Az első félidőben összeszedett hátrányt már nem tudtuk ledolgozni Körmenden.
ElolvasomA rájátszásba kerülés sorsa dől el szombaton.
ElolvasomFelőröltük a Körmendet.
ElolvasomGyőzelemmel búcsúztunk el idén az ASE Csarnok közönségétől.
ElolvasomAz Egis Körmend elleni mérkőzésünkre elkezdődött a jegyértékesítés
ElolvasomA végletekig kiélezett találkozót húztunk be.
ElolvasomFantasztikus játékkal vertük meg a Körmendet.
ElolvasomNem jutottunk be az elődöntőbe.
ElolvasomSzerdán 20:30-kor kezdjük a negyeddöntőt.
Elolvasom20:30-kor fog kezdődni a mérkőzés.
ElolvasomKis Raul ziccerével nyertük meg az edzőmeccset.
ElolvasomTovábbra is veretlenek vagyunk hazai pályán.
Elolvasom21 pontos hátrányt dolgoztunk le.
ElolvasomElrontottuk a III. negyedet.
ElolvasomRosszul sikerült a rangadó.
ElolvasomAlapszakasz-bajnokok lettek a vasiak.
ElolvasomKét katasztrófális mérkőzést követően sikerült végre kijönni a gödörből!
ElolvasomFaust 28 pontja is kevés volt
ElolvasomA második negyedtől átgázoltunk a Körmenden
ElolvasomA csapat végig vezetve, több extra teljesítményt felvonultatva hozta el a győzelmet a listavezető Körmend otthonából.
ElolvasomNehéz dolgunk lesz a remek formában lévő listavezető otthonában.
ElolvasomAz egy éves szolnoki kitérő után visszatérő Troy Barniest faggattuk döntésének hátteréről.
ElolvasomA két válogatott játékos egyaránt két szezonra kötelezte el magát. Egy új csarnok építésének előkészítéséről is beszámolt a klubvezetés, melyet néhány éven belül birtokba vehet a csapat.
ElolvasomAz utolsó öt mérkőzéséből négyet megnyerő ASE vezetőedzőjével beszélgettünk az elmúlt időszakban megfigyelhető változásokról, győzelmekről, esélyekről, valamint a csapat és a szurkolók közti kötelékről.
ElolvasomA harmadik negyedben átrobogtunk a vasi csapaton, végül 18 triplát dobva, teljesen megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.
ElolvasomTovábbra is Pakson edz a sérüléséből éppen felépült játékos, de mérkőzéseken a Bonyhádot erősíti majd.
ElolvasomFrissen kinevezett vezetőedzőnk mesélt szerződtetéséről, illetve értékelte a csapat helyzetét.
ElolvasomMásfél szezonra írt alá a horvát szakember, kedden kezdi meg a munkát Pakson.
ElolvasomWatkins már bevethető, Medve ellenben kiesett - a helyzet továbbra sem rózsás, de győzni kell!
ElolvasomMindenképpen győzelemmel zárnánk, de nem lesz könnyű dolgunk.
ElolvasomAz első negyedben jól játszottunk mind védekezésben mind támadásban, a második negyedben azonban sok eladott labdánk volt és miután mezőny poszton nem tudtuk tartani a körmendieket váltottunk zona védekezésre. Pár percig tudtunk csak ebből előnyt kovácsolni és visszajönni a meccsbe mert a 3. negyedben extrán dobott a Körmend és a kialakult 15-20 pontos különbséget a meccs végéig meg tudta tartani.Egis Körmend - ASE 84:67Csobán -, Pupp -, Plézer 14, Gulyás -, Bagó 27, Kalmár 10, Fazekas -, Illés 13, Szalai 3, Krasznai -1016.12.10. Körmend ifj. Morgen Frigyes
ElolvasomÖt percen át tudtunk méltó ellenfelei lenni a Körmendnek, azt követően teljesen szétestünk, így a körmendi mester kiütéses sikerrel zárta utolsó vasi mérkőzését.
ElolvasomAz Egis Körmend együttese az elmúlt héten sikerrel harcolta ki a továbbjutást a FIBA Europe Kupa első csoportköréből, amihez ezúton is gratulálunk. A továbbjutás a hazai bajnokságban vívott mérkőzéseikre is hatással volt, így egyebek mellett az Atomerőmű SE elleni, eredetileg 2016.12.10-re kiírt meccs időpontja is módosult. Az új időpont 2016.12.11. 18 óra, a helyszín természetesen változatlan.
ElolvasomTeo Cizmic utolsó körmendi meccsére készül ellenünk, hétfőtől már nem ő vezeti a vasiakat.
ElolvasomLaurynas Samenas három éve már dolgozott együtt vezetőedzőnkkel, akkor 15 pontos átlagával a litván bajnokság egyik legjobb dobója volt. Két további igazolásunk is volt, Sömenek Martin és Bagó Martin is elkötelezték magukat a csapathoz.
ElolvasomJúnius 3-5 között Sopronban vettünk részt az Országos U11-es (Kenguru) Jamboree-n
ElolvasomAz első félidőben még vezettünk, ám a harmadik és negyedik negyedben átrobogott rajtunk a Körmend, mely végül megérdemelten húzta be a győzelmet és szerezte meg a harmadik helyet.
ElolvasomA szezon utolsó mérkőzése következik, melyen kiderül, ki lesz a 2015/2016-os idény harmadik helyezettje.
ElolvasomA triplákat most sem dobtuk rosszul, de a vasi centerekkel nem bírtunk, kivégeztek minket a palánk alatt.
ElolvasomEgy Körmend elleni siker bronzérmet és idényzárást érne.
ElolvasomIdén egyszer mér elhoztuk a két pontot a vasi kisvárosból, a győzelmi recept tehát adott. Eilingsfeld János nem jött rendbe a fehérvári ütközés után, ezt a meccset még biztosan kihagyja.
ElolvasomMagabiztos, jó játékkal húztuk be a párharc első mérkőzését, vasárnap meglehet a harmadik hely.
ElolvasomA két, elődöntőben elvérzett csapat párharcát mi kezdjük itthon. Két győzelem kell a bronzéremhez, ma be kellene gyűjteni az elsőt.
ElolvasomCsütörtökön veszi kezdetét a két győzelemig tartó párharc. 2016. június 2. csütörtök 18.00 Atomerőmű SE—Egis Körmend F1AF 3021 2016. június 5. vasárnap 18.00 Egis Körmend—Atomerőmű SE F1AF 3022 2016. június 8. szerda 18.00 Atomerőmű SE—Egis Körmend F1AF 3023
ElolvasomMához egy hétre indul a mandula, hazai pályán kezdjük a sorozatot.
ElolvasomMár az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a koncentráltabban játszó hazai csapat, mely minden statisztikai mutatóban felülmúlt minket.
