A Honvéd elrontotta az ünneplést

2024.03.11, 11:07 Kosárlabda
Tükörsima győzelmet arattak a fővárosiak.

Tippmix Férfi NB I. A-csoport – XXIII. Forduló
Atomerőmű SE – Budapesti Honvéd SE
63 – 78
(12-23, 13-15, 17-17, 21-20)

Ünnepélyes hangulat uralkodott a Gesztenyés úton szombat este, ugyanis a Honvéd elleni mérkőzésünket megelőzően az egyik legendánk, Mészáros Zalán mezét vonultattuk vissza. A feldobást követően Simon Kristóf dobása csorgott le a gyűrűről, a mérkőzés első pontjait Nicholson szerezte, majd Henry volt eredményes a másik térfélen. Nem ültek a hárompontosok, 0/5-el kezdtünk, ráadásul a honvéd nagyobb lendülettel, pontosabban játszott, a negyed felénél már 6 ponttal vezetettek. (6-12) Az első bravúros kosarunkra közel hét percet kellett várni, ekkor Ihring 2+1-es akciója volt eredményes. Ez sem tudta felrázni a csapatot, Henry kosarai után már 11 pont volt a vendégek előnye. (11-22) Végül az első negyedet 12-23-as eredménnyel zártuk.

Fizikális küzdelemmel folytatódott a mérkőzés a második 10 percben is. Rengeteget hibáztunk, kintről már 0/9 volt a mutatónk, a büntetőket sem dobtuk jó százalékkal és nem tudtunk lendületes támadásokat vezetni. A csapatban Nicholson tartotta a lelket egy-egy szebb megmozdulásával, azonban ezekre mindig jött kontra a túloldalon. Hosszú kosárcsend után Nicholson büntetőzött, majd Kopácsi triplázott, ami után Stefan Filipovic volt eredményes, időt kértünk. (19-33) 11 hárompontos próbálkozás után Géringer Gergő volt az első, aki „megtörte a csendet”, a kontra azonban hamar érkezett Simon Kristóf részéről. A félidőre végül 25-40-el mentünk.

Ihring eladott labdáját követően Brown ziccere nyitotta a harmadik etapot, majd Dokovic triplája csont nélkül hullott a gyűrűbe, 21 ponttal vezettek a piros mezesek, időt kértünk. (25-46) Géringer és Kucsora hármasaival be tudtunk nézni 20 pont alá, a lendületünket a Honvéd időkérése törte meg. (33-50) Simon triplájával folytatódott a találkozó, majd Nicholson talált be háromszor, ez adott egy kis lendületet a csapatnak. (39-55) Géringer Gergő 2+1-es akciójával tovább folytattuk a felzárkózást, Gergő nagyon hasznosan játszott az egész mérkőzés alatt, azonban a negyed utolsó mozzanata Simon Kristófé volt, aki egy hárompontossal állította be a harmadik 10 perc végeredményét. (42-58)

Zane Knowles kettesével indult az utolsó felvonás, majd Ihringet faultolták hárompontos dobás közben, így ebből az akcióból 4 pontot tudtunk szerezni. (47-58) Hiába volt jó periódusunk a negyedik negyedben, a mérkőzés végére rákapcsoltak a vendégek, Henry és Wesson kosarai után ismét 18 pontra nőzz a fővárosiak előnye. (51-69) Wooten zsákolt óriásti a folytatásban, percekkel később Mario Ihring sérült meg, így a szlovák válogatott játékos nélkül kellett befejeznünk a mérkőzést. Clarance hárompontosa jó volt, majd Nicholson is betalált, azonban innen már nem volt esélyünk a fordításra, a Honvéd gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott a Gesztenyés úton. 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%