Így eveztünk mi...

2024.12.20, 14:29 Kajak-kenu
2024 piros betűsként vonul be a történelmünkbe, mert Pupp Noémi révén 2 olimpiai bronzérmet is szereztünk a Párizsi Olimpiáról, ráadásul a nem ez volt az egyedüli siker a szezonban. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?

Az Atomerőmű Sportegyesület kajak-kenu szakosztályában meggyőződésünk, hogy a sport egy sikeres élet alapjait teremti meg: a fizikai erősödés mellett az akaraterő, tudatosság, állhatatosság kifejlődésében is nagy szerepe van. Az egyesületnél fontosnak tartjuk, hogy a sportolóink tanuljanak és a sporttól fejben-testben megizmosodva kerüljenek ki az iskolából: akinek van ambíciója, annak a felnőttek között is adunk lehetőségeket, de elsődleges célunk, hogy a fiatalok minél tovább maradjanak a sportágban és életük részévé váljon a mozgás.

Nézzük, hogy mi is történt velünk 2024-ben!

Felnőttjeink

  • Pupp Noémi a Párizsi Olimpián előbb kajak négyes 500 méteren Csipes Tamarával, Gazsó Alida Dórával és Fojt Sárával, majd kajak kettes 500 méteren Fojt Sárával szerzett bronzérmet! Ráadásul utóbbi számban négyen álltak a harmadik helyen, a németekkel holtversenyben született meg szakosztályunk negyedik olimpiai bronza.
  • Noéminek igazán hullámvölgyekkel teli volt az éve, de a sport az, ami megmutatja, hogy mindenhonnan van felállás: egy gyengébb idénykezdet után megnyerte K21000 méteren és K4-500 méteren az Európa-bajnokságot, és még ezután is kellett mennie az olimpiáért, ami feltette a habot a tortára!
  • Kiszli Vanda a maratoni szakágban 2 Európabajnoki aranyat és egy ezüstérmet, illetve eddigi legnehezebb világbajnokságáról egy-egy ezüstöt és bronzot zsebelt be, ezekkel az eredményekkel fordult rá 2025-re, a Nem Olimpiai Számok Világjátékára: Vandát választották 2024 legjobb női maratonistájának!
  • Vajda Bence, Kollár Kristóf és Juhász István is részt vett a felnőtt síkvízi, nem olimpiai számos világbajnokságon:
    • Bence kajak párosban Szántói-Szabó Tamással 1000 méteren lett hetedik;
    • Kristóf és Pisti, aki idén debütált a felnőtt vébén, 500 méteren kenu mix négyesben lett ötödik.
  • versenyzőink végig versenyezték az évet, kenusaink is harcban voltak az olimpiai kijutásért.

Juniorjaink

  • az U23as világbajnokságon három versenyzővel képviseltük magunkat:
    • Kollár Kristóf és Juhász István kenu négyes 500 méteren lett világbajnoki ezüstérmes;
    • Pisti 500 kenu párosban (a szegedi Molnár Csanáddal) lett hatodik;
    • Kristóf 500 és 1000 méteren is indult egyesben, előbbiben B-döntőt nyert, utóbbiban ötödikként zárt;
    • Hodován Dávid (a velencei Fodor Nicholasszal) 1000 kenu párosban lett hetedik.
  • az U23as Európa-bajnokságon Kristóf és Pisti mellett Hodován Dávid képviselte a klubunkat:
    • 500 párosban Pistiék bronzérmet szereztek;
    • Dávid ezüstérmes lett 1000 párosban;
    • Kristóf vitt két egyest, 1000 egyesben ötödik, 200-on hatodik lett;
  • a Főiskolás és Egyetemista Világbajnokságon Hodován Dávid Fodor Nicholasszal lett ezüstérmes kettes kenuban;
  • az országos bajnokságon a 10 kenus aranyból hetet Paksra hoztunk, egyedül az 5000 egyes, illetve az 1000 egyes és páros cím került más klubhoz;
  • 2024ben mind a négy kenusunk- Besenyei Ádám mellett Kollár Kristóf, Juhász István és Hodován Dávid) tagja a Los Angeles keretnek, így a táborokban együtt tudott készülni az egész csapat Bedecs Ferenc szakosztályvezetőnk irányításával, akit 2024-ben is felkészítő edzőként is dolgozott a válogatott mellett.

