Egerben rendezték a nyarat követő első ASE judós megmérettetést. A Tóth Péter Emlékversenyen három ország 487 judósa lépett tatamira. Az ASE-s diák és serdülőkorú versenyzők szép érmekkel és helyezésekkel bizonyították, hogy nem voltak hiábavalók a kemény nyári edzőtáborok.
ElolvasomGyors gólváltás után, megérdemelt vendég siker született a szezon első ASE mérkőzésén.
ElolvasomHorvátországban, a Száva folyón rendezték a maratonista kajak-kenusok Európa- bajnokságát, ahol a válogatott legeredményesebb versenyzője Kiszli Vanda, az ASE sportolója lett.
ElolvasomJúlius első hétvégéjén a legifjabb kajakosok és kenusok találkoztak az Eszkimó-Indián Játékok keretében, ahol ismerkedtek és versenyeztek egy jót.
ElolvasomSopronban rendezték az ifjúságiak számára kiírt országos diákolimpiát. A paksiak egy érmet és három pontszerző helyezést szereztek a tornán.
ElolvasomSzolnok adott otthont a női kajakosok és az ifjúsági kajak-kenus versenyzők első válogatójának, ahonnan érmekkel és megerősödve jöttünk haza.
ElolvasomA tudásuk alatt játszó hazaiak otthonából megérdemelten vitte el a három pontot a vendégcsapat.
ElolvasomA Maty-ér adott otthont a felnőtt és U23-as férfiak első válogatójának, illetve a hölgyek és az ifjúsági versenyzők tájékoztató versenyének. Biztató rajtot vettünk, ami a hétvégi, szegedi világkupán íródik tovább.
ElolvasomRegionális kadett bajnokság
ElolvasomÓriási csalódás, és óriási siker Zalaegerszegen!
ElolvasomKüzdelmes mérkőzésen a hazai csapat megérdemelten tartotta otthon a három pontot.
ElolvasomAz első félidőben összeszedett hátrányt már nem tudtuk ledolgozni Körmenden.
ElolvasomA rájátszásba kerülés sorsa dől el szombaton.
ElolvasomRegionális leány kadett bajnokság Kelet „B” csoport
ElolvasomI. osztály 11. forduló, végeredmény, egyéni kiírás
ElolvasomFordulatos és nagy csatákat hozó mérkőzésen a vendégek 16 éves kapusának kellett nagyobb védéseket bemutatnia, így a veszélyesebben játszó hazaiak megérdemelten tartották otthon a három pontot.
Elolvasom15 pontos hátrányból jöttek vissza Kellerék.
ElolvasomAlapszakasz - XXIV. forduló
ElolvasomHelyenként szép játékkal megérdemelt, magabiztos hazai győzelem született.
ElolvasomSzinte hihetetlen, de Pupp Réka már a tizedik Grand Slam érmét szerezte meg az üzbég fővárosában, Taskentben. Réka zsinórban három World Tour versenyen szerzett érmeket, ami nagyon kiegyensúlyozott formára vall.
ElolvasomMivel sportágunkban egész évben vannak versenyek, így kihasználjuk január első néhány hetét, hogy felelevenítsük a tavalyi év legemlékezetesebb, szívünknek legkedvesebb judós pillanatait.
ElolvasomAz elvártnál jobban teljesített az U18/A csapatunk 2022 ősszel.
Elolvasom2022-ben, azon túl, hogy az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya a 10. helyen végzett a 90 egyesület közül, olyan korszakos sikerek is kötődnek sportolóinkhoz, amelyek a kitartásnak és a munka iránti alázatnak a lenyomatai. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
ElolvasomAlapszakasz - XIV. forduló
ElolvasomHárom paksi játékos is 20 pont felett teljesített.
ElolvasomMindkét meccsünkön mindenkit játszatva, élre álltunk területünkön.
ElolvasomMegérdemelt a hazaiak győzelme, a különbség a vendégcsapat számára nézve nagyon hízelgő.
ElolvasomA nagy szívvel játszó hazaiak megérdemelten harcolták ki a győzelmet. Góljaikat az a három legenda hozta össze Araczki István, Hahn János, Böde István.
ElolvasomA két hasonló képességű csapat mérkőzésén a többet futó paksiak megérdemelten győztek. Ezzel négy mérkőzés óta veretlenek a piros-kékek.
ElolvasomInterjú Eilingsfeld Jánossal.
ElolvasomEgerben rendezték a Junior B és Serdülő B korosztály számára kiírt országos bajnokságot.
ElolvasomAlapszakasz - III. forduló
ElolvasomA hosszú nyári felkészülési időszak után az ASE utánpótlás judósai végre versenykörülmények között tudták megméretni magukat.
ElolvasomMegérdemelt hazai győzelem a szervezetten játszó vendégcsapattal szemben.
ElolvasomSportszerű, küzdelmes mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó hazai csapat megérdemelten tartotta otthon a három pontot.
ElolvasomMi az a „kéktúrázás napja”? Az ország legnagyobb ingyenes közösségi túranapja a Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében. A 2020-as debütáló rendezvény sikerére építve 2021-ben az Országos Kékkör bejárását szervezték meg 3240 fő részvételével. A hagyomány folytatásaként 2022 október 8-án, a kék sáv jelzést követve újra az ország végig járása a cél. Az Országos Kékkör 3 kéktúrarészén; az Országos Kéktúra (OKT), a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP-DDK) és az Alföldi Kéktúra (AK) útvonalain, 143 túracsoporttal összesen mintegy 2585 km-t teszünk meg egy nap alatt együtt. Az esemény különlegessége, hogy a túra napján a GPS jeladóval felszerelt csoportok haladása valós időben, online követhető. A csoportok mozgása által húzott kék vonal a nap végére kirajzolja a Magyarországot körbejáró Országos Kékkör teljes nyomvonalát. Hagyományteremtő céllal, a nemzeti parkok és természetjáró egyesületek szakmai segítségével az MTSZ ezzel a túranappal szeretné felhívni a figyelmet nemzeti értékünkre, a Kéktúrára, annak értékes múltjára és lendületes jelenére.
ElolvasomNagy a sorban állás a nemzetközi judovilágban a japán edzőtáborozási lehetőségért. Hogy miért? Aki benne van a sportágban, annak nem kell az okokat felsorolni, de azért néhány szóban összeszedjük. Magas szakmai színvonalú edzések, a világon egyedülálló nagyszámú, minőségi partnerállomány és tiszta, tágas, jól felszerelt edzőtermek.
ElolvasomA Mecsek 500 méternél magasabban fekvő csúcsainak bejárását folytatjuk, immár a sorozat 4. részénél tartunk. Az útvonal (legalábbis nagy része) mindenkinek ismerős lesz. A csúcsok megmászása után az Óbányai-patak völgyében tudunk majd hűsölni, reméljük, víz is lesz a mederben… Aki megérdemli, Óbányán sörrel/fagyival jutalmazhatja magát.
ElolvasomSzófiában rendezték az elmúlt hétvégén a felnőtt Judo Európa-bajnokságot, hazánkban pedig a Budapest Kupát.
ElolvasomKözépszakasz - Alsóház - V. forduló
ElolvasomJó iramú mérkőzésen a jobb cseresorral rendelkező vendégcsapat megérdemelten nyert a lelkesen játszó hazaiak ellen.
ElolvasomKüzdelmes meccsen maradtunk alul.
ElolvasomNem tudta megismételni a tavaszi szezonban eddig nyújtott jó játékát a hazai csapat, így a fölényben játszó vendégek megérdemelten vitték el az egyik pontot.
ElolvasomI. osztály, tavaszi egyéni verseny végeredmény
ElolvasomKözépszakasz - II. forduló
ElolvasomII. osztály tavaszi egyéni verseny végeredmény
ElolvasomVereséggel kezdtük a középszakaszt.
ElolvasomAlighogy megérkezett bajnokunk Pupp Réka az Antalya-i versenyről, volt olyan kedves és rendelkezésünkre állt egy rövid riport erejéig, melyben újra felelevenítette élete második Grand Slam aranyának történetét. Következzenek Réka gondolatai:
ElolvasomHétvégén, Zalaegerszegen küzdöttek a felnőtt első osztályú Ob címekért és diák A-B korosztályos Magyar Kupa érmekért hazánk legjobbjai.
ElolvasomÖt paksi sportoló indul az egyéni sakk Európa-bajnokságon
ElolvasomAlapszakasz - XXII. forduló
ElolvasomAz utolsó másodpercekben dőlt el a találkozó.
ElolvasomA 2021-es esztendő igazán bővelkedett programokban és szerencsére a hazai és nemzetközi megmérettetéseken kiválóan szerepeltek mind a fiatalabb korosztály képviselői, mind felnőttjeink.
ElolvasomHiába próbált támadni a hazai csapat, nem igazán tudott dominálni és ezáltal helyzeteket kialakítani a szervezetten és jól játszó vendégek ellen, akik így megérdemelt győzelmet arattak.
ElolvasomA hazaiak helyenként jól játszva, megérdemelten győztek.
ElolvasomKét indulóból két OB érmet szereztek judósaink a Zalaegerszegen megrendezett felnőtt első osztályú országos bajnokságon.
ElolvasomAlapszakasz - IX. forduló
ElolvasomSzinte végig vezetve nyerték meg a találkozót a vendégek.
ElolvasomAz MVM Paksi Atomerőmű Zrt. csapata rendezte a 2021. évi találkozót!
ElolvasomMegkezdődtek az országos bajnokságok judo sportágban. Az elmúlt hétvégén Egerben két nap során mindjárt három korosztály versenyzői is megmérkőztek a bajnoki címekért.
ElolvasomAz első felidőben a helyzetek sokaságát kidolgozó és kihagyó hazaiak a fordulás után a lehetőségeinek egy részét már értékesíteni tudta, így megérdemelten győztek.
ElolvasomJól sikerült a nyári felkészülés az ASE fiatal judósai számára. Az Egerben rendezett Tóth Péter Emlékversenyen, melyen 60 klub 364 résztvevője lépett tatamira, gyönyörű eredményeket értek el az ifjú ASE-s tehetségek.
