A Deseda-tavon, a Vígh Sándor Emlékverseny keretében rendezett maratonista válogatón szinte egész délelőtt esett az eső: 20 kilométert kellett megtennie a versenyzőknek, ami a vízen 10 kört jelentett, benne nyolc szárazföldi futószakasszal.
Noha Vanda az izgalomhoz nem tud hozzászokni, a versenyzése igazi hidegvérű profizmust sugallt: az első futószakasz után egyedül maradt és előnyét növelve magabiztosan győzött, ezzel kivívva a jogot a kínai Csengtuban sorra kerülő, négyévente megrendezett Világjátékokra!
„Hideg volt, de az eső inkább a barátunk, mint a szél. – értékelte a körülményeket Vanda – Boldog vagyok, hogy sikerült nyerni, de a felkészülésembe csúszott egy majdnem két hónapig tartó betegség, ami visszavette az egyébként jó téli formámat. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy viszonylag jó formát sikerült összeszedni rövid idő alatt és nagyon örülök, hogy sikerült nyernem. Nyilván sokkal komfortosabb, ha egyedül megy az ember, hiszen csak magára kell figyelnie, nem kell a másikat nézni, hogy hol tud ki- és beszállni. Nekem ez így nagyon jó volt, szeretem, ha így alakul egy verseny.”
Vanda a legutóbbi, 2022-es Világjátékokon egyébként rövid körön és a maratoni távon is aranyérmes lett, így mindkét számban címvédőként érkezhet majd Kínába augusztus elején.
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17