Több utánpótlás válogatott csapat is edzőtáborozik jelenleg, megkezdik a jövő nyári bajnokságokra való felkészülést. Nagy örömünkre, az Atomerőmű SE játékosai is érintettek, hiszen három fiatalunk is meghívót kapott: Az U20-as válogatottba Ivkovic mester szemelte ki magának Arnold Botondot (2003), aki először lehetett volna a válogatott tagja, azonban sajnos bokasérülés miatt kénytelen volt kihagyni az összetartást. Bízunk benne, hogy a sikeres rehabilitáció után újra kap lehetőséget a bizonyításra. Szarvas Gábortól, az U18-as szövetségi edzőtől Kékesi Kolosnak és Pavlík Botondnak érkezett a meghívó, mindketten még az U17-es korosztályba tartoznak, így nekik nagyon nagy kihívást jelentett a szűkebb keretben való részvételt kiharcolni.
Gratulálunk fiúknak, Arnold Botinak mielőbbi visszatérést, Kolosnak és Bobónak pedig mindent bele!
2024 piros betűsként vonul be a történelmünkbe, mert Pupp Noémi révén 2 olimpiai bronzérmet is szereztünk a Párizsi Olimpiáról, ráadásul a nem ez volt az egyedüli siker a szezonban. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
2024.12.07. - 08. Mohács
Rutkai Péter beszámolója.
Jegyvásárlással kapcsolatos tudnivalók Sopronban.
Alapszakasz - XIII. forduló
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17