2024 piros betűsként vonul be a történelmünkbe, mert Pupp Noémi révén 2 olimpiai bronzérmet is szereztünk a Párizsi Olimpiáról, ráadásul a nem ez volt az egyedüli siker a szezonban. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
ElolvasomJegyvásárlással kapcsolatos tudnivalók Sopronban.
ElolvasomIdénre a Zengő-túrát a lehető legkönnyebbre terveztem, így az idei év utolsó előtti napján azoknak is lehetőségük lesz szétnézni az új kilátóból, akik a korábbi évek nehezebb túráinak nem mertek nekivágni.
ElolvasomVégig vezetve, magabiztosan nyertük meg a találkozót!
ElolvasomAz év vége is bővelkedett judós programokban.
Elolvasom2024-2025. , 5. forduló, eredmények
ElolvasomRészletek a cikkben.
ElolvasomSzili elképesztő teljesítményével arattunk fölényes győzelmet a Szeged ellen.
ElolvasomJavítunk az online stream minőségén!
ElolvasomRutkai Péter beszámolója.
ElolvasomNovember utolsó napján szombaton és másnap, vasárnap is judósokkal telt meg a Móradombi Sportcsarnok Mórahalmon. Első nap a legifjabb korosztály versenyzői harcoltak a Diák B és C korosztályos országos bajnokságon, másnap pedig hazánk legerősebb csapati mérték össze tudásokat az első-, és másodosztályú országos csapatbajnokságon.
ElolvasomAz idei év utolsó versenyére, felmérőjére érkeztek az egyesületek Paksra, ahol november utolsó napján tartottuk a Héraklész Fizikai Felmérőt a régió 8-14 éves kajak-kenusainak.
ElolvasomKecskeméten folytattuk a jó szériánkat.
ElolvasomAlapszakasz - X. forduló
ElolvasomPupp Réka kétszeres olimpiai ötödik helyezett klasszisunk néhány hónapos pihenőt követően Zalaegerszegen, a Felnőtt Országos Bajnokságon tért vissza. Réka ezúttal nem fogyasztott le az 52 kilogrammba, hiszen bőven lesz még alkalma hoznia versenysúlyát, így ezúttal az 57 kilogrammban próbált szerencsét.
ElolvasomPénteken és hétfőn játszanak Európa-bajnoki selejtezőt.
ElolvasomMit lehetne ide írni? Mikulás, rénszarvas-szán, szaloncukor stb. Remélhetőleg lesz annyi gyerek, hogy elfogyjon a túra közben az édesség, a felnőttek pedig más módon tudják a túrázáshoz szükséges kedvet fenntartani. Havazást rendeltem, a többi rajtunk múlik. Ismert terepen egy szép téli túrára számítunk, gyertek velünk!
ElolvasomJelenleg a hetedik helyen állunk.
ElolvasomCegléden rendezték az idei Junior B és Serdülő B korosztály judósai számára kiírt országos bajnokságot.
Elolvasom2024-2025. , 4. forduló, eredmények
ElolvasomAz amerikai centerünk elnyerte Flevarakis mester bizalmát.
ElolvasomŐszi túra a Zselicben.
ElolvasomZsúfolt hétvégét zártak az Atomerőmű SE fiatalajai. Szombaton és vasárnap egyaránt tatamira léptek versenyzőink nemzetközi megmérettetéseken. Tizennégy judósunk állt rajthoz a hagyományos Galántai Judo Kupán és mindannyian derekasan helyt álltak. Bizonyítja ezt a tizennégy csillogó érem, melyet minden rajthoz állt sportolónk nyakába akasztottak a verseny végén.
ElolvasomTükörsima győzelem az Olaj ellen a szünet előtt.
ElolvasomAlapszakasz - IX. forduló
ElolvasomSzombaton 19:30-tól az M4 Sport + közvetíti a meccsünket.
ElolvasomSzerdán az ASE emeleti irodájában elővételes jegyvásárlás indul!
ElolvasomHatalmas hajrával vertük meg a Zalaegerszeget.
ElolvasomAlapszakasz - VIII. forduló
ElolvasomMegőriztük a hazai pályás veretlenségünket.
ElolvasomVendégszurkolói információk.
ElolvasomAlapszakasz - VII. forduló
ElolvasomSágvár a Mezőföld és a Somogyi-halomvidék találkozásánál lévő kis település, remek kirándulóhely, hiszen csodálatos természeti környezet öleli körbe a falut. Löszös dombjain több érdekes látványosság található. Ezek közül keresünk fel néhányat.
