Ötven éves a magyar dzsúdó aranykovácsa

Ötven éves a magyar dzsúdó aranykovácsa 2006. december 12. Ünnepi beszélgetés az 50 esztendős Hangyási Lászlóval, a Paksi Atomerőmű SE mesteredzőjével, akit tanítványai olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki címekkel, érmekkel ajándékoztak meg az évek során. Nyári olimpiai játékok, Barcelona 1992. Egy fiatal, a nemzetközi sportvilág számára még szinte teljesen ismeretlen paksi dzsúdós egyenesen a döntőbe menetelt... Klubedzője, Hangyási László ugyan végig ott volt mellette, de ő akkor még csak magánemberként ment ki az olimpiára. Nem volt tagja a hivatalos magyar sportküldöttségnek. A többit már tudjuk. Kovács Antal, a népszerű Atom Anti megszerezte a magyar dzsúdósok első olimpiai aranyérmét. Azután a rákövetkező esztendőben az első világbajnoki aranyat is. Kovács Antal a világbajnoki diadal pillanatában Igaz, később is nevelt még világ- és Európa-bajnokokat a mesteredző, de számára minden bizonnyal ezek az első nagy győzelmek jelentik sportpályafutása legfényesebb emlékeit. Hangyási László éppen 50 évvel ezelőtt született Baján. Itt kezdett el gyerekkorában dzsúdózni. Szülővárosa színeiben érte el első sikereit és nyerte meg sorra a korosztályos országos bajnokságokat. A budapesti katonaélet után az Újpesti Dózsában folytatta versenyzői pályáját. Paksra 20 évvel ezelőtt került. Azóta edzőként és szövetségi kapitányként (1992-1996) autóval és repülőgéppel már többször is körbeutazta a földgolyót, mert annyit utazik. Edzőtáborok, versenyek sorozatban, majd minden kezdődik elölről. Közvetlenül beszélgetésünk előtt éppen Brazíliából érkezett haza. A kérdésre, hogy miért éppen a dzsúdót választotta akkor, amikor Baján mindenki vagy kosarazott vagy focizott, így válaszolt: – Tulajdonképpen édesapám találta ki, hogy nem ártana egy kis mozgás számomra. Egyrészt azért, hogy levezessem fölösleges energiámat, másrészt pedig azért, hogy összeszedjem magam fizikailag, merthogy igencsak vékonyka legény voltam. Amikor tizenkét évesen először jártam sportorvosnál, mindössze harmincnyolc kiló hetven dekát mértek. De három-négy hónapos felkészülés után – Gyúró László volt az első edzőm – már országos serdülőbajnokságot nyertem 1968-ban. Így érthető, hogy gyorsan megszerettem a sportágat, amiben az is közrejátszott, hogy nagyon jó kis csapat verődött össze. Először a kertészeti szakközépiskola kistermében gyakoroltunk birkózószőnyegeken. Később átkerültünk a Vasvári Pál utcai edzőterembe, ahol már igazi japán tatamink volt, igaz, hogy tudatlanságból jó kemény betonra tettük. Később láttam, hogy nem volt ez másként a válogatottnál sem. Csak akkor derült ki, hogy valami nem stimmel, amikor egy japán csapat járt Budapesten, és észrevettük, hogy a dobásgyakorlások közben visítoznak a versenyzők a kemény tatami miatt. Ekkor derült ki, hogy ők ruganyos anyagból készült alaprétegre fektetik a szőnyeget, ami így jobban megkíméli a sportolókat. Évek múltán, amikor már edzőként jártam Japánban, és a tatamin állva figyeltem a bemelegítéskor körbefutó százhúsz-százharminc sportolót, éreztem, hogy rázkódom a szőnyeg rezonálásától. Mindez azért nagyon fontos, mert amikor nagy erővel odavágják az embert, akkor a rugózás csillapítja az esés keménységét. Hangyási László fiatal versenyzőként Visszatérve saját versenyzői pályafutásomra, sajnos azt kell mondanom, hogy viszonylag rövidre sikeredett. 