Kajak négyes 500 méteren az előfutamból közvetlenül a döntőbe jutottak Fojt Sárával, Csipes Tamarával és Gazsó Alida Dórával, ahol egy nagyon szoros futamban sikerült harmadikként beérni, ezzel megszerezve a magyar kajak-kenu csapat első párizsi érmét!
Noémi párosban Fojt Sárával az előfutam, reményfutam, középfutam útvonalon menetelt el a döntőig, ahol a másik magyar egység, Csipes Tamara és Gazsó Alida mellett rajtoltak. Noémiék féltávnál gyújtották be a rakétákat, ami annyira jól sikerült, hogy egészen a dobogóig repítette őket! De az a 15 perc, amíg kiderültek a helyezések, igazán idegtépő volt: a Csipes, Gazsó kettes 7 századdal ment jobbat, mint Noémiék és a német páros. Az új-zélandi elsőséghez nem fért kétség, és ezzel az idővel holtversenyes harmadik lett Noémi és Sára!
Hosszabbítás után sikerült legyőzni a Sopront.
2024 piros betűsként vonul be a történelmünkbe, mert Pupp Noémi révén 2 olimpiai bronzérmet is szereztünk a Párizsi Olimpiáról, ráadásul a nem ez volt az egyedüli siker a szezonban. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
2024.12.07. - 08. Mohács
Rutkai Péter beszámolója.
Jegyvásárlással kapcsolatos tudnivalók Sopronban.
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17