ElolvasomAz NKA Pécs és a ZTE csapatával is megmérkőzünk ezen a héten.
Elolvasom2024-2025. , 3. forduló, eredmények
ElolvasomRészletek a cikkben.
ElolvasomAz Ifjúsági B-sekhez hasonlóan a serdülő korú ASE-s versenyzőink is remekeltek az idei legfontosabb hazai versenyen, az országos bajnokságon. Egerben rendezték a rangos viadalt, mely az egykori kiváló judomester Fülöp Sándor emléke előtt is adózott.
ElolvasomMagabiztosan, végig kontrollálva a mérkőzést húztuk be az ötödik győzelmünket.
ElolvasomDukes túl van a kontrollvizsgálaton.
ElolvasomFelnőtt csapatunk Debrecenbe látogat csütörtökön.
ElolvasomÓriásit küzdöttünk, de a Falco behúzta az ötödik győzelmét.
ElolvasomSzurkolói információk.
ElolvasomAz M4 Sport + a Falco elleni meccsünket is közvetíti.
ElolvasomVért izzadtunk a negyedik nyert meccsünkért.
ElolvasomRészletek a posztban.
Elolvasom2024-2025. , 2. forduló, eredmények
ElolvasomKözepes túra a már jól ismert, de megunhatatlan Szekszárdi-dombságban.
ElolvasomPécsett a helyszínen lehet vendégjegyet vásárolni.
ElolvasomAz M4 Sport + közvetíti a szombati Egis Körmend elleni mérkőzésünket!
ElolvasomAz első és másodéves ifjúsági korú judósok számára rendezték az elmúlt hétvégén Szegeden az Ifjúsági B országos bajnokság Csaba Béla-emlékversenyt, melyen igazán szép paksi eredmények születtek.
ElolvasomTeltház előtt húztuk be az első hazait.
ElolvasomRövid értékelés Szilitől.
ElolvasomKanadai irányítóval kötöttünk rövidtávú megállapodást.
ElolvasomMegtörtént a szakorvosi vizsgálat és véleményezés.
ElolvasomRészletek a posztban!
ElolvasomMeggyőző játékkal nyertünk a Honvéd ellen.
ElolvasomAlapszakasz - I. forduló
ElolvasomKostas Flevarakis vezetőedzőnket kérdeztük a szezonstart előtt.
ElolvasomKiszli Vanda a horvátországi Metkovicban rendezett maratoni világbajnokságról, egyik legnehezebb versenyéről egy ezüst- és egy bronzérmet hozott haza, és a klasszikus maratoni távon megszerezte a jövő évi Világjátékokra szóló országkvótát.
ElolvasomA belépőket kizárólag online lehet megvásárolni!
ElolvasomHibátlan mérleggel zártuk a felkészülést.
ElolvasomFantasztikus paksi szereplést hozott a hazai rendezésű 43. Atom kupa Köves László emlékverseny. Az ASE csarnokban tartott kétnapos, magas színvonalú verseny során szinte az egész csapat ihletet kapott és mindenki egymást buzdítva élete egyik legnagyszerűbb formájában küzdött a tatamin.
ElolvasomA fináléban az Eszék gárdájával mérkőzünk meg.
ElolvasomImmáron XII. alkalommal tisztelgünk Morgen Ferdinánd előtt.
ElolvasomDiák korosztályú judósaink is megkezdték az őszi versenyszezont. Egerben rendezték a Tóth Péter emlékversenyt, ahol öt érmet és hat pontszerző helyezést értek el.
ElolvasomA Ludovika Arénában a Magyar Kosárlabdázás Napján díjazták a legjobbakat.
Elolvasom2024-2025. , 1 forduló, eredmények
Elolvasom21 pontos győzelem a fináléban.
Elolvasom13:15-kor ismét Eszéken lépünk pályára.
ElolvasomA fináléban az Eszék csapatával mérkőzünk meg.
ElolvasomAz amerikai játékos piros-kék mezben kezdi a 24/25-ös szezont.
ElolvasomPénteken 19:30-kor a Sloboda Tuzla lesz az ellenfelünk.
ElolvasomHosszú edzőtábori heteken vannak túl az ASE-s sportolók, hiszen nyáron sem állt meg az élet házunk táján. Itthoni összetartások és táborok, bajai nemzetközi edzőtábor, a korosztályos válogatottak számára pedig Cegléden tartott edzőtábor, csak hogy a legjelentősebbeket említsük.