ElolvasomMi az a „kéktúrázás napja”? Az ország legnagyobb ingyenes közösségi túranapja a Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében. A 2020-as debütáló rendezvény sikerére építve (Országos Kéktúra – 1 nap alatt – 2100 regisztrált túrázó) 2021. 10. 09 - én az Országos Kékkör bejárását hirdeti meg az MTSZ. Az Országos Kékkör 3 kéktúrarészén; az Országos Kéktúra (OKT), a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP-DDK) és az Alföldi Kéktúra (AK) útvonalain, 143 túracsoport összesen több mint 2550 km-t tesz meg egy nap alatt együtt. Az esemény különlegessége, hogy a túra napján (2021. október 9-én) a GPS jeladóval felszerelt csoportok haladása valós időben, online követhető. A csoportok mozgása által húzott kék vonal a nap végére kirajzolja a Magyarországot körbejáró Országos Kékkör teljes nyomvonalát. Hagyományteremtő céllal, a nemzeti parkok és természetjáró egyesületek szakmai segítségével az MTSZ ezzel a túranappal szeretné felhívni a figyelmet nemzeti értékünkre, a Kéktúrára, annak értékes múltjára és lendületes jelenére.
ElolvasomPupp Zsuzsanna több korosztálynál is értékelte a szezont.
ElolvasomEgy remek szezon van a csapat háta mögött.
ElolvasomKenus csapatunk, amelynek tavaly nyár óta oszlopos tagja Besenyei Ádám, két kajakos hölggyel kiegészülve teszik vízre napról napra hajójukat a Fadd-Dombori holtágon.
ElolvasomLóránt Elizabet január 21-én látta meg a napvilágot.
ElolvasomA klub szerződést bontott a játékossal.
ElolvasomAlapszakasz - XVIII. forduló
ElolvasomA korosztályos magyar bajnokságok lezárultával eljött az idő, hogy az ASE bajnoki érmeseit méltassuk és jutalmazzuk. Természetesen büszkék vagyunk minden lelkiismeretesen dolgozó sportolónkra, és voltak, akiknek nem sok hiányzott ahhoz, hogy dobogóra állhassanak az OB-n. Az idei évben tizenegy magyar bajnoki éremmel ajándékoztak meg bennünket versenyzőink.
ElolvasomZsinróban a negyedik meccsünket nyertük meg.
ElolvasomÉrmekkel és pontszerző helyezésekkel tértek haza fiataljaink hosszú útjukról, Eger városából az ez évi Diák A és Diák B korosztály számára kiírt magyar bajnokságról. Versenyzőink nem vallottak szégyent az erős mezőnyben.
ElolvasomFogadjátok megértéssel és türelemmel!
ElolvasomEredményekben gazdag 2019-es évet zártak az ASE szakosztályai!
ElolvasomJól mozogtak a pályán a fiúk.
ElolvasomMindenkinek negatív lett a COVID-19 tesztje.
ElolvasomSajtótájékoztató keretén belül ismertettük a változásokat.
ElolvasomA Dél-Dunántúl legmagasabb pontját vette célba az elmúlt pénteken a paksi diák- és serdülő judósok egy fanatikus csoportja, Braun Ákos vezetésével.
ElolvasomA fiatal játékos a ZTE csapatától érkezik.
ElolvasomValamit megérzett az ASE felnőttjeivel foglalkozó, még mai is kiváló kondiban lévő egykori világbajnok Braun Ákos, amikor már egy héttel a kormány intézkedései előtt különféle, otthoni körülmények között is végrehajtható kihívásokat kezdett kitalálni.
ElolvasomSzolnokon rendezték ez évben a serdülő korosztályú judósok országos diákolimpiai döntőjét, amely egyúttal a Bíber Pál Emlékverseny nevet is viselte.
ElolvasomNagyon hasznos állomás a nagykőrösi Kőrös Kupa a paksi utánpótlás korú judósoknak, hiszen igen erős mezőny szokott összegyűlni a megmérettetésen, és kiváló felkészülési lehetőséget teremt fiataljaink számára a közelgő korosztályos diákolimpiákra és egyéb komoly versenyekre.
ElolvasomHosszú ideje már, hogy év elején rendezik a felnőtt országos bajnokságot judóban, illetve annak is, hogy Kecskemét a házigazdája a rangos eseménynek.Február első hétvégéjén került megrendezésre az elsőosztályú magyar bajnokság, melyen három versenyző képviselte a paksi klubbot.
ElolvasomHáromból három győzelem.
ElolvasomPeti jól érzi magát Pakson.
ElolvasomSzakosztályunk elérkezvén az év végéhez mindig visszatekint az elmúlt hosszú, eseménydús időszakra, hisz tudvalevő, hogy sportágunkban nem nagyon akad az évnek olyan része, amikor ne lennének fontos versenyek, edzőtáborok vagy bármilyen esemény.
ElolvasomKitett magáért egyetemi országos bajnokunk, Akkerman Gergely a Zalaegerszegen megrendezett felnőtt elsőosztályú csapatbajnokságon.
ElolvasomI. osztály őszi egyéni verseny végeredmény
ElolvasomHa év vége, akkor Trieszt, ha Trieszt, akkor éremeső. Ez a szép hagyomány idén is folytatódott. ASE-s fiataljaink a legelső decemberi napon ismét a gyönyörű fekvésű olasz kikötővárosban harcolhattak a 11. Trofeo Internazionale versenyen, Triesztben. Természetesen most sem maradhatott el a séta a történelmi városrészben és a kikötőben a szombati megérkezés délutánján.
ElolvasomU14-es csapatunk hatalmasat alakított Budapesten.
ElolvasomSem az Oszakai Grand Slam-en, sem Siklóson a serdülő OB-n nem sikerült érmet szerezniük az ASE judósainak.
ElolvasomVégig nagy energiával játszottunk.
ElolvasomCirjenics Miklós végérvényesen visszatért a nemzetközi judoelitbe, hiszen a szokatlan időpontban, kedden Brazíliavárosban megrendezett Grand Slam viadalon a dobogó harmadik fokára állhatott.
ElolvasomAdósak maradtunk a 2018/2019-es szezon végeredményével, ezért most pótolnánk a hiányt. Annál is inkább, mert hamarosan kezdődik az újabb szezon!
ElolvasomKiváló csapatösszetartást sikerült megszervezniük hétvégén az ASE judósainak, hiszen közel 70 fő vett részt a Sötétvölgyben tartott kirándulással és egy finom ebéddel egybekötött családi napon.
ElolvasomRenkecz Máté végig extra energiával játszott.
ElolvasomNyílt 50 vegyes gurításos verseny pályabeosztása.
ElolvasomAz utóbbi idők legsikeresebb síkvízi utánpótlás világbajnokságán vannak túl az ASE kajak-kenusai: egy arany, három ezüst, egy-egy ötödik, hetedik és tizenegyedik hely került Paksra a romániai Pitestiben rendezett versenyről.
ElolvasomIfjúsági kenu párosunk, Kollár Kristóf és Hodován Dávid a csehországi Racicében rendezett Európa-bajnokságon lett nyolcadik, de nem sokat pihentek, már meg is kezdték a felkészülést az augusztus elején rajtoló ifjúsági és U23-as világbajnokságra.
ElolvasomZalaegerszegről újabb játékos érkezik
ElolvasomAz Iskolák közötti verseny végeredménye
ElolvasomASE UP. Labdarúgás 2019. május havi értékelés
Elolvasom2018-as éves beszámoló.
ElolvasomEz történt 2018-ban az ASE szabadidős szakcsoportjaiban.
ElolvasomElmaradt a paksi éremszerzés a Zalaegerszegen megrendezett diák A és diák B korosztályra kiírt Diákolimpián.
ElolvasomLezajlottak az elődöntők küzdelmei és a várakozásoknak megfelelően a két legerősebb csapat jutott a döntőbe.
ElolvasomNagykanizsa – Zalaegerszeg – Dobronak – Lendva (szlovéniai szomszédolás) Ismét olyan területre megyünk, ahova ritkán jutunk el, túrázni már jártunk Zalában, de a kulturális látnivalók még felfedezésre várnak. Remélhetőleg a pünkösdi 4 nap elegendő lesz arra, hogy ízelítőt kapjunk a megyéből, illetve átlépve a határon, szlovéniai élményekben is részünk lesz.
ElolvasomMásodik idegenbeli meccsünket is elveszítettük.
ElolvasomSzerdán következik a folytatás.
ElolvasomI. osztály tavaszi egyéni verseny végeredmény
ElolvasomII. osztály tavaszi egyéni verseny végeredmény
ElolvasomEzúttal a ZTE-t győztük le hazai pályán.
ElolvasomASE Labdarúgás 2019. januári értékelések
ElolvasomASE Up. Labdarúgás 2019. januári értékelések
Elolvasom2018_őszi értékelések UP. labdarúgás
ElolvasomRemek hangulatú, retró pályán zajló versenyen vettünk részt.
ElolvasomKiszli Vanda maratoni világbajnok kajakosunk 2017 óta Budapesten él, a téli munkát is a fővárosban végzi, a tavalyi esztendőben két mérföldkövet is letett, egyet a versenypályán, egyet pedig civilben.
ElolvasomASE Labdarúgás 2018. december havi értékelés
ElolvasomA második félidőben felébredt ugyan a Kecskemét, de ez kevés volt.
ElolvasomFaust 28 pontja is kevés volt
ElolvasomHétvégén World Masters versenyen és országos csapatbajnokságon mérettették meg magukat a paksi judósok.
ElolvasomPár éve még gyűjtést szerveztünk neki, most a csapattal utazhat!
ElolvasomAz M4 Sport közvetíti a következő két összecsapásunkat.
ElolvasomA hétvégi Atom Kupán népes mezőny gyűlt össze. A rangos viadal erősségéről az Ukrajnából, Erdélyből, Horvátországból, Szlovákiából és Szerbiából érkező judósok is gondoskodtak a teljes hazai élmezőny mellett.
ElolvasomSikeresen szerepeltek a paksi judokák a Szegeden megrendezett országos Csaba Béla Emlékversenyen és az azt követő U16-os nemzetközi Euroliga megmérettetésen.
ElolvasomNyílt verseny végeredménye
ElolvasomA nyáron véghez vitt pályafelújítás és a nyár végének alkalmából nyílt versenyt rendezünk.
ElolvasomHárom helyezést javítottunk az elmúlt évhez képest.
ElolvasomSzolnokon randevúzott a 14-23 éves kajak-kenusok színe-java, a legkisebbek Fadd-Domboriban lezajlott országos bajnoksága után egy héttel a serdülő, ifi, U23-as korosztály sportolói is megküzdöttek a magyar bajnoki címekért: Paksra négy aranyat és nemzetközi szereplést hoztak fiataljaink.
ElolvasomAz Atomerőmű Sportegyesület szakosztályainak 2017-ben elért eredményeiről készült összefoglalók olvashatóak a hírre kattintva.
ElolvasomA május hónap hagyományosan az utánpótlás korosztály diákolimpiáinak megrendezését jelenti. Nem volt ez másképp idén sem, hisz a múlt hétvégi szombathelyi Diák C diákolimpia után ezúttal Zalaegerszegen rendezték meg e rangos viadalt a Diák A és Diák B korosztályos judósok számára. A paksi fiatalok két bronzérmet, egy ötödik - és egy hetedik helyet szereztek az erős mezőnyben.