ElolvasomKét meccsünk van hátra a középszakaszból, egyet nyerni kellene a biztos pályaelőnyhöz. A túloldalon mindenki egészséges, nálunk Medve játéka kérdéses.
ElolvasomJól kezdtünk, de aztán fokozatosan ellépett a házigazda és végül magabiztosan nyerte meg a találkozót.
ElolvasomAz alapszakasz végén, hasonló helyzetben egyszer már legyőztük a zalaiakat, akik ellen ezúttal Eilingsfeld és Medve játéka is kérdéses.
ElolvasomIdén egyszer mér elhoztuk a két pontot a vasi kisvárosból, a győzelmi recept tehát adott. Eilingsfeld János nem jött rendbe a fehérvári ütközés után, ezt a meccset még biztosan kihagyja.
ElolvasomAz M4 Sport televízió mégsem közvetíti a mérkőzést, így az 18:00-kor kezdődik majd.
ElolvasomA Szolnok elleni sikerből erőt meríthetünk a folytatásra. Tóth Ádám továbbra is harcképtelen, nélküle vesszük fel a harcot a Branislav Dzunic legénységével.
ElolvasomKét vereség után a Szolnok ellen nincs mese, nyerni kell! Tóth Ádám nem épült fel, Eilingsfeld Jani azonban már újra a csapat rendelkezésére áll.
ElolvasomEgy félidőn át partiban voltunk, ám a másodikban ismét összezuhantunk, súlyos vereség lett a vége.
ElolvasomEgy félidőn át jól játszottunk a Körmend ellen, ám a fordulás után emeltek a fordulatszámon a vasiak és végül megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.
ElolvasomA Körmend látogat hozzánk a középszakasz nyitányán, melyet ősszel oda-vissza legyőztünk. Sérült egyik oldalon sincs, igazi rangadóra van kilátás.
ElolvasomMinden hazai meccsünket ingyenesen tekinthetik meg egy-egy paksi iskola tanulói.
ElolvasomAz ötödik és a tizedik fordulóban leszünk szabadnaposak, a hazai meccseket pedig nézőbarát időpontban, szombatonként játsszuk.
ElolvasomVégig szoros meccsen, az utolsó negyedben mutatott jó játékunknak és remek lepattanózásunknak köszönhetően húztuk be a győzelmet.
ElolvasomA Nyíregyháza otthonában sem lesz könnyű dolgunk, de ha nem akarunk lemaradni a vetélytársaktól, be kell gyűjtenünk a két pontot a szokásosnál korábban, 16:30-kor kezdődő mérkőzésen.
ElolvasomNagy energiával játszva, igazi csapatmunkával végre sikerült kétszer is győzni az U20 csapatnak. Körmenden sajnos a végjátékot buktuk el, azonban teljes kerettel legyőztük először hazai pályán a Kecskeméti Akadémiát, majd idegenben a Jászberényt. Az előkelő helyen álló Sopronnal itthon nagyon jó mérkőzést játszottunk és 36 percen át igen csak megnehezítettük a dolgukat annak ellenére, hogy a Sopron 40 percen át zónázott. Egis Körmend - Atomerőmű SE 72-69 Atomerőmű SE - KTE-Duna Aszfalt 87-55 JP-TOP COP Jászberény - Atomerőmű SE63-92 Atomerőmű SE - Sopron KC 77-90 TLI-Alba Fehérvár - Atomerőmű SE 111-77
ElolvasomA palánk alatt nagyot erősödő Sopronnal csapunk össze szombat délután (16.00), igencsak kellene a győzelem a pozíciónk megőrzéséhez.
ElolvasomSokáig vezettünk, kezünkben volt a mérkőzés, ám az utolsó negyedet nagyon megnyomták a vasiak és kiharcolták a hosszabbítást, ahol már nem tudtuk tartani velük a lépést.
ElolvasomHat nappal a körmendi katlanban aratott győzelmünk után semleges pályán is összecsapunk a vasiakkal, cél a kupa elődöntőjébe jutás.
ElolvasomNe feledjétek, pénteken kezdődik a Magyar Kupa, melynek negyeddöntőjében - 15.30-tól - a múlt szombaton idegenben legyőzött Körmend lesz az ellenfél. A meccset az M4 Sport élőben közvetíti. Mindent bele fiúk, Hajrá ASE!!! A kupa hivatalos honlapja, csapatokkal, sorsolással és egyéb tudnivalókkal:http://zsirostibor.kosarsport.hu/
ElolvasomEgy hihetetlen izgalmas, az utolsó percig nyitott meccsen Kovács Ákos bravúros duplájával végül behúztuk a győzelmet és megerősítettük első helyünket a tabellán! Szép volt fiúk!
ElolvasomEgy héten belül az bajnokságban és a Magyar Kupa negyeddöntőjében is összecsap a két gárda. A szombati, Körmenden megrendezésre kerülő bajnokit Dunn és Medve is kihagyja paksi részről.
ElolvasomA tavalyihoz hasonlóan idén is 1900 forintba kerülnek a napijegyek. Az első napra már lehet a paksi szektorba jegyet venni, szombatra - vasárnapra majd a pénteki eredmények ismeretében alakítják ki a klubokhoz tartozó szektorokat.
ElolvasomWatkins édesapja jobban van, ha minden igaz vasárnap vissza is érkezik Paksra, de a Pécs ellenit még kihagyja. A két napja igazolt Nikola Siladji játékengedélyével azonban minden rendben, így ő bemutatkozhat paksi színekben.
ElolvasomA MAFC elleni hazai győzelemmel zárult az alapszakasz első köre (azóta a Kaposvárral is játszottunk, idegenben sikerült legyőzni őket), így felkértük vezetőedzőnket, Schmidt Bélát hogy értékelje az eddig eltelt időt, illetve tekintsen egy kicsit a jövőbe.
ElolvasomA MAFC lesz az első idei vendég a Gesztenyés úton, ha meg akarjuk őrizni a pozíciónkat a tabella élén, nem hibázhatunk.
ElolvasomRemek sorozatban vagyunk, zsinórban négy meccset - közte két rangadót - nyertünk, idei utolsó meccsünkön Egerszegről kellene elhozni a két pontot.
ElolvasomTavaly háromszor is nyertünk a Hűség Városában, idén azonban eddig nem muzsikálunk túl fényesen idegenben. Illés Mátén kívül mindenki bevethető, így nagyjából teljes kerettel futunk neki a mérkőzésnek.
ElolvasomA papírforma hazai győzelmet ígér. A héten igazolt amerikai centerünk is pályára léphet a mérkőzésen.
ElolvasomBár a Körmendet erősen foghíjas csapattal is legyőztük, Kecskeméten már kijött, hogy kevesen vagyunk. A meccsről, valamint a kialakult helyzetről kérdeztük Schmidt Béla vezetőedzőt.
ElolvasomA hazaiak új igazolásuk, Lawrence Alexander vezérletével felőröltek minket a második félidőben, pedig a szünetre még mi vonulhattunk hét pontos előnnyel.
