Micheal English-sel az Atomerőmű SE közös megegyezéssel szerződést bontott.
ElolvasomKedves Túratársam! Örömmel nyújtom át a 2010. évi programtervezetünket a hagyományos kisfüzet formájában.A Demeter Egyesület és az ASE Természetjáró Szakosztálya ez évben is egységes szerkezetbe foglalt éves programtervet dolgozott ki, így könnyen követhető az év során is az eseménynaptár. Érdemes is lapozgatni, nyomon követni a programokat, hiszen ez évben is sok-sok különböző eseménnyel, túrával készülnek a túravezetők, programszervezők. Nekünk, túravezetőknek az a célunk, hogy a túrákon, rendezvényeken mindenki jól érezze magát, szívesen látjuk az egyesületi tagokat és az egyesületeken kívülieket egyaránt.
ElolvasomPécsi VSK Pannonpower - Atomerőmű SE 77:76 (23:27, 16:17, 17:18, 21:14)ASE: Körtélyesi G. 6, Horváth Á. 25/15, English M. -, Dill A. 15, Kiss Zs. 4/3,Cserék: Clark I. 4, Morgen F. 6/6, Panta I. 2, Medve M. 8, Mészáros Z. -, Kovács Á. 6/3,
ElolvasomSajnos nem sikerült kiharcolni a a továbbjutást Sopronban a kadett selejtezőn.
ElolvasomAz Atomerőmű SE a harmadik, míg a vendég Debrecen a sereghajtó, vagyis 14. pozícióból várta a szombat esti mérkőzést. A találkozó egyértelmű esélyese tehát az ASE volt, míg a DEKE játékosai teher nélkül kosarazhattak a Gesztenyés úti sportcsarnokban. A tétel az első negyedben máris beigazolódott.
ElolvasomAtomerőmű SE - Debreceni Egyetem KE 79:73 (17:18, 18:12, 25:18, 19:25)Atomerőmű Sportcsarnok, Paks 800 néző,Játékvezetők: Pálla Z., Farkas G., Söjtöry T., Ellenőr: Heisig J.,
ElolvasomAz utóbbi időben hullámzóan teljesítő Atomerőmű a sereghajtó Debrecent fogadja a hétvégén. Szerdán mindkét gárda idegenben lépett parkettre és egyaránt vereséggel tértek haza. Az atomosok Kaposvárott, míg a „civisvárosiak” Dombóváron maradtak alul ellenfelükkel szemben.
ElolvasomA Kaposvár elleni mérkőzések mindig a rangadó kategóriába tartoznak, így volt ez szerdán is. Bár az összecsapás előtt a KKK csak a 10. helyen állt nagyon fogadkoztak a hazaiak, ezúttal legyőzik a bajnoki címvédőt. A nyolcba igyekvő kék fehérek a héten légióst cseréltek, Ceskovic érkezett a somogyi alakulathoz.
ElolvasomA CEBL meccs, és a Salgótarján elleni összecsapás már-már azt sugallta, végre kezdünk kimászni a gödörből, de legalábbis önbizalom növelőnek tökéletes volt a két találkozó. Aztán jött a Kaposvár, és újfent a vereség okait kereshetjük.
ElolvasomA soron következő KKK - ASE mérkőzést ÉLŐBEN
Elolvasom2010. január 26-án 19.00 órai kezdettel Pécs-Atomerőmű SE edzőmérkőzés lesz Pécsen.
ElolvasomKaposvári KK - Atomerőmű SE 95:93 (23:22, 29:25, 16:19, 27:27)Kaposvár 1000 néző Játékvezetők: Cziffra Cs., Tóth K., Szilas Gy., Ellenőr: Bodrogváry I.,
ElolvasomA CEBL négyes döntője miatt megváltozott az Albacomp – Atomerőmű SE Magyar Kupa időpontja.Az új időpont:2010.02.02. 19:00 Albacomp – Atomerőmű SE2010.02.17. 18:00 Atomerőmű SE - Albacomp
ElolvasomJanuár 20.-án kettő, míg 21.-én egy mérkőzéssel folytatódik az Uniqa Magyar Bajnokság. A 16. fordulóból előrehozott meccsen az Atomerőmű SE Kaposváron vendégszerepel, míg a 12. játéknapról a Dombóvár- DEKE találkozót rendezik. Csütörtökön pedig a 15. fordulóból a PVSK- Nyíregyháza összecsapást rendezik. Az ASE tehát „Somogyországban” lép parkettre szerdán 18 órakor.
ElolvasomVerseny: Felnőtt I. osztályú ORVVerseny helye: BudapestVerseny ideje: 2010. január 16. szombat
ElolvasomA CEBL döntője február 9-10-én lesz megrendezve Kolozsváron. Az Atomerőmű SE csapata mellett a Cseh Novy Jicin, a Román BCM ELBA Timisoara és a házigazda, U-Mobiltelco Cluj tagja a négyes döntőnek.
