2024 piros betűsként vonul be a történelmünkbe, mert Pupp Noémi révén 2 olimpiai bronzérmet is szereztünk a Párizsi Olimpiáról, ráadásul a nem ez volt az egyedüli siker a szezonban. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
Elolvasom2023-ban fokoztuk az előző évek menetelését: az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya az összes nagy világversenyen ott volt, és közben a bázis is erősödött. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
ElolvasomDallos Tibor beszélgetett Pavlík Jannal és Pavlík Botonddal.
ElolvasomMivel sportágunkban egész évben vannak versenyek, így kihasználjuk január első néhány hetét, hogy felelevenítsük a tavalyi év legemlékezetesebb, szívünknek legkedvesebb judós pillanatait.
ElolvasomHasonló lendülettel léptünk át 2021-be, mint az előző esztendőkben, és a lendületünk a versenyekig ki is tartott- az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya az év végi bajnoki pontversenyben eddigi legjobb helyezését érte el, az egyesületi rangsor 9. helyén zárt. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
ElolvasomJan Pavlík foglalta össze az U16-os alapszakasz történéseit
ElolvasomÖsszefoglaló az elmúlt időszakról
ElolvasomRendhagyó karácsonyozást szerveztünk a szurkolóknak.
ElolvasomAz Atomerőmű Sportegyesület szakosztályainak 2017-ben elért eredményeiről készült összefoglalók olvashatóak a hírre kattintva.
ElolvasomÖsszefoglaló
ElolvasomA szakcsoportunk hetven fővel működik.Nagyon népszerű , és sokakat megmozgató két szintű városi bajnokságot szervezünk és bonyolítunk le.Részt veszünk az országos amatőr versenyeken. Sajnos, a legnagyobb megmérettetést jelentő Országos Amatőr Bajnokság döntőjét nem tudta a szövetség megrendezni, anyagi okok miatt. Azért az idei év sem maradt el sikerek nélkül.
ElolvasomHagyományosan ünnepélyes eredményhirdetéssel, záró bankettel fejeződött be a Marx emlékverseny. A szövetség képviseletében Horváth Tamás alelnök értékelte a tornát. Kiemelte a játékosok küzdőszellemét az eldőlt játszmák magas arányát. Elmondta, hogy a közeljövőben a Magyar Sakkszövetség is szeretne a paksihoz hasonló erősségű versenyeket rendezni. A támogató Paksi Atomerőmű Zrt. nevében Mittler István kommunikációs igazgató adta át a díjakat. Beszédében kiemelte, hogy a jelentős sportesemények támogatása is hozzájárul atomerőmű országos elfogadottságához.
ElolvasomBemutatkozás Hivatalos név: Atomerőmű Sportegyesület Kajak-Kenu SzakosztályLevelezési cím: 7030 Paks, Gesztenyés u. 2.Telefon: (36) 75 311-000Telefon: (Csónakház): (36) 75 50-76-46e-mail cím: iroda@ase.hu Az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-Kenu Szakosztálya történetének rövid áttekintése A Szakosztályt Tímár Géza és Kováts Balázs alapították 1979-ben, azzal a céllal, hogy az atomerőművet építő majd üzemeltető dolgozók kipihenhessék magukat szabadidejükben és éljenek a Duna közelségéből adódó lehetőségekkel. A hajótárolót az ERBE mai csónakház területén álló egykori raktárépületéből alakították ki. Az atomerőmű végig meghatározó szerepet játszott – illetve játszik jelenleg is – a működési feltételek biztosításában. Szabó Tamás kezdeményezésének és edzői munkájának köszönhetően a tömegsport mellett szinte már a kezdetektől megjelent a versenysport is. A Szakosztály 1980-ban bekapcsolódott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség versenyrendszerébe, és 1982-ben letette névjegyét az Országos Bajnokságon, a Balczer – Szabó serdülő kenupáros 500 méteren elért győzelmével. A kezdeti eredmények között kell még említeni Komlósi Péter, valamint két egység (Szabó- Balczer-Makai_ Haaz, majd a Hoffman – Haaz – Makai – Cseszárik) úttörő olimpiai aranyát is. Az Egyesület 1982 őszén leszerződtette Hajba Antal mesteredzőt, volt kenus világbajnokot a Szakosztály vezetőedzőjének. Az elkövetkező években fokozatosan fejlődött a sportolói gárda. A gyereklétszám több mint háromszorosára nőtt. Az országos egyesületi rangsorban a 62. helyről a 28.