ElolvasomA Körmend bravúros legyőzése után ezúttal Kecskeméten lépünk pályára. Idegenben eddig nem parádéztunk, ezúttal az első perctől az utolsóig koncentrálni kell.
ElolvasomParádés játékkal, hatalmas küzdeni tudásról tanúbizonyságot téve győztük le a Körmendet. Szép volt fiúk!
ElolvasomA bajnokságban mindeddig veretlenül menetelő Körmend látogat hozzánk. Nálunk Rakocevic továbbra sem bevethető, a túloldalon Perry játéka kérdéses.
ElolvasomKözös megegyezéssel bontottak szerződést a felek, szabadon igazolható az erőcsatár.
ElolvasomA regnáló bajnok látogat Paksra szombaton, mely - hozzánk hasonlóan - két győzelemmel kezdett. Mindkét oldalon teljesek a keretek, minden játékos bevethető a tabella első két helyezettjének összecsapásán.
ElolvasomAz első fordulóban 43 ponttal vertük a Kaposvárt, így a egyből a tabella élén landoltunk. Ezúttal a Pécsre utazunk, ahol teljes csapattal felállva próbáljuk megőrizni vezető pozíciónkat.
ElolvasomA korábban Körmenden is pattogtató magasember Bulgáriából teszi át a székhelyét Paksra.
ElolvasomAz utolsó fordulóra is maradt tét, a győztes kezdheti második helyről a rájátszást. A mérkőzés bevételét jótékony célra ajánlja fel a csapat.
ElolvasomJarrod Jones mellett Tóth Ádám és Jeremy Wise is megsérült, nélkülük vesszük fel a harcot a Sopronnal.
ElolvasomJól zártuk az alapszakaszt, a Zalaegerszeget és a Körmendet is két vállra fektettük. Előbbi meccsről Molnár Gyula, utóbbiról pedig Fekete Zsuzsanna képgalériáját tekinthetjük meg.
ElolvasomA hihetetlen izgalmakkal tarkított, fordulatos és parázs mérkőzésen az utolsó pillanatig kérdéses volt a győztes kiléte, ám végül mi diadalmaskodtunk. A csapatban több kiemelkedő egyéni teljesítmény is akadt, de mindenki megérdemli a dicséretet.
ElolvasomAz egész szezonra kidőlt Jarrod Jones nélkül utazunk Körmendre szombaton. Már biztos alapszakasz elsőként is a győzelem a cél.
ElolvasomA házigazda még kifogott a fiataljainkon, de a Sopron és a Szerencs ellen már nem volt megállás.
ElolvasomA legutóbbi hat meccséből ötöt megnyerő Falco látogat ma Paksra, az összecsapást a Duna World élőben közvetíti. Szabó és Markovic továbbra sem bevethető, a többiek azonban készek tovább nyújtani nyolc meccses győzelmi szériát!
ElolvasomHa nehezen is, de legyőztük a Körmendet
ElolvasomVezetőedzőnk a nemzetközi kupáról, a magyar fiatalokról és a csapatunknál fennálló légióskérdésről is beszélt a Bb1.hu-nak.
ElolvasomAz elmúlt héten két hazai mérkőzést is játszott az Atomerőmű SE, előbb a Kolozsvárt, majd a Körmendet fogadtuk. Sérülésektől sújtott csapatunk a Kolozsvár ellen csak egy félidőn át tudott partiban lenni, ám a Körmend elleni nagyon fontos győzelmet sikerült begyűjteni. A két meccs összes paksi kosara, valamint a meccseket követő sajtótájékoztatók megtekinthetők a Paksi Kistérségi Televízió jóvoltából, továbbá a találkozók képriportja is megtalálható a cikkben, az "elkövető" természetesen Molnár Gyula volt.
ElolvasomVégig szoros mérkőzésen arattunk nagyon fontos győzelmet, többek között a 25 pontos Dugat extra teljesítményének köszönhetően.
ElolvasomKörtélyesi és Medve egyaránt kézsérüléssel bajlódik, mindketten huzamosabb ideig estek ki. Kovács és Eilingsfeld ellenben felépült, ők pályára léphetnek az első kör utolsó meccsén.
ElolvasomKözös megegyezéssel szerződést bontottunk amerikai irányítónkkal, pótlása folyamatban van.
ElolvasomTóth Ádám játéka kérdéses, válogatott centerünk betegséggel küzd, nem valószínű, hogy pályára tud lépni. A két edzőt is megszólaltattuk a meccs kapcsán.
ElolvasomNem tétlenkedtek ellenfeleink, idén is kemény csaták várnak ránk a nemzetközi kupaporondon
ElolvasomA MAFC és a Nyíregyháza is az NBI-ben indulhat, az ASE pedig a Szolnokkal és a Körmenddel egyetemben ismét kilép a nemzetközi porodra.
ElolvasomNagy feladat vár ránk a döntőben, idézzünk hát fel egy nagy győzelmet a múltból, lélekerősítőként! A 2003/2004-es bajnokságig repülünk vissza az időben, mégpedig Székesfehérvárra, ahol idegenben arattunk szenzációs sikert az elődöntő ötödik mérkőzésén!
ElolvasomMegváltoztak a meccsidőpontok, 05.12-én hétfőn lesz az első idegenbeli mérkőzés.
ElolvasomMúltidéző sorozatunkban ezúttal egy Alba elleni győzelmet mutatunk be, még pedig nem is akármilyet! A 2003/2004-es bajnokság elődöntőjének harmadik meccsén Smith és Ridl vezérletével hengereltünk, ráadásul idegenben!
ElolvasomTöbb mint egy hónap után ismét hazi pályán lép pályára az Atomerőmű SE, mégpedig azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az elmúlt időszak vesszőfutását maguk mögött hagyja. Az ellenfél ezúttal a Szeged lesz, nézzük, mi várható a találkozón!
ElolvasomVojvoda Dávid az ALL-Star csapatban
ElolvasomÖnbizalomtól telve várja a rangadót az Atom
ElolvasomAz Atomosok a papírformának megfelelően győzelemre készülnek.
ElolvasomTóth Ádám remek centerjátékára is szükség volt a Kaposvár legyőzéséhez.
ElolvasomSzurkolói ankét és sajtótájékoztató a SportCult Kávézóban
ElolvasomMájus 4-6 között Budapesten rendezték meg az Országos Kadet Bajnokság Döntőjét Budapesten.
Elolvasom46 csapatot megelőzve az ASE kadet az alapszakasz bajnoka
ElolvasomÖt perc múlva már nagy volt a csend, nyerni akartunk.
ElolvasomASE - Albacomp és Szolnoki Olaj - Fortress Körmend mérkőzések az elődöntőkben.
ElolvasomÚjabb vasi gárdát sikerült nagy különbséggel legyőzni
Elolvasom"...eléggé megrázott, hiszen szinte miatta jöttem ide..."