ElolvasomAz ASE csarnokban rendezték az Országos Serdülő Bajnokság területi keresztjátékának első fordulóját, a Baja, a Dombóvár, a Békéscsaba és az ASE csapatainak részvételével.
ElolvasomNagyon nehéz találkozóra számítok és arra is készülünk a csapattal!
ElolvasomAz Atomerőmű SE a CEBL kupa győzelmet követően a bajnokságban is sikerrel vette az előtte álló akadályt. A honi pontvadászatban a 13. helyen álló Salgótarján várt Mészárosékra a legutóbbi fordulóban.
ElolvasomElmaradt meccsek eredményei:
ElolvasomSalgótarjáni KSE - Atomerőmű SE 72:94 (17:32, 20:24, 18:18, 17:20) Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 1200 néző Játékvezetők: Ádám J., Gál J., Fodor A., Ellenőr: Farkas Z.,
ElolvasomTöbb labdajátékban már bevett szokás, hogy az újságírók megválasztják a mögöttük lévő év legjobbjait. A BB1.hu hagyományteremtő szándékkal életre hívta ezt a kezdeményezést a magyar férfi kosárlabdában is. Szavazni az év legjobb magyar férfi csapatára, a legjobb magyar vagy Magyarországon játszó játékosra, illetve edzőre lehetett.
ElolvasomTöbb labdajátékban már bevett szokás, hogy az újságírók megválasztják a mögöttük lévő év legjobbjait. A BB1.hu hagyományteremtő szándékkal életre hívta ezt a kezdeményezést a magyar férfi kosárlabdában is. Szavazni az év legjobb magyar férfi csapatára, a legjobb magyar vagy Magyarországon játszó játékosra, illetve edzőre lehetett.
ElolvasomHorti Bálintot az Atomerőmű SE a szezon végéig kölcsönadta a FALCO KC csapatának! Bálint az idei szezonban 7 alkalommal lépett pályára és ebből egyszer volt a kezdő ötös tagja.
ElolvasomMa este érkezik 10 napos próbajátékra Sani Ibrahim a lengyelországi ISS Sportino Inowroclaw csapatából, ahol 12 pontot és 8 lepattanót átlagolt. Sani 208 cm magas és 111 Kg és 1983.11.25.-én született Nigériában.
ElolvasomElkészült a Magyar Kupa 16 csapatos mezőnyének sorsolása. Az élvonalbeli 14 alakulat mellé csatlakozott a "B" csoport két bajnokaspiránsa, a Hepp Kupa győztes Jászberény, valamint a Bonyhád ezüstérmes csapata. Lássuk az érdekes párosításokat:
ElolvasomNem kezdte jól a 2010-es esztendőt az Atomerőmű SE. Az Uniqa Magyar Bajnokság 13. játéknapján az ASE a PVSK Pannonpower együttesét fogadta.
ElolvasomAtomerőmű SE - PVSK-Pannonpower 53:55 (18:12, 5:14, 12:15, 18:14)Paks 1000 néző, Játékvezetők: Földházi T., Pálla Z., Hegedűs T., Ellenőr: Szaniszló S.
ElolvasomVisszatért korábbi sikereinek színhelyére Panta István.
ElolvasomAz év első mérkőzésén a bajnok Atomerőmű SE és a döntő vesztese, vagyis a PVSK- Pannonpower csap össze a Gesztenyés úti sportcsarnokban. A felek a szezon kezdetekor már játszottak egymással, hasonló szereposztás és pályaviszonyok mellett.
ElolvasomTegnap este közel háromszázan gyújtottak gyertyát az Atomerőmű Sportcsarnoka előtt.
ElolvasomMa este az Atomerőmű Sportcsarnok előtt gyertyagyújtással Horváth Zoltánra emlékezünk.
ElolvasomHétfőn hajnalban, autóbalesetben meghalt volt játékosunk Horváth Zoltán. Cece sohasem felejtünk el! Horváth Zoltán(1979-2009){jcomments on}
ElolvasomAz Atomerőmű Sportegyesület Vezetősége és Játékosai, Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és sikerekben gazdag új esztendőt kívánnak Szurkolóiknak!
ElolvasomAz Atomerőmű Sportegyesület Vezetősége és Játékosai, Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és sikerekben gazdag új esztendőt kívánnak Szurkolóiknak!
ElolvasomA 10.forduló eredményei a városi bajnokságból.
ElolvasomA 11.forduló eredményei a városi bajnokságból.
ElolvasomA 2. helyen tartózkodó Honvéd gárdáját fogadta vasárnap az ASE sakkcsapata. A 4. forduló izgalmaihoz a téli időjárás is hozzátett, de végül is 11 órára megérkezett a budapesti csapat a vártnál gyengébb összeállításban.