Ifjúsági korosztály

  • Juhász István ifjúsági korosztályból való kilépése után is méltó képviselete maradt egyesületünknek, hiszen a 2007es Pálfalvi Viktor élete első világbajnokságáról rögtön aranyat hozott, tagja volt a vb-első kenu négyesnek.

Gyermek, kölyök, serdülő

  • a legnépesebb korosztályunk a szakosztályban, a tömegből szépen jönnek az eredmények nem feltétlenül a győzelem a lényeg, de az számszerűsíthető: ha ott van a gyerek és élvezi a mozgást, már akkor nyert vele mindenki- gyerek, szülő, edző.
  • összesen 3 bajnoki címet és számos bajnoki dobogós helyet szereztek a fiatalok, a kajakos lányok és a kenus fiúk is kivették a részüket a sikerekből;
  • ebben a korosztályban sok regionális versenyen voltunk, eveztünk Zalaegerszegen Orfűn, Tolnán, FaddDomboriban és a szegedi Maty-éren is: cél a versenyrutin megszerzése és a csapategység kialakítása;
  • Babarik Levente, Kovács Roland és Vajna Lóránt is tagja a válogatottnak.

Sárkányhajó, szabadidő

  • a sárkányhajó az egyike az egyesület szabadidős lábainak, hiszen egy olyan mozgásforma, amelyet a teljesen amatőrök is élvezettel tudnak űzni: a júniusi, atomerőműves igazgatóságok és cégek közötti versenyre nagy volt a csónakházban a készülődés és maga a verseny is nagyon jó hangulatban zajlott;
  • a csónakházban két sárkányhajóscsapat is egész évben készül, mindennapjaik része a sportolás;
  • a kenuzgAtom keretében egynapos túrákat (BölcskePaks, Paks-Gerjen) szerveztünk, ahol több mint 70 civillel ismertettük meg a vízi életet.

Versenyszervezés

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség évek óta biztos pontként tekint ránk:

  • a három, FaddDomboriban 2024-ben rendezett verseny közül kiemelkedik a Vidék Bajnokság, ahol közel 1500 fős versenyzői létszámot láttunk vendégül, és persze a régiós versenyek, válogatók is zökkenő nélkül lezajlottak;
  • februárban és novemberben végén ismét vendégül láttuk a régió fiatalságát a Héraklész Fizikai Felmérőn.

Közösséget építünk

  • kirándulásainkon igazi csapatként funkcionálunk a szülők is szerves részei az egyesületnek, a gyerekek mellett ők adják azt a támogatást, amivel sikeresek lehetünk;
  • a háromhetes nyári táborunk is teltházon, hatvan körüli létszámmal dübörgött, a fizikai kihívások és vizes kalandok mellett kulturális élmények is emlékezetessé tették sokan a táborban döntötték el, hogy szeptemberben el szeretnék kezdeni a sportágat.

Előre tekintés

  • Spiesz Levente, korábbi kajakosunk februárban bekapcsolódott az edzői gárdába;
  • Huszák Donát, korábbi kenusunk nyártól heti három alkalommal besegít a legifjabbak vízhez szoktatásában;
  • a csónakházba került sok olyan eszköz, hajók, SUPok, amivel egy újabb láb, a vízitúrázás kialakulása is napirenden van;
  • 2024 nyarán befejeződött az új, vízitúrás épület kialakítása, amely a csónakház sportközponti jellegét igyekszik erősíteni és a vízitúrázás lábnak ad egy újabb lendületet, valamint az itt létrejött Csónakház Kávézó által egy népszerű desztinációvá szeretnénk válni;
  • 2025 tavaszán elindítjuk a hajóbérlést: kenut, kajakot vagy akár SUPot is lehet bérelni;
  • 2025ben várhatóan 3 vízi és 2 szárazföldi versenynek lesz házigazdája szakosztályunk.

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%