Bízva abban, hogy „Őfelsége” nem akadályozza meg, Külső-Somogy területén fogunk túrázni, ahol egyik nemzeti emlékhelyünket – amely Szent László személyéhez kapcsolódik - is meglátogatjuk. Mióta legutóbb arra jártunk, megépült egy új, interaktív látogatóközpont, mely remélhetőleg sok információval, érdekességgel fog szolgálni a helyről, a hozzá kapcsolódó történelmi eseményekről. Szent László után megemlékezünk természetesen Koppányról is, ami Somogyban járva megkerülhetetlen.
Elolvasom40 vegyes gurításos, nyílt verseny pályabeosztás
ElolvasomA döntőben nem a mi akaratunk érvényesült.
ElolvasomA döntőt szombaton 19:30-kor játszuk.
ElolvasomSzeptember 18. és 19. között rendezzük meg.
ElolvasomJól mozogtak a pályán a fiúk.
ElolvasomMindenkinek negatív lett a COVID-19 tesztje.
ElolvasomNem elég a pandémia, még mi is keverjük a sorrendet. Fő a változatosság! Újabb szakaszt teljesítünk a piroson, gyertek velünk!
ElolvasomSajtótájékoztató keretén belül ismertettük a változásokat.
ElolvasomA Vértes hegység a Bakony és a Gerecse között terül el. Nevét a legenda szerint egy történelmi esemény következtében kapta. Henrik német-római császár 1051-ben sikertelen hadjáratot folytatott a magyarok ellen. A haza felé futó német katonák eldobált fegyverei és vértjei szinte beborították a hegyoldalakat. Ezért a hegységet a mai napig Vértesnek hívják
Elolvasom1457 versenyző, egy 55 egyesület, 324 futam, 3 nap: a Fadd-Domboriban rendezett kajak-kenus Vidék Bajnokságon volt nyüzsgés, csalódottan maximum egy-egy eredmény miatt távozhattak az egyesületek- az ASE nem ezek közé tartozik.
ElolvasomSok szó esett már arról, hogy ez az időszak kiváló alkalom a sportolók számára, hogy új impulzusok segítségével tudják fejleszteni különböző képességeiket. Az ASE judósai megpróbálják tökéletesen kimaxolni a nyarat és a fantasztikus vízi-, kerékpáros- és gyalog túráik mellé újabb kihívás elé tekintettek a múlt héten.
ElolvasomKevin Capers és Verasztó Péter is csatlakozik a csapathoz.
ElolvasomA kitörő lelkesedésnek hála már le is zárult a jelentkezés a kupára.
ElolvasomJanival készítettünk egy rövid interjút.
ElolvasomOrszágos, nyílt, amatőr és igazolt tekeverseny eredmények
ElolvasomBesűrűsödött a július második fele a kajak-kenusok háza táján: verseny, vízitúra, edzésverseny követte egymást, és most következik a Vidék Bajnokság!
ElolvasomEmléktornák és külföldi mérkőzés is vár a csapatra.
ElolvasomFolytatódik a könnyű, nyári kirándulások sorozata. Augusztus 8-án a Börzsönyben lesz túra.
ElolvasomNagy szerencsénk van, hogy a Duna partján élhetünk, mert ki tudjuk használni a folyó különböző áldásait, így a vízi sportolás lehetőségét is.
ElolvasomA mai edzésünkön 3 küzdőjátékot és leszorításból szabadulásokat mutatnak be judósaink. Ezeket otthon is tudjátok gyakorolni, csak egy hasonló méretű családtagot kell választani partnernek. A bemelegítést az elején, és a végén a lazítást ne felejtsétek el! Jó edzést mindenkinek!
ElolvasomA Dél-Dunántúl legmagasabb pontját vette célba az elmúlt pénteken a paksi diák- és serdülő judósok egy fanatikus csoportja, Braun Ákos vezetésével.
ElolvasomA futballisták nagyon hasznos alapgyakorlatokkal rukkolnak elő.