ElolvasomA 2. helyen tartózkodó Honvéd gárdáját fogadta vasárnap az ASE sakkcsapata. A 4. forduló izgalmaihoz a téli időjárás is hozzátett, de végül is 11 órára megérkezett a budapesti csapat a vártnál gyengébb összeállításban.
ElolvasomA rossz előjelek ellenére – Gulyás betegség, Dill sérülés miatt hiányzott, valamint az utóbbi két bajnokiját elvesztette az ASE – remekül kezdte a rangadót az Atomerőmű SE. Szorgos hangya módjára gyűjtögette a pontokat a piros kék egylet, míg a hazaiak alig tudták bevenni a paksi gyűrűt.
ElolvasomZalakerámia ZTE KK - Atomerőmű SE 73:68 (15:16, 17:14, 19:13, 22:25)
ElolvasomA naptári év utolsó bajnoki mérkőzésén vitathatatlanul a két legerősebb csapat csap össze az Uniqa Magyar bajnokságban. A 12. játéknapon Zalakerámia ZTE KK- Atomerőmű SE. A hazaiak ebben a szezonban nem találtak még legyőzőre, mely mindenképp megsüvegelendő.
ElolvasomA naptári év utolsó bajnoki mérkőzésén vitathatatlanul a két legerősebb csapat csap össze az Uniqa Magyar bajnokságban. A 12. játéknapon Zalakerámia ZTE KK- Atomerőmű SE. A hazaiak ebben a szezonban nem találtak még legyőzőre, mely mindenképp megsüvegelendő.
ElolvasomAz Atomerőmű SE vezetősége és játékosai szeretnék megköszönni a szurkolóknak, hogy a zord időjárás ellenére, elkísérték és buzdították a csapatot a Novy Jicin elleni mérkőzésen.
ElolvasomVéget ért a serdülő bajnokság első szakasza a dél dunántúli területen, csapatunk az előzetes várakozásunkat messze felülmúlva, veretlenül végzett az első helyen.
ElolvasomElszenvedte első vereségét a Közép- Európai Kosárlabda Ligában az Atomerőmű SE. A piros kék együttes Csehországban a Miltra Novy Jicin-től 77:70-re kapott ki. Pedig jól kezdődött az összecsapás.
ElolvasomFolytatódik a menetelés a Közép Európai Kosárlabda Ligában. Az Atomerőmű SE ezúttal Csehországban a Miltra Novy Jicin ellen lép pályára. A CEBL sorozatban a két gárda november végén Pakson már megmérkőzött egymással, melyen az ASE 77:71-re győzött.
ElolvasomA szakcsoportunk hetven fővel működik.Nagyon népszerű , és sokakat megmozgató két szintű városi bajnokságot szervezünk és bonyolítunk le.Részt veszünk az országos amatőr versenyeken. Sajnos, a legnagyobb megmérettetést jelentő Országos Amatőr Bajnokság döntőjét nem tudta a szövetség megrendezni, anyagi okok miatt. Azért az idei év sem maradt el sikerek nélkül.
ElolvasomA 10. forduló eredményei a városi bajnokságból.
ElolvasomElszenvedte első hazai vereségét a honi élvonalbeli kosárlabda bajnokságban az Atomerőmű SE férfi NB I-es kosárlabda csapata. A Falco KC remek első félidei játékának köszönhetően 84:74-re diadalmaskodott a Gesztenyés úti sportcsarnokban. A találkozó kiváló hangulatban kezdődött, köszönhetően az Atomic Boysnak /AB/ és a maroknyi, ám annál lelkesebb sárga fekete szurkolócsoportnak. Az összecsapás első perceiben a szombathelyi együttes irányította a játék menetét. Rövid idő alatt 6 ponttal vezettek a vendégek, a válasz Branislav Dzunics időkérése volt.
ElolvasomAtomerőmű SE - Falco-SZOVA KC Szombathely 74:84 (8:24, 19:27, 21:19, 26:14)
ElolvasomAz Atomerőmű csapata egy jól felkészített, erős játékosállománnyal rendelkező gárda, a tabellán elfoglalt helyük teljesen megérdemelt. A legutóbbi mérkőzésüket élőben láttam, bár kikaptak az Albacomp vendégeként, végig esélyük volt a győzelemre.
ElolvasomAz Uniqa Magyar bajnokság 11. fordulójában a Gesztenyés úti Sportcsarnokban a szombathelyi Falco KC vendégszerepel. A tavalyi szezonban ötször játszott egymással a két csapat. Az alapszakaszban Pakson 98-90-re (lásd:lent), míg idegenben 103:86-ra győzött az Atomerőmű SE, majd a rájátszásban a döntőbe jutásért söpréssel -3:0- lépett túl a piros kék egylet a sárga feketéken. Az Atomerőmű SE győzelemmel hangolt a fontos mérkőzésre, a CEBL Kupában az osztrák Kapfenberg Bulls együttesét – tudósítás a honlapon- idegenben 69:64-re verte.
