A félidőben már majdnem hússzal ment a vendégcsapat
ElolvasomCegléden rendezték az Ifjúsági B Országos Bajnokságot, ahol a 73 kilogrammos súlycsoportban induló versenyzőnk aranyéremmel a zsebében tért haza. Ugyanitt Knap Ivett és Wolf Márton bronzérmet szerzett, őket is megilleti a gratuláció!
ElolvasomVégig vezetve nyertünk a Nyíregyháza ellen, és őrizzük a helyünket a tabella élmezőnyében.
ElolvasomA 2000-es évek közepén rendszeres felléptek különböző tánccsoportok az Atomerőmű SE hazai kosármeccsein, ám az utóbbi években ez nem volt jellemző. A tavalyi szezon második felétől aztán ismét tartalommal teltek meg a negyedek közötti szünetek, a hazai nézők legnagyobb megelégedettségére azóta a Csillag Show-tánc Egyesület táncosai adják elő műsorukat. Következzen hát egy rövid bemutatás, kik is ők pontosan!
ElolvasomA Szekszárdot legyőztünk, és az esélyesebb Baja ellen sem vallottunk szégyent
ElolvasomKattintás után a Falco és a Kolozsvár elleni siker összefoglalója, valamint a sárga-feketék elleni teljes meccs és az EC-mérkőzés hajrája is megtekinthető.
ElolvasomKét győzelemmel rajtoltak a fiatalok.
ElolvasomA listavezető magabiztosan győzte le a mieinket.
ElolvasomRemekül helyt állt a Wroclawban rendezett viadalon a még mindig csak 18 éves versenyzőnk.
ElolvasomA több mint 600 kilométeres távolság ellenére is szép számban jelen lévő szurkolóink végig segítették és biztatták a csapatot, amely végül - talán ennek is köszönhetően - idegenben gyűjtötte be a győzelmet. Köszönjük minden egyes szurkolónak, hogy velünk volt és támogatott minket, és reméljük sok ilyen szép sikerült ünnepelhetünk együtt még idén! Hajrá ASE!
ElolvasomMolnár Gyula ezúttal idegenbe is elkísérte a csapatot, és most sem pihentette a fényképezőgépét. Gyönyörű csarnok, bravúros győzelem, nem szabad kihagyni ezt a galériát!
ElolvasomRemek második félidőnknek köszönhetően megvan az első siker!
ElolvasomAz utolsó pillanatban dőlt el, hogy este héttől a DigiSport2 képernyőre tűzi a Kolozsvár elleni találkozónkat!
ElolvasomDugat vezérletével szinte végig vezetve, remek játékkal győztük le a Kálmán Lászlót ünneplő Falco csapatát, és ugrottunk a tabella élére.
ElolvasomNégy érmet is begyűjtöttek a mieink.
ElolvasomTöbb mint száz ponttal vertük a Balaton-partiakat.
ElolvasomNem késztette komolyabb erőfeszítésre a mieinket a megyeszékhely csapata.
ElolvasomAz első perctől vezető Güssing végig kézben tartotta a meccs irányítását, és magabiztosan húzta be a győzelmet.
ElolvasomIsmét a rádióban jártunk, ezúttal Eilingsfeld János és Kovács Ákos tett eleget Strasszer Andrea meghívásának. Az adásban szó esik a bajnokságban aratott négy győzelmünkről, valamint a törökök elleni EuroChallenge-nyitányról, továbbá a mai Güssing elleni mérkőzéssel is kapcsolatban is elmondják a fiúk, mire számítanak.
ElolvasomTóth Ádám játéka kérdéses, válogatott centerünk betegséggel küzd, nem valószínű, hogy pályára tud lépni. A két edzőt is megszólaltattuk a meccs kapcsán.
ElolvasomA meccs legszebb jelenetei, és a sajtótájékoztatón elhangzott edzői nyilatkozatok is megtekinthetők a Paksi Kistérségi Televízió videójában.
ElolvasomSzavazatunkkal támogathatjuk olimpiai bajnok klubelnökünket, adjuk hát le minél többen voksunkat!
ElolvasomDecembertől újra az A-csoportban folytatjuk!
ElolvasomMár az első félidőben eldőltek a lényegi kérdések
ElolvasomJanecska Eszter, Kerepesi Amira és Kiss Márk egyaránt harmadik helyen végzett.