-ra sikerült előrelépni. Az edzők száma is bővült. Ebben az időszakban Szalontai Károly látta el a kajak-, Papp Gábor pedig az utánpótlásedzői feladatokat. Az infrastrukturális feltételek terén szintén jelentős fejlesztés valósult meg. A tágas hajótároló, a korszerű tanmedence, konditerem, öltözők, vizesblokk és a kényelmes lakószobák kialakításával a vízitelep elnyerte mai arculatát; bentlakásos edzőtáborozásra és vendégsportolók fogadására is alkalmassá vált. A mindinkább sokasodó hazai sporteredmények nyomában idővel a nemzetközi sikerek is megjelentek. Az útnyitást az 1986-ban Kubában rendezett Ifjúsági Barátság Verseny (IBV) jelentette, amelyen Hoffmann Ervin kenuegyesben és -párosban 2 arany- és 1 ezüstérmet szerzett. Az 1987-es belgrádi Ifjúsági Világbajnokságon Hoffmann már mindhárom számát megnyerte, sőt, ugyanebben az évben – még ifiként – elindulhatott a szöuli előolimpián is, és a 4. helyen futott be. Felnőttként az első komoly sikerét 1989-ben, a plovdivi világbajnokságon érte el, ahol az ekkor debütáló kenunégyesek számában ezüstöt szerzett a magyar egység tagjaként 500 és 1000 méteren is. Bár Hoffmann 1991-től a Budapesti Honvédnál folytatta pályafutását – melynek során többször felállhatott a világbajnoki dobogó legfelső fokára –, anyaegyesületében számos versenyző lépett a nyomába, és jutott el a nemzetközi eredmények szintjéig. A „hőskor” áttekintése során kell megemlíteni azokat a sikereket, amelyeket az 1990-es évek közepétől értek el a Szakosztály sportolói. Siebel Lajos és Hermesz Éva kajakban, Kozmann György és Feil Imre kenuban szerzett aranyérmeket és számos további értékes helyezést az ifjúsági Európa- és világbajnokságokon, illetve a síkvízi és maratoni világkupákon. Ennek a tehetségét a későbbiekben is fényesen kamatoztató paksi versenyzőgenerációnak fiatal tagjaiként nőtt fel a nemzetközi szinten majd csak felnőttként beérő Gyökös Lajos és Boros Gergely is. Mindemellett a nemzetközi eredmények tekintetében fontos állomást képvisel a Szakosztály történetében a Viktor Endre – Fehér Imre kenupáros 1999. évi világkupa győzelme, amit amatőr felnőtt versenyzőkként értek el. Több világ- és Európa-bajnoki cím mellett Kozmann György révén 2 olimpiai bronzérem (2004, 2008, C2-1000 méter) is az egyesület neve mellé került. Boros Gergely is világ- és Európa-bajnoknak mondhatja magát, míg Somorácz Tamás 2015-ben világbajnoki bronzérmet szerzett kajak kettes 500 méteren. Jelenleg a serdülőtől kezdve minden korosztály válogatottjában szerepel paksi kajak-kenus, ráadásul 2015 szeptemberében a legeredményesebb utánpótlás-szakosztályának is megválasztották az ASE Kajak-Kenu Szakosztályát, köszönhetően az összesen hét, nemzetközi mezőnyben elért aranyéremnek. A csónakházban a kajak-kenun túl egyre több embert vonz a sárkányhajó, amelyet a vízi alapokat nélkülözők is élvezhetnek, s akár versenyeken is részt tudnak venni. Időközben az edzői állomány is megváltozott. 