SE. 5.5 - 6.5 ASE-II. Paks Közútkezelő Kht. Tamási, Dózsa György u. 92. I. em. Mattolna Kupa I. osztály 2004-2005. évi csapatbajnokság mérkőzései A hazai mérkőzések az ATOMFITT sakk klubban kerülnek megrendezésre. A mérkőzések 09:00 órakor kezdődnek. 2004.10.03. Paksi Oroszlánok - Bonyhád Eredmény: 2 - 8 2005.01.09. 9h-kor Paksi Oroszlánok - Gyönk Eredmény: 4,5 - 5,5 2004.10.17. Rendor SE- Paksi Oroszlánok Eredmény: 6 - 4 2005.01.16. 9h-kor Paksi Oroszlánok - Dombóvár 2004 Eredmény: 5 - 5 2004.11.07. Paksi Oroszlánok - Decs II. Eredmény: 3 - 7 2005.02.13. 9h-kor Szekszárd II. - Paksi Oroszlánok Eredmény: 5,5 - 4,5 2004.11.28. Tamási II. - Paksi Oroszlánok Eredmény: 2,5 - 7,5 Rájátszás 1. ford. 2005.02.27. 9h-kor Tamási II- Paksi Oroszlánok: Eredmény: 6 - 4 Rájátszás 2. ford. 2005.03.20. 9h-kor Paksi Oroszlánok-Szekszárd II: Eredmény: 4,5 - 5,5 Rájátszás 3. ford. 2005.04.03. 9h-kor Gyönk - Paksi Oroszlánok Eredmény: 6,5-3,5
ElolvasomRövid hírek 2003 -20042003-2004. évi csapatbajnoki mérkőzések időpontjaiA hazai mérkőzések a Művelődési házban kerülnek megrendezésre, 10:00 órai kezdéssel.2003.10.05. ASE - Nagykanizsa / ASE II. - Geniusz Tata2003.11.16. Statisztika PSC - ASE / Gyori Elektromos - ASE II.2003.11.30. ASE - BEAC / ASE II. - BEAC II.2003.12.07. Miskolci SSC - ASE / HÜSI - ASE II.2003.12.21. ** ASE - Csuti SK / ASE II. - Csuti SK II.2004.01.25. ASE - Honvéd / ASE II. - Szenna Pack Kap.2004.01.26. - 2004.02.01. EDZŐTÁBOR2004.02.08. Hajdúböszörmény - ASE / Decs - ASE II.2004.02.22. ASE - Vasas / ASE II. - Vízügyi SC2004.03.21. Tabáni Spartacus - ASE - / Tapolca VSK - ASE II.2004.04.04. ASE - Makó / ASE II. - PMSE AH2004.04.18. Haladás VSE - ASE / Keszthely - ASE II.NB I. Szabó László csoport 2003-2004 évi. eredményei NB I. 1. forduló ASE 6,5-5,5 Csuti-HYDROCOMP 2. forduló ASE 4 -8 Nagykanizsa 3. forduló Statisztika 6,5-5,5 ASE 4. forduló ASE 8 - 4 BEAC-RUFUSZ 5. forduló Miskolc SSC 5,5-6,5 ASE 6. forduló ASE 8,5-3,5 Honvéd 7. forduló H.böszörmény 4,5-7,5 ASE 8. forduló ASE 8,5-3,5 Vasas-Novák Rt. 9. forduló Tabáni Spartacus 3,5-8,5 ASE 10. forduló ASE 8,5-3,5 Makói SVSE 11. forduló HVSE 3,5-8,5 ASE NB I. Szabó László csoport végeredmény (2003/2004) Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. Csuti Hydrocomp - 6 5.5 9 8 7.5 10 7.5 9 9.5 10 9.5 91.5 2. Nagykanizsai TSK 6 - 8 7 8 5 4 8 10 7.5 10.5 9.5 83.5 3. ASE Paks 6.5 4 - 6.5 5.5 7.5 8.5 8.5 8.5 8 8.5 8.5 80.5 4. Miskolc SSC. 3 5 5.5 - 6 8 6 7.5 10.5 7 11 10.5 80 5. Statisztika PSC. 4 4 6.5 6 - 6.5 8 7 7 7 6.5 9 71.5 6. Hajdúböszö-rmény 4.5 7 4.5 4 5.5 - 7.5 7.5 5.5 6.5 7.5 8.5 68.5 7. HONVÉD 2 8 3.5 6 4 4.5 - 5.5 6 10 7 8 64.5 8. Haladás VSE. 4.5 4 3.5 4.5 5 4.5 6.5 - 5.5 5.5 6.5 8.5 58.5 9. Makói SVSE. 3 2 3.5 1.5 5 6.5 6 6.5 - 5 6.5 7 52.5 10. BEAC-Rufusz 2.5 4.5 4 5 5 5.5 2 6.5 7 - 5 4.5 51.5 11. Vasas-Novák 2 1.5 3.5 1 5.5 4.5 5 5.5 5.5 7 - 6.5 47.5 12. Tabáni Spartacus 2.5 2.5 3.5 1.5 3 3.5 4 3.5 5 7.5 5.5 - 42 ASE Paks csapatmérkőzés időpontjai, és a találkozók helyszínei 1. forduló 2003. december 21. ASE Paks 6.5 - 5.5 Csuti HydrocompVárosi Művelődési Központ Paks, Gagarin u. 1.2. forduló 2003. október 05. ASE Paks 4 - 8 Nagykanizsai TSKVárosi Művelődési Központ Paks, Gagarin u. 1.3. forduló 2003. november 16. Statisztika PSC. 6.5 - 5.5 ASE PaksKSH Tanácsterem Budapest, II. Keleti Károly utca 5-7.4. forduló 2003. november 30. ASE Paks 8 - 4 BEAC-RufuszVárosi Művelődési Központ Paks, Gagarin u. 1.5. forduló 2003. december 07. Miskolc SSC. 5.5 - 6.5 ASE PaksMiskolci Sakk Sport Club Miskolc, Vasgyári út 16.6. forduló 2004. január 25. ASE Paks 8.5 - 3.5 HONVÉDAgóra Étterem Paks, Kishegyi út 44.7. forduló 2004. február 08. Hajdúböszörmény 4.5 - 7.5 ASE PaksSillye Gábor Művelődési Ház Hajdúböszörmény, Bocskai tér 4.8. forduló 2004. február 22. ASE Paks 8.5 - 3.5 Vasas-NovákAgóra Étterem Paks, Kishegyi út 44.9. forduló 2004. március 21. Tabáni Spartacus 3.5 - 8.5 ASE PaksBudapest, I. Bem rakpart 6. 10. forduló 2004. április 04. ASE Paks 8.5 - 3.5 Makói SVSE.Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44.11. forduló 2004. április 18. Haladás VSE. 3.5 - 8.5 ASE PaksHVSE Sportcsarnok Szombathely, Rohonci utca 5.NB I/B. Charousek csoport ASE II. eredményei (2003/2004) NB I/B. 1. forduló ASE II. 9-3 Csuti-HYDROCOMP II. 2. forduló ASE II. 7-5 Géniusz SE 3. forduló Győri Elektromos 8-4 ASE II. 4. forduló ASE II. 4,5-7,5 BEAC-RUFUSZ II. 5. forduló HÜSI SC 6-6 ASE II. 6. forduló ASE II. 4-8 Szenna Pack 7. forduló Decs 1990 7,5-4,5 ASE II. 8. forduló ASE II. 6,5-5,5 Vizügy SC 9. forduló Tapolca Isolyth 7,5-4,5 ASE II. 10. forduló ASE II. 4-8 PMSE Ant. Hung. 11. forduló Khelyi Spartacus 6,5-5,5 ASE II. NB I/B. Charousek csoport végeredményei (2003/2004) Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. Szenna Pack SC - 7 8 7.5 6.5 7 7 7 7.5 8 8.5 8 82 2. PMSE. Antenna Hung 5 - 7.5 8 5.5 6 7.5 6.5 7.5 8 10.5 8 80 3. Tapolca Rockwool 4 4.5 - 6 7 6 8.5 7.5 5 7.5 10.5 10 76.5 4. Khelyi Spartacus 4.5 4 6 - 4.5 6.5 6.5 8 7.5 6.5 8 10 72 5. HÜSI SC. 5.5 6.5 5 7.5 - 4 4.5 6.5 7.5 6 7 9 69 6. Csuti-Hydro II. 5 6 6 5.5 8 - 3.5 8 8 3 8 8 69 7. Győri Elektromos 5 4.5 3.5 5.5 7.5 8.5 - 3.5 7.5 8 6 9.5 69 8. Decs 1990 5 5.5 4.5 4 5.5 4 8.5 - 8.5 7.5 7.5 7 67.5 9. BEAC Rufusz II. 4.5 4.5 7 4.5 4.5 4 4.5 3.5 - 7.5 9.5 6.5 60.5 10. ASE-II. Paks 4 4 4.5 5.5 6 9 4 4.5 4.5 - 7 6.5 59.5 11. GÉNIUSZ SE. Tata 3.5 1.5 1.5 4 5 4 6 4.5 2.5 5 - 7 44.5 12. Vízügyi SC. 4 4 2 2 3 4 2.5 5 5.5 5.5 5 - 42.5 ASE-II. csapatmérkőzés időpontjai, és a találkozók helyszínei 1. forduló 2003. december 21. ASE-II. Paks 9 - 3 Csuti-Hydro II.Városi Művelődési Központ Paks, Gagarin utca 1.2. forduló 2003. október 05. ASE-II. Paks 7 - 5 GÉNIUSZ SE. TataVárosi Művelődési Központ Paks, Gagarin utca 1. 3. forduló 2003. november 16. Győri Elektromos 8 - 4 ASE-II. PaksVasutasok Arany János Művelődési Háza Győr, Révai M. u. 5. 4. forduló 2003. november 30. ASE-II. Paks 4.5 - 7.5 BEAC Rufusz II. Városi Művelődési Központ Paks, Gagarin utca 1. 5. forduló 2003. december 07. HÜSI SC. 6 - 6 ASE-II. PaksÁltalános Iskola Budapest, II. Áldás u. 1. 6. forduló 2004. január 25. ASE-II. Paks 4 - 8 Szenna Pack SCAgóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 7. forduló 2004. február 08. Decs 1990 7.5 - 4.5 ASE-II. PaksFekete Ló Sakk Klub Decs, Béke u. 5. 8. forduló 2004. február 22. ASE-II. Paks 6.5 - 5.5 Vízügyi SC.Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 9. forduló 2004. március 21. Tapolca Rockwool 7.5 - 4.5 ASE-II. Paks Városi Sporttelep Tapolca, Sümegi u. 40. 10. forduló 2004. április 04. ASE-II. Paks 4 - 8 PMSE. Antenna Hung Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44.11. forduló 2004. április 18. Khelyi Spartacus 6.5 - 5.5 ASE-II. PaksGoldmark Károly Művelődési Ház Keszthely, Kossuth Lajos u. 28. 2003. év rövid hírei - eredmények Tehetség és kurázsi Budapest 2003.04.11-20.10 játékos körmérkozés4. Ács Péter 4,5 pont9. Berkes Ferenc 3,5 pont20 éven aluliak Magyar Bajnoksága Budapest 2003.04.14-22.32 játékos 9 forduló3. Mácsik Tamás 6,5 pont6. Szabó Krisztián 5,5 pont8. Papp Gábor 5,5 pontElső Szombat verseny Budapest 2003.05.03-15„A” csoport 14 játékos körmérkőzés3. Dembo Jelena 8,0 pont53. Férfi Magyar Bajnokság Budapest 2003.05.11-21.10 induló körmérkőzés5. Berkes Ferenc 4,5 pont6. Ács Péter 4,5 pont 21. Zalakaros Kupa 2003.05.16-24152 induló, 9 forduló17. Györkös Lajos 6.0 pont20. Vidéki Sándor 6.0 pont23. Papp Gábor 6.0 pontI. Magyar sakkfesztivál Balatonlelle 2003.06.21-29.Mester csoport 10 induló3. Papp Gábor 6.0 pont4. Györkös Lajos 5.0 pontMagyar Nyilt Bajnokság Balatonlelle 2003.06.21-29.76 induló 9 forduló7. Vidéki Sándor 6.5 pont a győztessel azonos pontszámmal16. Pataki Gyozo 5,5 pont51. női Magyar Bajnokság Budapest 2003.06.21-29.10 induló körmérkozés1. Dembo Jelena 7,5 pontOrszágos Korcsoportos Bajnokság Miskolc 2003.07.04-12.12 éven aluli fiúk ( 36 induló )2. ifj.Fodor Tamás 7.5 pont26. Fodor Ádám 4.0 pont14 éven aluli fiúk ( 38 induló )4. Szabó Krisztián 6.5 pont16 éven aluli fiúk ( 28 induló )1. Papp Gábor 8.0 pont18 éven aluli fiúk ( 34 induló )3. Mácsik Tamás 6,5 pont18 éven aluli lányok ( 7 induló )1. Tóth Lili 5,5pont18 év alatti fiúk csapat EB Balatonlelle 2003.07.19-26Berkes Ferenc Európa Bajnok a magyar „A” együttes elsőtáblásaként 7 játszmából 6,5 pontPapp Gábor a „B” csapattal 6. Helyezést ért elTóth Lili a női csapattal 6. helyezést ért el16 év alatti fiúk csapat VB - Denizli (Törökország ) 2003.08.03-11Papp Gábor Világ Bajnok a magyar együttes legjobb pontszerzoje 8 játszmából 6,5 pont. A harmadik táblások között is a legjobb volt és újabb aranyérmet szerzettSakk csapat EB- PlovdivDembo Jelena az ezüstérmes nőicsapat tagjaRapid Bajnokság Tiszasziget 2003.08.1784 induló 7 forduló4. Molnár Béla 5,5 pont5. Vidéki Sándor 5,5 pontOrszágos Ifjúsági Csapatbajnokság Budapest 2003.12.27-311. ASE ifi csapata már hatodik alkalommalPapp Gábor 6 pontMácsik Tamás 6 pontSzabó Krisztián 5,5 pontTóth Lili 5,5Fodor Tamás 6,5Fodor Ádám 3 pont
ElolvasomA 2001-es ÉV SAKKOZÓI Tolna megyében Ács Péter (Atomerőmű SE Paks) 2001-ben a Tolna megyei sakkozás eddigi legnagyobb sikerét érte el Ács Péter nemzetközi nagymester a görög fővárosban: a magyar sakkozók közül elsőként ifjúsági világbajnoki (U 20) címet nyert. Teljesítménye minden bizonnyal aranybetükkel kerül sakktörténelmünk lapjaira. Az Atomerőmű SE 20 éves, saját nevelésű játékosa fantasztikus hajrával tört az élre, és 13 játszmából elért 10 pontjával érdemelte ki az aranyérmet. Papp Judit (Atomerőmű SE Paks) 2001-ben megnyerte a 18 és a 20 éven aluli lányok korcsoportjában az országos bajnokságot. Az Atomerőmű SE 17 éves játékosa az első magyar sakkozó, aki egy évben két különböző korcsoportban nyert országos bajnokságot. Az Atomerőmű SE versenyzőinek nemzetközi versenyeken elért eredményei Csapat világbajnokság (Jereván, 2001. október 10-20.) (9 induló, körmérkőzés) 5. Magyarország (Lékó Péter, Gyimesi Zoltán, Ruck Róbert, Varga Zoltán, Ács Péter) Női csapat Európa-bajnokság (, 2001. november 6-16.) (31 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 17. Magyarország (Mádl Ildikó, Dembo Yelena, Gara Tícia) Egyéni Európa-bajnokság (Ohrid, 2001. június 1-15.) (203 induló, 13 forduló, svájci rendszer) 152. Ács Péter nk. nm. ASE Paks 5,0 pont Senior világbajnokság (Arco, 2001. október 20-30.) (163 induló, 11 forduló, svájci rendszer) 2. Csom István nk. nm. ASE Paks 8,5 pont Első Szombat Nagymesterverseny (Budapest, 2001. január 3-16.) (14 induló, körmérközés, FIDE VII. kategória) 4. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 8,5 pont 8. Csom István nk. nm. ASE Paks 6,5 pont Szlovénia Open (Nova Gorica, 2001. január 25-február 7.) (85 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 9. Ács Péter nk. nm. ASE Paks 6,0 pont Első Szombat Nagymesterverseny (Budapest, 2001. április 7-20.) (14 induló, körmérkőzés, FIDE VIII. kategória) 1. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 8,5 pont 13. Lenk Open (Svájc, 2001. április 21-27.) (129 induló, 7 forduló, svájci rendszer) 1. Vidéki Sándor nk. m. ASE Paks 6,0 pont 4. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 5,5 pont Első Szombat Elekes Dezső-emlékverseny (Budapest, 2001. május 21-31.) (12 induló, körmérkőzés, FIDE IX. kategória) 6. Csom István nk. nm. ASE Paks 5,5 pont Első Szombat Nagymesterverseny (Budapest, 2001. június 2-14.) (14 induló, körmérkőzés, FIDE VI. kategória) 7. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 6,5 pont Kecskeméti Tavasz (Kecskemét, 2001. június 10-16.) Mester csoport (10 induló, körmérkőzés, FIDE II. kategória) 3. Molnár Béla nk. m. ASE Paks 5,5 pont 7. Papp Gábor mj. ASE Paks 4,5 pont Open (40 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 16. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 5,0 pont Hotel Lipa nemzetközi verseny (Szentgotthárd, 2001. június 13-23.) Nagymester csoport (12 induló, körmérkőzés, FIDE VII. kategória) 5. Csom István nk. nm. ASE Paks 6,5 pont Mester csoport (12 induló, körmérkozés, FIDE VII. kategória) 2. Györkös Lajos fm. ASE Paks 6,5 pont V. Paks Open (Paks, 2001. június 20-24.) (26 induló, 7 forduló, svájci rendszer) 1. Vidéki Sándor nk. m. ASE Paks 5,5 pont 2. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 5,0 pont 3. Mácsik Tamás mj. ASE Paks 5,0 pont 4. Papp Gábor mj. ASE Paks 4,5 pont 5. Berta Tibor mj. ASE Paks 4,5 pont 6. Molnár Béla nk. m. ASE Paks 4,0 pont 7. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 4,0 pont VI. Atom Kupa (Paks, 2001. augusztus 18-25.) Nagymester csoport (12 induló, körmérkőzés, FIDE VII. kategória) 1. Pataki Gyozomj. ASE Paks 3,5 pont Mester csoport (12 induló, körmérkozés, FIDE I. kategória) 1. Tóth András 2382 ASE Paks 8,5 pont 2. Tancsa Róbert 2205 ASE Paks 5,0 pont 3. Mácsik Tamás 2188 ASE Paks 4,0 pont 4. Szabó Krisztián 2191 ASE Paks 3,0 pont Szekszárdi Sakkfesztivál (Szekszárd, 2001. december 4-9.) FIDE csoport (31 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 1. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 7,0 pont 2. Papp Gábor mj. ASE Paks 7,0 pont XXV. Szekszárdi Kupa villámverseny (Szekszárd, 2001. december 8.) Egyéni (53 induló, 11 forduló, svájci rendszer) 1. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 7,5 pont Csapatbajnokságok Az NB I. végeredménye: 1. Miskolci SSC 89,0 pont 2. Csuti SK Zalaegerszeg 80,0 pont 3. Nagykanizsai Izzó SK 79,5 pont 4. Postás MATÁV SE 75,0 pont 5. Atomerőmű SE Paks 72,0 pont 6. Honvéd Mediflóra 68,5 pont 7. Statisztika PSC 65,5 pont 8. HVSE Szombathely 63,5 pont 9. Hajdúböszörmény 58,0 pont 10. Sárospataki ESE 55,5 pont 11. Vasas-Infoland 50,5 pont 12. Pénzügyőr SE 35,0 pont Az NB II. Asztalos Lajos csoport végeredménye: 1. Atomerőmű SE Paks II. 86,0 pont 2. Decs 1990 SE 81,5 pont 3. Nagyatádi VSK 80,5 pont 4. Kármin SE Pécs 75,0 pont 5. Fehérvár SE 74,5 pont 6. Dunaújvárosi SSE 66,5 pont 7. Bajai Vízügy 63,0 pont 8. Kalocsai SE 61,5 pont 9. Tamási Koppány SE 54,0 pont 10. Komlói Bányász 53,5 pont 11. Sefag Kaposvár 49,5 pont 12. MÁV Előre Székesfehérvár 46,5 pont A Tolna Megyei Sakkszövetség nyilvántartása alapján az országos csapatbajnokságok különböző osztályaiban - NB I, NB I/B, NB II - 1985. január 1.-2001. december 31. között legtöbbször szerepelt ASE-sakkozók: 5. Gosztola István mj. ASE Paks 134 játszma 6. Kis József mj. ASE Paks 128 játszma Megyei csapatbajnokság végeredménye: 3. Atomerőmű SE Paks III. 7,5 pont Egyéb versenyek: X. Pintér István Emlékverseny (Tamási, 2001, augusztus 1-5.) "A" csoport (28 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 1. Mészáros Gyula 2372 ASE Paks 8,0 pont 2. Mácsik Tamás 2188 ASE Paks 7,0 pont Ifjúsági versenyek: Ifjúsági Csapat Európa-bajnokság (Balatonlelle, 2001. június 22-29.) 18 év alatti fiúk (14 induló, 7 forduló, svájci rendszer) 4. Magyarország (Berkes Ferenc, Szeberényi Ádám, Pintér Gábor, Flumbort András, Jakab Attila) 20 év alattiak világbajnoksága (Athén, 2001. Augusztus 16-29.) Fiúk (89 induló, 13 forduló, svájci rendszer) 1. Ács Péter nk. nm. ASE Paks 10,0 pont 35. Papp Gábor mj. ASE Paks 7,0 pont Lányok (60 induló, 13 forduló, svájci rendszer) 40. Papp Judit I. o. ASE Paks 6,0 pont Ifjúsági Európa-bajnokság (Khalitea, 2001. augusztus 31-szeptember 9.) (9 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (60 induló) 19. Pataki Győző mj. ASE Paks 5,0 pont Ifjúsági Világbajnokság (Oropesa del Mar, 2001. október 24-november 5.) (11 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (86 induló) 1. Fodor Tamás I. o. ASE Paks 8,5 pont 12 év alatti fiúk (117 induló) 5. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 8,0 pont 16 év alatti fiúk (101 induló) 24. Berkes Ferenc nk. m. ASE Paks 6,5 pont Ifjúsági Rapid és Villám Sakk Európa-bajnokság (Újvidék, november 20-25.) Egyéni rapidverseny 12 éven aluli fiúk (25 induló) 3. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 7,0 pont 14 éven aluli fiúk (57 induló) 7. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 6,0 pont 20 éven aluliak országos bajnoksága (Budapest 2001 április 5-14.) Fiúk (25 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 1. Papp Gábor mj. ASE Paks 7,0 pont Lányok (11 induló, körmérkozés) 1. Papp Judit I. o. ASE Paks 8,0 pont Országos nyílt korcsoportos ifjúsági bajnokság (Balatonlelle, július 1-9.) (9 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (43 induló) 7. Fodor Tamás I. o. ASE Paks 5,5 pont 26. Fodor Ádám - ASE Paks 4,5 pont 12 év alatti fiúk (48 induló) 1. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 7,5 pont 14 év alatti fiúk (39 induló) 5. Papp Gábor mj. ASE Paks 5,5 pont 16 év alatti fiúk (37 induló) 1. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 8,0 pont 18 év alatti lányok (7 induló) 1. Papp Judit I. o. ASE Paks 6,0 pont 4. Simon Zsuzsanna I. o. ASE Paks 4,5 pont 18 év alatti fiúk (19 induló) 1. Pataki Győző mj. ASE Paks 6,5 pont Az Országos Ifjúsági csapatbajnokságban, melyet 2001.12.27-30 között rendeztek Budapesten A Dembo Jelena, Pataki Győző, Papp Gábor, Mácsik Tamás, Szabó Krisztián, Papp Judit, Simon Zsuzsanna, Fodor Tamás Összeállítású csapatunk 32 ponttal (4 pont hátránnyal )a 2. Helyet szerezte meg a BEAC mögött. Országos ifjúsági rapid bajnokság (Szeged, 2001. május 18-20.) (9 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (48 induló) 1. Fodor Tamás I. o. ASE Paks 8,0 pont 12 év alatti fiúk (59 induló) 1. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 8,0 pont Visegrádi nemzetközi gyermekverseny (Visegrád, 2001. május 25-27.) (9 forduló, svájci rendszer) 12 év alatti fiúk (48 induló) 1. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 9,0 pont Bátya Kupa (Bátya, 2001. június 2.) (7 forduló, svájci rendszer) Alsós fiúk 5. Fejes István ASE Paks 4,5 pont "Jó tanuló, jó sportoló" Megyénk sakk-utánpótlásának újabb elismeréseként Fodor Tamás (ASE Paks) és Szabó Krisztián (ASE Paks) december 12-én "A Magyar Köztársaság jó tanulója, jó sportolója" kitüntetést vehette át Budapesten Pálinkás József oktatási minisztertől.
ElolvasomÁcs Péter Nemzetközi nagymester, Olimpiai ezüstérmes, junior Világbajnok és korosztályos Európabajnok. 1981. május 10-én Egerben született. 1982-tol él Pakson. Négy éves korától sakkozik. 2001-ben érettségizett a Paksi Atomeromu Energetikai Szakképzési Intézetében. 17 évesen megszerzi a Nemzetközi nagymesteri címet. Hat éves kora óta tagja az Atomerőmű SE csapatának. A sakkválogatott tagja. Legmagasabb ÉLO pontszáma: 2623 Idegen nyelv ismerete: angol, német Kiegészítő sportok: foci, tenisz Hazai eredményei 1991. - Debrecen, Korcsoportos OB (10 éven aluliak): I. helyezés Ács Péter ÉLŐ pontszáma a 2003 júliusi lista alapján: 2606 1992. - Paks, Korcsoportos OB (12 éven aluliak): II. helyezés 1993. - Paks, Korcsoportos OB (12 éven aluliak): III. helyezés 1994. - Paks, Korcsoportos OB (14 éven aluliak): III. helyezés 1995. - Paks, Korcsoportos OB (14 éven aluliak): I. helyezés - Budapest, FIDE III-as kategóriájú verseny: I. helyezés (IM-norma teljesítés) 1996. - Budapest, Ifjúsági CSB: I. helyezés 1997. - Budapest, Ifjúsági CSB: I. helyezés - Budapest, IGM: I. helyezés (a nemzetközi mesteri cím végleges elérése és a nagymesteri norma teljesítése) - Budapest, Nemzetközi nagymester verseny:III. helyezés - Budapest, IGM: II. helyezés 1998. - Budapest, Ifjúsági CSB: I. helyezés - Budapest (nagymesteri norma 2.alk.) III. helyezés - Budapest, X-es kategória: I. helyezés (nagymesteri norma 3. alkalommal) 1999. - Budapest, Ifjúsági CSB: I. helyezés - július-augusztus, Budapest, X-es kategória: I. helyezés 2002. - Június, Balatonlelle, Magyar férfi bajnokság, II. helyezés - Július, Balatonlelle, XI. kategória, I. helyezés 2003. - Április, Tehetség és Kurázsi Nemzetközi Sakkverseny Budapest, XVII. Kategória (2003, április) IV. helyezés - OB I-es CSB 2002/2003. év II. helyezés - Magyar bajnokság /egyéni/ Hévíz, VI. helyezés Nemzetközi eredményei 1991. Varsó, Korcsoportos VB (10 éven aluliak): IX. 1992. Rimaszombat, Korcsoportos EB (12 éven aluliak): I. 1994. Málta, Csapat-VB (16 éven aluliak): III. 1995. Verdun, Korcsoportos EB (14 éven aluliak): VIII. 1995. Kanári szigetek, Csapat-VB (16 éven aluliak): II. 1996. Jugoszlávia, Sutomore, Ifjúsági Olimpia: III. 1996. Spanyolország, Menorca,Korcsoportos VB(16 év): III. 1997. augusztus, Spanyolország, San Agustin Kupa: I. 1997. október, Olaszország, Montecatini, MITROPA Kupa: III. 1998. november, Spanyolország, Korcsoportos VB (18 év): IV. 1999. április, Svájc, Baden, MITROPA Kupa: I. 1999. augusztus 21-29. Ausztria, Wattens Open: I. 2000. augusztus, Brazília, Rio de Janeiro, Junior CS VB:II. 2000. december, Franciaország, Charleville, MITROPA K: II. 2001. augusztus 15-29. Görögország, Athén, Junior VB I. 2001. október 10-20. Örményország, Jereván,csapat VB:V. 2002. Július, Csehország, Pardubice Open II. 2002. Október, Hollandia Üvegsakk, XVII. kategória I. helyezés 2002. November, Szlovénia, Bled, SAKKOLIMPIA II. 2003. Április,Tehetség és Kurázsi Nemzetköz verseny IV. Címek, kitüntetések FIDE mester (1992) Nemzetközi nagymester (1998) Nemzetközi mester (1997) * Perényi Béla Díj (1997) * A "Magyar Köztársaság jó tanulója jó sportolója" cím (1995) * Kiváló ifjúsági sportoló cím (1996) * Tolna megye legjobb sportolója cím Tolna megye legjobb sakkozója cím (1992, 1993, 1994, 1996, 1997, 1998, 2002) * Paks legjobb férfi sportolója (2001, 2002) * A Magyar Köztársasági Érdemérem Lovagkeresztje kitüntetés (2003) Fényképek 2003. július 13-án Pakson a sakk obeliszknél 2003. május 1-jén szimultán az ASE Sporttelepén 2003. május 1-jén szimultán az ASE Sporttelepén 2003. május 1-jén szimultán az ASE Sporttelepén
ElolvasomAtomerőmű SE 7030 Paks,Gagarin utca 2.Tel.: 06-75-310-552Fax: 06-75-310-552A sakkegyesület 1982-től működik az Atomerőmű SE keretein belül. A klub története igazi sikersztori. A nagy menetelés a 90-es évek elején indult. Többek között dr. Hazai László, Mészáros Gyula, Molnár Béla és Vidéki Sándor, nemzetközi mesterek leigazolásának köszönhetően a sakkcsapat öt év alatt a megyei osztályból az NB-I-be jutott.A csapat megerősítése ezt követően sem állt meg: 1998-ban a szakosztály leigazolta a nagy magyar sakkgeneráció egyik tagját, a többszörös olimpikon, olimpiai bajnok Csom István nagymestert, aki személyében az edzői gárda is jelentős mértékben erősödött. Az első osztályú bajnokságban szereplő együttes legnagyobb csapat sikerét a 2002-es esztendőben Ács Péter vezényletével érte el, amikor minden korábbi eredményét felülmúlva a 2. helyen végzett.A szakosztály kiemelkedő sikereit az utánpótlás-nevelés területén érte el, mára vitathatatlanul a magyar ifjúsági sakkozás legeredményesebb egyesülete. Ezt bizonyítja, hogy 2008-ban páratlan jubileumot ünnepelhetnek az Atomerőmű SE sakkozói; 10. alkalommal lett országos bajnok, csapatuk az egyesületek versenyében. A szakosztály nagyon sok országos bajnokot nevelt, Ács Péter Junior-, Berkes Ferenc Ifjúsági –világbajnok címmel dicsekedhet, mindketten olimpiai válogatott nagymesterek. Fodor Tamás korcsoportos világbajnoki eredményével pedig, egyedülálló módon három világbajnoka van az atomos csapatnak. Az új hullám további képviselői Papp Gábor és Szabó Krisztián - mindketten a nagymesteri cím várományosai – ezen felül, ifjúsági EB-bronzérmmel, Mitrópa-Kupa aranyéremmel dicsekedhetnek. Papp Gábor 2000-ben nem kis meglepetésre 13 évesen nyerte meg a 20 évesek magyar bajnokságát. Az ifjúsági nevelő munka, a szervezett tehetségkutatás 1992-ben egy pakson rendezett nyári sakktáborral indult útjára. A Molnár Béla nemzetközi mester irányításával zajló szakmai munka folyamatos sikereket hozott a szakosztály számára és egyértelműen megerősítette a célt; a tehetség-kutatás és menedzselés szolgálja a hosszú távú csapatépítést. Ennek a munkának beindításában az Atomerőmű Rt. támogatása mellett nagy érdeme volt Bor Imre polgármesternek is, aki a város részéről egy pedagógiai állással segítette a paksi oktatást. A sikeres nevelő munka több lépcsőre épült az egyesületnél, Mészáros Gyula, Hazai László és Csom István mellett időközben Györkös Lajos és Vidéki Sándor nemzetközi mesterek is bekapcsolódtak a fiatalok képzésébe.2004-től a szakosztály rendezésében a Marx György versenysorozat révén évről-évre egy nemzetközi szinten is kiemelkedő sakkeseménynek ad otthont Paks városa. A kitűnő rendezvénynek köszönhetően két kiváló fiatal nagymesterünk Berkes Ferenc és Ács Péter szakmai fejlődéséhez tudunk segítséget nyújtani, valamint a nemzetközi sakkvilág ismert versenyzői látogatnak el hozzánk. Az elmúlt évek során a hírességek közül többek között; Viktor Korcsnoj, Alekszander Beljavszkij, Emil Sutovszkij, Borisz Gelfand mellett a hazai sakkozás legnagyobbjai Portisch Lajos és Polgár Judit tisztelte meg játékával városunkat. Molnár Béla2008. december
Elolvasom1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Szakcsoport az Atomerőmű Rádióamatőr Sportklub utódszervezeteként az Atomerőmű Sportegyesület Szabadidősport Szakosztálya tagjaként kötetlen szabadidős rádióamatőr hobbi tevékenységet folytat, továbbá a nemzetközi versenynaptárban meghirdetett szabadidősport rádióamatőr versenyeken, valamint a szervezett hazai rádióamatőr versenysportágban meghirdetett, minősítést adó rádióamatőr versenyek keretein belül folytat sporttevékenységet. A szakcsoport hivatalos megnevezése: „Rádióamatőr Szakcsoport” (ASE RSC) 1.1.1. A rádióforgalmi szabadidősport tevékenységre, a mindennapi kötetlen rádióforgalmi tevékenységre, műszaki, konstruktőri tevékenység végzésére az RSZMR és a Rádióállomás Üzemeltetési Rend előírásai, valamint az NMHH 15/2013. számú rádiórendelete. vonatkoznak. 1.1.2. A minősített rádióforgalmi tevékenységet folytató rádióamatőrökre változatlan formában vonatkozik az 1.1.1. pont, azon kívül a MRASZ alapszabálya, szabályzatai. 1.2. A Szakcsoport Működési Rendje az Atomerőmű Sportegyesület Alapszabályára, Szervezeti és Működési Szabályzatára, a Szabadidősport Szakosztály Szervezeti és Működési Rendjére, továbbá az előd Atomerőmű Rádióamatőr Sportklub Alapszabályára épül, ezért jelen Működési Rendben nem részletezett esetekre ezek előírásai értelemszerűen alkalmazandók. 1.3. Az Atomerőmű Sportegyesület tagja a MRASZ-nak, melynek Alapszabályát és egyéb szabályzatait magára nézve kötelezőnek ismeri el. A MRASZ rendezvényein az Atomerőmű Sportegyesületet a Rádióamatőr Szakcsoport képviseli, a képviseletet ellátó személy a Rádióamatőr Szakcsoport mindenkori Ügyvezető Elnöke, vagy megbízásából a Rádióállomás vezetője (irányító kezelője). 1.4. A Szakcsoport jelvénye: az ASE jelvénye, benne „RSC” felirat. 1.5. A Szakcsoport Működési Rendje a Szakcsoport keretén belül végzett tevékenységek szabályait tartalmazza. A Vezetőség a tevékenységek és gazdálkodás legfontosabb adatait a tagsága számára hozzáférhetővé teszi. 1.6. Változás esetén az ASE RSC működését szabályozó dokumentumok másolati példányát a jóváhagyást követő 20 munkanapon belül az ASE RSC Ügyvezető Elnöke eljuttatja a Szabadidősport Szakosztály Elnökéhez. 1.7. A Szakcsoport tevékenysége feletti felügyeletet a Szabadidősport Szakosztály Elnökén keresztül az Atomerőmű Sportegyesület Elnöksége látja el. 2. A SZAKCSOPORT CÉLJA 2.1. A rendszeres testedzés, sportolás, a rádióamatőr tevékenység lehetőségének szervezett formában történő biztosítása. 2.2. A rádióamatőr szabadidősport szervezése, mindennapi rádióforgalmi tevékenység végzése. 2.3. A rádióamatőr versenysport terén aktív részvétel a rádióforgalmi versenyeken, kiemelkedő eredmények elérése, illetve ezek feltételeinek megteremtése és fejlesztése. 2.4. A szabadidős rádióamatőr sporttevékenység folyamatos biztosítása érdekében az utánpótlás-képzés beindítása. 2.5. Az egészséges életmód, a nemes sportszellem és sporterkölcs népszerűsítése, a társadalmi öntevékenység és közösségi élet kibontakoztatása, csapatépítéssel az MVM Paksi Atomerőmű ZRT cégszerű működésének támogatása, a tagságban az önképzés iránti igény kialakítása. 2.6. A sportág mind a négy szakágában (amennyiben van) folytatott tevékenység - rádióforgalmi szabadidő-sport verseny, rádióforgalmi minősítő verseny, versenyeken kívül a napi szabadidős rádióforgalmi tevékenység, valamint a műszaki, konstruktőr tevékenység - szervezett formában történő művelése, népszerűsítése. 2.8. A minősítést adó rádióforgalmi versenyek kivételével az egyéb rádióforgalmi versenytevékenységgel szemben a napi szabadidős rádióforgalmi tevékenység élvez előnyt. 2.9. Az MVM Paksi Atomerőmű ZRT, az Atomerőmű Sportegyesület és a Szakcsoport méltó képviselete a Villamosenergia-ipari Találkozókon (amennyiben a rádióforgalmi verseny megrendezésre kerül), és egyéb rádióforgalmi versenyeken. 2.10. Sportkapcsolatok, sportbarátság kiépítése a Villamosenergia-iparban érdekelt, valamint az MVM Társaságcsoport tagvállalatainak bázisán tevékenykedő, illetve Magyar Rádióamatőr Szövetség keretei között működő rádióamatőr sportszervezetekkel. 2.11. A vonatkozó külső és belső szabályok szem előtt tartásával együttműködés kialakítása minden olyan társadalmi és gazdálkodó szervezettel, rádióamatőr tevékenységet folytató személlyel, aki/amely támogatja a Szakcsoport által meghatározott célok megvalósítását. 2.12. Rádióamatőr jellegű szolgáltatások nyújtása a tagság számára. 2.13. A Szakcsoport a céljainak megvalósítása érdekében szoros kapcsolatot tart fenn az MVM Paksi Atomerőmű ZRT szervezeteivel, az ASE elnökségével és az ASE szervezetén keresztül a Magyar Rádióamatőr Szövetséggel. 3. A SZAKCSOPORT TAGSÁG LÉTREJÖTTE, TÍPUSAI, MEGSZŰNÉSE 3.1. Összetétel, feltételek A Szakcsoport tagság feltétele az Atomerőmű Sportegyesületi tagság. A Szakcsoport tagsága: tagok, pártoló tagok, tiszteletbeli tagok. 3.2. A tagok 3.2.1. A Rádióamatőr szakcsoport új tagja csak az a személy lehet, aki az ASE tagja, és akinek a felvételét az előd ARSK tagjai közül HA3UU Mach János, HA4WU Kovács F. Péter és HA4XH Nyemcsek Károly egyhangúan támogat. 3.2.2. A Rádióamatőr Szakcsoport tagja lehet az, aki az ASE tagja, hobbi szinten szabadidősport tevékenységét a Szakcsoport szervezésében, valamint a többkezelős rádióállomás rádióengedélyében megnevezett irányító kezelő jelenlétében kívánja folytatni. 3.2.3. A Rádióamatőr Szakcsoport tagja lehet az a HAREC vizsgával rendelkező személy, aki az ASE tagja, hobbi szinten, egyéni rádióengedély birtoklása nélkül rádióamatőr szabadidősport tevékenységét a Szakcsoport szervezésében a HA3DX hívójelű többkezelős állomás rádióengedélyében megnevezett irányító kezelő jelenlétében kívánja folytatni. 3.2.4. A Rádióamatőr Szakcsoport tagja lehet az, aki az ASE tagja, érvényes kezdő vagy CEPT Novice fokozatú sport- és kedvtelési célú rádióengedélye birtokában tevékenységét a Szakcsoport szervezésében a többkezelős rádióállomás rádióengedélyében megnevezett irányító kezelő jelenlétében a saját hívójelével kívánja folytatni. 3.2.5. A Rádióamatőr Szakcsoport tagja lehet az, aki az ASE tagja, érvényes CEPT fokozatú sport- és kedvtelési célú rádióengedélye birtokában saját hívójelével a rádióforgalmi tevékenységet a Szakcsoport szervezésében önállóan kívánja folytatni, és ahhoz a Szakcsoport Vezetőség, valamint a Rádióállomás vezetője írásos hozzájárulását adta. 3.2.6. A Rádióamatőr Szakcsoport tagja lehet az, aki az ASE tagja, érvényes CEPT fokozatú sport- és kedvtelési célú rádióengedélye birtokában a szakcsoport többkezelős állomásának hívójelével (HA3DX, HG3O) a rádióforgalmi tevékenységet a Szakcsoport szervezésében a többkezelős rádióállomás irányító kezelőjének jelenlétében kívánja folytatni. 3.3. A pártoló tag Szakcsoport pártoló tag lehet a Vezetőség határozata alapján az a személy, aki vállalja az ASE tagságot, pártoló tagsági nyilatkozatával a Szabadidősport Szakosztály Szervezeti és Működési Rendjét, valamint a Rádióamatőr Szakcsoport Működési Rendjét elfogadja, a pártoló tagsági viszonyból származó kötelezettségek teljesítését írásban vállalja és a vonatkozó pártolói tagdíj befizetési kötelezettségeinek eleget tett. 3.4. A tiszteletbeli tag A Szakcsoport tiszteletbeli tagja lehet az a természetes személy, akit a Szakcsoport Ülése a Szakcsoport céljainak megvalósítása érdekében kifejtett munkássága elismeréseként határozathozatallal annak nyilvánít, és azt az érintett személy elfogadja. A tiszteletbeli tagságra vonatkozó határozatot egyedi okiratba kell foglalni. A tiszteletbeli tagsággal sem kötelezettségek, sem jogok nem keletkeznek. 3.5. A tagsági jogviszony megszűnése 3.5.1. Az ASE RSC tagsági viszony az alábbi módokon szűnhet meg: a.) kilépéssel, b.) a tag halálával, c.) törléssel, d.) kizárással. 3.5.2. Kilépési szándékát a tag, pártoló tag az ASE RSC Ügyvezető Elnöknek írásban kell, hogy bejelentse. A bejelentés dátuma egyben az ASE és ASE RSC tagsági jogok megszűnésének időpontja. A kilépett tag, pártoló tag az általa befizetett összegeket (tagsági és egyéb használati díjat) nem igényelheti vissza. A tagnak, pártoló tagnak a tagságból fakadó jogai megszűnnek, de kötelezettségei a tárgyév december 31.-ig fennállnak. 3.5.3 Törléssel szünteti meg az ASE RSC Vezetőség a tag, pártoló tag ASE és ASE RSC tagsági viszonyát, amennyiben a tag, pártoló tag a tagdíjfizetési kötelezettségének a kétszeri írásbeli felszólítást követő 15 napon belül sem tesz eleget. 3.5.4 Kizárással szűnik meg a tag, pártoló tag ASE és ASE RSC tagsági viszonya, ha az ASE Ellenőrző és Számvizsgáló Bizottság - eljárása keretében - a Szabadidősport Szakosztályon keresztül javaslatot tesz a tag, pároló tag, kizárására, és azt a Szabadidősport Szakosztály Elnöke határozatában jóváhagyja. 3.6. A tagság szüneteltetése A tagság bármelyik típusa az ASE elnökségéhez eljuttatott írásbeli kérelemre – legfeljebb két év időtartamra – írásbeli határozattal szüneteltethető. A szüneteltetés alatt a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése egyaránt szünetel. A kérelem útvonala: Rádióamatőr Szakcsoport > Szabadidősport Szakosztály > ASE. 3.7. Jogorvoslati lehetőség A Szakcsoport Ülés illetve az Szakcsoport Vezetőség határozataival szemben a tagság – írásos bejelentés formájában – a Szabadidősport Szakosztály Elnökéhez fordulhat. 4. AZ ASE RSC TAG, PÁRTOLÓ TAG KÖTELEZETTSÉGEI, JOGAI 4.1 Felelősség kizárása A Szakcsoport a Rádiórendelet és Magyar Rádióamatőr Szövetség, az ASE Alapszabály, valamint az RSZMR és a „Rádióállomás Üzemeltetési Rend” előírásain túlmenően nem vállal felelősséget semmilyen rádióamatőr tevékenységgel, az eszközök használatával, azok karbantartásával illetve annak elmulasztásával kapcsolatos, vagy – a tagság által harmadik személynek okozott - balesetért, kárért. 4.2 A Szakcsoport tagságának (tagok, pártoló tagok) általános jogai - Joga van az egyéni rádióamatőr engedélyében meghatározott hívójellel önálló rádióamatőr rádióforgalmi és ahhoz kapcsolódó mindennemű rádióamatőr tevékenysége során igénybe venni az ASE valamint ASE RSC által üzemeltetett telephelyet, a saját tulajdonú, vagy az ASE RSC által üzemeltetett rádió adó-vevő berendezéseket, azok segédberendezéseit, antennarendszerét. Feltétel, hogy CEPT fokozatú egyéni amatőr engedéllyel rendelkezzen, amely a Paks, hrsz. 0444/5 számú ingatlan telephelyre szól, továbbá rendelkezzen a Szakcsoport Vezetőség, valamint a Rádióállomás vezető írásos hozzájárulásával. A kezdő, valamint CEPT Novice egyéni rádióamatőr engedéllyel rendelkező tag csak a saját berendezésével és hívójelével forgalmazhat, amennyiben engedélye a Paks, hrsz. 0444/5 számú ingatlan telephelyre szól és a rádióállomás vezetője jelen van. Minden más estben a 15/2013. sz. NMHH rendelet előírásai a mérvadók. - Joga van - a rádióforgalmi tevékenységet nem érintő, Rendezvénytervben meghatározott feltételekkel - részt venni a Szakcsoport által szervezett összejöveteleken. - Joga van a Rádióállomás Üzemeltetési Rend előírásának megfelelően a Paks, 0444/5 helyrajzi számú ingatlanon tartózkodni és az RSZMSZ valamint a Rádiórendelet előírásainak megfelelően igénybe venni az ASE RSC szolgáltatásait. - Joga van a CEPT fokozatú engedélyes tagnak az ASE RSC Vezetőség engedélyével a MRASZ által kiadott „Versenyengedély” birtokában rádióamatőr versenyeken indulni, elsősorban a Szakcsoport közösségi hívójelével és a Szakcsoport által üzemeltetett berendezésekkel. - Joga van – a Rádióállomás Üzemeltetési Rend előírásának megfelelően – igénybe venni a rádióklub helyiségeit, berendezéseit. - Joga van a Szakcsoporton keresztül az ASE bármely fórumához, tisztségviselőjéhez írásban eljuttatni javaslatát, panaszát. - Joga van használni a külön leltáríven felsorolt (műszakilag kifogástalan állapotú) magántulajdonú rádió adó-vevő készüléket az ahhoz tartozó berendezésekkel együtt, amennyiben ahhoz a tulajdonos írásos hozzájárulását adta, CEPT fokozatú rádióengedéllyel rendelkezik és betartja a Rádiórendelet előírásait. !!! A rádióforgalmi tevékenység folytatására nem jogosult tag a Rádiórendelet vonatkozó előírása alapján tanulás céljából csak CEPT fokozatú engedélyes tag jelenlétében (ANNAK HÍVÓJELÉVEL) jogosult rádióforgalmi tevékenységet folytatni!!! 4.3. A tag további jogai: 4.3.1 CEPT fokozatú amatőr engedély birtokában jogosult a jóváhagyott „rádió adó-vevő és használati engedély”, valamint a Rádióállomás irányító kezelő által kiadott megbízás alapján, vagy Rendezvénytervben ettől eltérően meghatározott feltételek szerint vezető rádióamatőr operátorként használni a Szakcsoport által üzemeltetett rádió adó-vevő berendezéseket. 4.3.2. A Szakcsoport tisztségviselőjévé választható, a Szakcsoport Ülésén szavazati joga van. 4.3.3. A jogok tárgyévi gyakorlásának feltétele az előírt tagdíjfizetési kötelezettség határidőre történő teljesítése. 4.4. A pártoló tag további jogai: Tisztségviselővé nem választható, a Szakcsoport Ülésen tanácskozási joga van. 4.5. A Szakcsoport tagságának általános kötelességei: 4.5.1. A Szakcsoport tagja jelen Működési Rendben, Rádióállomás Üzemeltetési Rendben és azok mellékleteiben meghatározott feltételek szerint, a rádióállomás vezetőjének és irányító kezelőjének jelenlétében, saját büntetőjogi és anyagi felelőssége terhére végzi tevékenységét. E tevékenysége során felelős a saját, valamint közvetlen családtagjai tevékenységéért, magatartásáért, az esetleges károkozásért, leltárhiányért. 4.5.2. Köteles a Szakcsoport Ülés által megállapított díjak megfizetésére. 4.5.3. Köteles betartani a jelen Működési Rendben és mellékleteiben foglaltakat, valamint tiszteletben tartani a Szakcsoportnál kialakult szokásokat, írott és íratlan szabályokat, viselkedési, etikai normákat (lásd: Nemzetközi Rádióamatőr Illemtan). 4.5.4. Köteles felelőssége arányában megtéríteni a Szakcsoport üzemeltetésében levő berendezésekben, eszközökben neki felróható okból (szándékosan vagy gondatlanságból) okozott kárt. A kártérítés értékére a Szakcsoport Vezetőség javaslatára az Ügyvezető elnök tesz javaslatot, amely alapján az ASE elnökség írásos határozatában állapítja meg a kár értékét. 4.5.5. Köteles a Szakcsoportot érintő kérdésekben tájékozódni, javaslatait, panaszát megalapozottan, kulturált formában kinyilvánítani. 4.5.6. Köteles a tagsággal összefüggő adataiban bekövetkező változást 15 napon belül írásban bejelenteni a vezetőséghez, így különösen: önálló keresetűvé válás, nyugdíjazás, jogosultság megszűnése, elérhetőség megváltozása. 4.5.7. Köteles részt venni a Szakcsoport érdekében folytatott szervezett tevékenységekben. Ezen kötelesség teljesítése a szakbizottságok vezetőivel, a közösségi rádióengedély irányító kezelőjével, valamint a ASE RSC Vezetőséggel történt egyeztetés alapján lehetséges. Szervezett tevékenységben való részvételnek minősül, különösen: tisztségek vállalása, rádióforgalmi versenyeken, rendezvényeken történő részvétel. 4.5.8. Köteles a Szakcsoport Rendezvényein a Rádiórendeletben foglalt előírásokat betartani. 4.5.9. A rádióforgalmi tevékenységet folytatni kívánó, egyéni rádióengedéllyel rendelkező tag köteles az első berendezés-használat megkezdése előtt vizsgát tenni a rádióállomás felépítése, alkalmazott berendezések és segédberendezések kezelési ismereteiből. A vizsga eredményét dokumentálni kell. 5. Az ASE RSC SZERVEZETE ÉS TISZTSÉGVISELŐI a.) Szakcsoport Ülés; b.) Ügyvezető Elnök; c.) Társadalmi Elnök; d.) Szakcsoport Vezetőség: Társadalmi Elnök, Ügyvezető Elnök + három (3) fő; e.) Ellenőrző és Számvizsgáló Bizottság három (3) fő; f.) Rádióállomás vezető. g.) Közösségi rádióállomás irányító kezelő; h.) Rádióforgalmi vezető operátor(ok); i.) Szakbizottságok vezetői (RF, RF verseny, konstruktőr). 5.1. Általános előírások 5.1.1. Az ASE RSC Szervezetének nincs fizetett alkalmazottja. 5.1.2. A Rádióállomásnak nincs gondnoka. 5.1.3. A tisztségviselők tisztségüket társadalmi megbízásként látják el. 5.1.4. A tisztségviselőknek a feladataik ellátása során felmerülő költségeit az ASE vonatkozó szabályai szerint lehet megtéríttetni. 5.1.5. A tisztségviselők tanácskozási joggal részt vehetnek a vezetőségi üléseken. 5.2. Szakcsoport Ülés A Szakcsoport Ülés a Szakcsoport legfőbb fóruma, amelynek kizárólagos hatáskörébe tartozik: a.) a Működési Rendre és módosításaira vonatkozó előterjesztések elfogadása; b.) a Működési Rend mellékleteinek elfogadása; c.) a Szakcsoport tárgyévi programjának elfogadása; d.) az éves pénzfelhasználás tervének ismertetése; e.) a Szakcsoport előző évi programjában foglaltak teljesítéséről szóló beszámoló elfogadása; f.) az ASE RSC Vezetőség tagjainak 4 évre szóló megválasztása, felmentése, visszahívása; 5.2.1. A Szakcsoport Ülés összehívását kezdeményezheti: - az ASE RSC Vezetőség; - a teljes szavazati jogú tagok egyharmada írásban, az ok és cél megjelölésével; - az ASE Szabadidősport Szakosztály Elnöke, az ASE ügyvezető elnök-igazgatója. 5.2.2. Közzététel: A Szakcsoport Ülés időpontját az ASE RSC Vezetőségnek legalább 2 héttel korábban meg kell állapítania és annak helyéről, idejéről, tervezett napirendjéről és a beterjesztett javaslatokról a tagságot értesíteni kell. Az értesítést, az interneten, email értesítés formájában kell megtenni. 5.2.3. Határozatképesség: A Szakcsoport Ülés határozatképes, ha a szavazásra jogosultak több mint a fele jelen van. Határozatképtelenség esetén a Szakcsoport Ülést 15 perc elteltével be kell rekeszteni, majd újabb 15 perc elteltével ismételten meg kell nyitni. A megismételt Szakcsoport Ülés a megjelent szavazásra jogosultak számától függetlenül határozatképes. 5.2.4. Döntéshozatal: A Szakcsoport Ülés a határozatait általában nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén a szavazást egyszer meg kell ismételni, újabb egyenlőség esetén a Szakcsoport Ügyvezető Elnökének szavazata dönt. A Szakcsoport Ülés titkos szavazással hoz határozatot az 5.4 és az 5.5 pontban meghatározott testületek megválasztásakor, továbbá minden más esetben, ha azt a szavazásra jogosultak legalább 1/3-a indítványozza. 