ElolvasomMolnár Gyula ezúttal is a helyszínen járt, és megörökítette nagy arányú győzelmünket.
ElolvasomAz első perctől utaltuk a mérkőzést, egy pillanatig sem volt kérdéses, ki lesz a győztes. A csapat a közönséget is igyekezett kiszolgálni, szebbnél-szebb kosarakkal örvendeztették meg a szurkolókat.
ElolvasomMiután az Old Boys is begyűjtötte első vereségét, már csak a Judoplasztika veretlen a városi bajnokságban.
ElolvasomVideó-csokor a legutóbbi két NB1-es meccsünk, az egyaránt győzelemmel végződő Jászberény és MAFC elleni találkozók összefoglalóiból, valamint a mérkőzéseket követő sajtótájékoztatóból és edzői nyilatkozatokból.
ElolvasomJól kezdtük a meccset, de már az első negyed végére rendezte sorait a Trabzon, amely ezt követően már nem is engedte közel magához a mieinket. A csoportfavorit jól használta ki magassági fölényét, és remek egyéni képességekkel rendelkező játékosai révén végül magabiztos győzelmet aratott.
ElolvasomA Jászberény ellen Antóni extrájával nyertünk, a MAFC ellen viszont nem jött össze a siker
ElolvasomA jó játék elmaradt, de így is meggyőző fölénnyel nyertünk a MAFC otthonában
ElolvasomMajdnem minden paksi kajak-kenusnak véget ért a vízi szezon, a novembertől kezdődő időszakot már a szárazföldi edzések fogják uralni. Az idei esztendő bővelkedett sikerekben, világ- és Európa-bajnoki aranyak is kerültek Paksra.
ElolvasomMolnár Gyula képeiből állítottuk össze galériánkat
ElolvasomAz első félidőben tripláira építve jól és veszélyesen játszott a Dramicanin vezette Jászberény, ám a szünet után elfogyott a lendület, és végül magabiztosan gyűjtöttük be a győzelmet.
ElolvasomVersenyzőnk a második körben a későbbi győztes japán lánytól szenvedett vereséget
ElolvasomAz első félidőben dőlt el a meccs.
ElolvasomEzúttal a Kaposvár otthonában arattak újabb két győzelmet a fiatalok.
ElolvasomEgy szoros és egy kevésbé szoros meccset játszottunk, de mindkét találkozón voltak biztató dolgok.
ElolvasomKörtélyesi és Baki nélkül lépünk pályára a Kaposvár otthonában
ElolvasomKét hetente jelentkező sorozatunk második része is elkészült, ezúttal az elmúlt két meccs, a siker és a vereség okai, a sok sérülés (Körtélyesi, Baki, Tóth), illetve az előttünk álló feladatok kerültek terítékre.
ElolvasomEzúttal harmadik helyen zárt versenyzőnk
ElolvasomNem sikerült megszorongatni ellenfelünket
ElolvasomA Városi Bajnokság második fordulója kivétel nélkül szoros összecsapásokat hozott. Az izgalmas mérkőzéseken többször is csak pár ponton múlt a győzelem, vagy a vereség.
ElolvasomKépekben a szezonbeli második meccsünk
ElolvasomTöbbször is megnyerhettük volna a találkozót, de végül a 34 pontig jutó montenegrói Borisov vezérletével a Sopron diadalmaskodott
ElolvasomAz előző idényben nyolc alkalommal futottunk össze a Sopronnal, egyedül a Magyar Kupa elődöntőjében kaptunk ki tőlük. Szabó Zsolt eltiltás miatt kihagyja a mai meccset.
ElolvasomKorábbi évek mezei, nadrágjai és bemelegítőpólói kerülnek kiárusításra a csarnokban
ElolvasomMostantól kedvezményes áron tekintheti meg a meccseket, aki családdal látogat ki.
ElolvasomMindkét meccset megnyerték a fiatalok, a Pécs és a Szekszárd is fejet hajtott
ElolvasomBagi Boglárka is szépen szerepelt, ő végül ötödikként zárt.
ElolvasomEzúton szeretnénk tájékoztatni szimpatizánsainkat, hogy Erzsébet sportutalványt sajnos nem áll módunkban elfogadni bérlet vagy jegyvásárláskor.