Elolvasom"...Voja továbbra is lelkes videójáték téren..."
Elolvasom"Nagyon sok jó dolgot hallottam erről a csapatról"
ElolvasomA hétvégén három mérkőzést játszva megkezdte szereplését a junior bajnokság alapszakaszában az ASE junior gárdája.
Elolvasom"...nem is emlékszem, hogy játszottam e valaha ilyen jó szellemű csapatban..."
ElolvasomA nyári felkészülés kezdetén A nyári felkészülés kezdetén a 2010/2011-es országos kadet bajnokságra kosárlabdában a megfelelő fizikai és technikai (posztképzés kezdete) és taktikai képzést, egy harcos jól küzdő, jól versenyző minden poszton 2-3 azonosképességű ,szerkezetileg magas csapat kialakítását szerettük volna elérni. Eredményesség szempontjából minimálisan az országos döntőbe jutást ill. maximálisan a legjobb négy közé kerülést tűztük ki célként( félhivatalosan az edzői stábon belül a dobogóra kerülést).Ez a játékosállomány és az ellenfelek ismeretében reális és teljesíthetőnek tűnt.Főleg úgy,hogy a Monoron amatőr szinten kosárlabdázó 204 cm-es Gomola Bence leigazolásával és beiskolázásával szerkezetileg sokat erősödtünk, bár látszott sok mindent kell pótolnia a korosztályában játszó kevés magasemberekhez képest.Szakmailag egy kicsit bővebben a zónavédekezések és ellene való támadás, 3:3 elleni játék variációi a korosztályos képzési feladatoknak megfelelően, az egészpályás letámadások és a labdafelvitel ellenük , az életkornak megfelelő fizikai képzés (saját testsúllyal) ill. megfelelő alapállóképesség kialakítása volt a fő cél.Emellett szerettünk volna minél több nemzetközi mérkőzést játszani,hogy olyan sebeséggel és intenzitással találkozzunk és találkozzunk a külföldi mentalitással ami a megfelelő fejlődést biztosítsa és minél több tapasztalatot tudjunk szerezni.( Ebbe már 2010 februárjában Szabadkán sikeresen belekóstoltunk.) Másik feladat volt a 96-os születésű 8.osztályba járó játékosok felvételire való felkészülése, a középiskolásoknak meg a megfelelő tanulmányi szint elérése és megtartása. Az előző év végzős 8.-os tanulók beiskolázása a korosztályos válogatott kerettag Braun Bence kivételével ( aki végül vissza is ment Bajára ) sikerült az ESZI-be ill. a Vak Bottyán Gimnáziumba. A gyenge tanulmányi eredménnyel rendelkező 205 cm-es szintén még kezdő Balogh Dánielt ugyan felvették az I István Szakmunkásképzőbe gázszerelőnek de ő az utolsó pillanatban átiratkozott a Vak Bottyánba német nyelvi osztályba ami már akkor látszott nem fog menni neki,bár fogadkozott összeszedi magát.(Nem sikerült.) A csapathoz érkezett ebben az évben még Dombóvárról Beák Balázs és Dunaújvárosból Veszprémi Zsolt. A felkészülés kezdetére sikerült kialakítani egy olyan társaságot ahol az edzésen is tudtunk egymás ellen ellenállást kifejtő csapatokat kialakítani. Így egy hatéves építkezés után kialakult egy reményteljes a versenykosárlabdához alkatilag alkalmas magasszerkezető csapat amelyből joggal remélhettük és reméljük, hogy a felnőtt csapatba minél többen bekerülhetnek majd. Sajnos a kezdeti induláshoz képest sok paksi gyerek morzsolódott le (mintegy 30 fő fordult meg a 95/96-os korosztályban ) és az „A” csapat 16-os keretében ebben a szezonban 4/12 volt az arány 10 kollégistával egy szekszárdi és egy bonyhádi bejáróssal. Természetesen az évek alatt láttuk,hogy a 3-4 igazán tehetséges paksi gyerek csak úgy tud továbbfejlődni az élsport felé ha hozunk hozzájuk megfelelő társakat és így csapatként is tudunk megfelelően fejlődni. A 95/96-os csoport eredményei: 2004/05 Kenguru verseny Baján,ismerkedés a versenykörülményekkel,játék havi egyszer. 2005/06 Érkezik Gulyás Péter és Illés Máté Bonyhádról (heti 1-2 alkalommal jártak át edzésre). Kenguru verseny Baján -1.hely ,az országos döntőn a Bajnokok Tornáján 16/8.helyezés 2006/07 OGYB mérkőzések, átállás a 6-os labdára ,az Országos Gyerek Bajnokság döntőjében Debrecenben a 16/12. helyezés. 96/97-es csapat a Bajnokok tornáján 16/8.helyezés. 2007/08 Országos Serdülő bajnokságban nem jutottunk a 8-as döntőbe. Debrecenben már látszott a meglévő játékoskeretet fel kell javítani a továbblépés és fejlődés érdekében,hozni kell olyan játékosokat akikkel szerkezetileg és alkatilag is kosárlabda csapat lehetünk.Főleg mert többen elmentek focizni,vagy abbahagyták .Így merült fel ,és került sor a Kunszentmiklósi Kék Rókákkal való együttműködésre (Ők a 11.helyen végeztek előttünk Debrecenben, Pálinkó Gábor edző vezetésével) ahol több olyan játékos is volt akivel ezek a célok megvalósulhattak. A Rókáktól néhány tehetséges játékost más egyesület is le akart igazolni,de az ASE vállalta, hogy a teljes csapatot, az összes gyereket átveszi és két csapatban versenyezteti, majd akik vállalják és hosszú távra is távlat lehet a klubbnak Pakson folytatják tanulmányaikat, ill menet közben az NB II-es helyi csapatban is visszajátszhatnak majd.Így került sor egy nemzetközi húsvéti tornán való részvételre Bécsben ahol két csapatba osztva a gyerekeket versenyeztettük,hogy „összecsiszolódjanak” a nyári táborra ill. a következő átmeneti szezonra ahol változott a labda mérete. Az együttműködés továbblépés volt a Miklósiaknak is hiszen az egyesületi versenyben lemaradtak volna ők is ill. a szakosztályuk további működéséhez az ASE támogatása is nagyban hozzájárult. 