ElolvasomTudtuk, hogy nem lehet veretlenül végigjátszani a bajnokságot, és nem is lett így. A 10. meccsen a Fehérvár állított meg minket. Talán nem is baj, néha kell egy kis pofon, hogy utána megújult erővel vessük magunkat a harcba. Nem játszott a csapat túl jól, és így is csak két ponttal voltunk rosszabbak, ez pedig, úgy érzem, belefér! Szurkolásban sem vallottunk szégyent. Rengeteg paksi volt az Alba csarnokában, és aki ott volt, űzte-hajtotta a fiúkat. Nagyszerű hangulat volt, igazán méltó egy ilyen csapathoz, egy ilyen rangadóhoz.
ElolvasomVerseny: Mikulás KupaVerseny helye: KecskemétVerseny ideje: 2009. december 05. szombat
Elolvasom2. Gyerek forduló Keckemét Atomerőmű SE - JÁSZ SOLYMOK 60 - 43Banyák Ágoston 5, Lenger Levente 6, Pál András 10, Kreisch András 4, Major Martin 4, Szigetfű Ákos 5,Tóth Zsombor 13, Siklósi Gábor 3, Gúlyás Milán 10 FÉLEGYHÁZI KISVITÉZEK - Atomerőmű SE 27 - 75Pál Norbert 2, Bonyák Ágoston 17, Lenger Levente 7, Pál András 2, Kreisch András 2, Major Martin 1, Jantner Balázs 2,Szigetfű Ákos 11, Tóth Zsombor 14, Gúlyás Milán 17 3. Forduló Atomerőmű SE ( NUKLEÓK ) - KECSKEMÉT ( KESI HÁROMKÖR ) 35 - 59 Gúlyás Milán 4, Pál András 6, Lenger Levente 10, Siklósi Gábor 1, Banyák Ágoston 2, Kreisch András 2,Szigetfű Ákos 6, Tóth Zsombor 4 SZOLNOK - Atomerőmű SE 49 - 43Gúlyás Milán 22, Pál András 5, Lenger Levente 1, Major Martin 1, Greszkó Dominik 1, Banyák Ágoston 3,Kreisch András 1, Szigetfű Ákos 1,Tóth Zsombor 8,
ElolvasomOrszágos Kenguru Bajnokság Gyakorlós Gyerkőcök - Atomerőmű SE97-22ASE: Csobán 3, Varga 7, Pupp, Plézer 4, Major 3, Kasi 1, Antóni, Krasznai 1, Berek M, Veisz 1, Berek D 1, Stier 1, Rausch Atomerőmű SE - Gyakorlós Benjaminok54-19ASE: Rausch, Varga 6, Csobán 4, Pupp 10, Plézer 12, Major 7, Veisz 4, Kasi, Antóni, Krasznai, Berek D., Stier 11
ElolvasomEredmények a városi bajnokság 9. fordulójából.
ElolvasomA 10. fordulóban elszenvedte első vereségét a honi kosárlabda bajnokságban az Atomerőmű SE. Az Albacomp csapata szakította meg a 2009-2010-es szezon győzelmi szériáját, hallatlanul izgalmas mérkőzésen. 2500-an voltak kíváncsiak a játéknap rangadójára, az odahaza veretlen fehérvári és listavezető paksi csapat meccsére. A hangulatra tehát nem lehetett panasz, köszönhetően a rengeteg piros kék drukkernek is.
ElolvasomAlbacomp - Atomerőmű SE (22:18,:,:,:)Székesfehérvár 1500 néző
ElolvasomSzékesfehérvárra látogat az Uniqa Magyar Bajnokság 10. fordulójában az Atomerőmű SE. A négyszeres bajnok és négyszeres kupagyőztes előtt újabb nehéz, de nem megoldhatatlan feladat áll. Az ASE kerete a héten tovább erősödött, mivel a szakvezetés szerződést kínált az amerikai centernek Kevin Martinnak. Dzunics Branislav együttese hibátlan mérleggel vezeti a tabellát, melyen az Albacomp öt győzelemmel és négy vereséggel áll.
ElolvasomAz ASE „A” csapata csoportjában a 3. lett ,így a területi keresztjátékban az 5-8.helyért játszik. Ide két győzelmet vittünk a saját águnkról mivel a Kecskemét/B csapatát, a csoportmérkőzéseken kétszer sikerült legyőzni. A másik ágról a Baja és a Dombóvár került be. Az első torna 11.29-én, Dombóváron volt.
ElolvasomA 2009.december.12-én megrendezésre kerülő Atomerőmű SE - FALCO bajnoki kosárlabda mérkőzés időpontjának változása: U20 13.00Felnőtt 15.45
ElolvasomNagyon nagy sikere volt az ASE Szabadidősport Szakosztály játszóházának november utolsó vasárnap délelőttjén.