5.2.5. Jegyzőkönyv: A Szakcsoport Ülésről jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a Szakcsoport Ülésen elhangzott lényeges észrevételeket és javaslatokat, valamint a meghozott határozatokat. A jegyzőkönyvet a Szakcsoport Ügyvezető Elnök hagyja jóvá. A jegyzőkönyvnek a tagság részére email útján történő közzétételéről az ügyvezető elnökön keresztül a jegyzőkönyv vezetője a felelős. 5.2.6. Tisztújító Szakcsoport Ülés előkészítése: A tisztújító Szakcsoport Ülés előtt legalább egy hónappal a Vezetőség Jelölő Bizottságot (a továbbiakban: JB) kér fel, melynek minimális létszáma három (3) fő. A JB alakuló ülését a korelnök 8 napon belül email értesítés útján hívja össze, ahol megválasztják a bizottság elnökét. A JB tagja választandó tisztségre jelölt lehet. 5.2.7. A JB ügyrendje: a.) a Bizottság tagjai egymás között a szavazásra jogosultakat feloszthatják; b.) egységes kérdéscsomagot dolgoznak ki, mely kérdéseket minden hozzájuk rendelt tagnak lehetőleg személyesen (email levelezés elfogadott) tesznek fel; c.) a Bizottság a javaslatok összegzése alapján alakítja ki az álláspontját; d.) a javaslatokat a Bizottság elnöke terjeszti a Szakcsoport Ülés elé. 5.2.8. A Működési Rend módosítása: A Szakcsoport Ülés előtt legalább egy hónappal a Vezetőség Szerkesztő Bizottságot hozhat létre a Működési Rend aktualizálása érdekében, amelynek minimális létszáma három (3) fő. A Szerkesztőbizottság alakuló ülését a korelnök 8 napon belül hívja össze, ahol megválasztják a bizottság elnökét. Az összegzett javaslatokat a Szerkesztő Bizottság Elnöke terjeszti az ASE RSC Vezetőség és a Szakcsoport Ülés elé. A tisztújító Szakcsoport Ülésen a Működési Rend illetve mellékleteinek megváltoztatására vonatkozó javaslat – a következő évi díjakra vonatkozó előterjesztés kivételével - nem tárgyalható. 5.3. A Társadalmi Elnök és az Ügyvezető Elnök 5.3.1. Társadalmi Elnök Az Elnököt Az ASE Szabadidősport Szakosztály Elnökének előterjesztése alapján az ASE Elnöksége bízza meg négy év időtartamra. Az Elnök feladata és hatásköre (melyet az ASE elnöksége határoz meg): a.) a Szakcsoport képviselete; b.) kapcsolattartás a belső és külső partnerek felé; c.) reprezentációs feladatok ellátása a Szakcsoport rendezvényein, versenyein; d.) a választott tisztségviselők és a Szakcsoport munkájának figyelemmel kísérése, az ASE RSC Vezetőség munkamegosztásának figyelembe vételével. 5.3.2. Ügyvezető Elnök Az Ügyvezető Elnököt a Szabadidősport Szakosztály Elnökének előterjesztése alapján az ASE Elnöksége bízza meg négy év időtartamra. Az Ügyvezető Elnök feladata és hatásköre (melyet az ASE elnöksége határoz meg): a.) a Szakcsoport Ülés és az ASE RSC Vezetőség üléseinek vezetése; b.) a Szakcsoport képviselete, belső és külső tájékoztatás; c.) Szakcsoport Ülési és a Vezetőségi Határozatok végrehajtásának megszervezése; d.) a választott tisztségviselők és a Szakcsoport munkájának figyelemmel kísérése, az ASE RSC Vezetőség munkamegosztásának figyelembe vételével; e.) mindazon feladatok ellátása, amelyet a jogszabály, az ASE Elnöksége vagy a Szabadidősport Szakosztály Elnöke a hatáskörébe utal; f.) a Vezetőség hatáskörébe tartozó döntési jogkör gyakorlása halaszthatatlan esetekben - konzultálva a Társadalmi Elnökkel; g.) a rádióállomás vezető, egyben többkezelős rádióengedély irányító kezelő javaslatára a Szakcsoport üzemeltetésében levő berendezések használatának engedélyezése; h.) az Ügyvezető Elnöki jogkör ideiglenes átruházása a Rádióállomás vezetője részére; i.) a fenti feladataihoz kapcsolódó döntéseit a Társadalmi Elnök és a Szakcsoport Vezetőség véleményének megismerése után egy személyben hozza, kivéve az ASE Elnökség és a Szabadidősport Szakosztály Elnökének kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyeket. 5.4. A Szakcsoport Vezetőség 5.4.1. Az ASE RSC Vezetőség irányítja a Szakcsoport munkáját. A vezetőség tagjai a feladatokat egymás között megosztva végzik. A megosztott feladatokért való felelősség nevesített. A vezetőségi tagok legfőbb kötelessége a kezdeményező, aktív és célirányos tevékenység, a Szakcsoport célkitűzéseinek minél eredményesebb megvalósítása. 5.4.2. A Vezetőség legalább havonta egy alkalommal ülésezik, időpontjáról öt nappal előtte email útján értesíteni kell a vezetőségi tagokat. Rendkívüli ülést kell összehívni, ha azt az Ügyvezető Elnök, Társadalmi Elnök, Szakcsoport Vezető, vagy az általa megbízott vezetőségi tag, valamint a vezetőség legalább két tagja a tervezett napirend megadásával szóbeli közlés útján kéri. A vezetőség elérhetősége: ha3dx.klub@gmail.com. 5.4.3. A Vezetőség üléseit az Ügyvezető Elnök, akadályoztatása esetén az általa megbízott vezetőségi tag (jellemzően a Rádióállomás vezetője) vezeti. Az ülések tervezett napirendjét és az írásos előterjesztéseket, az ülést megelőzően legalább két munkanappal kell a vezetőség tagjaihoz eljuttatni. 5.4.4. A Vezetőség legalább két (2) vezetőségi tag jelenléte esetén határozatképes. A döntéseket általában egyszerű szótöbbséggel és nyílt szavazással hozzák. 5.4.5. A Működési Rend mellékleteiben foglaltaktól írásos kérelemre, a kérelem egyedi elbírálása alapján, vagy az Éves Rendezvénynaptárban szereplő rendezvények esetén, (kivéve az ASE és a Szabadidősport Szakosztály előírásait) csak minősített (2/3-os) többséggel lehet eltérni. Bármely vezetőségi tag kérésére titkos szavazást lehet elrendelni, amelyet szavazásra kell bocsátani. 5.4.6. A Vezetőség ülései nyilvánosak, amelyen a tagság részvételi, a tisztségviselők tanácskozási joggal rendelkeznek. Bármely vezetőségi tag kérésére zárt ülést lehet elrendelni, amelyet kérést előtte szavazásra kell bocsátani. Az ASE Elnökség vagy a Szabadidősport Szakosztály Elnökének kérésére zárt ülést kell elrendelni. 5.4.7. Minden vezetőségi ülésről emlékeztetőt kell készíteni, mely tartalmazza az elhangzott bejelentéseket, a meghozott határozatokat, valamint az elhatározott feladatokat, azok felelősét és határidejét. A határozati részt jegyzőkönyvi igénnyel kell megszövegezni, az egyes határozatoknál a szavazati arányt fel kell tüntetni. Az emlékeztetőt az ülés vezetője készíti. Az emlékeztetőt az Ügyvezető Elnök hagyja jóvá. Az emlékeztető közzétételéről, a készítő a felelős. Tagot (tagokat) közvetlenül érintő határozat esetén az ülés vezetőjének az érintetteket – lehetőség szerint írásban - közvetlenül is értesítenie kell. 5.4.8. A Vezetőség feladat és hatásköre: a.) a Szakcsoport Ülésének összehívása évente, november hónap utolsó szerdai napjára; b.) az 5.2. pontban meghatározott kezdeményezés alapján rendkívüli Szakcsoport Ülés összehívása; c.) a Működési Rend és mellékleteinek módosítására vonatkozó előterjesztés kidolgozása; d.) a Szakcsoport szabályszerű működésének biztosítása, a Szakcsoport Ülés és a Vezetőség határozatainak nyilvántartása; e.) a Szakcsoport éves programjának kidolgozása; f.) az „Éves Rendezvény Naptár” elfogadása; g.) a pénzfelhasználás naprakészen tartása, beszámoló elkészítése; h.) a nem saját rendezésű rádióamatőr versenyek kivételével a rendezvényfelelősök kijelölése; i.) a rendezvénytervek elfogadása; j.) a rádió adó-vevő berendezések, kiegészítő és egyéb eszközök rendeltetésszerű használata (üzemeltetése), szükség szerinti beszerzése, karbantartásának biztosítása, felújítása; k.) a rádióklub összejövetelek megszervezése; l.) a Működési Rendben és mellékleteiben nem szabályozott esetekben határozat hozatala; m.) a szakbizottságok vezetőinek megbízása, felmentése; n.) az előírt feltételeknek eleget tett kérelmezők taggá, pártoló taggá nyilvánítása, a tagsági viszony szüneteltetési javaslat elfogadása/továbbítása; p.) a doppingtilalom érvényesítése; p.) a Rádiórendelet előírásai betartásának ellenőrzése; q.) a tagok jogainak, tevékenységének részleges vagy teljes felfüggesztése, és egyidejűleg eljárás kezdeményezése az ASE Szabadidősport Szakosztály elnökségén keresztül az ASE Fegyelmi Bizottságánál; r.) károkozás, kötelezettség elmulasztás esetén eljárás kezdeményezése a Szabadidősport Szakosztály Elnökén keresztül az ASE elnökségnél. 5.5. Ellenőrző Bizottság 5.5.1. Az EB tagok a megválasztásukat követően a tagjaik sorából választják meg az EB Elnökét. Az EB tagok egyidejűleg más Atomerőmű Sportegyesületi tisztséget nem tölthetnek be. 5.5.2. Az EB feladata a Szakcsoport rádióamatőr tevékenységének, pénzügyeinek, a használatba adott tárgyi eszközeinek éves ellenőrzése. 5.5.3. Az EB a Szakcsoport tevékenységét „Éves Ellenőrzési Terv” alapján végzi, melyet az EB többségi elv alapján hagy jóvá. 5.5.4. Az EB saját tapasztalatai alapján vagy bármely szakcsoport tag írásbeli kérésére - mindhárom tagjának részvételével - többségi vélemény alapján, ajánlásokat készíthet, melyeket elektronikus levelezés formájában tesz közzé. 5.5.5. Az EB ellenőrzési feladatai: a.) a Szakcsoport tevékenységének ellenőrzése az éves ellenőrzési terv alapján tervszerűen, írásos bejelentés alapján történik. Az éves ellenőrzési tervben minimálisan az alábbi ellenőrzéseket kell előirányozni: - évi egy vezetőségi ülés ellenőrzése; - évi egy rádióklub ellenőrzés; - évi Szakcsoport Ülés ellenőrzés; - évi egy alkalommal a leltározás ellenőrzése; - évi egy alkalommal egy szakág vezető tevékenységének ellenőrzése; - évi egy rendezvény ellenőrzése. b.) az ellenőrzéseknek az alábbiakra kell kiterjedniük: - az ellenőrzés tárgyát képező személyek a Működési Rend illetve mellékleteinek előírásai alapján, továbbá a Szakcsoport vagy a Vezetőség hozott határozatainak megfelelően tevékenykednek-e? - a rendezvények a fenti előírásoknak megfelelően kerülnek-e lebonyolításra? - a Szakcsoport testületei, fórumai az írásos szabályok szerint működnek-e? c.) a Szakcsoport pénzügyeinek ellenőrzése az éves ellenőrzési terv alapján tervszerűen, írásos bejelentésre történik. A pénzügyi ellenőrzés az alábbiakra kell, hogy kiterjedjen: - az éves pénztári nyilvántartás naprakészségének ellenőrzése; - a pénzügyi nyilvántartás tételes ellenőrzése; - az éves pénzügyi teljesítésről szóló beszámoló számszaki ellenőrzése. d.) Az ellenőrzéseket az EB három tagjából legalább kettő részvételével kell elvégezni. Az ellenőrzésekről jegyzőkönyvet kell felvenni, melyet az ellenőrzött esemény felelőse vagy az ellenőrzött személy, és az EB ellenőrzésben résztvevő tagjai írnak alá. f.) A tárgyévi ellenőrzésekről az EB a tárgyév november 30.-ig írásos beszámolót készít, amely alapján az éves Szakcsoport Ülés tájékoztatót hallgat meg. 5.6. AZ ASE RSC Rádióállomás vezető Az állomásvezetőt a Szabadidősport Szakosztály Elnökének előterjesztése alapján az ASE Elnöksége bízza meg négy év időtartamra. A megbízott személy csak olyan CEPT fokozatú egyéni rádióengedéllyel rendelkező rádióamatőr lehet, aki egyúttal a rádióállomás többkezelős rádióengedélyének irányító kezelője, és a rádióállomáson folytatható tevékenység követelményrendszerének megfelelő, átfogó jogi és szakmai ismeretekkel rendelkezik. 5.7. Szakbizottság vezetők – szükség szerint kerülnek kijelölésre 5.7.1. Az ASE RSC vezetőség a különböző rádióamatőr tevékenységek feladatainak végzésére, támogatására szakcsoport vezetőket jelölhet ki az alábbiaknak megfelelően: a.) versenyeken kívül napi szabadidős rádióforgalmi tevékenység; b.) műszaki, konstruktőr tevékenység; c.) rádióforgalmi szabadidősport versenytevékenység; d.) rádióforgalmi minősítő versenytevékenység. 5.7.2. Az a.) és b.), valamint a c.) és d.) pontok szakbizottságai összevonhatók. 5.7.3. A szakcsoportok vezetői elkészítik a szakterületükre vonatkozóan az adott évben preferált szabadidős rádióforgalmi tevékenységre, szabadidős versenyekre, minősített rádióamatőr sportversenyekre, a preferált versenyzőikre és a versenyévad rádióállomás használatára vonatkozó beosztások javaslatait. 5.7.4. A szakbizottságok vezetői elkészítik a rádióamatőr versenyzőkre vonatkozó rangsort és értékelést. 5.7.5. A rádióamatőr tevékenységgel kapcsolatosan bármely ügyben javaslattételi jog illeti meg. 5.7.6. Az adott szakbizottság vezetői jogosultak javaslatot tenni a karbantartási igényeket fontossági sorrendbe rendezéséhez. 5.8. A Rádióklub, a virtuális Rádióklub 5.8.1. A Rádióklub a Szakcsoport demokratikus működését elősegítő fórum. Két Szakcsoport Ülés között lehetőséget teremt arra, hogy a tagság a Szakcsoport működésével, a Vezetőség tevékenységével kapcsolatos kérdésekben információt kapjon, a Vezetőség pedig megismerje a tagság véleményét. 5.8.2 A Rádióklub összejövetelek megszervezése, a helyiség biztosítása a Vezetőség feladata. Időpontja általában minden hónap szerdai munkanapján 17: 00 óra, helyszíne az ürgemezei Rádióállomás. Az ettől eltérő időpontról, vagy helyről a Vezetőség tájékoztatja a tagságot. Június, július, augusztus hónapban a Rádióklub a „Rádióállomáson” csak versenyeken üzemel. 5.8.3 A Virtuális Rádióklub a tagság belső információ cseréjét elősegítő elektronikus levelező rendszer, melynek a tisztségviselők automatikusan, bármely más tag kérelemre lehet címzettje. Elérhetősége: ha3dx.klub@gmail.com 6. TAGDÍJAK, HASZNÁLATI ÉS RÉSZVÉTELI DÍJAK 6.1. Tagdíjak 6.1.1 Az Atomerőmű Sportegyesület éves tagdíját az Atomerőmű Sportegyesület Elnöksége állapítja meg. Az Atomerőmű Sportegyesületi tagdíjfizetési kötelezettségnek a belépéskor, illetve tárgyév március 31-ig történő, egyösszegű megfizetésével lehet eleget tenni (átutalással, közvetlen pénztári befizetés útján vagy a szakbizottságok megbízottjain keresztül). 6.1.2. A szakcsoporti tagdíjak az ASE tagdíjak, típusaik a következők: - tagok és pártoló tagok: egységes, - illetve kedvezményes tagsági díj. A kedvezményes tagsági díjra jogosultak a tanulók és a nyugdíjasok. 6.1.3. A tagdíjak tárgyévre érvényes összegét évente az ASE Elnökség (ASE Közgyűlés) állapítja meg. 6.1.4. A tagdíjak befizetésének időpontja tárgyév március 31. 6.1.5. Az év közbeni belépőknek a teljes évi tagdíjat a Szakcsoport tagsági jelentkezést megelőzően kell befizetni. 6.1.6. A Szakcsoport tagsági jelentkezés esetleges elutasítása esetén a befizetett tagdíj és a belépési díj az érintett részére haladéktalanul visszafizetésre kerül. 6.2 Használati díjak, melyeket az arra jogosult CEPT, valamint felügyelettel a CEPT Novice fokozatú Szakcsoport tagoknak (egyéni engedéllyel rendelkező rádióamatőröknek) saját hívójelükkel történő forgalmazás esetén kell megfizetni ASE RSC támogatás címen. 6.2.1 A Szakcsoport üzemeltetésében lévő rádióamatőr berendezések használatáért fizetendő díj érvényes összegét a tárgyévi Szakcsoport Ülés állapítja meg. 6.2.2. A díj mértéke az igénybe venni kívánt berendezés típusa és az igénybe vett napok száma alapján történik. Minden megkezdett nap egész napnak számít. 6.2.3. A CEPT fokozatú engedélyesek HA3DX vagy HG3O hívójellel történő használata elsődleges és díjmentes! 6.2.4. A CEPT és CEPT Novice fokozatú engedélyesek saját hívójellel történő szabadidősport forgalmazása ASE RSC tulajdonú berendezések használata esetén díjköteles. 6.2.5. A díj befizetésének határideje: a használat kezdőnapját megelőző utolsó munkanap, de legkésőbb a használat utolsó napját követő munkanap. 6.2.6. Kiegészítő rendelkezések: a.) e pont alkalmazásában rádióállomás igénybevételének minősül a rádióamatőr forgalmazásban történő részvétel; b.) a rádióállomást igénybe vevő nevét a használónak a „rádióforgalmi igény és használati engedély”-en az igényléskor kell megadnia; c.) a használat során a tevékenységet a rádióállomás belépési naplóban nyomon követhetően folyamatosan rögzítenie kell. 6.3. Részvételi díjak Az ASE RSC rádióforgalmi forgalmazáshoz történő berendezés-igénybevételen kívüli rendezvényeken a részvétel a tagok számára díjmentes. 6.4. Díjfizetések 6.4.1. A tag- és használati díjfizetések helye és módja: Az Atomerőmű Sportegyesület Pénztárában. (ATOMIX Kft., Atomerőmű 309 épület. Pénztári órák hétfőtől csütörtökig 8:00-11:30). Közvetlen banki átutalással az OTP BANK NYRT Paksi Fiókjánál vezetett 1174601220003043 számú számlára. A bizonylatokon fel kell tüntetni az „ASE RSC” megjelölést és a befizető nevét. 6.4.2. A befizetések nyilvántartását az Atomerőmű Sportegyesület Pénztárosa közvetlenül az ASE RSC „rádióállomás igénylő adatbázisban” végzi. 7. A RÁDIÓAMATŐR SZAKCSOPORT KÖLTSÉGGAZDÁLKODÁSÁNAK RENDJE 7.1. Az ASE RSC önálló gazdasági és pénzügyi tevékenységet nem folytat, ezért a tevékenységhez szükséges pénzfelhasználást az ASE koordinálásával az ATOMIX KFT látja el. 7.2. Az ASE RSC pénzfelhasználásának szabályszerűségét az Ügyvezető Elnök, az Ellenőrző Bizottság, a Szabadidősport Szakosztály Elnöke ellenőrzi, az Atomerőmű Sportegyesület ügyvezető igazgatója, valamint gazdasági vezetője felügyeli. 7.3. Az ASE RSC által üzemeltetett eszközökhöz kapcsolódó anyagbeszerzések és szolgáltatások éves megrendelése minden esetben az ASE RSC Vezetőségének javaslatára, az ASE ügyvezetőjének jóváhagyásával történhet. 7.4. 250 EFt-t meghaladó összértékű anyag és eszköz beszerzés, illetve szolgáltatás esetén írásos megrendelést kell készíteni, melyet a Szabadidősport Szakosztály Elnökkel történő ellenjegyzést követően az ASE ügyvezető igazgatójával kell aláíratni. 7.5. A Rendezvényterv 7.5.1. Egyetlen rádióamatőrt érintő rendezvény esetén a Rendezvénytervet az igénylő által legkésőbb az elszámolással egyidejűleg kell benyújtani, melyet a költség elszámolás helyettesíthet. 7.5.2. Egynél több rádióamatőrt és berendezést érintő rendezvény esetén a Rendezvénytervet a rendezvényfelelős, ill. a Rádióállomás vezető előterjesztése alapján a Vezetőség fogadja el, a rendezvényt megelőzően. 7.5.3. A Rendezvénytervet legkésőbb a rendezvényt megelőző tárgyévben, a rendezvényterv illetve a tervezett költségvetés teljesüléséről szóló rövid, írásos beszámolót általában a rendezvényt követő vezetőségi ülésre kell benyújtani. 8. A LELTÁRFELELŐSSÉG 8.1. Az ASE RSC tulajdonú berendezések felett e felelős eszközgazdálkodás érdekében a Vezetőség leltárfelelősi rendszert működtet. A leltárfelelős a Rádióállomás vezetője. 8.2. A leltárfelelős tevékenysége az ASE által üzemeltetett, Rádióamatőr Szakcsoportja használatába adott rádió adó-vevő készülékekre és a hozzájuk kapcsolódó berendezésekre terjed ki. A leltárfelvételi egységek tekintetében az átvételtől a visszavételig teljes körű, személyes anyagi felelősséggel tartozik a megbízást adó aláíró felé. Az eszközöket használók közötti, évközi átadás-átvételt a leltárfelelős figyelemmel kíséri, esetenként ellenőrzi. 8.3. A rádióállomás berendezéseinek átadás-átvétele, vagy a leltárellenőrzés során feltárt leltárhiány a pótlási, javítási érték 50%-val megegyező mértékben térítésköteles. A térítés konkrét mértékére az Ügyvezető Elnök tesz javaslatot, mely alapján Az ASE Elnök/Ügyvezető, illetve az ASE Elnökség határoz. 8.4. A berendezések leltárellenőrzését a Vezetőség az ASE RSC EB bevonásával évente egyszer, a rádióállomás helyiségei (beleértve a raktár is) leltárellenőrzését évente egyszer, május közepén végzi. 9. A VERSENYZÉS A Rádióállomáson a rádióamatőr sportág versenyein csak az ASE színeiben történő részvételre van lehetőség. 9.1. A versenyzők kategóriákba sorolása I. Kategória: A MRASZ versenyosztályai által szabályozott módon kiemelt minősítést adó versenyeken indulási jogot szerzett "nemzetközi" besorolású versenyzők. II. kategória: Országos minősítő vagy meghívásos versenyeken indulni szándékozó "I. o." besorolású versenyző. III. kategória: Országos minősítő vagy egyéb versenyeken indulni szándékozó versenyző. 9.2. Versenyzés támogatása 9.2.1. Az ASE RSC a kitelepüléses és kedvtelési célú rádióamatőr tevékenység elsődlegességének biztosítása mellett a Szakbizottságok közötti egyensúly fenntartása, valamint a rendszeres testedzés biztosítása érdekében tagjainak legfeljebb az alábbi versenyzési lehetőségeit támogatja az I. II. és III. kategóriákban: a.) Rádióállomás többkezelős hívójellel (HA3DX vagy HG3O) a MRASZ által megállapított minősítő versenyek közül 20 verseny – MRASZ melléklet szerint. b.) CEPT fokozatú egyéni hívójellel nem a MRASZ által megállapított kiemelt versenyek közül 20 verseny – melléklet szerint. c.) az a.) és b.) pontok alá nem tartozó, nemzetközi versenynaptárban feltüntetett minden egyéb szabadidősport verseny. 9.3. Az ASE RSC színeiben történő indulás feltétele a rádióállomás önálló kezelésére jogosító irat és versenyzési jogosultság megszerzésének követelmény rendszere: - CEPT osztályú egyéni rádióengedély, valamint az adott versenyt megelőző évben rádióforgalmi versenyen egykezelős kategóriában való eredményes nemzetközi részvétel, - CEPT osztályú egyéni rádióengedély, a többkezelős rádióengedély irányító kezelőjének jelenléte, valamint az adott versenyt megelőző évben rádióforgalmi versenyen többkezelős kategóriában való eredményes nemzetközi részvétel, - CEPT osztályú egyéni rádióengedély hiányában, sikeres HAREC vizsga megléte esetén a többkezelős rádióengedély irányító kezelőjének jelenlétében történő versenyzés HA3DX vagy HG3O hívójellel többkezelős kategóriában. 10. A RÁDIÓAMATŐR SZAKCSOPORT ESZKÖZEINEK HASZNÁLATA 10.1 A Rádióállomáson a Szakcsoport által üzemeltetett berendezések használata azon Szakcsoport tagnak engedélyezhető, aki a tagdíjfizetési kötelezettségeinek a 6.1.4. pontban foglalt határidőig eleget tett. 10.2 A rádióforgalmi tevékenység végzésére alkalmas berendezések használata a Működési Rend 6.2. pontjában található díjak előírt határidőre történő megfizetéséhez kötött. 10.3. A Rádióállomáson a Szakcsoport tagjai által üzemeltetett berendezések használatát a 6. pont, valamint a Rádióállomás Üzemeltetési Rend (külön melléklet) szabályozza. 10.4. Az igények elbírálásánál előnyt élveznek a teljes hétvégére (48 órás verseny) vagy a hosszabb időszakra szóló igények a rövidebb időszakra vonatkozó igényekkel szemben. A versenyidőszakokon kívül elsősorban a hétköznapokra szervezett programok és csoportos igények kielégítése történik. 10.5. A Szakcsoport által üzemeltetett Rádióállomás és a rádióforgalmi tevékenység végzésére alkalmas berendezések használati igényének ütközése esetén az Ügyvezető Elnök a rádióállomás vezetőjének a véleménye alapján dönt, egyeztetetve az érintettek bevonásával. Ennek eredménytelensége esetén azt a tagot kell előnyben részesíteni, aki a versenyszezonban régebben vette igénybe az adott szolgáltatást – ide nem értve a versenyterv alapján történő használatot. Azonosság esetén a régebbi tagsági viszonnyal rendelkező tag élvez előnyt. 10.6. A versenyek és versenyzők beosztása kizárólag a rádióállomás vezetőjének és a többkezelős rádióengedély irányító kezelőjének a jogköre. 10.7. Kizárólagos rádióállomás használati jog illeti meg a CEPT fokozatú engedéllyel rendelkező nemzetközi osztályú versenyzőket a kiemelt (ARRL, EB, VB, CQ WPX, CQ WW) versenyeken. 10.8. Nem ASE RSC tagok számára versenyeken a Szakcsoport által üzemeltetett Rádióbázis és rádióforgalmi tevékenység végzésére alkalmas berendezéseinek használata nem engedélyezhető. 10.9. A Szakcsoport által üzemeltetett Rádióbázis és rádióforgalmi tevékenység végzésére alkalmas berendezéseinek használata más, az iparágban érdekelt, vagy az MVM tagvállalatok bázisán működő rádióamatőr sportegyesületek CEPT osztályú rádióengedéllyel rendelkező tagjai számára viszonossági alapon, versenyen kívül oly módon engedélyezhető, hogy az MVM PA ZRT ill. ASE tulajdonú berendezések esetében az ASE RSC tagok élveznek előnyt. 11. ASE RSK RÁDIÓÁLLOMÁS ÜZEMELTETÉSI REND Az üzemeltetés rendjét önálló melléklet tartalmazza. ZÁRADÉK Jelen Működési Rend az ASE Szabadidő Szakosztály Elnökének jóváhagyásával 2014. június 1.-től hatályos. Felhasznált irodalom: ASE Alapszabály. ASE Szabadidősport Szakosztály Működési Rend. ASE Szabadidősport Szakosztály Vitorlás Szakcsoport Működési Rend. NMHH Rádiórendelet. MRASZ Alapszabály. ARSK Alapszabály.
ElolvasomCsapatunk létszáma évek óta állandó ! (Szakcsoportunk létszáma 31fő) Ez a szám 2016-ban egy fővel nőhet, mivel egy játékos jelentkezett felvételre, ő az edzéseken bizonyíthatja rátermettségét, felvételéről vezetőségünk dönt félév elteltével. Az év során, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően több kis, és nagypályás mérkőzést játszottunk oda-visszavágó alapon budapesti, tatabányai, ceglédi és dusnoki barátaink öregfiúk csapataival. Május 1-én kispályás tornán szerepeltünk az ASE műfüves pályáján, ahol a dobogó harmadik fokára állhattunk fel. 2015 szeptemberében Debrecen rendezte az iparági kispályás focitorna döntője. Itt is több játékosunk szerepelt, játékukkal döntően hozzájárultak a torna megnyeréséhez. Októberben, Párizsban került megrendezésre a hagyományos „Vonuch Atomsport" nemzetközi futsal kupa", melyen atomerőművek válogatottjai vesznek részt. A Paksi Atomerőmű csapata megerősítve játékosainkkal az előkelő 3. helyezést érte el. 2015. évben is megtartottuk Születésnapi és névnapi rendezvényeinket, melyek egyike és legsikeresebbje egy kiválóan sikerült Bukta Feri féle csülkös bableves volt. December végén évzáró kispályás tornát rendeztünk az ASE csarnokban öt csapat részvételével „Bejgli kupa” néven. A kiváló hangulatú és színvonalas tornát magabiztosan nyerte csapatunk. Csapatunk tagjai mind hazai, mind külföldi mérkőzésein magas szinten öregbítették az Atomerőmű Sportegyesület hírnevét.
ElolvasomHajba Antal – vagy ahogyan a kajak-kenu berkekben ismerik: Tonió – Budapesten nőtt fel, még kisgyerek volt, amikor Mikosszéplakról a család elköltözött. Sportpályafutása 1957-ben kezdődött: a Kossuth Kajak Klubban próbálta elsajátítani a kenuzás fortélyait. Kitartását bizonyítja, hogy a szervezeti átalakítások miatt egy ideig edző nélkül kellett készülnie. 1960-ban már a válogatott keret tagja lett, s 22 évesen – 1961-ben – a poznani Európa-bajnokságon C-1 1000 m-en a 7. helyen végzett. Ezután sikert sikerre halmozott: sorra nyerte az országos bajnokságokat. 1963-ban a jajcei világ- és Európa-bajnokságon 4. helyen végzett. Ebben az időben őt tekintették az első számú kenusnak, aki Parti Jánostól vette át a képzeletbeli stafétabotot. Külföldi versenyszerepléseit segítette nyelvtudása is: angolul, németül, spanyolul és oroszul is kitűnően beszélt. A nemzetközi megmérettetésben hátráltatta az a körülmény, hogy egyes hajóban azért nem tudta kiharcolni az olimpiai indulás jogát, mert egy válogató versenyen indulásnál visszafogták a hajóját. Elhivatottságát, sportszerűségét tanúsítja, hogy mindezek ellenére még nagyobb elánnal készült a páros versenyre Soltész Árpáddal, akivel az 1964-es tokiói olimpián C-2 1000 m-en a IV. helyezést érte el. Hajba Antal pályafutása csúcsára 1966-ban ért fel, ekkor Berlinben C-1 10.000 m-en világbajnokságot nyert. A snagovi (1965) és az 1967-es duisburgi EB-n egy-egy 4. helyet tudhatott magáénak. Magától értetődő volt, hogy sikeres versenyzői pályafutását versenyzők felkészítésével folytatja. 1969-ben az Egyetértésben kezdett edzősködni. 1972-ben a Testnevelési Főiskolán szakedzői diplomát szerzett. 1977-ben edzői munkásságát mesteredzői oklevéllel ismerték el. 1982 óta Pakson dolgozott, ahol szinte a nulláról indulva sikerült eredményeket elérnie az atomváros kenusaival. A fadd-dombori kajak-kenu pálya megálmodója volt. 5 év múlva, 1987-ben paksi tanítványa, Hoffman Ervin háromszoros ifjúsági világbajnok lett. Emellett számos ifjúsági válogatott versenyzője ért el kiemelkedő helyezéseket. A ’80-as, ’90-es években – felkérésre – szakmai tudása és a világban is elismert munkássága alapján a kínai, koreai, majd a hongkongi kajak-kenu válogatott edzői tisztét vállalta el. A városi sport helyzetének jobbításán fáradozott a közéletben is: 1998-tól 2002-ig önkormányzati képviselőként az oktatási és sportbizottság vezetői feladatait látta el. Azt követően is számos nemzetközi edzőtanfolyam meghívott előadója volt a világ legkülönbözőbb országaiban. Munkásságának értékét bizonyítják a pályafutása során kapott állami és helyi díjai, kitüntetései is. Kiváló és Érdemes Sportoló. 1977-ben megkapta a Magyar Újságírók Díját, 1986-ban elnyerte a Kiváló Utánpótlás-nevelő Edző címet. 2004-ben Paks város a Pro Urbe-díjjal tüntette ki. 70. születésnapja alkalmából 2007-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét adományozták részére. 2008 óta az Atomerőmű SE Örökös tagja. 2005. december 31-ig látta el az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-Kenu Szakosztályának vezetőedzői tisztét, ezt követően a szakosztály szakmai tanácsadójaként tevékenykedett. Egykori tanítványok családtagjaiból, a baráti körből vízitúracsapatot szervezett, amely a mestertől kapott lelkesedéstől hajtva még ma is működő közösség. Végezetül hangozzék el sokatmondó edzői hitvallása: „Fontos dolog egy-két olimpiai bajnokot nevelni, de nagyobb tett száz emberrel megszerettetni a sportot, akik így egészséges életmódon élnek!” Nyugodj békében Tonió! Búcsúztatásáról később adunk tájékoztatást.
ElolvasomA Paksi Iparos és Vállalkozói Kör negyedik alkalommal adja át az általa alapított Lussonium díjat. Az iparoskör elnöke Kovács Sándor elmondta, hogy idén is sok jelöltje volt a kitüntetésnek, de ismét egybehangzó döntés született, mely alapján Kozmann György olmpia bronzérmes kenus veheti át december 13-án, a Város Művelődési Központban rendezett ünnepségen a Lussonium díjat. Kovács Sándor, az iparoskör elnöke {mp3}081208_kovacs_lussonium{/mp3}Forrás: Fortuna Rádió
ElolvasomBajnokok lettek a férfiak a Zalaegerszegen rendezett csapatbajnokságon.
ElolvasomFiataljaink taroltak Triestben, hat egyéni arany mellett a csapatversenyeket is behúztuk.
ElolvasomJanecska Eszter és Kerepesi Amira sem talált legyőzőre Kecskeméten.
ElolvasomVerseny: Mikulás KupaVerseny helye: KecskemétVerseny ideje: 2009. december 05. szombat
ElolvasomBor Barna búcsúzik az utánpótlás korosztálytól 2008.11.28.Bor Barna háromszoros európa-bajnokként int búcsút az utánpótlás korosztálynak. Egyedülálló, amit a paksi cselgáncsozó véghez vitt. Sorozatban háromszor lett a kontinens legjobbja a +100 kg-sok versenyében. A 2006-os EB-n Moszkvában, az akkor 19 éves dzsúdós mindenkit legyőzött csakúgy, mint egy évvel később Salzburgban és az idén Zágrábban. Az idei év csúcspontja a pekingi ötkarikás játékok voltak. Decemberben még csak a 22. életévét betöltő Barna, nem értékeli kudarcnak a hetedik helyet, hiszen az olimpiai minden sportoló álma. Bor Barna olimpikon cselgáncsozó{mp3}81127_1_Barna_olimpiarol{/mp3}Beszélgetésünk alkalmával elmondta a "Dino" becenévre hallgató ifjú, örül, hogy ott lehetett Kínában és bár maradt benne némi hiányérzet, néha már gondol Londonra. Felnőtt Európa-bajnokságon volt már ötödik, az akkor még junior korú versenyző, Horvátországban a múlt hétvégén mind az öt ellenfelén iponnal túllépő klasszis elmondta érzett egy kis stresszt a horvát viadal előtt. Bor Barna olimpikon cselgáncsozó{mp3}81127_2_Barna_eb{/mp3}Felkészültnek érzi magát a továbblépésre, és szeretne Világ- és Euróba-bajnok lenni az idősebbek között is, sőt a négyévente rendezett világesemény első helyét sem tartja álomszerűnek, de egyenlőre a párizsi Open világbajnokságra fókuszál. December huszadikán a francia főváros ad otthont az eseménynek, szóval nincs megállás. Barna ezt nem bánja, hiszen, mint mondta a dzsudónak él. Az olimpiai után sem ért rá pihenni. Felnőtt magyar- és román csapatbajnok lett. Bor Barna olimpikon cselgáncsozó{mp3}81127_3_Barna_parizs{/mp3}A versenyek mellett a Pécsi Egyetemen is helyt kell állnia a Bajnoknak, hiszen a felkészüléssel párhuzamosan diplomamunkáján is dolgozik. Pakson nagyon jól érzi magát, jó közegbe került. Örül, hogy olyan egyéniségekkel edzhet együtt, mint Kovács Antal vagy Braun Ákos, akik sok mindenben segítenek neki. Véleménye szerint szükség van példaképekre, ha így folytatja tovább ő is azzá válhat, vagy a feltételes mód használata már nem is szükséges....? Forrás: Fortuna Rádió
ElolvasomÖtven éves a magyar dzsúdó aranykovácsa 2006. december 12. Ünnepi beszélgetés az 50 esztendős Hangyási Lászlóval, a Paksi Atomerőmű SE mesteredzőjével, akit tanítványai olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki címekkel, érmekkel ajándékoztak meg az évek során. Nyári olimpiai játékok, Barcelona 1992. Egy fiatal, a nemzetközi sportvilág számára még szinte teljesen ismeretlen paksi dzsúdós egyenesen a döntőbe menetelt... Klubedzője, Hangyási László ugyan végig ott volt mellette, de ő akkor még csak magánemberként ment ki az olimpiára. Nem volt tagja a hivatalos magyar sportküldöttségnek. A többit már tudjuk. Kovács Antal, a népszerű Atom Anti megszerezte a magyar dzsúdósok első olimpiai aranyérmét. Azután a rákövetkező esztendőben az első világbajnoki aranyat is. Kovács Antal a világbajnoki diadal pillanatában Igaz, később is nevelt még világ- és Európa-bajnokokat a mesteredző, de számára minden bizonnyal ezek az első nagy győzelmek jelentik sportpályafutása legfényesebb emlékeit. Hangyási László éppen 50 évvel ezelőtt született Baján. Itt kezdett el gyerekkorában dzsúdózni. Szülővárosa színeiben érte el első sikereit és nyerte meg sorra a korosztályos országos bajnokságokat. A budapesti katonaélet után az Újpesti Dózsában folytatta versenyzői pályáját. Paksra 20 évvel ezelőtt került. Azóta edzőként és szövetségi kapitányként (1992-1996) autóval és repülőgéppel már többször is körbeutazta a földgolyót, mert annyit utazik. Edzőtáborok, versenyek sorozatban, majd minden kezdődik elölről. Közvetlenül beszélgetésünk előtt éppen Brazíliából érkezett haza. A kérdésre, hogy miért éppen a dzsúdót választotta akkor, amikor Baján mindenki vagy kosarazott vagy focizott, így válaszolt: – Tulajdonképpen édesapám találta ki, hogy nem ártana egy kis mozgás számomra. Egyrészt azért, hogy levezessem fölösleges energiámat, másrészt pedig azért, hogy összeszedjem magam fizikailag, merthogy igencsak vékonyka legény voltam. Amikor tizenkét évesen először jártam sportorvosnál, mindössze harmincnyolc kiló hetven dekát mértek. De három-négy hónapos felkészülés után – Gyúró László volt az első edzőm – már országos serdülőbajnokságot nyertem 1968-ban. Így érthető, hogy gyorsan megszerettem a sportágat, amiben az is közrejátszott, hogy nagyon jó kis csapat verődött össze. Először a kertészeti szakközépiskola kistermében gyakoroltunk birkózószőnyegeken. Később átkerültünk a Vasvári Pál utcai edzőterembe, ahol már igazi japán tatamink volt, igaz, hogy tudatlanságból jó kemény betonra tettük. Később láttam, hogy nem volt ez másként a válogatottnál sem. Csak akkor derült ki, hogy valami nem stimmel, amikor egy japán csapat járt Budapesten, és észrevettük, hogy a dobásgyakorlások közben visítoznak a versenyzők a kemény tatami miatt. Ekkor derült ki, hogy ők ruganyos anyagból készült alaprétegre fektetik a szőnyeget, ami így jobban megkíméli a sportolókat. Évek múltán, amikor már edzőként jártam Japánban, és a tatamin állva figyeltem a bemelegítéskor körbefutó százhúsz-százharminc sportolót, éreztem, hogy rázkódom a szőnyeg rezonálásától. Mindez azért nagyon fontos, mert amikor nagy erővel odavágják az embert, akkor a rugózás csillapítja az esés keménységét. Hangyási László fiatal versenyzőként Visszatérve saját versenyzői pályafutásomra, sajnos azt kell mondanom, hogy viszonylag rövidre sikeredett. 1976-ban junior Európa-bajnokságon harmadik helyezett voltam. Felnőtt Európa- és világbajnokságon viszont folyamatos térdsérüléseim miatt dobogós helyet már nem értem el. A debreceni Európa-bajnokságon hetedik lettem. A Hollandiában megrendezett világbajnokságon rögtön az ötszörös japán világbajnokkal kerültem szembe, akivel máig emlékezetes, nagy meccset gyúrtam. Azon mindenki elcsodálkozott, hogy végig egyenrangú ellenfél voltam, de végül is a rutin diadalmaskodott a fiatalság felett. Illetve – ahogy az számomra hamarosan világossá vált – a sérülékenységem az egészség felett. Így lényegében már huszonhat éves koromban, 1982-ben befejeztem a versenyszerű sportolást. Csak a rend kedvéért említem meg, hogy ebben a sportágban egyes versenyzők – nálunk például Hajtós Bertalan és Csák József – még harmincöt-harminchat évesen is ott voltak az élbolyban. Edzőként ugyan versenyeztem még néha, de ez már csak alkalomszerűen történt. Utolsó magyar bajnoki címemet szekszárdi edzőként szereztem 1984-ben. – Úgy gondolom, edzőként éppen az volt a szerencséd, hogy már egészen fiatal korodban bekövetkezett ez a kényszerű váltás. – Edzői pályámat Szekszárdon kezdtem, majd rövid ideig a Budapesti Honvédban folytattam, ahol Hajtós Bertalant segítettem Európa-bajnoki címhez. 1986-ban döntöttem úgy, hogy a családommal Paksra költözöm. Azt láttam ugyanis, hogy nagy számú fiatal szakembert alkalmazott az erőmű, és a fiatal családok sok hasonló korú kisgyermeke szinte egyszerre került a paksi iskolákba. Mivel szponzor is volt, elegendő gyerek is, így belevághattam terveim megvalósításába, nem kellett senkihez sem alkalmazkodnom. Az volt az én szerencsém, hogy egy lendületesen fejlődő városba kerültem, és a legkisebbekkel kezdtem a munkát, aminek gyümölcse fokozatosan beérett. Voltak ügyes gyerekek már Kovács Anti színre lépése előtt is Pakson. A fiatal szakosztály első nemzetközi pontjait például az ugyancsak nagyon tehetséges Krausz Tomi szerezte. Antinál rögtön feltűnt nekem, hogy milyen jó versenyző, hogy mennyire fel tudja szívni magát egy-egy mérkőzésre, és hogy hihetetlenül jó a keringési rendszere. Egyszerűen elnyűhetetlen volt a versenyeken. Testsúlya már ifjúsági korában is nyolcvanhat kiló volt, de úgy futott, mint a hetven kilósok, és ez szinte a mai napig így van. Tehát adva volt a mozgékonysága, rendkívüli állóképessége és hihetetlenül hosszú végtagjai. Ehhez kellett kitalálnom a legmegfelelőbb technikát. Versenyzői tapasztalataimat felhasználva úgy döntöttem, hogy fölösleges, nem neki való dolgok gyakorlásával nem terhelem. Viszont az általam javasolt technikai elemeket képes volt a lehető legjobban megtanulni. Földharcban, állástechnikában voltak olyan speciális fogásai, amiket nagyon jó hatásfokkal tudott alkalmazni. Volt olyan időszaka, amikor mindenkin megdobta a keresztlábfelszedést, vagy a földön mindenkinek ki tudta húzni a karját, és ettől úgy féltek, mint a tűztől. A belső combdobás mindig is az alaptechnikájához tartozott. Ezzel támadott, amit ellenfelei elsőre többnyire kivédtek. De ezt ő kiegészítette kereszlábfelszedéssel vagy külső horogdobással, így kizökkentve ellenfeleit ritmusukból már megdobhatta eredményesen a belső combot. Én nagyon fontosnak tartom, hogy sokoldalú legyen egy versenyző, és hogy képes legyen improvizálni. Nem véletlenül beszélek Antiról ilyen sokat, mert egy nagyon hosszú korszakot jelentett az életemben, és ő mind a mai napig nincs elbúcsúztatva. Még az idén el fogja dönteni, hogy a következő, a pekingi olimpiai felkészülési ciklusba belevág-e. 2006. pihenőév volt számára, ami a családról és a civil életbe való beilleszkedésről szólt. Harmincötödik évében jár, de hihetetlenül jó a kondíciója. Neki nagyon szép és eredményes sportpályafutása volt: húsz évesen nyerte olimpiai aranyát, majd 1996-ban ötödik lett. Igaz, újabb olimpiai siker (eddig öszszesen négy olimpián szerepelt!) már nem adatott meg neki, de a legutóbbi olimpiai felkészülési időszakban – 2001 és 2004 között – minden évben éremmel tért haza a különböző világversenyekről! A világ- és Európa-bajnok tanítvány: Braun Ákos győzelme Kairóban Anti sikerei, úgy látszik, jó hatással voltak a fiatalokra, mert a nyomdokaiba léptek. Az elmúlt év legeredményesebb paksi versenyzője kétségtelenül Braun Ákos volt világ- és Európa-bajnoki aranyával. A huszonegy éves Bor Barna tehetségét és szorgalmát junior Európa-bajnoki aranya, illetve világbajnoki ezüstérme dicséri. Nagyon figyelemre méltó a lányok sikerlistája is. A tizenkilenc éves Mészáros Anett kétszeres ifjúsági és kétszeres junior Európa-bajnok, junior világbajnoki második helyezett, továbbá U23-as és felnőtt korosztályban Európa-bajnoki bronzérmes és a felsorolás nem is teljes! Ez a három ember tehát fixen készül az olimpiára, és pozitív döntése esetén Anti is csatlakozik hozzájuk. Az 1992-es olimpia számomra is kategóriaváltást hozott, azóta az élsport nagyon is speciális menetelése határozza meg mindennapjaimat. Már az ötödik olimpiai ciklusomat taposom, és ezek a négyéves periódusok nagyon gyorsan elszállnak, mert mindennap feladatok sorát kell megoldanom. A mércét magasra tettem, és ennek meg akarok felelni. De rögtön azt is hozzáteszem, hogy szeretem csinálni, amit felvállaltam. Másképp nem is menne. Néha persze vannak kevésbé sikeres időszakok. Ilyen volt a közelmúltban a 2004-es olimpia, ahová például Braun Ákos minimális pontkülönbség miatt el sem jutott. Be akarta fejezni versenyzői pályafutását, alig tudtam meggyőzni, hogy csinálja még legalább egy évig, és tessék: 2005-ben megnyerte a világbajnokságot és az Európa-bajnokságot is! – Szülővárosodhoz való kötődésed világjárásod közepette is változatlan. Ha van egy kis szabad időd, máris rohansz Bajára... – Mert itt él édesanyám, nővérem, anyósom és szinte minden rokonom, de barátaim többsége is bajai. Imádom a Dunát, a Sugovicát, a vízi sportokat. Nagy álmom egy hosszabb Duna-túra, egészen a deltáig. A hajóm már négy éve készen áll erre az útra, de még nem volt annyi időm, hogy nekivágjak, és most már látom, hogy a pekingi olimpiáig nem is lesz. Így hát egyelőre maradnak a nyári motorcsónakos kirándulások Paks és Baja között. Hangyási László ötven esztendős A MESTER Laci bácsi. Húsz évvel ezelőtt csak harminc volt, de személyisége tekintélye miatt már akkor is így néztünk rá. Ma ötvenéves, nem kevesebb lendülttel, akarattal bír, mint valaha, s ilyen marad nyolcvanéves korában is. Hogy milyen edző? Azt mindenki tudja, hogy a világ egyik legeredményesebb edzője, de azt csak mi tudjuk, (néhány száz kiváltságos, akinek volt szerencséje tanítványának lenni), hogy mi mindent kaptunk tőle a dzsúdó szeretetén kívül. Generációk sorának segített emberré válni, olyan közösséget épített, amelynek értékei örökre támogatnak minket. Megtanított küzdeni, legyőzni a fájdalmat, az ellenfelet, s ami talán a legnehezebb: magunkat. Megmutatta: nincs lehetetlen. Mi, akik ezt többé-kevésbé megtanultuk, nem csak olimpiai, világ-, vagy Európa-bajnokok, hanem orvosok, mérnökök, edzők, tanárok, közgazdászok, jogászok, fogorvosok s talán jó emberek lettünk. Köszönjük Laci bácsi! A szerencsés tanítványok nevében: Kovács Antal Judoinfo.hu 2006 Megjelent a Bajai Honpolgárban, Schmidt Antal írása
ElolvasomBerkes Ferenc az EB-n, Antal Tibor Kende a VB-n bronzérmes!