2008/09 OSB verseny Nagyon sikeres és jó, két hetet edzőtáboroztunk Kunszentmiklóson és készültünk a serdülő bajnokságra két csapattal.Az ASE által fizetett mikrobusszal minden pénteken amikor lehetett átjöttek Kunszentmiklósról a többi napokon otthon Pálinkó Gáborral edzettek. Ez az egy nap nem volt túl sok de nagyon hasznos és minőségi. A hétvégi versenyeken fokozatosan javulgattunk és végül bekerültünk az országos döntőbe Debrecenbe ahol az 5. helyezést értük el ,bár 1 kosáron múlott a Falco ellen,hogy meglepetést okozva a négyközé kerüljünk. A 2009/10-es szezon ismét a kadet létbe történő beleerősödésről szólt,ismét labdaváltás (most már az utolsó, a 7-es labdára )belépett a zóna és vegyes védekezések formái és az ellene való támadás és előtérbe került a 3:3 elleni játék. Novák Patrik Kunszentmiklósról a paksi Vak Bottyán Gimnázimba került.Tovább erősödött a csapat, Bajáról átjött a jókezű Bereczki Márk (96) és a korosztályos válogatott kerettag 192 cm-es erős testalkatú Braun Bence (95),Medináról bekerült Paksra az akkor 202 cm-es kezdő Balog Dániel (95) és Illés Máté is kollégista lett, hogy itt edzhessen. Ők négyen a II.Rákóczi Ferenc általános iskola 8. osztályaiba kerültek,hogy itt készülhessenek, edzhessenek és majd felvételizzenek Paksra. Kunszentmiklósról az egyeztetéseket követően ebbe a korosztályba már csak Szabó Gábor (heti 1) és Tóth Ádám és Tóth Máté Csaba akasztóról (heti 2) járt át. Kezdett formálódni egy reményteljes csapat. A bajnokságban 16 közé jutottunk de az Országos Döntőbe nem sikerült bekerülni. A szezont és az iskolai tanévet követően alakult ki az a 16-os „A” keret amivel megkezdtük a felkészülést a 2010/11-es kadet bajnokságra ill. elérkeztünk a már bevezetőben leírtakhoz.Akik nem fértek be az „A”-ba azok a „B” csapatban versenyeztek a a kecskeméti körzeti bajnokságban kiegészülve néhány „A”-s játékossal.Szerettünk volna Szerbiában is versenyezni torna rendszerben amire jelentkeztünk. A junior bajnokságban , a junior játékosok kis száma miatt zömmel a kadet csapat játszott ami jó felkészülést jelentett az OKB sorozatra, főleg úgy,hogy végül elmaradt a szerb versenyzés. „A” keret: 95/96 Szántó Tamás 196 Szabó Gábor 180 Gulyás Péter 184 Sterczer Péter ’96 185 Veszprémi Zsolt 183 Antóni Csanád ’96 193 Verli Roland 184 Bereczki Márk ’96 186 Papp Márk ’96 192 Beák Balázs 192 Novák Patrik 196 Illés Máté 186 Tóth Ádám 180 Gomola Bence 204 Balogh Dániel 205 Tóth Máté Csaba 190 „B” csapat Fricska Szabolcs 183 Kiss Krisztián 185 Miholics Bence ’96 185 Veisz Alex ’96 187 Meixner Márk ’96 186 Bárdosi Bence ’96 175 Szendi Csaba ’96 178 Szappanos Tamás ’97 180 A nyári felkészülés közepesre sikerült,a Kiskunfélegyházi edzőtáborban sajnos 3 bokasérülés is történt ( Gomola,Illés,Tóth Máté Csaba), ami megnehezítette a folyamatos munkát.Ennek ellenére augusztus végén a paksi felkészülési torna döntőjében egy nagyon erős szerb csapattal ( KK STAR) szenzációs mérkőzést játszottunk Gomola Bence nélkül és csak kétszeres hosszabbításban maradtunk alul 86:88-ra úgy,hogy az ellenfél kétszer is az utolsó másodpercekben egyenlített. Ezen a mérkőzésen látszott akarattal ,harcosan játszva sokra lehetünk képesek. A dombóvári felkészülési tornát magabiztosan veretlenül nyertük,de itt sajnos elindult egy probléma sorozat,majd lavina ami iszonyúan megnehezítette, hátráltatta és beárnyékolta az egész szezont.(Mint kiderült az előző években összesen nem volt annyi gondunk mint ami a szezon során összejött.) Gulyás Peti nehéz szívvel bejelentette középiskolai tanulmányai miatt nem tudja vállalni a további munkát és a hétközi átjárást Bonyhádról és a hétvégi egésznapos utazásokat és versenyeket, így abbahagyja a versenykosárlabdázást. Sikerült meggyőzni gondolja ezt át, hiszen egy alapembert veszítettünk volna el, aki 3.osztályos korától átjárt az edzésekre egyedül!!! és küzdenitudásával ,atletikusságával,harcos védekezésével pillére volt a csapatnak. Megbeszéltük ne hagyja veszni az elmúlt 6 év munkáját egy sikeresnek tűnő szezon előtt ,rábízzuk akkor jön edzésre és mérkőzésekre amikor tud,otthon amúgy is atlétika edzésre is jár, gondolja át.Végül bevállalta a pénteket és a fontos hétvégi mérkőzéseket és szerencsére jól tette. Igaz volt olyan időszak ,hogy csak egyszer tudott jönni edzésre egy hónapban és mivel főleg atlétizált a kosaras mozgások mozdulatok előfordult ,hogy „nehezen jöttek elő”de amikor egy kicsit többet volt itt és többet tudott játszani (iskolai szünetek,felkészülési tornák,selejtezők) sokat javult, a régi időket idézte.A küzdenitudása is megmaradt a és erre nagyon nagy szükség volt. Az alapszakaszban a területünkön az első két fordulóban októberben és novemberben (! két hónap alatt 4 mérkőzés ) Dombóvárral,Bonyháddal,a PVSK „B” –val kerültünk össze ezeket a mérkőzéseket nagy különbséggel nyertük. Majd az őszi szünet után Gomola Bence nem jött vissza , úgy érezte nem bírja a távollétet otthonról.Megértettük , elfogadtuk,de arra kértük,hogy mivel ebben a szezonban már máshol nem játszhat edzen otthon Monoron ill. Cegléden és jöjjön el a mérkőzésekre. Ez annyiban sikerült,hogy januárban egy junior selejtezőn Budapesten játszott ( jó játékával meglepetésre megvertük az Albacompot és 16 közé jutottunk ) és március végén az OKB 3. paksi fordulójától a kadet csapatban is. Sajnos így nem tudott meghatározó játékos lenni, a csapatjátékban sem találta meg sokszor a helyét, így nem volt olyan ponterős mint lehetett volna de legalább velünk volt, magassága révén a palánkok alatt némi stabilitást adott és a sorozat vége felé szerencsére a lepattanózásban feljavult, amire nagy szükség volt. Megmaradt a remény, hogy mégis csak Pakson sportoljon tovább, mert ha még van is sok pótolni és fejleszteni valója , potenciálisa óriási tehetsége a sportágnak. Október végén kiderült, Antoni Csanád bal térdén egy kis csontszilánk levált (nem a sport miatt ) és ezért fáj a térde. A vizsgálatokon kiderült, előbb-utóbb ezt el kell távolítani .Ezt bármikor meg lehetett műteni akár a szezon után is. Végül úgy döntöttünk közösen ezt a korosztályos válogatott (’96) nyári programja miatt novemberben műtetjük