ElolvasomSzeptember 11-én, szerdán megkezdjük a 2024/25-ös szezonra szóló bérletek árusítását!
ElolvasomA döntőben a Honvéd gárdáját győztük le.
ElolvasomA DEAC legyőzésével jutottunk a szombaton 16:00-kor kezdődő döntőbe.
ElolvasomA dél-dunántúli régió, Tolna, Baranya és Somogy-Vármegye amatőr csapatainak tekeversenye
ElolvasomHárom tornán is részt vesz a csapatunk.
ElolvasomKészüljetek, vége a nyárnak, indul a túraszezon. Ajánlatunk egy kellemes bakonyi túra, melynek során egy természeti különlegességet fogunk túra közben megnézni, az Úrkúti Őskarsztot.
ElolvasomAz üzbegisztáni Szamarkandban a nem olimpiai számos világbajnokságon Vajda Bence, Juhász István és Kollár Kristóf, az egyetemisták és főiskolások portugáliai, Montemor-O-Velhoban zajló világbajnokságán Hodován Dávid képviselte az ASE színeit!
ElolvasomSzeptember 5-én 17:00-tól várunk mindenkit az ASE Csarnokban.
ElolvasomRégóta szeretnék ide eljutni, mivel eddig nem sikerült, most veletek együtt megteszem. A hosszú utazás és a viszonylag rövid gyalogtúra miatt evezéssel kombinált mozgásra hívlak titeket: az első szakaszban a vadregényes Kőszikla-szurdokot járjuk be, utána pedig lehetőségünk van Kányavárnál a felduzzasztott Zalán evezni, nézelődni.
ElolvasomA felnőttek országos bajnoki aranyai mellett újabb kijutásoknak is örülhettünk.
ElolvasomPupp Noémi ASE-történelmet írt, hiszen kajakosunk egy olimpián szerzett két bronzérmet!
ElolvasomFizikai felmérővel indult a munka.
ElolvasomKét olimpikonunkat, Pupp Rékát és Gercsák Szabinát sikerült néhány mondat erejéig olimpiai élmenyeikről faggatnunk a városi ünnepélyes fogadásuk napján.
ElolvasomKérjük minden csapat képviselőjének megjelenését!
ElolvasomPupp Noémi ASE-történelmet írt, hiszen kajakosunk egy olimpián szerzett két bronzérmet!
ElolvasomAz Atomerőmű Sportegyesület olimpiáról hazatérő sportolóinak- Gercsák Szabinának, Pupp Noéminek és Pupp Rékának-, valamint edzőjének, Braun Ákosnak köszöntése az ASE-csarnok előtt lesz augusztus 12-én, hétfőn este 19:30-tól. Várunk Mindenkit, aki velünk szeretné ünnepelni a párizsi sikereket!
ElolvasomA német élvonalból érkezik az új igazolásunk.
ElolvasomPupp Réka még nem utazott haza a párizsi olimpiáról, így későbbre tolódik a személyes interjú, de elevenítsük fel a múlt hét eseményeit, mert gyönyörűen teljesítettek lányaink.
ElolvasomCiprusi bajnok érkezik az Atomvárosba!
ElolvasomA lengyel versenypályán tartották a maratonista kajak-kenusok Európa-bajnokságát, ahol klubunkat Kiszli Vanda képviselte és tovább szaporította kontinensbajnoki címeinek számát.
ElolvasomJúlius utolsó hétvégéjén Szegeden rendezték a serdülő, ifjúsági és U23-as magyar bajnokságot, amelyet nyolc bajnoki arannyal fejeztünk be.
ElolvasomHárom településen átívelő 60 teli gurításos tekeverseny.
ElolvasomAz ifjúsági és U23-as síkvízi kajak-kenu világbajnokságra a bulgáriai Plovdivban került sor, ahol ezúttal kenusokkal képviseltük az ASE színeit és hoztunk haza egy-egy arany- és ezüstérmet.
ElolvasomTapasztalt amerikai játékost igazoltunk.
ElolvasomHarminchetedik alkalommal rendezte meg az Atomerőmű Sportegyesület judo szakosztálya a hagyományos Junior Atom kupát, melyre ez évben is igen komoly versenyzői létszám gyűlt össze. Huszonkilenc ország 360 versenyzője lépett tatamira az ASE csarnokban megrendezett rangos viadalon.