ElolvasomNB I. 3. forduló: Kiütéses győzelem: ASE-TABÁN 10:2
ElolvasomNB I/B. Charousek csoport (2008/2009) - Atomerőmű SE II. Paks1. forduló 2008. október 26.Győri Elektromos 6.5 - 5.5 ASE II. PaksVasutasok Arany János Művelődési Háza9021 Győr, Révai M. u. 5.2. forduló 2008. november 02.ASE II. Paks 5.5 - 6.5 Metinda-HóbagolyEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.3. forduló 2008. november 30.HASE 10 - 2 ASE II. PaksHM Kulturális Szolgáltató Központ1145 Budapest, Stefánia út 34-36.4. forduló 2008. december 21.ASE II. Paks 8 - 4 Z.Csuti-Hydrocomp SKEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.5. forduló 2009. január 11.Tapolca Rockwool VSE 6.5 - 5.5 ASE II. PaksVárosi Művelődési Központ8300 Tapolca, Kisfaludy utca 2.6. forduló 2009. január 25.ASE II. Paks 4.5 - 7.5 Aquaprofit-NTSK II.Energetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.7. forduló 2009. február 08.Barcza Gedeon SC 5 - 7 ASE II. PaksMagyar Sakkszövetség1055 Budapest, Falk Miksa utca 10. II. em.8. forduló 2009. február 22.Pannonpower SE. 9 - 3 ASE II. Paks41-es sportbarakk7630 Pécs, Edison utca 1.9. forduló 2009. március 08.ASE II. Paks 5.5 - 6.5 Sárvári Sakk Club SEEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.10. forduló 2009. április 05.HVSE-SZOVA II. 8 - 4 ASE II. PaksPannónia étterem9700 Szombathely, Fő tér 29.11. forduló 2009. április 19.ASE II. Paks - Szenna Pack SCEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95. NB I/B. Charousek csoport (2008/2009)Végeredmény:Csapat neve1.2.3.4.5.6.7.8.9.10.11.12.Össz1. HASE7787.598.59.51098.5 84 2. Aquaprofit-NTSK II.5578.57.57.597.57.58 72.53. Pannonpower SE.5775.55.5879810.5 72.54. Tapolca Rockwool VSE455578.56.56.57.57.5 62.55. Sárvári Sakk Club SE4.53.56.57534.56.587.5 56 6. HVSE-SZOVA II.34.56.55775.5853 54.57. Metinda-Hóbagoly3.54.543.59566.57.54.5 54 8. Z.Csuti-Hydrocomp SK2.5355.57.56.56467.5 53.59. ASE II. Paks24.535.55.545.585.57 50.510. Győri Elektromos34.544.5474.566.56 50 11. Barcza Gedeon SC3.541.54.54.597.54.556 50 12. Szenna Pack SC 0
ElolvasomNB I. Szabó László csoport (2008/2009) - Atomerőmű SE Paks1. forduló 2008. október 26.MLTC 5.5 - 6.5 ASE PaksErzsébetliget MLTC klub1165 Budapest, Bökényföldi út 27.2. forduló 2008. november 02.ASE Paks 7.5 - 4.5 Kbarcika VSCEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 953. forduló 2008. november 30.Makói SVSE 4- 8 ASE PaksKollégium6900 Makó, Szent János tér 19/A. II/15.4. forduló 2008. december 21.ASE Paks 6 - 6 Z.Csuti-Hydrocomp SKEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 955. forduló 2009. január 11.P.S.E. 6 - 6 ASE PaksPénzügyőr klub1093 Budapest, Mátyás utca 16.6. forduló 2009. január 25.ASE Paks 4.5 - 7.5 Aquaprofit-NTSKEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 957. forduló 2009. február 08.BEAC 3.5 - 8.5 ASE PaksXI.ker. Polgármesteri Hivatal1113 Budapest, Bocskai út 39/41. (Zsombolyai u. 5. felől)8. forduló 2009. február 22.MTK-Erzsébetváros 5 - 7 ASE PaksMTK-Erzsébetváros versenyterme1073 Budapest, Erzsébet körút 24.9. forduló 2009. február 21.ASE Paks 8.5 - 3.5 Tabáni SpartacusVízművek telepe1126 Budapest, Istenhegyi út 1-3.10. forduló 2009. április 05.HVSE-SZOVA 5.5 - 6.5 ASE PaksPannónia étterem9700 Szombathely, Fő tér 29.11. forduló 2009. április 18.ASE Paks 7.5 - 4.5 Hungaropharma DecsRamada Plaza Hotel (volt Corinthia Aquincum Hotel)Budapest, III. Árpád fejedelem útja 94. NB I. Szabó László csoport (2008/2009) Végeredmény: Csapat neve1.2.3.4.5.6.7.8.9.10.11.12.Össz1. Aquaprofit-NTSK 7.57.58.57.58.58.59101011997 2. Z.Csuti-Hydrocomp SK4.5 669.57.59.5106.59.577.583.53. ASE Paks4.56 6.58.5866.57.57.578.576.54. HVSE-SZOVA3.565.5 666.577.57.55.57.568.55. BEAC4.52.53.56 56.56.57.575.57.562 6. Makói SVSE3.54.5467 55.57.556.5660.57. P.S.E.3.52.565.55.57 55.56.54.5859.58. MLTC325.555.56.57 6.55.55.5759 9. Kbarcika VSC25.54.54.54.54.56.55.5 5.58758 10. Hungaropharma Decs22.54.54.5575.56.56.5 6.56.557 11. MTK-Erzsébetváros1556.56.55.57.56.545.5 457 12. Tabáni Spartacus34.53.54.54.564555.58 53.5Webszemle:A Nagykanizsa nagy fölénnyel lett sakkbajnok - [origo] - Bentmaradt az NB I-ben a Hungaropharma-Decs - TEOL.hu -
ElolvasomA fordulók csapatmérkőzései1. forduló 2008. október 26.Győri Elektromos - ASE II. PaksVasutasok Arany János Művelődési Háza9021 Győr, Révai M. u. 52. forduló 2008. november 02.ASE II. Paks - Metinda-HóbagolyEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.3. forduló 2008. november 30.HASE - ASE II. PaksHM Kulturális Szolgáltató Központ1145 Budapest, Stefánia út 34-36.4. forduló 2008. december 21.ASE II. Paks - Z.Csuti-Hydrocomp SKEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.5. forduló 2009. január 11.Tapolca Rockwool VSE - ASE II. PaksVárosi Művelődési Központ8300 Tapolca, Kisfaludy utca 2.6. forduló 2009. január 25.ASE II. Paks - Aquaprofit-NTSK II.Energetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.7. forduló 2009. február 08.Barcza Gedeon SC - ASE II. PaksMagyar Sakkszövetség 1055 Budapest, Falk Miksa utca 10. II. em.8. forduló 2009. február 22.Pannonpower SE. - ASE II. Paks41-es sportbarakk7630 Pécs, Edison utca 1.9. forduló 2009. március 08.ASE II. Paks - Sárvári Sakk Club SEEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.10. forduló 2009. április 05.HVSE-SZOVA II. - ASE II. PaksPannónia étterem9700 Szombathely, Fő tér 29.11. forduló 2009. április 19.ASE II. Paks - Szenna Pack SCEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.
ElolvasomA fordulók csapatmérkőzései1. forduló 2008. október 26.MLTC - ASE PaksErzsébetliget MLTC klub1165 Budapest, Bökényföldi út 27.2. forduló 2008. november 02.ASE Paks - Kbarcika VSCEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 953. forduló 2008. november 30.Makói SVSE - ASE PaksKollégium6900 Makó, Szent János tér 19/A. II/15.4. forduló 2008. december 21.ASE Paks - Z.Csuti-Hydrocomp SKEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 955. forduló 2009. január 11.P.S.E. - ASE PaksPénzügyőr klub1093 Budapest, Mátyás utca 16.6. forduló 2009. január 25.ASE Paks - Aquaprofit-NTSKEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 957. forduló 2009. február 08.BEAC - ASE PaksXI.ker. Polgármesteri Hivatal1113 Budapest, Bocskai út 39/41. (Zsombolyai u. 5. felől)8. forduló 2009. február 22.MTK-Erzsébetváros - ASE PaksMTK-Erzsébetváros versenyterme1073 Budapest, Erzsébet körút 24.9. forduló 2009. március 08.ASE Paks - Tabáni SpartacusEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 9510. forduló 2009. április 05.HVSE-SZOVA - ASE PaksPannónia étterem9700 Szombathely, Fő tér 29.11. forduló 2009. április 18.ASE Paks - Hungaropharma DecsKözös budapesti helyszín
Elolvasom2006.01.01. Ifjúsági Sakk csapatbajnokság Egy arany-egy bronz A hagyományos két ünnep közötti időpontban (december 27-30.) Harkányban zajlott az ifjúsági sakkcsapatbajnokság, amelyen idén rekord létszámot regisztráltak, összesen 74 csapat közel 450 versenyzője ült asztalhoz. Tolna megyét három egyesület Paks, Decs és Dombovár képviselte. Az egyes sorszámmal rangsorolt Atomerőmű SE hétszeres bajnokként és a papírforma szerint abszolút esélyesként indult, ám megyebeli vetélytársa a Decs KSE csapata jelentős erősítéssel igyekezett a tavalyi ezüstérem után ismét versenyben lenni a bajnoki címért folyó csatában, így ők a kettes rajtszámot kapták. Dombóváron az utóbbi évben szervezett utánpótlás-nevelés kezdődött, a 28-as sorszámmal asztalhoz ülő csapat szintén a mezőny első feléhez tartozott. A lebonyolítás - rendhagyó módon - hat fordulós egyenes kieséses rendszerben történt, ahol a vesztes csapatok egy párhuzamos nyílt versenyen folytatták a játékot. Az ASE gárdája a könnyebbik ágon ellenállás nélkül jutott a döntőig, úgy hogy a harminc játszma során csupán három döntetlent engedélyeztek az ellenfeleknek. A másik oldalon - az addig szintén hibátlanul menetelő - Decs a hármas sorszámmal rangsorolt, tavalyi bronzérmes Makóval került össze az elődöntőben. Az éltáblán két régi ismerős csapott össze Erdős Viktor (Makó) korosztályos világbajnok és Gonda László (Decs) világbajnoki ezüst- és bronzérmes versenyző. 2000-ben a spanyol Oropesa del Mar-ban a világbajnoki címért mérkőztek egymással a 12 éves korosztályban, ugyan akkor is és most is döntetlenül végződött a találkozó, ám ismét a makói versenyző örülhetett a pontosztozkodásnak. A feszült és időzavaroktól sem mentes háromesélyes összecsapásból ezúttal a Makóiak kerültek ki győztesen, 4-2 arányú sikerükkel a döntőbe jutottak, míg Decs a Szombathelyi Haladással mérkőzött a bronzért. A bronzmérkőzés kezdete előtt került sor a Lindner László Emlékdíj átadására amelyet az Év Ifjúsági Sakkozója vehetett át. A legeredményesebb serdülő versenyző díját, az ez évi kiemelkedő nemzetközi szereplésért, a decsi Pap Gyula vehette át. A bronzérem megszerzése nem okozott gondot a sárközieknek 4,5-1,5 arányban győztek a kicsit enerváltnak tűnő szombathelyiek ellen. A decsi csapat legjobb pontszerzője a Papp Tamás 100%-os teljesítményével tábladíjat nyert a 4. táblán. Miután a tolna-megyei álomdöntőre (Paks-Decs) nem kerülhetett sor, a döntőben a Makó együttesével mérkőztek a paksiak. A találkozó első két órája után egyre inkább felülkerekedtek a bajnokcsapat versenyzői és a lélektanilag döntő első gólt Szabó Krisztián lőtte be, majd ezt követően Fodor Tamás a harmadik táblán fokozta az előnyt. Papp Gábor az élen sötéttel is könnyedén került előnybe, ám a fokozatosan leegyszerűsödő állásban nem maradt elegendő lehetőség a győzelemre így találkozójuk döntetlenre végződött Erdős ellen. Az időzavaros szakasz aztán felborzolta a kedélyeket, miután két táblán is előnyösebb állást rontottak az atomosok, ezért az utolsó játszmában Balázs Gábor gyalogelőnyös állásban nem kockáztatott, rutinos döntetlennel biztosította a paksiak nyolcadik aranyát. A találkozó 3-3 arányú döntetlennel végződött, a holtversenyt a magasabb táblán elért győzelem döntötte el, így Szabó Krisztián győzelme a 2. táblán döntőnek bizonyult. A bajnokcsapat táblánkénti eredménye:1. Papp Gábor 4,5/5 2. Szabó Krisztián 4,5/5 3. Fodor Tamás 6/6 4. Ignácz Mária 4,5/6 5. Balázs Gábor 5,5/6 6. Szabó Noémi 4,5/6 7. Fodor Ádám 1/1 8. Tóth Gergely 1/1 Fodor Tamás a legjobb 3. táblás különdíját nyerte el. Tizedik alkalommal szerepelt a paksi csapat az ifjúsági csapatbajnokságon. Az eddigi mérleg egyrészt tekintélyt parancsoló – nyolc arany, két ezüst – másrészt minden korábbi sikeres egyesület teljesítményét is felülmúlja.Végredmény: 1 Atomerőmű SE Paks 2 Makói SVSE 3 Decs 1 4 Haladás VSE Szombathely 5 Budapesti EAC 1 6 Köszolg SC Kiskunhalas 7 Tapolca VSE 8 Barcza Gedeon SC 2 9 Hűvösvölgyi SC Budapest 10 Maróczy Géza SE 2 Szeged 22. Decs 2 28. Dombóvár --- Molnár Béla ---
ElolvasomNB I/B. Charousek csoport (2006/2007) ASE-II Paks csapatmérkőzései1. forduló 2006. november 12. Szenna Pack SC 7 - 5 ASE-II. Paks TIT Alapítványi Iskola Kaposvár, Dózsa Gy. u. 16-18. 2. forduló 2006. november 26. ASE-II. Paks 7.5 - 4.5 Tapolca Rockwool Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 3. forduló 2006. december 03. Pénzügyőr SE. 7.5 - 4.5 ASE-II. Paks Budapest, IX. Mátyás u. 16. fsz. 4. forduló 2007. január 28. ASE-II. Paks 5.5 - 6.5 Lövő SE. Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 5. forduló 2007. február 18. Győri Elektromos 8.5 - 3.5 ASE-II. Paks Vasutasok Arany János Művelődési Háza, Szárnyaskerék Hotel Győr, Révai M. u. 5. 6. forduló 2007. március 04. ASE-II. Paks 4 - 8 Csuti-Hydro II. Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 7. forduló 2007. március 25. Pannonpower SE. 6 - 6 ASE-II. Paks Pécs, Edison utca 1. 41-es barakk, Erőmű 8. forduló 2007. április 15. Decs 1990 7.5 - 4.5 ASE-II. Paks Fekete Ló Sakk Klub Decs, Béke u. 5. 9. forduló 2007. április 29. ASE-II. Paks - Szentgotthárd Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 10. forduló 2007. május 06. Aqaprofit Nk.II. 7.5 - 4.5 ASE-II. Paks Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa, Kálvin tér 5. 11. forduló 2007. május 20. ASE-II. Paks 6.5 - 5.5 Barcza G. SC. Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95.NB I/B. Charousek csoport (2006/2007) végeredmény: Csapat neve Össz 1. Decs 1990 72.5 2. Szenna Pack SC 70.5 3. Lövő SE. 64.5 4. Aqaprofit Nk.II. 64 5. Csuti-Hydro II. 63.5 6. Tapolca Rockwool 62 7. Pannonpower SE. 59 8. Győri Elektromos 57 9. Pénzügyőr SE. 52.5 10. ASE-II. Paks 51.5 11. Barcza G. SC. 42 12. Szentgotthárd Szentgotthárd csapata visszalépett, eredményei törlésre kerültek.A Barcza G. SC.-től 1 büntetőpont levonva, mert a 4. fordulóban a 3. táblán kontumált.
ElolvasomNB I. Szabó László csoport (2006/2007) ASE Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2006. november 12. Statisztika PSC. 3.5 - 8.5 ASE Paks MSSZ versenyterme 1055 Budapest, Falk Miksa. u. 10. II. em. 2. forduló 2006. november 26. ASE Paks 6.5 - 5.5 PMSE Ant.H-MTK Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. Visszavágott az ASE Az ASE újabb győzelemmel folytatta szereplését az NB-I-es sakkcsapatbajnokság hétvégi második fordulójában. Az ellenfél a Postás-MTK csapata volt, aki ellen az előző évi bajnokság utolsó fordulójában vereséget szenvedtek az atomosok. A visszavágás - ha szoros arányban is – megvalósult, igaz a mérkőzés képe alapján a vendégek örülhettek a 6,5-5,5 arányú végkifejletnek. Az éltáblákon érdekes párok alakultak ki, hiszen a paksiak „vezérevezőse” Berkes a magyar olimpiai válogatott szövetségi kapitányával Pintér Józseffel került szembe, míg Ács Péter, az ex kapitány Kállai Gáborral mérhette össze magát. Berkesék találkozója diplomatikus döntetlennel zárult, a második táblán ellenben a világossal játszó Ács Péter látványos támadással mattolta a Sport1 sakkműsorának vezetőjét. A generációk csatájának érdekes színfoltja volt a Csom-Prohászka találkozó, ahol a paksi nagymester oktató játékának az idő vetett véget a 39. lépésben, amikor az olimpiai bajnok Csom nyert állásban túllépte a gondolkodási időt. Ezzel az „öngóllal” a vendégek értékes pontot találtak, ami szorossá tette a találkozó eredményét. A nagy versenyfutás a bajnoki címért, ami a Zalaegerszeg és Nagykanizsa között zajlik immár a táblázaton is kirajzolódik, míg a paksi célként szereplő harmadik helyezés szempontjából jól alakultak az eredmények és az atomosok máris nyeregbe kerültek. A következő hétvégén sorra kerülő harmadik fordulóban a paksiak az utolsó helyen álló Tabán otthonában folytathatják a pontszerzést. Táblánkénti eredmények:Berkes -Pintér X, Ács - Kállai 1-0, Papp G -Lukács X, Csom - Prohászka 0-1, Szabó K - Vujosevics 0-1, Györkös - Kubacsny 1-0 Vidéki - Gara A 1-0 Pataki - Honos X Fodor T - Gara T X Siklósi - Kahn X Molnár - Szabolcsi 1-0 Tóth L - dr. Morvai 0-1 A 2. forduló eredményei:HONVÉD 4.5 - 7.5 Haladás VSE. Csuti Hydrocomp 9 - 3 Makói SVSE. Edelényi VSE. 6 - 6 Tabáni Spartacus ASE Paks 6.5 - 5.5 PMSE Ant.H-MTK Vasas-Novák-MKB 5.5 - 6.5 Statisztika PSC. Aquaprofit Nk. 9.5 - 2.5 BEAC-Rufusz A bajnokság állása a 2. forduló után: Ssz. Csapat neve Össz. 1. Zalaegerszeg 20 2. Nagykanizsa 16.5 3. ASE Paks 15 4. Haladás VSE. 14 5. Edelényi VSE. 12.5 6. Vasas-Novák-MKB 12.5 7. PMSE Ant.H-MTK 11 8. Statisztika PSC. 10 9. HONVÉD 9.5 10. Makói SVSE. 8.5 11. BEAC-Rufusz 7.5 12. Tabáni Spartacus 7 3. forduló 2006. december 03. Tabáni Spartacus 3 - 9 ASE Paks Vízművek 1125 Budapest, Istenhegyi út 1-3. .... Bajnoki mesterhármas Tartalékosan is hozta a kötelezőt az ASE első osztályban szereplő sakkcsapata hétvégi 3. fordulóban. A Tabán otthonában aratott 9-3-as győzelemmel a paksiak fél pontra megközelítették a biztos bajnoknak kikiáltott, de egyelőre csak második helyen álló kanizsai gárdát. Az ASE réglátott eredményességgel vette a rajtot és a hétvégi találkozón ismét játszmavesztés nélkül gyűjtött be 9 pontot a tabella legalján tanyázó Tabáni Spartacus otthonában. A kötelező győzelem értékét növeli, hogy az atomosok erősen tartalékos összeállításban kényszerültek asztalhoz ülni ezen a fordulón. Az alapcsapat tagjai, Papp Gábor és Hazai László távolléte miatt Siklósi Zoltán mellett, egy 15 éves debütánsa is volt a csapatnak Balázs Gábor személyében, aki első NB-I-es mérkőzésén győzelemmel mutatkozott be. A találkozó az éltáblákon gyors békekötéssel indult, a két olimpikon nagymester Berkes Ferenc és Varga Zoltán hamar kibékültek és két órai játék után három táblán is követték példájukat. Amikor a hazai csapat kicsit fellélegzett, jött az a bizonyos „ritmusváltás” és lassan kidomborodott a vendégcsapat taktikája, hogy a paksiak az erőfölényüket valójában a hátsó táblákon akarják kiaknázni. Ezen a találkozón ez az elképzelés fényesen igazolódott, az atomosok az utolsó hat táblán 5,5 pontot gyűjtöttek be. Teljes pontot szerzett: Vidéki Sándor, Pataki Győző, Fodor Tamás, Molnár Béla, Tóth Lili és Balázs Gábor, döntetlen lett Berkes Ferenc, Ács Péter, Csom István, Szabó Krisztián, Györkös Lajos és Siklósi Zoltán játszmája. A forduló csapatmérkőzéseiHazai csapat - Eredmény - Vendég csapat BEAC-Rufusz 5.5 - 6.5 HONVÉD Statisztika PSC. 4 - 8 Aquaprofit Nk. PMSE Ant.H-MTK 8 - 4 Vasas-Novák-MKB Tabáni Spartacus 3 - 9 ASE Paks Makói SVSE. 7 - 5 Edelényi VSE. Haladás VSE. 2.5 - 9.5 Csuti Hydrocomp A bajnokság állása a 3. forduló után - NB I. Szabó László csoport (2006/2007) 1. Csuti Hydrocomp 29.5 2. Aquaprofit Nk. 24.5 3. ASE Paks 24 4. PMSE Ant.H-MTK 19 5. Edelényi VSE. 17.5 6. Haladás VSE. 16.5 7. Vasas-Novák-MKB 16.5 8. HONVÉD 16 9. Makói SVSE. 15.5 10. Statisztika PSC. 14 11. BEAC-Rufusz 13 12. Tabáni Spartacus 10 4. forduló 2006. december 17. ASE Paks 7.5 - 4.5 Makói SVSE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 5. forduló 2007. február 18. Haladás VSE. 4.5 - 7.5 ASE Paks HVSE sakkterem Szombathely, Rohonci u. 3. 6. forduló 2007. március 04. ASE Paks 5.5 - 6.5 Csuti Hydrocomp Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. Csalódottan távozott a bajnokcsapat Az első osztályú sakkbajnokság hatodik fordulójában a bajnok Csuti Hydrocomp Zalaegerszeg csapatát fogadták hazai környezetben az ASE sakkozói. A mérkőzésen szoros küzdelemben és minimális arányban ugyan, de 6,5-5,5–re győzött a tabella éllovasa. A paksiak oldalán a „veterán” Csom István nagymester törte meg a bajnokcsapat öt forduló óta tartó játszmavesztés nélküli menetelését. A nagy várakozással kísért mérkőzésen mindkét fél respektálta az ellenfél erejét, ennek megfelelően sok játszma végződött pontosztozkodással, ami inkább a nyolc nagymesterrel asztalhoz ülő vendégeknek kedvezett. A találkozó kimenetele szempontjából a csapatösszeállítás gyenge pontjainak kihasználásának volt döntő szerepe, a világos táblákon pedig a paksiaknak nem sikerült győzelemmel kompenzálni ezt, egyedül Csom István tudott a sötét szín babonáján túllépve győzelmet elérni. A mérkőzés végeredménye ennek ellenére az atomos csapat számára siker, a bajnok menetelését viszont erősen fékezte ez a mostani mérsékelt siker – ami a kanizsai csapat nagyarányú győzelme tükrében - különösen izgalmassá teszi a hátralévő fordulókat. A 6. forduló csapatmérkőzései: Hazai csapat Eredmény Vendég csapat HONVÉD 7.5 - 4.5 Edelényi VSE. ASE Paks 5.5 - 6.5 Csuti Hydrocomp Vasas-Novák-MKB 3 - 9 Haladás VSE. Aquaprofit Nk. 10 - 2 Makói SVSE. BEAC-Rufusz 8 - 4 Tabáni Spartacus Statisztika PSC. 6.5 - 5.5 PMSE Ant.H-MTK NB I. Szabó László csoport (2006/2007) Ssz. Csapat neve 1. Csuti Hydrocomp 52.5 2. Aquaprofit Nk. 49.5 3. ASE Paks 44.5 4. Haladás VSE. 38 5. PMSE Ant.H-MTK 36.5 6. Statisztika PSC. 34 7. HONVÉD 34 8. Vasas-Novák-MKB 32.5 9. BEAC-Rufusz 29.5 10. Edelényi VSE. 29 11. Makói SVSE. 27.5 12. Tabáni Spartacus 24.5 -- Molnár Béla --- 7. forduló 2007. március 25. Edelényi VSE. 3 - 9 ASE Paks Művelődési Ház Edelény, Borsodi u. 9. 8. forduló 2007. április 15. HONVÉD 4.5 - 7.5 ASE Paks Magyar Honvédség Művelődési Ház Bp, XIV. Stefánia út 34. Leszerelte a Honvédot az ASE A hétvégi nyolcadik játéknappal megkezdődött a sakkcsapatbajnokságok hajrája. Az ASE első osztályban szereplő csapata egy hét késéssel utazott a Honvéd otthonába, miután az egyéni Európa-bajnokságon szereplő játékosok miatt halasztást rendelt el a versenybíróság. A két csapat összecsapásait hagyományosan presztízs hangulat övezi és most sem volt ez másként, annál is inkább miután bizonyos forgatókönyv szerint még a Honvéd számára a harmadik hely is elérhetővé válhatott volna a paksiak ellen aratott győzelemmel. Berkesék dacára annak, hogy az ellenfél idei legjobb csapatával „futott ki az öltözőből” nem lepődtek meg és hetedik győzelmüket aratva 7,5-4,5 arányban a maguk javára fordították a találkozót. Nem sok hiányzott a „Honvédség” teljes leszereléséhez sem, hiszen az atomosok számára még több pont is volt a meccsben. Így is kellemes meglepetést keltett Papp Gábor győzelme a vietnámi magyar Hoang Trang ellen, hiszen a hölgyversenyző az említett dresdai EB-én negyedik helyen végzett és teljesítményével kvalifikálta magát a VB-re is. A további pontszerzéshez Szabó Krisztián, Vidéki Sándor, Fodor Tamás, Tóth Lili, teljes ponttal, míg Berkes, Ács, Csom, Hazai és Pataki döntetlennel járult hozzá. A találkozón elért kitűnő eredménnyel a paksiak immár biztosan számíthatnak a célként kitűzött érmes helyezésre, annak ellenére, hogy a bajnok aspiráns Nagykanizsa elleni találkozó még hátra van. A forduló mérkőzésén a Nagykanizsa - Zalaegerszeg összecsapás vaskos meglepetéssel ért véget. A Kanizsa expressz végig száguldott az ötszörös bajnokon és 9-3 arányban gázolta a megyeszékhely csapatát, amivel a táblázaton is helyet cserélt a két együttes. A hátralévő ellenfeleket tekintve Paks lehet az az állomás, ahol még mellékvágányra terelhető a kanizsai lokomotív ebben talán még a paksiaknál is jobban reménykedik a nehéz helyzetbe került bajnok Zalaegerszeg. Az izgalmak előjátékának számít majd a kilencedik forduló ahol mindhárom élen álló csapat gyengébb ellenfelek ellen melegítheti a motort a végső száguldáshoz. 8. forduló eredményei: HONVÉD 4.5-7.5 ASE Paks Vasas-Novák-MKB 6.5-5.5 Edelényi VSE. Aquaprofit Nk. 9-3 Csuti Hydrocomp BEAC-Rufusz 4.5-7.5 Haladás VSE. Statisztika PSC. 9-3 Makói SVSE. PMSE Ant.H-MTK 5-7 Tabáni Spartacus A bajnokság állása: 1. Aquaprofit Nk. 67 2. Csuti Hydrocomp 66.5 3. ASE Paks 61 4. Statisztika PSC. 52.5 5. Haladás VSE. 49 6. HONVÉD 46.5 7. PMSE Ant.H-MTK 45.5 8. BEAC-Rufusz 40.5 9. Vasas-Novák-MKB 40 10. Edelényi VSE. 37.5 11. Makói SVSE. 36 12. Tabáni Spartacus 34 9. forduló 2007. április 29. ASE Paks 8.5 - 3.5 Vasas-Novák-MKB Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 10. forduló 2007. május 06. Aquaprofit Nk. 7.5 - 4.5 ASE Paks Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa, Kálvin tér 5. .... Drámai végjáték Az utóbbi évek legizgalmasabb hajrájának lehetünk tanúi a sakk csapatbajnokságban. Az ötszörös bajnok Zalaegerszeg megyebeli vetélytársa idén úgy döntött,; itt az ideje elragadni a koronát a megyeszékhely csapatától. Az ásványvíz forgalmazó Aquaprofit által támogatott nagykanizsai csapat fél tucat idegenlégióssal erősödve vágott a szezonnak. Úgy tűnt nem bízzák a véletlenre a dolgot, hiszen Kotronias, Lupulescu, Istratescu mellett egy csúcs igazolással, a világranglista 14. helyezett Polgár Judit személyében egy valódi éltáblásra is futotta. Aztán elkezdődött a bajnokság és a jelentős erősítések ellenére sem tűnt egyszerű feladatnak a trónfosztás, miután sokáig a bajnokcsapat evezősei húztak jobban és félidőben még úgy tűnt túlzottak a kanizsai remények. Aztán a nyolcadik fordulóban sor került a ki-ki meccsre, ahol nagy meglepetésre 9-3 arányú kiütéses győzelemmel a „kihívó” állt az élre. A következő fordulóban úgy tűnt a bajnokcsapat képes talpra állni miután 10-2 –re legyőzte a Vasas gárdáját, csakhogy a kanizsaiak pontosan ilyen arányban diadalmaskodtak Edelény ellen megőrizve fél-pontos előnyüket. Ebben a fordulóban a paksiak 8,5-3,5 pontos sikere a Vasas ellen biztossá tette a harmadik helyezésüket, de még egy a bajnokság végeredménye szempontjából akár döntő megmérettetés maradt hátra. A zalaegerszegiek utolsó esélyét a rivális kanizsaiak otthonába utazó paksiak hétvégi tízedik fordulós összecsapása jelentette, feltételezve, hogy ők nagyobb arányú sikert érnek el a Statisztika otthonában, mint megyebeli vetélytársa az atomosok ellen. A forduló eredménye alapján a Zalaegerszeg utolsó reménye is oszladozni látszik, a sokszoros bajnok keze megremegett a döntő pillanatban. A forduló meglepetés eredménye, hogy a Zalaegerszeg nem volt képes legyőzni a bajnokság elejétől a feloszlás réme alatt játszó Statisztika csapatát. Az atomosok pedig keményen harcoltak az eddigi legerősebb összeállításban asztalhoz ülő Polgárék ellen. Berkes az éltáblán igazolta tehetségét, világklasszis ellenfele nem tudta legyőzni. A találkozón a paksiak alaposan ráijesztettek ellenfelükre, miután Szabó Krisztián sötéttel is kétvállra fektette az egyébként nagyon masszív Faragó nagymestert. Sajnos végeredményben ez volt az egyetlen győzelme a paksi csapatnak. A 7,5-4,5 arányú hazai győzelemhez ezúttal a szerencse is kellett, Berkes mellett még Nevednichi, Csom, Vidéki, Fodor, Molnár és Ignácz döntetlenjével alakult ki a végeredmény, közülük többen ígéretes állásból engedték ki ellenfelüket. A befejező forduló előtt eldőlni látszik a dobogós helyezések kérdése, miután a Kanizsa a kiesés ellen küzdő Vasassal ül asztalhoz, míg a Zalaegerszegiek a jóval erősebb Postás-MTK-val meccselnek majd. A paksiak szintén a sereghajtó csapatok között található BEAC-al zárják a bajnoki szereplést és a bronzérem megszerzését aligha veszélyeztetik a jelentős ponthátrányban lévők. Statisztika PSC. 6 - 6 Csuti Hydrocomp Aquaprofit Nk. 7.5 - 4.5 ASE Paks HONVÉD 8 - 4 Vasas-Novák-MKB BEAC-Rufusz 4.5 - 7.5 Edelényi VSE. PMSE Ant.H-MTK 8 - 4 Haladás VSE. Tabáni Spartacus 5.5 - 6.5 Makói SVSE. A bajnokság állása: 1. Aquaprofit Nk. 84.5 2. Csuti Hydrocomp 82.5 3. ASE Paks 74 4. Statisztika PSC. 64.5 5. HONVÉD 61 6. PMSE Ant.H-MTK 59 7. Haladás VSE. 59 8. Makói SVSE. 49 9. Vasas-Novák-MKB 47.5 10. BEAC-Rufusz 47 11. Edelényi VSE. 47 12. Tabáni Spartacus 45 11. forduló 2007. május 20. ASE Paks 7 - 5 BEAC-Rufusz Közös budapesti helyszín Trónfosztással zárult a sakkcsapatbajnokság Miután mindkét élen álló csapat azonos arányban győzött az utolsó fordulóban, bizonyossá vált amit a hajrában már sejtettünk az Aquaprofit Nagykanizsa gárdája elragadta a koronát az ötszörös bajnok Zalaegerszegtől. Az ASE 7-5 arányban szintén győzelemmel zárta a bajnokságot és a Berkes vezette csapat - megismételve tavalyi eredményét - bronzérmesként végzett. Ács Péter a második táblán kiemelkedő teljesítménnyel a csapat legjobb pontszerzője lett. Tekintettel az utolsó forduló párosítására, amely alapján a két ponttal vezető kanizsaiak az utólag könnyűnek találtatott és végeredményben kieső Vasassal, míg a Zalaegerszegiek a jóval acélosabb Postás-MTK ellen ültek asztalhoz, az Aquaprofit számára könnyű levezető mérkőzésnek tűnt a záró forduló. A laikusok számára legfőbb kérdésnek az látszott, hogy a nagyágyúkkal kockázat nélkül, vagy a biztos előny birtokában - kímélve az erőket és nem utolsósorban az anyagiakat - „sajáterőből” kívánják leküzdeni az utolsó akadályt. A válasz sajátos lett, a teljes fegyverarzenál - Polgár Judittal az élen - felvonult ugyan, de látva, hogy a rivális egerszeg az összeállítását tekintve „takaréklángra” kapcsolt, feladva ezzel az egyébként is inkább matematikai tekinthető esélyét, eltekintettek a női világranglista vezetőjének asztalhoz ültetésétől. Hogy volt ok a túlbiztosításra igazolja, hogy a Csutisok mérsékelt összeállításuk dacára 9,5-2,5 arányú bravúros győzelemmel végeztek. Az ASE kilenc pontos előnye birtokában kényelmes helyzetben és a bronzérem biztos tudatában várhatta a zárónapot. Az egyetlen intőjel a tavalyi utolsó fordulós vereség volt csupán, amikor is a kényelmes helyzet eredményeként váratlan vereséget szenvedtek a Postás-MTK ellen. Óvatosságra adott az is okot, hogy ezen a találkozón a kiesés ellen küzdő BEAC gárdája volt az ellenfél. A találkozó néhány gyors döntetlennel indult, Hazai, Pataki, Fodor és Vidéki egyezett ki a megnyitás után, miután a „szerváikat” jól fogadta az ellenfél. A találkozó békés hangulatát, amit Berkes, Csom, Papp, Szabó, Molnár és Tóth döntetlenje jelzett, Györkös Lajos és a csapat legjobb pontszerzője Ács Péter rázta fel győzelmével, ami az idei szezon tizedik meccsgyőzelmét jelentette a csapatnak. 7-5 arányú sikerrel zárta tehát a bajnokit az ASE gárdája és elérte ezzel a célul kitűzött bronzérmet. Az idei év sikerei között tartja számon a csapatvezetés, hogy a 15 éves Balázs Gábor személyében egy újabb tehetséges sajátnevelésű fiatallal erősödött az első osztályban szereplő csapat. Egyéni teljesítmények: 1. Berkes Ferenc 11/6 2 Ács Péter 11/8.5 3. Nevednichy Vladislav 3/1 4. Papp Gábor 9/4.5 5. Csom István 11/6.5 6. Szabó Krisztián 11/7.5 7. dr. Hazai László 4/1.5 8. Tóth András 1/05 9. Györkös Lajos 10/6 10. Vidéki Sándor 11/7 11. Pataki Győző 10/6 12. Jr. Fodor Tamás 11/8.5 13. Siklósi Zoltán 3/1.5 14. Molnár Béla 11/7.5 15. Ignácz Mária 5/ 2.5 16. Tóth Lili 6/2.5 17. Balázs Gábor 4/3.5 11. forduló eredményei: Vasas-Novák-MKB 2.5 - 9.5 Aquaprofit Nk. Csuti Hydrocomp 9.5 - 2.5 PMSE Ant.H-MTK ASE Paks 7 - 5 BEAC-Rufusz Edelényi VSE. 4.5 - 7.5 Statisztika PSC. Makói SVSE. 5 - 7 HONVÉD Haladás VSE. 8.5 - 3.5 Tabáni Spartacus A bajnokság végeredménye: 1. Aquaprofit Nk. 9 7.5 8 7 8.5 8 10 9.5 10 9.5 7 94 2. Csuti Hydrocomp 3 6.5 6 7.5 9.5 9.5 9 10 9 11 11 92 3. ASE Paks 4.5 5.5 8.5 7.5 7.5 6.5 7.5 7 9 8.5 9 81 4. Statisztika PSC. 4 6 3.5 6 6 6.5 9 7.5 7.5 6.5 9.5 72 5. HONVÉD 5 4.5 4.5 6 4.5 8 7 6.5 7.5 8 6.5 68 6. Haladás VSE. 3.5 2.5 4.5 6 7.5 4 6.5 7.5 8 9 8.5 67.5 7. PMSE Ant.H-MTK 4 2.5 5.5 5.5 4 8 5.5 8 5.5 8 5 61.5 8. Makói SVSE. 2 3 4.5 3 5 5.5 6.5 5.5 7 5.5 6.5 54 9. BEAC-Rufusz 2.5 2 5 4.5 5.5 4.5 4 6.5 4.5 5 8 52 10. Edelényi VSE. 2 3 3 4.5 4.5 4 6.5 5 7.5 5.5 6 51.5 11. Vasas-Novák-MKB 2.5 1 3.5 5.5 4 3 4 6.5 7 6.5 6.5 50 12. Tabáni Spartacus 5 1 3 2.5 5.5 3.5 7 5.5 4 6 5.5 48.5 NB I. Szabó László csoport (2006/2007) végeredmény: Csapat neve 1. Aquaprofit Nk. 94 2. Csuti Hydrocomp 92 3. ASE Paks 81 4. Statisztika PSC. 72 5. HONVÉD 68 6. Haladás VSE. 67.5 7. PMSE Ant.H-MTK 61.5 8. Makói SVSE. 54 9. BEAC-Rufusz 52 10. Edelényi VSE. 51.5 11. Vasas-Novák-MKB 50 12. Tabáni Spartacus 48.5