ElolvasomA harmadik negyed végéig tudtunk lépést tartani a hazaiakkal
ElolvasomGyőzelemre törünk, nincs más megoldás
ElolvasomNem tudtuk megvalósítani, amit elterveztünk
ElolvasomJól szervezetten és koncentráltan kell játszanunk
Elolvasom11. forduló, bajnoki végeredmény, tavaszi egyéni kiírás
ElolvasomMély fájdalommal tudatjuk, hogy 61 éves korában elhunyt id. Morgen Frigyes
ElolvasomNem tudtuk ledolgozni az első negyedbeli hátrányunkat
ElolvasomA bajnokság végeredménye és a tavaszi egyéni verseny kiírása
ElolvasomAz utolsó percekben dőlt el a végeredmény
ElolvasomCegléd adott otthont az idei serdülő "A" korosztályos diákolimpiának.
ElolvasomIsmét gálázott az Old Boys, de a Face Kings és a Puszta 5 is könnyedén nyert. Egy szoros mérkőzés ezúttal is akadt, most az Ultrák és a Baglyok vívtak kiélezett csatát.
ElolvasomNB-I: Dunaharaszti- ASE 4,5: 7,5 NB-I/B: Tapolca- ASE II 4,5: 7,5
ElolvasomNem szép, de küzdelmes meccsen legyőztük a Zalaegerszeget és ott vagyunk a négy között!
ElolvasomEddig döntetlenre állnak a felek idén, szeretnénk megint "megszerezni a vezetést".
ElolvasomA negyedik negyed közepén teljesen szétestünk, a Szeged pedig kiénekelte a szánkból a sajtot.
ElolvasomIdegenben kell kijavítani a hazai blamát!
ElolvasomEgy negyeden át tudtuk tartani a lépést, aztán átrohant rajtunk a Zalaegerszeg.
ElolvasomKulcsfontosságú meccs jön a hasonló mérleggel álló ZTE ellen, ezúttal sem hibázhatunk! A szünetben ismét dobóverseny a Scitec támogatásával.
ElolvasomNagyszerű hangulatban indították az évet az atomos judósok.
ElolvasomVissza akarunk vágni a hajdúságiaknak a második fordulóban elszenvedett vereségért. A félidőben dobóverseny is lesz a Scitec támogatásával.
ElolvasomOrszágos igazolt és amatőr megmérettetés
ElolvasomÚjévi Mix verseny eredmények
ElolvasomEz most nem jött össze
ElolvasomA Pestmegyei Bajnokság legutolsó fordulójában Piliscsabán játszott a GYKSE-vel vegyes U14-es csapatunk a Göd és a hazai PAFC Basket ellen.
ElolvasomAz elődöntőben a Falco-Pécs győztese vár a továbbjutóra
Elolvasom2018. év első nyílt versenye
ElolvasomFolytatni akarjuk a jó sorozatunkat a péntek este háromnegyed hétkor kezdődő meccsen, melyet az M4 Sport is közvetít.
ElolvasomA második félidőben döntöttük el a meccset.
ElolvasomDupla fordulóval megkezdődtek a küzdelmek a sakk-NB-I-ben.
ElolvasomHarmincnyolc percig vezettünk, ám a végére az Alba ki tudta használni, hogy teljesen elkészültünk az erőnkkel és megnyerte az edzőmeccset.
ElolvasomAz elmúlt hetekben remek formába kerülő fehérváriak ellen maximum kell a győzelemhez.
ElolvasomAz ASE kajakosa, Kiszli Vanda világbajnok párjával, Mihalik Sárával közösen érdemelte ki a Magyar Kajak-Kenu Szövetség 2017-es év legjobb női maratonistájának járó díjat.
ElolvasomPéntek este 20.15-től az M4 Sport is közvetíti a két, ötven százalékos mérleggel álló csapat összecsapását.
ElolvasomNagyarányú győzelem az NB-I/B 1. fordulójában: ASE-II. - Balatonfüred 8:4
ElolvasomTóth Barna a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány kitüntetését vehette át.
ElolvasomItt a 8.1 brutálATOM, és mindjárt egy kis változás!!!! A 2017-es tapasztalatok arra kényszerítettek bennünket, hogy a brutálATOM távjain (kölyök, és felnőtt) megtiltsuk a szöges cipőben való indulást. Indokunk egyrészt a balesetveszély elkerülése, másrészt pedig az akadályként felhasznált eszközök megóvása. Ezért kérünk mindenkit, hogy a rajtvonal átlépése előtt cserélje normál futócipőre szöges cipőjét. Ennek elmulasztása kizárást eredményez!!! Köszönjük megértéseteket, segítségeteket... (Scheffer István) És akkor folytassuk a figyelmetek elvonását. Némi meglepetéssel, sok akadállyal, ahogy ezt már megszoktátok. Ami biztos, nagyon el fogtok fáradni...és éppen ezért ezen a verseny számon is a nevezés leadásával mindenki aláírja, hogy csak saját felelősségére indul, teljesen egészséges, esetleges baleset esetén semmiféle követeléssel nem él az ATOMfutás szervezői felé. Ugyan ez érvényes a szakadt , leszakadt, elhagyott alsó, és felsőruháidra, cipődre. Akkor jó készülést, elmélkedést, és nevezést.
ElolvasomAz Egerszegen aratott siker után a Pécset is szeretnénk legyőzni.
ElolvasomSokat lépett előre játékban a csapat
ElolvasomBár a második negyedben már majdnem hússzal is mentünk, az utolsó játékrészben mínusz hétről visszakapaszkodva lett meg a győzelem a ZTE otthonában!
ElolvasomAz irányítóját elküldő ZTE otthonában próbálunk javítani.
ElolvasomNyoma sem volt a múlt héten mutatott játéknak, magabiztosan nyerte a meccset a DEAC.
ElolvasomJó bajnokságnak ígérkezik az NBII-es sorozat
ElolvasomAz első negyedben még vezettünk, de aztán szép lassan felőröltek minket a hazaiak, az utolsó negyedben pedig örömjátékkal duplázták meg a különbséget és megérdemelten nyerték meg a VIII. Horváth Zoltán Emléktornát.
ElolvasomPaks város 2016/17. évi Nyílt női röplabda bajnoksága Célja: röplabdázási lehetőség biztosítása, bajnoki helyezések eldöntése Helye: Paks, Deák Ferenc Ált. Isk. tornaterme pályáján. Ideje: 2016. október elejétől hétfő esténként 16: 30-tól /kb. áprilisig/ Rendezője: ASE Szabadidősport szakosztálya, Paksi RK Lebonyolítás: körmérkőzés és helyosztók, a résztvevők számától függően. Egy mérkőzés öt 15 pontig tartó játszmából áll. A helyezéseket a több nyert mérkőzés dönti el. Díjazás: érem, kupa Versenyszámok: női négyes Résztvevők: Azon, négyfős /+négy fő csere, amely nem kötelező/ csapatok életkor és tudás megkötöttség nélkül, melyek a nevezési határidőig beneveznek. A bajnokság során mindenki csak egy csapatban játszhat! Egyebek: sorsolás a nevezések beérkezése után Szabályok a négyes röplabda szabályai alapján /mini, 7*7-es pályán/. Mindenki saját felelősségére játszik. Nevezés: Írásban a csapat nevét, a csapatvezető személyét, elérhetőségét tartalmazva. Cím: Poór József Paks Deák F. Ált. Isk. Tolnai út 19. E-mailben: chivi.hu@ freemail.hu Érdeklődni.: telefonon Poór József 06-20-926-2956 Sánta István 06-20-264-7840 Nevezési határidő: 2016.10.10. Paks, 2016. 09. 21. Nevezési lap Csapat neve: Versenyszám: női röplabda Csapattagok: Csapatvezető neve, elérhetősége/ telefon, e- mail/: aláírás
ElolvasomA nagy küzdelem képriporttal
ElolvasomMindenki talál kedvére való elfoglaltságot
