Győrben rendezik meg az idei Zsíros Tibor Magyar Kupát
ElolvasomGemenc Nyuszi Kupa - Januári forduló
ElolvasomHosszabbításos mérkőzésen kaptunk ki.
ElolvasomKiszli Vanda maratoni világbajnok kajakosunk 2017 óta Budapesten él, a téli munkát is a fővárosban végzi, a tavalyi esztendőben két mérföldkövet is letett, egyet a versenypályán, egyet pedig civilben.
ElolvasomA Tolna Megyei Természetbarát Szövetség 2014-ben elhunyt tiszteletbeli elnökére emlékezünk ezzel a túrával. Bodor Árpád tervezte az első jelzett turistautakat a Gemenci-erdőben és ezzel ráirányította a gyalogos természetjárók figyelmét e gyönyörű tájra.
Elolvasom2019-ben lejátszott mérkőzéseinkből mindhármat eddig sikerült megnyernünk!
ElolvasomRendhagyó karácsonyozást szerveztünk a szurkolóknak.
ElolvasomWNBA-NBC "A" kategóriás férfi egyéni világranglista, valamint senior és utánpótlás világkupa verseny
ElolvasomASE Labdarúgás 2018. december havi értékelés
ElolvasomKét győzelem - közte egy Akadémia legyőzése
ElolvasomKedves Túratársak! Az új év nem csak új programfüzetet jelent, de újabb tagdíj fizetést is. Kérünk mindenkit, hogy az alábbi lehetőségek közül válasszon egy szimpatikusat, és éljen vele!
ElolvasomKoleszár Zoltán az utóbbi években ifi világbajnokként próbál betörni a felnőtt mezőnybe, amely eddig maratoni világbajnoki érmekben testesült meg. A 2018-as versenyszezonra nem Pakson készült a tavalyi év egyetemi sportolójának választott 22 éves kenus, de a nyár folyamán visszatért az ASE-ba és azóta eltökélten készül a felnőttek közötti nemzetközi síkvízi debütálásra.
ElolvasomA Zsíros Tibor Magyar Kupa Győrben lesz Február 14-16. között.
ElolvasomAz NBA G-ligájából érkezik az amerikai játékos.
ElolvasomPitts középtávolija döntötte el a meccset.
ElolvasomA 14. fordulóban a Jászberény látogat el az ASE Csarnokba.
Elolvasom2019. január 5-én Péter Imi hagyományos “újévköszöntő” túráját Jakab Albi túravezeti (bár senki sem tévedne el az Ürgemezőn), kisebb keretbe foglalva ezzel az évváltást.
ElolvasomFőtáblára jutott U14 "A" csapatunk, kiváncsian várunk a folytatást.
ElolvasomEgyre több tapasztalatot sikerült szerezni 2005/6 születésű csapatunknak, mivel rendszeresen idősebb játékosok ellen lépnek pályára.
ElolvasomOtthon kaptunk ki a Pécstől.
ElolvasomAzonban nem utoljára láthatták a nézők játszani!
ElolvasomA második félidőben felébredt ugyan a Kecskemét, de ez kevés volt.
ElolvasomFaust 28 pontja is kevés volt
ElolvasomIsmét egy győzelem a Schmidt-Pavlík érában.
ElolvasomKiemelt éven van túl az ASE kajak-kenu szakosztálya, hiszen sportsikerek mellett sportszervezői sikerektől is hangos volt a 2018-as év: minden korosztályban képviseltük magunkat nemzetközi porondon és emellett több országos versenyt is megszerveztünk Fadd-Domboriban- folytköv…
ElolvasomBerkes Ferenc 8. alkalommal szerzett bajnoki címet!
ElolvasomKarácsony után, szilveszter előtt mindenki túrázik. Az ASE Természetjáró Szakosztálya és a Demeter Egyesület december 29-i gyalogtúra javaslata: Hazacsorgás Györkönyből.
ElolvasomNagy lépést tettünk a felsőház felé.
ElolvasomHétvégén World Masters versenyen és országos csapatbajnokságon mérettették meg magukat a paksi judósok.
ElolvasomMár csak néhány elmaradt mérkőzés van vissza, és véget ér az őszi forduló a Paksi Városi Kosárlabda Bajnokságban.
ElolvasomA szombati mérkőzésen adománygyűjtésre lesz lehetőség.
ElolvasomHiába közeleg a karácsony és az év vége, a paksi judósok az utolsó heteket is díjátadón való részvétellel, övvizsgára és versenyekre való felkészüléssel töltötték.
ElolvasomSzékesfehérvárra látogatunk szombaton.
ElolvasomA PVSK csapatát győztük le az ASE Csarnokban.
ElolvasomBor Barna a paksi kiválóság szurkolt egyet a Mikulás Kupán a fiatal ASE-s judósoknak, majd másnap Sopronba utazott és bemutatta, hogy még mindig nagyon magas szinten űzi ezt a sportágat.