ElolvasomRövid hírek 2007 -2008 NB I. Szabó László csoport (2007/2008) ASE Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2007. október 14. - Postás-MTK. 4.5- 7.5 ASE Paks ... Budapest, VII. Erzsébet körút 24. I. em. Kettős győzelem a sakkcsapatbajnoki rajton Az Atomerőmű csapata a Postás-MTK otthonában 7,5-4,5 arányú győzelemmel indult, míg az első osztályban debütáló decsi gárda meglepő magabiztossággal 7-5 arányban verte a borsodiak újoncát, Kazincbarcikát. A sakkcsapatbajnokság első osztályában az idei szezontól az ASE mellett, a feljutó Decs KSE-nek is szoríthatnak a sakkbarátok. A két Tolna-megyei gárda hasonló csapatépítésre rendezkedett be, tekintve, hogy mindkét csapat kitűnő ifjúsági nevelő munkával dicsekedhet és csapataik szerkezetében meghatározó szerepet játszanak a sajátnevelésű fiatalok, illetve edzőik. A paksi csapat már megvetette magát az első osztályban, annak is az élmezőnyében, míg a községi csapat számára nehéz küzdelemnek ígérkezik a bennmaradás kiharcolása. Papp Csaba a decsiek csapatvezetője, szervezője, szponzora nehéz évadra ám ennek ellenére bennmaradásra számít, amihez a hétvégi fordulóban az első nagy lépést pedig már meg is tette csapata. A nyolc ifjúsági versenyzővel asztalhoz ülő sárköziek bravúros győzelemmel rúgták el magukat a startkockáról. A csapat önbizalmát a találkozón Adzic Slobodan gyors győzelme hozta meg. Ezt követően az éltáblákon taktikus döntetlenek születtek Gonda László, Pap Gyula, Galyas Miklós, Papp Tamás révén, majd az újabb győzelmet Taskovits István a csapat ifjúsági edzője harcolta ki. A két pont előnnyel álló csapattal szemben Sebestyén Balázs és Maródi Mátyás taktikus döntetlenje után a hazaiak ugyan még egyenlíteni tudtak, de Amstadt Áron és Vince Andrea az utolsó táblákon kitűnően élt a beugró szereppel és győzelemmel hálálta meg a csapatba állítást. A fiatal csapat fontos győzelmet ért a bemutatkozó mérkőzésén, ami önbizalmat adhat a további találkozókra. A tavalyi bronzérmes ASE győzelmi reményekkel utazott a fővárosba a Postás-MTK csapatához. A paksiak háza táján a nyáron történt egysmás, egyrészt a Zalaegerszegtől igazolt Grószpéter Attila személyében újabb nagymesterrel erősítették soraikat, valamint a női táblán is cseréltek, a Nagykanizsa női játékosa Vajda Szidónia váltotta Ignácz Máriát, aki pedig a kanizsaiaknál folytatja szereplését. Az első forduló mérkőzésén pikáns összecsapásának ígérkezett a Pintér-Berkes párharc az éltáblán, a parti a döntetlen végződés ellenére nem okozott csalódást; fordulatos küzdelemben, két királyig folyó csatára került sor a szövetségi kapitány és játékosa között. Meglepetésre a hazaiak számára indult jobban a találkozó. A Marx György verseny győztesét, Ács Pétert két kézzel cserélve, szemtelenül kiremizte a fiatal Varga Csaba és az első győzelem is az MTK utódcsapatának nevéhez került, miután a rutinos Grószpéter elfogódottan játszotta első paksi meccsét; egy remi ajánlatra vesztő lépéssel válaszolt Lukács Péter nagymesternek. A folytatásban az ASE lerázta magáról az idény eleji forma rémképét, Györkös Lajos szép győzelme lökést adott a csapatgépezetnek. A továbbiakban ugyan még egy vereség becsúszott a paksiaknál, de összességében Szabó Krisztián, Vidéki Sándor, Fodor Tamás és Tóth Lili győzelmével, Berkes, Ács, Papp, Csom, Molnár döntetlenje mellett 7,5-4,5 arányú sikerrel, jó rajtot vett az atomos csapat. A folytatásban a paksiak Kazincbarcikát fogadják, míg a decsi csapat a bajnok Nagykanizsa otthonában utazik. 2. forduló 2007. nov. 11. - ASE Paks 5.5- 6.5 Kazincbarcikai VSC. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. NB I. csapatbajnokság 2. fordulója Első hazai mérkőzésén az újonc Kazincbarcika ellen vereséget szenvedett az ASE, így két forduló után a harmadik helyen áll a nemzeti bajnokság első osztályában. A DECS 1990 csapata a bajnok Nagykanizsa otthonából rabolt négy pontot, így elkerülve a kieső zónát a kilencedik helyen várhatja a folytatást. Hazai mérkőzésén szoros küzdelemben 6,5-5,5 arányban alulmaradt az ASE az erre a találkozóra alaposan felkészült Kazincbarcika ellen. Az atomosoknak egyedül az éltáblán sikerült győzelmet elérni, a közelmúltban befejeződött csapat EB legeredményesebb magyar versenyzője Berkes Ferenc ezen a találkozón sötét színnel is nyerésre játszott az ukrán Sikula ellen és gyors győzelme jó előjelnek látszott. A találkozón sok óvatos döntetlen született és az időzavarban pedig a vendégek kerekedtek felül, két mérkőzést is nyerni tudtak, míg a paksi csapat néhány előnyösebb állása döntetlenre oldódott. Ács, Papp, Grószpéter, Csom, Fodor, Györkös, Pataky és Molnár döntetlenjével alakult ki a végeredmény. A decsi csapat a balszerencsés sorsolási szám jóvoltából ismét idegenben szerepelt és a bajnok csapat otthonába történő látogatás nem ígért pontözönt a vendégeknek. A fiatal sárközi gárda az esélytelenek nyugalmával ült asztalhoz és nagyon kellemetlen ellenfélnek bizonyult. Az éltáblán Gonda László szép győzelmet ért el a görög Kotronias nagymester ellen, Veszprémi András és a 11 éves Amstadt Áron pedig a hátsó táblákon vezette győzelemre figuráit. Galyas Miklós és Roganovic Milos döntetlenjével értékes négy ponttal utazhatott haza a bennmaradást célul kitűző újonc. A bajnokság harmadik fordulójában november 25-én a két Tolna-megyei csapat találkozójára kerül sor. 2. forduló eredményei: Aquaprofit NTSK. 8 - 4 Decs 1990 ASE Paks 5.5 - 6.5 Kazincbarcikai VSC. BEAC I. 4.5 - 7.5 Postás-MTK. Statisztika PSC. 4 - 8 Z. Csuti-Hydrocomp Honvéd Auróra 5.5 - 6.5 Vasas SC. Haladás VSE. 6 - 6 Makói SVSE. 3. forduló 2007. november 25. - Decs 1990 5.5- 6.5 ASE Paks ... Fekete Ló Sakk Klub Decs, Béke utca 5. Paksi győzelem – decsi öröm A Tolna-megyei csapatok első NB-I-es találkozóján az Atomerőmű SE 6,5-5,5 arányban győzött Decsen. A paksiak a harmadik, Decs a 7-9. helyről várhatja a folytatást. Baráti hangulatú, de a mérkőzés képe alapján annál kevésbé volt békés az összecsapás a két Tolna-megyei csapat találkozóján az első osztályú bajnokság harmadik fordulójában. Az Atomerőmű SE erősen tartalékos összeállításban ült asztalhoz, miután Berkes és Ács a Bundes-ligában játszott, Fodor Tamás pedig a Török-országban zajló korcsoportos VB miatt volt kénytelen kihagyni a mérkőzést. A decsiek éltábláján Popovics Dusan szerb nagymester ezen a találkozón mutatkozott be és így a bennmaradást célul kitűző sárközi csapat a legerősebb összeállításban és meglehetősen elszántan vette fel a küzdelmet. A paksi csapatban szintén akadt debütáns, mindjárt kettő is. Vajda Szidónia a kanizsai csapattól érkezett és most játszotta első mérkőzését paksi mezben, valamint az ifjúsági korú Lizák Péter, aki győzelemmel mutatkozott be az első osztályban. A találkozó a paksiak vezetésével kezdődött, Balázs Gábor gyorsan előnybe került és a második óra végén besöpörte a teljes pontot. Decsi részről Sebestyén Balázs viszonozta a „tüzet”, váratlan vezérnyeréssel fektette két vállra rutinos ellenfelét. A továbbiakban kiegyenlített küzdelem jellemezte a mérkőzést, a Hazai - Nagyhegyesi, Grószpéter – Popovics és a Gonda – Szabó összecsapás is döntetlent hozott. A rendkívül hangulatos, ám kis légterű helyiségben a még játszók is tisztán hallották az izgatott nézői suttogást - Csom elnézte a bástyáját! Valóban drámai fordulat történt, a paksiak olimpiai bajnoka előbb visszautasította ellenfele Galyas Miklós korrekt döntetlen ajánlatát, majd a következő lépésben elnézett egy huszár kettős-támadást. Ám a szerencse nem csak a decsieknek kedvezett ezen a napon, Taskovits István nyert végjátékban egy könnyelmű lépéssel fél pontot ajándékozott a paksiak női játékosának Vajda Szidóniának, aki a játszma nagy részében a rossz megnyitás után gyaloghátrányban játszott. Döntetlenül végződött még a Papp Gábor - Pap Gyula, a Papp Tamás – Györkös Lajos és a Pataki Győző – Rudolf Anna mérkőzés is. Az atomosok a találkozót végeredményben szoros küzdelemben 6,5-5,5 arányban, az utolsó három táblán – Molnár Béla, Balázs Gábor és Lizák Péter – elért győzelmeikkel tudták megnyerni. A bajnokság első negyedét követően elmondható, hogy mindkét Tolna-megyei csapat az általa kitűzött célnak megfelelően áll a táblázatban. Az atomosok a kicsit mérsékeltebb kezdés ellenére egy pont előnnyel a harmadik helyen, míg a kiesés elkerülését megcélzó sárköziek, kitűnő rajt után a kieső helyet szintén egy teljes ponttal elkerülve a 7-9. helyet foglalták el a tabellán. A folytatásban december 9-én a paksiak a bajnok Nagykanizsa otthonába látogatnak, míg a Decs 1990 csapata az utolsó helyen álló BEAC-hoz utazik majd. A harmadik forduló eredményei: Makói SVSE. 5 - 7 Aquaprofit NTSK. Vasas SC. 4 - 8 Haladás VSE. Z. Csuti-Hydrocomp 9 - 3 Honvéd Auróra Postás-MTK. 6.5 - 5.5 Statisztika PSC. Kazincbarcikai VSC. 6.5 - 5.5 BEAC I. Decs 1990 5.5 - 6.5 ASE Paks 4. forduló 2007. december 09. - Aquaprofit NTSK. 5 - 7 ASE Paks .. Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Bajnokverés Kanizsán Bravúros vendég győzelmet hozott a Nagykanizsa - ASE összecsapás a sakkcsapatbajnokság első osztályában. A paksiak 7-5 arányban múlták felül a Polgár Judittal asztalhoz ülő kanizsát. A negyedik fordulóban fontos mérkőzésen az eddig kiválóan szereplő Decs KSE 7-5 arányban vesztett a BEAC ellen. A paksiak behúzták a vészféket a kanizsa expresszen, bravúros játékkal idegenben győzték le a bajnokot. Az éltáblákon ugyan jobbnak bizonyult a bajnokcsapat, ám a további csapatrészben négy táblán is a paksiak fogadhatták a gratulációt. Az első meccsét paksi színekben játszó Berescu ugyan – a hagyományokhoz hűen – vereséggel debütált, ellenben a szintén friss erőt képviselő Grószpéter Attila szép győzelme bizonyítja, hogy a beilleszkedése sikeres. Csom István nagymester és Vidéki Sándor is fontos győzelemmel javította legutóbbi botlását, míg Papp Gábor korosztályos riválisát Bánusz Tamást fektette kétvállra. Az atomosok egy pontra közelítették meg a második helyet, esélyüket növeli, hogy a következő fordulóban a tabella utolsó BEAC lesz az ellenfelük. Meglepetésre az élen álló Zalaegerszeg is botlott Szombathelyen, így az előnyük fokozásához kínálkozó nagy esélyt szalasztották el. A decsi csapat a jó rajt után fellelkesülve győzelmi reményekkel látogatott a BEAC otthonába, ám a találkozó rossz előjelekkel indult, miután a csapat szerb idegenlégiósai negyven perces késéssel érkeztek a mérkőzésre. Papp Tamás szép győzelmével ugyan a sárköziek jutottak vezetéshez, de több táblán is sorra hibáztak amit csak részben tudott szépíteni győzelmével az éltáblás Popovics Dusan és a női táblán Rudolf Anna. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a jól alakult eredményeknek köszönhetően a decsi csapat a megszerzett öt pontjával is tovább távolodott a kieső zónától és a nyolcadik helyet foglalta el a táblázatban. A folytatásban a Statisztika PSC elleni találkozóra kerül sor a decsi Fekete Ló sakk-klubban. A 4. forduló eredményei: Aquaprofit Nagykanizsa Tungsram SK - Atomerőmű SE. 5 – 7 Polgár Judit (2708) - Berkes Ferenc (2606) döntetlen Andrei Istratescu (2631) - Ács Péter (2548) 1 - 0 Robert Markus (2586) - Vladiszlav Nevednichy (2531) döntetlen Piotr Bobras (2564) - Alin Berescu (2508) 1 - 0 Constatntin Lupulescu (2562) - Grószpéter Attila (2540) 0 - 1 Luka Lenic (2531) - Szabó Krisztián (2492) döntetlen Bánusz Tamás (2491) - Papp Gábor (2489) 0 - 1 Faragó Iván (2504) - Csom István (2455) 0 - 1 Bokros Albert (2445) - Fodor Tamás (2422) döntetlen Szabó Gergely (2518) - Vajda Szidónia (2407) döntetlen Krizsány László (2456) - Vidéki Sándor (2420) 0 - 1 Mihók Olivér (2371) - Györkös Lajos (2389) döntetlen BEAC - Decs 1990 7 - 5 Statisztika - Kazincbarcika 4,5 - 7,5 Honvéd - Postás - MTK 5,5 - 6,5 Haladás Szhely - Zalaegerszeg SK 6,5 - 5,5 Makói SVSE. - Vasas SC. 8 - 4 5. forduló 2007. december 16. - ASE Paks 7.5- 4.5 BEAC I. ... Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. Kettős Tolna-megyei siker a sakk csapatbajnokságban A bajnokság harmadik helyén álló ASE 7,5-4,5 arányban nyert a tabella végén álló BEAC ellen, míg a DECS KSE fiataljai kitűnő játékkal 7-5-re verték a nagy múltú Statisztika PSC gárdáját. Az atomerőmű sakkozói a bajnokverés után nagy reményekkel ültek asztalhoz a hét végi ötödik fordulóban. A kieső helyen tanyázó BEAC csapata verhető ellenfélnek tűnt, (nagyon is) ezért az optimistábbak már két számjegyű győzelmet rebesgettek. Ám a fővárosiaknak a Decsiek elleni első és egyetlen győzelme úgy tűnik visszaadta a reményt a bennmaradásért folytatott küzdelemben és az eddigi legerősebb összeállításban ültek asztalhoz Pakson. A kissé meglepett hazaiak helyzetét tovább nehezítette, hogy a lélektanilag fontos első „gólt” a vendégcsapat szerezte meg. Szerencsére a hazaiak egyenlítés sem váratott sokáig az idei bajnokságban a sikeres bemutatkozás után ismét játékhoz jutó fiatal, Balázs Gábor a világos színeket vezetve könnyedén győzött az utolsó táblán. Ács Péter győzelméhez a játék alapján nem nagyon fért kétség, az Angliából a mérkőzésre hazautazó Pintér Gábor nem tudott jelentős ellenállást tanúsítani. Ismét az utolsó három tábla bizonyult a nyerő csapatrésznek, sajnos csak itt sikerült a papírformának megfelelő eredményt elérni. Papp Gábor rosszabb állásban sem nyugodott bele a döntetlenbe és maratoni küzdelemben mentette a csapat becsületét. A 7,5-4,5 arányú győzelem alulmúlta a várakozást, az ezüstéremért folytatott csatában – tekintettel a Nagykanizsa nagy arányú győzelmére - romlottak a paksiak esélyei. Atomerőmű SE – BEAC 7,5-4,5 Berkes Ferenc (2606) – Antal Gergely (2456) remi Ács Péter (2548) – Pintér Gábor (2362) 1-0 Grószpéter Attila(2540) – Somlai László (2369) remi Szabó Krisztián (2492) – Torma Róbert (2337) remi Papp Gábor (2489) – To Nhat Minh (2281) 1-0 Tóth András (2410) – Szamosközi Gábor (2280) remi Fodor Tamás (2422) – Radnai Ádám (2279) 0-1 Vajda Szidónia (2407) – Kerek Krisztián (2304) remi Vidéki Sándor (2420) – Kerek Csaba (2289) 0-1 Györkös Lajos (2389) – Dombai István (2213) 1-0 Molnár Béla (2382) – Schneider Veronika (2247) 1-0 Balázs Gábor (2283) – Kormos Ádám (2146) 1-0 A DECS 1990 csapata a szebb időket is megélt, újabban a megszűnéssel küszködő ám még mindig erős játékosállománnyal bíró Statisztika otthonába utazott. A hazaiak három nagymesterrel és négy nemzetközi mesterrel biztos esélyesnek tűntek a fiatal decsi csapat ellen. Ugyanakkor a Tolna-megyeiek kisebbik csapata már az eddigiek során is fittyet hányt a papírformára és sorra írta át az esélyesek névsorát. Ebből ezúttal is jutott bőven. Veszprémi Andrásnak nem kellett sok mérkőzés ahhoz, hogy felvegye a ritmust az első osztályban, a legutóbbi találkozóhoz hasonlóan ismét elsőként fogadhatta ellenfele gratulációját. Pap Gyula a második táblán meglepetésre a szerb Ilincic nagymestert fektette kétvállra, Sebestyén Balázsnak pedig Medvegy Nóra női nagymester az olimpiai csapatunk oszlopos tagja volt kénytelen gratulálni. A csapat tanult az előző heti kudarcból és fegyelmezett játékot nyújtott, ha kellett megcsinálták a taktikai döntetleneket is. Ezzel a szép meglepetés győzelemmel zárták a bajnokság idei küzdelmét. A jelen állás szerint a 7-8. helyen áll a gárda, így tehát megalapozottak a remények a nyugodt folytatásra. A következő bajnoki fordulóra február 17-ig kell majd várni, amikor a Statisztika – Paks és a Honvéd – Decs mérkőzésekre kerül sor. DECS - STATISZTIKA Gonda László (2502) – Medvegy Zoltán (2512) remi Pap Gyula (2427) – Ilincic Zlatko (2545) 1-0 Galyas Miklós (2433) – Fogarasi Tibor (2428) remi Nagy Hegyesi Bálint (2380) – Danner Georg (2434) remi Roganovics Milos (2369) – Izsák Gyula (2427) remi Taskovits István (2336) – Zsinka László (2320) remi Sebestyén Balázs (2273) – dr. Medvegy Nóra (2369) 1-0 Papp Tamás (2300) – Lőrincz István (2315) remi Rudolf Anna (2273) – Horváth András (2312) remi Horváth Gábor (2276) – Glatt Gábor (2271) 0-1 Maródi Mátyás (2175) – dr. Füsthy Zsolt (2291) remi Veszprémi András (2156) – Szekeres Róbert (2238) 1-0 Az 5. forduló eredményei: ASE Paks 7.5 - 4.5 BEAC I. Decs 1990 7 - 5 Statisztika PSC. Vasas SC. 2.5 - 9.5 Aquaprofit NTSK. Zalaegerszeg 8 - 4 Makói SVSE. Postás-MTK. 5.5 - 6.5 Haladás VSE. Kazincbarcika 6 - 6 Honvéd Auróra 6. forduló 2008. február 17. - Statisztika PSC. 5.5- 6.5 ASE Paks ... Corvin Művelődési Ház Erzsébetligeti Színház 1165 Budapest, Hunyadvári utca 43/c. Szoros küzdelmekkel indult a sakk csapatbajnokság második szakasza Az ASE minimális arányú 6.5-5,5 győzelemmel vette az akadályt az első osztályú bajnokság 6. fordulójában a Statisztika ellen. Úgy tűnik képes a kieső zónától távol tartani magát a Decs 1990 gárdája, szoros találkozón 5,5 pontot raboltak a nagynevű budapesti Honvéd otthonából. Az ASE harmadik, a DECS 1990 csapata pedig a nyolcadik helyről folytathatja a bajnoki küzdelmeket. A táblázat harmadik helyén tanyázó atomosok az év eleji hagyományos füredi edzőtábort követően elszántan készülődtek a bajnokság második szakaszára. Az előttük álló Nagykanizsa bravúros legyőzését követően még az előrelépés lehetősége is adottnak látszott, ám az ehhez szükséges nagyarányú győzelmeknek továbbra is híján van a csapat. Hiába a bravúr a riválisokkal szemben, ha a mezőny hátsó felében lévő ellenfelek ellen nem jönnek a pontok, és míg a konkurensek nagyarányú győzelmekkel lépdelnek előre, addig Berkesék csupán szolid győzelmeket tudhatnak magukénak. A Statisztika elleni mérkőzés a lelkiismeretes felkészülés dacára sem hozta meg a várt átütő (nagy pontszámú) sikert, igaz ezúttal három alapemberét nélkülözve ült asztalhoz a paksi csapat. A találkozón Nevednichy és Grószpéter mellett Szabó Krisztián győzelmének örülhettek az atomosok, míg Berkes, Ács, Berescu, Csom, Fodor, Györkös és Molnár fél ponttal járult hozzá a csapatgyőzelemhez. A 6.5-5.5-es siker, izzadtságszagú győzelem - különösen a rivális Nagykanizsa kiütéses 11.5-0.5 arányú BEAC elleni diadala tükrében - és míg az ezüsthajó egyre távolodik, a hátralévő mérkőzések tétje a bronzérem megőrzése marad a paksiak számára. A decsiek kiegyensúlyozott mérkőzéseket vívnak és ennek eredményeként nincs okuk izgulni a bennmaradásért. A hétvégi találkozón szoros mérkőzésen szenvedtek minimális vereséget a sokszoros bajnok Honvéd otthonában. A sárközi fiatalok ismét kivették részüket a győzelmekből, Pap Gyula a rutinos Petrán Pál nemzetközi mester ellen, míg Vince Andrea a női táblán Ignácz Rózsa ellen kasszírozta a teljes pontot. A csapat további része Popovics, Gonda, Galyas, Sebestyén, Papp, Veszprémi és Amstadt döntetlent ért el. A kieső zónától 3,5 pontra áll a bajnokság egyetlen községi csapata és úgy tűnik szereplésük az első osztályban nem lesz tiszavirág életű, a kritikus első év - a jelen helyzet alapján - sikeresen zárulhat a fiatalokra építő lelkes kis csapat számára. A soron következő találkozót a harmadik helyre aspiráló Haladás Szombathely ellen játsszák, amelyet így kettős érdekeltséggel figyelhetnek majd a Tolna-megyei sakkrajongók. A bajnoki cím kérdésében is döntő összecsapást hoz majd a bajnokság hetedik játéknapja; a két élen álló találkozójára kerül sor. Március 2-án a Zalaegerszegiek otthonukban biztosíthatják be előnyüket a bajnok Nagykanizsával szemben. A 6. forduló eredményei: Aquaprofit NTSK. 11.5 - 0.5 BEAC I. Statisztika PSC. 5.5 - 6.5 ASE Paks Honvéd Auróra 6.5 - 5.5 Decs 1990 Haladás VSE. 6.5 - 5.5 Kazincbarcikai VSC. Makói SVSE. 5.5 - 6.5 MTK Vasas SC. 2.5 - 9.5 Z. Csuti-Hydrocomp 7. forduló 2008. március 02. - ASE Paks 7- 5 - Honvéd Auróra ... Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. Előnyös pozícióban a Tolna-megyei sakkcsapatok A csapatbajnokság hajrája előtt jó pozícióból várhatják a folytatást megyénk sakkozói az első osztályú bajnokságban. A hétvégi 7. fordulóban fontos mérkőzésekre került sor, amelyen mindkét csapat sikerrel szerepelt. Az ASE – Honvéd találkozó 7-5, míg a Decs – Szombathely mérkőzés meglepetésre 6,5-5,5 arányú hazai győzelemmel ért véget. A paksiak hazai pályán fogadták az előző fordulóban Decs ellen győztes Honvéd gárdáját. Almási Zoltán olimpikon nagymester a hagyományokhoz hűen ismét leült Pakson, ám Berkes Feri ellen ezúttal sem sikerült begyűjtenie a teljes pontot. A játszmájukban a paksi nagymester sötét színnel is bátran játszott, érdekes tisztáldozattal lepte meg ellenfelét. Almási sokat töprengett, majd az óvatos játék mellett döntött és visszaadta az előnyt, ami után rövidesen döntetlennel zárult a játszma. A találkozón ezúttal elmaradtak a békés és gyors döntetlenek, az atomosok minden táblán élesen, kezdeményezően játszottak, ennek ellenére csak Szabó Krisztiánnak és Vidéki Sándornak sikerült a teljes pont megszerzése. Fejlődést mutat, hogy a paksiak ezúttal játszmavesztés nélkül zárták a meccset. Berkes, Ács, Grószpéter, Papp, Csom, Fodor, Györkös, Pataky, Molnár és Tóth játszmája is pontosztozkodással ért véget. A tabellán őrzi a harmadik helyet az ASE, miután a forduló mérkőzésén az élen álló Zalaegerszeg legyőzte a bajnok Nagykanizsát hat pontra csökkent az atomosok hátránya. A Decs számára nehéz mérkőzésnek ígérkezett a dobogóra aspiráló Szombathely elleni találkozó. A vasi legénység néhány szlovák idegenlégióssal megerősödve érkezett a papírformának megfelelően győzelemi reményekkel. A találkozó ezzel ellentétben végig a sárköziek fölényével zajlott, igaz ehhez néhány kiemelkedő egyéni teljesítmény kellett. A csapat legjobb pontszerzője Pap Gyula ezúttal is biztos pontnak bizonyult és Rudolf Anna bravúros győzelemmel fektette két vállra a többszörös olimpikon nagymesternőt Lakos Nikolettát. Veszprémi András ismét fontos pontszerzéssel igazolta helyét a csapatban. A csapat idegenlégiósa a szerb Roganovic eddig biztosan szállította a félpontokat, ezen a mérkőzésen első győzelmét is ünnepelhette. A 7. forduló eredményei: Z. Csuti-Hydrocomp 7 - 5 Aquaprofit NTSK. MTK 6.5 - 5.5 Vasas SC. Kazincbarcikai VSC. 6 - 6 Makói SVSE. Decs 1990 6.5 - 5.5 Haladás VSE. ASE Paks 7 - 5 Honvéd Auróra BEAC I. 6 - 6 Statisztika PSC. 8. forduló 2008. március 16. - Haladás VSE. 4.5- 7.5 ASE Paks ... Haladás Vasutas Sportegyesület sakkterme Szombathely, Rohonci utca 3. Idegenben aratta hetedik győzelmét az ASE Rangadó mérkőzést nyertek a paksiak a Szombathely otthonában. A vasiaknak nem sikerült megszorongatni az ASE sakkozóit az éremért folyó csatában, Berkesék 7,5-4,5 arányú győzelmét követően, három fordulóval a bajnokság vége előtt, aligha forog veszélyben az újabb paksi bronzérem. A Decs KSE szoros mérkőzésen 7-5 arányban maradt alul a Makó ellen, nyolcadik helyezettként a középmezőny biztos tagja. A paksi csapat elszántan készült a Haladás elleni találkozóra, az előzmények is kedvezően alakultak, a csapat idegenlégiósa Nevednichy Vladislav frissen szerzett román bajnoki címmel ült asztalhoz, Papp Gábor a napokban első nagymester normáját ünnepelte, míg Fodor Tamás személyében az aktuális Junior Bajnokot láthattuk az atomosok sorai között. Az ellenfél szlovák idegenlégiósait mozgósította a rangadóra, de ezúttal az erősítés is kevésnek bizonyult. Berkesék négy mérkőzést is nyertek; Nevednichy, Papp Gábor, Györkös Lajos és Molnár Béla jóvoltából. Berkes, Ács, Berescu, Grószpéter, Szabó, Csom és Fodor pedig döntetlent ért el. A decsiek éltáblásukat nélkülözték a Makó elleni találkozón, Popovics egészségügyi problémák miatt lemondta a mérkőzést. A tartalékos sárköziek ezen a találkozón többet hibáztak mint a korábbi mérkőzéseken és így nem sikerült elérniük a célul kitűzött hat pontot. Nagyhegyesi Bálint és Papp Tamás győzelme mellett, Gonda, Galyas, Roganovics, Sebestyén, Rudolf és Veszprémi döntetlenjével 5 pontot értek el ezen a fontos találkozón. Aggodalomra nincs oka Papp Csaba gárdájának, a kiesés réme már nem fenyeget, a nyolcadik helyről való előrelépésre is meg van az esélye a csapatnak. A következő fordulóban a sárköziek a bajnokság utolsó helyezettje ellen mérkőzik, míg a paksiak a makói csapatot fogadják. A 8. forduló eredményei: Aquaprofit NTSK. 7.5 - 4.5 Statisztika PSC. Honvéd Auróra 3.5 - 8.5 BEAC I. Haladás VSE. 4.5 - 7.5 ASE Paks Makói SVSE. 7 - 5 Decs 1990 Vasas SC. 4.5 - 7.5 Kazincbarcikai VSC. Z. Csuti-Hydrocomp 8.5 - 3.5 MTK 9. forduló 2008. március 30. - ASE Paks 9- 3 Makói SVSE. ... Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. Kettős hazai siker a hajrában Mindkét Tolna-megyei együttes sikerrel szerepelt otthonában a sakkcsapatbajnokság kilencedik fordulójában. A harmadik helyen álló Paks a szezon eddigi legnagyobb arányú győzelmével 9-3 arányban múlta felül a Makó együttesét, míg a Decs 1990 gárdája tartalékosan 6,5-5,5 tudott győzni a szebb időket is megért Vasas ellen. Ma KO. Akár így is fogalmazhatta volna a Makó elleni taktikát a csapatvezetés Pakson. Ezen a napon nem sokon múlott, hogy valóban sikerüljön padlóra küldeni a vendégcsapatot, miután az első öt táblán 5-0 arányban diadalmaskodtak a hazaiak. Ezen a napon nem volt gond a küzdőszellemmel sem, minden mérkőzést kijátszottak a paksiak és ennek jutalma az eddigi legnagyobb arányú győzelmük a bajnokságban. A decsi csapat a sereghajtó Vasast fogadta a Fekete Ló Sakk-klubban. A hazai csapat tartalékos erőkkel ült asztalhoz, a betegeskedő éltáblás Popovics helyettesítése mellett, egy váratlan nehézség az óraátállítás is gondot okozott. A késés miatt kikerülő játékos helyére a fiatal Straubinger Dániel állt a csatasorba, így személyében egy újabb ifjúsági játékos debütálására került sor ezen a napon. A nehézségek ellenére a decsiek eredményesen vették az akadályt és győzelmükkel az előkelő 6. helyre ugrottak a táblázatban. Az első osztályú sakkcsapat bajnokság a véghajrához közelít, de megyénk csapatai számára már kevesebb izgalmat tartogat a finis, ugyan mindkét csapatunknak jut majd szerep akár a végeredmény alakításában is, de ez aligha változtat a kitűzött célok elérésében. Az élen álló csapatok a Zalaegerszeg és a Nagykanizsa eredményével fordulóról-fordulóra fogalmazza újra a végső győzelemmel kapcsolatos esélylatolgatásokat – most a kanizsai gőzös kapcsolt rá, két számjegyű győzelme izgalmas véghajrát sejtet. A következő fordulóban a Zalaegerszeg – Decs mérkőzés nem sok jót ígér a sárközi pontok gyűjtögetőinek, igaz a lelkes fiatal gárda az esélytelenek nyugalmával néhány alkalommal már borsot tört a nagy csapatok orra alá, de ezen a találkozón még ennél is több kell majd. Az ASE pedig az utolsó fordulóban csap össze a tabella éllovasával, ami igazi rangadó mérkőzésnek ígérkezik és könnyen meglehet, hogy a bajnoki cím sorsát illetően döntő szereposztás lesz. Mindez aligha lesz befolyással az atomosok helyezését tekintve, hiszen a dobogó harmadik helyét az utóbbi két fordulóban elért győzelmeikkel már kibérelték maguknak. A 9. forduló eredményei: MTK 2 - 10 Aquaprofit NTSK. Kazincbarcikai VSC. 4.5 - 7.5 Z. Csuti-Hydrocomp Decs 1990 6.5 - 5.5 Vasas SC. ASE Paks 9 - 3 Makói SVSE. BEAC I. 4 - 8 Haladás VSE. Statisztika PSC. 6.5 - 5.5 Honvéd Auróra 10. forduló 2008. április 27. - Vasas SC. 6.5- 5.5 ASE Paks ... Magyar Sakkszövetség Budapest, V. Falk Miksa utca 10. II. emelet A végletek hétvégéje Meglepetésre 6,5-5,5 arányú vereséget szenvedett az ASE a táblázat utolsó helyén álló Vasas otthonában. A tartalékos Decs szintén idegenben, az éllovas Zalaegerszeg ellen ült asztalhoz, a bajnokaspiráns zalai csapat 9,5- 2,5 arányban hozta a mérkőzést, amivel az utolsó forduló előtt megerősítette vezető pozícióját. Az ASE számára a bajnokságban a harmadik hely elérése volt a kitűzött cél, a rivális Szombathely elleni győzelmet követően így már korán világossá vált a bronzérem sorsa, ezt követően jóllakott oroszlánként készülődött a csapat a könnyű zsákmánynak ígérkező, (több sebből vérző) Vasas elleni találkozóra. Sajnálatos tény, hogy a nagynevű klub kivéreztetésének újabb állomásaként megfosztották a Vasas Sporttelepen lévő klubhelyiségétől is (akik jártak ott tudják, hogy valódi sakktörténeti panteon volt a hely) így a felújítás alatt lévő Sakkszövetségben került sor a találkozóra. Káposztás Miklós a Vasas szakosztályvezetője (jövőre lesz hetven éves!??) életműként tekint gárdájára és a körülmények ellenére szívvel, lélekkel igyekszik egybe- és az NB egybe tartani lelkes csapatát. A mérkőzésen a paksi oldalról ugyan az egyéni EB küzdelmei miatt Szabó Krisztián és Vajda Szidónia mellett a csapat idegenlégiósai sem szerepeltek, a papírforma alapján így is nagyarányú atomos győzelem ígérkezett a forduló előtt még biztos kiesőként számon tartott Vasas ellen. A találkozó néhány óvatos döntetlennel indult, majd szinte egy időben két jobb állásban is tragikus elnézés történt és a paksi játékosok tiszthátrányos reménytelen pozícióba kerültek. Két pont hátrány! A pánik hangulat végig hullámzott a csapaton; itt még veszíteni is lehet! A továbbiakban az ismert koreográfia szerint zajlottak az események jött a jobb állások remire rontása, az erőlködés a döntetlen elkerülésére, az erőszakolt játék és az ezzel járó törvényszerű hibák. A nagyobb arányú vereség elkerülését Berkes Feri éltáblán aratott győzelmének köszönhettük, a Makó elleni mérkőzéshez hasonlóan ismét maratoni végjátékban értékesítette előnyét. A paksiak első táblás nagymestere kitűnő évet zárhat, hiszen eddig veretlenül három győzelemmel a csapat legeredményesebb pontszerzőinek egyike. Grószpéter Attila szintén szép játékkal mattolta ellenfelét Boguszlavszkijt, aki maga is támadójátékos, így nehezen viselte a védekező szerepkört, talán ennek köszönhető, hogy gyorsan összeomlott az állása. A csapatmérkőzés pontszerzői tehát Berkes Ferenc és Grószpéter Attila voltak, míg döntetlent Papp Gábor, Csom István, Vidéki Sándor, Pataki Győző, Molnár Béla, Balázs Gábor és Tóth Lili értek el. A kisiklás ellenére az ASE 8,5 pontos előnnyel őrzi a dobogót és a bajnok Kanizsa legyőzését követően a Zalaegerszeg sem lehet nyugodt 3 pontos előnye dacára, az utolsó fordulóban kemény rangadó mérkőzés ígérkezik, amelynek tétje nem kevesebb a zalaiak számára mint a bajnoki cím visszahódítása. A tartalékos Decs nehéz teherrel a vállán utazott idegenbe, hiszen éltáblásuk Popovics Dusan játéka - súlyos veseproblémái - miatt szóba sem jöhetett, csak remélni tudjuk, hogy a transzplantáció költségeire szervezett gyűjtés és az azt követő műtét eredményes lesz és a 26 éves szerb fiatalember egészségi állapota javulni fog. Rudolf Annát az EB miatt szintén nélkülözni volt kénytelen a sárközi csapat, így maradt a csodavárás. A zalaiak számára komoly tétje volt a találkozónak, hiszen a rivális Nagykanizsa előrehozott mérkőzésen 9-3 arányban múlta felül a Honvéd gárdáját. A mérkőzésen szép meglepetés győzelem született, Maródi Mátyás a decsiek versenyzője Horváth Csaba nagymestert fektette kétvállra. Gonda László az orosz Kosztantyin Landa (2678), Papp Tamás pedig Igor Stohl nagymester ellen ért el értékes döntetlent. A találkozó utolsó játszmájában Sebestyén Balázs harcolt ki értékes fél pontot Horváth Ádám nagymester ellen. A Decs úgy tűnik sikerrel veszi első évét az első osztályban, az utolsó fordulóban nem kell izgulniuk a bennmaradásért és még akár a 6. hely elérésére is lehetősége van a csapatnak. A 10. forduló eredményei: Haladás VSE - Statisztika PSC 5 - 7 Vasas S. - Atomerőmű SE Paks 6,5 - 5,5 Csuti Zalaegerszeg SK - Decs 1990 9,5 -2,5 MTK - Kazincbarcikai VSC 6- 6 Aquaprofit Nagykanizsai - Honvéd Auróra 9 - 3 Makói SVSE - BEAC 5,5 - 6,5Bronzérmes az ASE sakkcsapata Decs a kilencedikvégletek hétvégéje A bajnokság záró fordulójában a bajnok Zalaegerszeg ellen 8-4 arányú vereséget szenvedett az ASE, ám a bronzérem sorsát nem befolyásolta a mérkőzés, az atomosok két ezüstérmük mellé negyedik bronzukat gyűjtötték be a 2007/2008-as évadban. Sikerrel vizsgázott első bajnoki évéből a Decs 1990 csapata, ugyan az utolsó mérkőzésén az MTK ellen 7-5 arányban alulmaradt, de a fiatal csapat így is a 9. helyen zárt. Az utóbbi évek legizgalmasabb záró fordulójára került sor a Hotel Aquincumban, ahol az első osztályú bajnokság 12 csapata szerepelt az összevont fordulóban. Az izgalmakra mind a bajnoki, mind a kieső helyek körüli rendkívül szoros versenyhelyzet adott okot. A bajnoki tabella éllovasa a Zalaegerszeg csapata 3 pontos előnye dacára nagy teherrel ült asztalhoz, hiszen a bajnokság bronzérmese az ASE elleni összecsapásra került sor. A tavalyi bajnok Nagykanizsa a lényegesen kisebb erőt képviselő újonc Kazincbarcikával meccselt, ami nem csak matematikai esélyt jelentett számukra. Mindkét élcsapat biztosra ment és mozgósította idegenlégiósait, ebben az összecsapásban a kanizsaiak bizonyultak jobbnak, nyolc(!) külföldi játékossal ültek asztalhoz. Az erőfeszítésük eredménye 10,5-1,5 arányú kiütéses győzelem lett, ám balszerencséjükre ez is kevésnek bizonyult, miután a Zalaegerszeg játszmavesztés nélkül 8-4-re nyert a paksiak ellen. Ezzel a Csuti-Hydrocomp csapata visszaszerezte bajnoki címét és hatodik alkalommal végzett az élen. A kiesés elkerüléséért folyó csatában a BEAC-VASAS mérkőzés eredménye bizonyult döntőnek. A BEAC fiataljai bírták jobban a tétet és nagyarányban nyerték a fontos összecsapást, így a nagy múltú csapatok szomorú búcsúját jelenti a Vasas és a többszörös bajnok Honvéd kiesése az első vonalból. A Decs bemutatkozása jól sikerült, dacára annak, hogy a bajnokság során több alkalommal tartalékos összeállításban ültek asztalhoz. A kieső zónát messze elkerülve játszották a bajnokság nagy részét és szakmailag is jól oldották meg a gondokat, a beugró fiatalok várakozáson felül teljesítettek. A csapat legjobb pontszerzője Papp Tamás lett 11/6,5 ponttal, emellett a csapat húzóembere Pap Gyula volt, aki többségében a 2. táblán játszva 11/5,5 pontot szerzett. Az ASE hozta a reális célként kitűzött bronzérmet, a bravúros bajnokverés mellett, néhány váratlan és szakmailag nehezen érthető vereség (Kazincbarcika,Vasas) árnyékolta be a csapat ez évi teljesítményét. A csapat legjobb pontszerzője sokadszorra Papp Gábor lett, aki 10/7 pontot szerzett. A frissen igazolt Grószpéter Attila és Györkös Lajos 11/7, Szabó Krisztián 10/6,5, Molnár Béla 10/6 és az éltáblán szereplő Berkes Ferenc 11/6 pontszáma emelkedik ki a csapatban nyújtott teljesítmények közül. A táblázat pontszámai vizsgálva jól látható, hogy a két élcsapat „fegyverkezési versenyével” a paksiaknak nehéz lenne - és nem is volna okos - lépést tartani (költségvetésük sokszorosa a miénknek) és még ha meg is kísérelnék, az csak jelentős „arculatvesztés” árán volna lehetséges. Ez a minőségi utánpótlás-nevelés háttérbeszorítását feltételezné, ami aligha lehet cél a legsikeresebb nevelő klub számára. A bajnokságban történő előrelépést tekintve hitelesebb koncepcióként kínálkozik az eddig is sikerrel megvalósított nevelő munka erősítése, további tehetségek felfedezésével, a következő sikeres ifjúsági generáció kinevelésével, csapatba építésével. Erre a koncepcióra már most biztató jel, hogy az ifjúsági válogatottak mellett, már a Mitropa kupára készülő csapat nagy részét is megyénk sakkozói adják. 11. forduló 2008. május 18. - ASE Paks 4- 8 Z. Csuti-Hydrocomp Közös budapesti helyszín Bronzérmes az ASE sakkcsapata Decs a kilencedikvégletek hétvégéje A bajnokság záró fordulójában a bajnok Zalaegerszeg ellen 8-4 arányú vereséget szenvedett az ASE, ám a bronzérem sorsát nem befolyásolta a mérkőzés, az atomosok két ezüstérmük mellé negyedik bronzukat gyűjtötték be a 2007/2008-as évadban. Sikerrel vizsgázott első bajnoki évéből a Decs 1990 csapata, ugyan az utolsó mérkőzésén az MTK ellen 7-5 arányban alulmaradt, de a fiatal csapat így is a 9. helyen zárt. Az utóbbi évek legizgalmasabb záró fordulójára került sor a Hotel Aquincumban, ahol az első osztályú bajnokság 12 csapata szerepelt az összevont fordulóban. Az izgalmakra mind a bajnoki, mind a kieső helyek körüli rendkívül szoros versenyhelyzet adott okot. A bajnoki tabella éllovasa a Zalaegerszeg csapata 3 pontos előnye dacára nagy teherrel ült asztalhoz, hiszen a bajnokság bronzérmese az ASE elleni összecsapásra került sor. A tavalyi bajnok Nagykanizsa a lényegesen kisebb erőt képviselő újonc Kazincbarcikával meccselt, ami nem csak matematikai esélyt jelentett számukra. Mindkét élcsapat biztosra ment és mozgósította idegenlégiósait, ebben az összecsapásban a kanizsaiak bizonyultak jobbnak, nyolc(!) külföldi játékossal ültek asztalhoz. Az erőfeszítésük eredménye 10,5-1,5 arányú kiütéses győzelem lett, ám balszerencséjükre ez is kevésnek bizonyult, miután a Zalaegerszeg játszmavesztés nélkül 8-4-re nyert a paksiak ellen. Ezzel a Csuti-Hydrocomp csapata visszaszerezte bajnoki címét és hatodik alkalommal végzett az élen. A kiesés elkerüléséért folyó csatában a BEAC-VASAS mérkőzés eredménye bizonyult döntőnek. A BEAC fiataljai bírták jobban a tétet és nagyarányban nyerték a fontos összecsapást, így a nagy múltú csapatok szomorú búcsúját jelenti a Vasas és a többszörös bajnok Honvéd kiesése az első vonalból. A Decs bemutatkozása jól sikerült, dacára annak, hogy a bajnokság során több alkalommal tartalékos összeállításban ültek asztalhoz. A kieső zónát messze elkerülve játszották a bajnokság nagy részét és szakmailag is jól oldották meg a gondokat, a beugró fiatalok várakozáson felül teljesítettek. A csapat legjobb pontszerzője Papp Tamás lett 11/6,5 ponttal, emellett a csapat húzóembere Pap Gyula volt, aki többségében a 2. táblán játszva 11/5,5 pontot szerzett. Az ASE hozta a reális célként kitűzött bronzérmet, a bravúros bajnokverés mellett, néhány váratlan és szakmailag nehezen érthető vereség (Kazincbarcika,Vasas) árnyékolta be a csapat ez évi teljesítményét. A csapat legjobb pontszerzője sokadszorra Papp Gábor lett, aki 10/7 pontot szerzett. A frissen igazolt Grószpéter Attila és Györkös Lajos 11/7, Szabó Krisztián 10/6,5, Molnár Béla 10/6 és az éltáblán szereplő Berkes Ferenc 11/6 pontszáma emelkedik ki a csapatban nyújtott teljesítmények közül. A táblázat pontszámai vizsgálva jól látható, hogy a két élcsapat „fegyverkezési versenyével” a paksiaknak nehéz lenne - és nem is volna okos - lépést tartani (költségvetésük sokszorosa a miénknek) és még ha meg is kísérelnék, az csak jelentős „arculatvesztés” árán volna lehetséges. Ez a minőségi utánpótlás-nevelés háttérbeszorítását feltételezné, ami aligha lehet cél a legsikeresebb nevelő klub számára. A bajnokságban történő előrelépést tekintve hitelesebb koncepcióként kínálkozik az eddig is sikerrel megvalósított nevelő munka erősítése, további tehetségek felfedezésével, a következő sikeres ifjúsági generáció kinevelésével, csapatba építésével. Erre a koncepcióra már most biztató jel, hogy az ifjúsági válogatottak mellett, már a Mitropa kupára készülő csapat nagy részét is megyénk sakkozói adják. Az utolsó forduló eredményei: Kazincbarcikai VSC. 1.5 - 10.5 Aquaprofit NTSK. Decs 1990 5 - 7 MTK ASE Paks 4 - 8 Z. Csuti-Hydrocomp BEAC I. 9.5 - 2.5 Vasas SC. Statisztika-MLTC. 6 - 6 Makói SVSE. Honvéd Auróra 7 - 5 Haladás VSE. A bajnokság végeredménye: 1. Z. Csuti-Hydrocomp - 91 2. Aquaprofit NTSK. 90.5 3. ASE Paks 73.5 4. Haladás VSE. 66 5. Kazincbarcikai VSC. 62.5 6. MTK 62 7. Makói SVSE. 61.5 8. Statisztika-MLTC. 60.5 9. Decs 1990 59.5 10. BEAC I. 58 11. Honvéd Auróra 57 12. Vasas SC. 50 NB II. Asztalos csoport (2007/2008) ASE-II Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2007. október 14. - Pannonpower SE. II. 2.5- 9.5 ASE II. Paks 41-es sportbarakk Erőmű Pécs, Edison utca 1. 2. forduló 2007. november 11. - ASE II. Paks 6 - 6 Nagyatádi VSK. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 3. forduló 2007. november 25. - Komlói Bányász 3 - 9 ASE II. Paks Komló, Kossuth Lajos utca 11. 4. forduló 2007. december 09. - Koppány SE. Tamási 3 - 9 ASE II. Paks Közútkezelő KHT. I. emeleti tanácsterme Tamási, Dózsa György utca 92. 5. forduló 2007. december 16. - ASE II. Paks 8.5- 3.5 MÁV Előre SC. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 6. forduló 2008. február 17. - Dombóvár 2004 SE. 4 - 8 ASE II. Paks Művelődési Ház Dombóvár, Hunyadi tér 25. 7. forduló 2008. március 02. - ASE II. Paks 9 - 3 Mohácsi TE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 8. forduló 2008. március 16. - Szekszárd-Decs 5.5- 6.5 ASE II. Paks Fekete Ló Sakk Klub Decs, Béke utca 5. 9. forduló 2008. március 30. - ASE II. Paks 11.5- 0.5 Balatonberény SE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 10. forduló 2008. április 27. - Szenna Pack SC. II. 1 - 11 ASE II. Paks TIT Alapítványi Iskola Kaposvár, Dózsa György utca 16. 11. forduló 2008. május 18. - ASE II. Paks 8 - 4 Fehérvár SE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. A bajnokság végeredménye: 1. ASE II Paks 96 2. Szekszárd-Decs 84 3. Nagyatádi VSK. 81.5 4. Komlói Bányász 71.5 5. Fehérvár SE. 69 6. MÁV Előre SC 66 7. Dombóvár 2004 SE. 65.5 8. Mohácsi TE. 61.5 9. Pannonpower SE. II. 55.5 10. Koppány SE. Tamási 53 11. Szenna Pack SC. II. 51 12. Balatonberény SE. 35.5 Mattolna Kupa 2007-2008 1. forduló - 2007. szeptember 30. vasárnap: Decs 1990 SE III. 7 - 3 Paksi Oroszlánok 2. forduló - 2007. október 28. vasárnap: Paksi Oroszlánok 10 - 0 Gyönki Hegyhát Sakk Club 3. forduló - 2007. november 4. vasárnap: Bonyhádi SSE 4 - 6 Paksi Oroszlánok 4. forduló - 2007. november 18. vasárnap: Paksi Oroszlánok - szabad! 5. forduló - 2008. ??? : Paksi Oroszlánok - Rendőr SE Szekszárd 6. forduló - 2008. ??? : Dombóvár 2004 SE II. - Paksi Oroszlánok 7. forduló - 2008. ??? : Paksi Oroszlánok - Szekszárdi SE