ElolvasomTehát a kérdés az lenne, mit várok az Albacomp meccstől. Első gondolatomként leszögezném, hogy a saját fejünkben továbbra is rend kell, legyen, nem szabad túlértékelni az eddig elért eredményeinket!
Elolvasom2009. november 29-én pénteken egyesületünk apraja-nagyja összejött a sportcsarnokban, hogy családias hangulatban megünnepeljük az Atomerőmű SE alapításának 30. évfordulóját. Tekintse meg képriportunkat...
ElolvasomFehérvárra, és külföldre is: „Indul a busz”!!!Vannak piros betűs ünnepek, mint például a március 15., vagy a május 1.Az ASE szurkolónak, kis túlzással ilyen lesz idén a december 5-e is, hiszen minden évben ez az egyik legjobban várt idegenbeli mérkőzés! Következik az Albacomp – ASE!!!
ElolvasomMegyei rangadónak indult, gálameccs lett belőle. Röviden így összegezhető az Atomerőmű SE- Dombóvári KC férfi NB I-es bajnoki a 9. játéknapon.
ElolvasomAtomerőmű SE - Dombóvár KC 117:62 (31:6, 27:27, 23:17, 36:12)
ElolvasomMegyei rangadó következik a honi kosárlabda bajnokság 9. fordulójában. A listavezető Atomerőmű SE a 10. Dombóvárt fogadja november 28.-án szombaton 18 órától a Gesztenyés úti Sportcsarnokban. Az ASE várhatja kedvezőbb előjelekkel a Tolnai derbit, hiszen mérlege hibátlan, és a CEBL kupa első fordulóját is sikerrel vette paksi egylet.
ElolvasomA paksi kosárlabda szurkolók által nyáron életre hívott Atomic Boys Szurkolói Egyesület céljai között szerepel többek közt az egészséges életmód népszerűsítése, a város iránti elkötelezettség erősítése. Éppen a fentiek miatt invitálta tevékeny munkára tagjait a szárnyait bontogató Egyesület a hétvégén.
ElolvasomRendhagyó módon, a nyáron alakult Atomic Boys Szurkolói Egyesülettel kezdeném írásomat!Többek között a város iránti elkötelezettséget és a környezettudatos életmódot is zászlajára tűző egyesületünk tevékeny munkára invitálta tagjait. A lelkes fiatalok – és több, az egyesület ötletével szimpatizáló, független önkéntes –, a strand mellett található, közkedvelt park takarí-tását vállalták magukra.
ElolvasomSikeres rajtot vett a Közép Európai Kosárlabda Ligában az Atomerőmű SE. A három, egyenként három fős csoportok „B” jelű triójába sorsolták a paksi csapatot, a cseh Miltra Novy Jicin és az osztrák Kapfenberg Bulls társaságában. Az első mérkőzést szerdán hazai parketten játszotta cseh riválisa ellen az ASE.
ElolvasomAtomerőmű SE - Miltra Novy Jicin77:71 (24:24, 19:14, 14:14, 20:19)
ElolvasomBármilyen hihetetlen is már 30 éve, hogy létezünk, mint ASE. 2009. november 27-én pénteken 18.00 órai kezdettel az Atomerőmű SE 30. évfordulója alkalmából találkozót szervezünk az ASE Sportcsarnokban. A sporttalálkozón az ASE volt és jelenlegi sportolói, edzőink, segítői, támogatói vesznek részt.
ElolvasomBármilyen hihetetlen is már 30 éve, hogy létezünk, mint ASE. 2009. november 27-én pénteken 18.00 órai kezdettel az Atomerőmű SE 30. évfordulója alkalmából találkozót szervezünk az ASE Sportcsarnokban. A sporttalálkozón az ASE volt és jelenlegi sportolói, edzőink, segítői, támogatói vesznek részt.
ElolvasomHolnap bemutatkozik Kevin Martin az ASE új próbajátékosa, a Novy Jicin elleni CEBL Kupában. Előző idényben még Portugáliában a Porto csapatában pattogtatott, idén Dél-Koreában a Daegu Orions egyesületét erősítette.
ElolvasomA városi bajnokság 7. fordulójának eredményei.
ElolvasomLegutóbb a 2006-2007-es szezonban játszott nemzetközi mérkőzéseket az Atomerőmű SE. Akkor az Európa Kupában még Zsoldos András irányította a piros kék gárdát. Az ASE a csoportmeccsek során sajnos mind a hat mérkőzését elvesztette, az utolsót az ukrán Mariupol otthonában. Érdekesség, hogy Gulyás Róbert játszott azon a találkozón, - a szomszéd ország csapatában- és 16 pontot szerzett.
ElolvasomLegutóbb a 2006-2007-es szezonban játszott nemzetközi mérkőzéseket az Atomerőmű SE. Akkor az Európa Kupában még Zsoldos András irányította a piros kék gárdát. Az ASE a csoportmeccsek során sajnos mind a hat mérkőzését elvesztette, az utolsót az ukrán Mariupol otthonában. Érdekesség, hogy Gulyás Róbert játszott azon a találkozón, - a szomszéd ország csapatában- és 16 pontot szerzett.