ElolvasomLABDARÚGÓ MÉRKŐZÉSVEZETŐI JELENTÉS (Jegyzőkönyv) Mérkőző csapatok: ÖREGFIÚK KÓPIS KFT. A mérkőzést rendező szervezet ill. egyesület: ASE A mérkőzés helye, ideje:ASE MŰFŰ, 2011.08.22. A mérkőzés jellege (osztály, csoport, korcsoport megfelelésével): 12.FORDULÓ/1 A csapatok játékosainak felsorolása Pályaválasztó Vendég Név mez szám Születési ideje év, hó, nap Név mez szám Születési ideje év, hó, nap TÓTH MIKLÓS* FEIL ZOLTÁN* ÖTVÖS LAJOS* KOSARAS FERENC* SIPOS TAMÁS* BÁNYAI JÁNOS* ERDÉLYI PÉTER* KRÓDI ZOLTÁN* SÁNTA ISTVÁN* TUMPEK LÁSZLÓ* ARADI GÁBOR* OLÁH JÓZSEF* SIMON ZOLTÁN* GERGELY LÁSZLÓ* FORRAY JÁNOS ROMPOS JÓZSEF* KIS LAJOS HAZER GYÖRGY* PINTÉR ZSOLT KISZLI JÓZSEF SZABÓ RÓBERT HIRT JÓZSEF LACZA JÓZSEF KERTÉSZ JÁNOS PONGRÁCZ ISTVÁN SCHUCKERT BODÓ Figyelmeztetés (2 perc kiállítás) Végleges kiállítás GÓLLÖVŐK ARADI 12, SZABÓ 2, ÖTVÖS 2,PINTÉR, LACZA 2 SCHUCKERT 2, TUMPEK, KOSARAS A mérkőzés végeredménye: 19:4 ÖREGFIÚK javára SÁNTA ISTVÁN KRÓDI ZOLTÁN csapatvezető (kapitány) csapatvezető (kapitány) LABDARÚGÓ MÉRKŐZÉSVEZETŐI JELENTÉS (Jegyzőkönyv) Mérkőző csapatok: PREND FERGER A mérkőzést rendező szervezet ill. egyesület: ASE A mérkőzés helye, ideje:ASE MŰFŰ, 2011.08.25. A mérkőzés jellege (osztály, csoport, korcsoport megfelelésével): 12.FORDULÓ/2 A csapatok játékosainak felsorolása Pályaválasztó Vendég Név mez szám Születési ideje év, hó, nap Név mez szám Születési ideje év, hó, nap BARABÁS TIBOR FODOR KÁROLY BOA ANDRÁS BORZA ISTVÁN BLATT ZOLTÁN RÁKOSI TAMÁS HAHN JÁNOS KOVÁCS DÉNES HAUZMANN JÁNOS LAKATOS JÁNOS HEISLER GÁBOR ÁCS FERENC HINGL ZSOLT KISS ISTVÁN KAMONDI FERENC PORGA ISTVÁN LAZÓK NORBERT KUGLI JÓZSEF LIPTAI LÁSZLÓ SZINTAI LÁSZLÓ MAKK IMRE LACZA JÁNOS PUKLI JÓZSEF KEPICS LÁSZLÓ VIDA KÁROLY SZTANÓ LÁSZLÓ WEISZ JÓZSEF WOLF ATTILA DOHÓCZKI CSABA( ősz) Figyelmeztetés (2 perc kiállítás) Végleges kiállítás GÓLLÖVŐK Vida, Hingl 2, Heisler, Makk Borza 4, Szintai, Porga, Ács, Rákosi,Kovács A mérkőzés végeredménye: 5:9 FERGER javára BOA ANDRÁS LACZA JÁNOS csapatvezető (kapitány) csapatvezető (kapitány) LABDARÚGÓ MÉRKŐZÉSVEZETŐI JELENTÉS (Jegyzőkönyv) Mérkőző csapatok: CITY TREND A mérkőzést rendező szervezet ill. egyesület: ASE A mérkőzés helye, ideje: ASE MŰFŰ, 2011.08.25. A mérkőzés jellege (osztály, csoport, korcsoport megfelelésével): 12.FORDULÓ/3 A csapatok játékosainak felsorolása Pályaválasztó Vendég Név mez szám Születési ideje év, hó, nap Név mez szám Születési ideje év, hó, nap KARSAI MIHÁLY WITT ZOLTÁN JENEI FERENC TÖRJÉK PÉTER VUCSÁK LAJOS KÁRER TIBOR HAAZ ÁDÁM BAJOR GÁBOR MUKLI ÁRPÁD TÓTH RÓBERT PÁKOLITZ JÓZSEF MÉSZÁROS MIKLÓS SZAFFENAUER FERENC TAKÁCS SÁNDOR KESZTYŰS LÁSZLÓ KOLTAI IMRE BALOGH TIBOR PAJOR JÓZSEF BOR LÁSZLÓ BESENCZI ISTVÁN PINCZÉS TAMÁS FARSANG JÁNOS BREGOVICS JÓZSEF Figyelmeztetés (2 perc kiállítás) Végleges kiállítás GÓLLÖVŐK A mérkőzés végeredménye: Elmaradt, pótlás később MUKLI ÁRPÁD TÖRJÉK PÉTER csapatvezető (kapitány) csapatvezető (kapitány) LABDARÚGÓ MÉRKŐZÉSVEZETŐI JELENTÉS (Jegyzőkönyv) Mérkőző csapatok: CITY FERGER-MÓDOS A mérkőzést rendező szervezet ill. egyesület: ASE a mérkőzés helye, ideje: ASE MŰFŰ, 2011.08.29. A mérkőzés jellege (osztály, csoport, korcsoport megfelelésével): 13.FORDULÓ/1 A csapatok játékosainak felsorolása Pályaválasztó Vendég Név mez szám Születési ideje év, hó, nap Név mez szám Születési ideje év, hó, nap KARSAI MIHÁLY* FODOR KÁROLY* JENEI FERENC* BORZA ISTVÁN* VUCSÁK LAJOS* RÁKOSI TAMÁS* HAAZ ÁDÁM* KOVÁCS DÉNES* MUKLI ÁRPÁD* LAKATOS JÁNOS* PÁKOLITZ JÓZSEF* ÁCS FERENC* SZAFFENAUER FERENC* KISS ISTVÁN* KESZTYŰS LÁSZLÓ PORGA ISTVÁN* BALOGH TIBOR KUGLI JÓZSEF* BOR LÁSZLÓ SZINTAI LÁSZLÓ* PINCZÉS TAMÁS LACZA JÁNOS KEPICS LÁSZLÓ Figyelmeztetés (2 perc kiállítás) Végleges kiállítás GÓLLÖVŐK Szaffi 2, Kesztyűs 2, Mukli 2, Balogh Borza 4, Porga, Kiss, Prantner, Szintai A mérkőzés végeredménye: 7:8 FERGER javára MUKLI ÁRPÁD KOVÁCS DÉNES csapatvezető (kapitány) csapatvezető (kapitány) LABDARÚGÓ MÉRKŐZÉSVEZETŐI JELENTÉS (Jegyzőkönyv) Mérkőző csapatok: TREND KÓPIS A mérkőzést rendező szervezet ill. egyesület: ASE A mérkőzés helye,ideje: ASE MŰFŰ, 2011.09.01. A mérkőzés jellege (osztály, csoport, korcsoport megfelelésével): 13.FORDULÓ/2 A csapatok játékosainak felsorolása Pályaválasztó Vendég Név mez szám Születési ideje év, hó, nap Név mez szám Születési ideje év, hó, nap WITT ZOLTÁN FEIL ZOLTÁN TÖRJÉK PÉTER KOSARAS FERENC KÁRER TIBOR BÁNYAI JÁNOS BAJOR GÁBOR KRÓDI ZOLTÁN TÓTH RÓBERT TUMPEK LÁSZLÓ MÉSZÁROS MIKLÓS OLÁH JÓZSEF TAKÁCS SÁNDOR GERGELY LÁSZLÓ KOLTAI IMRE ROMPOS JÓZSEF PAJOR JÓZSEF HAZER GYÖRGY BESENCZI ISTVÁN KISZLI JÓZSEF FARSANG JÁNOS HIRT JÓZSEF BREGOVICS JÓZSEF KERTÉSZ JÁNOS PONGRÁCZ ISTVÁN SCHWEIGERT BLATT SCHUCKERT Figyelmeztetés (2 perc kiállítás) Végleges kiállítás GÓLLÖVŐK Farsang 7, takács 2, Bajor, Koltai Hazer 2, Rompos, Kródi A mérkőzés végeredménye: 11:4 TREND javára TÖRJÉK PÉTER KRÓDI ZOLTÁN csapatvezető (kapitány) csapatvezető (kapitány) LABDARÚGÓ MÉRKŐZÉSVEZETŐI JELENTÉS (Jegyzőkönyv) Mérkőző csapatok: PREND ÖREGFIÚK A mérkőzést rendező szervezet ill. egyesület: ASE A mérkőzés helye,ideje: ASE MŰFŰ, 2011.09.01. A mérkőzés jellege (osztály, csoport, korcsoport megfelelésével) 13.FORDULÓ/3 A csapatok játékosainak felsorolása Pályaválasztó Vendég Név mez szám Születési ideje év, hó, nap Név mez szám Születési ideje év, hó, nap BARABÁS TIBOR TÓTH MIKLÓS BOA ANDRÁS ÖTVÖS LAJOS BLATT ZOLTÁN SIPOS TAMÁS HAHN JÁNOS ERDÉLYI PÉTER HAUZMANN JÁNOS SÁNTA ISTVÁN HEISLER GÁBOR ARADI GÁBOR HINGL ZSOLT SIMON ZOLTÁN KAMONDI FERENC FORRAY JÁNOS LAZÓK NORBERT KIS LAJOS LIPTAI LÁSZLÓ PINTÉR ZSOLT MAKK IMRE SZABÓ RÓBERT PUKLI JÓZSEF OROSZ JÓZSEF VIDA KÁROLY WEISZ JÓZSEF WOLF ATTILA DOHÓCZKI CSABA( ősz) Figyelmeztetés (2 perc kiállítás) Végleges kiállítás GÓLLÖVŐK Pukli, Heisler Aradi 2, Szabó 2, Sánta A mérkőzés végeredménye: 2:5 ÖREGFIÚK javára BOA ANDRÁS SÁNTA ISTVÁN csapatvezető (kapitány) csapatvezető (kapitány)
Elolvasom"Nem titkolt szándék volt, a bajnoki címet megszerezni az ASE csapatában."
ElolvasomKésőbb az 5-6. osztályos gyerekek is megérkeztek a II. Sportágválasztóra.
ElolvasomKésőbb az 5-6. osztályos gyerekek is megérkeztek a II. Sportágválasztóra.
ElolvasomA Nagy Sportágválasztó alapítói sajtótájékoztató keretében adták hírül, hogy 2010-ben a rendezvény túllép Budapesten határain és 15 vidéki városban is megjelenik. A fővárosban a rendezvényt 2007 szeptemberében indított útjára a Merkapt Maraton Team SE, hogy egy évben kétszer májusban és szeptemberben rendszeresen lehetőséget adjon a sportot „kínáló” és a sportot „kívánók” számára, hogy egymásra találjanak.
ElolvasomKedves Túratársam! Örömmel nyújtom át a 2010. évi programtervezetünket a hagyományos kisfüzet formájában.A Demeter Egyesület és az ASE Természetjáró Szakosztálya ez évben is egységes szerkezetbe foglalt éves programtervet dolgozott ki, így könnyen követhető az év során is az eseménynaptár. Érdemes is lapozgatni, nyomon követni a programokat, hiszen ez évben is sok-sok különböző eseménnyel, túrával készülnek a túravezetők, programszervezők. Nekünk, túravezetőknek az a célunk, hogy a túrákon, rendezvényeken mindenki jól érezze magát, szívesen látjuk az egyesületi tagokat és az egyesületeken kívülieket egyaránt.