ElolvasomRövid hírek2005 -2006 NB I és NB I/B 2005-2006. évi csapatbajnoki mérkőzések: A hazai mérkőzések az ESZI-ben I/103. kerülnek megendezésre 11:00 órai kezdéssel. Ídőpont NB I NBI/B 2005.10.16. ASE - Hajdúböszörmény 7-5 ... ASE II. - Pannonpower SE 4-8 2005.10.30. ASE - Nagykanizsa 5-7 ASE II. - Tapolca 7-5 2005.11.27. ASE - Makó 11-1 ASE II. - HÜSI SC 7,5-4,5 2005.12.04. Piremon SE - ASE 4-8 Keszthely - ASE II. 4,5-7,5 2006.01.21. Csuti - ASE 8-4 Csuti II, - ASE II. 4-8 2006.01.22. ASE - Haladás 9-3 ... ASE II. - Decs 1990 7-5 2006.02.12. Statisztika - ASE 4,5-7,5 ... Gyori Elektr. - ASE II. 7-5 2006.02.26. ASE - Honvéd 5-7... ASE II. - Szentendre SI 8,5-3,5 2006.03.19. Láng Vasas - ASE 3-9 .... Szentgotthárd - ASE II. 6,5 - 5,5 2006.04.09. ASE - Tabáni Spartacus 8,5-3,5... ASE II. - Szenna Pack SC 7-5 2006.04.23. PMSE-A.H. - ASE 7-5 BEAC Rufusz - ASE II. 4-8 NB I. Szabó László csoport végeredménye (2005/2006) Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. Csuti Hydrocomp 7.5 8 7.5 7 6 8.5 9.5 9 7.5 7.5 8 86 2. Nagykanizsai TSK 4.5 7 6.5 7 7 9.5 8 10 8 8.5 9.5 85.5 3. ASE Paks 4 5 5 5 7.5 9 8.5 7 11 9 8 79 4. HONVÉD 4.5 5.5 7 6.5 6 6 7.5 7.5 6 8 5.5 70 5. PMSE-AH.-MTK 5 5 7 5.5 5.5 6.5 7 8 6.5 6 8 70 6. Statisztika PSC. 6 5 4.5 6 6.5 5.5 6 6 6 8 8.5 68 7. Láng Vasas 3.5 2.5 3 6 5.5 6.5 5.5 7 6.5 8 8 62 8. Tabáni Spartacus 2.5 4 3.5 4.5 5 6 6.5 5 6.5 6 8 57.5 9. Hajdúböszörmény 3 2 5 4.5 4 6 5 7 6.5 7 7 57 10. Makói SVSE. 4.5 4 1 6 5.5 6 5.5 5.5 5.5 6.5 6 56 11. Haladás VSE. 4.5 3.5 3 4 6 4 4 6 5 5.5 6.5 52 12. Piremon SE. Nyh. 4 2.5 4 6.5 4 3.5 4 4 5 6 5.5 49 ASE Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2005. október 16. ASE Paks 7 - 5 Hajdúböszörmény Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 2. forduló 2005. október 30. ASE Paks 5 - 7 Nagykanizsai TSK Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 3. forduló 2006. január 21. Csuti Hydrocomp 8 - 4 ASE Paks Megyeháza fsz. Díszterem Zalaegerszeg, Kosztolányi D. u. 10. 4. forduló 2005. november 27. ASE Paks 11 - 1 Makói SVSE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 5. forduló 2005. december 04. Piremon SE. Nyh. 4 - 8 ASE Paks Megyei Önkormányzat Konferenciaterem Nyíregyháza, Hősök tere 5. 6. forduló 2006. január 22. ASE Paks 9 - 3 Haladás VSE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 7. forduló 2006. február 12. Statisztika PSC. 4.5 - 7.5 ASE Paks MSSZ versenyterme Budapest, V. Falk M. u. 10. II. em. 8. forduló 2006. február 26. ASE Paks 5 - 7 HONVÉD Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 9. forduló 2006. március 19. Láng Vasas 3 - 9 ASE Paks Láng Művelődési Ház 1139 Budapest, Rozsnyai u. 3. 10. forduló 2006. április 09. ASE Paks 8.5 - 3.5 Tabáni Spartacus Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 11. forduló 2006. április 23. PMSE-AH.-MTK 7 - 5 ASE Paks Aquincum Hotel Budapest, III. Árpád fejedelem útja 94. NB I/B. Charousek csoport végeredménye (2005/2006) Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. BEAC-Rufusz - 4 7 7.5 7 7 8.5 8 6 10 10 10 85 2. ASE-II. Paks 8 - 8 4 7.5 7 7 5.5 7 5 8.5 8.5 76 3. Csuti-Hydro II. 5 4 - 7.5 6 5.5 6.5 8.5 7 6.5 8.5 10.5 75.5 4. Pannonpower SE. 4.5 8 4.5 - 5 4 6.5 6 8 9.5 7.5 10 73.5 5. HÜSI SC. 5 4.5 6 7 - 5.5 5.5 8.5 6.5 5 8 10 71.5 6. Tapolca Rockwool 5 5 6.5 8 6.5 - 4.5 5 6 8 5 8.5 68 7. Decs 1990 3.5 5 5.5 5.5 6.5 7.5 - 7.5 6.5 7 4 9 67.5 8. Szentgotthárd 4 6.5 3.5 6 3.5 7 4.5 - 7 7.5 6 10.5 66 9. Szenna Pack SC 6 5 5 4 5.5 6 5.5 5 - 7 7.5 9 65.5 10. Győri Elektromos 2 7 5.5 2.5 7 4 5 4.5 5 - 7.5 8 58 11. Khelyi Spartacus 2 3.5 3.5 4.5 4 7 8 6 4.5 4.5 - 7.5 55 12. Szentendrei SI 2 3.5 1.5 2 2 3.5 3 1.5 3 4 4.5 - 20.5 ASE-II Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2005. október 16. ASE-II. Paks 4 - 8 Pannonpower SE. Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 2. forduló 2005. október 30. ASE-II. Paks 7 - 5 Tapolca Rockwool Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 3. forduló 2006. január 21. Csuti-Hydro II. 4 - 8 ASE-II. Paks Megyeháza fsz. Díszterem Zalaegerszeg, Kosztolányi Dezső u. 10. 4. forduló 2005. november 27. ASE-II. Paks 7.5 - 4.5 HÜSI SC. Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 5. forduló 2005. december 04. Khelyi Spartacus 3.5 - 8.5 ASE-II. Paks Goldmark Károly Művelődési Ház Keszthely, Kossuth Lajos u. 28. 6. forduló 2006. január 22. ASE-II. Paks 7 - 5 Decs 1990 Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 7. forduló 2006. február 12. Győri Elektromos 7 - 5 ASE-II. Paks Vasutasok Arany János Művelődési Háza Győr, Révai M. u. 5. 8. forduló 2006. február 26. ASE-II. Paks 8.5 - 3.5 Szentendrei SI Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 9. forduló 2006. március 19. Szentgotthárd 6.5 - 5.5 ASE-II. Paks Szlovén Kulturális Központ Szentgotthárd, Gárdonyi Géza u. 2. 10. forduló 2006. április 09. ASE-II. Paks 7 - 5 Szenna Pack SC Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 11. forduló 2006. április 23. BEAC-Rufusz 4 - 8 ASE-II. Paks Magyar Sakkszövetség 1055 Budapest, V. Falk Miksa u. 10. II. em. 2005-2006. évi megyei sakkcsapat mérkőzései: A csapatbajnoki mérkőzések az Atomfitt klubban kerülnek (Gesztenyés út 24.) megrendezésre, 9:00 órai kezdéssel. 2005.09.11. Paksi Oroszlánok - Szekszárd II. 7-3 2005.10.02. Paksi Oroszlánok - Rendor SE 4-6 2005.10.23. Decs II - Paksi Oroszlánok 5-5 2005.11.20. Paksi Oroszlánok - Dombóvár 2004 3-7 2005.12.18. Bonyhád - Paksi Oroszlánok 4 - 6 2006.01.15 Szekszárd II. - Paksi Oroszlánok 4,5 -5,5 2006.01.29 Rendor SE. - Paksi Oroszlánok 5-5 2006.02.19 Paksi Oroszlánok - Decs 4,5-5,5 2006.03.12 Dombóvár - Paksi Oroszlánok 8,5 – 1,5 2006.03.26 Paksi Oroszlánok - Bonyhád 3,5 -6,5
ElolvasomRövid hírek2004 -2005NB I. - NB II. csoport 2004/2005. évi mérkőzései A fordulók csapatmérkőzései 2004.09.26. ASE - Statisztika; Eredmény: 7,5 - 4,5 ASE II. - Szekszárd; Eredmény: 10 - 2 2005.02.06. ASE - Nagykanizsa; Eredmény: 4- 8 ASE II. - Nyugatker Kft.; Eredmény: 8 - 4 2004.10.10. Honvéd - ASE; Eredmény: 4,5 - 7,5 Varga-Márfy - ASE II.; Eredmény: 6,5 - 5,5 2005.02.20. ASE - Makó; Eredmény: 5 - 7 ..... ASE II. - Nagyatádi VSE; Eredmény: 5,5 - 6,5 2004.11.21. ASE - BEAC; Eredmény: 7,5 - 4,5 ASE II. - MÁV ELORE SK; Eredmény: 7,5 - 4,5 2005.03.06. Csuti-Hydrocomp - ASE; Eredmény: 7 - 5 ..... Kármin SE - ASE II.; Eredmény: 2,5 - 9,5 2004.12.05. Piremon SE - ASE; Eredmény: 5 - 7 Komlói Bányász - ASE II.; Eredmény: 3,5 - 8,5 2005.04.10. ASE - PMSE-Antenna Hungária Eredmény: 9 - 3 ..... ASE II. - Király Sakk SE Eredmény: 7 - 5 2004.12.19. ASE - Haladás VSE; Eredmény: 9,5 - 2,5 ASE II. - Mohácsi TE; Eredmény: 8,5 - 3,5 2005.04.24. VASAS-Novák - ASE Eredmény: 4 - 8 ..... Ezzel az ASE beállította eddigi legjobb eredményét és a 2. helyet szerezte meg a 2004-2005 bajnoki évben. Koppány SE. - ASE-II. Eredmény: 5,5-6,5 A második csapatunk aranyérmes lett az NB II. Asztalos csoportjában. 2005.01.23. Hajdúböszörmény - ASE; Eredmény: 3,5 - 8,5 Szenna Pack Kaposvár - ASE II.; Eredmény: 5,5 - 6,5 NB I. Szabó László csoport végeredményei (2004/2005) Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. Csuti Hydrocomp - 7 8.5 5 7 7.5 8 9 9 10.5 10 9.5 91 2. ASE Paks 5 - 4 7.5 7.5 8.5 7 9.5 5 9 7.5 8 78.5 3. Nagykanizsai TSK 3.5 8 - 6.5 6 7.5 6.5 8.5 8 9.5 6.5 7 77.5 4. Statisztika PSC. 7 4.5 5.5 - 6 3.5 7.5 5 9.5 11 5.5 6.5 71.5 5. HONVÉD 5 4.5 6 6 - 6.5 6 5.5 7 5.5 7 9 68 6. Hajdúböszörmény 4.5 3.5 4.5 8.5 5.5 - 6.5 6.5 7 4.5 8 7 66 7. Piremon SE. Nyh. 4 5 5.5 4.5 6 5.5 - 6.5 7 5 5.5 7 61.5 8. Haladás VSE. 3 2.5 3.5 7 6.5 5.5 5.5 - 7.5 6.5 6 4.5 58 9. Makói SVSE. 3 7 4 2.5 5 5 5 4.5 - 5 7.5 9.5 58 10. PMSE. Antenna Hung 1.5 3 2.5 1 6.5 7.5 7 5.5 7 - 6.5 8 56 11. BEAC-Rufusz 2 4.5 5.5 6.5 5 4 6.5 6 4.5 5.5 - 5.5 55.5 12. Vasas-Novák 2.5 4 5 5.5 3 5 5 7.5 2.5 4 6.5 - 50.5 ASE Paks csapatmérkőzés időpontjai 1. forduló 2004. szeptember 26. ASE Paks 7.5 - 4.5 Statisztika PSC. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 2. forduló 2004. október 10. HONVÉD 4.5 - 7.5 ASE Paks Magyar Honvédség Művelődési Ház Budapest, XIV. Stefánia út 34. 3. forduló 2004. november 21. ASE Paks 7.5 - 4.5 BEAC-Rufusz Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 4. forduló 2004. december 05. Piremon SE. Nyh. 5 - 7 ASE Paks Megyei Önkormányzat Konferenciaterem Nyíregyháza, Hősök tere 5. 5. forduló 2004. december 19. ASE Paks 9.5 - 2.5 Haladás VSE. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 6. forduló 2005. január 23. Hajdúböszörmény 3.5 - 8.5 ASE Paks Sillye Gábor Művelődési Ház Hajdúböszörmény, Bocskai tér 4. 7. forduló 2005. február 06. ASE Paks 4 - 8 Nagykanizsai TSK Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 8. forduló 2005. február 20. ASE Paks 5 - 7 Makói SVSE. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 9. forduló 2005. március 06. Csuti Hydrocomp 7 - 5 ASE Paks Megyeháza fsz. Díszterem Zalaegerszeg, Kosztolányi D. u. 10. 10. forduló 2005. április 10. ASE Paks 9 - 3 PMSE. Antenna Hung Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 11. forduló 2005. április 24. Vasas-Novák 4 - 8 ASE Paks Tulip Inn Millennium Hotel Budapest IX. Üllői út 94-98 ASE-II. Paks - NB II. Asztalos csoport végeredményei (2004/2005) Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. ASE-II. Paks - 8.5 5.5 5.5 8 6.5 7 6.5 7.5 10 8.5 9.5 83 2. Komlói Bányász 3.5 - 5.5 7.5 5.5 9 9.5 5.5 7.5 8 7.5 6 75 3. Nagyatádi VSK. 6.5 6.5 - 6 6.5 6.5 5.5 7.5 6 7.5 6.5 7.5 72.5 4. Fehérvár SE. 6.5 4.5 6 - 8 4 6 5.5 7.5 7.5 8.5 6.5 70.5 5. Aquaprofit Nk. 4 6.5 5.5 4 - 6.5 7.5 7.5 4 8.5 6.5 8.5 69 6. Koppány SE. 5.5 3 5.5 8 5.5 - 7 5.5 8.5 5 6 9 68.5 7. Király Sakk SE. 5 2.5 6.5 6 4.5 5 - 5.5 7 8.5 6.5 9.5 66.5 8. Szenna Pack II. 5.5 6.5 4.5 6.5 4.5 6.5 6.5 - 6 4 7 6 63.5 9. MÁV Előre SC. 4.5 4.5 6 4.5 8 3.5 5 6 - 6 6.5 6 60.5 10. Szekszárdi SE. 2 4 4.5 4.5 3.5 7 3.5 8 6 - 7 6.5 56.5 11. Mohácsi TE. 3.5 4.5 5.5 3.5 5.5 6 5.5 5 5.5 5 - 5.5 55 12. Kármin SE. 2.5 6 4.5 5.5 3.5 3 2.5 6 6 5.5 6.5 - 51.5 ASE-II. Paks csapatmérkőzés időpontjai 1. forduló 2004. szeptember 26. ASE-II. Paks 10 - 2 Szekszárdi SE. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 2. forduló 2004. október 10. Fehérvár SE. 6.5 - 5.5 ASE-II. Paks Szabad Művelődés Háza Székesfehérvár, Fürdő sor 3. 3. forduló 2004. november 21. ASE-II. Paks 7.5 - 4.5 MÁV Előre SC. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 4. forduló 2004. december 05. Komlói Bányász 3.5 - 8.5 ASE-II. Paks Komló-víz Kft. étterme Komló, Kossuth u. 9. 5. forduló 2004. december 19. ASE-II. Paks 8.5 - 3.5 Mohácsi TE. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 6. forduló 2005. január 23. Szenna Pack II. 5.5 - 6.5 ASE-II. Paks TIT Székház Kaposvár, Dózsa Gy. u. 16. 7. forduló 2005. február 06. ASE-II. Paks 8 - 4 Aquaprofit Nk. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 8. forduló 2005. február 20. ASE-II. Paks 5.5 - 6.5 Nagyatádi VSK. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 9. forduló 2005. március 06. Kármin SE. 2.5 - 9.5 ASE-II. Paks Szakszervezetek Háza Pécs, Nagy Lajos király u. 10. I/101. 10. forduló 2005. április 10. ASE-II. Paks 7 - 5 Király Sakk SE. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 11. forduló 2005. április 24. Koppány SE. 5.5 - 6.5 ASE-II. Paks Közútkezelő Kht. Tamási, Dózsa György u. 92. I. em. Mattolna Kupa I. osztály 2004-2005. évi csapatbajnokság mérkőzései A hazai mérkőzések az ATOMFITT sakk klubban kerülnek megrendezésre. A mérkőzések 09:00 órakor kezdődnek. 2004.10.03. Paksi Oroszlánok - Bonyhád Eredmény: 2 - 8 2005.01.09. 9h-kor Paksi Oroszlánok - Gyönk Eredmény: 4,5 - 5,5 2004.10.17. Rendor SE- Paksi Oroszlánok Eredmény: 6 - 4 2005.01.16. 9h-kor Paksi Oroszlánok - Dombóvár 2004 Eredmény: 5 - 5 2004.11.07. Paksi Oroszlánok - Decs II. Eredmény: 3 - 7 2005.02.13. 9h-kor Szekszárd II. - Paksi Oroszlánok Eredmény: 5,5 - 4,5 2004.11.28. Tamási II. - Paksi Oroszlánok Eredmény: 2,5 - 7,5 Rájátszás 1. ford. 2005.02.27. 9h-kor Tamási II- Paksi Oroszlánok: Eredmény: 6 - 4 Rájátszás 2. ford. 2005.03.20. 9h-kor Paksi Oroszlánok-Szekszárd II: Eredmény: 4,5 - 5,5 Rájátszás 3. ford. 2005.04.03. 9h-kor Gyönk - Paksi Oroszlánok Eredmény: 6,5-3,5
ElolvasomRövid hírek 2003 -20042003-2004. évi csapatbajnoki mérkőzések időpontjaiA hazai mérkőzések a Művelődési házban kerülnek megrendezésre, 10:00 órai kezdéssel.2003.10.05. ASE - Nagykanizsa / ASE II. - Geniusz Tata2003.11.16. Statisztika PSC - ASE / Gyori Elektromos - ASE II.2003.11.30. ASE - BEAC / ASE II. - BEAC II.2003.12.07. Miskolci SSC - ASE / HÜSI - ASE II.2003.12.21. ** ASE - Csuti SK / ASE II. - Csuti SK II.2004.01.25. ASE - Honvéd / ASE II. - Szenna Pack Kap.2004.01.26. - 2004.02.01. EDZŐTÁBOR2004.02.08. Hajdúböszörmény - ASE / Decs - ASE II.2004.02.22. ASE - Vasas / ASE II. - Vízügyi SC2004.03.21. Tabáni Spartacus - ASE - / Tapolca VSK - ASE II.2004.04.04. ASE - Makó / ASE II. - PMSE AH2004.04.18. Haladás VSE - ASE / Keszthely - ASE II.NB I. Szabó László csoport 2003-2004 évi. eredményei NB I. 1. forduló ASE 6,5-5,5 Csuti-HYDROCOMP 2. forduló ASE 4 -8 Nagykanizsa 3. forduló Statisztika 6,5-5,5 ASE 4. forduló ASE 8 - 4 BEAC-RUFUSZ 5. forduló Miskolc SSC 5,5-6,5 ASE 6. forduló ASE 8,5-3,5 Honvéd 7. forduló H.böszörmény 4,5-7,5 ASE 8. forduló ASE 8,5-3,5 Vasas-Novák Rt. 9. forduló Tabáni Spartacus 3,5-8,5 ASE 10. forduló ASE 8,5-3,5 Makói SVSE 11. forduló HVSE 3,5-8,5 ASE NB I. Szabó László csoport végeredmény (2003/2004) Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. Csuti Hydrocomp - 6 5.5 9 8 7.5 10 7.5 9 9.5 10 9.5 91.5 2. Nagykanizsai TSK 6 - 8 7 8 5 4 8 10 7.5 10.5 9.5 83.5 3. ASE Paks 6.5 4 - 6.5 5.5 7.5 8.5 8.5 8.5 8 8.5 8.5 80.5 4. Miskolc SSC. 3 5 5.5 - 6 8 6 7.5 10.5 7 11 10.5 80 5. Statisztika PSC. 4 4 6.5 6 - 6.5 8 7 7 7 6.5 9 71.5 6. Hajdúböszö-rmény 4.5 7 4.5 4 5.5 - 7.5 7.5 5.5 6.5 7.5 8.5 68.5 7. HONVÉD 2 8 3.5 6 4 4.5 - 5.5 6 10 7 8 64.5 8. Haladás VSE. 4.5 4 3.5 4.5 5 4.5 6.5 - 5.5 5.5 6.5 8.5 58.5 9. Makói SVSE. 3 2 3.5 1.5 5 6.5 6 6.5 - 5 6.5 7 52.5 10. BEAC-Rufusz 2.5 4.5 4 5 5 5.5 2 6.5 7 - 5 4.5 51.5 11. Vasas-Novák 2 1.5 3.5 1 5.5 4.5 5 5.5 5.5 7 - 6.5 47.5 12. Tabáni Spartacus 2.5 2.5 3.5 1.5 3 3.5 4 3.5 5 7.5 5.5 - 42 ASE Paks csapatmérkőzés időpontjai, és a találkozók helyszínei 1. forduló 2003. december 21. ASE Paks 6.5 - 5.5 Csuti HydrocompVárosi Művelődési Központ Paks, Gagarin u. 1.2. forduló 2003. október 05. ASE Paks 4 - 8 Nagykanizsai TSKVárosi Művelődési Központ Paks, Gagarin u. 1.3. forduló 2003. november 16. Statisztika PSC. 6.5 - 5.5 ASE PaksKSH Tanácsterem Budapest, II. Keleti Károly utca 5-7.4. forduló 2003. november 30. ASE Paks 8 - 4 BEAC-RufuszVárosi Művelődési Központ Paks, Gagarin u. 1.5. forduló 2003. december 07. Miskolc SSC. 5.5 - 6.5 ASE PaksMiskolci Sakk Sport Club Miskolc, Vasgyári út 16.6. forduló 2004. január 25. ASE Paks 8.5 - 3.5 HONVÉDAgóra Étterem Paks, Kishegyi út 44.7. forduló 2004. február 08. Hajdúböszörmény 4.5 - 7.5 ASE PaksSillye Gábor Művelődési Ház Hajdúböszörmény, Bocskai tér 4.8. forduló 2004. február 22. ASE Paks 8.5 - 3.5 Vasas-NovákAgóra Étterem Paks, Kishegyi út 44.9. forduló 2004. március 21. Tabáni Spartacus 3.5 - 8.5 ASE PaksBudapest, I. Bem rakpart 6. 10. forduló 2004. április 04. ASE Paks 8.5 - 3.5 Makói SVSE.Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44.11. forduló 2004. április 18. Haladás VSE. 3.5 - 8.5 ASE PaksHVSE Sportcsarnok Szombathely, Rohonci utca 5.NB I/B. Charousek csoport ASE II. eredményei (2003/2004) NB I/B. 1. forduló ASE II. 9-3 Csuti-HYDROCOMP II. 2. forduló ASE II. 7-5 Géniusz SE 3. forduló Győri Elektromos 8-4 ASE II. 4. forduló ASE II. 4,5-7,5 BEAC-RUFUSZ II. 5. forduló HÜSI SC 6-6 ASE II. 6. forduló ASE II. 4-8 Szenna Pack 7. forduló Decs 1990 7,5-4,5 ASE II. 8. forduló ASE II. 6,5-5,5 Vizügy SC 9. forduló Tapolca Isolyth 7,5-4,5 ASE II. 10. forduló ASE II. 4-8 PMSE Ant. Hung. 11. forduló Khelyi Spartacus 6,5-5,5 ASE II. NB I/B. Charousek csoport végeredményei (2003/2004) Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. Szenna Pack SC - 7 8 7.5 6.5 7 7 7 7.5 8 8.5 8 82 2. PMSE. Antenna Hung 5 - 7.5 8 5.5 6 7.5 6.5 7.5 8 10.5 8 80 3. Tapolca Rockwool 4 4.5 - 6 7 6 8.5 7.5 5 7.5 10.5 10 76.5 4. Khelyi Spartacus 4.5 4 6 - 4.5 6.5 6.5 8 7.5 6.5 8 10 72 5. HÜSI SC. 5.5 6.5 5 7.5 - 4 4.5 6.5 7.5 6 7 9 69 6. Csuti-Hydro II. 5 6 6 5.5 8 - 3.5 8 8 3 8 8 69 7. Győri Elektromos 5 4.5 3.5 5.5 7.5 8.5 - 3.5 7.5 8 6 9.5 69 8. Decs 1990 5 5.5 4.5 4 5.5 4 8.5 - 8.5 7.5 7.5 7 67.5 9. BEAC Rufusz II. 4.5 4.5 7 4.5 4.5 4 4.5 3.5 - 7.5 9.5 6.5 60.5 10. ASE-II. Paks 4 4 4.5 5.5 6 9 4 4.5 4.5 - 7 6.5 59.5 11. GÉNIUSZ SE. Tata 3.5 1.5 1.5 4 5 4 6 4.5 2.5 5 - 7 44.5 12. Vízügyi SC. 4 4 2 2 3 4 2.5 5 5.5 5.5 5 - 42.5 ASE-II. csapatmérkőzés időpontjai, és a találkozók helyszínei 1. forduló 2003. december 21. ASE-II. Paks 9 - 3 Csuti-Hydro II.Városi Művelődési Központ Paks, Gagarin utca 1.2. forduló 2003. október 05. ASE-II. Paks 7 - 5 GÉNIUSZ SE. TataVárosi Művelődési Központ Paks, Gagarin utca 1. 3. forduló 2003. november 16. Győri Elektromos 8 - 4 ASE-II. PaksVasutasok Arany János Művelődési Háza Győr, Révai M. u. 5. 4. forduló 2003. november 30. ASE-II. Paks 4.5 - 7.5 BEAC Rufusz II. Városi Művelődési Központ Paks, Gagarin utca 1. 5. forduló 2003. december 07. HÜSI SC. 6 - 6 ASE-II. PaksÁltalános Iskola Budapest, II. Áldás u. 1. 6. forduló 2004. január 25. ASE-II. Paks 4 - 8 Szenna Pack SCAgóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 7. forduló 2004. február 08. Decs 1990 7.5 - 4.5 ASE-II. PaksFekete Ló Sakk Klub Decs, Béke u. 5. 8. forduló 2004. február 22. ASE-II. Paks 6.5 - 5.5 Vízügyi SC.Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 9. forduló 2004. március 21. Tapolca Rockwool 7.5 - 4.5 ASE-II. Paks Városi Sporttelep Tapolca, Sümegi u. 40. 10. forduló 2004. április 04. ASE-II. Paks 4 - 8 PMSE. Antenna Hung Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44.11. forduló 2004. április 18. Khelyi Spartacus 6.5 - 5.5 ASE-II. PaksGoldmark Károly Művelődési Ház Keszthely, Kossuth Lajos u. 28. 2003. év rövid hírei - eredmények Tehetség és kurázsi Budapest 2003.04.11-20.10 játékos körmérkozés4. Ács Péter 4,5 pont9. Berkes Ferenc 3,5 pont20 éven aluliak Magyar Bajnoksága Budapest 2003.04.14-22.32 játékos 9 forduló3. Mácsik Tamás 6,5 pont6. Szabó Krisztián 5,5 pont8. Papp Gábor 5,5 pontElső Szombat verseny Budapest 2003.05.03-15„A” csoport 14 játékos körmérkőzés3. Dembo Jelena 8,0 pont53. Férfi Magyar Bajnokság Budapest 2003.05.11-21.10 induló körmérkőzés5. Berkes Ferenc 4,5 pont6. Ács Péter 4,5 pont 21. Zalakaros Kupa 2003.05.16-24152 induló, 9 forduló17. Györkös Lajos 6.0 pont20. Vidéki Sándor 6.0 pont23. Papp Gábor 6.0 pontI. Magyar sakkfesztivál Balatonlelle 2003.06.21-29.Mester csoport 10 induló3. Papp Gábor 6.0 pont4. Györkös Lajos 5.0 pontMagyar Nyilt Bajnokság Balatonlelle 2003.06.21-29.76 induló 9 forduló7. Vidéki Sándor 6.5 pont a győztessel azonos pontszámmal16. Pataki Gyozo 5,5 pont51. női Magyar Bajnokság Budapest 2003.06.21-29.10 induló körmérkozés1. Dembo Jelena 7,5 pontOrszágos Korcsoportos Bajnokság Miskolc 2003.07.04-12.12 éven aluli fiúk ( 36 induló )2. ifj.Fodor Tamás 7.5 pont26. Fodor Ádám 4.0 pont14 éven aluli fiúk ( 38 induló )4. Szabó Krisztián 6.5 pont16 éven aluli fiúk ( 28 induló )1. Papp Gábor 8.0 pont18 éven aluli fiúk ( 34 induló )3. Mácsik Tamás 6,5 pont18 éven aluli lányok ( 7 induló )1. Tóth Lili 5,5pont18 év alatti fiúk csapat EB Balatonlelle 2003.07.19-26Berkes Ferenc Európa Bajnok a magyar „A” együttes elsőtáblásaként 7 játszmából 6,5 pontPapp Gábor a „B” csapattal 6. Helyezést ért elTóth Lili a női csapattal 6. helyezést ért el16 év alatti fiúk csapat VB - Denizli (Törökország ) 2003.08.03-11Papp Gábor Világ Bajnok a magyar együttes legjobb pontszerzoje 8 játszmából 6,5 pont. A harmadik táblások között is a legjobb volt és újabb aranyérmet szerzettSakk csapat EB- PlovdivDembo Jelena az ezüstérmes nőicsapat tagjaRapid Bajnokság Tiszasziget 2003.08.1784 induló 7 forduló4. Molnár Béla 5,5 pont5. Vidéki Sándor 5,5 pontOrszágos Ifjúsági Csapatbajnokság Budapest 2003.12.27-311. ASE ifi csapata már hatodik alkalommalPapp Gábor 6 pontMácsik Tamás 6 pontSzabó Krisztián 5,5 pontTóth Lili 5,5Fodor Tamás 6,5Fodor Ádám 3 pont
ElolvasomA 2001-es ÉV SAKKOZÓI Tolna megyében Ács Péter (Atomerőmű SE Paks) 2001-ben a Tolna megyei sakkozás eddigi legnagyobb sikerét érte el Ács Péter nemzetközi nagymester a görög fővárosban: a magyar sakkozók közül elsőként ifjúsági világbajnoki (U 20) címet nyert. Teljesítménye minden bizonnyal aranybetükkel kerül sakktörténelmünk lapjaira. Az Atomerőmű SE 20 éves, saját nevelésű játékosa fantasztikus hajrával tört az élre, és 13 játszmából elért 10 pontjával érdemelte ki az aranyérmet. Papp Judit (Atomerőmű SE Paks) 2001-ben megnyerte a 18 és a 20 éven aluli lányok korcsoportjában az országos bajnokságot. Az Atomerőmű SE 17 éves játékosa az első magyar sakkozó, aki egy évben két különböző korcsoportban nyert országos bajnokságot. Az Atomerőmű SE versenyzőinek nemzetközi versenyeken elért eredményei Csapat világbajnokság (Jereván, 2001. október 10-20.) (9 induló, körmérkőzés) 5. Magyarország (Lékó Péter, Gyimesi Zoltán, Ruck Róbert, Varga Zoltán, Ács Péter) Női csapat Európa-bajnokság (, 2001. november 6-16.) (31 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 17. Magyarország (Mádl Ildikó, Dembo Yelena, Gara Tícia) Egyéni Európa-bajnokság (Ohrid, 2001. június 1-15.) (203 induló, 13 forduló, svájci rendszer) 152. Ács Péter nk. nm. ASE Paks 5,0 pont Senior világbajnokság (Arco, 2001. október 20-30.) (163 induló, 11 forduló, svájci rendszer) 2. Csom István nk. nm. ASE Paks 8,5 pont Első Szombat Nagymesterverseny (Budapest, 2001. január 3-16.) (14 induló, körmérközés, FIDE VII. kategória) 4. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 8,5 pont 8. Csom István nk. nm. ASE Paks 6,5 pont Szlovénia Open (Nova Gorica, 2001. január 25-február 7.) (85 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 9. Ács Péter nk. nm. ASE Paks 6,0 pont Első Szombat Nagymesterverseny (Budapest, 2001. április 7-20.) (14 induló, körmérkőzés, FIDE VIII. kategória) 1. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 8,5 pont 13. Lenk Open (Svájc, 2001. április 21-27.) (129 induló, 7 forduló, svájci rendszer) 1. Vidéki Sándor nk. m. ASE Paks 6,0 pont 4. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 5,5 pont Első Szombat Elekes Dezső-emlékverseny (Budapest, 2001. május 21-31.) (12 induló, körmérkőzés, FIDE IX. kategória) 6. Csom István nk. nm. ASE Paks 5,5 pont Első Szombat Nagymesterverseny (Budapest, 2001. június 2-14.) (14 induló, körmérkőzés, FIDE VI. kategória) 7. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 6,5 pont Kecskeméti Tavasz (Kecskemét, 2001. június 10-16.) Mester csoport (10 induló, körmérkőzés, FIDE II. kategória) 3. Molnár Béla nk. m. ASE Paks 5,5 pont 7. Papp Gábor mj. ASE Paks 4,5 pont Open (40 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 16. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 5,0 pont Hotel Lipa nemzetközi verseny (Szentgotthárd, 2001. június 13-23.) Nagymester csoport (12 induló, körmérkőzés, FIDE VII. kategória) 5. Csom István nk. nm. ASE Paks 6,5 pont Mester csoport (12 induló, körmérkozés, FIDE VII. kategória) 2. Györkös Lajos fm. ASE Paks 6,5 pont V. Paks Open (Paks, 2001. június 20-24.) (26 induló, 7 forduló, svájci rendszer) 1. Vidéki Sándor nk. m. ASE Paks 5,5 pont 2. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 5,0 pont 3. Mácsik Tamás mj. ASE Paks 5,0 pont 4. Papp Gábor mj. ASE Paks 4,5 pont 5. Berta Tibor mj. ASE Paks 4,5 pont 6. Molnár Béla nk. m. ASE Paks 4,0 pont 7. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 4,0 pont VI. Atom Kupa (Paks, 2001. augusztus 18-25.) Nagymester csoport (12 induló, körmérkőzés, FIDE VII. kategória) 1. Pataki Gyozomj. ASE Paks 3,5 pont Mester csoport (12 induló, körmérkozés, FIDE I. kategória) 1. Tóth András 2382 ASE Paks 8,5 pont 2. Tancsa Róbert 2205 ASE Paks 5,0 pont 3. Mácsik Tamás 2188 ASE Paks 4,0 pont 4. Szabó Krisztián 2191 ASE Paks 3,0 pont Szekszárdi Sakkfesztivál (Szekszárd, 2001. december 4-9.) FIDE csoport (31 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 1. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 7,0 pont 2. Papp Gábor mj. ASE Paks 7,0 pont XXV. Szekszárdi Kupa villámverseny (Szekszárd, 2001. december 8.) Egyéni (53 induló, 11 forduló, svájci rendszer) 1. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 7,5 pont Csapatbajnokságok Az NB I. végeredménye: 1. Miskolci SSC 89,0 pont 2. Csuti SK Zalaegerszeg 80,0 pont 3. Nagykanizsai Izzó SK 79,5 pont 4. Postás MATÁV SE 75,0 pont 5. Atomerőmű SE Paks 72,0 pont 6. Honvéd Mediflóra 68,5 pont 7. Statisztika PSC 65,5 pont 8. HVSE Szombathely 63,5 pont 9. Hajdúböszörmény 58,0 pont 10. Sárospataki ESE 55,5 pont 11. Vasas-Infoland 50,5 pont 12. Pénzügyőr SE 35,0 pont Az NB II. Asztalos Lajos csoport végeredménye: 1. Atomerőmű SE Paks II. 86,0 pont 2. Decs 1990 SE 81,5 pont 3. Nagyatádi VSK 80,5 pont 4. Kármin SE Pécs 75,0 pont 5. Fehérvár SE 74,5 pont 6. Dunaújvárosi SSE 66,5 pont 7. Bajai Vízügy 63,0 pont 8. Kalocsai SE 61,5 pont 9. Tamási Koppány SE 54,0 pont 10. Komlói Bányász 53,5 pont 11. Sefag Kaposvár 49,5 pont 12. MÁV Előre Székesfehérvár 46,5 pont A Tolna Megyei Sakkszövetség nyilvántartása alapján az országos csapatbajnokságok különböző osztályaiban - NB I, NB I/B, NB II - 1985. január 1.-2001. december 31. között legtöbbször szerepelt ASE-sakkozók: 5. Gosztola István mj. ASE Paks 134 játszma 6. Kis József mj. ASE Paks 128 játszma Megyei csapatbajnokság végeredménye: 3. Atomerőmű SE Paks III. 7,5 pont Egyéb versenyek: X. Pintér István Emlékverseny (Tamási, 2001, augusztus 1-5.) "A" csoport (28 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 1. Mészáros Gyula 2372 ASE Paks 8,0 pont 2. Mácsik Tamás 2188 ASE Paks 7,0 pont Ifjúsági versenyek: Ifjúsági Csapat Európa-bajnokság (Balatonlelle, 2001. június 22-29.) 18 év alatti fiúk (14 induló, 7 forduló, svájci rendszer) 4. Magyarország (Berkes Ferenc, Szeberényi Ádám, Pintér Gábor, Flumbort András, Jakab Attila) 20 év alattiak világbajnoksága (Athén, 2001. Augusztus 16-29.) Fiúk (89 induló, 13 forduló, svájci rendszer) 1. Ács Péter nk. nm. ASE Paks 10,0 pont 35. Papp Gábor mj. ASE Paks 7,0 pont Lányok (60 induló, 13 forduló, svájci rendszer) 40. Papp Judit I. o. ASE Paks 6,0 pont Ifjúsági Európa-bajnokság (Khalitea, 2001. augusztus 31-szeptember 9.) (9 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (60 induló) 19. Pataki Győző mj. ASE Paks 5,0 pont Ifjúsági Világbajnokság (Oropesa del Mar, 2001. október 24-november 5.) (11 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (86 induló) 1. Fodor Tamás I. o. ASE Paks 8,5 pont 12 év alatti fiúk (117 induló) 5. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 8,0 pont 16 év alatti fiúk (101 induló) 24. Berkes Ferenc nk. m. ASE Paks 6,5 pont Ifjúsági Rapid és Villám Sakk Európa-bajnokság (Újvidék, november 20-25.) Egyéni rapidverseny 12 éven aluli fiúk (25 induló) 3. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 7,0 pont 14 éven aluli fiúk (57 induló) 7. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 6,0 pont 20 éven aluliak országos bajnoksága (Budapest 2001 április 5-14.) Fiúk (25 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 1. Papp Gábor mj. ASE Paks 7,0 pont Lányok (11 induló, körmérkozés) 1. Papp Judit I. o. ASE Paks 8,0 pont Országos nyílt korcsoportos ifjúsági bajnokság (Balatonlelle, július 1-9.) (9 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (43 induló) 7. Fodor Tamás I. o. ASE Paks 5,5 pont 26. Fodor Ádám - ASE Paks 4,5 pont 12 év alatti fiúk (48 induló) 1. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 7,5 pont 14 év alatti fiúk (39 induló) 5. Papp Gábor mj. ASE Paks 5,5 pont 16 év alatti fiúk (37 induló) 1. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 8,0 pont 18 év alatti lányok (7 induló) 1. Papp Judit I. o. ASE Paks 6,0 pont 4. Simon Zsuzsanna I. o. ASE Paks 4,5 pont 18 év alatti fiúk (19 induló) 1. Pataki Győző mj. ASE Paks 6,5 pont Az Országos Ifjúsági csapatbajnokságban, melyet 2001.12.27-30 között rendeztek Budapesten A Dembo Jelena, Pataki Győző, Papp Gábor, Mácsik Tamás, Szabó Krisztián, Papp Judit, Simon Zsuzsanna, Fodor Tamás Összeállítású csapatunk 32 ponttal (4 pont hátránnyal )a 2. Helyet szerezte meg a BEAC mögött. Országos ifjúsági rapid bajnokság (Szeged, 2001. május 18-20.) (9 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (48 induló) 1. Fodor Tamás I. o. ASE Paks 8,0 pont 12 év alatti fiúk (59 induló) 1. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 8,0 pont Visegrádi nemzetközi gyermekverseny (Visegrád, 2001. május 25-27.) (9 forduló, svájci rendszer) 12 év alatti fiúk (48 induló) 1. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 9,0 pont Bátya Kupa (Bátya, 2001. június 2.) (7 forduló, svájci rendszer) Alsós fiúk 5. Fejes István ASE Paks 4,5 pont "Jó tanuló, jó sportoló" Megyénk sakk-utánpótlásának újabb elismeréseként Fodor Tamás (ASE Paks) és Szabó Krisztián (ASE Paks) december 12-én "A Magyar Köztársaság jó tanulója, jó sportolója" kitüntetést vehette át Budapesten Pálinkás József oktatási minisztertől.
ElolvasomBudapesten a Magyar Sakkszövetségben megtartották a 2017/18-as csapatbajnokságok sorsolását. Két csapattal indul az ASE, az NB-I-ben cél a dobogós hely, az NB-I/B-ben a tisztes helytállás.
ElolvasomDecember közepéig szóló szerződést kötöttünk az újonc centerrel.
ElolvasomRyan Watkins is megkezdte a munkát a társakkal, Medve Máté - térdműtétje után - azonban még hosszú hetekig nem lesz bevethető.
ElolvasomVereséggel kezdtük a középszakaszt, amit idegenben kellene jóvá tenni. Zalaegerszegen ősszel csúnyán megfáztunk, most sokkal jobban kell koncentrálni, ha győztesen akarunk távozni.
ElolvasomDecember 12. rendezték Szekszárdon a Nyuszi kupa fordulóját. Paksi Harcosok is részt vették, Szekszárdi csapatokkal, Törpördögökkel és Babits Sólymocskákkal találkoztak. Első meccsen erősebb csapattal, Törpördögökkel játszottunk, meccs eleje óta keményen harcoltunk, de mivel pár alap játékosunk hiányzott, sajnos nem sikerült vissza vágni és 20 ponttal alul maradtunk. Második meccsen mindenkinek jutott sok játékidő, fiúk élvezték a játékot és megérdemelten nyertek.A mérlegünk tehát 1-1 volt, de meg kell a fiúkat dicsérni, mert egy pillanatra se adták fel és végig harcoltak és csapat játékot produkáltak. Csak így tovább!Törpördögök : Paksi Harcosok 50:30ASE : Pavlík 1, Kajári 2, Peszteric 2, Buglyó 9, Nagy 1, Kékesi 7, Sándor, Géringer 4, Tengölics 1, Takács 3Paksi Harcosok : Babits Sólymocskák 72:7 ASE : Pavlík 11, Kajári 5, Peszteric 10, Buglyó 10, nagy 2, Kékesi 15, Sándor 4, Takács, Géringer 10, Tengölics 5Jan Pavlik
ElolvasomA bajnokságban mindeddig veretlenül menetelő Körmend látogat hozzánk. Nálunk Rakocevic továbbra sem bevethető, a túloldalon Perry játéka kérdéses.
ElolvasomIdén eddig mind a két meccsünket elveszítettük Kecskeméten, igaz egyik sem sokon múlott. Ha döntőbe akarunk kerülni, legalább egyet idegenben is nyernünk kell.
ElolvasomRyan Evans már bevethető állapotban van, azonban így is lesz hiányzó - ezúttal Jarrod Jones nem állhat a csapat rendelkezésére.
ElolvasomEzúttal Székesfehérvárra látogatunk, ahol az őszi meccshez képest mindkét oldalon két új légiós lép pályára. Az Alba kezd magára találni, új centerükkel úgy tűnik, stabilabbá vált csapatuk. Nálunk Szabó Zsolt felépült, ott lesz a keretben, ám Baki Gergely szereplése betegség miatt kérdéses. Frissítés: Információink szerint az Alba centere, Agustus Gilchrist tegnap megsérült, így kihagyja a mérkőzést.
ElolvasomA legutóbbi hat meccséből ötöt megnyerő Falco látogat ma Paksra, az összecsapást a Duna World élőben közvetíti. Szabó és Markovic továbbra sem bevethető, a többiek azonban készek tovább nyújtani nyolc meccses győzelmi szériát!
ElolvasomAz újonc MAFC látogat hozzánk a 18. fordulóban. Szabó továbbra sem bevethető, de Körtélyesi és Medve már elkezdték az edzéseket.
ElolvasomJól sikerült az évzáró, a szülők képeiből galériát is készítettünk
ElolvasomMost sem sikerült nyerni.
ElolvasomDecembertől újra az A-csoportban folytatjuk!
ElolvasomMindhárom meccset megnyerték fiaink a Regionális Döntőben. Ennek örömére képgalériával és videóval is készültünk a döntőről!
ElolvasomChism ugyan távozott, de még mindig veszélyes ellenfél a Kaposvár. Az alapszakaszban nem sikerült elhozni a két pontot, most itt a lehetőség az ismétlésre!