ElolvasomNem is olyan régen még csak szabadtéri edzésekre volt lehetősége a sportolóknak és az ASE judósai a benti tréningek megkezdése után sem hagytak fel teljesen ezzel a hagyománnyal.
ElolvasomÚti célunk a Mecsek legnépszerűbb kirándulóhelye. Festői tavak (5 tó), pazar üdülők, legendás barlangok, hamisíthatatlan mecseki hangulat.
ElolvasomJúlius első szombatján a Tolnai-holtág partján találkoztak egymással a kajak-kenu vonták, hogy a rajtuk lévő hajókban a régió egyesületeit képviselő, utánpótláskorú versenyzőik mérkőzzenek meg egymással. A családi hangulatú versenyen öt paksi elsőség született.
ElolvasomAz Alba Fehérvár korábbi légiósa az Atomvárosban folytatja karrierjét.
ElolvasomKánikula és szabad mozgás, az otthoni edzés mindig kéznél van- a kosarasok edzésmódszerei pedig széleskörűek.
ElolvasomCitrom- és narancssárga, zöld, sőt még kék öv is gazdára talált az ASE napközis judo táborának záró napján, hiszen a fiatalok túlnyomó többsége feltette a pontot az i-re, és sikeresen teljesítette az övvizsgát.
ElolvasomNem marad Pakson az amerikai légiós.
ElolvasomKitörtek a kajak-kenusok az elzárkózásból, megkezdődött az idei versenyszezon a tudjukmi után. Szekszárd először adott otthon versenynek, a Sió Kupa keretein belül mérték össze gyorsaságukat a világ egyik legszebb sportját űzők (részrehajlás kizárva).
ElolvasomHazai és nemzetközi versenyekről, csapatösszetartásokról és még sok-sok izgalmas programról kellett lemondania az ASE judósainak, és amikor felcsillant a reménysugár, hogy esetleg a hagyományos nyári napközis tábort meg lehet tartani, akkor mindenki izgatott várakozással figyelte hétről hétre, sőt a végén már napról napra változó bejelentéseket, melyek eredményeképpen végül zöld utat kapott a lebonyolítás.
ElolvasomA mai saját testsúlyos gyakorlatok során a karokat és a hasizmokat erősítjük.
ElolvasomA nyár elejére, már majdnem az összes hazai judoklub megkezdte a benti edzéseket és örömmel értesültünk arról, hogy végre mindenki visszatérhetett a régi kerékvágásba. Azonban tényleg lehet régi kerékvágásról beszélni? Habár az edzések jellege ugyanolyan, mint a korlátozások előtt volt, a hétvégi versenyekre még sokat kell várni.
ElolvasomHosszabbított a klub a két játékossal.
ElolvasomElérhető a 2020/21-es jóváhagyó határozat.
ElolvasomA kajak-kenusoktól ezúttal Koleszár Zoltán és Hodován Dávid mutat be pár, otthon végezhető gyakorlatot.
ElolvasomVan Péter Imi túravezető-társunknak a vizek mentén haladó kerékpártúra-sorozata. (Nem, még mindig nem vízibiciklivel.) A jövő hét második felében tervezett, de tudjukki miatt elmaradó Tisza-kerékpártúrára megemlékezve szombaton csatlakozhatunk Imihez egy félnapos, Paks környéki tekerésre.
ElolvasomKálvária-kápolna, vízimalom, barokk római katolikus templom, európai hírű védett tiszafás, 300 éves tölgyek a veszprémi állatkerttel bezárólag – az egyéb látnivalók között.
ElolvasomMa a szabadidő szakosztály gumikötéllel mozgatja meg az izmokat!
ElolvasomLabdás ügyességi feladatok ifjú tehetségeinkkel!
ElolvasomEnnél nem kell jobb a nyáron! Jelentkezz, és élvezd a vizet, a napfényt, a meleget!
