Jenei Ferenc, U8: A záró forduló rámutatott, hogy jó úton járunk, azonban sok munka vár
még ránk. Tulajdonképpen az első félév tanulásként fogható fel, nagy változáson mennek
keresztül a gyerekek. Technikai hibák továbbra is észrevehetők a játékunkban, illetve
szeretném, ha gyorsabb labdajáratás történne a pályán. Tavasszal folytatjuk!
Tímár Kristóf, U9: Folytattuk az elmúlt hetek jó játékát, sőt talán egy lapáttal még rá is
tettünk. Kezd egyre harcosabb lenni a csapat, illetve megvan a kellő stabilitás védekezésben.
A helyzeteinket továbbra sem sikerül túl jó százalékban értékesíteni, de a kapu elé rendre
odaérünk, ami pozitív. Folytatjuk a megkezdett utat, nem kényelmesedünk el, dolgozni
fogunk a továbbiakban is.
2024 piros betűsként vonul be a történelmünkbe, mert Pupp Noémi révén 2 olimpiai bronzérmet is szereztünk a Párizsi Olimpiáról, ráadásul a nem ez volt az egyedüli siker a szezonban. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
2024.12.07. - 08. Mohács
Rutkai Péter beszámolója.
Jegyvásárlással kapcsolatos tudnivalók Sopronban.
Alapszakasz - XIII. forduló
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17