ElolvasomElolvasom
Elolvasom
Az első nyertes Babik Róbert
ElolvasomElolvasom
izgatott vagyok már az eurochallenge szereplésünket illetően
ElolvasomA nyári felkészülés kezdetén A nyári felkészülés kezdetén a 2010/2011-es országos kadet bajnokságra kosárlabdában a megfelelő fizikai és technikai (posztképzés kezdete) és taktikai képzést, egy harcos jól küzdő, jól versenyző minden poszton 2-3 azonosképességű ,szerkezetileg magas csapat kialakítását szerettük volna elérni. Eredményesség szempontjából minimálisan az országos döntőbe jutást ill. maximálisan a legjobb négy közé kerülést tűztük ki célként( félhivatalosan az edzői stábon belül a dobogóra kerülést).Ez a játékosállomány és az ellenfelek ismeretében reális és teljesíthetőnek tűnt.Főleg úgy,hogy a Monoron amatőr szinten kosárlabdázó 204 cm-es Gomola Bence leigazolásával és beiskolázásával szerkezetileg sokat erősödtünk, bár látszott sok mindent kell pótolnia a korosztályában játszó kevés magasemberekhez képest.Szakmailag egy kicsit bővebben a zónavédekezések és ellene való támadás, 3:3 elleni játék variációi a korosztályos képzési feladatoknak megfelelően, az egészpályás letámadások és a labdafelvitel ellenük , az életkornak megfelelő fizikai képzés (saját testsúllyal) ill. megfelelő alapállóképesség kialakítása volt a fő cél.Emellett szerettünk volna minél több nemzetközi mérkőzést játszani,hogy olyan sebeséggel és intenzitással találkozzunk és találkozzunk a külföldi mentalitással ami a megfelelő fejlődést biztosítsa és minél több tapasztalatot tudjunk szerezni.( Ebbe már 2010 februárjában Szabadkán sikeresen belekóstoltunk.) Másik feladat volt a 96-os születésű 8.osztályba járó játékosok felvételire való felkészülése, a középiskolásoknak meg a megfelelő tanulmányi szint elérése és megtartása. Az előző év végzős 8.-os tanulók beiskolázása a korosztályos válogatott kerettag Braun Bence kivételével ( aki végül vissza is ment Bajára ) sikerült az ESZI-be ill. a Vak Bottyán Gimnáziumba. A gyenge tanulmányi eredménnyel rendelkező 205 cm-es szintén még kezdő Balogh Dánielt ugyan felvették az I István Szakmunkásképzőbe gázszerelőnek de ő az utolsó pillanatban átiratkozott a Vak Bottyánba német nyelvi osztályba ami már akkor látszott nem fog menni neki,bár fogadkozott összeszedi magát.(Nem sikerült.) A csapathoz érkezett ebben az évben még Dombóvárról Beák Balázs és Dunaújvárosból Veszprémi Zsolt. A felkészülés kezdetére sikerült kialakítani egy olyan társaságot ahol az edzésen is tudtunk egymás ellen ellenállást kifejtő csapatokat kialakítani. Így egy hatéves építkezés után kialakult egy reményteljes a versenykosárlabdához alkatilag alkalmas magasszerkezető csapat amelyből joggal remélhettük és reméljük, hogy a felnőtt csapatba minél többen bekerülhetnek majd. Sajnos a kezdeti induláshoz képest sok paksi gyerek morzsolódott le (mintegy 30 fő fordult meg a 95/96-os korosztályban ) és az „A” csapat 16-os keretében ebben a szezonban 4/12 volt az arány 10 kollégistával egy szekszárdi és egy bonyhádi bejáróssal. Természetesen az évek alatt láttuk,hogy a 3-4 igazán tehetséges paksi gyerek csak úgy tud továbbfejlődni az élsport felé ha hozunk hozzájuk megfelelő társakat és így csapatként is tudunk megfelelően fejlődni. A 95/96-os csoport eredményei: 2004/05 Kenguru verseny Baján,ismerkedés a versenykörülményekkel,játék havi egyszer. 2005/06 Érkezik Gulyás Péter és Illés Máté Bonyhádról (heti 1-2 alkalommal jártak át edzésre). Kenguru verseny Baján -1.hely ,az országos döntőn a Bajnokok Tornáján 16/8.helyezés 2006/07 OGYB mérkőzések, átállás a 6-os labdára ,az Országos Gyerek Bajnokság döntőjében Debrecenben a 16/12. helyezés. 96/97-es csapat a Bajnokok tornáján 16/8.helyezés. 2007/08 Országos Serdülő bajnokságban nem jutottunk a 8-as döntőbe. Debrecenben már látszott a meglévő játékoskeretet fel kell javítani a továbblépés és fejlődés érdekében,hozni kell olyan játékosokat akikkel szerkezetileg és alkatilag is kosárlabda csapat lehetünk.Főleg mert többen elmentek focizni,vagy abbahagyták .Így merült fel ,és került sor a Kunszentmiklósi Kék Rókákkal való együttműködésre (Ők a 11.helyen végeztek előttünk Debrecenben, Pálinkó Gábor edző vezetésével) ahol több olyan játékos is volt akivel ezek a célok megvalósulhattak. A Rókáktól néhány tehetséges játékost más egyesület is le akart igazolni,de az ASE vállalta, hogy a teljes csapatot, az összes gyereket átveszi és két csapatban versenyezteti, majd akik vállalják és hosszú távra is távlat lehet a klubbnak Pakson folytatják tanulmányaikat, ill menet közben az NB II-es helyi csapatban is visszajátszhatnak majd.Így került sor egy nemzetközi húsvéti tornán való részvételre Bécsben ahol két csapatba osztva a gyerekeket versenyeztettük,hogy „összecsiszolódjanak” a nyári táborra ill. a következő átmeneti szezonra ahol változott a labda mérete. Az együttműködés továbblépés volt a Miklósiaknak is hiszen az egyesületi versenyben lemaradtak volna ők is ill. a szakosztályuk további működéséhez az ASE támogatása is nagyban hozzájárult. 2008/09 OSB verseny Nagyon sikeres és jó, két hetet edzőtáboroztunk Kunszentmiklóson és készültünk a serdülő bajnokságra két csapattal.Az ASE által fizetett mikrobusszal minden pénteken amikor lehetett átjöttek Kunszentmiklósról a többi napokon otthon Pálinkó Gáborral edzettek. Ez az egy nap nem volt túl sok de nagyon hasznos és minőségi. A hétvégi versenyeken fokozatosan javulgattunk és végül bekerültünk az országos döntőbe Debrecenbe ahol az 5. helyezést értük el ,bár 1 kosáron múlott a Falco ellen,hogy meglepetést okozva a négyközé kerüljünk. A 2009/10-es szezon ismét a kadet létbe történő beleerősödésről szólt,ismét labdaváltás (most már az utolsó, a 7-es labdára )belépett a zóna és vegyes védekezések formái és az ellene való támadás és előtérbe került a 3:3 elleni játék. Novák Patrik Kunszentmiklósról a paksi Vak Bottyán Gimnázimba került.Tovább erősödött a csapat, Bajáról átjött a jókezű Bereczki Márk (96) és a korosztályos válogatott kerettag 192 cm-es erős testalkatú Braun Bence (95),Medináról bekerült Paksra az akkor 202 cm-es kezdő Balog Dániel (95) és Illés Máté is kollégista lett, hogy itt edzhessen. Ők négyen a II.Rákóczi Ferenc általános iskola 8. osztályaiba kerültek,hogy itt készülhessenek, edzhessenek és majd felvételizzenek Paksra. Kunszentmiklósról az egyeztetéseket követően ebbe a korosztályba már csak Szabó Gábor (heti 1) és Tóth Ádám és Tóth Máté Csaba akasztóról (heti 2) járt át. Kezdett formálódni egy reményteljes csapat. A bajnokságban 16 közé jutottunk de az Országos Döntőbe nem sikerült bekerülni. A szezont és az iskolai tanévet követően alakult ki az a 16-os „A” keret amivel megkezdtük a felkészülést a 2010/11-es kadet bajnokságra ill. elérkeztünk a már bevezetőben leírtakhoz.Akik nem fértek be az „A”-ba azok a „B” csapatban versenyeztek a a kecskeméti körzeti bajnokságban kiegészülve néhány „A”-s játékossal.Szerettünk volna Szerbiában is versenyezni torna rendszerben amire jelentkeztünk. A junior bajnokságban , a junior játékosok kis száma miatt zömmel a kadet csapat játszott ami jó felkészülést jelentett az OKB sorozatra, főleg úgy,hogy végül elmaradt a szerb versenyzés. „A” keret: 95/96 Szántó Tamás 196 Szabó Gábor 180 Gulyás Péter 184 Sterczer Péter ’96 185 Veszprémi Zsolt 183 Antóni Csanád ’96 193 Verli Roland 184 Bereczki Márk ’96 186 Papp Márk ’96 192 Beák Balázs 192 Novák Patrik 196 Illés Máté 186 Tóth Ádám 180 Gomola Bence 204 Balogh Dániel 205 Tóth Máté Csaba 190 „B” csapat Fricska Szabolcs 183 Kiss Krisztián 185 Miholics Bence ’96 185 Veisz Alex ’96 187 Meixner Márk ’96 186 Bárdosi Bence ’96 175 Szendi Csaba ’96 178 Szappanos Tamás ’97 180 A nyári felkészülés közepesre sikerült,a Kiskunfélegyházi edzőtáborban sajnos 3 bokasérülés is történt ( Gomola,Illés,Tóth Máté Csaba), ami megnehezítette a folyamatos munkát.Ennek ellenére augusztus végén a paksi felkészülési torna döntőjében egy nagyon erős szerb csapattal ( KK STAR) szenzációs mérkőzést játszottunk Gomola Bence nélkül és csak kétszeres hosszabbításban maradtunk alul 86:88-ra úgy,hogy az ellenfél kétszer is az utolsó másodpercekben egyenlített. Ezen a mérkőzésen látszott akarattal ,harcosan játszva sokra lehetünk képesek. A dombóvári felkészülési tornát magabiztosan veretlenül nyertük,de itt sajnos elindult egy probléma sorozat,majd lavina ami iszonyúan megnehezítette, hátráltatta és beárnyékolta az egész szezont.(Mint kiderült az előző években összesen nem volt annyi gondunk mint ami a szezon során összejött.) Gulyás Peti nehéz szívvel bejelentette középiskolai tanulmányai miatt nem tudja vállalni a további munkát és a hétközi átjárást Bonyhádról és a hétvégi egésznapos utazásokat és versenyeket, így abbahagyja a versenykosárlabdázást. Sikerült meggyőzni gondolja ezt át, hiszen egy alapembert veszítettünk volna el, aki 3.osztályos korától átjárt az edzésekre egyedül!!! és küzdenitudásával ,atletikusságával,harcos védekezésével pillére volt a csapatnak. Megbeszéltük ne hagyja veszni az elmúlt 6 év munkáját egy sikeresnek tűnő szezon előtt ,rábízzuk akkor jön edzésre és mérkőzésekre amikor tud,otthon amúgy is atlétika edzésre is jár, gondolja át.Végül bevállalta a pénteket és a fontos hétvégi mérkőzéseket és szerencsére jól tette. Igaz volt olyan időszak ,hogy csak egyszer tudott jönni edzésre egy hónapban és mivel főleg atlétizált a kosaras mozgások mozdulatok előfordult ,hogy „nehezen jöttek elő”de amikor egy kicsit többet volt itt és többet tudott játszani (iskolai szünetek,felkészülési tornák,selejtezők) sokat javult, a régi időket idézte.A küzdenitudása is megmaradt a és erre nagyon nagy szükség volt. Az alapszakaszban a területünkön az első két fordulóban októberben és novemberben (! két hónap alatt 4 mérkőzés ) Dombóvárral,Bonyháddal,a PVSK „B” –val kerültünk össze ezeket a mérkőzéseket nagy különbséggel nyertük. Majd az őszi szünet után Gomola Bence nem jött vissza , úgy érezte nem bírja a távollétet otthonról.Megértettük , elfogadtuk,de arra kértük,hogy mivel ebben a szezonban már máshol nem játszhat edzen otthon Monoron ill. Cegléden és jöjjön el a mérkőzésekre. Ez annyiban sikerült,hogy januárban egy junior selejtezőn Budapesten játszott ( jó játékával meglepetésre megvertük az Albacompot és 16 közé jutottunk ) és március végén az OKB 3. paksi fordulójától a kadet csapatban is. Sajnos így nem tudott meghatározó játékos lenni, a csapatjátékban sem találta meg sokszor a helyét, így nem volt olyan ponterős mint lehetett volna de legalább velünk volt, magassága révén a palánkok alatt némi stabilitást adott és a sorozat vége felé szerencsére a lepattanózásban feljavult, amire nagy szükség volt. Megmaradt a remény, hogy mégis csak Pakson sportoljon tovább, mert ha még van is sok pótolni és fejleszteni valója , potenciálisa óriási tehetsége a sportágnak. Október végén kiderült, Antoni Csanád bal térdén egy kis csontszilánk levált (nem a sport miatt ) és ezért fáj a térde. A vizsgálatokon kiderült, előbb-utóbb ezt el kell távolítani .Ezt bármikor meg lehetett műteni akár a szezon után is. Végül úgy döntöttünk közösen ezt a korosztályos válogatott (’96) nyári programja miatt novemberben műtetjük meg.Részben azért,hogy ne fájdalommal kelljen sportolni, ill. úgy ítéltük meg, hogy van olyan erős a csapat, hogy az alapszakaszt biztos továbbjutó helyen zárjuk december közepére . Így az öt hét lábadozást követően majd Csaszi is fokozatosan elkezdheti az edzéseket, a január végi első főtáblás selejtezőre de legkésőbb februárra amikor kezd élessé vállni a bajnokság utoléri magát ismerve akaratát és munkamorálját,fanatizmusát.Ekkor körvonalazódott egy karácsonyi ostravai torna is, amire meghívtak bennünket és a szakosztály engedélyezte a részvételt. Erre a nemzetközi megmérettetésre iszonyúan nagy szükség volt, mert két és fél nap alatt 5 mérkőzést kellett játszani ami jól modellezte egy országos döntő ritmusát, és jó tapasztalatokat nyújthatott, hiszen a nemzetközi mérkőzések irama sokszor más mint amivel itthon találkozunk és az igazán jó magyar csapatokkal csak tavasszal játszunk.(Nem beszélve arról,hogy mivel a szerb lehetőség kútba esett , minden ilyen lehetőséget igyekeztünk megragadni.) November közepétől Papp Márk betegségek miatt mintegy egy hónapot kihagyott, majd bejelentése hogy abbahagyja a kosárlabdázást mindenkit megdöbbentett és sokkolt . Márk is a ’96 –os válogatott keret tagja, mintaszerű edzésmunkája hozzáállása kitartása mindig példaszerű volt. Küzdeni tudása ésszel párosult –kitűnő tanuló -,fantasztikus fizika adottságokkal rendelkezik mindig a maximumra törekedett edzésen és mérkőzéseken is nyerő tipusú játékos aki nem adja fel. Nem véletlenül volt 2009/10-es Országos Serdülő Döntő legponterősebb játékosa 27 pontos átlaggal úgy, hogy szinte egyedül vitte a hátán a csapatot mivel Antoni Csanád megbetegedett és ezért nem játszhatott és nem véletlenül dobott a 95-ös KK Starnak 30 pontot azon az emlékezetes mérkőzésen. Az ALBA Berlin is invitálta miután Bécsben megszórta őket, minden adottsága megvan az élsporthoz.A bejelentés nagyon szíven ütött bennünket, főleg azért mert ilyen játékosokért érdemes dolgozni ,kezdetektől alapember és elfogadott volt a csapaton belül, pláne semmilyen jele sem volt,hogy egyik napról a másikra a szezon közepén így döntsön. Leültünk vele és apukájával megbeszélni a dolgokat. Részben tudtuk elfogadni Márk indokait, de úgy láttuk semmit sem szabad erőltetni , időt kell adni,hogy átgondolja a dolgokat.Megkértük ne döntsön elhamarkodottan ha esetleg csökkentett időtartamban is de sportoljon velünk továb legalább heti 4-szer elhagyva a két reggeli és egy délutáni edzést és csak a kadet versenyeken kell játszania, ez egy hétvégét jelent havonta, így több ideje jut másra.Nála sem szerettük volna, hogy kárba vesszen az eddigi munkája főleg úgy,hogy nem rajta van a teher..( Végül januártól ismét edzésbe állt, de természetesen csökkent a teljesítménye , bár ugyanolyan odaadással dolgozott az edzéseken, főleg a mérkőzéshiány ütközött ki, de így is meghatározó ember maradt, csak a régi önmagához képest esett vissza némileg.A lényeg nála is az volt megmaradt az esély a továbbiakban is hogy velünk sportol, és az idő múlásával változhat még sok minden.) A csapat erősségét mutatja, hogy ilyen körülmények között a junior bajnokságban így is hoztuk a 3. helyet a területi csoportban ( milyen jó volt ,hogy a néhány kadet mérkőzés mellett voltak még mérkőzéseink ), aki verhető volt azt legyőztük csak a PVSK és a Kaposvár előzött meg akik több idősebb játékossal rendelkeztek.( Nálunk egy 94-es születésű Baki Sanyi volt aki hozzá tudott érdemben tenni valamit a kadet csapathoz a 93/94-es junior mezőnyben.) A kadet bajnokságban decemberre került a területi keresztjáték két fordulója ahol a Péccsel és a Kaposvárral játszottunk szintén ,de már más előjellel. Dombóváron hullámzó játékkal de magabiztosan nyertünk a Pécs ( 88:71) és a Kaposvár ellen is (92:83 ), de az utolsó paksi forduló nem igérkezett könnyűnek. Ez így is lett, az első mérkőzésen a Pécs ellen (82:56) 30 percig szoros volt az állás és a Kaposvár is nagyon szívta magát ,jól játszottak,ráadásul az 5. percben Szántó Tamás aki egyre jobban játszott az ősszel bokasérülést szenvedett ( két hónapot ki is kellett hagynia ) ezzel kiesett egy újabb magasember . Végig fej-fej mellett haladtak a csapatok és ugyan akadozott a 2:1:2-es zóna elleni játékunk de kiküzdött 71:68-as győzelmünk azt jelentette,hogy veretlenül nyertük az alapszakaszt és jó pozicióba kerülve léptünk a 32-es főtáblára. Az ősszel sajnos az említett játékosok kiesésével és egyéb okok miatt előfordult,hogy 8-9 fővel edzettünk , így nehezebben tudtuk gyakorolni egyes csapatjátékainkat, főleg a zóna elleni játékokat. Morgen Frigyes vezetésével elkezdtük a reggeli erősítő edzéseket saját súllyal (TRX) ami kezdetben nagy létszámmal zajlott, majd tavaszra 4-6 főre olvadt akik rendszeresen jártak, majd április közepétől dobóedzésekre váltottunk. A hiányzók miatt többen több lehetőséget kaptak és ezzel néhányan éltek is. Illés Máté és Szabó Gábor vitte a csapatot de Novák Patrik , Tóth Máté Csaba is odatette magát, Beák Balázs védőmunkája kiemelkedett és Szántó Tamás is sérüléséig húzóember volt. A karácsonyi szünetben Ostravára utaztunk egy nemzetközi tornára,nem teljes csapattal, Baki Sanyival kiegészülve, bár kiderült több csapatban is sok 94-es játszott.Antoni Csanád két hete edzett a gyógytornát követően, csak csereemberként vettük számításba és csak korlátotzott ideig, de kiderült mérkőzésről-mérkőzésre többet bírt, és helyenként csereként is döntő pillanatokban nem remegett a keze.Baki Sanyival be is választották végül a torna ALL STAR csapatába (!), míg Illés Máté lett a torna legjobb játékosa. A csoportmérkőzések során jó csapatokkal játszottunk és a helyi BCM Slezska Ostrava ellen aki a cseh extraligában 2. helyen volt és nagyon magas erős jó csapatot alkotott, fantasztikus játékkal tudtuk legyőzni (96:62) amit igen csak nehezen tudtak feldolgozni ,mert első ránézésre minimum 20 ponttal voltak nálunk erősebbek. Talán lesz még egyszer az életben ilyen meccs,hogy agresszív és váltogatott extra védekezésünk mellé kiváló és eredményes támadójáték párosul a magas és testileg erős ellenfél ellen,védekezésváltásainkkal nem tudtak mit kezdeni, zónaletámadásukat könnyen megverve, szinte minden támadásunkból kosarat dobtunk, jól működtek és játszottuk a figurákat (talán itt a legjobban) voltak indításaink és bárkit cseréltünk be nem estünk vissza, sőt.Azt hiszem aki akkor ott volt óriási élmény volt számára a mérkőzés. A döntőbe veretlenül kerültünk be bár már nem játszottunk ilyen jól, főleg a támadójáték eredményessége ,hatásfoka esett vissza ,de szerencsére a védekezés nem, és a küzdenitudás,harcosság sem, ami mindennek az alapja. A döntőben is erős ellenfél ellen játszottunk a JBC Brno (extraliga 4.) csapata ellen. Az első öt percet kivéve mi irányítottuk a mérkőzést de csak a harmadik negyed közepétő tudtunk elhúzni 8-10 ponttal.A siker mindenkit feldobott de sajnos a tavaszra ez a lendület egy kicsit elfogyott, az országos döntőn láttunk belőle újra valamit. Januárban juniorselejtező Pesten amiről már írtam, és az első selejtező forduló Székesfehérváron. Itt könnyen vertük a Pápát ( 116:57) és a Fehérvár „B”-t ( 111:39 ) de az addig ismeretlen Körmend meglepett minket fegyelmezett érett csapatjátékával, jó külső dobásaival,extra magasemberével és mozgékony 1:2:2-es behúzódó zónájával. Nem igazán ment a dobás, helyenként görcsösen pontatlanul támadtunk.Szerencsére az ellenfél centere hamar begyüjtötte a 3. majd 4. személyi hibáját így nem tudott olyan hatékonyan játszani,mert sokat ült,de a mezőnyök pótolták. A 39.percben még ellenfelünk vezetett, de a gyenge és erélytelen játékvezetés következtében , botrányos másfél perc következett ahol részben az ellenfél által kapott technikai hibák nyomán a bedobott büntetőkkel nyerni tudtunk (74:65) bár elmondható végig nagyon küzdöttünk, sokszor fejetlenül. A palánkok alól most igencsak hiányzott Gomola és Szántó, de már csoportgyőztesként a 16 között voltunk. A sorozat Sopronba folytatódott, a kiírás és beosztás szeszélye révén a házigazda Tigriseket ( 110:47), a területünkről ismert PVSK-t (99:50) és a Kaposvárt is (87:58) magabiztosan vertük. A Kaposvárnál a 22. percben szoros állásnál ugyan megsérült az egyik kulcsember, de ennek ellenére is nyertünk volna.Viszonylag jól játszottunk és alaposan felkészültünk a zónájukra. Most is volt hiányzó Beák Balázs ill. Gomola. Az alapszakaszban a legjobb négyközé jutásért végre Pakson hazai pályán tudtunk játszani, ellenfeleink a Szeged (105:73) ismét a Körmend ( 60:57) és a végső győzelemre esélyes Vasas MKBE ( 61:90 ) csapatai voltak. Itt már nem volt gyenge csapat és az első két helyen végző már az utolsó fordulótól függetlenül Országos Döntős és nyugodtan készülhet. Így reálisan a második helyet céloztuk meg de majdnem felborult a papírforma,mert a Körmend az első mérkőzésen lelkes odaadó és fegyelmezett játékkal legyőzte a kényelmes és dekoncentrált pestieket.Így az ellenük való mérkőzés meghatározó volt,pláne úgy,hogy fűtötte őket a visszavágás vágya.Végül hasonlóan küzdelmes fordulatos és botrányos mérkőzésen az utolsó másodpercben dobott hárompontossal tudtunk nyerni.A Vasas ellen játszottunk a legjobban,bár kevésbé eredményesen és már tudtuk továbbjutottunk,mert a Körmendiek a 27.percben levonultak a pályáról a Szeged ellen.Most sem volt teljes a csapat. Hiányzott Beák Balázs. Az áprilisi alapszakasz döntő szintén Pakson volt, és az előző hetekben mindenki beteg vagy sérült volt így nem lehettek túl nagy reményeink a legjobb csapatok ellen.Az első mérkőzésen átgázolt rajtunk kiváló játékkal a Vasas (39:113), a Falco ellen már küzdöttünk és helyenként jól játszottunk a 36.percig egál volt és nyílt a mérkőzés (52:63).Ezeken nem játszott Novák Patrik,Tóth Máté Csaba sérülés,Papp Márk betegség miatt,bár ő az utolsó Kecskemét elleni mérkőzésre beszált,és ahol szintén az első negyedbe elengedtük ellenfelünket és nem tartottuk be a megbeszélteket (89:93)de a lelkes ” cseresor „ majdnem megfordította a mérkőzést. Az előzmények tükrében a Vasas kivételével helytálltunk, tapasztalokat szerezhettünk az ellenfelekről és 6 hetet készülhettünk az Országos Döntőre. Ebbe iktattuk be a hagyományos Húsvéti Bécsi Tornát ahol az erősebb mezőnybe velünk együtt 35 csapat nevezett, a gyengébbe 67 (!).Sajnos nem tudott mindenki eljönni,mert az önrészt nem mindenki tudta vállalni,de arra jó volt,hogy sok mérkőzést játszunk és Gomola Bencét is próbáljuk beépítgetni a csapatjátékba, és a sérülésekből visszatért játékosainkat (Novák,Tóth M.Csaba) felhozzuk. Végül a négyközé jutásért egy szerb csapattól kaptunk ki ,de amiért jöttünk azt maximálisan elértük. Ezután májusban tartottunk még az érettségi szünett alatt egy mini edzőtábort ahova Balog Dániel indokolatlanul nem jelent meg így kikerült a csapatból.Az Országos Döntő előtt amit a Vasas csarnokában a budapesti csapat rendezett játszottunk Pakson még egy edzőmérkőzést a Kecskeméttel majd Budapesten a Pasaréti csarnokban a Vasassal,viszonozva a szeptemberi paksi látogatásukat. Ez jó volt,mert szokhattuk a termet és végre elkészíthettük azt a csapatképet ahol a kizárt Balog Dani kivételével mindenki ott volt a keretből,és ami bekerült a műsorfüzetbe. Az országos döntőre jól felkészültünk.Végigvettük a korosztályos feladatokat a 3:3 elleni játékban,felépítettük az emberfogás elleni 5 alapjátékunkat különböző fellállásból,megismertük a zónavédekezések fajtáit,felépítettünk több letámadásos védekezést,meglepetésnek összeraktunk kétfajta vegyesvédekezést is ami jól jött a döntőn, és ismertük ezek ellen miként kell játszani.Rengeteget gyakoroltuk a zónák elleni játékot. A csapat állóképessége is kiválló volt ,3000 m,volt a Cooperátlag 2800-3400 m-es szórásban.Sokat de nem eleget fejlődtünk technikailag és a sok probléma ellenére sikerült egy jó kis csapatot összerakni. Sajnos a belső összetartás és kohézió viszont nem volt olyan szintű mindig, mint aminek lennie kellett volna. A döntőn, az első mérkőzés előtt eggyel csökkent a csapat létszáma. Tizenhárom játékossal mentünk el,így egy mindig ki kellet,hogy maradjon.Ezt meg is beszéltük és arról is szó volt, aki nem játszik az segít statisztika írásban, a labdák felügyeletében,a vizespalackok rendbent tartásában stb. és ez nem megalázó hanem természetes dolog. Bereczki Márk volt az első kimaradó és 15 perccel a mérkőzés előtt megkértem segítsen videózni,hogy fel tudjuk venni az első mérkőzést. Ő ezt megtagadta és kijelentette, nem ezért jött ide.Sajnos erre azt kellett válaszolnom,hogy amiért viszont idejött arra nekünk már nincs szükségünk és a jelenlevő szüleivel hazamehet. ( Egyébként azt az információt kaptuk tőlük,hogy évekre Németországba mennek és ott kosarazik majd tovább.) Az incidenst követően Márk a tornán ottmaradt és végig csapata ellen szurkolt. Az első mérkőzést követően megköszönte az elmúlt két évet, hogy itt lehetett és leadta a felszerelését ami nála volt. Ezekután a tornán jelentkezett a Falcoba , tudomásom szerint most is ott készül .Mivel évközi edzésmunkája és hozzáállása nem mindig volt megfelelő és a csapattársaival sem találta meg a hangot nem is marasztaltuk nagyon. A döntő első mérkőzésén jól játszva vertük a meglepetésre készülő és megerősödő -reaktiválták egyik jó játékosukat,aki végül a legjobb lepattanózó lett a tornán - Kaposvárt (73:59), majd legyőztük a magas Debrecent (76:55) és szenzációsan jó mérkőzésen a „régi időket idézve” a 32. percig nyílt mérkőzést játszottunk a későbbi bajnok Vasassal (65:79). Sajnos ez főleg a fejekből vett ki sokat és a Falco elleni elődöntőben gyenge játékvezetés mellet a tornán a legjobb mérkőzését játszó és kiválóan védekező ellenféltől kikaptunk,bár a különbség túlzó (43:75), nem a valós erőviszonyokat tükrözi. Aztán a harmadik helyért a Kecskemét ellen fordulatos ,izgalmas mérkőzésen,hatalmas küzdelemmell az első negyedet kivételével (12:29)a sírból visszahozott mérkőzésen 81:80-ra nyertünk és nagyon nagyot küzdve nem érdemtelenül megszereztük a 3.helyet a győztes Vasas és a második Falco mögött. Illés Máté-t teljesítménye révén behívták az U16-os korosztályos keretbe, majd az utazó csapatba is bekerült így résztvehetett Macedóniában a B-csoportos EB-n. Elmondhatjuk ,hogy az éves történések tükrében reális ez a pillanatnyi helyezés, és így is nagyon megdolgoztunk érte. Véleményem szerint a mi csapatunk rendelkezik még a legnagyobb tartalékokkal még messze nincs teljesítő képessége maximumán és több játékos is tud ennél jobb teljesítményt nyújtani mind egyéni mind pedig csapat szinten.Jó alkatú játékosaink még nincsenek túlerősítve és technikailag és dobásbiztonságban is van fejlődési lehetőség. Nem volt még ponterős belső centerjátékunk, és bár sokat gyakoroltuk de az indítások sem voltak olyan szervezettek és hatékonyak mint kellene lenni.(Amikor ez rendben volt akkor meg is látszott a mérkőzések pillanatnyi eredményességén.) Az egyéni védekezéseken is lehet még mit javítani és a zóna elleni játékon is. Csapatvédekezésben sok variációnk volt a vegyessel több csapatot is megleptünk. Sajnos támadójátékunk is májusra állt csak össze. Érződött mint már említettem pl. Gomola Bencénél a közös edzések hiánya és több tapasztalat hiánya az ilyen ritmusú mérkőzéseken. Ennek ellenére a bronzmérkőzésen leszedett 20 lepattanója nagyban hozzájárult a csapat sikeréhez. A védekezésre is kellett volna még legalább két hónap, főleg a fizikai részére, hogy még ütősebb legyen de elmondható,hogy a Falco elleni kevésbé jól sikerült mérkőzésen is odatettük magunkat, sajnos ott fejben voltunk fáradtabbak az előző napi Vasas elleni extra mérkőzést követően. Amiben még erősek voltunk a vasassal együtt, hogy 10-12 játékost tudtunk forgatni, míg az ellenfeleknél ez 3-6 volt. A statisztika is azt mutatta nálunk tett hozzá legtöbbet a mérkőzéshez a kispad. Ennek ellenére volt némi „háttérzaj”,hogy ki mennyit játszott és játszik, de elmondtam az érintetteknek a döntő nem arról szól, hogy kisérletezgessünk, feladatokat kell megoldani és teljesíteni. Pl. a bronzmérkőzésen meg kellett találni az első negyedi összeomlás közben hogyan tudunk talpra állni, kikkel tudjuk az adott pillanatban megfordítani az állást. Szerencsére sikerült. Végül meg kell köszönnöm Antóni József áldozatos és kitartó munkáját az edzéseken,edzőtáborokban és versenyeken. Morgen Frigyes jóhangulatú reggeli edzéseit és Pálinkó Gábor munkáját aki ebben az évben is eljött amikor tudott a versenyekre segíteni. Köszönjuk a szülőknek is a kitartást és az esetleges áldozatokat és segítségüket. Az Atomerőmű Sportegyesület férfi szakosztályának pedig azt az anyagi támogatást ami nélkül nem tartanánk itt ahol most ezzel a csapattal, és reméljük ez nemhiábavaló lesz folytatódik a junior korosztályban is és nemsokára lesz a felnőtt csapatban 2-3 sajátnevelésű játékos a Morgen Ferdi mellett. Paks,2011.augusztus 15. Nagy Gábor edző
ElolvasomHorti tavaly a Falcoban pattogtatott.
ElolvasomOrszágos Junior Bajnokság
ElolvasomVÁROSI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG20102011. Őszi Forduló
ElolvasomHatalmas küzdelemben lépett a négy közé az Atomerőmű SE kosárlabda csapata. Az előző mérkőzésekhez hasonlóan a negyedik találkozó is izgalmakban bővelkedett, de ezúttal a jobban játszó és az alapszakaszt másodikként záró paksi alakulat győzött és 3:1-gyel jutott tovább.
ElolvasomA 2009. december 28.-án autóbalesetben elhunyt Horváth Zoltán vagy ahogy mindenki ismerte „Cece”, fentről nézi a 24. forduló rangadóját. A kiváló sportember mindkét csapatban játszott, méghozzá kiválóan, ezért is nehéz feldolgozni azt, hogy a vasárnapi mérkőzést nélküle rendezik.
ElolvasomNem kezdte jól a 2010-es esztendőt az Atomerőmű SE. Az Uniqa Magyar Bajnokság 13. játéknapján az ASE a PVSK Pannonpower együttesét fogadta.
ElolvasomAz év első mérkőzésén a bajnok Atomerőmű SE és a döntő vesztese, vagyis a PVSK- Pannonpower csap össze a Gesztenyés úti sportcsarnokban. A felek a szezon kezdetekor már játszottak egymással, hasonló szereposztás és pályaviszonyok mellett.
ElolvasomFolytatódik a menetelés a Közép Európai Kosárlabda Ligában. Az Atomerőmű SE ezúttal Csehországban a Miltra Novy Jicin ellen lép pályára. A CEBL sorozatban a két gárda november végén Pakson már megmérkőzött egymással, melyen az ASE 77:71-re győzött.
ElolvasomSzékesfehérvárra látogat az Uniqa Magyar Bajnokság 10. fordulójában az Atomerőmű SE. A négyszeres bajnok és négyszeres kupagyőztes előtt újabb nehéz, de nem megoldhatatlan feladat áll. Az ASE kerete a héten tovább erősödött, mivel a szakvezetés szerződést kínált az amerikai centernek Kevin Martinnak. Dzunics Branislav együttese hibátlan mérleggel vezeti a tabellát, melyen az Albacomp öt győzelemmel és négy vereséggel áll.
ElolvasomA 2009.december.12-én megrendezésre kerülő Atomerőmű SE - FALCO bajnoki kosárlabda mérkőzés időpontjának változása: U20 13.00Felnőtt 15.45
ElolvasomFehérvárra, és külföldre is: „Indul a busz”!!!Vannak piros betűs ünnepek, mint például a március 15., vagy a május 1.Az ASE szurkolónak, kis túlzással ilyen lesz idén a december 5-e is, hiszen minden évben ez az egyik legjobban várt idegenbeli mérkőzés! Következik az Albacomp – ASE!!!
ElolvasomRendhagyó módon, a nyáron alakult Atomic Boys Szurkolói Egyesülettel kezdeném írásomat!Többek között a város iránti elkötelezettséget és a környezettudatos életmódot is zászlajára tűző egyesületünk tevékeny munkára invitálta tagjait. A lelkes fiatalok – és több, az egyesület ötletével szimpatizáló, független önkéntes –, a strand mellett található, közkedvelt park takarí-tását vállalták magukra.
ElolvasomSikeres rajtot vett a Közép Európai Kosárlabda Ligában az Atomerőmű SE. A három, egyenként három fős csoportok „B” jelű triójába sorsolták a paksi csapatot, a cseh Miltra Novy Jicin és az osztrák Kapfenberg Bulls társaságában. Az első mérkőzést szerdán hazai parketten játszotta cseh riválisa ellen az ASE.
ElolvasomLegutóbb a 2006-2007-es szezonban játszott nemzetközi mérkőzéseket az Atomerőmű SE. Akkor az Európa Kupában még Zsoldos András irányította a piros kék gárdát. Az ASE a csoportmeccsek során sajnos mind a hat mérkőzését elvesztette, az utolsót az ukrán Mariupol otthonában. Érdekesség, hogy Gulyás Róbert játszott azon a találkozón, - a szomszéd ország csapatában- és 16 pontot szerzett.

ElolvasomTöbb bizonytalanság után elkészült a nemzetközi megméretés programja.
ElolvasomKözép-Európa (CEBL) Kupa programjaAz Atomerőmű SE a „B” jelű csoportba kapott besorolást:
ElolvasomAz MKOSZ Fegyelmi Bizottsága a következő határozatokat hozta:Michealt English: 200.000,- Ft pénzbírság és 2 mérkőzésre szóló eltiltás,amit 2009. december 31-ig felfüggesztettek.Kálmán László: 50.000,- Ft pénzbírság 2009. december 31-ig felfüggesztve.Lakatos Péter: 100.000,- Ft és 2 mérkőzésről való eltiltás, ami azonnalhatályba lépett. Pillanatnyilag nem fűzünk véleményt az ítéletekhez a mai mérkőzésre valótekintettel. Elöljáróban: súlyosnak tartjuk MIchealt English büntetését, afellebbezésről később döntünk.Plézer Gábortechnikai vezető
ElolvasomSoros ellenfelünk, a Falco-SZOVA KC Szombathely azon idegenbeli mérkőzésein, ahol a felsőházba jutott csapatok ellen meccselt – akárcsak előző ellenfelünk –, 1-6-os mérleget tud felmutatni. Egyetlen győzelmüket Sopronban aratták (83-74), vesztes hat találkozójukat viszont többnyire nagy különbséggel vesztették el. Ezek közül viszont az ellenünk vívott meccsen kaptak ki a legkevésbé, nyolccal (98-90). Az ASE később Szombathelyen is nyert, méghozzá magabiztosan, 103-86-ra.A rájátszásban pályahátrányból nyertek, tehát egy meccset már "fogtak" idegenben. Az elmúlt négy meccsükön Kálmán és Horváth Zoli tette a legtöbbet azért, hogy továbbjussanak. Előbbi 93 pontot, 16 asszisztot és 118 IBM-et gyűjtött, míg utóbbi adatai: 86 pont, 35 lepattanó és 134 (!) IBM. Nagyon hasznosan játszik Ciric 76 pontjával, 16 pattanójával, 8 asszisztjával és 94 IBM-jével. Hudson kicsikét halványabb 64, 20, 7, 84-es adatsorral.Még ha gyengébbek lennének, akkor is bajnokként kellene tekinteni rájuk, így meg pláne! Erős csapat, mely a legkiélezettebb pillanatokban is megbízhatóan szerepel. Sokat tettek nekünk (is) azzal, hogy még az alapszakaszban legyőzték az Albacompot, így lehettünk másodikak. Nem túlzás, még a Szolnok elleni párharchoz képest is nehezebb csaták várnak ránk. Nehéz, de nyerhető!Legutóbb egymás ellen, Pakson…2008. december 4.Atomerőmű SE ― Falco-SZOVA KC Szombathely 98–90 (35-24, 18-19, 20-24, 25-23) Paks, 1000 néző. V: Ádám, Kapitány, Márton L.ASE: NICHOLS 23/3, Williams 7/3, GOSA 15/6, JOHNSON 12, GULYÁS 33/3.Csere: Mészáros 6, Csaplár-Nagy, Kiss 2.Vezetőedző: Sabáli Balázs.Falco KC: KÁLMÁN 24/9, Pankár 8/6, CIRIC 28/12, Perincic 9/3, HORVÁTH Z. 17/15.Csere: Vrsaljko 4, Hudson, Lakatos, Bor-széki.Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.A Falco-SZOVA KC Szombathely kerete:Mez Név Szül. év Mag. Poszt 4 CSISZÁR Dániel 1988 184 cm 2 5 LAKATOS Péter 1979 190 cm 1-2 6 PANKÁR Tibor 1976 195 cm 37 BORSZÉKI Csaba 1980 207 cm 4 8 KÁLMÁN László 1972 185 cm 1 9 Denis VRSALJKO (CRO) 1982 212 cm 510 VIDA Máté 1967 188 cm 111 Ivan PERINCIC (CRO) 1977 208 cm 412 PAPP Balázs 1988 204 cm 4 13 Darryl HUDSON (USA) 1985 193 cm 2 14 Andrija CIRIC (SRB) 1980 198 cm 3 15 FEIGL Imre 1978 206 cm 5 16 HORVÁTH Dávid 1989 188 cm 2 18 HORVÁTH Zoltán 1979 208 cm 4-5 Vezetőedző: Szrecsko SzekulovicsForrás: Ziccer 17. szám
ElolvasomSoros ellenfelünk, a Kaposvári KK számára a mai az utolsó idegenbeli fellépés. Abban, hogy hiába verték meg szombaton a Sopront odahaza – hisz esélyük a legjobb nyolcba jutásra már rég elszállt – nagy része van rettenetesen gyenge idegenbeli szereplésüknek. Az utolsó két gárdát fektették csak két vállra, na meg azt a Dombóvárt, melytől mi oda-vissza kikaptunk.Legjobb játékosuk a mai napon kétségkívül Welton (a múlt héten elszerződő Marciulionis „versenghetne csak vele e címért). A tengerentúli kosaras a 6. legponterősebb a ligában (19,3), míg az egyesített táblá-zaton a 7. (23,5 IBM). Tény, hogy van ideje gyűjtögetni az egységeket, hiszen ő az élvonal legtöbbet pályán lévő játékosa (38,8 perc). Ezen időszakba belefér 6,3 lepattanó (14. hely) és 1,2 blokk, mellyel a 6. legtöbbet prakkeroló spíler. Összesen 29 sapkájából szombaton osztott ki a jobb sorsra érdemes soproniaknak négyet.S hogy Marciulionis miért távozott? „Kizárólag anyagi okokból bontottunk szerződést az irányítóval, így nem kevés pénzt spórolunk, ami létkérdés a mostani helyzetünkben” – nyilatkozta a megegyezést követően a KKK honlapján Monok Tibor ügyvezető. A litván a Hegyvidék ellen szerepelt utoljára. Azt a mérkőzést mindenképp meg kellett nyerniük. Megnyerték, a balti 26-ot szórt.Legutóbb egymás ellen, Pakson…2007. december 1.Atomerőmű SE – Kaposvári KK 81–74 (16–25, 25–11, 20–19, 20–19).Paks, 1000 néző. V: Bodnár P., Kóthay, Pozsonyi.ASE: Gray (–), MÉSZÁROS (18/6), MURRY (16), Panta (6), GULYÁS (27).Csere: Kiss Zs. (11/9), Csaplár-Nagy E. (3/3), Medve (–).Vezetőedző: Sabáli Balázs.KKK: DAY (28/18), Edwards (12), Szőke (6), HENDLEIN (16/3), Orosz (6).Csere: Tömösváry (3), Csirke (3/3), Kiss K. (–).Vezetőedző: Horváth Imre.A Kaposvári KK kerete:Mez Név Szül. év Mag. Poszt 4 JUHOS Levente 1991 207 cm 5 5 TAKÁCS Gergely 1989 187 cm 2 6 KISS Kornél 1987 186 cm 1-2 7 HOFFMANN Balázs 1980 200 cm 3-4 8 CSIRKE Ferenc 1976 183 cm 1 9 VOJVODA Dávid 1990 196 cm 2-3 10 MÁRKUS Tamás 1989 180 cm 1-2 11 HENDLEIN Roland 1986 208 cm 3-4 12 Larry WELTON (USA) 1985 198 cm 2-3 13 OROSZ László 1971 206 cm 5 14 KOVÁCS Domonkos 1989 191 cm 3 17 DÁVID Gergely 1983 207 cm 4-5Vezetőedző: Krivacsevics DragoljubZiccer 14. szám,ASE - Kaposvár2009. április 15.
ElolvasomASE Serdülő „B” csapata2008. decemberÁlló sor:Pálinkó Gábor edző, Varga István, Meixner Márk, Nagy Gábor edző, Eper András, Veisz Alex, Antóni József UP. felelősGuggolnak:Sterczer Péter, Fricska Szabolcs, Bábel Péter, Koloszár Tamás, Gombos Ádám, Takács István, Miholics Bence, Verli RolandG. N.
ElolvasomASE Serdülő ”A” csapata2008. december Álló sor:Pálinkó Gábor edző, Tóth Szilárd, Novák Patrik, Szántó Tamás, Nagy Gábor edzőTóth Máté Csaba, Antóni Csanád, Gulyás Péter, Antóni József UP felelősGuggolnak:Tóth Ádám, Koszter Dániel, Illés Máté, Papp Márk, Siklósi Csaba, Szabó Gábor,Szemes Sándor, Tóth Máté G. N.
ElolvasomASE Kadett csapata2008. december Álló sor:Pintér Máté, Novák Dávid Pál, Filippo Russo, Haaz Péter, Bugány Márk, Sziklási Zsolt,Nagy László - edzőGuggolnak:Pesti Bence, Hermann Péter, Vajda Máté, Orosz Dávid, Kálmán LászlóElöl: Nagy Tamás G. N.
ElolvasomDecember 8. hétfő 19.30 JUDOPLASZTIKA - BB KINGS20.30 ULTRA VIOLÁK - VAK BAGLYOKDecember 10. szerda 19.30 OLD BOYS - STREET BOYS20.30 ALIBI KC - FACE KINGSDecember 11. csütörtök 20.30 NEU-KOMM CITY - SPACE JAM
ElolvasomIdőpont változás!A 10. forduló (2008. december 13., szombat 18:00) Albacomp - Atomerőmű SE mérkőzés időpontja megváltozott.Új időpont: 2009. január 25. 18.00 óra
Elolvasom1. FORDULÓSzeptember 29. hétfő 19:30 NEU-KOMM CITY – ALIBI KC 32:4920:30 VAK BAGLYOK – BB KINGS 44:52Szeptember 30. kedd 20:30 ULTRA VIOLÁK – JUDOPLASZTIKA 24:53Október 1. szerda 19:30 MALAMUT – STREET BOYS 105:2620:30 SPACE JAM – FACE KINGS 2008. 12. 18. 20:30-ra elhalasztva2. FORDULÓOktóber 6. hétfő 19:30 JUDOPLASZTIKA – VAK BAGLYOK 49:3520:30 BB KINGS – ULTRA VIOLÁK 49:10Október 8. szerda19:30 OLD BOYS – MALAMUT 58:6320:30 FACE KINGS – NEU-KOMM CITY 50:48Október 9. csütörtök 20:30 ALIBI KC – SPACE JAM 70:363. FORDULÓOktóber 13. hétfő19:30 VAK BAGLYOK – FACE KINGS 43:5720:30 ULTRA VIOLÁK – ALIBI KC 45:73Október 15. szerda19:30 NEU-KOMM CITY – OLD BOYS 50:52 20:30 MALAMUT – BB KINGS 56:43 Október 16. csütörtök20:30 SPACE JAM– STREET BOYS 51:494. FORDULÓOktóber 20. hétfő19:30 JUDOPLASZTIKA – MALAMUT 42:6420:30 FACE KINGS – ULTRA VIOLÁK 50:21Október 21. kedd20:30 ALIBI KC – VAK BAGLYOK 65:37Október 22. szerda20:30 OLD BOYS – SPACE JAM 69:47December 17. szerda20:30 STREET BOYS – NEU-KOMM CITY 5. FORDULÓOktóber 27. hétfő19:30 STREET BOYS – JUDOPLASZTIKA 32:4020:30 NEU-KOMM CITY – VAK BAGLYOK 60:34Október 29. szerda19:30 OLD BOYS – BB KINGS 46:5220:30 MALAMUT – FACE KINGS 65:50Október 30. csütörtök20:30 SPACE JAM – ULTRA VIOLÁK 73:36
ElolvasomNB I., - Alapszakasz A-csoport2008 - 2009. 1. forduló2008. október 22., szerda 18:00ASE – Marso Vagép NYKK-2. forduló2008. október 25., szombat 18:00PVSK Panthers – ASE-3. forduló2008. október 31., péntek 18:00Szolnoki Olaj KK – ASEA Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE mérkőzés október 31-én nem kerül megrendezésre.Az új időpont november 18. kedd 18:00. -4. forduló2008. november 5. szerda 18:00ASE – Polaroid Lami-Véd Körmend-5. forduló2008. november 8. szombat 18:00ASE – EnterNet-NTE Hegyvidék-6. forduló2008. november 15., szombat 18:00ASE– Zalakerámia ZTE KK-7. forduló2008. november 21., péntek 19:00Soproni sÖrdögök – ASE-8. forduló2008. december 3., szerda 18:00ASE – Falco KC Szombathely-9. forduló2008. december 6., szombat 18:00ASE – Planet Leasing Dombóvár-10. forduló2008. december 13., szombat 18:00Albacomp – ASE-11. forduló2009. január 7., szerda 18:30Kaposvári KK – ASE-12. forduló2009. január 14., szerda 18:00Marso Vagép NYKK – ASE -13. forduló2009. január 17., szombat 18:00ASE – PVSK-Panthers-14. forduló2009. január 21., szerda 18:00ASE – DEKE-15. forduló2009. január 31., szombat 18:00ASE – Szolnoki Olaj KK-16. forduló2009. február 11., szerda 18:00ASE – Univer Kecskemét-17. forduló2009. február 14., szombat 19:00Polaroid Lami - Véd Körmend–ASE-18. forduló2009. február 23., hétfő 19:00EnterNet-NTE Hegyvidék – ASE-19. forduló2009. február 28., szombat 17:00Zalakerámia ZTE KK – ASE-20. forduló2009. március 14., szombat 18:00ASE – Soproni sÖrdögök-21. forduló2009. március 18., szerda 18:00Falco KC Szombathely – ASE-22. forduló2009. március 21., szombat 18:00Planet Leasing Dombóvár – ASE-23. forduló2009. március 25., szerda 18:00ASE – Albacomp-24. forduló2009. április 10., péntek 18:00DEKE – ASE-25. forduló2009. április 15., szerda 18:00ASE – Kaposvári KK-26. forduló2009. április 18., szombat 18:00Univer-Kecskemét – ASE-