ElolvasomEgy szoros vereség egy nagy arányú győzelem a hétvége mérlege
ElolvasomEgy sima győzelem és egy mindössze két pontos vereség a hétvége mérlege.
ElolvasomKét új résztvevővel és az Old Boys visszatérésével, idén 10 csapattal indult útjára a Paksi Városi Bajnokság. Az első hét nem hozott ugyan meglepetést, de az már most látszik, hogy a két új csapat színesebbé, erősebbé tudja tenni a bajnokságot.
ElolvasomNem talált legyőzőre a paksi kedvenc a Kazah Grand Prix során, ráadásul Cirjenics Miklós is begyűjtött egy bronzérmet.
ElolvasomFekete Zsuzsanna képeiből állítottuk össze galériánkat.
ElolvasomA félidőben 15 pontos hátrányban voltunk, Szabó pedig két szándékos hiba miatt nem játszhatott a negyedik negyedben, de Eilingsfeld utolsó pillanatban dobott kosarával így is behúztuk a meccset.
ElolvasomKét hetente jelentkező kosárlabda magazin indul a paksi Fortuna Rádióban, íme az első adás!
ElolvasomMindenki egészséges, fontos lenne a jó rajt
ElolvasomElolvasom
Fekete Zsuzsanna kameráján át így nézett ki a mérkőzés
ElolvasomNagy érdeklődés mellett, jó hangulatban zajlott az évadnyitó szurkolói ankét.
ElolvasomAz utolsó negyedben öt ponton tartottuk a Kecskemétet.
ElolvasomEmellett ezüstből és bronzból is jutott bőven, eredményes versenyt zártunk - képgalériával.
ElolvasomNagyon nem ment a játék a mieinknek Pozsonyban, Jarrod Jones betegség miatt nem utazott el a csapattal.
ElolvasomA későbbi győztes holland túl nagy falatnak bizonyult, de a harmadik hely meglett.
ElolvasomTóth János szakosztályelnök, Dzunic Braniszlav vezetőedző és Körtélyesi Gergely csapatkapitány mondta el, mi változott a csapat körül, és mi várható a szezonban. Szó esett a szervezeti változásról, a gazdálkodásról, valamint Charles Gosa szerepéről is.
ElolvasomTizenötből tíz aranyérmet hoztak haza a magyar versenyzők a kajak-kenusok Oklahomában rendezett maratoni világbajnokságáról, ismét az élen zártak az érem- és ponttáblázaton! Az Atomerőmű SE két versenyző, Kiszli Vanda és Pupp Noémi egy arany- és egy ezüstéremmel járult hozzá ehhez a páratlan sikerhez.
ElolvasomMolnár Gyula természetesen a helyszínen tartózkodott, az ő képi segítenek felidézni a torna történéseit.
ElolvasomMásodik félidei jó játékával ismét a Szolnok nyerte a Morgen Ferdinánd Emléktornát
ElolvasomA vártnál nehezebb meccsen, de végül két vállra fektettük a szlovák bajnokot.
ElolvasomA hétvégén Pécsen szerepelt az U18 a kiemelt bajnokságban.
Elolvasom8 arany-, 9 ezüst- és 7 bronzérem. Ezzel a kollekcióval és a további értékes helyezésekkel magabiztosan nyerte meg az egyesületek közötti pontversenyt az ASE a Dunaújvárosban megrendezett kajak-kenus viadalon.
ElolvasomVacsorával és beszélgetéssel egybekötött évadnyitóra várja a csapat az érdeklődőket. A bérletesek számára a vacsora ingyenes lesz.
ElolvasomMoldáv ellenfelet vert meg a bronzmeccsen
ElolvasomA Komarno ellen ezúttal a magyarok húzták a szekeret, többen is remek teljesítményt nyújtottak
ElolvasomA Roberson vezérelte csapat végig vezetve, megérdemelten győzte le a regnáló bajnokot. Az egész csapat jól játszott, mindenki hozzátette a magáét a sikerhez
ElolvasomAz első és a harmadik negyedben dominált a Martinic vezette Szombathely, ez elég volt a győzelemhez
ElolvasomNyereményük 1-1 sportágválasztós póló, melyet 2014. október 1-je után szállítunk ki az iskolákba.