1987-től 2003-ig a kenu szakágban Sziklenka László, 1992-től 1999-ig a kajak szakágban Makrai Csaba tevékenykedett a Szakosztálynál, az utánpótlás-nevelés pedig Pruzsina István felügyelete alá tartozott. Őket váltotta azután a ma is- egy személycserével- működő garnitúra. Bedecs Ferenc, miután segédedzőként megszerezte a szükséges szakmai tapasztalatot, vezető edzői kinevezést kapott Hajba Antal nyugdíjba vonulásakor. Munkatársai: Feil Imre (kenu utánpótlás), Meczker András (kajak) és Gutai Dániel, majd helyette 2014-től Tóth Márton (kajak utánpótlás). A Szakosztály történetének nagyrészt már az ő nevükkel fémjelezhető legutóbbi szakasza is bővelkedik hazai és nemzetközi sikerekben (a legfontosabb eredményeket lásd tételesen felsorolva). Az edzésfeltételek fizikai hátterének mind jobb biztosítása – úgy a vízitelep épületeinek kisebb-nagyobb méretű fejlesztése, mint a hajó- és eszközpark bővítése illetve megújítása – az utóbbi években is folytatódott. 2012-ben egy minden igényt kielégítő konditerem került kialakításra, majd 2015-ben a megújult tanmedencét is birtokba vehették a sportolók. Összefoglalóan elmondható, hogy az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-Kenu Szakosztályának az az egyik meghatározó vonása, egyben a sikerekhez vezető ars poeticája, hogy elsősorban a mozgást, a természetet, a vizet akarja megszerettetni a gyerekekkel, minél nagyobb létszámban érve el őket, de ugyanakkor biztosítani kívánja a feltételeket a tehetségek kiválasztódásához és a professzionális élsportbeli felkészüléshez is. A Szakosztály eddigi története visszaigazolta ezt a szemléletet: a sportolói csapatot kizárólag paksi versenyzők alkotják, akik itt fogtak először lapátot a kezükbe, s akik az itteni lehetőségeknek köszönhetően értek el mind a hazai, mind a nemzetközi porondon kimagasló eredményeket.
ElolvasomOlvashattunk már róla, az összefoglalót is megnézhettük, most pedig jöjjön a képgaléria a Szolnok legyőzéséről, természeten Molnár Gyula objektívén át nézve.
ElolvasomA MAFC lesz az első idei vendég a Gesztenyés úton, ha meg akarjuk őrizni a pozíciónkat a tabella élén, nem hibázhatunk.
ElolvasomRemek sorozatban vagyunk, zsinórban négy meccset - közte két rangadót - nyertünk, idei utolsó meccsünkön Egerszegről kellene elhozni a két pontot.
ElolvasomA tizenkettedik helyen álló Nyíregyháza érkezik hozzánk. Hazai pályán csak a győzelem elfogadható, de nem lesz egyszerű dolgunk.
ElolvasomTavaly háromszor is nyertünk a Hűség Városában, idén azonban eddig nem muzsikálunk túl fényesen idegenben. Illés Mátén kívül mindenki bevethető, így nagyjából teljes kerettel futunk neki a mérkőzésnek.
ElolvasomKorábbi NCAA-döntős játékos érkezik csapatunkhoz, aki az amerikai egyetemi kosárlabda két nagy nevű edzője, Tom Izzo és Fred Hoiberg kezei alatt pallérozódott.
ElolvasomIsmét jelentkezünk szokásos videórovatunkkal, amelyben a legutóbbi mérkőzés összes atomos találata megtekinthető, így például Kovács Ákos parádés hármasai, valamint Wise eddigi legjobb paksi produktuma során esett kosarai.
ElolvasomA Trabzonspor elleni utolsó pillanatig szoros EuroChallenge mérkőzés, valamint a TLI-Alba Fehérvár elleni siker összefoglalója is megtekinthető a Paksi Kistérségi Televízió jóvoltából, benne majdnem az összes hazai kosárral, valamint a meccseket követő sajtótájékoztatókkal.
ElolvasomMindkét csapat egy vereséggel áll a bajnokságban, mindkettő Sopron ellen marad alul, ráadásul egyaránt hosszabbításos meccsen. Eilingsfeld János pályára lépése kérdéses a mieinknél. Tovább után az utolsó meccsünk összefoglalója is megtekinthető!
ElolvasomA hétvégén a hetedik győzelmünket is begyűjtöttük a bajnokságban, a Nyíregyházát fektettük két vállra hazai pályán. Molnár Gyula képeiből ezúttal is összeállítottunk szokásos galériánkat, továbbá a meccs összefoglalója, valamint a találkozót követő sajtótájékoztató - Sitku Ernő, Dzunic Branislav és Eilingsfeld János értékelésével - is megtekinthető a cikkben.
ElolvasomKattintás után a Falco és a Kolozsvár elleni siker összefoglalója, valamint a sárga-feketék elleni teljes meccs és az EC-mérkőzés hajrája is megtekinthető.