ElolvasomA hétvégén az ASE sportcsarnokban került megrendezésre az Országos Serdülő Bajnokság 5. fordulójára.
ElolvasomA Szolnoki Olaj KK Tiszaligeti Sportcsarnokába látogatott az Uniqa Magyar Bajnokság 8. játéknapján az Atomerőmű SE. A hazaiak - bár imponáló 5-2-es győzelem-vereség mutatóval álltak a tabella harmadik helyén – háza tájáról hallani lehetett, hogy a szurkolók és a szakmai stáb között nincs minden rendben. A piros- fekete fanatikusokkal nem tudta elfogadtatni magát Horváth Imre vezetőedző, így sejthető volt, hogy előbb- utóbb kenyértörés következhet.
ElolvasomSzolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE 74:92 (29:23,17:19,19:25,9:25,)Szolnok 1500 néző Játékvezetők: Bodnár P. Benczur T. Györffy P. A.Szolnoki Olaj KK: Fodor 11/9, Barro 9, Fraizer 13, Grebenár 6, Rice 17/6 Cs: Vesztergom, Aleksic 8/6, Szabó 10/6,Atomerőmű SE: Mészáros -, Clark 10, Dill 25/9, Kiss 12/12, Horváth 11/3 Cs: English 18, Medve -, Gulyás 9/3, Körtélyesi 6 , Kovács 1,
ElolvasomMIKULÁSVÁRÓ JÁTSZÓHÁZ2009. november 29-én, vasárnap 9.00-13.00 óra között az ASE Sportcsarnokbanaz ASE Szabadidősport Szakosztály szervezésében, az Ökocsiga Egyesület közreműködésével.
Elolvasom„Nem nekünk kell szégyenkeznünk ez után a meccs után.”- nyilatkozta 2008. november 12.-én a Szolnok - ASE meccs után akkori vezetőedzőnk Sabáli Balázs. Az Atomerőmű SE legutóbbi alapszakasz mérkőzését 3 ponttal vesztette el- lásd lent-, de az összecsapás nem mindennapi körülmények közt ért véget.
Elolvasom2009. November 21-én Szolnok - ASE bajnoki mérkőzés!A 15:45-kor kezdődő találkozóra, szurkolói buszt indítunk!
ElolvasomNagyon kemény mérkőzésre számítok. Ha azt a védekezést hozzuk amit magunktól elvárunk, akkor legalább annyi esélyünk lehet a győzelemre, mint a hazai pálya minden előnyét élvező Szolnoknak.
ElolvasomJól szerepeltek a paksi serdülők a Szekszárdon rendezett judo Országos Bajnokságon. Pupp Réka, Skállát Katalin és Szőke Attila imponáló fölénnyel nyerte meg a súlycsoportját és lett országos bajnok. Horváth Jennifer és Hosnyánszki Dániel is derekasan helytállt és csak egy nagyon kevés választotta el őket a döntőtől, a bronzérem is nagyon szép eredmény. Összességében az egész csapatot dicséret illeti, azokat is akik nem szereztek érmet. Ezzel az összesített éremtáblázatban is előkelő helyen végeztek a paksiak. (Edzőik : Kun Szilárd, Kanczer István)
ElolvasomA hétvégén az ASE sportcsarnokban rendezték meg az Országos Kadett Bajnokság harmadik fordulóját. Az első mérkőzésenaz ASE kadett csapata a Bonyhád elleni nagyarányú győzelemmel bebiztosította a csoport harmadik helyét.
ElolvasomEredmények a 6. fordulóból.
ElolvasomTovábbra is hibátlan a mérleg. A bajnokság 7. fordulójában az Atomerőmű SE a Sopront fogadta és győzte le 10 ponttal. A vendéggárda remek mérleggel érkezett az Atomvárosba, az eddig lejátszott mérkőzésein öt győzelem és két vereség volt a mérleg.
ElolvasomAtomerőmű SE - Soproni KC 86:76 (21:12, 19:20, 18:25, 28:19)
ElolvasomBár csak néhány napja érkezett Paksra, már távozott is az Atomerőmű SE csapatából Bonell Colas. A próbajátékra érkező Collas edzésmunkájával nem győzte meg Braniszlav Dzunics vezetőedzőt.
Elolvasom2009. November.15-én, Pakson rendezik a kadett bajnokság 3. fordulóját. Az Atomerőmű SE csapata a Kasi Delfinek mellett a Bonyhádi KSE a PVSE-PVSK/B a Kecskeméti SI/A és Kecskeméti SI B csapatát látja vendégül.