meg.Részben azért,hogy ne fájdalommal kelljen sportolni, ill. úgy ítéltük meg, hogy van olyan erős a csapat, hogy az alapszakaszt biztos továbbjutó helyen zárjuk december közepére . Így az öt hét lábadozást követően majd Csaszi is fokozatosan elkezdheti az edzéseket, a január végi első főtáblás selejtezőre de legkésőbb februárra amikor kezd élessé vállni a bajnokság utoléri magát ismerve akaratát és munkamorálját,fanatizmusát.Ekkor körvonalazódott egy karácsonyi ostravai torna is, amire meghívtak bennünket és a szakosztály engedélyezte a részvételt. Erre a nemzetközi megmérettetésre iszonyúan nagy szükség volt, mert két és fél nap alatt 5 mérkőzést kellett játszani ami jól modellezte egy országos döntő ritmusát, és jó tapasztalatokat nyújthatott, hiszen a nemzetközi mérkőzések irama sokszor más mint amivel itthon találkozunk és az igazán jó magyar csapatokkal csak tavasszal játszunk.(Nem beszélve arról,hogy mivel a szerb lehetőség kútba esett , minden ilyen lehetőséget igyekeztünk megragadni.) November közepétől Papp Márk betegségek miatt mintegy egy hónapot kihagyott, majd bejelentése hogy abbahagyja a kosárlabdázást mindenkit megdöbbentett és sokkolt . Márk is a ’96 –os válogatott keret tagja, mintaszerű edzésmunkája hozzáállása kitartása mindig példaszerű volt. Küzdeni tudása ésszel párosult –kitűnő tanuló -,fantasztikus fizika adottságokkal rendelkezik mindig a maximumra törekedett edzésen és mérkőzéseken is nyerő tipusú játékos aki nem adja fel. Nem véletlenül volt 2009/10-es Országos Serdülő Döntő legponterősebb játékosa 27 pontos átlaggal úgy, hogy szinte egyedül vitte a hátán a csapatot mivel Antoni Csanád megbetegedett és ezért nem játszhatott és nem véletlenül dobott a 95-ös KK Starnak 30 pontot azon az emlékezetes mérkőzésen. Az ALBA Berlin is invitálta miután Bécsben megszórta őket, minden adottsága megvan az élsporthoz.A bejelentés nagyon szíven ütött bennünket, főleg azért mert ilyen játékosokért érdemes dolgozni ,kezdetektől alapember és elfogadott volt a csapaton belül, pláne semmilyen jele sem volt,hogy egyik napról a másikra a szezon közepén így döntsön. Leültünk vele és apukájával megbeszélni a dolgokat. Részben tudtuk elfogadni Márk indokait, de úgy láttuk semmit sem szabad erőltetni , időt kell adni,hogy átgondolja a dolgokat.Megkértük ne döntsön elhamarkodottan ha esetleg csökkentett időtartamban is de sportoljon velünk továb legalább heti 4-szer elhagyva a két reggeli és egy délutáni edzést és csak a kadet versenyeken kell játszania, ez egy hétvégét jelent havonta, így több ideje jut másra.Nála sem szerettük volna, hogy kárba vesszen az eddigi munkája főleg úgy,hogy nem rajta van a teher..( Végül januártól ismét edzésbe állt, de természetesen csökkent a teljesítménye , bár ugyanolyan odaadással dolgozott az edzéseken, főleg a mérkőzéshiány ütközött ki, de így is meghatározó ember maradt, csak a régi önmagához képest esett vissza némileg.A lényeg nála is az volt megmaradt az esély a továbbiakban is hogy velünk sportol, és az idő múlásával változhat még sok minden.) A csapat erősségét mutatja, hogy ilyen körülmények között a junior bajnokságban így is hoztuk a 3. helyet a területi csoportban ( milyen jó volt ,hogy a néhány kadet mérkőzés mellett voltak még mérkőzéseink ), aki verhető volt azt legyőztük csak a PVSK és a Kaposvár előzött meg akik több idősebb játékossal rendelkeztek.( Nálunk egy 94-es születésű Baki Sanyi volt aki hozzá tudott érdemben tenni valamit a kadet csapathoz a 93/94-es junior mezőnyben.) A kadet bajnokságban decemberre került a területi keresztjáték két fordulója ahol a Péccsel és a Kaposvárral játszottunk szintén ,de már más előjellel. Dombóváron hullámzó játékkal de magabiztosan nyertünk a Pécs ( 88:71) és a Kaposvár ellen is (92:83 ), de az utolsó paksi forduló nem igérkezett könnyűnek. Ez így is lett, az első mérkőzésen a Pécs ellen (82:56) 30 percig szoros volt az állás és a Kaposvár is nagyon szívta magát ,jól játszottak,ráadásul az 5. percben Szántó Tamás aki egyre jobban játszott az ősszel bokasérülést szenvedett ( két hónapot ki is kellett hagynia ) ezzel kiesett egy újabb magasember . Végig fej-fej mellett haladtak a csapatok és ugyan akadozott a 2:1:2-es zóna elleni játékunk de kiküzdött 71:68-as győzelmünk azt jelentette,hogy veretlenül nyertük az alapszakaszt és jó pozicióba kerülve léptünk a 32-es főtáblára. Az ősszel sajnos az említett játékosok kiesésével és egyéb okok miatt előfordult,hogy 8-9 fővel edzettünk , így nehezebben tudtuk gyakorolni egyes csapatjátékainkat, főleg a zóna elleni játékokat. Morgen Frigyes vezetésével elkezdtük a reggeli erősítő edzéseket saját súllyal (TRX) ami kezdetben nagy létszámmal zajlott, majd tavaszra 4-6 főre olvadt akik rendszeresen jártak, majd április közepétől dobóedzésekre váltottunk. A hiányzók miatt többen több lehetőséget kaptak és ezzel néhányan éltek is. Illés Máté és Szabó Gábor vitte a csapatot de Novák Patrik , Tóth Máté Csaba is odatette magát, Beák Balázs védőmunkája kiemelkedett és Szántó Tamás is sérüléséig húzóember volt. A karácsonyi szünetben Ostravára utaztunk egy nemzetközi tornára,nem teljes csapattal, Baki Sanyival kiegészülve, bár kiderült több csapatban is sok 94-es játszott.Antoni Csanád két hete edzett a gyógytornát követően, csak csereemberként vettük számításba és csak korlátotzott ideig, de kiderült mérkőzésről-mérkőzésre többet bírt, és helyenként csereként is döntő pillanatokban nem remegett a keze.Baki Sanyival be is választották végül a torna ALL STAR csapatába (!), míg Illés Máté lett a torna legjobb játékosa. A csoportmérkőzések során jó csapatokkal játszottunk és a helyi BCM Slezska Ostrava ellen aki a cseh