1976-ban junior Európa-bajnokságon harmadik helyezett voltam. Felnőtt Európa- és világbajnokságon viszont folyamatos térdsérüléseim miatt dobogós helyet már nem értem el. A debreceni Európa-bajnokságon hetedik lettem. A Hollandiában megrendezett világbajnokságon rögtön az ötszörös japán világbajnokkal kerültem szembe, akivel máig emlékezetes, nagy meccset gyúrtam. Azon mindenki elcsodálkozott, hogy végig egyenrangú ellenfél voltam, de végül is a rutin diadalmaskodott a fiatalság felett. Illetve – ahogy az számomra hamarosan világossá vált – a sérülékenységem az egészség felett. Így lényegében már huszonhat éves koromban, 1982-ben befejeztem a versenyszerű sportolást. Csak a rend kedvéért említem meg, hogy ebben a sportágban egyes versenyzők – nálunk például Hajtós Bertalan és Csák József – még harmincöt-harminchat évesen is ott voltak az élbolyban. Edzőként ugyan versenyeztem még néha, de ez már csak alkalomszerűen történt. Utolsó magyar bajnoki címemet szekszárdi edzőként szereztem 1984-ben. – Úgy gondolom, edzőként éppen az volt a szerencséd, hogy már egészen fiatal korodban bekövetkezett ez a kényszerű váltás. – Edzői pályámat Szekszárdon kezdtem, majd rövid ideig a Budapesti Honvédban folytattam, ahol Hajtós Bertalant segítettem Európa-bajnoki címhez. 1986-ban döntöttem úgy, hogy a családommal Paksra költözöm. Azt láttam ugyanis, hogy nagy számú fiatal szakembert alkalmazott az erőmű, és a fiatal családok sok hasonló korú kisgyermeke szinte egyszerre került a paksi iskolákba. Mivel szponzor is volt, elegendő gyerek is, így belevághattam terveim megvalósításába, nem kellett senkihez sem alkalmazkodnom. Az volt az én szerencsém, hogy egy lendületesen fejlődő városba kerültem, és a legkisebbekkel kezdtem a munkát, aminek gyümölcse fokozatosan beérett. Voltak ügyes gyerekek már Kovács Anti színre lépése előtt is Pakson. A fiatal szakosztály első nemzetközi pontjait például az ugyancsak nagyon tehetséges Krausz Tomi szerezte. Antinál rögtön feltűnt nekem, hogy milyen jó versenyző, hogy mennyire fel tudja szívni magát egy-egy mérkőzésre, és hogy hihetetlenül jó a keringési rendszere. Egyszerűen elnyűhetetlen volt a versenyeken. Testsúlya már ifjúsági korában is nyolcvanhat kiló volt, de úgy futott, mint a hetven kilósok, és ez szinte a mai napig így van. Tehát adva volt a mozgékonysága, rendkívüli állóképessége és hihetetlenül hosszú végtagjai. Ehhez kellett kitalálnom a legmegfelelőbb technikát. Versenyzői tapasztalataimat felhasználva úgy döntöttem, hogy fölösleges, nem neki való dolgok gyakorlásával nem terhelem. Viszont az általam javasolt technikai elemeket képes volt a lehető legjobban megtanulni. Földharcban, állástechnikában voltak olyan speciális fogásai, amiket nagyon jó hatásfokkal tudott alkalmazni. Volt olyan időszaka, amikor mindenkin megdobta a keresztlábfelszedést, vagy a földön mindenkinek ki tudta húzni a karját, és ettől úgy féltek, mint a tűztől. A belső combdobás mindig is az alaptechnikájához tartozott. Ezzel támadott, amit ellenfelei elsőre többnyire kivédtek. De ezt ő kiegészítette kereszlábfelszedéssel vagy külső horogdobással, így kizökkentve ellenfeleit ritmusukból már megdobhatta eredményesen a belső combot. Én nagyon fontosnak tartom, hogy sokoldalú legyen egy versenyző, és hogy képes legyen improvizálni. Nem véletlenül beszélek Antiról ilyen sokat, mert egy nagyon hosszú korszakot jelentett az életemben, és ő mind a mai napig nincs elbúcsúztatva. Még az idén el fogja dönteni, hogy a következő, a pekingi olimpiai felkészülési ciklusba belevág-e. 2006. pihenőév volt számára, ami a családról és a civil életbe való beilleszkedésről szólt. Harmincötödik évében jár, de hihetetlenül jó a kondíciója. Neki nagyon szép és eredményes sportpályafutása volt: húsz évesen