ElolvasomA meccs legszebb jelenetei, és a sajtótájékoztatón elhangzott edzői nyilatkozatok is megtekinthetők a Paksi Kistérségi Televízió videójában.
ElolvasomVideó-csokor a legutóbbi két NB1-es meccsünk, az egyaránt győzelemmel végződő Jászberény és MAFC elleni találkozók összefoglalóiból, valamint a mérkőzéseket követő sajtótájékoztatóból és edzői nyilatkozatokból.
ElolvasomMolnár Gyula képeiből állítottuk össze galériánkat
ElolvasomKörtélyesi és Baki nélkül lépünk pályára a Kaposvár otthonában
ElolvasomAz előző idényben nyolc alkalommal futottunk össze a Sopronnal, egyedül a Magyar Kupa elődöntőjében kaptunk ki tőlük. Szabó Zsolt eltiltás miatt kihagyja a mai meccset.
ElolvasomA Szolnok, a Kecskemét és a szlovák bajnok Inter Bratislava lesz a vendég. Ferdi iskoláit támogatja a klub az 500 forintos belépő árából
ElolvasomA Paksi Kistérségi Televízió összefoglalójában a legszebb jelenetek, valamint az edzői nyilatkozatok is helyet kaptak
ElolvasomA Paksi Kistérségi Televízió összefoglalója, benne a mérkőzés néhány emlékezetes jelenetével, edzői reakcióval, és Deonta Vaughn értékelésével.
ElolvasomAz elődöntő második mérkőzését is megnyertünk, így egy lépésnyire vagyunk a döntőbe jutástól. Íme a találkozó legszebb jelenetei!
ElolvasomSzokásos videós összefoglaló rovatunkban ezúttal két anyaggal is jelentkezünk, ugyanis a Paksi Kistérségi Televízió összefoglalója mellett a SportKlub által készítettet is megmutatjuk.
ElolvasomEzúttal Rodney McGruder és Körtélyesi Gergely volt az interjúalanyunk, ők mondják el a véleményüket a Pécs ellen sikerrel vett párharcról, és az elődöntős ellenfelünkről.
ElolvasomEzúttal két galériánk is van: Molnár Gyula és Fekete Zsuzsanna képein keresztül idézhetjük fel a harmadik meccs legszebb pillanatait.
ElolvasomKezdődik az elődöntő, amelyben Sabáli Balázs csapata, a Sopron KC lesz az ellenfelünk. A meccseket a tévé is közvetíti majd, így változnak a kezdési időpontok.
ElolvasomJöjjön az együtt 49 ponttal megnyert második és harmadik mérkőzés videós összefoglalója, edzői nyilatkozatokkal!
ElolvasomKépes összefoglaló a győzelemmel végződött első meccsről.
ElolvasomA mérkőzés legszebb jelenetei mellett az edzők is elmondják véleményüket a találkozóról.
ElolvasomA Kecskemét nyerte a két csapat közötti edzőmeccset, amelynek célja az edzések monotonitásának megtörése volt. A mérkőzés után Dzunic Branisvav és Luka Markovic nyilatkozott a Paksi Kistérségi Televíziónak.
ElolvasomFekete Zsuzsanna fotógalériája a tegnapi mérkőzésről.
ElolvasomA középszakasz zárómérkőzésének videós összefoglalója, valamint Molnár Gyula képgalériája is megtalálható a cikkben.
ElolvasomA tegnapi sikerünk összefoglalója is elkészült, benne a legszebb jelenetekkel, amelyek után Eilingsfeld János és Dzunic Branislav is megszólal.
ElolvasomTermészetesen a Kecskemét elleni győzelemről is készült képgaléria, ezúttal Molnár Gyula volt az "elkövető".
ElolvasomA Kecskemét legyőzésével megőriztük vezető helyünket a tabellán, ráadásul a Szolnok is bukott Kaposváron, így már nincs veretlen csapat a felsőházban. A TelePaks Kistérségi Televízió összefoglalójában megtekinthetőek a legszebb jelenetek, valamint edzői és játékos interjúk.
ElolvasomFolytattuk remek idegenbeli sorozatunkat, a Sopront is sikerült két vállra fektetni saját otthonában. Egyéb témák mellett erről a sikerről is kérdeztük Eilingsfeld Jánost és Medve Mátét mai videónkban.