ElolvasomVersenykiírás Paks város 2007/08. évi Nyílt női röplabda bajnoksága Célja: röplabdázási lehetőség biztosítása, bajnoki helyezések eldöntése Helye: Paks, Deák Ferenc Ált. Isk. tornaterme két pályáján Ideje: 2007. október közepétől hétfő esténként 18:00-tól /kb. márciusig/ Rendezője: ASE Szabadidő Szakosztálya, Paksi RK Lebonyolítás: körmérkőzés és helyosztók, a résztvevők számától függően. Egy mérkőzés öt 15 pontig tartó játszmából áll. A helyezéseket a több nyert mérkőzés dönti el. Díjazás: érem, kupa Versenyszámok: női négyes Résztvevők: Azon, négy fős /+négy fő csere, amely nem kötelező/ csapatok életkor és tudás megkötöttség nélkül, melyek a nevezési határidőig beneveznek. A bajnokság során mindenki csak egy csapatban játszhat! Egyebek: sorsolás a nevezések beérkezése után Szabályok a négyes röplabda szabályai alapján /mini, 7x7-es pályán/. Mindenki saját felelősségére játszik. Nevezés: Írásban a csapat nevét, a csapatvezető személyét, elérhetőségét tartalmazva. Cím: Poór József Paks Deák F. Ált. Isk. Tolnai út 19. E-mail: chivi.hu@freemail.hu telefon: 0620/926-2956 Érdeklődni: Sánta István 0620/264-7840 Nevezési határidő: 2007. 10. 15. Paks, 2007. 09. 12. Nevezési lap Csapat neve: ………………………………………………………………… Versenyszám: női röplabda Csapattagok: ………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………..... Csapatvezető neve, elérhetősége/ telefon, e- mail/: ……………………………. aláírás
Elolvasom„GYŰJTSD A KILOMÉTEREKET!”VERSENYKIÍRÁS Az Atomerőmű Sportegyesület Szabadidő Szakosztálya és a Paksi Sportegyesület Szabadidő Szakosztálya közösen rendezi és bonyolítja le a „GYŰJTSD A KILOMÉTEREKET!” elnevezésű versenysorozatot. A versenyen részt vehet minden 18. évét betöltött személy. Ez egy egyéni verseny, mely 5 hónapon át tart és 5 sportágban kell teljesíteni az előírt távokat, melyre a teljesített távtól függően mindenki pontot (pecsétet) kap. Cél: minél több pont összegyűjtése. A verseny kiírása: IDŐPONT SPORTÁG TÁV HELYSZÍN 2007. 03. 17. gyaloglás 20 km Paks-Cseri-Gyapa-D.kömlőd-Paks 2007. 04. 14. futás 5 ill. 10 km Ürgemező 2007. 05. 05. kerékpár 40 km Paks- Tengelic-Pusztahencse-Paks 2007. 06. 09. evezés 7 ill. 10 km Csónakház-Rendőrség v .strand 2007. 07. 07. úszás 1000 ill. 2000 m Ürgemezei Strand Eredményhirdetés: várhatóan augusztus végén A díjak: I. belföldi wellness hétvége 2 személy részére II. kerékpár III. 15.000 Ft értékű sportszervásárlási utalvány Egyéb díjak: sporteszközök, sportruházat, stb. NEVEZÉSI HATÁRIDŐ: 2007. március 17. (az 1. próba napja) Nevezni lehet: ASE Iroda Paks, Gesztenyés u. .2 (ASE csarnok) 75/311-000 Sánta István 20/264-7840 PSE Iroda Paks, Váci M. u. 2. 75/510-619 Szeip Ildikó 20/398-5304 A nevezéskor megkapja mindenki a pontgyűjtő füzetét, melyet minden eseményre magával kell hoznia! A versenyen mindenki saját felelősségére vesz részt! Jó sportolást és sok sikert kívánnak a Szervezők!
Elolvasom„Mozduljunk együtt az egészségért!” CSALÁDI SPORT- ÉS EGÉSZSÉGNAP 2006. november 11. (szombat) 9.30-14.00 óráig Pakson az ASE Sportcsarnokában. Programok: 09.30-14.00 - krokodilos akadálypályás csúszda 10.00-13.30 - kézműves sarok 10.00-13.00 - játék kuckó a legkisebbeknek 10.00-12.00 - sportversenyek 10.00-12.00 - gerinctorna, fitball 10.00-13.00 - testtömeg mérés, testmagasság mérés, BMI számolás, vércukormérés, testzsír mérés, koleszterinmérés, táplálkozási tanácsadás, Magna-Press bemutató Az egészségügyi méréseket és tanácsadást a Vöröskereszt, valamint a Mentőállomás munkatársai végzik. Mindenkit sok szeretettel várunk!
Elolvasom2006/07. évi Nyílt női röplabda bajnokság Versenykiírás Paks város 2006/07. évi Nyílt női röplabda bajnoksága Célja: röplabdázási lehetőség biztosítása, bajnoki helyezések eldöntése Helye: Paks, Deák Ferenc Általános Iskola tornaterem két pálya Ideje: 2006. november 7-től hétfő esténként 19:00-tól /kb. márciusig/ Rendezője: ASE Szabadidősport Szakosztálya, Paksi SE Szabadidősport Szakosztálya, Paksi RK Lebonyolítás: körmérkőzés és helyosztók, a résztvevők számától függően Díjazás: érem, kupa Versenyszámok: női négyes csapat Résztvevők: Négy fős csapatok /+négy fő csere, amely nem kötelező/ életkor és tudás megkötöttség nélkül, melyek a nevezési határidőig beneveznek. A bajnokság során mindenki csak egy csapatban játszhat! Egyebek: sorsolás a nevezések beérkezése után Szabályok a négyes röplabda szabályai alapján /mini, 7*7-es pályán/. Mindenki saját felelősségére játszik. Nevezés: Írásban, a csapat nevét, a csapatvezető személyét, elérhetőségét tartalmazva. Cím: Poór József, Paks, Deák Ferenc Ált. Isk., Tolnai út 19. E-mail: chivi.hu@ freemail.hu Érdeklődni: telefonon Poór József 06-70-942-9296 Sánta István 06-20-264-7840 Nevezési határidő: 2006. 10. 29. Paks Város Női Röplapba Bajnokság 2006/07. Nevezési lap Csapat neve: ……………………………………………………………………… Csapattagok: ………………………………………………………………………………. Csapatvezető neve, elérhetősége/telefon, e- mail/: ……………………………. aláírás
ElolvasomBefejeződtek a férfiak küzdelmei. Bologan, caro-cann védelme sikert hozott. Dudás ma már jobban játszott.
ElolvasomA Marx György emlékversenyek első napja izgalmas játszmákat és csak egyetlen békés döntetlent hozott. Bárcsak minden játéknap hasonló lenne!
ElolvasomIV. Marx György sakk-emlékverseny Sakk Szupertorna Pakson [ Molnár Béla ] Tíz napos viadalon emlékeznek Marx György fizikus professzorról Pakson a negyedik alkalommal sorra kerülő emlékversenyen. A magyar sakkozás fiatal tehetségei - köztük két paksi nagymester – a világranglistán előkelő helyet elfoglaló kínai, indiai és ukrán versenyzők ellen ülnek majd asztalhoz az eddigi legerősebb élőpont átlagú tornán. Az év legszínvonalasabb magyar sakkrendezvénye veszi kezdetét csütörtökön 19 órakor Pakson, amikor a IV. Marx György emlékverseny megnyitójára kerül sor. A rangos esemény az Atomerőmű Zrt. támogatásával július 28 – augusztus 7 között zajlik az Energetikai Szakképző Intézet Főiskolai nagytermében. A hat résztvevős főversenyben a tavalyi győztes, olimpiai csapatunk éltáblása, Almási Zoltán mellett, a paksi Berkes Ferenc ifjúsági - és Ács Péter junior világbajnok képviseli a magyar színeket. A három külföldi részvevőt tekintve a fiatalítás mellett döntöttek a szervezők – a korábbiakban az idősebb korosztályt képviselő Korcsnoj, Portisch és Beljavszkij kapott meghívást. A mezőny legnagyobb értékszámú versenyzője a húszéves indiai Harikrishna (2682) a versenysorozat történetének eddigi legerősebb versenyzője, -akárcsak Ács Péter- a hoogeveeni szupertorna megnyerésével robbant be a világ élvonalába, jelen pillanatban a világranglista 25 helyét foglalja el. Az ukrán olimpiai csapat tagja a 21 éves Efimenko Zahar szintén a „bűvös százban” szerepel 2632 élőpontjával a hetvenkilencedik. A mezőny legfiatalabb versenyzője a torinói olimpián ezüstérmes kínai csapat játékosa, Wang Yue. Az idén tizenkilencedik életévét betöltő sakkozó az olimpia legeredményesebb versenyzőjeként 12/10 pontot ért el csapata 3-4. tábláján. A versenysorozat történetének legerősebb élőpont átlagú tornája lesz az idei, 2622 ponttal, ami FIDE-XV kategóriát jelent. A legek felsorolásában a legharcosabb játszmákat tekintve is a hagyomány folytatásában reménykednek a szervezők, erre - a részvevők játékstílusát ismerve – jó esély mutatkozik. A szupertorna küzdelmeit július 28-tól kísérhetik figyelemmel az érdeklődők, az egyes fordulók díjtalanul megtekinthetők naponta 15 órától a helyszínen. A verseny játszmái az internetes közvetítés segítségével is követhetőek lesznek a verseny hivatalos honlapján a www.ase.hu/marxgy oldalon. A főtornával párhuzamosan, azonos helyszínen, három kísérőversenyre is sor kerül majd. A megyei sakkozók részvételére számítva 28-án pénteken 16 órai kezdettel villámversenyre kerül sor, 29-30-án rapid torna, majd augusztus 1-7-ig rangos díjazású nemzetközi nyíltverseny szerepel a programban. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... A verseny 1. fordulója [ Molnár Béla ] A csütörtök esti megnyitó ünnepséggel kezdetét vette a IV. Marx György sakk emlékverseny Pakson. A pénteki első forduló a hazai szurkolók számára kevés örömöt tartogatott, miután mindkét paksi versenyző gratulálni volt kénytelen ellenfelének. A forduló leghosszabb játszmájában a kínai, ukrán párharc pontosztozkodással zárult. Úgy tűnt a szerencsére nem lehet panasza a paksi játékosoknak, miután a megnyitót követő sorszámhúzáson mindketten kis számot vehettek elő a borítékból, ami azt jelentette, hogy a kisebb előnynek számító világos színnel vágnak majd a versenynek. Hogy a szerencse forgandó, arról hamar meggyőződhettek fiataljaink amint kiderült, a mezőny két legerősebb játékosával kezdik a pénteki első fordulót. Berkes Ferenc a tavalyi győztes Almási Zoltánt, míg Ács Péter a verseny legmagasabban rangsorolt nagymesterét az indiai Harikrishna kapta ellenfélül. A harmadik táblán a kínai Wang Yue és az ukrán Efimenko Zahar ültek asztalhoz. Leggyorsabban a Berkes – Almási játszma fejleményei okoztak izgalmat a nézők soraiban. A megnyitólépéseket villámgyorsan pakolták ki a játékosok egy hosszú ismert változatban, amikor a 17. lépésben Berkes elnézett egy finom közbeszúrást ami után gyaloghátrányba és magasabb szinten vesztett pozícióba került. A játszma ugyan csak a negyvenedik lépésben ért véget, de a hátrány