ElolvasomNem tétlenkedtek ellenfeleink, idén is kemény csaták várnak ránk a nemzetközi kupaporondon
ElolvasomFantasztikusan szerepelt, 36 arany-, 24 ezüst- és 13 bronzérmet szerzett az utánpótlás kajak-kenu válogatott a pöstyéni Olimpiai Reménységek Versenyén, amelyen az ASE-s versenyzők négy első és egy második hellyel járultak hozzá ahhoz, hogy a magyar csapat toronymagasan nyerje meg a pontversenyt, az éremtáblázat élén zárjon és elhódítsa a legjobb nemzetnek járó különdíjat is.
ElolvasomA Szolnok, a Kecskemét és a szlovák bajnok Inter Bratislava lesz a vendég. Ferdi iskoláit támogatja a klub az 500 forintos belépő árából
ElolvasomÉrtékes kvalifikációs pontokat szereztek a paksi versenyzők
ElolvasomSchveigert Anett és Járai Levente sem talált legyőzőre
ElolvasomA korábban már megszólaltatott John Roberson után ezúttal csapatunk másik új játékosa, Henry Dugat volt a beszélgetőtársunk
ElolvasomElkészült a női városi röplabda bajnokság 2014/2015-ös idényének versenykiírása
ElolvasomElkészült városi kosárlabda bajnokság 2014/2015-ös idényének kiírása
ElolvasomEgy győzelemmel és két vereséggel zártuk a hétvégét
ElolvasomEgy pontos vezetéssel fordultunk az utolsó negyedre, de a végjáték a cseh bajnoki ezüstérmesé lett
ElolvasomBár egy két és fél perces jó periódusnak köszönhetően az Ostrava vezetett a félidőben, összességében végig kézben tartottuk a meccset, és megérdemelten nyertünk
ElolvasomAz utolsó negyednek még hét pontos hátrányban futottunk neki, de végül pont ennyivel nyertük meg a meccset az Opava ellen
ElolvasomAz idei szezontól a Facebook mellett Twitteren és Instagramon is jelen lesz a csapat, máshol meg nem jelenő képekkel, rövidhírekkel
ElolvasomOktóber 10-én a Pécs otthonában indítjuk a szezont
ElolvasomÖsszesen négy számban végzett ASE-s kajak-kenus az első helyen a szeptember 6-i Atomfutáson. Az idén már harmadik éve megvalósult Atomfutás ez alkalommal is a Kenyér-, Hal- és Borünnep programrészeként várta a szabadidősport és az élmények kedvelőit, akik tucatnyi versenyszám közül válogathattak, 600 métertől kezdve egészen a 31,5 kilométeres távig.
ElolvasomGalériával frissítve - Szeptemberben egy napra ismét az iskolások vették birtokukba az ürgemezei strandot, hiszen immár hatodik alkalommal itt került megrendezésre a Paksi Sportágválasztó. 24 sportág közül válogathattak a fiatalok, akik ki is használták a kivételes pénteki lehetőséget.
ElolvasomMindkét próbajátékost megtartja a klub
ElolvasomEzúttal fordulatosabb volt a meccs, sokáig vezettek is a csehek, de végül meglett a győzelem.
ElolvasomMolnár Gyula fotóiból állítottuk össze galériánkat
ElolvasomRoberson és Dugat is biztató teljesítménnyel mutatkozott be a hazai közönségnek
ElolvasomA cseh bajnokság harmadik helyezettjével csapunk össze ma 19 órakor, a meccsen pályára lép a két friss igazolás, John Roberson és Henry Dugat is
ElolvasomAugusztus végén rendezték meg a felnőtt, U23-as és ifjúsági maraton válogatóversenyt, amelyen Pupp Noémi és Kiszli Vanda is kiharcolta a világbajnokságon való részvételt.