ElolvasomIgazi közönségszórakoztató, remek mérkőzést játszottunk Sopronban, amelyet végül a negyedik negyedben sikerült a magunk javára fordítani. A mérkőzés videó összefoglalójában megtekinthetőek a legszebb jelenetek!
ElolvasomA Kaposvár elleni győzelmet megörökítő galériát Molnár Gyula képeiből állítottuk össze.
ElolvasomA 24 pontos hazai sikerrel végződő mérkőzés videós összefoglalója, edzői nyilatkozatokkal.
ElolvasomEzúttal a tavaly még Fehérváron, azaz a mai ellenfél színeiben pattogtató erőcsatárt szólaltattuk meg arról, hogy mit vár a mérkőzéstől.
ElolvasomAz alapszakaszban mindkét csapat megnyerte a hazai meccsét, a szerdán 18.30-kor kezdődő mérkőzésen remélhetőleg folytatódik ez a sorozat.
ElolvasomÖsszefoglaló a Kecskemét elleni sikerről, edzői nyilatkozatokkal.
ElolvasomA harmadik fordulóban Kecskeméten vizitálunk, ahol az alapszakaszban hősies hajrával összejött a győzelem. Beharangozó a pénteki meccshez, és videós összefoglaló az első találkozóról!
ElolvasomMég egy játékossal hosszabbított a klub, ezúttal amerikai centerünk írt alá újabb egy évet!
ElolvasomÖsszefoglaló a Kaposvár elleni meccsről, a két edző és Kovács Ákos nyilatkozatával.
ElolvasomÖsszefoglaló az alapszakasz utolsó meccséről, edzői nyilatkozatokkal.
ElolvasomAz alapszakasz 21. fordulójában parádés játékkal sikerült visszavágni a Sopronnak a kupa-elődöntőben elszenvedett vereségért. A mérkőzésről készült tudósításunk IDE KATTINTVA olvasható, tovább kattintva pedig a meccs videós összefoglalóját is meg lehet tekinteni.
ElolvasomMészáros Zalán és Terrence Davis újra piros-kékben
ElolvasomMagyar Kupa - Négyes döntő - 2005/20062006.04.27-28. Férfi NB I.Történelmi Univer-elsőség Páros évben továbbra sem megy az atomosoknak Rónai G., Medgyesy FerencEllentétes félidőket követően a Kecskemét együttese nyerte a férfi kosárlabda Magyar Kupát, miután a tegnapi paksi döntőben három ponttal legyőzte a címvédő, házigazda Atomerőmű SE gárdáját. Univer KSE–Atomerőmű SE 82–79 (23–26, 18–20, 20–14, 21–19).Paks, 1500 néző. V: Bodnár, dr. Vígh, Földházi.Kecskemét: Jovanovics (10), Bradford (8), CELEJ (19/15), MCCLENDON (25/3), LAPOV (16/6). Csere: Gémes (4), Mérész Cs. (–). Vezetőedző: Meszlényi Róbert.ASE: Pavlík (14/12), MONROE (26/9), Grizzard (9), DJOGO (16/12), Czigler (4). Csere: Mészáros (–), Horváth Z. (10), Kiss Zs. (–). Edző: Zsoldos András, Schmidt Béla. Az eredmény alakulása: 2. perc: 0–6, 4. p.: 8–6, 9. p.: 20–23, 14. p.: 33–32, 28. p.: 59–52, 31. p. 61–62, 35. p.: 66–72, 38. p.: 76–76. Kipontozódott: Mészáros (40.). „Minek játszák el a Himnuszt?” – tette fel a kérdést a mellettem helyet foglaló kolléga, s mi tagadás, volt némi igazságalapja a felvetésnek. A pályán lévő kezdőötösökből ugyanis egyedül Czigler László érezhette át Kölcsey Ferenc versének mondandóját. A légiósoknak persze nem is a magyar kultúra megismerése a feladatuk, sokkal fontosabb, mit tudnak a kosárlabda tudományából. Remek spílerekből márpedig nincs hiány sem paksi, sem kecskeméti oldalon. Mindez be is bizonyosodott az első negyedben: pazar kosarak, látványos blokkok, egyszóval élvezetes meccset vívott a két csapat. Az atomosok 6–0-ás rohama sem rogyasztotta meg az Univert, hol az egyik, hol a másik fél tartott előbbre. Az első tíz percet Djogo dudaszó pillanatában elengedett triplájának köszönhetően zárta előnnyel az ASE.Apropó triplák. Az első felvonásban nem spóroltak a hármasokkal a játékosok – hatszor hullott a labda a gyűrűbe. A színvonal a második tíz percben