Czingi naplója

Üdv Mindenkinek! Czinger Zoli vagyok, 18 éves és Nyíregyházáról jöttem ide, Paksra augusztus elején Völgyi Péter megtisztelő invitálására. 2008 elején kezdetem el kosarazni Nyíregyházán, ott sajátítottam el jelenlegi tudásom egy részét. A tavalyi szezonban már nem csak a korosztályos (junior) csapatban számítottak rám (ahol nem mellesleg bajnokok lettünk), hanem az U20-ban is és a felnőtt csapatban is kaptam pár perc játéklehetőséget.
Nyáron ismerkedtem meg Peti bá-val, aki meghívott engem és nyíregyházi csapattársamat és nagyon jó barátomat, Bus Ivánt az U20-as válogatott első nyári edzőtáborába. Ott egy keménykezű, de emberséges, nagyon jó edzőt ismertem meg benne. Így komolyan fontolóra vettem a Paksra költözés lehetőségét. Sajnos a szlovákok ellen vívott válogatott felkészülési mérkőzésen megsérült a térdem, a Peti ba’ és a gyúrónk, Schott Gábor odafigyelésének köszönhetően nem fokozódott a baj és elég hamar Magyarország egyik legjobb orvosához kerültem, aki elintézte, hogy egy héten belül meg is műtsenek. Ezen okból kifolyólag nem tudtam elkezdeni a felkészülést teljes mértékben, viszont minden erősítő és rehabilitációs tevékenységet, valamint a megígért odafigyelést biztosított számomra a csapat és az edzők.

A felkészülés elég családias hangulatban kezdődött, mivel a nagyon kemény munkát csak Kámi, Körte, Iván és Kerpi kezdte csak el (válogatottbeli elfoglaltságok miatt) néhány helyi fiatal játékossal kiegészülve. Én, amiket tudtam, csináltam velük, valamint külön feladatokat (pl: gyógytornát, úszást) kaptam, amiket vagy a többiek futó edzése alatt, vagy edzés előtt/után tudtam elvégezni. A napok teltével kibővült a „család” és újabb emberileg és kosárlabda játékosként is nagyon jó személyekkel ismerkedtem meg. A csapat egység a kezdetektől fogva nagyon jó volt. Az idősebb játékosok „terelgettek” minket, fiatalokat, de a többiek is segítettek, amiben tudtak. Szeretném külön megköszönni a segítséget azoknak is, akikről kevés szó esik, mert a csapat hátterében dolgoznak, de nagyon sokat segítenek nekünk. Ezek közé tartozik többek között Medgyesy Inci és Somodi András is. Ők már a lakás átvételénél is az segítségünkre voltak.

Ejtenék pár szót Paksról is: az első napokban feltűnt, hogy milyen tiszta és csendes ez a rész, ahol mi lakunk. Nagyon tetszik az is, hogy minden, amire szükségünk lehet, itt van a közelben. Az ASE csarnokhoz közeli négyemeletesek egyikében kaptam Ivánnal egy lakást, mely kellemes meglepetést okozott. Teljesen fel van szerelve, ki volt már takarítva, mire átvettük. A csapatból többen is ebben a lépcsőházban laknak, így bárkinek bármire szüksége van közel a segítség és a személyes kapcsolatok is jobban ápolhatók.

Nagy segítőkészséggel találkoztam a paksi Vak Bottyán Gimnáziumban is, mind az új osztálytársaimat, mind a tanári kart és az igazgatónőt tekintve. Végzősként ez számomra nagyon fontos, pláne így, hogy sok időmet a kosárlabda veszi el. Sikerült egy olyan kompromisszumos megoldást találni Peti bá’-val és az igazgatónővel, hogy amikor csak tudok bejárok a suliba, tanulok rendszeresen, megírom a dolgozatokat, viszont a déllőtt edzéseken is részt veszek, még ha ezek ütköznek is néhány tanórámmal.

Az elmúlt két-három hétről: szeptember második hetében kezdtem el kocogni, futni, a múlt héten kezdtem el igazán edzeni. Már be-be álltam, a figurák ember elleni gyakorlásába is. A csapat nagyon, komolyan készül a bajnokságra és a nemzetközi kupára is. Az eddigi tornák, felkészülő mérkőzések remek alkalmat adtak arra, hogy mindenki lássa mi az erősségé és miben kell még fejlődnie. Ha az új légiós centerrel meg lesz elégedve a vezetőség végre teljesen összeállhat a csapat és komplett egységként harcolhatunk a legjobb eredményekért.
Most búcsúzom tőletek, majd még jelentkezek. Sziasztok!