ElolvasomAz ASE judosai az elmúlt hétvégén három különböző korosztályban, három különböző versenyen vették részt. A szép eredmények közül kiemelkedik a juniorok győzelme az országos csapatbajnokságon, valamint Csoknyai László diadala a Belgrádban rendezett felnőtt Szerb Openen. Részletes eredmények...
ElolvasomÉlesedik a bajnokság, egyre komolyabb ellenfelek következnek az Atomerőmű SE számára. A paksi legények az Uniqa Magyar Bajnokság 7. játéknapján a Sopron együttesét fogadják a Gesztenyés úti sportcsarnok parkettjén.
ElolvasomAz Egyesület egy olyan egységes ASE kártyát tervez bevezetni a tagjai számára, mely azon túl, hogy jelzi mi ASE tagok egy csapat vagyunk, terveink szerint különféle kedvezményre jogosítja majd a tulajdonosát. A kártyás rendszer jelenleg...
ElolvasomKaposvár - Atomerőmű SE 76:65 (24:5, 16:22, 20:18, 16:20) ASE: Metzger 26/9, Balázs 13/3, Braun 10, Vida 8/3, Bosnyák 2, Cserék: Baki 6, Orosz -, Hermann -, Dombóvár - Atomerőmű SE 84:89 (14:26, 18:25, 24:20, 28:18) ASE: Vida 22/12, Braun 15, Metzger 14, Balázs 13/3, Bosnyák 9/3, Cserék: Baki 9/3, Orosz 5, Hermann 2, Nagy -, Sziklási -,
ElolvasomHétvégén fordulót játszott az Atomerőmű SE kenguru csapata Baján, ahol 2 mérkőzésből egyet megnyertek a másikat elveszítették Nagy László tanítványai. ASE - Babits Lurkok 42-30Varga, Plézer, Pupp 11-11-11, Major 4, Veisz 1, Wolf, Stier 2-2,ASE- Bajai Gyaxi 24-98Varga 2, Pupp 6, Plézer 7, Major 4, Stier 3, Wolf 1, Weisz 1
ElolvasomKedves Látogatóink!Honlapunkat új szolgáltatással bővítettük. Ezentúl a cikkekhez megjegyzéseket, hozzászólásokat fűzhetnek regisztrált felhasználóink. A hozzászólásokat minden látogató olvashatja cikkeink végén.
ElolvasomA tavalyi szezonban még Sopronban játszó válogatott játékosunk Körtélyesi Gergely először lép pályára a Sopron ellen.
ElolvasomFolytatta jó szereplését az ASE serdülő csapata
ElolvasomEredmények a 5. fordulóból.
ElolvasomBonell Colas az Atomerőmű SE kiszemeltje.
ElolvasomA hatodik forduló után továbbra is vezeti az Uniqa Magyar Bajnokságot az Atomerőmű SE férfi NB I-es kosárlabda csapata. Dzunics Branislav együttese vasárnap Kecskeméten 75:59-re győzött.
ElolvasomChris Monroe a 2004/2005 szezonban érkezett az Atomerőmű SE férfi kosárlabda csapatához. A játékostól azt vártuk, hogy pótolja a távozó Terrence Davist.
ElolvasomAz Uniqa Magyar Bajnokság következő játéknapján az Atomerőmű SE Kecskemétre látogat.
ElolvasomMély fádalommal tudatjuk akik ismerték és szerették, hogy 59 éves korában elhunyt Bálind József a DVMSE Kosárlabda Kft ügyvezetője, edzője és mindenese.
ElolvasomEredmények a 4. fordulóból.
ElolvasomŐrzi veretlenségét az Uniqa Magyar Bajnokságban az Atomerőmű SE férfi NB I-es kosárlabda csapata.
ElolvasomMég mindig veretlen az Atomerőmű SE férfi kosárlabda csapata a honi bajnokságban.
ElolvasomPécsen rendezték az Országos Serdülő Bajnokság 3. fordulóját, az ellenfél az eddig veretlen Kaposvár csapata volt.
ElolvasomPécsen rendezték az Országos Serdülő Bajnokság 3. fordulóját, az ellenfél az eddig veretlen Kaposvár csapata volt.
ElolvasomHa csak a bajnoki meccseket nézzük, akkor csapatunk sorozatban 12 győzelemnél tart! Azt hiszem, elég szép sorozat áll mögöttünk, és reméljük, még sokáig kitart a győzelmi széria.
ElolvasomAtomerőmű SE- MJUS- Fortress Körmend a férfi kosárlabda bajnokság 5. fordulójában. A negyedik negyedben mutatott kiváló játékának köszönhetően továbbra is őrzi veretlenségét az ASE...
ElolvasomAz Atomerőmű Sportegyesület Cselgáncs és Kajak-Kenu Szakosztályának sportolói és edzői összefogva dolgoztak a Dunapartért.
ElolvasomAz NYKK - ASE szavazásának végeredménye
ElolvasomAz utolsó negyedben robbantott az Atom, és a mutatott játéka alapján megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.