sem esett, mindkét gárda magas fordulatszámon pörgött. A Kecskemét nem hogy nem szakadt le, de többnyire vezetett is. Hazai oldalon Czigler 15 perc alatt harmadik hibáját jegyezte, pihenője mégsem rengette meg a paksiakat, Horváth Zoltán ugyanis hat ponttal és öt lepattanóval segítette újra előnyhöz a házigazdát. A továbbra is remekül játszó, harmadik tripláját jegyző Djogo mellett Monroe hozta szokott formáját, így a szünetben öt egységgel tartott előbbre a címvédő. A folytatás eleinte nem a paksi közönség szája íze szerint alakult, hiszen hét perc alatt mindössze hat pontra futotta az ASE erejéből, így el is lépett a Kecskemét (59–52). Djogo negyedik hármasa hozta fel újra az atomosokat, ám a jól játszó Univer így is vezetett az utolsó felvonás előtt. Izgalmasnak ígérkezett tehát a záró etap, melyet Czigler első duplájával az Atom kezdett jobban.Ezt követően Pavlík hallatott magáról: a cseh karmester, aki tripláival elévülhetetlen érdemeket szerzett a döntőbe jutásból, három távolit süllyesztett el a záró felvonásban. Öt egységgel vezetett az ASE (71–76), ám itt leragadtak a paksiak, Lapovék pedig egy 10–0-ás rohammal fordítottak, és jó játékkal nem érdemtelenül nyerték a kupadöntőt. Az Univer KSE történetében először. A 2001-ben, 2003-ban és 2005-ben győztes paksiaknak pedig a páros esztendőkben továbbra sem sikerül a bravúr. Meszlényi Róbert: – Végtelenül boldog vagyok, csapatom nagyon jól játszott. Sikerünk értéket növeli, hogy a bajnok és kupagyőztes Paksot saját pályáján vertük meg. Gratulálok a játékosaimnak. Zsoldos András: – Apróságokon múlott a győzelem. Sajnos, mi nem tudtuk megismételni az elődöntőben nyújtott jó játékunkat.A 2006. évi férfi kosárlabda Magyar Kupa végeredménye:1. Univer KSE,2. Atomerőmű SE,3. Debreceni Vadkakasok,4. Albacomp.A kupadöntő legértékesebb játékosának Chad McClendont (Univer KSE) választották.Debrecenbe került a Magyar Kupa-bronzéremA 3. helyért.Debreceni Vadkakasok–Albacomp 97–94 (24–31, 35–17, 18–19, 20–27).Paks, 800 néző. V: Bognár, Cziffra, Győrffy.Legjobb dobók: Andriukaitis (18/3), Horvat (14/12), Powell (13), Williams (11/6), Molnár A. (11/3), Bukva (11), Fodor M. (11), illetve Flowers (17), Spivey (14/3), Horváth Á. (12/6), Bódi (10/9), Soós (10/6).Az Alba kapta el előbb a ritmust, és a 12. perc végén már 11 ponttal is vezetett (24–35). A fehérváriak azonban megtorpantak, a Vadkakasok pedig 41-nél beérték ellenfelüket, majd Horvat és Bukva kosaraival a nagyszünetig tíz pont fölé növelték előnyüket (48–59). A fordulás után sokáig tartotta magát a hét-nyolc egységnyi hajdúsági vezetés, aztán a hajrá újra izgalmasan alakult. Belül az utolsó percen Spivey találatával egyenlített az Alba (94–94), ám az ellentámadás végén Horvat bevágta negyedik tripláját is, így a Debrecené lett a bronzérem. Döntő:3. helyért:2006. 04. 28. 15:30-korDebreceni Vadkakasok – Albacomp 97-94(24-31, 35-17, 18-19, 20-27)1. helyért:2006. 04. 28. 18:00-korUniver KSE – Atomerőmű SE 82-79(26-23, 20-18, 14-20, 19-21)Kupagyőztes a Kecskemét! - Sportfórum online oldalán .... Először kupagyőztes a Kecskemét! - UNO online oldalán .... Kecskemétre az arany, Debrecenbe a bronz került-Samsungsport online oldalán .... Történelmi Univer-elsőség - Tolnai Népújság online oldalán .... Először nyert Magyar Kupát az Univer KSE - [origo] Sport online oldalán .... Kosárlabda-összefoglalók az [origo]-n - [origo] Sport online oldalán .... A Kecskemét nyerte meg a kupadöntőt - Nemzeti Sport online oldalán .... ;Elődöntők:1. mérkőzés:2006. 