ledolgozására nem volt esélye a paksiak olimpikonjának. Az Ács – Harikrishna mérkőzésen nagy elméleti párbajt kísérhettünk figyelemmel, sötét az elmélet által ismert gyalogáldozatos változatot az ún. Marshall-cselt választotta. Péter aki korábban rendre elkerülte ezt az éles és hosszantartó védekezést igénylő változatot, most talán taktikai okokból felhúzta a kesztyűt. Mindkét játékos jelentős időt szánt a hadállás bonyodalmainak számítására, az indiai nagymester egy tipikus áldozattal fokozta a támadását. Péternek – aki kitűnő taktikus - nem volt igazán ínyére a kialakult szereposztás és sok időt használt el a védelmi lehetőségek feltárására és fokozatosan időzavarba került. A nehéz állás és az időzavar gyilkos párosítás a sakkban, ezt igazolta ez a játszma is. Mire az időellenőrzéshez jutott az összecsapás, átütött az indiai támadása és Péter a 42. lépésben kapitulált. A harmadik pár kevésbé töltötte élesre a fegyvert, a gyors vezércserét követően a kínai Wang kisebb térelőnnyel rendelkezett, ennek ellenére Efimenko gond nélkül szállította a döntetlent. Az első nap mérlege a harci szellemet illetően kellemes meglepetéssel szolgált, hasonló versenyeken nemritkán az utazás fáradalmaira hivatkozva békülékeny rajtot vesznek a játékosok. A második forduló párosítása újabb hazai rangadót tartogat, miután Almási, Ács ellen vezeti majd a világos bábokat. Berkes a kínai Wang ellen sötét színnel ül asztalhoz, míg a „legszerencsétlenebb” sorszámmal játszó indiai második sötét játszmáját vezeti majd Efimenko ellenében. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... A verseny 2. fordulója - Ács értékes remije [ Molnár Béla ] Békés napot zártak a sakkozók a IV. Marx György emlékverseny második fordulójában. Ács Péter sötéttel is tartani tudta a lépést a tavalyi győztes Almási Zoltánnal, a hazaiak másik üdvöskéje Berkes Ferenc pedig másodhúzóként semlegesítette a kínai Wang Yue játékát. Az ukrán Efimenko és az indiai Harekrishna csatájában kiegyensúlyozott küzdelemben született békekötés. Ezen a játéknapon a bágyasztó meleg sakkozóinkat sem hagyta hidegen, s hogy ez a nap nem játék, arról a hőmérőre tekintve meggyőződhetett mindenki. Persze a tegnapi hidegzuhany után a paksiak úgy döntöttek, hogy ezúttal klíma ide – klíma oda megizzasztják ellenfeleiket. Ács Péter számára ez nem ígérkezett könnyű feladatnak, hiszen a hatszoros magyarbajnok Almási Zoltán ellen ült asztalhoz. Péter főiskolai tanulmányai miatt átmenetileg szakított a profi sakkozással és élőpontszáma alapján az utolsó helyen áll a mezőnyben, ám ezúttal a játszma képe alapján úgy tűnt; jól megtanulta a leckét. A meglepetés fegyverét húzta elő a megnyitásban, hiszen, Viktor Korcsnoj - hogy a nagy elődöknél maradjunk – kedvenc változatát a nyílt spanyolt húzta elő a csizmaszárból. A kialakult hadállásban ezúttal kedvenc stílusában játszhatott Péter, kezdeményezéshez jutott és a játékidő ötödik órájában aktív ellenjátékkal gyalogelőnyös bástyavégjátékot harcolt ki. Ám a második világbajnok Lasker szállóigéje miszerint ”Minden bástyavégjáték döntetlen!” ezúttal is megerősítést nyert. Ács ezen a napon ötletes játékot mutatott és eredménye bíztató jel lehet a folytatásban. Berkes Ferenc a kínai Wang Yue ellen a Grünfeld védelemben vette fel a harcot, játszmájuk hosszú elméleti párharcot hozott. Feri egy előkészített házi változatot tálalt fel magyarosan, a hazai specialitások területén azonban a kínai is jártasnak tűnt és néhány csípős lépéssel fűszerezte a hadállást. Miután a „beetetés” csak részleges sikerrel járt, a két játékos pontéhségét az osztozkodás öröme váltotta fel és békésen megosztoztak az egységen. A harmadik párban az ukrán Efimenko és az indiai Harikrishna játszmában az ukrán sakkozó nem adta meg az esélyt a mezőny egyes számú favoritjának, hogy megismételje az előző napon Ács sikeresen vizsgázott Marshall-cselt és elhárította az éles változatokat és szigorú biztonsági játékát majdnem siker koronázta, hiszen a végjátékban gyalogelőnyhöz jutott. Az indiai versenyző ellenben pontos teknikával hárította a fenyegetéseket és újabb gyalogáldozattal elméleti döntetlen állásba menekítette a játszmát. A nap mérlege az eredményeket tekintve három döntetlen, ám a játszmákat tükrében nem okozott csalódást a második játéknap sem, különösen igaz ez a két paksi fiatal esetében akik ezzel a félponttal „beiratkoztak” a versenytáblázatba. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... 2. forduló Efimenko, Z 1-1 Harikrishna, P Almási, Z 1-1 Ács, P Wang, Y 1-1 Berkes, F 1. Harikrishna, P 11 pont Almási, Z 11 3.Wang, Y 1 Efimenko, Z 1 5.Ács, P 1 Berkes, F 1 pont. 3. forduló (2006.07.30 15:00) Berkes, F - Efimenko, Z Ács, P - Wang, Y Harikrishna, P - Almási, Z A verseny 3. fordulója - Berkes becsületgólja [ Molnár Béla ] Rangadó mérkőzést nyert az indiai Harikrishna a tavalyi győztes Almási Zoltán ellen a IV. Marx György emlékverseny harmadik fordulójában. Ács Péter éles játszmában szenvedett vereséget a kínai Wang Yue ellen. Berkes döntetlenje mentette meg a magyarok „becsületét”. Az előző napi „fegyverszünet” után, a harmadik játéknapon ismét élesre töltöttek a sakkozóink Pakson. A nap slágermérkőzésének a Harikrishna – Almási játszma ígérkezett, ahol a mezőny két legmagasabb értékszámú versenyzője csapott össze. Almási egy előkészített újítással lepte meg az ellenfelét, de az indiai gyors válaszlépéseiből kiderült, nem érte váratlanul a játszmalépés. A világranglista 25. helyezettje előbb gyalog majd tisztáldozattal vezette a támadást, Almási a nehéz állásban ötletes védekezéssel leszerelte ugyan ellenfele kezdeményezését, de ennek áraként egy gyaloghátrányos végjátékot kellett vállalnia, ahol Harikrishna biztos teknikával érvényesítette anyagi előnyét. Ács Péter ismét szájízének megfelelő hadállást hozott ki a kínai Wang elleni játszmájában és ígéretes támadással szorongatta ellenfelét. A kínai számára csak a gyalogelőny jelentett némi vigaszt passzív figuráiért cserébe. Péter a játszma időzavaros szakaszában nem találta meg a kulcsot ellenfele állásának feltörésére és a leegyszerűsödő állásban az anyagi hátrány a döntőnek bizonyult. Berkes Ferenc az ukrán Efimenko ellen ült asztalhoz és akár az előző két játszmában itt is gyorsan felborult az anyagi egyensúly, Feri korai gyalogáldozattal igyekezett fogást találni az óvatos ukrán állásán. Ellenfele a nehéz állás ellenére pontosan hárított és megőrizte veretlenségét, harmadik játszmája is pontosztozkodással ért véget. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... 3. forduló eredményei: Berkes, F 1-1 Efimenko, Z Ács, P 0-1 Wang, Y Harikrishna, P 1-0 Almási, Z A verseny állása: 1. Harikrishna, P 21 2. Wang, Y 2 3. Efimenko, Z 11 4. Almási, Z 11 5. Berkes, F 1 6. Ács, P 1 4. forduló párosítása: Ács, P - Efimenko, Z Harikrishna, P- Berkes, F Almási, Z - Wang, Y A verseny 4. fordulója - Almási javított [ Molnár Béla ] A Marx-emléktorna 4. fordulójában Almási Zoltán az előző fordulóban elszenvedett vereségét követően szép győzelemmel köszörülte ki a csorbát. A magyarbajnok kedvenc változatába a szicíliai védelem Szvesnyikov orosz nagymesterről elkeresztelt variánsába csalta a mezőny legfiatalabbját a kínai Wang Yuét, aki szintén szakértőként mozog ebben a megnyitásban, legutóbb az olimpián több játszmában is sikerrel alkalmazta. A tavalyi viadalon Zoli az izraeli Emil Szutovszkijt is "oktatta" ebben a tisztáldozatos folytatásban amely a mostani játszmában terítékre került, így a 19 éves titánt nem érhette váratlanul a megjátszott folytatás. A játszmában a tisztáldozatért cserébe világosnak három szabadgyalogja robogott az átváltozási mező felé és miután a sebtében összetákolt blokád nem bizonyult nagy Falnak, így végül egy döntő gyalogátváltozás tett pecsétet a küzdelemre. Almási ezzel a győzelemmel felzárkózott legyőzője az élen álló Harikrishna mögé. Berkes Ferenc fontos fél pontot rabolt el az éllovas indiai Pentala Harikrishnától, dacára annak, hogy a paksiak ifjúsági világbajnoka a sötét bábokat vezette, előnyösebben állt amikor döntetlenben egyeztek meg. Feri a hajszálnyi pozíció előnyben nem látott reális nyerési esélyt, amit a játszma utáni elemzés is igazolt. Ács Péter világossal törik-szakadra játszott az ukrán Efimenko ellen és a megnyitásban ígéretes támadóállást épített ki. Az ukrán nagymester veretlenül versenyzett a korábbi fordulókban és most is jól reagált, kitűnően szervezte meg az ellenjátékot és sötéttel átvette a kezdeményezést, anyagi előnyre tett szert, s megszerezte első győzelmét, amivel rögtön a holtversenyes második helyre ugrott a tabellán. A második kör előtti utolsó fordulóra kerül sor az ötödik játéknapon, amelyben a hazaiak versenyzői Berkes és Ács csapnak össze. