Az Alba is behódolt a Gesztenyés úton

NB1 - Alapszakasz, 10. forduló
 Atomerőmű SE - TLI-Alba Fehérvár
96-81
(21-20, 27-20, 23-17, 25-22 )
(21-20, 48-40, 71-57, 96-81 )
Vezette: Földházi T., Györffy P. A., Szabó G. (Faidt M.)

  ASE: Dunn 17/3, Medve 10/3, Barnies 15/6, Eilingsfeld 7/3, Tóth 15/3.
Csere: Watkins 6, Robinson 13/3, Kovács 13/6.
Vezetőedző: Schmidt Béla 

Alba: Chery 10, Myles 14, Markovic 2, Spurlock 21/15, Lóránt 19/6
Csere: Pearson 11, Simon -, Supola -, Csorvási 4.
Vezetőedző: Dzunic Branislav

Kipontozódott : - ill. -

Mi hoztuk el a labdát a feldobásnál, ám a vezetés megszerzése csak két-két elpuskázott támadás után sikerült, Troy Barnies révén. Az ő ziccere sem volt csúnya, ám Tóth Ádám zsákolásával nem vetekedhetett, aki elemi erővel húzta a labdát a gyűrűbe. A túloldalon Markovic és Lóránt igyekeztek tartani a lépést a mieinkkel, nem is eredménytelenül, nem hagyták leszakadni csapatukat. Persze azért más is volt a pályán nálunk, jelesint Medve Máté, aki előbb triplát, majd duplát szórt, jelezve, hogy hiba volt anno elengedni Fehérvárról. Sajnos a túloldalon Lóránt sem tétlenkedett, sőt egyenesen tarthatatlannak bizonyult, öt perc után már 11 pont, közte két tripla került fel a statisztikai lapra a neve mellé, és ami a legbosszantóbb, hogy pontjainak felét támadólepattanók megkaparintása után szerezte. A meccs képe egyébként érdekes volt, mármint nem a jó értelemben, ugyanis nem annyira a jó védekezés és a látványos megoldások, hanem inkább a rossz dobások jellemezték. Mindezek ellenére ha egy hangyányival is ,de talán jobban játszottunk, ami egy pontos hazai előny formájában realizálódott.

Troy 2+1-es akciója nyitotta a második negyedet, de nem sokáig örülhettünk a négy pontos előnynek, Lóránt Péter ismét bepiszkált egy labdát a gyűrűbe, tizenötre növelve pontjainak számát, a nézőket pedig az őrbe kergetve. Sajnos amellett, hogy jól játszott, még rendre el is felejtkeztünk róla. Az edzők közben igyekeztek keverni a kártyákat, lassan az összes - rendszeresen pályára lépő - csere bevetésre került, mindkét mester igyekezett megtalálni az ideális felállást, s közben pihentetni kulcsjátékosait. Nálunk a kisebb pihenő után visszatérő Tóth volt a vezér, büntetőből és középtávolról egyaránt betalált, majd hogy teljes legyen a boldogságunk, egy hármast is beemelt, higgadt magabiztossággal. Az öröm teljes volt, de nem tartott sokáig, mert a túloldalon Spurlock is beszórt egy triplát, mondjuk amennyire egyedül hagytuk, nem is csoda, hogy ráemelte. A meccs lüktetett, a hangulat is kezdett megjönni a nézőtéren, főként miután Eilingsfeld és Kovács is eredményes volt a vonalon túlról, nyolc pontra növelve az előnyt a félidőre.

A második félidőre mindkét csapat a kezdőötösével állt fel, indulhatott minden előröl, persze nyolc, akarom mondani 10, jobban mondva 13 pontos előnyről, mert hogy Dunn és Barnies rögtön az első percben betaláltak. Persze azért ez az Alba sem arról híres, hogy minden 5-0-ás rohamtól megrogyna, vissza is kapaszkodtak pillanatok alatt újra nyolcra. Közben akadt egy kis Tóth kontra Spurlock földharc is, nagyjából döntetlenre hajazó végeredménnyel, mely után centerünk ismét dicséretre méltó higgadtsággal sétált egy a tetthelyről. Sajnos az ekkor még határozottan idegesnek tűnő Spurlock is hamar lehiggadt, és egy hármas formájában bosszút is állt a mieinken. Ez az öt pont körüli differencia állandósulni is látszott, mindkét csapat el-eljutott a gyűrűig, de minden egyes kosárnak nagy ára volt, nem adtak olcsón egy pontot sem. A negyed hajrájára fordulva Kovács Ákos percei következtek, tripla majd dupla érkezett tőle, a különbség pedig ismét tíz fölé hágott. A srácok extázisban játszottak, időnként úgy járt a labda, mint az álom, a negyed lefújásakor pedig teljesen megérdemelt volt a tizennégy pontos vezetésünk.

Melyből egy Dunn - Eilingsfeld összjátékot követően azonnal tizenhét lett, mindössze 8 másodperc elteltével. Ami pedig ez után következett, arra szavak nincsenek, Donald Robinson ugyanis tépett egy akkorát, amekkorát magyar pályán igencsak ritkán látni. Adott is akkora lökést a csapatnak ez a találat, hogy pillantok alatt húszra növeltük a fórt, a sokadik időkérésére késztetve Dzunic mestert. A folytatásban egy kicsit összekapta magát az Alba, Spurlock ötödik triplájával és Pearson kettesével tizenhatra zárkóztak, azonnal időt is kért Schmidt Béla, hogy adjon egy szusszanásnyi szünetet a fiúknak. Hat perc volt ekkor vissza, a célvonal már látszott, innen már nem szabadott kiengedni a győzelmet. Sajnos elkezdtünk kapkodni, sorra vétettük a nagyobbnál nagyobb hibákat, a fehérváriak pedig köszönték szépen, és szép lassan faragták a hátrányukat. A feszültség is emelkedett, idegesek voltak a játékosok, Chery is addig reklamálta vélt vagy valós sérelmeit, míg kiharcolt magának egy technikait, mely után Medve higgadtan büntetőzött, kellett, mint egy falat kenyér. A mezőnykosarak kora ezzel le is járt (J.R.R. Tolkien után szabadon), és következett a büntetők ideje. Tóth, Spurlock, Tóth, Myles, volt lehetőség gyakorolni. Persze azért ez a korszak sem tartott a végtelenségig, de annyira nem is bántuk, ugyanis Barnies révén mi törtük meg a sormintát, és ha már itt tartunk, ezzel együtt a meccset is megnyertük. A fiúk ma - is - minden dicséretet megérdemeltek, csapatként játszva, akaratból ötösre vizsgázva gyűrték le a nagy rivális, és erősítették meg a csapat helyét a tabella élén.

Fotó: Molnár Gyula