Gyenge csapateredmények a fordulóban, remeklő Bomber
A 4. fordulóban az élmezőny tagjai hozták a kötelező győzelmet, de a forduló egészét tekintve kimondottan gyenge eredmények születtek. Azt is hozzá kell tenni azonban, hogy több csapat is igencsak tartalékosan állt ki az aktuális mérkőzésre. A sormintából a Bomber lógott ki jelentősen, az ő eredményük minden elismerést megérdemel.
A Kier Team – Golyószórók (1:4, 630–650) mérkőzésen Csida Béla karriercsúcsának (222) köszönhetően előbbi csapat szerzett 24 fás előnyt, de ez a második párosban már az első pályán teljesen elolvadt. Sőt Fenes László kiemelkedő, 45 fás tarolásának köszönhetően félidőben már a Golyószórók vezetett. Az utolsó páros 13 fás Golyószórók előny mellett lépett pályára. Szalai János az első pályán tovább növelte csapata előnyét, így hiába zárkózott Oldoványi József a pályacserét követően, ez csak a tisztes helytállásra volt elég, fordításra nem.
A GIGászok – Favágók (1:4, 583–595) találkozón az első kettő páros után – Sztanóné Lívia (233 fa) és Sztanó László (217) eredményének köszönhetően – a Favágók már 59 fával vezetett. Ekkor úgy tűnt, hogy a mérkőzés végkimenetele nem lehet kérdéses. Aztán a záró párosban Wágner Péter egyetlen pályán a hátrány több, mint a felét, 33 fát ledolgozott csapata hátrányából. A végjátékban aztán Tamás Erzsike is formába lendült, és így a Favágók előnyéből végül 12 fás előnyt megmaradt.
A Raptorok – Fanyűvők (1:4, 611–625) utóbbi csapat dominanciájával indult, az utolsó páros előtt már 36 fás előnyre tettek szert. A záró párosban azonban az első pályán elért 128 fás eredményével Sipos Lajos 21 fát ledolgozott csapata hátrányából, így a fordítás sem tűnt elképzelhetetlennek. Azonban a második pályán nem sikerült hasonlóan bravúros eredményt elérnie, így végül a Fanyűvők zsebelte be a győzelmet.
A Dömper – Chess Teke (1:4, 565–595) összecsapáson utóbbi csapat már az elején kisebb előnyt szerezett, amit a második párosban tovább növelt. A fordulópont ezen a mérkőzésen elmaradt.
A forduló legnagyobb különbségű győzelmét a Bomber aratta: a Sört vette-teke? csapatát 5:0-ra múlta felül (724–485). A mérkőzés egyértelműen a Berkes Ferenc (257 fa) – Suplicz Sándor (238) – Jankovics Milán (229) trió remekléséről szólt. Kiemelkedő egyéni és csapatteljesítményük a bajnokság eddigi legjobb eredményét hozta.
A Szeddle – Toldi (3:2, 629–603) mérkőzés igazi kiélezett küzdelmet hozott. Hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. Az utolsó pálya tarolását megelőzően mindössze 7 fa volt a különbség előbbi csapat javára. Azonban Buglyó András (249 fa) az első pályán elért remek eredményét 3 fával megfejelve egyértelművé tette, hogy ezúttal ő jelenti a két csapat közötti különbséget.
A tabella élén továbbra is hármas holtverseny alakult ki: a Golyószórók, a Bomber és a Fanyűvők egyaránt 8 csapatponttal, 4 győzelemmel vezeti a mezőnyt. A három éllovas között a játszmaarány és az ütött fa dönt: a Bomber 2786 fával a legeredményesebb, míg a Golyószórók jobb játszmaaránnyal őrzik az első helyet. A középmezőnyben a Favágók, Szeddle, Chess Teke és GIGászok azonos pontszámmal (4) állnak, így minden fordulóban változhat a sorrend. A Toldi továbbra is pont nélkül, de javuló csapatfával zárta a fordulót.
Letölthető tabella Letölthető egyéni
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17