04. 27. 16:00-korDebreceni Vadkakasok - Univer KSE: 77-102(20-32, 21-23, 16-30, 20-17)2. mérkőzés:2006. 04. 27. 18:30-korAlbacomp - Atomerőmű SE: 91-104(30-33, 22-24, 18-20, 21-27) A Magyar Kupáért szállnak harcba a kosarasok - Sportfórum online oldalán .... ;Döntős a Kecskemét - Samsungsport online oldalán .... ;Paks-Kecskemét döntő lesz - Samsungsport online oldalán .... ;Paks – Kecskemét a kupadöntő párosítása - Nemzeti Sport online oldalán .... ;Atomerőmű - Univer döntő lesz a kosár MK-ban - [origo] Sport online oldalán .... ;Kupadöntős az Univer - Nemzeti Sport online oldalán .... ;Az Univer nyerte a kakasviadalt - Sportfórum online oldalán .... Atombiztosan dobták a hárompontosokat - Nemzeti Sport online oldalán .... ;
ElolvasomFérfi NB I. A-csoport. 2007. április 18., 26. forduló Albacomp - Atomerőmű SE 72–63 Második helyen zárta az alapszakaszt az ASE, így a hetedik helyezettel játszhat a felsőházi rájátszásban. Albacomp-Atomerőmű SE 72-63 (16-22, 17-11, 22-19, 17-11). Székesfehérvár, 2500 néző. V: Bodnár, Benczur, Frányó. Albacomp: MARCIULIONIS (22/6), LOWE (16/3), Phillips (8), Brigitha (5), BENCZE (11). Csere: Horváth Á. (2), Kámán (6), Góbi (2). Edző: Matus Gábor. ASE: Mészáros Z. (-), WALTERS (14/6), Grizzard (12/6), Balazic (2), HORVÁTH Z. (16). Csere: Czigler (5), Kiss Zs. (5/3), Zuzak (3), Stewart (6/3). Edző: Zsoldos András. Az eredmény alakulása: 5. perc: 8-6, 15. p.: 25-28, 25. p.: 40-38, 35. p.: 59-58. Kipontozódott: Czigler a 35. percben. Egészen a 37. percig úgy alakult a mérkőzés, ahogy az ASE eltervezte, az utolsó percekben azonban érthetetlenül fegyelmezetlenné, pontatlanná váltak a paksiak, így az Alba nyerte meg az alapszakasz utolsó nagy rangadóját. Pedig a Sopron legyőzte a Szolnokot, azaz az ASE egy sikerrel első is lehetett volna. Zsoldos András: - Amíg fegyelmezetten, csapatként játszottunk, kézben tartottuk a meccset. A végén sok apró hibát elkövettünk, ez pedig végzetesnek bizonyult. 26. FORDULÓ. Mindkét éllovas idegenben szenvedett vereséget, így az utolsó fordulóban nem változott az első három sorrendje. A férfikosárlabda-bajnokság alapszakaszának végeredménye 1. Szolnoki Olaj 26 18 8 1987-1768 0.846 44 2. Atomerőmű SE 26 18 8 2057-1829 0.846 44 3. Albacomp 26 17 9 2162-2073 0.827 43 4. PVSK-Expo Center 26 17 9 2160-2054 0.827 43 5. ZTE KK 26 16 10 2087-1928 0.808 42 6. Lami-Véd-Körmend 26 16 10 1958-1807 0.808 42 7. Falco KC 26 16 10 2152-2030 0.808 42 8. Marso Nyíregyháza KK 26 14 12 2086-2010 0.769 40 9. Univer KSE 26 12 14 2077-2141 0.731 38 10. Kaposvári KK 26 12 14 1944-1937 0.712 37 11. Dombóvár KC 26 9 17 2236-2318 0.673 35 12. Soproni sÖrdögök 26 9 17 2122-2186 0.673 35 13. Hódmezővásárhely 26 5 21 1972-2234 0.596 31 14. Debreceni Vadkakasok 26 3 23 1586-2271 0.558 27 2006/2007. NEGYEDDÖNTŐ PROGRAMJA 1. mérkőzés 2007. április 28. szombat 18.00 ASE-Falco 2. mérkőzés 2007. május 1. kedd 18.00 Falco-ASE 3. mérkőzés 2007. május 3. csütörtök 18.00 ASE-Falco 4. mérkőzés 2007. május 6. vasárnap 18.00 Falco-ASE 5. mérkőzés 2007. május 9. szerda 18.00 ASE-Falco Webszemle: Ha robban az Atom, első helyet érhet - Sportfórum - .... Férfikosár online, statisztika - .... Kosárlabda-összefoglalók az [origo]-n - videók - [origo] - .... Nem éltek a lehetőséggel - Tolnai Népújság online - .... A Szolnok zárta az élen az alapszakaszt, az Albacomp a harmadik - NS - .... Kosárlabda-archívum - [origo] - .... Szolnokra került a kosarasok kupája - [origo] - ....