Elolvasom2024-ben is Fadd-Dombori adta a helyszínét a Vidék Bajnokságnak, amelyet az Atomerőmű Sportegyesület és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség közösen szervezett már sokadik alkalommal, és ezúttal a szélviszonyok is ideális pályaviszonyokat teremtettek.
ElolvasomHorvát erőnléti edző fogja segíteni a csapatot.
ElolvasomAlakul az edzői stábunk.
ElolvasomTapasztalt szakember érkezik a kispadunk élére.
ElolvasomA szokásos győri helyszín adta maratonista kajak-kenusaink válogatóversenyét, ahol a női mezőnyt Kiszli Vanda uralta.
ElolvasomJúnius végén utánpótlásunk a megújult környezetű sukorói versenypályán, a Magyar Kupa keretein belül versenyeztek.
ElolvasomAz elmúlt hetek hazai versenyei után Európa vizein is megmutattuk magunkat: a pozsonyi U23-as és ifjúsági kontinensviadalon három versenyzőnk négy számban is rajthoz állt, amely után két éremmel és két értékes helyezéssel tértünk haza.
ElolvasomJúnius második felének közepén a legifjabb kajakosok és kenusok találkoztak az Eszkimó-Indián Játékok keretében, ahol ismerkedtek és versenyeztek egy jót.
ElolvasomJúnius közepén, az iskolai évzárók alatt ismét Szolnokon versenyeztek az ifik és néhány U23-as, hogy a II. válogatón pontot tegyenek a korosztályos Európa- és világbajnokságon induló csapatra.
ElolvasomLázárné Vajda Szidónia és Kozák Ádám a 2024.év bajnokai
ElolvasomRemekül szerepeltek fiatal ASE-s reménységeink a szlovén Hoce-ben megrendezett Serdülő Európa Kupán. Három indulónk közül mindannyian pontszerző vagy érmes helyezést szereztek.
ElolvasomSűrű heteket élnek kajak-kenusaink, egy hétre a II. válogatóra már az Európa-bajnokságon tették vízre hajóikat, ahol az olimpia szempontjából is fontos mérföldkövet értünk el.
ElolvasomJúnius második hétvégéjén Fadd-Domboriban versenyeztek fiataljaink a Magyar Kupa részvételekért, ahol rendezőként is megkezdtük a 2024-es esztendőt.
ElolvasomSzegeden hétközi válogatóval rendezték meg a második felnőtt és U23-as válogatót, ami után egy kicsit tisztábban látjuk a jövőt- és az olimpiához is közelebb kerültünk!
ElolvasomEgyéni nyílt verseny
ElolvasomA hosszútávú túra utakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek újabb lehetősége van egy jelvényszerző túramozgalomban történő részvételre.
ElolvasomNagy Gábor beszámolója
ElolvasomA 2023-as szakosztályi élet igencsak eseménydúsra sikerült.
ElolvasomKováccsal és Eilingsfelddel hosszabbítottunk, sajtótájékoztató keretén belül mutattuk be az új igazolásainkat.
ElolvasomMájus utolsó hétvégéjén került sor az ifjúsági kajak-kenusok első válogatóversenyére. Kis csapattal, 5 versenyzővel érkeztünk, és felvértezve tapasztalatokkal és két éremmel tértünk haza Paksra.
ElolvasomKörtúránk a Művészetek völgyéről ismert Kapolcsról indul, a malmok völgyéből. Az itt lévő Eger patakra valaha 13 vízimalmot építettek. A malmok közül 9 mint ipari emlék még ma is látható. Túránk teljes hosszában fokozottan védett területen halad.
ElolvasomRemekeltek fiataljaink az elmúlt hétvégén megrendezett diákolimpián.
ElolvasomVasárnap a 7. helyért játszunk
ElolvasomMájus közepén a szokásokhoz híven Győrben gyűltek össze a hazai kajak-kenus klubok, hogy a maratoni országos bajnokságon versenyezzenek. Az ASE-s versenyzők három arannyal és sok értékes helyezéssel zárták ezt a hétvégét.
ElolvasomA Honvéd 20 perces jó periódusa döntött.
ElolvasomAz Egyesült Arab Emírségekben, Abu Dhabiban rendezték az olimpiai játékokat megelőző utolsó nagy megmérettetést, a felnőtt judo világbajnokságot. Pupp Réka egyesületünk 52 kilogrammos állócsillaga a tavalyi évhez hasonlóan idén is az ötödik helyet szerezte meg a rangos eseményen, ezzel megszilárdítva pozícióját az olimpiai pontversenyben.