ElolvasomVégre, túl a nehézségeken, itt az ideje, hogy túrázzunk. Ezen a remélhetőleg szép nyári napon a Zsámbéki-medencébe kirándulunk, melynek során kihagyhatatlan látnivaló a templom- és a kolostorrom, amelyek az egykori premontrei prépostsághoz tartoztak.
ElolvasomMa a judósok segédkeznek az otthoni edzésben. A három videó otthon végezhető bemelegítő-, páros- és nyújtó gyakorlatokat mutat be.
ElolvasomVannak ezek a színes túramozgalmak – a kéken kívül is –, amelyeket túramozgalom keretében lehet végigjárni. No, ezt irigyeltük meg, mivel nekünk is van hosszú Tolnai Piros útvonalunk. Gutai Dani idén 7 részletben megszervezi, túravezeti a szakaszokat, hogy aztán ebből a végigvándorlásból kiindulva év végén mozgalmat alkossunk Tolnai Piros néven.
ElolvasomMikor indulnak el az ASE természetjárók és a Demeter Egyesület vezetett túrái?
ElolvasomVégre megkezdhették az ASE utánpótláskorú judósai is a közös edzéseket!
ElolvasomÁprilis utolsó edzését a szabadidő szakosztály mutatja!
ElolvasomA Tóth név igen jól cseng judós berkekben és a híres névrokonaik nyomdokaiban egy ASE-s sportoló család is igyekszik folytatni a hagyományokat.
ElolvasomFacebook nyereményjátékunk elindult!
ElolvasomEzen a csütörtökön a szabadidő szakosztály szolgáltatja az otthoni testmozgáshoz a programot!
ElolvasomA paksi kosárlabdázás meghatározó alakja volt.
ElolvasomA fiatal játékos a ZTE csapatától érkezik.
ElolvasomMa a szabadidő szakosztály ad ötleteket a benti sportolásra!
ElolvasomValamit megérzett az ASE felnőttjeivel foglalkozó, még mai is kiváló kondiban lévő egykori világbajnok Braun Ákos, amikor már egy héttel a kormány intézkedései előtt különféle, otthoni körülmények között is végrehajtható kihívásokat kezdett kitalálni.
ElolvasomElső alkalommal a fiatal kajak-kenusok egy erőnléti, saját testsúlyos edzését ajánljuk figyelmetekbe!
ElolvasomCirjenics Miklóst sikerült elérni egy rövid beszélgetés erejéig a kényszerszünet negyedik hetében.
ElolvasomMegtaláltam benne és vele a teljességet, és úgy éreztem, soha nem fogom és talán nem is akarom elengedni....
ElolvasomÁprilis 14-től kedden és csütörtökön az ASE adja hozzá az edzéstervet!
ElolvasomJátékosaink elárulják mivel töltik a mindennapokat a pandémia alatt.
ElolvasomEilingsfeld János és Kis Raul is piros-kék mezben kezdi a 2020/21-es szezont!
ElolvasomNemrég értesültünk róla, hogy az olimpiát elhalasztják, és csak 2021-ben szurkolhatunk kedvenceinknek az ötkarikás játékokon. Pupp Rékáék nem álltak le, és otthoni munka keretében jelenleg is edzéseket folytatnak. Rékát, az otthon töltött hétköznapokról, az általános közérzetéről, illetve a jövőbeli tervekről kérdeztük.
ElolvasomASE Labdarúgás 2020. 03.-havi értékelés
ElolvasomA világjárvánnyal kapcsolatos intézkedések a judo sportágát is érintették. Mivel olyan kontaktsportról van szó, ahol a partner jelenléte elengedhetetlen a gyakorláshoz, különösen nehéz feladat megfelelően edzésben maradni júdosainknak.
ElolvasomLóránt Péter nyilatkozott.
ElolvasomÚjabb fejlemények a kialakult helyzetről.
ElolvasomAz Erőműtől a városig tartó séták sorozatának következő alkalmára március 20-án kerül sor. Ezúttal Csámpa felől jutunk el a városig.