ElolvasomC-csoport rövid hírei ATOMERŐMŰ SE LOKOMOTÍV ROSZTOV (OROSZ) SC AZOVMASH MARIUPOL (UKRÁN) BC BANVIT (TÖRÖK) A VÉGEREDMÉNY 1. Rosztov 6 4 2 451:397 10 2. Mariupol 6 4 2 454:417 10 3. Banvit 6 4 2 456:414 10 4. Atomerőmű 6 0 6 379:512 6 EREDMÉNYEK 1. forduló 2006. november 08. Atomerőmű SE-Lokomotiv Rostov 65-69 (22-17, 11-16, 23-21, 9-15). Paks, 700 néző. V: Dolinek (cseh), Janac (szlovák), Juras (szerb). ASE: Mészáros Z. (5/3), WALTERS (23/6), Sommerville (15), HORVÁTH Z. (10), Czigler (7). Csere: Kiss Zs. (2), Josipovic (3/3), Lőrincz (-). Vezetőedző: Zsoldos András. Rostov: Bailey (6), Sneed (12/6), Toporov (6), Kubrakov (4/3), LONCAR (17). Csere: Pars (3), Zibirov (2), SKLAVOS (13/6), Vorotnikov (6). Vezetőedző: Aco Petrovic. Az eredmény alakulása: 5. perc 13-6, 15. p.: 31-19, 25. p.: 38-42, 35. p.: 59-64. Kipontozódott: Mészáros Z. (31.), Walters (40.). Webszemle: Nemzeti Sport online - Hiába hajrázott az Atom Tolnai Népújság online - Így is járt a taps az ASE-nak [ origo ] player [2.19 perc] Hazai vereséggel kezdte meg Ek-szereplését az Atomerőmű: a paksi gárda 69-65-re kapott ki orosz riválisától. 2. forduló 2006. november 16. Banvit - Atomerőmű / 91-60 Webszemle: Nemzeti Sport online - Már az elején eldőlt a párharc 3. forduló 2006. november 22. Atomerőmű SE - Azovams Mariupol (ukrán) 73-80 (17-24, 18-20, 20-21, 18-15). Paks, 600 néző. V: Banica (román), Bachmanski (lengyel), Mazik (szerb). Atomerőmű SE: Mészáros Z. (2), KISS ZS. (8/3), SOMMERVILLE (16/6) HORVÁTH Z. (11/3), Czigler (15). Csere: Josipovic (3), PAVLÍK (12/12), Lőrincz (1), Panta (5/3). Vezetőedző: Zsoldos András. Mariupol: El-Amin (14), Radulovic (6), Liadellisz (9/3), Botisev (7), LISCSUK (15/3). Csere: Bajramovic (2), RIMAC (14/12), Skutelnik (-), RAYEVSKYY (13/9), Ivshyn (-). Vezetőedző: Rimas Girskis. Az eredmény alakulása: 4. p.: 9-9, 6.: 10-16, 9. p.: 15-24, 13. p.: 20-32, 19. p.: 32-38, 26. p.: 51-51, 33. p.: 60-72, 38.p.: 66-76.Kipontozódott: Botisev a 35., Kiss Zs. a 40. perben. Webszemle: Nemzeti Sport online - Megint a rutin hiánya döntött Tolnai Népújság online - Kevésen múlott a bravúr [ origo ] player [2.20 perc] Harmadik Európa-kupa-találkozóján is kikapott a gyengélkedő paksi csapat. 4. forduló 2006. november 29. Rosztov - Atomerőmű / 102-58 Webszemle: Nemzeti Sport online - Kiütés, kiesés – ez lett a gyászos paksi mérleg Tolnai Népújság online - Rosztovban játssza negyedik meccsét az Atomerőmű SE az Európa Kupában 5. forduló 2006. december 06. ATOMERŐMŰ SE - BANVIT BC (török) 61–82 (16–11, 13–21, 17–21, 15–29) Paks, 500 néző. V: Nakic (horvát), Janac (szlovák), Poljansek (szlovén) ATOMERŐMŰ: Mészáros Z. 3/3, Walters 9/3, Sommerville 8, Panta, HORVÁTH Z. 22/3. Cs: Pavlík 11/9, Czigler 8, Kiss Zs. Edző: Zsoldos András BANVIT: PERRY 22, Görkem 3, RADOSEVICS 16/12, Kinloch 8, Türkoglu 5/3. Cs: YARANGÜME 17/9, Akin 2, AYDIN 4, Külcebas 5, Yildirim. Edző: Mete Babaoglu Az eredmény alakulása. 5. p.: 2–5. 7. p.: 10–5. 8. p.: 12–7. 13. p.: 21–15. 18. p.: 24–25. 24. p.: 33–44. 28. p.: 40–50. 33. p.: 56–69 Webszemle: Nemzeti Sport online - Megint nem sikerült nyerni Tolnai Népújság online - Egy félidős paksi remények [ origo ] player [2 perc] Az Atomerőmű SE hazai pályán 82-61-re kikapott a török Banvit együttesétől, s ezzel továbbra is nyeretlen. 6. forduló 2006. december 12. AZOVMAS MARIUPOL (ukrán) - ATOMERŐMŰ SE 88–62 (22–15, 24–11, 22–18, 20–18) Mariupol, 2000 néző. V: Neskovics (szerb), Cekov (bolgár), Calik (lengyel) MARIUPOL: EL-AMIN 8/6, Liadellisz 2, Rimac 11/9, LISCSUK 12/6, GULYÁS 16/6. Cs: BAJRAMOVIC 15, Szkutelnik 5/3, JACKSON 10/3, Rajevszkij 3/3, Loktionov, Podorvannij, Ivsin 6. Edző: Rimas Girskis ATOMERŐMŰ: Mészáros 15/3, WALTERS 15/6, SOMMERVILLE 16, Horváth Z. 7, Czigler 6. Cs: Panta 3/3, Kiss Zs., Lőrincz. Edző: Zsoldos András Az eredmény alakulása. 2. p.: 7–0. 7. p.: 13–10. 12. p.: 27–17. 17. p.: 43–17. 20. p.: 43–26. 21. p.: 49–26. 23. p.: 49–32. 29. p.: 68–42. 34. p.: 75–48. 38. p.: 82–54 Webszemle: [origo] - Hat vereséggel búcsúzott az Atomerőmű Tolnai Népújság online - A becsületéért játszik az Atom Nemzeti Sport online - EURÓPA-KUPA Nemzeti Sport online - ASE: itt a vége
ElolvasomFérfi kosárlabda szakosztály ALAPSZAKASZ - 2002/2003. Dátum Nap NB I Csapatok Eredmény 2002. szept. 27. péntek 18.00 DEBRECEN - ASE 87:80 2002. október 5. szombat 18.00 ASE - DOMBÓVÁR 103:72 2002. október 12. szombat 18.00 ZTE - ASE 84:77 2002. október 19. szombat 18.00 ASE - SOPRON 100:55 2002. október 26. szombat 17.00 SZEGED - ASE 73:90 2002. november 2. szombat 18.00 ASE - MAFC 78:58 2002. november 9. szombat 18.00 ALBACOMP - ASE 87:77 2002. december 7. szombat 18.00 ASE - KAPOSVÁR 63:54 2002. december 14. szombat 18.00 SZOLNOK - ASE 79:85 2002. december 21. szombat 18.00 ASE - FALCO 83:74 2003. február 1. szombat 18.00 KÖRMEND - ASE 91:80 2003. február 5. szerda 18.00 ASE - DEBRECEN 62:64 2003. február 8. szombat 18.00 DOMBÓVÁR - ASE 81:86 2003. február 15. szombat 18.00 ASE - ZTE 85:70 2003. február 22. szombat 18.00 ASE - SZEGED 84:66 2003. február 26. szerda 18.00 SOPRON - ASE 54:84 2003. március 1. szombat 17.00 MAFC - ASE 66:97 2003. március 8. szombat 18.00 ASE - ALBACOMP 83:78 2003. március 22. szombat 18.00 KAPOSVÁR - ASE 73:66 2003. március 29. szombat 18.00 ASE - SZOLNOK 89:77 2003. április 2. szerda 18.00 FALCO - ASE 103:98 2003. április 5. szombat 18.00 ASE - KÖRMEND 70:77 Győzelmi kényszerben az ASE Az A-csoportos férfi bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában az Atomerőmű SE saját közönsége előtt fogadja a Körmend gárdáját, míg a dombóváriak Debrecenbe utaznak. A címvédő paksiak szempontjából rendkívül fontosnak ígérkezik az alapbajnokság utolsó fordulója, hiszen csak győzelmük esetén biztos a legjobb négy közé kerülésük. Az atomosok ellenfele a már biztos hatodik Körmend – az ASE a tavalyi szezonban is a Körmend ellen játszotta az alapszakasz utolsó mérkőzését –, s nem elképzelhetetlen, hogy az elődöntőbe jutásért majd újból összekerül a két régi rivális. Atomerőmű SE–Marc-Körmend: szombat, 18 óra. Fodor Péter: – Két ellentétes félidő jellemezte a szombathelyi összecsapásunkat. Az első két negyedben pontatlanok voltunk, elsősorban védekezésben hibáztunk sokat, ami a sok kapott pontban (59 – A szerk.) is megmutatkozott. A szünet után felálltunk a padlóról, s a találkozó végén – kis szerencsével – akár mi is örülhettünk volna. Levontuk a tanulságokat, s hiszem, hogy a Körmend ellen ismét igazi arcát mutatja a csapat. A vasiak hozzánk hasonló stílusban kosaraznak, nem lesz könnyű meccs, de győzni akarunk. Gergely fiam sérüléssel bajlódik, de bizonyosan pályára tud lépni a Marc ellen. Forrás: Tolnai Népújság Online oldalán A fényes kupamúlt kötelez 46. belinea férfi kosárlabda magyar kupa négyes döntő, debrecen Az utóbbi tíz év legeredményesebbje (Körmend), a címvédő (Szolnok), a tavalyelőtti győztes (Atomerőmű SE) és a hatezer fanatikus által buzdított házigazda – azaz igencsak kiélezett csatákat, magas színvonalú játékot ígér a 46. belinea férfi Magyar Kupa debreceni négyes döntője. Pénteken az ASE a Körmenddel, a Debrecen pedig a Szolnokkal csatázik a döntőbe jutásért. Nem uralkodik valami jó hangulat mostanában az Atomerőmű SE háza táján, ami érthető is, hisz Cziglerék két nem várt vereséggel zárták az alapszakasz küzdelmeit. Az atomosok előbb a hétközi fordulóban Szombathelyen maradtak alul (98–103), majd szombaton hazai pályán a Körmend okította (70–77) Daviséket. A vereségeken valahogy még túltette magát a csapat, ám mielőtt sínre kerültek volna az atomosok, újra beütött a „krach”. A Magyar Kupa négyes döntőjére készülő ASE három kulcsjátékosa is kiesett a sorból: a vírusos megfázással küszködő Davis csak tegnap kapcsolódott be az edzésekbe, Fodor Gergő a combját fájlalja, Czigler pedig bokasérüléssel küszködik. Nem jó előjelek ezek, de nincs mese, ma este produkálni, és győzni kell. Az elmúlt két évben egy aranyat és egy ezüstöt gyűjtöttek be a Duna-partiak a honi kupasorozatban, s nyilván ezúttal sem szeretnék alább adni Sitkuék. Az ezüst most is minimális elvárás, de persze ha már ott vannak a döntőben, az aranyról sem szeretnének lemondani Fodor Péter tanítványai. – Nem tett túlságosan boldoggá minket, hogy két vereséggel zártuk a bajnokságot, hisz így hátrányos helyzetbe hoztuk magunkat a play-offra – mondja paksiak mestere. – Persze azt sem fogadjuk el, hogy ötödikként kevesebb az esélyünk az elődöntőbe jutásra, nem hiszem ugyanis, hogy a Körmend könynyebb falat lett volna, mint az Albacomp. A saját árnyékunkon kell túllépnünk, hisz idegenben nem nyertünk még nagy rangadót. Ha ezen változtatni tudunk, lesz esélyünk a továbblépésre. – A bajnokság mellett nagyon fontos számunkra a jó kupaszereplés, s mindent megteszünk érte, hogy Debrecenből is minél fényesebb éremmel térjünk haza – latolgatja immáron a kupaesélyeket a bajuszos tréner. – Az elődöntőben azzal a Körmenddel csatázunk, amelytől épp szombaton szenvedtünk vereséget, hamar megadatik tehát számunkra a visszavágás lehetősége. A két csapat tökéletesen ismeri egymást, sok újdonsággal egyik fél sem tud szolgálni a másik számára. Ha ezúttal nemcsak másfél negyeden át kosarazunk jól, döntőbe juthatunk. És ha már ott vagyunk, akkor természetesen a végső sikert sem szeretnénk elszalasztani. A másik ágról várhatóan a Debrecen kerül a fináléba, s bizony van miért törlesztenünk (mindkét bajnoki találkozó a Vadkakasok sikerét hozta – A szerk.) a hajdúságiaknak. Forrás: Tolnai Népújság Online oldalán
ElolvasomFérfi kosárlabda szakosztályALAPSZAKASZ - 2003/2004. Dátum Nap Csapat HírEredmény 2003. október 3. péntek ASE - KECSKEMÉT77-84 2003. október 8. szerda ASE - FALCO 73-61 2003. október 11. szombat ZTE - ASE 79-82 2003. október 18. szombat ASE - ALBACOMP84-79 2003. október 25. szombat MAFC - ASE 67-83 2003. október 31. péntek ASE-NYÍREGYHÁZA 105-58 2003. november 8. szombat DOMBÓVÁR - ASE 76-105 2003. november 19. szerda ASE - SZOLNOK 90-58 2003. november 22. szombat KÖRMEND - ASE 82-88 2003. november 29. szombat DEBRECEN-ASEKosárlabda.Com Online 94-98 2003. december 6. szombat ASE-KAPOSVÁRKosárlabda.Com Online 69-66 2003. december 14. vasárnap PÉCS-ASEKosárlabda.Com Online 78-111 2004. január 10. szombat ASE-SOPRONKosárlabda.Com Online 92-70 2004. január 17. szombat> KECSKEMÉT-ASEKosárlabda.Com Online 79-77 2004. január 31. szombat FALCO-ASEKosárlabda.Com Online 102-92 2004. február 4. szerda ASE-ZTEKosárlabda.Com Online 95-59 2004. február 7. szombat ALBACOMP-ASEKosárlabda.Com Online 80-77 2004. február 11. szerda ASE - MAFCKosárlabda.Com Online 77-49 2004. február 14. szombat NYÍREGYHÁZA-ASEKosárlabda.Com Online 88-79 2004. február 21. szombat ASE - DOMBÓVÁRKosárlabda.Com Online 87-68 2004. február 28. szombat SZOLNOK - ASEKosárlabda.Com Online 65-95 2004. március 5. péntek ASE - KÖRMENDKosárlabda.Com Online 89-69 2004. március 13. szombat ASE-DEBRECENKosárlabda.Com Online 86-83 2004. március 20. szombat KAPOSVÁR-ASEKosárlabda.Com Online 84-75 2004. március 27. szombat ASE-PÉCSKosárlabda.Com Online 94-82 2004. április 3. szombat SOPRON-ASEKosárlabda.Com Online 86-100 Az alapszakasz végeredménye 2003/2004 1. Albacomp 26 24 2 2352–1902 50 2. Debrecen 26 21 5 2405–2073 47 3. Kaposvár 26 20 6 2130–1816 46 4. Atomerőmű 26 20 6 2280–1946 46 5. Körmend 26 15 11 2066–2051 41 6. Falco 26 14 12 2224–2278 40 7. Univer 26 14 12 2063–2046 40 8. Nyíregyháza 26 11 15 2130–2296 37 9. Zalaegerszeg 26 10 16 1933–2091 36 10. Pécs 26 8 18 2089–2340 34 11. Szolnok 26 7 19 1989–2143 33 12. Sopron 26 6 20 2100–2340 32 13. MAFC 26 6 20 1833–2068 32 14. Dombóvár 26 6 20 2143–2341 32 2003.09.08-ánA csapat felkészülési programja: - Szeptember 12-én és 13-án felkészülési mérkőzéseket játszunk a Spartak Szabadka csapata ellen, Pakson mindkét napon 18:00 órai kezdettel.- Jövő héten részt veszünk a Göcsej Kupán, ami szeptember 18-tól 21-ig tart. Minden nap egy mérkőzés a helyosztók vasárnap. Két négyes csoport, az ASE a Körmend a Dombóvár és a cseh Opava csapatai mellé kapott besorolást. A másik csoportban a Zalaegerszeg a Kaposvár a Falco és a horvát Varasd szerepel.- A bajnokság előtti utolsó héten Székesfehérváron szerepel a csapat az LG Kupán, amely szeptember 27-30. között kerül megrendezésre. Ezen a tornán négy csapat szerepel. A házigazda az Albacomp mellett a Németh Istvánt szerepeltető jugoszláv Vojvodina és a szlovén Ljubljana. Ez a torna az erős csapatok részvételével igen színvonalasnak ígérkezik és jól szolgálhatja az utolsó felkészülést a bajnoki rajtra.Egyéb hírek a csapatról:- Czigler László és Terrence Davis bajlódik kisebb sérülésekkel. Egyik sérülés sem tünik súlyosnak, ezért mindketten hamarosan a csapat rendelkezésére állnak.- A csapat megkezdte már a következő szezonra a bérletek árusítását változatlan árakon, melyek a sportcsarnokban megvásárolhatók.- Szándékunkban áll szurkolói ankétot tartani, szeptember folyamán, melynek pontos időpontjáról tájékoztatást fogunk adni. 2003. október 3., péntek EnterNet-Internet Férfi Liga A-csoport: Atomerőmű SE--Univer KSE 77-84 (20-17, 22-13, 18-26, 17-28)Fényképriport 2003. október 18., szombat EnterNet-Internet Férfi Liga A-csoport:Atomerőmű SE - Albacomp 84-79 (26-16, 21-25, 14-17, 23-21)Képriport Atomerőmű SE férfi felnőttcsapatának névsora NévPosztMagasságSúlyÉletkorTerrence Davisbedobó192 cm92 kg28 évZvonimir Ridlcenter204 cm99 kg31 évÉrsek Istváncenter201 cm95 kg35 évRoland Millerbedobó190 cm90 kg26 évCseszlai Ádámhátvéd184 cm80 kg21 évCzigler Lászlócenter215 cm122 kg32 évLőrincz Viktorbedobó192 cm78 kg21 évWayne Smithbedobó200 cm98 kg25 évKiss Zsoltbedobó192 cm83 kg24 évLukács Attilahátvéd185 cm77 kg22 évMészáros Zalánhátvéd190 cm91 kg29 évCsaplár-N. Arnoldcenter212 cm112 kg26 évRajkó Zsolt bedobó192 cm86 kg32 évCsapatkapitány: Mészáros ZalánEdző: Zsoldos AndrásMásodedző: Nagy LászlóGyúró: Hermann jánosOrvos: Dr. Vábró LászlóJátékvezetők: Vígh Péter, Benczúr TamásEllenőr: Földházi György 2004. március 5., péntek EnterNet-Internet Férfi Liga A-csoport:Atomerőmű SE - Marc-Körmend 89-69 (22-18, 16-15, 24-20, 27-16)Online cikkek: (NS Online) [Statisztika] (Tolnai Népújság)Paks, 1200 néző. V: Hartyáni, BognárATOMERŐMŰ: MÉSZÁROS (13/9), DAVIS (16), SMITH (19), RIDL (20/9), Czigler (14). Cs: Kiss Zs. (5/3), Cseszlai (–), Érsek (2). Edző: Zsoldos AndrásKÖRMEND: IKE (38/15), KUTASI (13/3), Trummer (–), Mujanovics (7), Lóránt (2). Cs: Vavra P. (2), Keresztes (5), Ferencz (2), Szlávik (–), Kocsis T. (–). Edző: Zsebe Ferenc Az eredmény alakulása. 4. p.: 12–8. 8. p.: 22–15. 13. p.: 30–20. 16. p.: 32–31. 21. p.: 40–33. 28. p.: 57–49. 33. p.: 68–60. 37. p.: 80–64Kipontozódott: Keresztes (39. p.), Lóránt (39. p.), Smith (40. p.) Képriport Atomerőmű SE férfi felnőttcsapatának névsora NévPosztMagasságSúlyÉletkorTerrence Davisbedobó192 cm92 kg28 évZvonimir Ridlcenter204 cm99 kg31 évÉrsek Istváncenter201 cm95 kg35 évSomodi Csababedobó195 cm75 kg20 évCseszlai Ádámhátvéd184 cm80 kg21 évCzigler Lászlócenter215 cm122 kg32 évLőrincz Viktorbedobó192 cm78 kg21 évWayne Smithbedobó200 cm98 kg25 évKiss Zsoltbedobó192 cm83 kg24 évLukács Attilahátvéd185 cm77 kg22 évMészáros Zalánhátvéd190 cm91 kg29 évCsaplár-N. Arnoldcenter212 cm112 kg26 évRajkó Zsolt bedobó192 cm86 kg32 év Csapatkapitány: Mészáros ZalánEdző: Zsoldos AndrásMásodedző: Nagy LászlóGyúró: Hermann jánosOrvos: Dr. Vábró LászlóJátékvezetők: dr. Hartyányi Zsolt, Bognár TiborEllenőr: Lugossy Norbert
ElolvasomALAPSZAKASZ - 2004/2005.DátumNapNB ICsapatEredmény2004. október 24. vasárnap 18:00 ASE - MAFC Tolnai Népújság Online oldalán Nemzeti Sport Online oldalán Kosárlabda.com Online oldalán 94-64 2004. október 30. szombat 18:00 DOMBÓVÁR - ASE Kosárlabda.com Online oldalán Tolnai Népújság Online oldalán 67-93 2004. november 6. szombat 18:00 ASE - ZTE Kosárlabda.com Online oldalán Tolnai Népújság Online oldalán 81-63 2004. november 14. vasárnap 18:00 UNIVER - ASE Tolnai Népújság Online oldalán Kosárlabda.com Online oldalán 87-85 2004. november 20. szombat 17:00 ASE - KÖRMEND Tolnai Népújság Online oldalán Kosárlabda.com Online oldalán 77-65 2004. november 27. szombat 18:00 ASE - ALBACOMP Tolnai Népújság Online oldalán Kosárlabda.com Online oldalán 73-67 2004. december 4. szombat 18:00 EGER - ASE Kosárlabda.com Online oldalán 67-101 2004. december 9. csütörtök 18:00 SZOLNOK - ASE Tolnai Népújság Online oldalán Kosárlabda.com Online oldalán 85-82 2004. december 18. szombat 18:00 ASE - PÉCS Nemzeti Sport online oldalán 83-61 2005. január 8. szombat 18:00 ASE - NY.HÁZA Tolnai Népújság Online oldalán Kosárlabda.com Online oldalán 94-68 2005. január 15. szombat 18:00 FALCO - ASE Nemzeti Sport online oldalán Kosárlabda.com - Statisztika Tolnai Népújság online oldalán 85-96 2005. január 22. szombat 18:00 ASE - DEBRECEN Nemzeti Sport online oldalán Tolnai Népújság online oldalán 82-62 2005. január 29. szombat 18:00 KAPOSVÁR - ASE 85-86 2005. február 5. szombat 18:00 MAFC - ASE Tolnai Népújság online oldalán 63–104 2005. február 12. szombat 18:00 ASE - DOMBÓVÁR Tolnai Népújság online oldalán 98 -68 2005. február 19. szombat 18:00 ZTE - ASE Tolnai Népújság online oldalán 78 - 101 2005. február 26. szombat 17:30 ASE - UNIVER Tolnai Népújság online oldalán 82–79 2005. március 5. szombat 18:00 KÖRMEND - ASE Tolnai Népújság online oldalán 76 - 87 2005. március 12. szombat 18:00 ALBACOMP - ASE Tolnai Népújság online oldalán 100 - 80 2005. március 16. szerda 18:00 ASE - EGER Tolnai Népújság online oldalán 78 - 73 2005. március 26. szombat 18:00 PÉCS - ASE Tolnai Népújság online oldalán 83–74 2005. március 30. szerda 18:00 ASE - SZOLNOK Tolnai Népújság online oldalán Kosárlabda.com Online oldalán 87–46 2005. április 2. szombat 18:00 NY.HÁZA - ASE Tolnai Népújság online oldalán 82–84 2005. április 6. szerda 18:00 DEBRECEN - ASE Tolnai Népújság online oldalán 69–51 2005. április 9. szombat 18:00 ASE - FALCO Sportfórum online oldalán 89–60 2005. április 12. ASE - DEBRECEN77–592005. április 16. Debreceni Vadkakasok - ASE60-522005. április 19. kedd18:00 ASE - KAPOSVÁR Tolnai Népújság online oldalán 82–71 Csapat fényképe: Férfi kosárlabda-NB I. alapszakaszának végeredménye H.Csapatokm gy v pk p 1. Atomerőmű SE 26 21 5 2143-1807 47 2. Debreceni Vadkakasok 26 20 6 2111-1809 46 3. Albacomp 26 20 6 2484-2132 46 4. Univer KSE Kecskemét 26 19 7 2214-1986 45 5. PVSK-Pécs EXPO 26 19 7 2161-2042 45 6. Szolnoki Olaj KK 26 18 8 2081-2023 44 7. Falco-Swietelsky 26 13 13 2170-2139 39 8. Kaposvári KK 26 12 14 2110-2038 38 9. Marc-Körmend 26 12 14 1996-1974 38 10. ZTE KK 26 8 18 1953-2135 34 11. Marso-Carmo Suzuki NYKK 26 7 19 1904-2149 33 12. Gunaras KC Dombóvár 26 6 20 1951-2271 32 13. MAFC-Újbuda 26 4 22 1881-2221 30 14. Fenstherm-Vitai Eger* 26 3 23 1360-1793 29 *November 10-e óta az Eger valamennyi mérkőzését 0-20-szal igazolták. Idei mérkőzések: Kosárlabda.com Online oldalán Rövid hírek - NB I. - 2004/2005. ASE -KAPOSVÁR -> 82–71 / 2005.04.19.Alapszakasz-győztes lett a Paks kosárcsapataA férfi kosárlabda bajnokság alapszakaszának utolsó mérkozésén az Atomerőmű SE április 19-én a Kaposvár gárdáját fogadta a Gesztenyés úton. NB I, 26. forduló:Atomerőmű – Kaposvári KK 82–71 (28–14, 20–26, 20–14, 14–17).Paks, 1100 nézo. V: dr. Vígh, Ádám.ASE: MÉSZÁROS (8), MONROE (17/3), Kiss Zs. (8/6), MÉLICIE (15), Czigler (11). Csere: Pavlik (6), Smith (8), Sitku (9/3). Edzo: Zsoldos András.Kaposvár: Strnad (–), MOSELEY (18/3), Dénes (7), Kunc (6), Trepák (7). Csere: Szőke (–), WYLIE (18/6), PRINC (15/9), Filipovics (–). Edzo: Kmézics Zorán.Az eredmény alakulása: 4. perc: 9–8, 9. p.: 23–14, 15. p.: 34–29, 18. p.: 43–35, 22. p.: 52–40, 28. p.: 63–45, 32. p.: 71–59, 38. p.: 76–69.Kipontozódott: Dénes (30.), Mélicie (37.). Tolnai Népújság online oldalán .... Origo online oldalán .... Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágó/05.04.16.Debreceni Vadkakasok - Atomerőmű SE 60-52 (6-14, 18-16, 16-10, 20-12)Debrecen, 2000 nézo. V: Szabó Gy., Vígh DEBRECEN: Anzulovic 12, Lee 3, Tóth G. 3/3, Szendrei 2, BUKVA 16/3. Cs: Lóránt 2, Toya 9/3, Trummer, HORVAT 13/6. Edzo: Robert Reid Atomerőmű Mészáros 4, MONROE 15/3, Kiss Zs. 3/3, Mélicie 5, Czigler. Cs: Pavlík 11/3, Sitku 9/3, Smith 5. Edző: Zsoldos András Az eredmény alakulása: 4. p.: 0-7. 9. p.: 4-11. 12. p.: 12-16. 16. p.: 18-28. 19. p.: 22-30. 24. p.: 31-32. 26. p.: 35-32. 33. p.: 48-43. 37. p.: 54-47 Kipontozódott: Szendrei (39. p.) Továbbjutott: az Atomerőmű (129-119-es összesítéssel)Nemzeti Sport online oldalán .... - Tolnai Népújság online oldalán .... ASE - DEBRECEN -> 77–59 / 2005.04.12.Magyar Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzésAtomerőmű SE - Vadkakasok 77-59 (12-13, 14-12, 34-15, 17-19)Sportfórum online oldalán .... Tolnai Népújság online oldalán .... ASE - FALCO -> 89–60 / 2005.04.09.Atomerőmű–Falco KC Szombathely 89–60 (27–18, 16–16, 22–10, 24–16).Paks, 1100 nézo. V: Ádám, Bognár.ASE: MÉSZÁROS (8), MONROE (20/3), Kiss Zs. (8/3), Mélicie (10), Czigler (14). Csere: Sitku (5/3), PAVLIK (21/15), Lorincz (3/3), Dohar (–), Jilling L. (–). Edzo: Zsoldos András.Falco: Henrik (4/3), GRÁCZER (14/3), PANKÁR (15/6), Reed (7), Crouse (8/3). Csere: Horváth B. (–), Feigl (3), Mándity (–), Borszéki (5/3), Váradi K. (4). Edzo: Váradi Attila.Az eredmény alakulása: 4. perc: 16–2, 9. p.: 24–13, 13. p.: 35–21, 17. p.: 39–27, 24. p.: 51–38, 28. p.: 63–42, 35. p.: 75–48, 39.: 87–55.Kipontozódott: Mélicie a 34. percben.Sportfórum online oldalán .... Tolnai Népújság online oldalán .... DEBRECEN - ASE -> 69–51 / 2005.04.06.Debreceni Vadkakasok–Atomerőmű 69–51 (20–20, 22–8, 10–13, 17–10). Debrecen, 2200 nézo. V: Földházi, Benczúr.Debrecen: Lee (16/6), TOYA (13/3), Horvat (9), Szendrei (–), Bukva (9/3). Csere: Lóránt (6), Tóth G. (8/3), Thomson (4), Trummer (3/3), Simon (1). Edzo: Robert Reid.ASE: Mészáros Z. (3), MONROE (18/3), Smith (2), Melicie (7), Czigler (10). Csere: Sitku (1), Pavlik (4), Kiss Zs. (6/6), Dohar (–). Edzo: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 8–12, 16. p.: 32–24, 27. p.: 44–39, 34. p.: 57–41.Tolnai Népújság online oldalán .... NYÍREGYHÁZA - ASE -> 82–84 / 2005.04.02.Nyíregyháza–Atomerőmű 82–84 (18–20, 24–18, 17–25, 23–21).Nyíregyháza, 700 nézo. V: Bognár, Jobbágy.Nyíregyháza: STAKIC (18/3), Maljkovics (14/6), PAVLOVICS (24/6), SCOTT (18/3), Livajics (3). Csere: Adorján (–), Zsoldos (2), Zácói (3). Edzo: Merim Mehme-dovics.ASE: MÉSZÁROS Z. (7/3), MONROE (21/3), Smith (11), Mélicie (8), Czigler (19). Csere: Pavlik (7), Sitku (11/3), Kiss Zs. (–). Edzo: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 6–13, 15. p.: 30–27, 25. p.: 46–51, 35. p.: 68–74.Kipontozódott: Maljkovics (24.), Livajics (25.), Pavlovics (39.), Monroe (39.).Tolnai Népújság online oldalán .... ASE - SZOLNOKI OLAJ -> 87–46 / 2005.03.30.Atomerőmű–Szolnoki Olaj 87–46 (18–12, 20–10, 32–11, 17–13).Paks, 1200 nézo. V: dr. Vígh, dr. Páli.ASE: Mészáros (10/6), MONROE (25/9), Smith (8), MÉLICIE (8), Czigler (9). Csere: PAVLIK (9/3), SITKU (13/6), Kiss Zs. (–), Lorincz (–), Dohar (5/3). Edzo: Zsoldos András, Nagy László.Szolnok: THOMAS (10), Cziczás (–), Alekszics (6), STROUD (8/3), Frana (6). Csere: Majoros (7/3), Szarvas (3/3), Fülöp (2), Dávid (4), Balogh (–). Edzo: Pór Péter.Az eredmény alakulása: 4. perc: 8–3, 8. p.: 14–5, 16. p.: 28–18, 26. p.: 58–27, 33. p.: 74–35, 37. p.: 80–37.Kipontozódott: Thomas (37.)Tolnai Népújság online oldalán .... PVSK - ASE -> 83–74 / 2005.03.26.PVSK-Pécs Expo– Atomerőmű SE 83–74 (22–15, 20–21, 22–15, 19–23).Pécs, 2200 nézo. V: dr. Valovics, Szabó Gy.PVSK: CSIRKE (7/3), Richardson (13/3), JOVA-NOVIC (9), IVKOVIC (29), HORVÁTH Z. (10). Csere: OROSZ (6), LAKATOS (7/3), Fodor M. (2), Kovács B. (–) Edzo: Fodor Péter.ASE: MÉSZÁROS (14/6), MONROE (22/3), SMITH (13), Sitku (8), Czigler (5). Csere: Mélicie (3), Kiss Zs. (–), Pavlik (9/3), Dohar (–). Edzo: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 3. perc: 6–5, 7. p.: 10–9, 13. p.: 22–21, 16. p.: 33–23, 23. p.: 44–36, 27. p.: 58–39, 33. p.: 64–51, 37. p.: 71–60.Kipontozódott: Richardson (36.), Czigler (37.), Mélicie (39.), Sitku (40.), Lakatos (40.), Smith (40.). Kizárva: Fodor M. (35.).Tolnai Népújság online oldalán .... ASE - EGER -> 78–73 / 2005.03.16.Atomerőmű–Vitai Eger Fekete Sasok 78-73 (23-17, 20-21, 23-17, 12-18).Paks, 500 nézo. V: Téczely, Pestality.ASE: Mészáros (6/6), MONROE (27/3), Smith (12), Mélicie (-), SITKU (22/3). Csere: Kiss Zs. (2), Czigler (6), Pavlik (3/3), Dohar (-). Edzo: Zsoldos András.Eger: Ughy (5/3), Djokics (10/6), JOSEPH (18/6), Kraidy (8), Stulga (14). Csere: HARTVICH (14/3), Kiss K. (4). Edzo: Farkas Attila.Az eredmény alakulása: 5. perc: 8-9, 13. p.: 29-22, 16. p.: 40-28, 26. p.: 59-50, 28. p.: 61-55, 36. p.: 72-70, 39. p.: 76-71.Kipontozódott: Djokics (29.), Joseph (40.). Tolnai Népújság online oldalán .... ALBACOMP - ASE -> 100–80 / 2005.03.12.Albacomp–Atomerőmű 100–80 (31–20, 27–17, 21–22, 21–21)Székesfehérvár, 2800 nézo. V: Forrai, Földházi.Albacomp: NISAVICS (15/3), SPIVEY (26/3), Bódi (8/3), Younger (12/3), GÓBI (16/6). Csere: Gáspár (3/3), Behr (4), Wittmann (4), Bencze (12), Petrovics (–). Edzo: Farkas Sándor.ASE: Mészáros (5/3), MONROE (26/6), Smith (11/3), Ridl (8), Czigler (11). Csere: Mélicie (6), Pavlik (7/3), Kiss Zs. (2), Dohar (1), Sitku (3/3). Edzo: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 19–5, 15. p.: 43–28, 25. p.: 68–45, 35. p.: 88–66.Kipontozódott: Mélicie (36.), Gáspár (38.), Smith (40.). Tolnai Népújság online oldalán .... KÖRMEND - ASE -> 76–87 / 2005.03.05.Marc-Körmend–Atomerőmű 76–87 (19–17, 15–23, 16–26, 26–21).Körmend, 2400 nézo. V: dr. Vígh, Bognár.Körmend: Quadri (11/3), Zuniga (4), Ferencz (11/9), VIDACAK (14/3), Vavra (12/3). Csere: Kutasi (9), Grebenár (–), Érsek (–), CUBE-LA (15/6). Edzo: Zsebe Ferenc.ASE: MÉSZÁROS (5/3), MONROE (20/12), Smith (11), Ridl (6), Czigler (13). Csere: Sitku (5/3), Kiss Zs. (6/6), MÉLICIE (16), Pavlik (5/3), Dohar (–). Edzo: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 9–10, 15. p.: 24–29, 25. p.: 41–50, 35. p.: 62–79.Kipontozódott: Vidacak (40.)Tolnai Népújság online oldalán .... ASE - UNIVER KSE -> 82–79 / 2005.02.26.Atomerőmű – Univer Kecskemét 82–79 (25–23, 11–18, 27–21, 19–17).Paks, 1200 nézo. V: Bodnár, Benczúr.ASE: MÉSZÁROS Z. (12/12), MONROE (22), Smith (6), RIDL (12/3), CZIGLER (18). Csere: Sitku (7/3), Pavlik (5/3). Edzo: Zsoldos András, Nagy László.Kecskemét: BRADFORD (18/6), CELEJ (14/12), HORVÁTH Á. (14/6), McClandon (9), LAPOV (24/3). Csere: Mérész (-), Horváth Cs. (-). Edzo: Meszlényi Róbert.Az eredmény alakulása: 3. perc: 5–5, 8. p.: 20–16, 12. p.: 26–27, 19. p.: 36–38, 25. p.: 44–51, 29. p.: 63–58, 32. p.: 66–67, 38. p.: 80–77.Kipontozódott: Sitku (35.). Tolnai Népújság online oldalán .... ZTE - ASE -> 78–101 / 2005.02.19.ZTE KK – Atomerőmű SE 78–101 (26–21, 23–27, 12–25, 17–28).Zalaegerszeg, 500 néző. V: Váradi, Tóth.ZTE: Simon (4), KOVÁCS (17/9), Wechner (7/3), KÁMÁN (22/6), KERESZTES (21/3). Csere: Tóth (4), Kákonyi (–), Wolf (–), Baki (–). Edzo: Kiss Attila.ASE: Mészáros Z. (5/3), Monroe (14), Smith (16/3), Ridl (6), CZIGLER (43). Csere: PAVLIK (12/9), Kiss Zs. (3), Sitku (2), Dohar (–). Edzo: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 12–9, 15. p.: 33–34, 25. p.: 55–58, 35. p.: 67–83.A szurkolók Zalaegerszeg felé, a befagyott Balaton jegénTolnai Népújság online oldalán .... ASE - DOMBÓVÁR -> 98–68 / 2005.02.12.Atomerőmű – Gunaras KC Dombóvár 98–68 (26–9, 20–21, 23–21, 29–17).Paks, 900 nézo. V: dr. Valovics, Cziffra.ASE: PAVLIK (20/12), MONROE (25/3), Kiss Zs. (3/3), SMITH (26), Ridl (8). Csere: Czigler (7), Lorincz (7/3), Verli (–), Jilling L. (2). Edzo: Zsoldos András, Nagy László.Dombóvár: FORBES (21/3), KRASZNAI T. (23/3), Veréb (2), Radnóti (12/6), Balogh (6/6). Csere: Szente (4), Tamás (–), Klír (–). Edzo: Bálind József.Az eredmény alakulása: 5. perc: 13–7, 9. p.: 21–9, 15. p.: 34–20, 18. p.: 43–22, 24. p.: 54–34, 28. p.: 65–46, 34. p.: 82–57, 38. p.: 93–63.Kipontozódott: Radnóti (36.). Tolnai Népújság online oldalán .... MAFC - ASE -> 63–104 / 2005.02.05.MAFC-Újbuda – Atomerőmű SE 63–104 (15–19, 15–26, 13–33, 20–26). Budapest, 400 nézo. V: Szabó Gy., dr. Szakál.MAFC: SMIGIC (14/6), GREEN (19/9), Kangyal (2), Sajni (5), Kecskés (6). Csere: Balogh (2), Molnár (9/3), Tóth (6), Fisher (–), Pojbics (–). Edzo: Dinnyés Attila. Atomerőmű: Mészáros Z. (2), MONROE (20/3), SMITH (17/3), RIDL (17/9), Sitku (8/6). Csere: CZIGLER (19), Pavlik (9/3), Kiss Zs. (6/6), Dohar (6/6), Lorincz (–). Edző: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 2–13, 15. p.: 20–31, 25. p.: 36–57, 35. p.: 48–92. KAPOSVÁRI KK - ASE -> 85-86 / 2005.01.29.Kaposvári KK – Atomerőmű SE 85-86 (21-18, 26-17, 20-19, 18-32)Helyszín: Kaposvár, 1100 nézo.Játékvezetok: Bodnár, BenczurKAPOSVÁR: Strnad 7/3, Moseley 3/3, DÉNES 11/6, WYLIE 26/3, KUNC 28/9. Cs: Varga 3/3, Trepák, Hendlein 5/3, Filipovics 2. Edzo: Kmézics ZoránATOMERŐMŰ: Mészáros 2, MONROE 23/3, SMITH 25/6, Ridl 8, CZIGLER 12. Cs: Pavlík 9, Sitku 7/3, Kiss Zs. Edzo: Zsoldos AndrásAz eredmény alakulása: 5. p.: 15-9. 15. p.: 32-26. 18. p.: 47-30. 24. p.: 58-41. 33. p.: 69-59. 36. p.: 75-69Kipontozódott: Moseley (31. p.), Strnad (40. p.) ASE - DEBRECEN -> 82-62 / 2005.01.22.NB I, férfiak, tizenkettedik forduló: Atomerőmű - Debrecen Vadkakasok 82-62 (22-14, 19-19, 22-8, 19-21)Paks, 1200 nézo. V: Hartyányi, Földházi.ASE: MÉSZÁROS Z. (17/9), MONROE (17/6), SMITH (17), RIDL (13/6), Czigler (6). Csere: Sitku (2), Kiss Zs. (–), Pavlik (10/6). Edzo: Zsoldos András, Nagy László. Debrecen: Toya (7), LEE (16/12), Tóth G. (8/6), Szendrei (8), Bukva (4). Csere: Thomson (4), Horvat (9/3), Simon (1), Lóránt (5). Edzo: Robert Reed.Az eredmény alakulása: 7. perc: 15–13, 8. p.: 19–13, 14. p.: 24–21, 18. p.: 33–27, 24. p.: 54–37, 28. p.: 63–40, 33. p.: 70–45, 39. p.: 78–62.Kipontozódott: Thomson (39.).Nemzeti Sport online oldalán .... Tolnai Népújság online oldalán .... SZOMBATHELY - ASE -> 85-96 / 2005.01.15.Falco-Swietelsky KC Szombathely - Atomerőmű SE 85-96(27-19, 12-25, 28-30, 18-22) Szombathely, 1200 nézo. V: Valovics, PállaFALCO: Kálmán 18/6, Pankár 12/6, Henrik 12/12, BORSZÉKI 10/6, REED 15. Cs: Benítez 6, GRÁCZER 10/6, Feigl 2. Edzo: Váradi AttilaAtomerőmű Mészáros 11/9, Monroe 10/6, SMITH 21/6, RIDL 18/6, CZIGLER 12. Cs: Kiss Zs., Pavlík 11/6, SITKU 13/6. Edzo: Zsoldos AndrásAz eredmény alakulása: 3. p.: 11-10. 8. p.: 20-13. 13. p.: 29-21. 18. p.: 35-36. 23. p.: 48-47. 28. p.: 56-66. 33. p.: 69-80. 37. p.: 77-90Kipontozódott: Czigler (37. p.), Monroe (38. p.)Nemzeti Sport online oldalán .... Kosárlabda.com - Statisztika.... Tolnai Népújság online oldalán .... ASE - NYÍREGYHÁZI KK -> 94-68 / 2005.01.08.Atomerőmű – Nyíregyházi KK 94–68 (30–13, 19–21, 20–17, 25–17).Paks, 900 nézo. V: Téczely, Farkas.ASE: MÉSZÁROS (10/3), MONROE (23/3), Kiss Zs. (6/3), Ridl (11/3), CZIGLER (18). Csere: Smith (8), Sitku (14/6), Pavlik (4), Dohar (–), Jilling L. (–). Edzo: Zsoldos András, Nagy László.Nyíregyháza: Ádám (–), KOBALE (25/3), Pavlovics (9/3), Scott (9), Livajic (10). Csere: WALKE (15/3), Boczkó (–), Kollár (–), Zászói (–). Edzo: Horváth Imre.Az eredmény alakulása: 3. perc: 13–0, 8. p.: 26–9, 14. p.: 36–21, 16. p.: 45–22, 23. p.: 56–37, 27. p.: 67–40, 38. p.: 87–59.Kipontozódott: Pavlovics (33.), Livajic (38.) Kosárlabda.com - Statisztika.... Tolnai Népújság online oldalán .... ASE - PVSK -> 83-61 / 2004.12.18.Atomerőmű – PVSK-Pécs 83–61 (21–12, 24–15, 17–14, 21–20).Paks, 1200 nézo. V: dr. Vígh, Papp. Az ASE legjobb dobói: Monroe (19/3), Smith (19/3), Czigler (18), Ridl (14/6).Nemzeti Sport online oldalán .... SZOLNOK - ASE -> 85-82 / 2004.12.09.Szolnoki Olaj – Atomerőmű SE 85–82 (30–15, 17–23, 17–22, 21–22).Szolnok, 1800 nézo. V: Földházi, Hegedüs.Szolnok: Cziczás (3/3), THOMAS (17/12), ALEKSIC (33/9), STROUD (16), Frana (9). Csere: Fülöp (5), Majoros (2), Szarvas (2). Edzo: Pór Péter.ASE: Mészáros (2), MONROE (24/3), Smith (14), RIDL (18/12), Czigler (–). Csere: SITKU (19), Pavlik (6), Kiss Zs. (–). Edzo: Zsoldos András, Nagy László.Az eredmény alakulása: 5. perc: 14–7, 15. p.: 38–22, 25. p.: 53–46, 35. p.: 73–71.Kipontozódott: Majoros a 31., Smith a 39., Ridl és Cziczás a 40. percben.Kosárlabda.com - Statisztika.... Tolnai Népújság online oldalán .... EGER -ASE -> 67-101 / 2004.12.04.Vitai Eger Fekete Sasok–Atomerőmű 67-101 (20-19, 15-31, 15-27, 17-24)Helyszín: Eger, 900 nézo;.Játékvezetok: Kékesi, CsoszEGER: Ughy 6, Kahrimanovics 14/6, Petrucsik K. 11/3, HARTVICH 21/6, Bajramovics 13/6. Cs: Kollár 2. Edző: Farkas AttilaATOMERÔMU: Mészáros Z. 5/3, MONROE 25/3, Smith 7, RIDL 16/6, Czigler 12. Cs: Kiss Zs. 5/3, SITKU 19/3, Pavlik 7/3, Dohar 5/3, Lorincz. Edzo: Zsoldos AndrásAz eredmény alakulása: 4. p.: 7-6. 8. p.: 18-16. 15. p.: 29-31. 18. p.: 32-40. 25. p.: 41-67. 26. p.: 41-71. 35. p.: 58-84Kosárlabda.com - Statisztika.... Tolnai Népújság online oldalán .... ASE - ALBACOMP -> 73- 67/2004.11.27.Atomerőmű SE – Albacomp 73–67 (27–15, 10–12, 20–14, 16–26).Paks, 1100 nézo. V: Bodnár, Bognár.ASE: Mészáros (–), MONROE (19/3), SMITH (14/3), Ridl (6), CZIGLER (13). Csere: SITKU (13), Kiss Zs. (–), Pavlik (5/3), Lorincz (–), Dohar (3). Edzo: Zsoldos András, Nagy László.Albacomp: NISAVICS (11/9), Spivey (8), Cits-kovskis (–), YOUNGER (20), Góbi (6). Csere: BÓDI (9/3), Stulga (2), Gáspár (8/6), Soós (–), Wittmann (3/3). Edzo: Farkas Sándor.Az eredmény alakulása: 4. perc: 8–2, 7. p.: 19–5, 12. p.: 27–20, 14. p.: 31–20, 22. p.: 39–27, 28. p.: 50–39, 32. p.: 57–49, 37. p.: 72–62.Kipontozódott: Spivey (34.), Góbi (37.).Kosárlabda.com - Statisztika.... Tolnai Népújság online oldalán .... ASE - KÖRMEND -> 77- 65/2004.11.20.Atomerőmű–Marc-Körmend 77–65 (22–22, 20–16, 16–18, 19–9).Paks, 1100 nézo. V: Ádám, Pálla.ASE:Mészáros (3/3), MONROE (22/12), SMITH (13), Ridl (6), CZIGLER (17). Csere: PAVLIK (16/9), Kiss Zs. (–). Edzo: Zsoldos András, Nagy László.Körmend:Williams (13/6), QUADRI (30/12), Érsek (5/3), EDMONSON (16), Grebenár (–). Csere: Ferencz (1), Vavra P. (–), Cubela (–). Edzo: Zsebe Ferenc.Az eredmény alakulása: 5. perc: 13–11, 9. p.: 22–20, 13. p.: 31–25, 24. p.: 46–42, 27. p.: 49–53, 35. p.: 68–59, 37. p.: 75–61. ASE - ZTE -> 81- 63/2004.11.06.Atomerőmű SE – ZTE KK 81-63 (20-13, 17-21, 19-10, 25-19)Helyszín: Paks, 1000 nézo.Játékvezetok: Bognár Tibor, Fekete LászlóAtomerőműMészáros 12/9, PAVLÍK 19/6, Monroe 16/3, RIDL 21/12, Sitku 8. Cs: Kiss Zs., Czigler 5, Dohar. Edzo: Zsoldos AndrásZALAEGERSZEG:Cseszlai 11/3, Kováts V. 13/3, Kámán 11/3, Hoffmann 2, Keresztes 2. Cs: CSAPLÁR-NAGY 17/9, Kákonyi, Wechner 7, Tóth Á., Vertetics. Edzo: Kovács LászlóAz eredmény alakulása: 3. p.: 5-0. 8. p.: 15-6. 13. p.: 28-16. 17. p.: 30-27. 27. p.: 54-38. 32. p.: 60-45. 39. p.: 77-57.Kipontozódott: Keresztes (27. p.)Statisztika.... Dombóvár -ASE -> 67- 93/2004.10.30.Gunaras KC - Atomerőmű 67-93 (17-25, 20-14, 20-24, 10-30)Statisztika.... ASE - MAFC -> 94 - 64 /2004.10.24.Elkezdődött a kosárlabda bajnokság. Az ASE NB I.-es csapata első mérkőzését hazai pályán vívta a MAFC együttesével. Képriport az ASE-MAFC kosármeccsről a 2004/2005 Alapszasz cikkei közt ALAPSZAKASZ - 2004/2005Férfi kosárlabda szakosztály - 2004. október A kosárlabda csapat műsorfüzetéből"Az ASE elnökeként immáron másodszor üdvözölhetem Önöket a kosárlabda csapat műsorfüzetének lapjain. A csapat elmúlt évi bajnokságban közel állt a nagy sikerhez. Az ezüstérem szép teljesítmény volt. Bízom abban, hogy a csapatforma stabilitásban még a 2004-2005. évi bajnokságban további fejlődésre lesz képes. A szurkolók az idén is jó mérkőzéseket és főként ASE győzelmeket várnak a csapattól. Úgy gondolom, hogy a főszponzor, a Paksi Atomerőmű Rt. támogatásával a jövőben is biztosítani tudjuk a jó szerepléshez a szükséges anyagi hátteret, tehát ezen nem múlhat a csapat szereplése. Természetesen az ASE elnöksége és én is jó eredményeket remélek, de legalább ennyire fontosnak tartom azt is, hogy a paksi sportszerető emberek hétről hétre találják meg színvonalas szórakozásukat a mérkőzéseken. A hazai mérkőzéseken rendszeresen teljenek meg a lelátók, a szurkolók érezzék magukénak a csapatot, az elért eredményeket. Az ASE 25. születésnapját követő bajnokság fokozott kihívás a csapat számára. Az ASE és a Paksi Atomerőmű hazai és nemzetközi jó hírének javítása érdekében természetesen az erőmű munkavállalói mellett az ASE színeiben versenyző sportoló csapatok tehetik a legtöbbet, különösen a hazai szinten élvonalba tartozó kosárlabda csapat és játékosai. A fegyelmezett, sportszerű játék és a sportemberhez méltó viselkedés jellemzi az igazi, jó csapat játékosait. Sok sikert kívánok az új évadhoz, új reményekkel és remélhetőleg gyakori ASE győzelemmel!"Hetzmann Albert, ASE elnök
