U-15 Futsal rájátszás

2024.05.24, 16:18 Labdarúgás
2024.05.19. Bonyhád

Bonyhád VLC - ASE Paks 9-2

Előzetesen nem tudtuk, hogy milyen játékot képvisel az elődöntős ellenfelünk, de abban biztosak
voltunk, hogy nehéz mérkőzés lesz és minőségi játék lesz a pályán. Az első félidőben rendkívül szoros
volt a mérkőzés, mindkét csapat nagyon küzdött minden egyes labdáért. Sajnos a
helyzetkihasználásunk gyengének bizonyult, így ellenfelünk 2-1-es vezetésével mentünk a szünetre
majd a második játékrészre. A második félidőben, gyorsan gólt szerzett az ellenfelünk, így már
kénytelenek voltunk az eredmény után rohanni. Kapkodtunk és pontatlanul játszottunk, ami azt
eredményezte, hogy még nagyobb előnybe került a Bonyhádi csapat. Végül egy kiállítás is nehezített
ellenfelünk fizikálisan is jobban bírta a mérkőzést és ez meghozta számukra a várt sikert.
Összeségében a küzdeni akarással megvoltam elégedve viszont a játékunkon javítanunk kell a 3. hely
megszerzéséhez.

 

ASE Paks - Fadd SE 3-4

Előzetesen tudtuk, hogy milyen játékot képvisel az ellenfelünk, hiszen az idei szezon kiírásban már két
alkalommal is találkoztunk egymással. Abban biztosak voltunk, hogy nehéz mérkőzés lesz és minőségi
játék lesz a pályán. A mérkőzés lefújásáig kiélezett és fordulatos volt a mérkőzés, helyzetek mindkét
oldalon adódtak bőven így azt mondhatom, hogy a végén a kapus teljesítmények döntötték el ezt a
mérkőzést. Összeségében a játékunkon sokat tudtunk javítani az elődöntőhöz képest, és
véleményem szerint egy hajszálon múlott, hogy most nem mi örülhettünk. Jók voltak az átmenetek,
védekezésből gyors kontrákat tudtunk vezetni, így a végén ellenfelünknek a saját térfelén kellett
védekezni. Sajnos a 3. hely nem jött össze, de a csapatomra büszke vagyok, hogy idáig eljuthattunk és
arra, hogy a nézőknek is egy komoly és színvonalas mérkőzést vittünk ki a pályára. A gyerekek
élvezték a játékot és viszonylag kevés szabálytalanság volt a pályán.

Edző: Potápi Áron Huba


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%