ElolvasomFérfi NB I. A-csoport. 2007. március 31., 24. forduló PVSK-Expo Center Pécs – Atomerőmű SE PVSK-Expo Center Pécs – Atomerőmű SE 66-76 (16-20, 15-20, 19-20, 16-16) Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok, 2500 néző. V.: Papp P., Ádám, Hegedűs T. PVSK-Expo Center Pécs: SIMON B. 18/3, Lakatos 2, Dénes 9/9, Tóth N. 2, LAPOV 17. Cs.: ALEKSZICS 14, Likár 2, Wittmann 2, Kecskés. Vezetőedző: Völgyi Péter. Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics. Atomerőmű SE: Mészáros 3/3, WALTERS 1, GRIZZARD 11/3, BALAZICS 15/3, HORVÁTH Z. 15. Cs.: STEWART 15/3, Kiss Zs. 4, Czigler 2, Zuzak. Vezetőedző: Zsoldos András. Az eredmény alakulása: 3. p.: 4-5, 6. p.: 7-13, 13. p.: 20-22, 17. p.: 23-30, 23. p.: 37-46, 26. p.: 42-48, 33. p.: 52-63, 37. p.: 58-67. Kipontozódott: Balazics (34. p.), Horváth Z. (38. p.), Grizzard (38. p.). Völgyi Péter: - A Paks jól használta ki főleg 2-2-ben a fizikai fölényét, sokkal jobban kellett volna dobnunk ahhoz, hogy nyerni tudjunk. Zsoldos András: - Azt hiszem, nem csak harcosan, hanem okosan is játszottunk, átléptük saját árnyékunkat, minden helyzetet jól oldottunk meg. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: H. Csapat M. Gy. V. D. K. 1. Szolnoki Olaj KK 23 17 6 1756 - 1517 2. Atomerőmű SE 23 16 7 1827 - 1628 3. Albacomp 23 15 8 1906 - 1833 4. PVSK-Expo Center Pécs 23 15 8 1893 - 1829 5. Lami-Véd Körmend 23 14 9 1705 - 1613 6. Zalakerámia-ZTE KK 23 13 10 1824 - 1735 7. Falco KC-Szombathely 23 13 10 1887 - 1818 8. Marso-NYKK 23 13 10 1855 - 1774 9. Kaposvári KK* 23 12 11 1727 - 1685 10. Univer KSE 23 11 12 1816 - 1862 11. Dombóvár KC 23 9 14 2012 - 2014 12. Soproni sÖrdögök 23 7 16 1879 - 1954 13. Bodrogi-Bau Vásárhely 23 3 20 1731 - 2018 14. Vadkakasok-UPC** 23 3 20 1438 - 1974 * 1 büntetopont levonva Webszemle: A pécsiek ellen több kell - Tolnai Népújság online - .... Visszacsúsztunk az ötödik helyre - PVSK-Expo Center Pécs - .... Paksi siker a Párducoknál - Sportfórum online - .... Férfikosar online - .... Kosárlabda-összefoglalók az [origo]-n - .... Okosan kosarazott a Paks - Tolnai Népújság online - ....
ElolvasomTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17