ASE Paks - Bonyhád VLC 1-1
A tavalyi szezonba oda-vissza adtuk a három pont sorsát. Így hazai pályán ahogyan tavaly is, a
győzelem volt az egyértelű cél kitűzésünk. Sajnos ellenfelünk, nem játszott, védekezésből indított
kontra támadásai előre ívelt labdákból ált és igyekeztek a védelmünket hibára kényszeríteni.
Kényelmetlen volt minden szempontból ilyen ellenfél ellen játszani, hiszen szabálytalanul tördelték a
játékunk a középpályán. A játék képe alapján teljesen nekünk ált a mérkőzés, szerencséjükre kétszer
is a gól vonalon pattogó labdánkat ki tudták vágni, illetve tömérdek helyzetünk maradt ki. Ebben
sajnos fejlődni kell, és nagy hangsúlyt kell fektetni a helyzet kihasználásokra, hiszen gól, gólok nélkül
nem lehet mérkőzést nyerni.
Gólszerzők: Weisz P. (1)
Edző.: Potápi Áron
2024 piros betűsként vonul be a történelmünkbe, mert Pupp Noémi révén 2 olimpiai bronzérmet is szereztünk a Párizsi Olimpiáról, ráadásul a nem ez volt az egyedüli siker a szezonban. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
2024.12.07. - 08. Mohács
Rutkai Péter beszámolója.
Jegyvásárlással kapcsolatos tudnivalók Sopronban.
Alapszakasz - XIII. forduló
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17