ElolvasomMárcius 28-án a szokásos Bakancsos-túra van tervben, Lengyel-Annafürdőn. A kirándulás a BAK rendezvény része, információk erről alul.
ElolvasomNem tudott megálltani minket az újonc OSE.
ElolvasomSzolnokon rendezték ez évben a serdülő korosztályú judósok országos diákolimpiai döntőjét, amely egyúttal a Bíber Pál Emlékverseny nevet is viselte.
ElolvasomOmar Calhoun bemutatkozása jól sikerült.
ElolvasomHangyási Dávid Botond tanítványai ebben az évben is megkezdték sikeres szereplésüket a judo versenyeken.
ElolvasomASE Labdarúgás 2020. február havi értékelések.
ElolvasomNagyon hasznos állomás a nagykőrösi Kőrös Kupa a paksi utánpótlás korú judósoknak, hiszen igen erős mezőny szokott összegyűlni a megmérettetésen, és kiváló felkészülési lehetőséget teremt fiataljaink számára a közelgő korosztályos diákolimpiákra és egyéb komoly versenyekre.
ElolvasomFelkészülési mérkőzést játszottunk a Lauber Dezső Sportcsarnokban.
ElolvasomLengyelországba utazott a csapat.
ElolvasomA sok verseny és edzőtábor mellett, mindig jó egy kis környezetváltozás, hiszen az új ingerek fel tudnak tölteni bennünket, hogy az újabb célokat, feladatokat sikeresen teljesítsünk.
ElolvasomNagyot alakított Cirjenics Miklós a paksiak 100 kilós klasszisa a Düsseldorfban megrendezett Grand Slam viadalon.
ElolvasomVannak ezek a színes túramozgalmak – a kéken kívül is –, amelyeket túramozgalom keretében lehet végigjárni. No, ezt irigyeltük meg, mivel nekünk is van hosszú Tolnai Piros útvonalunk. Gutai Dani idén 7 részletben megszervezi, túravezeti a szakaszokat, hogy aztán ebből a végigvándorlásból kiindulva év végén mozgalmat alkossunk Tolnai Piros néven. Csatlakozzatok az idei egynapos túrákhoz! A teljesítők év végén megkapják az ilyenkor szokásos plecsnit, és megvásárolhatják a vándorlás egyedi pólóját. Az igazolófüzet az első túrán megszerezhető. Résztávot is érdemes teljesíteni, hiszen a maradék szakaszokat utóbb majd pótolhatjátok.
ElolvasomAz Atomcity-RICSILLA U14 korosztályos csapatunk túl van a következő sikeres fordulón.
ElolvasomAz elmúlt évek hagyományait folytatva idén a Dobogó Természetjáró és Hegymászó Egyesület által szervezett Perczel Mór emlék- és teljesítménytúrához csatlakozunk.
ElolvasomMinden valamirevaló túrázó hallott már a Rám-szakadékról illetve járt már ott. Nyilván a Visegrádi-hegység egyik csodás helyéről van szó. Azonban ha körbenézünk kicsiny hazánkban, rájöhetünk, hogy létezik még hozzá fogható szurdoktúra a magyar hegyekben. Ilyen például a Bakonyban az Ördög-árok.
ElolvasomAz új év nem csak új programfüzetet jelent, de újabb tagdíj fizetést is.
ElolvasomJól szerepeltek Péri Balázs tanítványai a második alkalommal megrendezett Hód Judo küzdelmi edzésen és vetélkedőn Hódmezővásárhelyen.
ElolvasomEgy-egy mérkőzés jutott két felnőtt válogatottunknak a Párizsi Grand Slam tornán.
ElolvasomKissé foghíjas volt a mezőny a magyar bajnokság után egy héttel Cegléden megrendezett felnőtt országos rangsorversenyen, de ez semmit nem von le Veres Marcell érdemeiből, aki dobogóra állhatott a 90 kilogrammos súlycsoportban.
ElolvasomElkészült az idei "Kisfüzet". Vegyétek, vigyétek, olvassátok!
ElolvasomTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17