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... A 4. forduló eredményei: Ács Péter (magyar, 2520) - Zahar Efimenko (ukrán, 2632) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 44) Pentala Harikrishna (indiai, 2682) - Berkes Ferenc (magyar, 2601) döntetlen (Vezércsel, 24) Almási Zoltán (magyar, 2672) - Wang Yue (kínai, 2626) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 48) A verseny állása: 1. Pentala Harikrishna 3 pont 2-3. Almási Zoltán és Zahar Efimenko 2,5 4. Wang Yue 2 5. Berkes Ferenc 1,5 6. Ács Péter 0,5 Az 5. forduló párosítása: Efimenko - Almási Wang - Harikrishna Berkes – Ács A verseny 5. fordulója - Félidőben a Marx-emléktorna [ Molnár Béla ] Félidejéhez érkezett a IV. Marx György emlékverseny, az első kör befejező fordulójában mind három mérkőzés döntetlennel ért véget. A papírformát látszik igazolni, hogy a világranglista 25. helyezettje az indiai Harikrishna fél pontos előnnyel áll a mezőny élén. Az ötödik játéknapon meglepetésre a két hazai versenyző játszmájában alakult ki a legnagyobb küzdelem. Berkes Feri a megnyitásban kisebb előnyt szerzett ám a folytatásban nem a legelőnyösebben rendezte el a figuráit, így az előny lassanként elolvadt. Péter egy gyalogáldozattal igyekezett megkavarni az állást, támadással szerette volna kihasználni ellenfele kissé szellős sáncállását. Berkes veszélyérzete jól működött, így időben áthangolódott arra, hogy a döntetlen kiharcolását kell célul kitűznie és leegyszerűsítette a hadállást. A végjátékban a gyalogelőny dacára nem volt reális nyerési esély, így a két paksi versenyző döntetlenben állapodott meg. Almási Zoltán sötéttel kedvenc Berlini-változatában fogadta az ukrán Efimenko nyerési kísérletét, a változatra jellemző korai vezércsere ugyan gyakran a döntetlen végződés árnyékát veti a játékra, de Almási sok kiváló nagymester ellen bizonyította már, hogy a végjáték ellenére képes nyerésre játszani. Ez az óvatos ukrán ellen most nem sikerült, a játékidő harmadik órájában Efimenko ajánlatára megosztoztak a ponton. Az élen álló indiai úgy döntött egy nappal meghosszabbítja a szabadnapját és már a 15 lépésben döntetlent ajánlott a kínai Wangnak. Az ázsiai sakkozó nem sokat tépelődött a válaszon, respektálta ellenfele formáját és nem utolsósorban a hadállás szürkeségét és elfogadta az ajánlatot. A versenyben vezető Harikrishna esélyeit tovább növeli, hogy a második körben három alkalommal is világos színnel ül majd asztalhoz. Az egyaránt három pontos Almási és Efimenkó számára pedig több kockázatvállalásra lesz szükség a felzárkózáshoz. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... Az 5. forduló eredményei: Zahar Efimenko (ukrán, 2632) - Almási Zoltán (magyar, 2672) döntetlen (Spanyol megnyitás, 32) Wang Yue (kínai, 2626) - Pentala Harikrishna (indiai, 2682) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 15) Berkes Ferenc (magyar, 2601) - Ács Péter (magyar, 2520) döntetlen (Réti megnyitás, 43) A verseny állása: 1. Pentala Harikrishna 3,5 pont 2-3. Almási Zoltán és Zahar Efimenko 3 4. Wang Yue 2,5 5. Berkes Ferenc 2 6. Ács Péter 1 A csütörtöki 6. forduló párosítása: Efimenko - Wang Almási - Berkes Harikrishna – Ács A verseny 6. fordulója - Meglepetések fél sikerrel [ Molnár Béla ] Három döntetlennel kezdődött meg a 15-ös kategóriájú Marx-emléktorna második félideje. Ács Péter sötéttel is tartani tudta a versenyben vezető indiait, Berkes a hatszoros Almási ellen biztosan szállította a félpontot. Másodszor is remi lett az ukrán Zahar Efimenko és a kínai Wang Yue párharca. A szabadnapot követően a 6. fordulóval folytatódott a IV. Marx György emlékverseny. A versenyzők a pihenőnapon is sport programot választottak és egy jó hangulatú kispályás labdarúgó mérkőzésen vett részt a teljes mezőny. Mindemellett a szabadnap lehetőséget nyújtott a versenyzőknek arra is, hogy átgondolják a második körben követendő taktikát. Ács Péter a Szláv védelemben egy kevésbé közismert folytatással lepte meg a versenyben vezető Harikrishnát, az indiai óvatosan mozgott a számára ismeretlen terepen, minden oka megvolt erre, mert a paksi versenyző gyalogáldozatát követően királya csiklandós pozícióban nézett farkasszemet Ács bástyáival. A játékot végig a paksi versenyző irányította és végeredményben „felülről” remizett az élenálló indiai versenyzővel. Péter számára bíztató jelnek tűnik ez a teljesítmény, láthatóan kezdi ismét felvenni a tempót a profikkal. Az Almási – Berkes mérkőzésen a magyar bajnokot láthatóan meglepte az atomos versenyző megnyitás választása, aki a szicíliai védelem Najdorf változatában akarta vizsgáztatni az olimpiai csapat éltáblását. Almási elbizonytalanodott és elkerülve az éles főváltozatokat és egy mellékösvényre terelve a játékot kitért az összecsapás elől. A játszma így gyorsan békés mederbe került és a 24. lépésben döntetlennel ért véget. Az ukrán Efimenko is a meglepetés erejében bízva egy ritkább változatot készített elő Wang számára. A felkészült kínait jól láthatóan nem lepte meg, hogy kedvenc Szvesnyikovját elkerülte az eddig óvatos duhajként megismert ukrán és szenvtelen arccal ritmusos tempóban pakolászta figuráit. A végeredmény gond nélküli döntetlen lett, ezzel a kínai továbbra is a félvonalon teljesít. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... A 6. forduló eredményei: Zahar Efimenko (ukrán, 2632) - Wang Yue (kínai, 2626) döntetlen Almási Zoltán (magyar, 2672) - Berkes Ferenc (magyar, 2601) döntetlen Pentala Harikrishna (indiai, 2682) - Ács Péter (magyar, 2520) döntetlen A verseny állása: 1. Pentala Harikrishna 4 pont 2-3. Almási Zoltán és Zahar Efimenko 3,5 4. Wang Yue 3 5. Berkes Ferenc 2,5 6. Ács Péter 1,5 A 7. forduló párosítása: Harikrishna - Efimenko Ács - Almási Berkes – Wang A verseny 7. fordulója - Állóháború a sakktáblánál [ Molnár Béla ] Ács Péter kiremizte a tavalyi bajnokot Óvatos játékra váltott a IV. Marx György emlékverseny mezőnye. A visszavágó körben lejátszott második forduló - hasonlóan az előzőhöz - nem hozott döntést a játszmákban. A kialakult állóháború a versenyben vezető indiai Harikrishna számára lehet kedvező, ugyanakkor az üldözők - Almási és Efimenko – számára egyre fogy a lehetőség a felzárkózásra. A tornán élen álló Harikrishna a versenyhelyzetet tekintve lépéselőnyben van, ennek megfelelően óvatos játékra rendezkedett be. Jóllehet ennek a taktikának is lehetnek buktatói, a második kör fejleményei egyelőre az ő malmára hajtják a vizet. Az üldöző bojt képviselő ukrán Efimenko törekvését ami a játék kiélezésére irányult az indiai sakkozó már a megnyitásban profi módon leszerelte és ugyan a játszma két királyig tartott, a 46 lépés során semmi említésre méltó dolog nem történt. Almási Zoltán dícséretére legyen mondva a hetedik fordulóban Ács Péter ellen megpróbált sötéttel is nyerésre játszani. Már a megnyitásban váratlan fegyverhez nyúlt, a királyindiai védelemmel igyekezett olyan hadállást kiépíteni, ahol elkerülheti a hadállás egyszerűsödését. Rendkívül megfontoltan lépegetett mindkét versenyző igyekezve ráérezni ellenfele készülésének gyenge pontjaira, saját stílusának megfelelő hadállásra törekedve. Ács Péter az utóbbi fordulókban fokozatosan bemelegedett és egyre jobb teljesítményt láthatunk tőle, a megnyitást követően hátrányosabb állásba került ugyan, de pontos védekezésének köszönhetően örökös sakkos döntetlennel végződött játszmája. A Berkes Ferenc – Wang Yue partiban a kínai versenyző a szláv védelem kőfalra emlékeztető alakzatát állította szembe Berkes nyerési kísérleteivel. Az olimpián ezüstérmes kínai csapat házi változata biztos erődnek bizonyult ebben a játszmában is. Feri ugyan parányi rést tudott ütni ezen a falon a c vonal elfoglalásával, de a fokozatosan cserélődő figurák mellett nem maradt haderő a rohamra. Így továbbra is várat magára a paksi fiúk első győzelme. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... A 7. forduló eredményei: Pentala Harikrishna (indiai, 2682) - Zahar Efimenko (ukrán, 2636) döntetlen Ács Péter (magyar, 2520) - Almási Zoltán (magyar, 2672) döntetlen Berkes Ferenc (magyar, 2601) - Wang Yue (kínai, 2626) döntetlen A verseny állása: 1. Pentala Harikrishna 4,5 pont 2-3. Almási Zoltán és Zahar Efimenko 4 4. Wang Yue 3,5 5. Berkes Ferenc 3 6. Ács Péter 2 A 8. forduló párosítása: Efimenko - Berkes Wang - Ács Almási – Harikrishna A verseny 8. fordulója - Indiai győzelem a rangadón [ Molnár Béla ] Rangadó mérkőzést nyert a versenyben vezető Harikrishna a címvédő Almási ellen a Marx emléktorna nyolcadik fordulójában. A kínai Wang a győzelem kapujában rontott Ács ellen. Berkes az ukrán Efimenko ellen hozta a remit. Eldőlni látszik a tornagyőzelem kérdése a Pakson folyó IV. Marx György emlékversenyen. Úgy tűnik a két napos állóháborút követően a nyolcadik fordulóban sorra kerülő rangadóra pihentek rá a verseny résztvevői. Már az első félórában nyilvánvalóvá vált, hogy ezen a napon döntésre akarja vinni a versenygyőzelem kérdését a mezőny két kiemelkedő egyénisége a hatszoros magyarbajnok Almási Zoltán a torna címvédője és az indiai Harikrishna akinek jelen pillanatban komoly esélyese van a trónfosztásra. A spanyol megnyitás Marshall támadása kedvenc fegyvere az indiai nagymesternek, a viadal első fordulójában Ács Péter ellen is ebben a változatban nyert játszmát. Almási a változatban megszokott minőségáldozatot játszotta meg, de Harikrishna új edzőjével - Anand egykori szekundánsával - a grúz Ubilavával gondosabban elemezte a varit és túljátszotta a tavalyi bajnokot. Ezzel az összecsapásuk mérlege 2-0 lett az indiai javára és Harikrishna két fordulóval a torna befejezése előtt teljes pont előnyre tett szert. Hetedik játszmája végződött döntetlennel Zahar Efimenkonak és Berkes Ferencnek egyaránt, a különbség, hogy az ukrán nagymester neve mellett egy győzelem is áll. A szicíliai védelmű összecsapásban Berkes időben végrehajtott centrumáttöréssel megközelítőleg kiegyenlített álláshoz jutott, az ukrán beton biztos bunkerből várt a paksi sakkozó hibájára, de miután ez nem következett be a játszma döntetlen révbe ért. Meglepő fordulattal lett remi Wang Yue és Ács Péter csatája, a kínai nagymester tisztelőnyt szerzett a fordulatokban bővelkedő összecsapásban és a tisztelőnyös végjátékra egyszerűsödött pozícióban, nem ismerte Philidor még 1749-ben született híres tanulmányát, és az időzavaros végkifejletben nem tudta győzelemig fokozni az elméleti nyert állását. A játszma végül bírói döntéssel döntetlenül végződött. