Szolnoki ifirajt

2024.05.31, 11:55 Kajak-kenu
Május utolsó hétvégéjén került sor az ifjúsági kajak-kenusok első válogatóversenyére. Kis csapattal, 5 versenyzővel érkeztünk, és felvértezve tapasztalatokkal és két éremmel tértünk haza Paksra.

Szolnokon igazán kellemes hangulattal vette kezdetét a verseny, ahol 1000, 500 és a lányok 200 méteren küzdöttek egymással. A csapatok felállították a sátrakat, berendezkedtek, és ugyan sokan voltunk, mégis kényelmes, családias volt a légkör.

Az első napi 1000 méteres futamok után csak Pálfalvi Viktor jutott be a döntőbe, Frast Medárdnak, Roszkopf Normannak, illetve Frast Lillának, valamint 500 párosban Prókai Boglárkának a tolnai Buri Petrával az előfutam jelentette a végállomást. Viktor nagy meccsben lett harmadik, éppen csak lemaradva az ezüstről.

Másnap 500-on ugyan Medárd és Norman is középfutamozott, döntőbe megint csak Viktornak sikerült odaérni, aki az 1000 egyest nyerő Gyányi Milánnal 500 párosban is finalista lett.

A párosfinálé volt előbb, ahol egy óriási taktikai csata után minimális különbséggel Viktorék lemaradtak a győzelemről, második helyen értek célba. Két óra múlva egyesben Viktor a hetedik helyen végzett.

Kimerítő hétvége volt, június második felében lesz a következő állomás, ami után kialakul az ifjúsági világ- és Európa-bajnokságra utazó csapat.

 

 

 

I. Ifjúsági Válogató Verseny

Szolnok, 2024.05.24-26.

SzolnokKAJAK-KENU JEGYZŐKÖNYV

 

 

C1 Férfi Ifjúsági U17-U18 1000 m A Döntő

3.Pálfalvi Viktor Gyula

 

C2 Férfi Ifjúsági U17-U18 500m A Döntő

2.Pálfalvi Viktor Gyula

Gyányi Milán MVM Szegedi Vízisport SE

 

C1 Férfi Ifjúsági U17-U18 500 m A Döntő

7.Pálfalvi Viktor Gyula


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%