Elolvasom…mármint Komlóról Pécsre Még nem jelenthetjük ki bizonyosan, de alakulgat egy hazagyaloglás-túrasorozat. Hazagyaloglás Pécsre, valahonnan Pécs környékéről. A túrasorozat a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség túrája, ehhez csatlakozunk Paksról. Tavaly Hásságyról gyalogoltunk Pécsre, ami ismeretlen helyszínek felfedezését, újrafelfedezését is jelentette a résztvevők számára. Az idei mecseki túra klasszikusabb útvonalon, látványos turista-látnivalókat érintve (természetesen az eredeti hazagyaloglás-túra-elvek mentén) szerveződött.
Elolvasom2024 első kajak-kenus világkupájának Szeged adott otthont, ami az olimpia közeledtével különösen erős mezőnyt vonultatott fel. Öt ASE-s versenyző is rajthoz állt, és egy döntős helyezés mellett egy érem is került Paksra.
ElolvasomCsak magyar játékosok léptek pályára nálunk.
ElolvasomVégre Demeter-vízitúra! Azoknak, akik tavaly már voltak és azoknak, akik idén jönnének. Ottalvós, 1. nap evezgetés, csorgás, strandolás, este tábortűz, sátorban alvás, 2. nap árral szemben visszaevezés, több pihenővel - a folyadékveszteség miatt.
ElolvasomAz NKA Pécs szerdán is legyőzött minket.
ElolvasomRájátszás a 9-14. helyért
ElolvasomA Körmend elleni meccs már az első negyedben eldőlt.
ElolvasomÍgéretes fiatal reménységeink Palencsár Péter és Beke Csongor Rimaszombaton versenyeztek a magyar serdülő válogatott tagjaiként.
ElolvasomEzúttal Villányba invitálunk titeket.
ElolvasomGholston extra teljesítménnyel zárta az estét.
ElolvasomSzerdán Pécsett vághatunk vissza.
ElolvasomElérhető a 2024-es TAO kérelem és határozat
ElolvasomRájátszás - III. forduló
ElolvasomA szuperdöntőt Pécsett rendezték.
ElolvasomBebiztosítottuk a helyünket az A-csoportban jövőre is!
ElolvasomA Kaposvár ellen a helyszínen lehet jegyet vásárolni.
Elolvasom3. forduló eredmények, valamint a dobogóért / helyosztókért játszandó mérkőzések beosztása
ElolvasomTEKE - AHOGY NAGYAPÁINK JÁTSZOTTÁK, AHOGY MI JÁTSSZUK, AHOGY MÁR MÁSHOL JÁTSSZÁK …....VAGYIS EGY KICSIT MÁSKÉNT !
ElolvasomNyílt, pásos, 2x50 vegyes gurításos tekeverseny
Bővebben2. forduló, alternatív időpont 2024.10.05-06.
BővebbenAz elmúlt években a túrázás több új típusát is kipróbáltuk, ezek egyike egy adott tájegység bejárása. 2022-ben a Zemplénben kalandoztunk egy hetet. Ez évben a Cserhát látnivalóit és érdekességeit nézzük meg. A Cserhát éghajlatára nagy hatással van, hogy magasabbra kiemelkedett hegységek (Börzsöny, Mátra) gyűrűjében található. Az emiatt jellemző hegységközi "medencehatás" miatt a terület éghajlata mérsékelten hűvös és mérsékelten száraz.
BővebbenA Covid előtti években megkezdett hagyomány szerint minden évben csatlakoztunk valamely társtúraszakosztály teljesítménytúrájához. Idén a Sárga Túrákat rendező ELTE-BEAC Természetjáró Szakosztály 15 km-es körtúráját választottuk.
BővebbenSoron kívül beesett a dunaföldvári Dunatúra Egyesület Születésnapi Teljesítménytúrára szóló meghívása, aminek szeretnénk eleget tenni.
BővebbenA kedvező időjárásban bízva gyalogos telihold-túrát szervezünk, ha van kedvetek jönni, gyertek velünk.
BővebbenMagyar Kupa - Negyeddöntő
BővebbenHegymászás az Alföld "közepén". És ez nem áprilisi tréfa!
BővebbenKellemes kirándulásra hívunk benneteket a Satöbbi Kupa elnevezésű rendezvény keretében, amelynek egyesületünk a társszervezője. Mi várható? Jókedv, találkozás társegyesületek túratársaival, jó hangulatú beszélgetések és természetesen a tavaszi Mecsek minden szépsége.