ElolvasomAlapszakasz 2005/2006. versenynaptára és rövid hírei2005. augusztus 11.Alakul az ASE kosárlabda csapatának 2005/2006 évi kerete 2005. szeptember 27.Férfi kosárlabdacsapat fényképe 2005-2006. Dátum Nap NB I Csapat Eredmény 2005. október 20. csütörtök 18:00 ASE-SOPRON Sportfórum online.... ; Nemzeti Sport online.... ; Tolnai Népújság online.... Statisztika ..... 103–71 2005. október 30. vasárnap 18:00 NYÍREGYHÁZA-ASE Tolnai Népújság online .... Statisztika .... 68–97 2005. november 4. péntek 18:00 ASE-DOMBÓVÁR Tolnai Népújság online .... Férfikosár online ....... Nemzeti Sport online .... Sportfórum online .... Statisztika: ..... 92–62 2005. november 15. kedd 19:00 MAFC-ASE Tolnai Népújság online .... Férfikosár online ....... Nemzeti Sport online .... Sportfórum online .... Origo online oldalán .... ; Statisztika: ..... 63–84 2005. november 19. szombat 18:00 ASE-ZTE Tolnai Népújság online .... ; Férfikosár online ...... Nemzeti Sport online ... ; Sportfórum online .... ; 104-68 2005. november 26. szombat 18:00 KÖRMEND-ASE Tolnai Népújság online .... Nemzeti Sport online ... ; Sportfórum online .... ; 78–66 2005. december 3. szombat 18:00 ASE-KAPOSVÁR Tolnai Népújság online .... ; Nemzeti Sport online ... ; Sportfórum online .... ; Statisztika: .... 97-80 2005. december 10. szombat 18:00 FALCO-ASE Tolnai Népújság online ... 79–97 2005. december 16. péntek 18:00 ASE-SZOLNOK Statisztika:..... 91-64 2006. január 13. péntek 18:00 PÉCS-ASE Tolnai Népújság online ... 82–86 2006. január 21. szombat 18:00 ASE-UNIVER Sportfórum online .... ; Nemzeti Sport online ... ; Tolnai Népújság online.. ; Statisztika: ..... 83-65 2006. január 28. szombat 18:00 ALBACOMP-ASE Tolnai Népújság oldalán... Statisztika: ... 95–92 2006. február 1. szerda 18:00 ASE-DEBRECEN Magyar Rádió online .... ; Sportfórum online ... ; Tolnai Népújság oldalán... Statisztika: .... 97–79 2006. február 4. szombat 18:00 SOPRON-ASE Sportfórum online ... ; Nemzeti Sport online ... ; Tolnai Népújság oldalán... 96–91 2006. február 11. szombat 18:00 ASE-NYÍREGYHÁZA 95–68 2006. február 18. szombat 18:00 DOMBÓVÁR-ASE Tolnai Népújság oldalán.. 76–87 2006. február 24. péntek 18:00 ASE-MAFC Tolnai Népújság oldalán.. Statisztika: ... 101-77 2006. március 1. Atomerőmű SE–PVSK-Pécs 85–802006. március 4. szombat 17:00 ZTE-ASE [ origo ] online .... 97-92 2006. március 8. szerda 18:00 ASE-KÖRMEND Tolnai Népújság oldalán.. Statisztika: .. ... 87–90 2006. március 11. szombat 18:00 KAPOSVÁR-ASE Tolnai Népújság oldalán.. Statisztika: ... 78–72 2006. március 18. szombat 18:00 ASE-FALCO Tolnai Népújság oldalán.. 86–54 2006. március 25. szombat 18:00 SZOLNOK-ASE Tolnai Népújság oldalán .. 72–59 2006. március 29. szerda 18:00 ASE-PÉCS Tolnai Népújság oldalán... Statisztika: .... 85-75 2006. április 8. szombat 18:00 KECSKEMÉT-ASE Tolnai Népújság oldalán.. 85-92 2006. április 12. szerda 18:00 ASE-ALBACOMP Statisztika: ... Tolnai Népújság oldalán... 88-77 2006. április 19. szerda 18:00 DEBRECEN-ASE Tolnai Népújság oldalán... 98–87 Az alapszakasz végeredménye (azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmények döntenek): 1. Atomerőmű SE 44 pont 2. Debreceni Vadkakasok 44 3. Albacomp 43 4. Lami-Véd-Körmend 42 5. Univer KSE 42 6. Kaposvári KK 40 7. PVSK-Pécs EXPO 40 8. Szolnoki Olaj KK 39 9. Soproni sÖrdögök 39 10. Marso-Carmo Suzuki NYKK 37 11. Falco KC-Szombathely 37 12. EMK-Dombóvár KC 34 13. ZTE KK 34 14. MAFC-Újbuda 31 A negyeddöntő párosítása: Atomerőmű SE - Szolnoki Olaj KK Debreceni Vadkakasok - PVSK-Pécs Expo Albacomp - Kaposvári KK Lami-Véd Körmend - Univer KSE Rövid hírek - NB I. - 2005/2006. 2006-04-19 Férfi NB I.Vereséggel is első az ASESchmidt Ferenc Az A-csoportos férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának zárófordulójában egyik Tolna megyei csapat sem tudott nyerni, ám a címvédő Atomerőmű SE ennek ellenére megőrizte első helyét a tabellán.Debreceni Vadkakasok–Atomerőmű SE 98–87 (29–20, 29–23, 15–24, 25–20).Debrecen, 1800 néző. V: Földházi, dr. Vígh, Király.Debrecen: Fodor M. (4/3), WILLIAMS (21/12), Molnár (13/9), HORVAT (28/15), Bukva (3). Csere: TÓTH (11/9), POWELL (18). Edző: Rajko Toroman.ASE: Pavlík (6), MONROE (32/6), GRIZZARD (20), Djogo (3/3), Czigler (4). Csere: HORVÁTH Z. (17/6), Kiss Zs. (5/3), Mészáros (–). Edző: Zsoldos András, Schmidt Béla.Az eredmény alakulása: 5. perc: 12–12, 15. p.: 43–32, 25. p.: 64–55, 35. p.: 78–74.A hazaiak kezdtek jobban, Molnár és Fodor tripláival vezettek, ám Grizzard kosaraival a paksiak néhány perc elteltével fordítottak. A játékrész hajrájában Toroman tripláival, és a csereként beállt Powell találataival kilenc egységgel megléptek a Vadkakasok. Továbbra is jól játszottak a hazaiak, és a Horvat–Tóth duó kosaraival tíz pont fölé hízott a különbség. Az atomosok Monroe találataival még felzárkóztak, ám ezt követően zsinórban négy triplát szórtak a debreceniek, és 15 pontos előny-nyel tértek pihenőre. A nagyszünet után kitűnően kezdtek a vendégek: a csereként pályára lépő Horváth Z. és Monroe vezérletével egy 12–2-es szériát produkáltak, és máris ott loholtak a hazaiak nyakán (60–55). A Vadkakasok időben kapcsoltak, Powell és Williams kosaraival ismét tizenegy pontra hízott a hazaiak előnye. Ismét csak Monroe és Horváth Z. villant paksi oldalon, és újra csak hat egységgel tartottak előbbre a hajdúságiak. Az utolsó negyedben eleinte felváltva estek a kosarak, a Debrecenben Horvat, a Paksban Horváth volt rendre eredményes. Öt perccel a vége előtt még négy pontra felzárkózott az ASE, ám ennél közelebb már nem került ellenfeléhez. A jó napot kifogó, 15 triplát dobó debreceniek megérdemelten nyertek, a paksiak pedig – az Albacomp soproni vereségének köszönhetően – megtartották alapszakaszbeli első helyüket. Zsoldos András: – Az első félidőben a hazaiak akarata érvényesült, és olyan előnyre tettek szert, amit már nem tudtunk ledolgozni.Tolnai Népújság online oldalán .... Az alapszakasz végeredménye(azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmények döntenek): m gy v pkp1. Atomerőmű SE 26 18 8 2311-1996 44 2. Debreceni Vadkakasok 261882277-2137443. Albacomp 261792352-2159434. Lami-Véd-Körmend 2616102164-2041425. Univer KSE 2616102263-2135426. Kaposvári KK 2614122196-2172407. PVSK Pécs-EXPO 2614122117-2014408. Szolnoki Olaj KK 2613131919-1951399. Soproni sÖrdögök 2613132152-21773910. Marso-Carmo Suzuki NYKK 2611152064-22573711. Falco KC Szombathely 2611152159-21953712.EMK-Dombóvár KC 268182134-22903413. ZTE KK 268182032-22353414. MAFC-Újbuda 265211955-2336312006-04-12 Férfi NB I.Megdobbant az Atom-szív Medgyesy FerencAz A-csoportos férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának utolsó előtti fordulójában az Atomerőmű SE szünet után csupa szív játékával rangadót nyert az Albacomp ellen.Atomerőmű SE–Albacomp 88–77 (18–21, 18–24, 27–13, 25–19).Paks, 1200 néző. V: Bodnár, Benczúr, Pálla.ASE: PAVLÍK (18/18), MONROE (32/6), GRIZZARD (20), Djogo (–), Czigler (6). Csere: Horváth Z. (4), Kiss Zs. (–), MÉSZÁROS (8/6). Vezetőedző: Zsoldos András.Albacomp: Nisavics (2), SPIVEY (29/9), HORVÁTH Á. (12/3), Flowers (2), Bencze (6). Csere: KÁMÁN (15/15), Góbi (6), Brolih (5/3). Vezetőedző: Fodor Péter.Az eredmény alakulása: 4. perc. 9–7, 9. p.: 18–16, 12. p.: 24–23, 16. p.: 29–32, 23. p.: 45–47, 25. p.: 51–47, 34. p.: 70–69, 38. p.: 77–76.Kipontozódott: Horváth Á. (40.). Az alapszakasz első helye volt a tét a paksi csúcsderbin, s ennek megfelelően is kezdtek a felek, különösen Spivey és Pavlík. Öt perc után 11–10 volt az állás, a vendégek minden pontját az amerikai jegyezte, míg a paksi irányító két triplát dobott. A rangadóhoz illő iramban és színvonalon kosaraztak a felek, az első negyed utolsó percéig kettő-négy ponttal az Atom vezetett, ám a továbbra is tarthatatlan Spivey révén három pontos előnyt szerzett a Fehérvár, miközben az amerikai már 19 egységnél járt. A folytatásban ismét fej-fej mellett haladtak a csapatok, a hazai támadások élére Monroe állt. Aztán a 15. perctől még szigorúbban védekezett az Alba, néhány elkapkodott paksi támadás után pedig gyors indításból szerzett kosarakkal büntetett a vendégcsapat (29–36). A kapkodásra a gyógyírt Pavlík triplája jelenthette volna, ám az áttörés elmaradt, egy könnyű Spivey-találat vetett gátat a hazaiak felzárkózásának. A „kegyelemdöfést” Kámán vitte be, amikor a félidő lefújása előtt tizedmásodpercekkel a félpályáról talált a gyűrűbe. A nagyszünet után egy újabb Pavlík-tripla végre felrázta a társakat. Nem telt el négy perc, és egy 11–2-es rohammal egyenlítettek Monroék. Grizzard két fantasztikus zsákolása után pedig kis híján felrobbant a csarnok. Alaposan egymásnak estek a csapatok, mindkét oldalon kiváló egyéni teljesítményekkel. A sérülten pályára lépő Mészáros távolijával indult a záró negyed, ám azonnal erősített a Fehérvár, amelyben ekkor Kámán volt a gólfelelős. A 36. percben ismét szoros volt az állás (73–72), majd egy eladott labda után újra az Alba vezetett. Az utolsó percre fordulva már ismét a hazaiaknál volt az előny (81–77), s innen már nem is engedte ki kezéből a győzelmet a címvédő. Zsoldos András: – A második félidőben a csapat elővette a szívét, és felvette az ilyen rangadó megnyeréséhez szükség hangulatot és küzdőszellemet. Hibákra tudtuk kényszeríteni az Albacompot, a vége pedig kitűnőre sikerült. Fodor Péter: – Játszottunk egy nagyon jó félidőt, a harmadik negyedben viszont ellenfelünk akarata dominált. Úgy gondolom, mindent megtettük a győzelemért.Tolnai Népújság online oldalán .... Statisztika: ASE - Albacomp ... ; 2006-04-08 Férfi NB I.Az Atomerőmű SE férfi kosárlabda csapata hét pont különbségű győzelmet aratott a Kecskemét vendégeként a férfi kosárlabda NB I 24. fordulójában.Nem adják az első helyet Továbbra is az Atomerőmű SE áll a tabella tetején Schmidt FerencChris Monroe pazar játékának is köszönhetően értékes győzelmet aratott a bajnoki címvédő Atomerőmű SE Kecskeméten a férfi kosárlabda NB I szombati rangadóján. Univer Kecskeméti SE–Atomerőmű SE 85–92 (24–24, 15–24, 27–21, 19–23). Kecskemét, 1500 néző. V: dr. Vígh, Bognár, Papp.Kecskemét: Jovanovics (2), BRADFORD (26/18), MCCLENDON (25), LAPOV (19/3), Celej (13/9). Csere: Horváth Cs. (–), Vida (–), Mérész (–). Edző: Meszlényi Róbert. ASE: Pavlik (11/3), MONROE (43/9), GRIZZARD (20), Djogo (2), Czigler (6). Csere: Horváth Z. (8), Kiss Zs. (–), Lőrincz (–). Edző: Zsoldos András. Az eredmény alakulása: 5. perc: 10–13, 15. p.: 31–37, 25. p.: 51–58, 35. p.: 72–75.Kipontozódott: Celej (32.), Djogo (35.), Czigler (36.), Lapov (37.), Mérész (38.). Jovanovics találatára Monroe egy triplával és egy duplával felelt (2–5), amivel meg is adta a találkozó alaphangját. A kecskemétiek 9–6-ra még fordítottak, de a paksiak kedvence nem hagyta, hogy egérutat nyerjen az Univer: zsinórban szerzett hat pontjával megint a bajnok tartott előbb. Azt, hogy két jó csapat feszül egymásnak, mi sem bizonyította jobban, mint hogy az első felvonás végéhez egállal értek a felek.A második tíz percben az ASE gyorsan döntésre akarta vinni a dolgot: Grizzard, Monroe és Czigler kosaraival tíz egység is volt már a vendégek előnye. Az alföldieket Lapov és Celej találatai tartották versenyben, de az atom a csereként beállt Horváth Zoltán kosarainak köszönhetően így is 9 pontos előnnyel térhetett pihenőre. A szünet után felpörgették a játékot a kecskemétiek, a két hazai center volt az úr a palánkok alatt. Fel is jöttek a Meszlényi-fiúk, de előzniük nem sikerült. A címvédő továbbra is vezetett: az utolsó felvonást három pontos fórral várta.A mindent eldöntő negyedben McClendon kosaraival két pontra feljött az Univer, de Grizzard gondoskodott róla, hogy ne kergessenek hiú ábrándokat a hazaiak. A záró tíz percben Monroe még megvillant: ebben a negyedben dobott tucat pontja azt jelentette, hogy a Paks roppant értékes győzelmet aratott, s továbbra is első helyen áll az alapszakaszban. Zsoldos András: – Fantasztikusan küzdöttek és nagyon jól játszottak a fiúk. Szeretni kell ezt a csapatot. Tolnai Népújság online oldalán .... 2006-03-29 Férfi NB I.Atomerőmű SE - Pécs EXPO 85-75 (29-10, 8-20, 27-18, 21-27)A Pécs ellen feledtette korábbi kisiklásait az AtomMedgyesy FerencBiztos győzelemmel feledtette szurkolóival szolnoki vereségét az Atomerőmű SE a férfi NB I-ben.Atomerőmű SE–PVSK-Pécs EXPO 85–75 (29–10, 8–20, 27–18, 21–27).Paks, 800 néző. V: Földházi, Ádám, Hegedüs.ASE: MÉSZÁROS (18/9), MONROE (31/6), Grizzard (8), Djogo (12/6), Horváth Z. (6). Csere: Czigler (2), Lőrincz (1), Panta (–), Kiss Zs. (7/3). Edző: Zsoldos András.Pécs: Csirke (6/6), ALEKSZICS (23/6), Dénes (7/3), Ivkovics (9), Orosz (6). Csere: Grebenár (4), Varga (6/6), LAKATOS P. (11/3), Tóth N. (3). Edző: Völgyi Péter. Kipontozódott: Lakatos (40.). A kínos szolnoki vereség után nemcsak fogadkoztak a paksiak, de látható bizonyítási vággyal is kezdték a Pécs elleni rangadót. A 8. percben Völgyi Péter már második idejét kérte ki, csapatát ugyanis állva hagyta az ASE, Mészárosék 26–5-re vezettek ekkor. A másik oldalon leginkább a tanácstalanság volt a jellemző, Ivkovicsék sem védekezésben sem támadásban nem jeleskedtek. A magabiztos előny birtokában sorra cseréltek a hazaiak, ám ezzel egyidejűleg tova is tűnt a kezdeti lendület. A pécsiek Alekszics jóvoltából megkezdték a felzárkózást. Leginkább a második negyedre volt ez igaz, amikor az atomosoknál hiába jöttek vissza a kezdők, a korábbi magabiztos, ponterős támadójáték nem tért vissza velük. Ebben a szakaszban a baranyaiak domináltak, a bajnoki címvédő különösen centerben gyengélkedett, sem Horváth, sem Czigler nem szerzett kosarat az első félidőben. A szünet után kapitányhoz méltóan Mészáros állt a paksi sereg élére. Szükség is volt erre a 20–8-ra elveszített második negyed után. A válogatott irányító nemcsak remekül mozgatta társait, de ezúttal a pontgyártásban is vitézkedett. Akárcsak Monroe, így aztán a 23. percre ismét tíz pont fölé nőtt a hazai előny. Ezúttal már megmaradt a lendület: jöttek is a pontok. Egyre többet reklamáltak a vendégek, főként Ivkovics nem bírt az idegeivel. A rutinos center a záró negyed előtt ott is hagyta társait, és berohant az öltözőbe. A vezér nélkül maradt pécsiek az utolsó tíz percben már nem veszélyeztették a hazai győzelmet: a 37. percben már húsz pont volt az Atom előnye (82–62). A könnyed végjátékban – bár közelebb férkőzött a Pécs – igazából megszorítani nem tudta a címvédőt. Zsoldos András: – Nem forgott veszélyben a győzelmünk. Remélem a következő mérkőzésen felszabadultan tudunk játszani a biztos helyzeteket bedobjuk, és akkor a nézők is jobban élvezik majd játékunkat.Statisztika: ASE - Pécs EXPO ... Tolnai Népújság online oldalán .... 2006-03-25 Férfi NB I.Mélyponton az Atomerőmű - KosárlabdaSchmidt FerencAz A-csoportos férfi kosárlabda-bajnokság 22. fordulójában mindkét Tolna megyei gárda idegenben szenvedett vereséget. Közülük a címvédő Atomerőmű SE szolnoki botlása a meglepőbb, de csak annak, aki nem látta a mérkőzést.Szolnoki Olaj KK– Atomerőmű SE 72–59 (13–14, 12–17, 22–12, 25–16).Szolnok, 2000 néző. V: Hartyá-nyi, Kóthay, Király.Szolnok: Cziczás (2), DAVIS (15/9), KELLEY (17/3), JURKUNAS (12/6), KURASOV (13). Csere: Fülöp (5), Hartvich (4), Sabaliauskas (4), Puskás (–). Edző: Pór Péter.ASE: Mészáros (5), Monroe (13/3), Kiss Zs. (6/3), Djogo (8/3), Czigler (7). Csere: Horváth (7), Lőrincz (3/3), Grizzard (4), Panta (6/3). Edző: Zsoldos András. Az eredmény alakulása: 5. perc: 5–7, 15. p.: 17–22, 25. p.: 34–39, 35. p.: 57–49. Kipontozódott: Fülöp (35.). A 2. percben Czigler szerezte a találkozó első kosarát, erre a korábbi paksi kedvenc, Terren-ce Davis öt ponttal, közte egy triplával válaszolt. A negyed közepén ugyan még a paksiak vezettek, ám később Kelley kosaraival négy ponttal meglépett a Szolnok. A játékrész hajrájában aztán Monroe és Djogo találataival fordított az ASE. A folytatásban Horváth Zoltán zsinórban három duplát jegyzett, ezzel a paksiak négy egységgel megugrottak. Az Olaj az ugyancsak csereként pályára lépő Hartvich kosaraival tapadt ellenfelére. Mészáros és Monroe találataival továbbra is az atomosok tartottak előbbre, és a nagyszünetig hatpontos előnyt gyűjtöttek. A fordulás után a hazaiak Davis és Kurasov vezérletével két pontra megközelítették a paksiakat, ám a vendégek Kiss és Horváth kosaraival még visszaverték a támadást (34–39). A harmadik negyed második felében aztán a szolnokiaknak szinte minden bejött, míg paksi oldalon csak Czigler és Griz-zard talált a gyűrűbe, így a záró-felvonást már a hazaiak kezdhették négypontos előnnyel.A különbség az utolsó tíz perc elején Kurasov találataival gyorsan tíz pont fölé hízott, ám az atomosok nem adták fel. Djogo és Monroe kosaraival a negyed közepén öt pontra felzárkózott a Paks, ám az Olaj Kelley és Davis vezérletével újra ellépett, és biztosan nyertek. Második félidei jobb teljesítménye alapján a Szolnok megérdemelten nyert a sok hibával tarkított, alacsony színvonalú mérkőzésen. Vereségével az ASE visszacsúszott a tabella harmadik helyére. Zsoldos András: – Az első félidőben okosan játszottunk, a másodikban bután.Tolnai Népújság online oldalán .... 2006-03-18 Férfi NB I.Magához tért az AtomerőműMedgyesy FerencA férfi kosárlabda NB I szombati játéknapján a címvédő Atomerőmű SE elsősorban remek védekezésének köszönhetően három vereség után nyert ismét, a dombóváriak viszont nem tudtak mit kezdeni a debreceniek zónavédekezésével.Atomerőmű SE–Falco KC Szombathely 86–54 (18–13, 15–10, 27–19, 26–12). Paks, 1000 néző. V: Benczúr, Szilas, Farkas. ASE: MÉSZÁROS (6/6), MONROE (24/6), GRIZZARD (24/3), KISS ZS. (9/3), Horváth Z. (11). Csere: Djogo (7/3), Lőrincz (2), Panta (3/3), Jilling L. (–). Edző: Zsoldos András.Falco: Kálmán (13/9), Glavinics (3/3), Pankár (9/3), BORSZÉKI (13/9), Kalvelis (2). Csere: Feigl (6/3), VÁRADI K. (5/3), Henrik (3/3), Jarosevics (–), Szabó Zs. (–). Edző: Váradi Attila.Az eredmény alakulása: 4. perc: 9–6, 9. p.: 15–11, 13. p.: 24–14, 18. p.: 28–21, 22. p.: 39–23, 32. p.: 68–45, 34. p.: 76–45. A legutóbbi három fordulóban egyaránt vereséget szenvedett bajnoki címvédő baljós előjelekkel, csapatra való sérülttel a soraiban készülődött a Falco ellen. A maródiak közül Czigler és Pavlík le sem vetkőzhetett, Horváth Z., Panta és Djogo legalább ott volt a melegítő játékosok között. Grizzard és Monroe látható elszántsága mellett jól is védekezett az ASE, egymás után kétszer is dobás nélkül zárult a vendégek támadóideje. Ezt követően távolról Borszéki és Kálmán is átdobta a paksi blokádot. Az első negyed ezek után öt pontos hazai előnnyel zárult.Továbbra is jól védekeztek Mészárosék, ennek szembetűnő jele volt, hogy a vasiak legjobbját, Kálmánt kivették a játékból, ha kellett, egymást segítve, de dobóhelyzetig sem nagyon engedték a válogatott irányítót. Nyolc pont körüli volt az Atom előnye a második tíz perc nagy részében, s hogy nem több, ez főként a nem túl acélos – a félidőben 21 százalékos – távoli kísérleteknek volt köszönhető. Ezzel együtt is jobb volt a házigazda, s ha nem is utcahosszal, ám a sikeres folytatásra jó alapot adó 10 pontos előnynyel vonulhatott pihenőre. Monroe két duplájával indult a második játékrész, ezt Grizzard toldotta meg, ám jött a válasz: Pankár, majd Kálmán és Váradi egyaránt a hárompontos vonalon túlról talált be. Nagy rohanás kezdődött, ám ebben is az ASE volt eredményesebb, így a 26. percben már 48–32 állt a táblán. A vendégek továbbra is távoli dobásokkal igyekeztek lépést tartani, ám az ASE őrizte előnyét, sőt a záró tíz percre tovább növelte a különbséget (60–42).Kálmán továbbra sem jelentett komoly veszélyt, miközben Grizzardék időnként már a közönségnek is játszottak. Jóval húsz pont fölé hízott az ASE előnye. A hazaiak felszabadultan, a vereségek okozta feszültségtől mentesen kosárlabdáztak. Ezzel párhuzamosan teljesen szétesett a Fal-co, sportszerűtlen hibája után Kálmánt le is cserélte edzője. Zsoldos András: – Jól védekeztünk, és főként a második félidőben sok helyzetünkből pontokat is dobtunk. Sok sérültünk miatt is fontos volt a siker, és csapatunk megmutatta, a bajban is van tartása. Váradi Attila: – Elemi hibákat követtünk el sorozatban, így aztán más nem is lehetett a találkozó végeredménye.Tolnai Népújság online oldalán .... Statisztika: ASE - Falco KC ... A bajnokság állása: 1. Atomerőmű SE 21 mérkőzés/0.857/36 pont 2. Albacomp 21 mérkőzés/0.857/36 pont3. Debreceni Vadkakasok 20 mérkőzés/0.850/34 pont 2006-03-11 Férfi NB I.Gödörben a címvédő AtomSchmidt FerencZsinórban harmadik vereségét szenvedte el a címvédő Atomerőmű SE, amely a férfi kosárlabda NB I 20. fordulójában maradt alul Kaposvárott. Kaposvári KK–Atomerőmű SE 78–72 (16–13, 16–17, 23–19, 23–23).Kaposvár, 1200 néző. V: dr. Valovics, Papp, dr. Páli.Kaposvár: Gráczer (3), Szőke (–), Green (3/3), Sanders (–), Trepák (3). Csere: MARCIULIONIS (21/3), Hendlein (6), MAXEY (22/6), KONARE (14/3), Filipovics (6). Edző: Dzunics Braniszlav.ASE: Mészáros (6/3), MONROE (27/9), Grizzard (7), Djogo (12/6), Czigler (3). Csere: Kiss Zs. (5/3), Horváth Z. (1), Pavlík (6/6), Panta (–), Lőrincz (5/3). Edző: Zsoldos András.Kipontozódott: Green (31.).Az első percek játékára rányomta bélyegét a tét, s ez az eredményen is megmutatkozott: Czigler a 3. percben büntetőből szerezte a találkozó első pontjait. Green egy triplával nyitotta a kaposvári gólzsákot, ám erre Monroe zsinórban három duplával válaszolt, s máris ellépett az ASE (4. p.: 3–8). A folytatásban a csereként pályára lépő Marciulionis pontjaival felzárkózott a KKK, Maxey kosaraival pedig hárompontos előnnyel zárta a nyitó negyedet a házigazda.A második felvonásban is csak a harmadik perc hozta meg az első kosarat: ekkor Pavlík távolról talált be. A hazaiak litván játékosa és Konare pontjaival újra a hazaiak tartottak előbbre. Felváltva találtak a gyűrűbe a csapatok, aztán Monroe és Mészáros hármasaival átvette a vezetést az ASE, ám Marciulionist nem tudták tartani a paksiak. A nagyszünet előtt Pavlík második triplájával két pontra csökkentette hátrányát az ASE.A fordulás után Konare pontjaival ismét ellépett a Kaposvár, majd Maxey hármasainak köszönhetően először a mérkőzés során tíz pont fölé hízott a különbség. Zsoldos edző időt kért, s a folytatásban Monroe találataival folyamatosan dolgozta le hátrányát a vendégcsapat, ám a negyed végén Filipovics kosaraival ismét hat pont volt a somogyiak előnye.A záró felvonásban is a légiósok vitték a prímet a hazaiaknál, akik a 32. percben már 61–49-re is vezettek. Néhány perccel később azonban már ismét ott lihegett ellenfele nyakán az ASE (63–61), ám a vezetést már nem tudták visszavenni a paksiak, a végjátékban büntetőkből őrizte előnyét a KKK.Zsoldos András: – Nagyon harcoltunk, de nem sikerült jól játszanunk. Sok szabálytalanságot követtek el ellenünk, ilyen felfogásban pedig nehéz kosárlabdázni.Tolnai Népújság online oldalán .... Statisztika: Kaposvári KK–Atomerőmű SE ..... 2006-03-08 Férfi NB I.Elveszítette hazai veretlenségét a címvédő PaksMedgyesy FerencTolna megyei szempontból felemásra sikerült az NB I-es férfi kosárlabda-bajnokság hétközi fordulója, hiszen amíg a Dombóvár magabiztosan verte a Szolnokot, addig az Atomerőmű SE hazai pályán is kikapott a Körmendtől.Atomerőmű SE– Lami-Véd Körmend 87–90 (16–23, 15–21, 30–22, 26–24).Paks, 900 néző. V: Hartyáni, Pálla, Cziffra.ASE: Mészáros (10/3), Monroe (16/3), Griz-zard (13), Djogo (5/3), CZIGLER (23). Csere: Horváth Z. (6), Kiss Zs. (5/3), Pavlik (9/3). Edző: Zsoldos András.Körmend: Archie (12/6), FERENCZ (18/15), Trummer (–), Vavra P. (9/3), LOPATKA (23/9). Csere: HUNTER (20), Mujanovics (8/3), Kutasi (–). Edző: Sabáli Balázs.Az eredmény alakulása: 3. perc: 2–8, 8. p.: 12–18, 19. p.: 31–44, 23. p.: 38–48, 28. p.: 55–62, 33. p.: 68–69, 38. p.: 78–82.Kipontozódott: Vavra P. (33.), Monroe (40.). Nagy iramban és kimaradt hazai támadásokkal kezdődött a találkozó. Miközben Monroe-ék sorra rontottak, addig előbb Archie, majd kétszer Ferencz talált be távolról. Zsoldos András cserélt, ám továbbra sem történt változás: gyengélkedett a bajnok. Aztán Kiss végre egy triplával csökkentette a hátrányt (12–15), ám Ferencz azonnal válaszolt. Támadásban, de főként védekezésben gyermeteg hibák sorát követték el a hazaiak, így hét pontos hátrányt szedtek össze az első negyedben. Másfél perc alatt aztán ez további három egységgel növekedett. Nem talált rá játékára az ASE, a körmendiek könnyű kosarakat dobtak (14. p.: 37–22). A távolról máskor oly eredményes Pavlik is hiába tüzelt, semmi sem sikerült. A vasiak az első negyedbeli előnyükhöz további nyolc pontot ragasztottak.Látható elszántsággal kezdték a második félidőt a paksiak, Czigler is ponterősebbé vált, de nem sikerült felzárkózniuk. A 3. felvonás közepére visszaállt a félidei különbség (42–55). Letámadott az ASE, és szívós munkával a 29. percre öt pontra zárkóztak fel (57–62). A záró negyedben két Grizzard-zsákolás után 65–66-ot mutatott az eredményjelző, ám Vavra egy hármassal lefékezte az atomos rohamot.A negyed közepén újra öt ponttal vezetett a Körmend (70–75), s ez a különbség tartotta magát az utolsó perc elején is. Hiába próbálkoztak a hazaiak triplákkal, ezen az estén ez is nagyon gyengén ment, így végig kitartott a vasiak előnye. A Sabáli-csapat Körmend után Pakson is nyerni tudott, s ezzel az atomosok közel egy éve tartó hazai veretlenségüknek mondhattak búcsút.Zsoldos András: – Az első félidőben nagyon rosszul játszottunk, nagy előnyt adtunk a Körmendnek. A fordulás után felzárkóznunk, de ellenfelünk bravúrkosarakkal mindig újítani tudott, és nyert.Tolnai Népújság online oldalán .... Statisztika: Atomerőmű SE - Lami-Véd Körmend ..... 2006-03-04 Férfi NB I.Férfikosárlabda-bajnokság, 18. forduló: ZTE KK - Atomerőmű SE 97-92 (29-25, 26-17, 21-22, 21-28) Zalaegerszeg, 600 néző; v.: Dr. Vígh, Papp, Szilas legjobb dobók:Hart 37/15, Cseszlai 19/6, Simmons 12/3 illetve Monroe 27, Grizzard 24, Horváth 10, Czigler 10[ origo ] online .... A bajnokság állása:1. Atomerőmű SE 18 14 4 1655-1367 0,889 2. Debreceni Vadkakasok 17 12 5 1468-1378 0,853 3. Albacomp 18 12 6 1632-1457 0,833 4. Univer Kecskemét SE 18 11 7 1551-1469 0,806 5. PVSK-Pécs EXPO 17 10 7 1362-1266 0,794 6. Körmend 18 10 8 1459-1380 0,778 7. Falco KC Szombathely 18 9 9 1554-1542 0,750 8. Kaposvári KK 18 9 9 1539-1506 0,750 9. Soproni sÖrdögök 18 9 9 1480-1513 0,750 10. Szolnoki Olaj 18 8 10 1287-1389 0,722 11. Gunaras KC Dombóvár 18 6 12 1471-1556 0,667 12. Marso Nyíregyháza KK 18 6 12 1417-1601 0,667 2006-03-01 Férfi NB I.Férfi Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágóPavlik most is jókor villant Megszenvedett a kupasikerért az Atomerőmű SE Medgyesy FerencBejutott a négyes döntőbe az ASE a férfi Magyar Kupában. Három perc kosárlabdázás már elég is volt a sikerhez. Atomerőmű SE–PVSK-Pécs 85–80 (17–16, 24–22, 25–31, 19–11).Paks, 700 néző. V: Földházy, Hegedüs, Király.ASE: Mészáros (4), MONROE (23), Grizzard (–), Djogo (16/6), Horváth Z. (–). Csere: Czigler (9), KISS ZS. (11/9), Panta (–), PAVLIK (22/9). Vezetőedző: Zsoldos András.PVSK: Csirke (–), Alekszics (14/9), Dénes (5/3), Grebenár (3), OROSZ (14). Csere: Lakatos (7/3), TÓTH N. (14), Varga (–), JOVANOVICS (18/12), Hosszú (5/3). Vezetőedző: Völgyi Péter.Az eredmény alakulása: 2. perc: 3–5, 12. p.: 27–18, 18. p.: 39–31, 26. p.: 53–58, 36. p.: 70–76, 38. p.: 76–80.Az első mérkőzésen 16 pontos előnyt szerző paksiak kényelmesen kezdtek, a sérült Ivkovicsot nélkülöző vendégek így partiban voltak. A langyos hangulat csak a gyakori játékvezetői tévedések hatására pezsdült meg időnként, leginkább ez hozta lázba a szurkolókat. Ahogy összeszedettebb lett az ASE teljesítménye, úgy kezdett elhúzni a házigazda: főként Kiss Zsolt villogott, zsinórban három triplát is bevágott. A pécsiek részéről Jovanovics is elsüllyesztett két távolit, ám Monroe-ék így is kényelmesen tartották előnyüket. Egészen a 18. percig. A hajrában felzárkózott a Pécs: előbb a fiatal Hosszú talált be, majd Orosz ziccerezett, így szorosabb lett az állás. Alekszics és Tóth révén két hármassal kezdett a Pécs, ettől aztán be is lelkesedtek a látogatók. Állva maradt az Atom, a 26. percben 58–53-ra vezetett a PVSK, vagyis jó öt perc alatt 20 (!) pontot kapott a bajnok. Törvényszerű volt a paksi időkérés, ám ez sem lendített a szombati bajnokira tartalékoló hazaiak játékán.Nem sikerültek a dobások, sok volt az eladott labda is, nem csoda, hogy a harmadik negyedet a vendégek nyerték, s a zárófelvonás előtt vezettek is (66–69). Az ASE Pavlik révén egyenlített, ám az utolsó két percre fordulva is a Pécsnél volt az előny. Ekkor Czigler egalizált, majd fontos lepattanót szerzett, amiből Pavlik dobott pontosan távolról. Megmaradt a hazai veretlenség, a Paks kettős győzelemmel jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe. Zsoldos András: – A mérkőzés egyetlen pozitívuma volt, hogy továbbjutottunk. Három percnyi kosárlabdázással csak ma lehetett mérkőzést nyerni. Tolnai Népújság online oldalán .... Statisztika: Atomerőmű SE - PVSK-Pécs ..... 2006-02-24 Férfi NB I. Atomerőmű SE - MAFC-Újbuda 101-77 (34-13, 23-12, 24-24, 20-28)Paks, 1000 néző. V: dr. Páli, Téczely, Kapitány.ASE: Mészáros (–), MONROE (23/3), GRIZZARD (12), Djogo (8/6), Czigler (6). Csere: HORVÁTH Z. (13), PAVLÍK (24/15), Kiss Zs. (7/3), Panta (8/3), Lőrincz (–). Vezetőedző: Zsoldos András. MAFC: Pojbics (–), TOROMAN (21/3), Madison (2), Kaukenas (13), FISHER (18/3). Csere: Faragó (2), MISIAKOS (17/3), Tóth Sz. (2), Wehner (2). Vezetőedző: Dinnyés Attila. Az eredmény alakulása: 5. perc: 16–7, 15. p.: 44–18, 25. p.: 64–35, 35. p.: 93–69. Kipontozódott: Madison (31.), Mészáros (34.).Tolnai Népújság online oldalán .... Statisztika: Atomerőmű SE - MAFC-Újbuda ..... 2006-02-18 Férfi NB I.Jan Pavlik mindig a legjobb pillanatban szórt be egy triplát, így az ASE nyerte a férfi kosárlabda NB I megyei rangadóját.Dombóvár KC–Atomerőmű SE 76–87 (22–27, 24–12, 16–27, 14–21).Dombóvár, 1200 néző. V: Szabó Gy., Sabáli, Tóth K.DKC: Harper (14/3), Rudzitis (19/9), IVERSEN (18/3), Ocitti (16), Lisauskas (8). Csere: Simon (–), Dávid (1), Balogh L. (–), Varga (–). Vezetőedző: Bálind József.ASE: Mészáros Z. (2), MONROE (22/9), Grizzard (5), Djogo (15/3), Horváth Z. (9). Csere: Czigler (7), PAVLIK (27/21), Kiss Zs. (–). Vezetőedző: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 17–20, 15. p.: 37–33, 25. p.: 52–56, 35. p.: 72–77.Kipontozódott: Simon (34.). Tolnai Népújság online oldalán .... 2006-02-11 Férfi NB I.Akadozott a csapatjátékMedgyesi FerencAz A-csoportos férfi kosárlabda-bajnokság hét végi fordulójában az Atomerőmű SE közepes teljesítménnyel is biztosan nyert a Nyíregyháza ellen.Atomerőmű SE - Marso-Carmo Suzuki NYKK 95-68 (20-19, 24-11, 28-23, 23-15)Paks, 1100 néző. V: Benczúr, Fekete, Farkas.ASE: Pavlik (8/6), MONROE (19), Grizzard (12/3), DJOGO (22/15), Czigler (11). Csere: Horváth Z. (8), Panta (5/3), Lőrincz (10/6), Kiss Zs. (–). Edző: Zsoldos András.Nyíregyháza: SAVIC (19/6), Dasic (3/3), Petrovic (3), SITKU (20), Marek (10/6). Csere: Kecskés (6), Gáspár (7/3), Bocz-kó (–). Edző: Horváth Imre. Az eredmény alakulása: 4. perc: 6–9, 9. p.: 18–17, 13. p.: 27–24, 18. p.: 39–28, 21. p.: 49–30, 27. p.: 66–45, 32. p.: 75–57, 38. p.: 91–62.Kipontozódott: Gáspár (38.).Csapkodóan kezdett mindkét csapat. A vendégek két perc alatt négy személyi hibát gyűjtöttek, többet, mint ahány pontot. A folytatásban aztán már támadásra is futotta erejükből, a 4. percben már a nyírségieknél volt az előny. A sérült Mészárost nélkülöző hazaiaknál kevesebb volt ekkor a csapatjáték, az egyéni próbálkozásokba pedig gyakran hiba csúszott. Egy korábbi paksi azonban sorra betalált: természetesen Sitku Ernőről van szó, aki sok atomos sikernek volt részese.Felváltva vezettek a csapatok, az első negyed lefújásakor éppen a hazaiaknál volt az előny. A folytatásban kezdett felpörögni a bajnok, ez pedig nemcsak a játék képét formálta át, de pontokban is megmutatkozott. Legfőképp Monroe pontjaiban. A paksiak leggólképesebb játékosát alig-alig tudták tartani, sorra dobta a büntetőket: az első félidőben tízből egyet rontott. A második negyedben már a többiek is jobban céloztak, és visszatért a pályára a január közepe óta sérült Horváth Zoltán, aki ráadásul jól is lepattanózott. A nagyszünet után Djogo-show következett: a légiós öt perc alatt tíz pontot jegyzett – ebből két távolit – azután megtoldotta még kettővel. Ezzel jelentős érdemeket szerzett abban, hogy a 27. percre húsz ponttal (66–46) meglépett a bajnok. Pavlik négy személyije miatt a folytatásban igazi irányító nélkül játszott az ASE, s bár akadozott a csapatjáték, a különbség nem csökkent. Öt perccel a vége előtt Lőrincz két kosarával 25 pontra növelte csapata előnyét, amikor visszajött Pavlik is, s így a záró percekre ismét gördülékenyebb lett az Atomerőmű SE játéka. A paksiak, ha közepes teljesítménnyel is, de magabiztosan nyertek. Zsoldos András: – Csapatjátékban sokat kell még fejlődnünk, hogy majd a rangadókon is sikeresek legyünk. Ezt a mai mérkőzés is megmutatta. Horváth Imre: – Helyenként elégedett voltam a játékunkkal, ám az ASE így is megérdemelten nyert. További sikereket kívánok neki a bajnokság során.Nemzeti Sport online oldalán .... ; Tolnai Népújság online oldalán .... Statisztika: Atomerőmű SE - Marso-Carmo Suzuki NYKK ..... 2006-02-04 Férfi NB I.SOPRONI sÖRDÖGÖK - ATOMERŐMŰ SE 96–91 (30–14, 19–32, 20–18, 27–27)Sopron, 600 nézô. V: Földházi, Hegedus, FrányóSOPRON: CARR 14/3, DUSCAK 11/9, PORZINGIS 16/3, VULETA 18/3, BOWMAN 15. Cs: PALOTAI 17/12, Boldizsár 5/3. Edzô: Sterbenz LászlóATOMERŐMŰ: Mészáros 6, MONROE 28/9, GRIZZARD 28/9, Djogo 5, Czigler 7. Cs: PAVLÍK 14/12, Panta 3/3, Kiss Zs. Edzô: Zsoldos AndrásAz eredmény alakulása. 3. p.: 7–2. 9. p.: 24–10. 11. p.: 30–20. 16. p.: 35–34. 23. p.: 55–48. 26. p.: 58–58. 34. p.: 75–71. 38. p.: 84–84. 39. p.: 87–84Kipontozódott: Grizzard (40. p.)Sportfórum online oldalán .... ; Nemzeti Sport online oldalán .... ;Férfikosár online oldalán .... .. ; Tolnai Népújság online oldalán .... ; Ha nincs Grizzard, akár az első negyedben eldőlhetett volna a meccs, a vendégek védekezése ugyanis csődöt mondott, az amerikai pedig egyedül igyekezett versenyben tartani csapatát. A második negyedben sebességet váltott az ASE: Pavlik és Grizzard pontjaival egy 16–0-ás rohanást produkálva a 24. percben beérte ellenfelét. A folytatásban kiegyenlítettebb lett a játék. A hazaiaknál Palotai, a vendégeknél az ugyancsak csereként pályára lépő Pavlik felelt a pontokért. A nagyszünet után a Paks Monroe találataival fordított, de továbbra is akadozó védekezése, és pontatlan játéka miatt nem tudott ellépni riválisától. Sőt, a hazaiak kihasználták az atomosok hibáit, és öt pontos előnnyel várhatták az utolsó felvonást. Az atomosok Grizzard és Monroe kosaraival a 33. percben egyetlen pontra csökkentették hátrányukat (72–71), ám a fordítás elmaradt, sőt ismét megugrott a Sopron, és a végső dudaszóig megőrizte előnyét. Közepes színvonalú mérkőzésen a soproniak akarata érvényesült az ezúttal tudása alatt teljesítő ASE ellen. Sterbenz László: – Merítenünk kell a jövőben ebből a nagy győzelmünkből. Zsoldos András: – A Sopron megérdemelte a győzelmet, mi megérdemeltük a vereséget.--- Schmidt Ferenc --- 2006-02-01 Férfi NB I.Az A-csoportos férfi kosárlabda-bajnokság hétközi fordulójában az Atomerőmű SE újabb rangadót nyert hazai pályán: Monroék ezúttal a Debrecent verték magabiztosan. Atomerőmű SE–Debreceni Vadkakasok 97–79 (28–16, 23–18, 25–21, 21–24).Paks, 1200 néző. V: dr. Vígh, Ádám, Cziffra. ASE: MÉSZÁROS (6/3), MONROE (31/12), GRIZZARD (10), DJOGO (14/6), Czigler (6). Csere: Pavlik (15/3), Panta (6/3), Kiss Zs. (9/3). Edző: Zsoldos András.Debrecen: Fodor M. (10), Williams (16/12), Molnár A. (9/9), Andri-ukaitis (6), POWELL (16). Csere: Tóth G. (5/3), HORVAT (17/6), Bukva (–). Edző: Rajko Toroman.Az eredmény alakulása: 3. perc: 10–5, 7. p.: 22–14, 14. p.: 41–20, 24. p.: 62–38, 28. p.: 72–53, 37. p.: 93–72.Tolnai Népújság online oldalán .... ; Sportfórum online oldalán .... ;Magyar Rádió online oldalán ..... ;Statisztika: Atomerőmű SE - Debreceni Vadkakasok ..... 2006-01-28 Férfi NB I.A férfi NB I 12. fordulójának rangadóján parádés játékot hozott a két legjobb formában lévő honi gárda csatája, melyből az utolsó fél percben jobban összpontosító Albacomp került ki győztesen az ASE ellen.Albacomp–Atomerőmű SE 95–92 (19–23, 32–27, 19–24, 25–18).Székesfehérvár, 2800 néző. V: Valovics, Bognár, Pálla.Albacomp: Nisavics (13), SPIVEY (13), HORVÁTH Á. (13/9), FLOWERS (18), BENCZE (19). Csere: Góbi (9), Brolih (–), Kámán (10/6), Bódi (–). Edző: Fodor Péter.ASE: Mészáros Z. (6/3), MONROE (24/3), Kiss Zs. (–), Djogo (13/9), CZIGLER (20). Csere: Pavlik (12/3), GRIZZARD (17), Lőrincz (–). Edző: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 7–7, 15. p.: 28–37, 25. p.: 62–64, 35. p.: 84–84.Kipontozódott: Pavlik (40.).Tolnai Népújság online oldalán .... ; Statisztika: Albacomp - Atomerőmű SE ..... 2006-01-21 Férfi NB I.Atomerőmű SE–Univer KSE 83–65 (18–20, 23–14, 20–14, 22–17).Paks, 1200 néző. V: Bodnár, Földházi, Frányó. ASE: Mészáros (3/3), MONROE (16), Kiss Zs. (5/3), Djogo (7/3), CZIGLER (16). Csere: GRIZZARD (12), PAVLIK (22/18), Panta (2). Edző: Zsoldos András, Schmidt Béla. Kecskemét: BRADFORD (16/6), JOVANOVICS (13/3), Mérész Cs. (3/3), McClendon (8), LAPOV (15/3). Csere: Celej (8/3), Gémes (2). Edző: Mesz-lényi Róbert. Az eredmény alakulása: 2. perc: 6–2, 6. p.: 8–16, 14. p.: 25–24, 18. p.: 36–33, 26. p.: 53–39, 32. p.: 65–53, 38. p.: 77–64.Kipontozódott: Czigler (40.). Sportfórum online oldalán .... ; Nemzeti Sport online oldalán ... ; Tolnai Népújság online oldalán .... ; Statisztika: Atomerőmű SE–UNIVER KSE..... 2006-01-13 Férfi NB I.PVSK-Pécs Expo–Atomerőmű SE 82–86 (19–19, 15–20, 21–23, 27–24).Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 2000 néző. V: Hartyányi, Ádám, Király.PVSK: Csirke (7/6), ALEKSZICS (23/9), DÉNES (9/6), Orosz (12), IV-KOVICS (9). Csere: JOVA-NOVICS (14/6), Lakatos (–), Tóth (8). Vezetőedző: Völgyi Péter. Atomerőmű SE: MÉSZÁROS (12/6), MONROE (25/3), GRIZZARD (11), Djogo (10/3), Horváth Z. (6/3). Csere: Czigler (10), Lőrincz (–), Panta (–), Kiss Zs. (8/6), Pavlik (4/3). Vezetőedző: Zsoldos András. Az eredmény alakulása: 3. perc: 8–6, 13. p.: 26–31, 17. p.: 31–33, 25. p.: 42–51, 27. p.: 48–52, 33. p.: 62–67, 35. p.: 66–69, 36. p.: 71–72, 38. p.: 73–78, 39. p.: 79–78. Kipontozódott: Grizzard a 33., Lakatos a 34., Djogo a 35., Ivkovics a 36., Dénes a 37., Czigler a 40. percben. Tolnai Népújság online oldalán .... Statisztika: PVSK-Pécs Expo–Atomerőmű SE..... 2006-01-10 Férfi NB ISzakadéknyi volt a különbségA nagyszünetig eldöntötte a mérkőzést a címvédő A férfi kosárlabda Magyar Kupa nyolcaddöntőjének második mérkőzésén 36 ponttal nyert az Atomerőmű SE a dombóváriak ellen, s ezzel a címvédő kettős győzelemmel jutott tovább.Atomerőmű SE–EMK-Dombóvár KC 98–62 (27–10, 28–12, 19–20, 24–20).Paks, 500 néző. V: Bognár, dr. Páli.ASE: Mészáros (6/6), MONROE (18), Grizzard (8), DJOGO (14/12), Czigler (13). Csere: Pavlik (10), HORVÁTH Z. (17/6), Panta (3/3), Kiss Zs. (6/6), Lőrincz (3/3). Vezetőedző: Zsoldos András.Dombóvár: Varga (–), Harper (5), Ocitti (4), Iversen (13/3), Lisauskas (7). Csere: RUDZITIS (18/9), DÁVID (15), Krasznai T. (–), Simon (–), Balogh L. (–). Vezetőedző: Bálind József. Az eredmény alakulása: 5. perc: 9–2, 16. p.: 45–16, 25. p.: 64–34, 36. p.: 88–56. Kipontozódott: Harper (29.). Statisztika: Atomerőmű SE–EMK-Dombóvár KC..... 2005-12-16 Férfi NB I.Az év útolsó mérkőzésén a bajnokság 9. fordulójában végig kézben tartva a mérkőzést magabiztosan győzte le a Szolnok gárdáját az Atomerőmű SE kosárlabda csapata. A játékosok és a vezetőség ezzel a győzelemmel kíván Békés Boldog Karácsonyt és Sikeres Újévet a csapat szurkolóinak és támogatóinak.ASE - Szolnoki Olaj 91-64 (19-16, 21-18, 22-14, 29-16)Statisztika: Atomerőmű SE - Szolnoki Olaj..... 2005-12-10 Férfi NB I.Falco KC Szombathely – Atomerőmű SE 79–97 (22–17, 15–18, 23–27, 19–35).Szombathely, 1400 néző. V: Hartyáni, Király, Frányó.Falco: KÁLMÁN (33/6), Glavanics (11/3), PANKÁR (14/6), Borszéki (4), Kalvelis (9). Csere: Jaro-sevits (5), Mándity (2), Henrik (–), Szabó (–), Váradi (–). Edző: Váradi Attila.ASE: MÉSZÁROS Z. (14), MONROE (32/21), Djogo (11/6), Kiss Zs. (–), HORVÁTH Z. (22). Csere: GRIZZARD (12), Pavlik (4), Czigler (2), Lőrincz (–). Edző: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 9–10, 15. p.: 30–25, 25. p.: 45–40, 35. p.: 71–77.Kipontozódott: Borszéki a 33., Glavanics a 38. percben.Tolnai Népújság online oldalán .... 2005-12-03 Férfi NB I.A hazai pályán megrendezett 7. forduló eredménye:Atomerőmű SE - Kaposvári KK 97-80 (25-16, 23-22, 20-14, 29-28)Paks, 1000 néző. V: Földházi, Cziffra, Gorka.ASE: Mészáros (10/6), MONROE (26/15), Kiss Zs. (5/3), DJOGO (14), Czigler (2). Csere: HORVÁTH Z. (11), GRIZZARD (21/6), Pavlik (8), Lőrincz (–), Panta (–). Vezetőedző: Zsoldos András.Kaposvár: Marciulionis (7/3), GRÁCZER (15/12), GREEN (23/3), Hendlein (11/3), Kona-re (2). Csere: MAXEY (16/3), Trepák (–), Filipovics (6), Varga (–), Tömösváry (–). Edző: Farkas László.Az eredmény alakulása: 4. perc: 8–2, 9. p.: 21–16, 12. p.: 36–18, 18. p.: 45–33, 23. p.: 58–41, 27. p.: 64–43, 34. p.: 77–63, 37. p.: 88–68.Kipontozódott: Maxey (36.). Tolnai Népújság online oldalán .... ; Nemzeti Sport online oldalán ... ; Sportfórum online oldalán .... ; Statisztika: Atomerőmű SE - Kaposvári KK..... 2005-11-26 Férfi NB I, 6. forduló:Marc-Körmend–Atomerőmű SE 78–66 (24–20, 7–17, 22–10, 25–19)Férfi NB I. Körmend, 1800 néző. V: dr. Valovics, Hegedűs, Papp.Körmend: Archie (13/6), FERENCZ (20/15), Trummer (6/6), Mujanovics (7/3), LO-PATKA (24/3). Csere: VAVRA (8), Kutasi (–). Vezetőedző: Sabáli Balázs.ASE: Pavlik (15/15), Mészáros (4), Monroe (18/3), Djogo (18/9), Czigler (2). Csere: Horváth (6), Griz-zard (3), Kiss Zs. (–). Edző: Zsoldos András, Schmidt Béla.Az eredmény alakulása: 5. perc: 13–8, 15. p.: 30–26, 25. p.: 40–43, 35. p.: 61–55.Kipontozódott: Mészáros Z. (40.).Tolnai Népújság online oldalán .... ; Nemzeti Sport online oldalán ... ; Sportfórum online oldalán .... 2005-11-19 Férfi NB I, 5. forduló:Az V. fordulójában hazai pályán megérdemelt győzelmet aratott az ASE és ezzel egyedüliként tartja veretlenségét a Magyar Bajnokságban!Atomerőmű - ZTE 104-68 (30-15, 26-19, 27-19, 21-15)Paks 1000 néző V.: Dr. Vígh Péter, Kapitány Gellért, Farkas GáborASE: Monroe 22/6, Djogo 16/6, Pavlik 12/12, Czigler 9, Grizzard 2, Cserék: Horváth 14/3, Lőrincz 5/3, Kiss 15/15, Mészáros 2, Panta 7/6ZTE: Simon 7/3, Hofmann 7, Keresztes 11/3, Edmondson 21, Patton 11/9Cserék: Kováts -, Stárics -, Furjan -, Baki 11/6, Tóth -,Tolnai Népújság online oldalán .... ; Férfikosár online oldalán ....... Nemzeti Sport online oldalán .... ; Sportfórum online oldalán .... ; Statisztika: Atomerőmű SE - ZTE..... 2005-11-15 Férfi NB I, 4. forduló:MAFC-Újbuda - Atomerőmű SE 63:84 (11-22, 20-19, 17-29, 15-14)Budapest, 400 néző. V: Hegedűs, Papp, FrányóMAFC: Memics (3), HILL (17), POJBICS (14/6), KAUKENAS (12), Fisher (4). Csere Wehner (9), Kolarics (2), Dohar (2) Edző: Dinnyés AttilaASE: Pavlik (7/3), MONROE (26), Grizzard (10), DJOGO (10/9), Czigler (6). Csere: HORVÁTH Z. (13), Mészáros (4), Kiss Zs. (2), Lőrincz (2), Panta (4). Vezetőedző: Zsoldos AndrásTolnai Népújság online oldalán .... ; Férfikosár online oldalán ....... Nemzeti Sport online oldalán .... ; Sportfórum online oldalán .... ; Origo online oldalán .... ; Statisztika: MAFC-Újbuda - Atomerőmű SE ..... 2005-11-04 - PaksMagyar Bajnokság III. forduló - Paks 1000 néző.Atomerőmű SE - Dombóvár KC 92-62 (24-20, 16-8, 33-21, 19-13)Paks, 1000 néző. V: Földházi, Benczur, Makovsky.ASE: PAV-LIK (14/12), MONROE (26/12), GRIZZARD (12/9), DJOGO (11/3), HORVÁTH Z. (8). Csere: Czigler (6), Kiss Zs. (–), Panta (4), Mészáros (3/3), Lőrincz (8/6).Vezetőedző: Zsoldos András. Dombóvár: Harper (12/6), Krasznai T. (–), Ocitti (8), IVERSEN (19/9), LISAUSKAS (12). Csere: Balogh L. (–), Dávid (9/3), Simon (2). Vezetőedző: Fodor Péter.Az eredmény alakulása: 4. perc: 14–4, 8. p.: 24–13, 13. p.: 31–22, 16. p.: 36–28, 24. p.: 52–37, 26. p.: 64–43, 31. p.: 75–49, 36. p.: 82–57. Tolnai Népújság online oldalán .... ; Férfikosár online oldalán ....... Nemzeti Sport online oldalán .... ; Sportfórum online oldalán .... ;Statisztika: Atomerőmű SE - Dombóvár ..... 2005.10.30.Nyíregyháza–Atomerőmű SE 68–97 (26–20, 9–19, 17–29, 16–29).Nyíregyháza, 1000 néző. V: Kóthay, Ádám, Pozsonyi.Nyíregyháza: Savics (15), Gáspár (–), CVETKOVICS (16/6), SIT-KU (17/6), Marek (9/3). Csere: Petrovics (8/3), Boczkó (3), Kecskés (–), Zácói (–). Edző: Horváth Imre.ASE: PAVLIK (21/12), MONROE (27/12), GRIZZARD (18/3), Djogo (14/9), Horváth Z. (6). Csere: Czigler (4), Mészáros (1), Panta (6/3), Kiss Zs. (–), Lőrincz (–). Vezetőedző: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. p.: 6–12, 15. p.: 33–27, 25. p.: 46–56, 35. p.: 59–77.Statisztika Nyíregyháza–Atomerőmű ..... Tolnai Népújság online oldalán .... 2005.10.20.Hazai pályán játszotta az alapszakasz első mérkőzését az ASE NB-I-es férfi kosárlabda csapata csütörtökön 18 órakor. Vendég a Sopron együttese volt.Atomerőmű SE–Soproni sÖrdögök 103–71 (28–13, 23–21, 27–19, 25–18).Paks, 900 néző. V: dr. Valovics, Cziffra, Kapitány. ASE: PAVLIK (18/6), MONROE (32/6), GRIZZARD (14), Djogo (11/3), Czigler (4).Csere: Lőrincz (5/3), HORVÁTH Z. (7/3), Panta (5/3), Kiss Zs. (6), Jilling L. (1). Vezetőedző: Zsoldos András.Sopron: Carr (4/3), Körtélyesi (4/3), PORZINGIS (21/6), Vule-ta (9/3), BOWMAN (17). Csere: Palotai (12/3), Csaplár-Nagy A. (2), Boldizsár (2), Balogh G. (–). Vezetőedző: Sterbenz László. Az eredmény alakulása: 3. p.: 9–3, 5. perc: 13–9, 15. p.: 37–27, 25. p.: 65–40, 28. p.: 72–49, 32. p.: 85–57, 35. p.: 91–64, 38. p.: 98–68Statisztika ASE-Sopron ..... Sportfórum online oldalán .... ; Nemzeti Sport online oldalán .... ;Tolnai Népújság online oldalán .... 2005.09.27.Férf