A 8. fordulóban a papírforma szerint esélyesebb csapatok örömére, valamint az esélytelenebb csapatok bánatára a várt eredmények születtek. Az utolsó párosig egyedül a Dömper – Szeddle mérkőzés maradt nyitott.
Az igazi izgalom azonban a forduló zárómérkőzésére maradt, ami igazi rangadónak ígérkezett. A várakozások beigazolódtak. Bár két párost követően még a Golyószórók csapata vezetett 21 fával, az utolsó páros első pályán elért eredményével fordított a Favágók, és már ők vezettek 17 fával. A második pályán még sikerült faragni a hátrányból, de a győzelmet már nem sikerült kicsavarni a Favágók kezéből, aki végül 7 fát megőrzött a megszerzett előnyéből.
Letölthető tabella Letölthető egyéni
Tapasztalt amerikai játékost igazoltunk.
Részletek a cikkben!
Részletek a cikkben.
Harminchetedik alkalommal rendezte meg az Atomerőmű Sportegyesület judo szakosztálya a hagyományos Junior Atom kupát, melyre ez évben is igen komoly versenyzői létszám gyűlt össze. Huszonkilenc ország 360 versenyzője lépett tatamira az ASE csarnokban megrendezett rangos viadalon.
2024-ben is Fadd-Dombori adta a helyszínét a Vidék Bajnokságnak, amelyet az Atomerőmű Sportegyesület és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség közösen szervezett már sokadik alkalommal, és ezúttal a szélviszonyok is ideális pályaviszonyokat teremtettek.
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17