nyerte olimpiai aranyát, majd 1996-ban ötödik lett. Igaz, újabb olimpiai siker (eddig öszszesen négy olimpián szerepelt!) már nem adatott meg neki, de a legutóbbi olimpiai felkészülési időszakban – 2001 és 2004 között – minden évben éremmel tért haza a különböző világversenyekről! A világ- és Európa-bajnok tanítvány: Braun Ákos győzelme Kairóban Anti sikerei, úgy látszik, jó hatással voltak a fiatalokra, mert a nyomdokaiba léptek. Az elmúlt év legeredményesebb paksi versenyzője kétségtelenül Braun Ákos volt világ- és Európa-bajnoki aranyával. A huszonegy éves Bor Barna tehetségét és szorgalmát junior Európa-bajnoki aranya, illetve világbajnoki ezüstérme dicséri. Nagyon figyelemre méltó a lányok sikerlistája is. A tizenkilenc éves Mészáros Anett kétszeres ifjúsági és kétszeres junior Európa-bajnok, junior világbajnoki második helyezett, továbbá U23-as és felnőtt korosztályban Európa-bajnoki bronzérmes és a felsorolás nem is teljes! Ez a három ember tehát fixen készül az olimpiára, és pozitív döntése esetén Anti is csatlakozik hozzájuk. Az 1992-es olimpia számomra is kategóriaváltást hozott, azóta az élsport nagyon is speciális menetelése határozza meg mindennapjaimat. Már az ötödik olimpiai ciklusomat taposom, és ezek a négyéves periódusok nagyon gyorsan elszállnak, mert mindennap feladatok sorát kell megoldanom. A mércét magasra tettem, és ennek meg akarok felelni. De rögtön azt is hozzáteszem, hogy szeretem csinálni, amit felvállaltam. Másképp nem is menne. Néha persze vannak kevésbé sikeres időszakok. Ilyen volt a közelmúltban a 2004-es olimpia, ahová például Braun Ákos minimális pontkülönbség miatt el sem jutott. Be akarta fejezni versenyzői pályafutását, alig tudtam meggyőzni, hogy csinálja még legalább egy évig, és tessék: 2005-ben megnyerte a világbajnokságot és az Európa-bajnokságot is! – Szülővárosodhoz való kötődésed világjárásod közepette is változatlan. Ha van egy kis szabad időd, máris rohansz Bajára... – Mert itt él édesanyám, nővérem, anyósom és szinte minden rokonom, de barátaim többsége is bajai. Imádom a Dunát, a Sugovicát, a vízi sportokat. Nagy álmom egy hosszabb Duna-túra, egészen a deltáig. A hajóm már négy éve készen áll erre az útra, de még nem volt annyi időm, hogy nekivágjak, és most már látom, hogy a pekingi olimpiáig nem is lesz. Így hát egyelőre maradnak a nyári motorcsónakos kirándulások Paks és Baja között. Hangyási László ötven esztendős A MESTER Laci bácsi. Húsz évvel ezelőtt csak harminc volt, de személyisége tekintélye miatt már akkor is így néztünk rá. Ma ötvenéves, nem kevesebb lendülttel, akarattal bír, mint valaha, s ilyen marad nyolcvanéves korában is. Hogy milyen edző? Azt mindenki tudja, hogy a világ egyik legeredményesebb edzője, de azt csak mi tudjuk, (néhány száz kiváltságos, akinek volt szerencséje tanítványának lenni), hogy mi mindent kaptunk tőle a dzsúdó szeretetén kívül. Generációk sorának segített emberré válni, olyan közösséget épített, amelynek értékei örökre támogatnak minket. Megtanított küzdeni, legyőzni a fájdalmat, az ellenfelet, s ami talán a legnehezebb: magunkat. Megmutatta: nincs lehetetlen. Mi, akik ezt többé-kevésbé megtanultuk, nem csak olimpiai, világ-, vagy Európa-bajnokok, hanem orvosok, mérnökök, edzők, tanárok, közgazdászok, jogászok, fogorvosok s talán jó emberek lettünk. Köszönjük Laci bácsi! A szerencsés tanítványok nevében: Kovács Antal Judoinfo.hu 2006 Megjelent a Bajai Honpolgárban, Schmidt Antal írása

Ötven éves a magyar dzsúdó aranykovácsa
2006. december 12.

 

Judoinfo.hu 2006
Megjelent a Bajai Honpolgárban, Schmidt Antal írása