ElolvasomHónapról hónapra szépen fejlődnek a kicsik!
ElolvasomHabár közeleg az év vége még sincs leállás a paksi judo szakosztály életében.
ElolvasomSzoros mérkőzésen nyertünk hazai pályán.
ElolvasomFolytatódott a bajnokság U16 "B" csapat számára, barátságos meccseket is játszattunk!
ElolvasomA belépés INGYENES!
ElolvasomAz egész mérkőzést uraltuk.
ElolvasomASE labdarúgás 2018. 11. havi értékelések
ElolvasomRendhagyó karácsonyozásra készülünk a felnőtt kosarasokkal.
ElolvasomEszéken és Budapesten játszanak a fiúk a világbajnoki-selejtezőket.
ElolvasomA tavasszal elmaradt budaörsi túrát bepótolandó hívunk benneteket egy - rendhagyó - túrára a Budai Várba, illetve az Adventi Vásárba.
ElolvasomPáros év révén idén a megyei szervezet Mikulás programjához csatlakozunk. Szeretettel várunk mindenkit - a gyerek nem képezi a szükséges felszerelések részét - egy kellemes, nem túl korán elindulós, kényelmesen bandukolós, forró teás, zsíros kenyeres túrára a Mikulás társaságában.
ElolvasomSiklós adott otthont az ez évi serdülő A korosztály országos bajnokságának.
ElolvasomNépes paksi küldöttség vett részt a múlt hét péntek délutáni I. Hód Judo Utánpótlás Felkészítő Tornán, Hódmezővásárhelyen.
ElolvasomA második negyedben dőlt el igazán a találkozó.
ElolvasomIdén harmadik alkalommal rendezték meg.
ElolvasomHazai győzelem - idegenbeli vereség
ElolvasomPaksi Városi Kosárlabda Bajnokság, 3, 4, 5 és 6. fordulójának eredményei.
ElolvasomDupla győzelem a második fordulóban.
ElolvasomÉletük első megpróbáltatásán vannak túl az Atom Manócskák.
ElolvasomA paksi judósok egy harmadik és egy ötödik helyet szereztek Hágában.
ElolvasomSopronban léptünk pályára.
ElolvasomMásodik hazai mérkőzését játszotta az ASE U16-os fiú kosárlabda csapata.
ElolvasomPár éve még gyűjtést szerveztünk neki, most a csapattal utazhat!
ElolvasomAz M4 Sport közvetíti a következő két összecsapásunkat.
ElolvasomAz elmúlt hétvégi Debrecenben megrendezett Serdülő B és Junior B országos bajnokságon négy versenyzőnk is éremért küzdhetett, de egyedül a +73 kilogrammban induló Tengölics Tamás tudott élni a lehetőséggel.
ElolvasomAz U23-as Eb fényes sikere után egészen az üzbég fővárosig repült Pupp Réka. Nem az Európa bajnoki ezüstöt ünnepelni utazott, sokkal inkább olimpiai kvalifikációs pontszerzés volt a cél.
ElolvasomElső hazai meccsét játszotta az ASE U16-os csapata.
ElolvasomTrajkovski 21 pontja is kevés volt.
ElolvasomSzent András vagy Őszutó, akinek esetleg jobban tetszik Enyészet havának 24. napjára rendeltetett túra keretében, folytatjuk kalandozásunkat a Baranyai- dombságban, most Máriakéménddel és környékével fogunk megismerkedni.
ElolvasomA MindiGO Sport-on keresztül élőben követheted kedvenc csapatodat!
ElolvasomASE Labdarúgás 2018. október havi értékelések
ElolvasomKét mérkőzést játszottak a fiatalok
ElolvasomNagy örömet szerzett a paksi 52 kg-os kiválóság, Pupp Réka azoknak a rajongóknak, akik felutaztak az U-23-as Európa Bajnokság nyitó napjára, Győrbe és azoknak is, akik itthonról izgulták végig a napot.
ElolvasomAz utolsó októberi hétvégén, Kézdivásárhelyen jártak vendégszerepelni az utánpótlás korú paksi judokák. Érmes-, és pontszerző helyezéseik mutatják, hogy nem volt hiábavaló megtenni a több mint 12 órás utat Pakstól Kovászna megye központjáig.
ElolvasomA második félidőben meglepett minket a Kaposvár.
ElolvasomVégig mi diktáltuk az iramot.
Elolvasom19:00-kor játszuk az alapszakasz 6. fordulóját.
ElolvasomA Paksi Harcosok mindkét mérkőzést megnyerte.
ElolvasomPaks a legjobb 1000 fő feletti társaság
ElolvasomSzolnokon lépett pályára az U20 ahol egy hasznos első félidőt produkáltunk.
ElolvasomAz ASE U16 második meccsét játszotta a bajnokságban.
