Friss igazolásunk, Jabarie Hinds Magyarországra is nyerni érkezett.
Elolvasom »Egy évvel meghosszabbítottuk erőnléti edzőnk szerződését, így a litván Mantas Valciukaitis a 2017/2018-as idényben is Teo Cizmic munkáját segíti majd.
Elolvasom »Az irányító poszton bevethető Jabarie Hinds bajnoki címmel a zsebében érkezett Paksra.
Elolvasom »A Vasastól érkező magasember egy szezonra kötelezte el magát Pakson.
Elolvasom »Nem élt opciós jogával a játékos, máshol szeretné folytatni pályafutását.
Elolvasom »A két válogatott játékos egyaránt két szezonra kötelezte el magát. Egy új csarnok építésének előkészítéséről is beszámolt a klubvezetés, melyet néhány éven belül birtokba vehet a csapat.
Elolvasom »Az „utolsó” fordulóban egyedül az Old Boys végzett a meccseivel, azonban minden más csapatnak még vannak elmaradásai. Az alapszakasz tehát még nem ért véget!
Elolvasom »Az újabb mérkőzések után már nem változhat az első 3 hely sorsa, és az Ultrák sem tudnak ellépni az utolsó helyről. A „középházban” azonban még nagy helyezkedés várható a minél jobb rájátszás helyekért. ...
Elolvasom »Kovács, Will, Illés és Sömenek is távozik a csapattól, Bagó sorsa még kérdéses. A már korábban hosszabbító Medve mellett Gulyás és Kalmár a két biztos maradó.
Elolvasom »Negyedszer is legyőzött minket a Jászberény, de ettől függetlenül is tizenegyedik helyen fejeztük be a bajnokságot. Kalmár Viktor megszerezte első élvonalbeli pontjait.
Elolvasom »Copyright © ASE · impressive.hu