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... A 8. forduló eredményei: Zahar Efimenko (ukrán, 2632) - Berkes Ferenc (magyar, 2601) döntetlen Wang Yue (kínai, 2626) - Ács Péter (magyar, 2520) döntetlen Almási Zoltán (magyar, 2672) - Pentala Harikrishna (indiai, 2682) 0 - 1 A verseny állása: 1. Pentala Harikrishna 5,5 pont 2. Zahar Efimenko 4,5 3-4. Almási Zoltán és Wang Yue 4 5. Berkes Ferenc 3,5 6. Ács Péter 2,5 A 9. forduló párosítása: Almási - Efimenko Harikrishna - Wang Ács – Berkes A verseny 9. fordulója - Harikrishna fél pontra a győzelemtől [ Molnár Béla ] A Pakson folyó sakk emlékverseny utolsó előtti fordulójában ismét három döntetlennel álltak fel a játékosok az asztaltól. A tavalyi győztes Almási csupán a harmadik helyen áll, a hazaiak két fiatal versenyzője Berkes és Ács pedig még játszmagyőzelem nélkül szerepel. Végső hajrájához érkezett a Marx György emléktorna, a vezérhajós Harikrishna már behúzott evezővel is elsőként ér a célba, így érthető, hogy biztonsági játékkal kívánja abszolválni a versenygyőzelmet. Almási Zoltán az elvesztett rangadó után világossal megkísérelte a második helyezéshez szükséges győzelmet a fél ponttal előtte álló Efimenko ellen, de a két királyig tartó csatában az ukrán sakkozó sikeresen védte meg a versenyben elfoglalt pozícióját. A hazai összecsapás szintén békével zárult Berkes Ferenc a szicíliai védelem egyik éles változatát tálalta fel csapattársának, Ács Péter egy ritkább mellékváltozatba terelte a játékot és a játszma gyors döntetlennel zárult. Az utolsó fordulóban az indiai Pentala Harikrishna számára már a döntetlen elegendő az egyedüli elsőséghez, miután azonban sötét színnel ül asztalhoz a paksi Berkes Ferenccel szemben még nem lehet teljesen nyugodt. A második hely kérdésében az ukrán sakkozó esélyei a legjobbak, a záró fordulón világossal ül majd asztalhoz Ács Péter ellen. A csalódott Almási számára csak a győzelem szolgálhatna vigaszul, jelen pillanatban a világranglista 35. helyezettje jelentős élőpont veszteséget könyvelhet el. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... A 9. forduló eredményei: Almási Zoltán (magyar, 2672) - Zahar Efimenko (ukrán, 2632) Pentala Harikrishna (indiai, 2682) - Wang Yue (kínai, 2626) döntetlen Ács Péter (magyar, 2520) - Berkes Ferenc (magyar, 2601) döntetlen A verseny állása: 1. Pentala Harikrishna 6 pont 2. Zahar Efimenko 5 3. Wang Yue és Almási Zoltán 4,5 5. Berkes Ferenc 4 6. Ács Péter 3 Az utolsó forduló párosítása: Efimenko - Ács Berkes - Harikrishna Wang – Almási A verseny 10. fordulója - Harikrishna az emlékverseny győztese [ Molnár Béla ] A IV. Marx György emlékversenyen az indiai Harikrishna igazolta a papírformát, a világranglista 25. helyezettje könnyed játékkal írta be a nevét az emlékverseny győzteseinek sorába. Borisz Gelfand, Viktor Korcsnoj, Almási Zoltán után Harikrishna Pentala a negyedik bajnoka a versenysorozatnak. A Marx György fizikus professzor emlékére megrendezett torna az idei esztendő legrangosabb hazai sakkviadala volt. A verseny fővédnöke Kovács József, a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatója, főtámogatója a Paksi Atomerőmű ZRt. volt. A verseny utolsó fordulójában mind a három játszma döntetlennel végződött. Elsőként a Berkes-Harikrishna párharc fejeződött be békekötéssel, az indiai nagymester pontos lépésekkel tartotta az egyensúlyt, bebiztosítva ezzel tornagyőzelmét. Ács Péter sötét figurákat vezetve az ukrán Efimenko ellen ült asztalhoz. A játszma kisebb összecsapás után remivel végződött. A forduló leghosszabb játszmáját a tavalyi verseny győztese Almási Zoltán játszotta a kínai Wang ellen, akit miután az első körben sikerült legyőznie, ismét igyekezett begyűjteni a magyar versenyző. Almási elszántságát kis híján megbüntette a kínai, miután egy kiskombinációt követően a magyarbajnok került anyagi hátrányba. Az időzavaros kapkodásban azonban a torinói sakkolimpián ezüstérmes kínai válogatott legeredményesebb pontszerzője, a 19 éves Wang Yue addig ügyetlenkedett, hogy megfordult a játszma, már-már biztosnak látszott Almási győzelme. A két gyalogelőnyös állásban az óvatlan sakkadásoknak köszönhetően háromszoros lépésismétlés állt elő és a kínai a szabályok értelmében kérhette a döntetlen megállapítását. A győztes indiai versenyző 5 ponttal gyarapította értékszámát, így közel került a 2700-as elit pontszámhoz, amely a legjobb beugró a nagy világversenyek elitmezőnyébe. Harikrishna ezen a versenyen hiba nélkül, könnyed játékkal végzett az élen. A mindössze 21 éves fiatalt Anand mögött a legígéretesebb tehetségként tartják számon hazájában. A paksi verseny hagyománya szerint a záró banketten a győztesnek járó kupa mellett a következő évi tornára is meghívást kapott az indiai bajnok. A második helyezett ukrán Zahar Efimenko a bajnokhoz hasonlóan veretlenül szerepelt, biztos pozíciójátékával ha nem is a látványos sakkot kedvelőket szolgálta ki, de egyetlen játszmában sem tudták igazán megszorítani. Három ponttal gyarapította értékszámát. A tavalyi bajnok Almási Zoltán a harmadik helyen zárta a versenyt. Felemás képet nyújtott, harcosságával kiemelkedett a mezőnyből, de az időzavarai jelentősen hátráltatták az eredményességét. Minden játszmában bátran nyerésre játszott, a torna győztes elleni kettős veresége azonban rámutatott megnyitási problémáira. Kilenc élő-pontot vesztett. A kínai Wang Yue a mezőny legfiatalabb résztvevőjeként a negyedik helyen zárta a tornát. Ötvenszázalékos teljesítményével egy élő-pontot vesztett. A torinói sakkolimpián az ötödik helyen végzett válogatottunk egyik legjobbja Berkes Ferenc nyeretlenül, kilenc döntetlennel zárta a versenyt. Elmondása szerint a felkészülése nem sikerült jól, az emlékverseny előtt közvetlenül érkezett vissza egy kínai tornáról, emiatt fáradtan és erőtlenül játszott. A hazaiak másik fiatalja Ács Péter az első félidőben három vereséget is szenvedett, de a második körben nem talált legyőzőre. Iskolai tanulmányai miatt elszokott a hasonló versenyek színvonalától és csak a második körben talált önmagára. Két élő-pont nyereséggel fejezte be a versenyt. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... Az utolsó forduló eredményei: Zahar Efimenko (ukrán, 2632) - Ács Péter (magyar, 2520) döntetlen Berkes Ferenc (magyar, 2601) - Pentala Harikrishna (indiai, 2682) döntetlen Wang Yue (kínai, 2626) - Almási Zoltán (magyar, 2672) döntetlen A verseny végeredménye: 1. Pentala Harikrishna (indiai) 6,5 pont 2. Zahar Efimenko (ukrán) 5,5 3-4. Almási Zoltán (magyar) és Wang Yue (kínai) 5 5. Berkes Ferenc (magyar) 4,5 6. Ács Péter (magyar) 3,5 További információ a verseny hivatalos honlapján. Eredményhírdetés, díjkiosztó .........
ElolvasomMi az a „kéktúrázás napja”? Az ország legnagyobb ingyenes közösségi túranapja a Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében. A 2020-as debütáló rendezvény sikerére építve 2021-ben az Országos Kékkör bejárását szervezték meg 3240 fő részvételével. A hagyomány folytatásaként 2022 október 8-án, a kék sáv jelzést követve újra az ország végig járása a cél. Az Országos Kékkör 3 kéktúrarészén; az Országos Kéktúra (OKT), a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP-DDK) és az Alföldi Kéktúra (AK) útvonalain, 143 túracsoporttal összesen mintegy 2585 km-t teszünk meg egy nap alatt együtt. Az esemény különlegessége, hogy a túra napján a GPS jeladóval felszerelt csoportok haladása valós időben, online követhető. A csoportok mozgása által húzott kék vonal a nap végére kirajzolja a Magyarországot körbejáró Országos Kékkör teljes nyomvonalát. Hagyományteremtő céllal, a nemzeti parkok és természetjáró egyesületek szakmai segítségével az MTSZ ezzel a túranappal szeretné felhívni a figyelmet nemzeti értékünkre, a Kéktúrára, annak értékes múltjára és lendületes jelenére.
BővebbenA Mecsek 500 méternél magasabban fekvő csúcsainak bejárását folytatjuk, immár a sorozat 4. részénél tartunk. Az útvonal (legalábbis nagy része) mindenkinek ismerős lesz. A csúcsok megmászása után az Óbányai-patak völgyében tudunk majd hűsölni, reméljük, víz is lesz a mederben… Aki megérdemli, Óbányán sörrel/fagyival jutalmazhatja magát.
BővebbenNagykanizsa – Zalaegerszeg – Dobronak – Lendva (szlovéniai szomszédolás) Ismét olyan területre megyünk, ahova ritkán jutunk el, túrázni már jártunk Zalában, de a kulturális látnivalók még felfedezésre várnak. Remélhetőleg a pünkösdi 4 nap elegendő lesz arra, hogy ízelítőt kapjunk a megyéből, illetve átlépve a határon, szlovéniai élményekben is részünk lesz.
BővebbenAz ASE a megerősödött és bajnoki cím megnyerését kitűző DVTK-hoz látogat.
BővebbenZalaegerszegre látogat az ASE-II az NB-I/B 2. fordulójában.
BővebbenTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17