A tavaszi szünet első napjaiban az Atomerőmű SE Judo Szakosztálya diák és serdülő versenyzői részére edzőtábort tartott a bajai Petőfi-szigeten. Több egyesület (Szekszárd, Baja, Siklós, Szeged, Domaszék) kihasználta a Húsvét előtti három napot, hogy ezzel is a szülőkről levéve a gondot, judosaiknak remek, jó hangulatú, változatos felkészülést biztosítson. Az ifjúsági táborban foglaltunk szállást a Sugo partján, ez remek lehetőséget kínált a játékra, focizásra és a sárkányhajózásra. A gyerekek a napsütésben két edzés között kipróbálták milyen érzés sárkányhajóval hasítani a vízen, a várakozók pedig a Sugo partján homokban játékkal, kődobálással töltötték az időt. Reggelente remek elfoglaltságot kínált a csodálatos Sugo-parti környezet, a gyerekek futással töltötték ébredésük utáni perceiket. Napi két edzést tartottunk a Vasvári judoteremben, itt a technika tanulás mellett föld- és állásküzdelmekre is sor került.
{morfeo 61}
2024 piros betűsként vonul be a történelmünkbe, mert Pupp Noémi révén 2 olimpiai bronzérmet is szereztünk a Párizsi Olimpiáról, ráadásul a nem ez volt az egyedüli siker a szezonban. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
2024.12.07. - 08. Mohács
Rutkai Péter beszámolója.
Jegyvásárlással kapcsolatos tudnivalók Sopronban.
Alapszakasz - XIII. forduló
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17