A mezőny létszáma szinte megegyezik a tavalyi tornáéval, az „A” csoportban 42, míg a „B” csoportban 17 induló méri össze az erejét. A résztvevők játékereje mutat nagy javulást. Két nagymester, öt nemzetközi mester és jó pár egyéb címviselő játéka az utóbbi évek legerősebb nyílt versenyét jelenti Tolna megyében . Az első fordulóban a papírforma érvényesült. A párharcokban az alacsonyabban rangsoroltak csak egy meglepetést győzelmet értek el, a bajai Dardos Ferenc legyőzte a kiskunhalasi Márta Dominiket. Sikerült még hat esetben kiharcolni a döntetlent és huszonkét alkalommal az erősebbek diadalmaskodtak. A csütörtöki duplafordulón már jóval szorosabb mérkőzések várhatók.
Hosszabbítás után sikerült legyőzni a Sopront.
2024 piros betűsként vonul be a történelmünkbe, mert Pupp Noémi révén 2 olimpiai bronzérmet is szereztünk a Párizsi Olimpiáról, ráadásul a nem ez volt az egyedüli siker a szezonban. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
2024.12.07. - 08. Mohács
Rutkai Péter beszámolója.
Jegyvásárlással kapcsolatos tudnivalók Sopronban.
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17