Kiütéssel nyert a Falco

2025.11.04, 08:33 Kosárlabda
Már az első félidőben eldőlt a találkozó.

Tippmix Férfi NB I. A-csoport – VI. Forduló
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Atomerőmű SE
103 – 79
(32-17, 34-10, 20-22, 17-30)

Benke Szili duplájával indult az összecsapás, a túloldalon Novakovic szerzett két pontot büntetőkből, majd Belo pontjait követően Edosomwan zsákolt. Kóstolgatták egymást a felek az első percekben, Bluiett triplájára ismét Belotól jött a válasz, a pontok folyamatosan jöttek mindkét oldalon egészen a negyed feléig, ekkor azonban a gyors kosaraknak köszönhetően 7 ponttal léptek meg a sárga-feketék, egyelőre Novakovic és Belo voltak a vasiak húzóemberei, időt is kért Aleksandar Jonchevski. (18-11) Edwin pontjaival megkezdtük a zárkózást, de nem sokáig hagytak minket érvényesülni Perlék, Whelan második triplája és Perl ziccerei után már 15 pontra nőtt a különbség. (32-17)

Teljesen beragadtunk a második etap elején, az első öt perc 18-3-as Falco rohanást eredményezett. Nem tudtuk felvenni a ritmust sem mentálisan sem fizikailag a hazaiak ellen, a mérkőzés 16. percében már 30 ponttal vezettek Váradiék. (50-20) Az erődemonstrációt csak folytatni tudták Milos Konakov tanítványai, ez olyannyira sikerült nekik, hogy a félidőre 66-27-es állással mehettünk.

Benke és Edosomwan kosaraival indult a harmadik felvonás, ezt egy újabb Perl találat követte, a magyar válogatott klasszis ekkor már 19 pontnál járt. Hicks duplázott, majd Edosomwan zsákolt egyet egy remek gólpasszból, időt kértek a hazaiak. A taktikai megbeszélés után gyakorlatilag a meccs összképe ismét az első két negyedére hasonlított, a Falco folyamatosan szállította a pontokat, mi csak futni tudtunk az eredmény után. (86-49)

Az utolsó negyed már nem hozott meglepetést, ugyan a különbségből faragni tudtunk, de a Falco szemmel láthatóan kiengedett. Súlyos vereség lett a talákozó vége, nem tudtunk előre lépni a tabellán.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%