ElolvasomBaján kezdte meg az ASE U16-os csapata a 2018/2019-es szezont.
ElolvasomKemény, hajtós mérkőzésen kaptunk ki a címvédőtől.
ElolvasomKifejezetten jó mérkőzést játszottunk hazai pályán a Falco ellen.
ElolvasomNéhány mérkőzésen vannak túl a fiatalok.
ElolvasomPupp Rékát az Atomerőmű SE 52 kg-os kiválóságát sikerült egy villáminterjúra elcsípnünk, hiszen javában zajlik a felkészülés az év egyik legfontosabb versenyére, a győri kontinensviadalra. Beszélgetésünkben felidéztük a VB-t és Réka fizikai állapotáról is érdeklődtünk.
ElolvasomSzombathelyen rendezték a diák A és B korosztály számára az idei országos bajnokságot. A paksi versenyzők Andorka Kende révén egy ezüst-, Czibula Bernát által egy bronzérmet szereztek, valamint Petrik Hanna a pontszerző ötödik helyen végzett.
ElolvasomKéső őszi gyalogtúra a közeli Szekszárdi-dombságban.
ElolvasomBrusztolós mérkőzésen maradtunk alul
ElolvasomAlapszakasz - 4. forduló
ElolvasomHáromból három győzelemmel állunk az U18 csapattal a régióban.
ElolvasomA jászberényi siker után ezúttal hazai pályán is sikerült győzni.
ElolvasomA fegyelmezett játék meghozta a gyümölcsét.
ElolvasomNagy különbséggel sikerült megnyernünk az első fordulót.
ElolvasomVégül a szerencse is mellénk állt.
ElolvasomHornyánszki Lilla ezüstérmet szerzett az ifjúsági B országos bajnokságon, Cegléden.
ElolvasomForgalmas héten vannak túl a fiataljaink!
ElolvasomElkezdődött a Paksi Városi Kosárlabda Bajnokság, 2018-2019-es szezonja
ElolvasomPaksi Városi Kosárlabda Bajnokság, 2018 / 2019-es szezon, Őszi Forduló!
ElolvasomKét arany, két ezüst és két 7. hely a paksiak mérlege az elmúlt hétvégén, Kecskeméten megrendezett Zsoldos Zsolt Emlékversenyen.
ElolvasomA hagyományoknak megfelelően Tolnán zárult a kajak-kenusok 2018-as vízi szezonja. Az ASE mellett még 19 egyesület választotta ezt a viadalt szezonzárásként, amely főleg a legfiatalabbaknak ad fontos útravalót a téli munkára, hiszen sokan közülük itt állnak először rajthoz, illetve végzik el a versenyekhez köthető szertartásokat.
ElolvasomAz első negyedben eldöntöttük a mérkőzést.
ElolvasomKönnyű, piknik hangulatú, borozgatós túra a Balaton-felvidéken.
ElolvasomSzeptember utolsó hétvégéjén a még nem versenyző korú paksi judós fiatalok ismét részt vettek egy vidám hangulatú, ámde kemény küzdelmeket hozó Mindenkinek Aranyérmet vetélkedőn.
ElolvasomKönnyű túra az őszi pompába öltözött Keleti-Mecsekben.
ElolvasomA sárkányhajó világbajnokságnak az idei évben az amerikai egyesült államokbeli Atlanta, pontosabban az annak jószerével külvárosát képező Gainesville adott otthont. A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) égisze alatt szervezett viadal futamai a hazai sportbarátok számára az 1996-os olimpiáról ismerős Lake Lanier versenypályán zajlottak, szeptember 13. és 16 között. A magyar csapatnak két paksi tagja is volt: Kirschner Zoltán és Prancz Zoltán, az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-Kenu Szakosztályának kenusai. A hazai válogatott kiválóan szerepelt: hatszor állhattak fel magyarok a világbajnoki dobogó legfelső fokára, s játszották el a tiszteletükre a Himnuszt. Emellett további 6-6 ezüst- és bronzérmet nyertek. A küzdelmekből és a sikerekből a paksi versenyzők is bőven kivették a részüket. -Prancz Zoltán helyszíni beszámolója
ElolvasomSzeptember utolsó két napja zárta a 2018-as kajak-kenus életet Fadd-Domboriban, ugyanis ezen a hétvégén rendezték meg az idei utolsó versenyt a pályán. Az Országos Diákolimpiára közel 2000 nevezés érkezett, és a fiatalok ezúttal nem az egyesületüket, hanem az iskolájukat képviselték.
Elolvasom2018/19 szezon első meccseken remekeltek az ASE U14 csapatai.
ElolvasomVeres Marcell révén egy bronzérmet, és Windischmann Bence által egy ötödik helyet szereztek a paksi judósok az elmúlt hétvégén Baján megrendezett U-23-as országos bajnokságon.
ElolvasomTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17