extraligában 2. helyen volt és nagyon magas erős jó csapatot alkotott, fantasztikus játékkal tudtuk legyőzni (96:62) amit igen csak nehezen tudtak feldolgozni ,mert első ránézésre minimum 20 ponttal voltak nálunk erősebbek. Talán lesz még egyszer az életben ilyen meccs,hogy agresszív és váltogatott extra védekezésünk mellé kiváló és eredményes támadójáték párosul a magas és testileg erős ellenfél ellen,védekezésváltásainkkal nem tudtak mit kezdeni, zónaletámadásukat könnyen megverve, szinte minden támadásunkból kosarat dobtunk, jól működtek és játszottuk a figurákat (talán itt a legjobban) voltak indításaink és bárkit cseréltünk be nem estünk vissza, sőt.Azt hiszem aki akkor ott volt óriási élmény volt számára a mérkőzés. A döntőbe veretlenül kerültünk be bár már nem játszottunk ilyen jól, főleg a támadójáték eredményessége ,hatásfoka esett vissza ,de szerencsére a védekezés nem, és a küzdenitudás,harcosság sem, ami mindennek az alapja. A döntőben is erős ellenfél ellen játszottunk a JBC Brno (extraliga 4.) csapata ellen. Az első öt percet kivéve mi irányítottuk a mérkőzést de csak a harmadik negyed közepétő tudtunk elhúzni 8-10 ponttal.A siker mindenkit feldobott de sajnos a tavaszra ez a lendület egy kicsit elfogyott, az országos döntőn láttunk belőle újra valamit. Januárban juniorselejtező Pesten amiről már írtam, és az első selejtező forduló Székesfehérváron. Itt könnyen vertük a Pápát ( 116:57) és a Fehérvár „B”-t ( 111:39 ) de az addig ismeretlen Körmend meglepett minket fegyelmezett érett csapatjátékával, jó külső dobásaival,extra magasemberével és mozgékony 1:2:2-es behúzódó zónájával. Nem igazán ment a dobás, helyenként görcsösen pontatlanul támadtunk.Szerencsére az ellenfél centere hamar begyüjtötte a 3. majd 4. személyi hibáját így nem tudott olyan hatékonyan játszani,mert sokat ült,de a mezőnyök pótolták. A 39.percben még ellenfelünk vezetett, de a gyenge és erélytelen játékvezetés következtében , botrányos másfél perc következett ahol részben az ellenfél által kapott technikai hibák nyomán a bedobott büntetőkkel nyerni tudtunk (74:65) bár elmondható végig nagyon küzdöttünk, sokszor fejetlenül. A palánkok alól most igencsak hiányzott Gomola és Szántó, de már csoportgyőztesként a 16 között voltunk. A sorozat Sopronba folytatódott, a kiírás és beosztás szeszélye révén a házigazda Tigriseket ( 110:47), a területünkről ismert PVSK-t (99:50) és a Kaposvárt is (87:58) magabiztosan vertük. A Kaposvárnál a 22. percben szoros állásnál ugyan megsérült az egyik kulcsember, de ennek ellenére is nyertünk volna.Viszonylag jól játszottunk és alaposan felkészültünk a zónájukra. Most is volt hiányzó Beák Balázs ill. Gomola. Az alapszakaszban a legjobb négyközé jutásért végre Pakson hazai pályán tudtunk játszani, ellenfeleink a Szeged (105:73) ismét a Körmend ( 60:57) és a végső győzelemre esélyes Vasas MKBE ( 61:90 ) csapatai voltak. Itt már nem volt gyenge csapat és az első két helyen végző már az utolsó fordulótól függetlenül Országos Döntős és nyugodtan készülhet. Így reálisan a második helyet céloztuk meg de majdnem felborult a papírforma,mert a Körmend az első mérkőzésen lelkes odaadó és fegyelmezett játékkal legyőzte a kényelmes és dekoncentrált pestieket.Így az ellenük való mérkőzés meghatározó volt,pláne úgy,hogy fűtötte őket a visszavágás vágya.Végül hasonlóan küzdelmes fordulatos és botrányos mérkőzésen az utolsó másodpercben dobott hárompontossal tudtunk nyerni.A Vasas ellen játszottunk a legjobban,bár kevésbé eredményesen és már tudtuk továbbjutottunk,mert a Körmendiek a 27.percben levonultak a pályáról a Szeged ellen.Most sem volt teljes a csapat. Hiányzott Beák Balázs. Az áprilisi alapszakasz döntő szintén Pakson volt, és az előző hetekben mindenki beteg vagy sérült volt így nem lehettek túl nagy reményeink a legjobb csapatok ellen.Az első mérkőzésen átgázolt rajtunk kiváló játékkal a Vasas (39:113), a Falco ellen már küzdöttünk és helyenként jól játszottunk a 36.percig egál volt és nyílt a mérkőzés (52:63).Ezeken nem játszott Novák Patrik,Tóth Máté Csaba sérülés,Papp Márk betegség miatt,bár ő az utolsó Kecskemét elleni mérkőzésre beszált,és ahol szintén az első negyedbe elengedtük ellenfelünket és nem tartottuk be a megbeszélteket (89:93)de a lelkes ” cseresor „ majdnem megfordította a mérkőzést. Az előzmények tükrében a Vasas kivételével helytálltunk, tapasztalokat szerezhettünk az ellenfelekről és 6 hetet készülhettünk az Országos Döntőre. Ebbe iktattuk be a hagyományos Húsvéti Bécsi Tornát ahol az erősebb mezőnybe velünk együtt 35 csapat nevezett, a gyengébbe 67 (!).Sajnos nem tudott mindenki eljönni,mert az önrészt nem mindenki tudta vállalni,de arra jó volt,hogy sok mérkőzést játszunk és Gomola Bencét is próbáljuk beépítgetni a csapatjátékba, és a sérülésekből visszatért játékosainkat (Novák,Tóth M.Csaba) felhozzuk. Végül a négyközé jutásért egy szerb csapattól kaptunk ki ,de amiért jöttünk azt maximálisan elértük. Ezután májusban tartottunk még az érettségi szünett alatt egy mini edzőtábort ahova Balog Dániel indokolatlanul nem jelent meg így kikerült a csapatból.Az Országos Döntő előtt amit a Vasas csarnokában a budapesti csapat rendezett játszottunk Pakson még egy edzőmérkőzést a Kecskeméttel majd Budapesten a Pasaréti csarnokban a Vasassal,viszonozva a szeptemberi paksi látogatásukat. Ez jó volt,mert szokhattuk a termet és végre elkészíthettük azt a csapatképet ahol a kizárt Balog Dani kivételével mindenki ott volt a keretből,és ami bekerült a műsorfüzetbe. Az országos döntőre jól felkészültünk.Végigvettük a korosztályos feladatokat a 3:3 elleni játékban,felépítettük az emberfogás elleni 5 alapjátékunkat különböző fellállásból,megismertük