Bővebben„Elbűvölő völgyek, virágos rétek, különleges sziklák Bolyongás a Velencei-hegység »legmagasabb« csúcsai körül, az idilli fekvésű Sukoróból kiindulva a hangulatos Hurka- és Bodza-völgyön át az Angelikaforrásig, majd a Meleg-hegy oldalában terpeszkedő Nagy-legelőn átvágva vissza a faluba. Útközben olyan érdekes sziklaalakzatokat tanulmányozhatunk, mint a Likaskő, a Gyapjaszsák vagy az Olasz Gránitfejtő, nem beszélve a Velencei-tóra nyíló gyönyörű kilátásról.” (kirandulastippek.hu)
BővebbenKönnyű, ismerkedős túra a Demeter Egyesület egyik frissen végzett túravezetőjével, aki nem mellesleg a 2. Satöbbi Kupa főszervezője is.
BővebbenA Gerecse déli, kevesek által járt helyeit fedezzük föl ezen a túrán, mely során a hegyközi medencékre és az azok peremét alkotó magaslatokra nyílnak kilátások.
BővebbenMivel a szokásos közös megyei Gemenc-túra idén elmarad (nem jött össze / helyettünk a vadászoké az erdő), ezért programváltozás van. A kisfüzetben ezzel a kis szösszenettel vezettük be a túrát: „Ki mondta, hogy a Szekszárdi-dombságban nem lehet nyáron közösen túrázni?” Na, azt a nyári túrát most februárban realizáljuk.
BővebbenBár a Mecsek 500+ túrasorozat keretében idén már egyszer meghódítottuk a Zengőt, de az év utolsó előtti napján ismét lehetőség lesz szétnézni az új kilátóból, ahonnan jó időben páratlan látvány tárul elénk. A csúcson egész’ biztosan sok ismerőssel találkozunk, mert hagyomány, hogy december 30-án turisták lepik el a hegyet. A túra végéhez közeledve útba ejtjük a 35 éve elhunyt Rockenbauer Pál sírját is.
BővebbenHa valaki a 19-ei Mecsek túrán nem tudott részt venni, újabb lehetőséget adok egy mecseki közös túrázásra. Ezúttal a tavaly megkezdett Tolnaicum-ismertető túrasorozatot fejezzük be.
BővebbenA Mecsek 500 méternél magasabban fekvő csúcsainak bejárását fejezzük be. Ez a túra az én ajándékom – azoknak, akik végig járták az előzőeket, és azoknak is, akik erre a túrára jönnek. Remélhetőleg maradnak még őszi színek az erdőben, a nyílt részekről pedig gyönyörű kilátás vár ránk. Mi ott leszünk, már csak szép idő kell és minden rendben lesz.
BővebbenVadregényes szurdok, impozáns várrom, misztikus erdei temető a Vértesben.
BővebbenHagyományos könnyű őszi séta Decsi Bélával Vak Bottyán emlékére.
BővebbenŐsszel is itt a lehetőség a hosszútávú túra utakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek a túrázásra. Zemplén. Meseszép vidék, vadregényes várak, mesélő kastélyok. A Zempléni-hegység egyike hazánk kevés, közutakkal be nem hálózott rengetegének, amelynek területén a civilizáció nyomát is alig látjuk. A Zempléni-hegység legismertebb látnivalói kétséget kizáróan a várak. Túráink során meglátogatjuk a várak többségét. Erdők, dombok, hegyek és ismét kisebb-nagyobb kalandok várnak az aktív pihenést, az egészséges életmódot és az ország megismerésének ezt a formáját választókra.
BővebbenEurópa egyik legnagyobb fémmadara, egy ősemberek által is lakott hatalmas barlang és egy eredeti, megmászható aknatorony, mindenhonnan parádés kilátással fűszerezve.
BővebbenA Mecsek 500 méternél magasabban fekvő csúcsainak bejárását folytatjuk, immár a sorozat 5. részénél tartunk. A legnehezebb szakasz következik, sikerült 5 csúcsot egy útvonalra felfűzni. Az esőtől felfrissült erdőben megjárjuk Tolna-megye legmagasabb pontját, a túra végén pedig egy gyönyörű patakvölgyben ereszkedünk le a hegyről. Remélem, mindenkinek meghoztam a kedvét.
BővebbenTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17