ElolvasomAz első negyedtől kezdve nálunk volt az előny, de a végjátékból az oroszok jöttek ki jobban
ElolvasomA második napon a Falco bizonyult jobbnak a mieinknél, ma pedig a Sopron győzte le az immáron tartalékosan játszó csapatunkat
ElolvasomAz ASE versenyzője Dombi Rudolffal együtt szerepelt a Reggeli Start című műsorban
Elolvasom24 pontos vereséget szenvedtek fiataljaink a Nyíregyháza ellen
ElolvasomLezárult a második Ifjúsági Olimpia, amelynek a kínai Nanjing városa adott otthont. Országonként egyes szakágakban csak egy sportoló versenyezhetett, és ezt a lehetőséget Magyarországról kenu egyesben Koleszár Zoltánnak sikerült kivívnia, aki Ázsiában a legjobb nyolc között talált csak legyőzőre, míg szlalomban az előkelő ötödik helyen végzett!
ElolvasomCenterünk csütörtök délelőtt letette az állampolgársági esküt a városházán - esemény után a helyi televízió is meginterjúvolta
ElolvasomA két új légiós és a két válogatott játékos még hiányzik, de a többiek már javában készülnek az új idényre
ElolvasomFix helyre szóló bérletek megvásárlására is lehetőség nyílik az új idényben, egy szerencsés bérlettulajdonos pedig a csapattal tarthat Törökországba, a Trabzonspor elleni EC mérkőzésre!
Elolvasom„A családom a szponzorom!” címmel a Nagy Sportágválasztó, a Nagy Hangszerválasztó, a MOL és az ÚJ Európa Alapítvány közös esszépályázatot hirdet 10-18 éves fiatalok számára
ElolvasomPupp Réka és Ohát Zalán sem talált legyőzőre Piliscsabán
Elolvasom2014. augusztus 11-15. között rendeztük meg nyári napközis táborunkat, 30 gyermek részvételével
ElolvasomA nyár az egyéni sakkversenyek időszaka
Elolvasom2014. szeptember 09-én kedden 19.30 órakor újra kezdődik az asszonytorna, ezt követően csütörtökönként 19.30 és vasárnapon esténként várjuk a mozogni vágyó hölgyeket.
ElolvasomLuka Markovic 42 pontig jutott az Alba ellen
ElolvasomFiataljaink 08.22-én, pénteken 16 órakor a Gesztenyés úton csapnak össze a fehérváriakkal
ElolvasomAz előző évadban piros-kékben szereplő hátvéd a Celticsnél próbálja beverekedni magát a keretbe
ElolvasomVéget ért a felnőtt kajak-kenusok síkvízi országos bajnoksága, ahol a friss vb-ezüstérmes Boros Gergely triplázni tudott.
ElolvasomTovább erősödött a török csapat: Jerome Randle és Gani Lawal is EuroChallenge ellenfelünknél folytatja
ElolvasomEzüstérmet nyert K2-500 méteren a paksi Boros Gergely Dombi Rudolffal az oldalán Moszkvában, a síkvízi felnőtt világbajnokságon!
ElolvasomJól sikerül a bemutatkozás Boros Gergelynek Moszkvában, az idei év fő világversenyén, a síkvízi kajak-kenu világbajnokságon.
ElolvasomArany nélkül, de nem eredménytelenül zártuk a viadalt
ElolvasomAz amerikai légiós Németországból teszi át a székhelyét
ElolvasomAntóni Csanád a nemzeti csapat legjobb dobója, volt 24 pontos meccse is
Elolvasom07. 14-22. U18 Csapat Európa Bajnokság: Az induló 10-10 csapat közül a fiúk a 4. helyen, a lányok a 7. helyen zárták a versenyt. A fiúknál Antal Tibor Kende a 3. táblán, a lány csapatban Gál Hanna a 2. táblán jól szerepelt. A csapatok edzője, vezetője Szabó Krisztián, az Atomerőmű SE fiatal nagymestere volt.
ElolvasomA Velencei-tavon, a sukorói versenypályán rendezték meg a kajak-kenus utánpótlás országos bajnokságát. A gyermektől a serdülő korosztályig sok száz gyerek állt rajthoz, a paksi versenyzők négy arany mellett öt ezüstöt és egy bronzot is szereztek.
ElolvasomEilingsfeld János és Tóth Ádám is pályára került mindhárom találkozón
ElolvasomMár elutaztak a fiatalok Bulgáriába, ahol Antóni Csanád képviseli a paksiakat
ElolvasomAz első meccsen Tóth Ádám volt a legjobb, a másodikon pedig Eilingsfeld János mutatta meg, mit tud.
ElolvasomTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17