U-16

2025.04.03, 14:06 Labdarúgás
2025.04.01. Kisdorog

Kisdorogi FC - ASE Paks 2-3

A mérkőzés elött tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz hiszen az őszi fordulóban is a végletekig
kiélezett mérkőzést játszott a két csapat. A mérkőzéshez a klasszikus 4-4-2-es felállást választottam,
ezzel a középpálya stabilizálása volt a célom. Bátran mondhatom, nehéz dolga volt az ellenfélnek a
középpályán való átmenetekkel így rá kényszerítettük őket, hogy a pálya széleit használja. Az első
játékrész első perceiben sajnos nem egy, hanem két gólt is szerzett a hazai együttes, kiemelném a
pálya rettenetes minőségét, hiszen kiszámíthatatlan volt a labda pattogása és a felívelt labdákat nem
tudtuk kontroll alatt tartani. Az első 20 percet követően tudtuk csak a ritmust felvenni és a
körülményekhez alkalmazkodva a játékunkat érvényesíteni, viszont innentől az ellenfélnek sansza
sem volt. Bejöttek a számításaink, a játékot, amit kértem, hogy létszám fölényes helyzeteket
alakítsunk ki a támadásaink során, vagy a labdavesztést követően gyors visszatámadást csináljunk
hatásosnak bizonyult. Fordítani tudtunk az eredményen, sajnos növelni nem tudtuk az előnyünkön
mivel két gólt is elvettek les legalábbis kérdéses les miatt, de a játékképe egyértelműen mutatta,
hogy felül kerekedünk ellenfelünkön. Megvagyok elégedve a csapattal, szerintem a körülményekhez
képest a legtöbbet kihozták magukból a játékosok.
Jók.: Egész csapat.
Gólszerzők: Bodonyi Aba Cs. (2), Pintér M. (1)
Edző.: Potápi Áron


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%