a zónavédekezések fajtáit,felépítettünk több letámadásos védekezést,meglepetésnek összeraktunk kétfajta vegyesvédekezést is ami jól jött a döntőn, és ismertük ezek ellen miként kell játszani.Rengeteget gyakoroltuk a zónák elleni játékot. A csapat állóképessége is kiválló volt ,3000 m,volt a Cooperátlag 2800-3400 m-es szórásban.Sokat de nem eleget fejlődtünk technikailag és a sok probléma ellenére sikerült egy jó kis csapatot összerakni. Sajnos a belső összetartás és kohézió viszont nem volt olyan szintű mindig, mint aminek lennie kellett volna. A döntőn, az első mérkőzés előtt eggyel csökkent a csapat létszáma. Tizenhárom játékossal mentünk el,így egy mindig ki kellet,hogy maradjon.Ezt meg is beszéltük és arról is szó volt, aki nem játszik az segít statisztika írásban, a labdák felügyeletében,a vizespalackok rendbent tartásában stb. és ez nem megalázó hanem természetes dolog. Bereczki Márk volt az első kimaradó és 15 perccel a mérkőzés előtt megkértem segítsen videózni,hogy fel tudjuk venni az első mérkőzést. Ő ezt megtagadta és kijelentette, nem ezért jött ide.Sajnos erre azt kellett válaszolnom,hogy amiért viszont idejött arra nekünk már nincs szükségünk és a jelenlevő szüleivel hazamehet. ( Egyébként azt az információt kaptuk tőlük,hogy évekre Németországba mennek és ott kosarazik majd tovább.) Az incidenst követően Márk a tornán ottmaradt és végig csapata ellen szurkolt. Az első mérkőzést követően megköszönte az elmúlt két évet, hogy itt lehetett és leadta a felszerelését ami nála volt. Ezekután a tornán jelentkezett a Falcoba , tudomásom szerint most is ott készül .Mivel évközi edzésmunkája és hozzáállása nem mindig volt megfelelő és a csapattársaival sem találta meg a hangot nem is marasztaltuk nagyon. A döntő első mérkőzésén jól játszva vertük a meglepetésre készülő és megerősödő -reaktiválták egyik jó játékosukat,aki végül a legjobb lepattanózó lett a tornán - Kaposvárt (73:59), majd legyőztük a magas Debrecent (76:55) és szenzációsan jó mérkőzésen a „régi időket idézve” a 32. percig nyílt mérkőzést játszottunk a későbbi bajnok Vasassal (65:79). Sajnos ez főleg a fejekből vett ki sokat és a Falco elleni elődöntőben gyenge játékvezetés mellet a tornán a legjobb mérkőzését játszó és kiválóan védekező ellenféltől kikaptunk,bár a különbség túlzó (43:75), nem a valós erőviszonyokat tükrözi. Aztán a harmadik helyért a Kecskemét ellen fordulatos ,izgalmas mérkőzésen,hatalmas küzdelemmell az első negyedet kivételével (12:29)a sírból visszahozott mérkőzésen 81:80-ra nyertünk és nagyon nagyot küzdve nem érdemtelenül megszereztük a 3.helyet a győztes Vasas és a második Falco mögött. Illés Máté-t teljesítménye révén behívták az U16-os korosztályos keretbe, majd az utazó csapatba is bekerült így résztvehetett Macedóniában a B-csoportos EB-n. Elmondhatjuk ,hogy az éves történések tükrében reális ez a pillanatnyi helyezés, és így is nagyon megdolgoztunk érte. Véleményem szerint a mi csapatunk rendelkezik még a legnagyobb tartalékokkal még messze nincs teljesítő képessége maximumán és több játékos is tud ennél jobb teljesítményt nyújtani mind egyéni mind pedig csapat szinten.Jó alkatú játékosaink még nincsenek túlerősítve és technikailag és dobásbiztonságban is van fejlődési lehetőség. Nem volt még ponterős belső centerjátékunk, és bár sokat gyakoroltuk de az indítások sem voltak olyan szervezettek és hatékonyak mint kellene lenni.(Amikor ez rendben volt akkor meg is látszott a mérkőzések pillanatnyi eredményességén.) Az egyéni védekezéseken is lehet még mit javítani és a zóna elleni játékon is. Csapatvédekezésben sok variációnk volt a vegyessel több csapatot is megleptünk. Sajnos támadójátékunk is májusra állt csak össze. Érződött mint már említettem pl. Gomola Bencénél a közös edzések hiánya és több tapasztalat hiánya az ilyen ritmusú mérkőzéseken. Ennek ellenére a bronzmérkőzésen leszedett 20 lepattanója nagyban hozzájárult a csapat sikeréhez. A védekezésre is kellett volna még legalább két hónap, főleg a fizikai részére, hogy még ütősebb legyen de elmondható,hogy a Falco elleni kevésbé jól sikerült mérkőzésen is odatettük magunkat, sajnos ott fejben voltunk fáradtabbak az előző napi Vasas elleni extra mérkőzést követően. Amiben még erősek voltunk a vasassal együtt, hogy 10-12 játékost tudtunk forgatni, míg az ellenfeleknél ez 3-6 volt. A statisztika is azt mutatta nálunk tett hozzá legtöbbet a mérkőzéshez a kispad. Ennek ellenére volt némi „háttérzaj”,hogy ki mennyit játszott és játszik, de elmondtam az érintetteknek a döntő nem arról szól, hogy kisérletezgessünk, feladatokat kell megoldani és teljesíteni. Pl. a bronzmérkőzésen meg kellett találni az első negyedi összeomlás közben hogyan tudunk talpra állni, kikkel tudjuk az adott pillanatban megfordítani az állást. Szerencsére sikerült. Végül meg kell köszönnöm Antóni József áldozatos és kitartó munkáját az edzéseken,edzőtáborokban és versenyeken. Morgen Frigyes jóhangulatú reggeli edzéseit és Pálinkó Gábor munkáját aki ebben az évben is eljött amikor tudott a versenyekre segíteni. Köszönjuk a szülőknek is a kitartást és az esetleges áldozatokat és segítségüket. Az Atomerőmű Sportegyesület férfi szakosztályának pedig azt az anyagi támogatást ami nélkül nem tartanánk itt ahol most ezzel a csapattal, és reméljük ez nemhiábavaló lesz folytatódik a junior korosztályban is és nemsokára lesz a felnőtt csapatban 2-3 sajátnevelésű játékos a Morgen Ferdi mellett. Paks,2011.augusztus 15. Nagy Gábor edző
ElolvasomAz Atomerőmű SE férfi kosárlabda szakosztály az októberben rajtoló alapszakasz előtt, három felkészülési tornán vesz részt.
ElolvasomTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17