ElolvasomDél – Alföldi Regionális Kosárlabda Utánpótlás Bajnokság, Paks 1. forduló
ElolvasomAkik ki látogattak az ASE csarnokban rendezett bajnoki nyitányra, ismerős arcot láthattak a lelátón.
ElolvasomA Nyíregyháza első hazai győzelmére, míg az Atomerőmű SE a hibátlan mérleg megőrzésére készül az Uniqa Férfi NB I-es Kosárlabda Bajnokság Alapszakaszának negyedik fordulójában.
ElolvasomKecskeméten játszott az ASE kadett fiú kosárlabda csapata.
ElolvasomAz Atomerőmű SE kadett csapatának csapatképe 2009-10
ElolvasomAz Atomerőmű SE – Kaposvári KK szavazásának végeredménye.
Elolvasom2009. október 24.-én az ASE sportcsarnokban kerül megrendezésre az a Nemzetközi Twirling Bajnoskág, ahol a magyar csapatokon kívűl, horvátok, szlovének és olaszok is részt vesznek.
ElolvasomEgy-egy szelektíven gyűjthető hulladék volt a belépő szombat délután a IV. Zöldfülű Játszóházba, az ASE Sportcsarnokba.
ElolvasomTöbb bizonytalanság után elkészült a nemzetközi megméretés programja.
ElolvasomOrszágos Serdülő Bajnokság2. forduló
ElolvasomAz új szezont két könnyed győzelemmel kezdte az ASE, mondhatni ott folytattuk, ahol tavaly abbahagytuk.
ElolvasomKözép-Európa (CEBL) Kupa programjaAz Atomerőmű SE a „B” jelű csoportba kapott besorolást:
ElolvasomU23, Ifjúsági és Serdülő Keretfeltöltő, Dunai István Emlékverseny
ElolvasomA DEKE - Atomerőmű SE szavazásának végeredménye
ElolvasomOrszágos Kadet Bajnokság Dél-dunántúli csoport alapszakasz
ElolvasomAz I. Paksi Sportágválasztó képei az első nap, első feléről.
ElolvasomAz I. Paksi Sportágválasztón nemcsak az ASE sportolóit és edzőit láthattuk, hanem a PSE részéről a focistákat, teniszezőket, tájfutókat, ritmikus gimnasztikásokat, shotokan karatésokat és boxolókat. Első ízben Szakály Sándorral a box szakosztály edzőjével készült interjú.
ElolvasomAz Atomerőmű SE - Salgótarján KSE szavazásának végeredménye:
ElolvasomAtomerőmű SE - Salgótarjáni KSE 99:56 (23:12, 27:18, 19:19, 30:7)
ElolvasomPaks 900 néző Játékvezetők: dr. Valovics István, Bognár Tibor, Jakab LászlóASE: Körtélyesi 11/3, HORVÁTH 21/6, Horti 2, KISS 14/12, Mészáros 6/3, cserék: Clark 11/3, English 7, Morgen 2, Medve -, DILL 12/3, Kovács 5, Gulyás 8,SKSE: Szabó 6/6, Sebők 5/3, Gorski 2, VAVRA 22/9, DAVIS 12/3, cserék: Gál -, Kiss 9/3, Túróczi -, Balikó -, Szombaton este elkezdődött az új pontvadászat a címvédő Atomerőmű számára is. Az újonc Salgótarján érkezett Paksra mely a betegségek és sérülések miatt nem tudott a legerősebb összeállításában pályára lépni. Paksi oldalon is akadtak sérültek így szokatlan ötössel kezdett Dzunic mester is. Jobban kezdett a tarján, de a negyed felénél magukhoz tértek a hazaiak és átvették a vezetést. Vendégoldalon Vavra tartotta a lépést, de Horváth Ákos vezérletével húsz pontra duzzadt a hazaiak előnye a nagyszünetre. Fordulás után egy kiegyenlített negyed következett, köszönhetően annak hogy az ASE pontatlanná vált a támadásokban, a Salgótarján pedig nagyot küzdött mind támadásban mind védekezésben. Az utolsó felvonásban sebességet váltottak a hazaiak ezzel felőrölték a teljesen elfáradó vendégeket és olykor látványos kosarakkal szórakoztatták a közönséget. A mérkőzés végéig mindkét szurkolótábor sportszerűen buzdította övéit, amit a csapatok tapssal háláltak meg. Mestermérleg: Dzunic Branislav: - Nehéz ilyenkor bármit is mondani. Mindenki pályára lépet, és hozzátette a magáét a mérkőzéshez. Walke Károly: - Nem véletlenül kértük a mérkőzes halasztását. Meglátszott a játékunkon, hogy tartalékosan állunk ki, illetve az ASE nem a mi kategóriánk. Igyekszünk minden olyan mérkőzést megnyerni, amivel esélyünk van a bennmaradást kiharcolnunk. Gratulálok a Paksnak!
ElolvasomTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17